Tolna Megyei Népújság, 1983. november (33. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-06 / 263. szám

Világ proletárjai^ egyesüljétek I

AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA

XXXIII. évfolyam., 263. szám ÁRA: 1,80 Ft 1983. november 6., vasárnap

Szavak Lenintől

Kikínlódni.

Nem szép szó. De szinte naturalista hűséggel és pontossággal villantja fél mindazt, amivel a szülés jár. Azt a kiszolgáltatottságot a gyötrelemnek, amelyből nincs visszaút, amelyből csak előre lehet menekülni; az akarattól független, objektív természeti folyamatnak és a nélkülözhetetlen, meg nem takarítható személyes erőfeszítésnek azt az egygöresű, szétbogoz- hatatlan dialektikáját, amely nélkül nincsen új emberélet. És nincs új társadalom.

Lenin 1920 áprilisában vagy májusában, A „balol- daliság” a kommunizmus gyermekbetegsége című írása közben talált rá. Dőlt betűkkel szedetve emelte ki a szövegből, szinte érezzük e gesztusban a felfedezés örömét, amelyet a legpontosabb kifejezés meglelése okozhatott. Pedig itt nem is magának a forradalomnak, hanem csak első feltételének és legkorábbi előzményeinek érzékeltetésére használta: „A marxizmust, mint az egyedül helyes forradalmi elméletet Oroszország valóban kikín- lódta magának, félszázados hallatlan kínszenvedés és áldozatok ... árán.” A mondat mögött felsejlik az egész XIX. század végi cári birodalom minden fizikai és szellemi kínja, véres merényletekkel és megtorlásokkal, szibériai száműzetéssel és Péter-Pál erőddel, nihilisták és anarchisták tévelygéseivel; ott van mögötte Tolsztoj és Dosztojevszkij, Csehov és Gorkij fájdalmakkal és várakozásokkal terhes Oroszországa. De térjünk vissza Leninhez.

Politikai szótárában már az idézett mondat leírása előtt megvolt a helye annak a szónak, egyelőre kitöltetlenül.

A forradalom szinonimája nála mindig a szülés, és a szülés mindig kínnal jár együtt. Íme: „ ... leírhatatlan kínok közepette születik az új, némelyek megszédülnek, némelyeket kétségbeesés fog el, némelyek az olykor túlságosan keserű valóság elől a szép, elbűvölő frázis árnyékában keresnek menedéket. Oroszország különösen kínosan és fájdalmasan élte át a történelem éles fordulatai közül a legélesebbeket...”

A keltezés: 1918. március 11. Egyszerű, hétköznapi cikk az Izvesztyijában, egy a sok közül. Érdemes belelapozni a többi, az idő tájt papírra vetettbe is. Vlagyimir Iljics- nek késhegyre menő, kétségbeesett vitákat kell folytatnia saját legszűkebb környezetével, legjobb elvtársaival, a külügyi népbiztossal például, hogy aláírják a szégyenletes breszti békét. Hogy az az alig négyhónapos, háború-, fagy- és éhséggyötörte csecsemő — a forradalom, amelynek minden oldalról az életére törtek, kívülről és belülről fojtogatták — legalább lélegzethez jusson.

Mert nem elég csak megszületni: életben is kell tudni maradni. És erőre kapni, felnőni; kinőni gyermek- és nem gyermekbetegségeket; túlélni éhhalált; győzni polgár- és nem polgáriháborúiban; orgyilkosokkal megbirkózni; megtanulni építeni; megtanulni tanulni; tévutak- ról visszatérni; szakadékokat elkerülni; gyalázkodásra méltósággal válaszolni, rágalmakra igazsággal, életveszélyes zsarolásokra jó idegekkel.

Valóban kínok közepette születik az új, s nemcsak születik: így is növekszik. A létező szocializmusnak létezése első pillanatától — s nemcsak oroszországi megszületésétől, de a Duna—Tisza és az Elba, az Odera vagy a Me- kong partján való megjelenésétől is — minden nagy és kis eredményt, minden győzelmet és minden keserű tapasztalatot valóban úgy kellett és kell kikínlódnia magának.

Jó, ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget a szavaknak.

A műveket nem szabad az életműből kiszakítva olvasni.

Mondatokat, idézeteket kivált nem. Hát még szavakat!

És mégis, ez az -ige — amely szenvedő és cselekvő alakú egyszerre, cselekvést és történést fejez ki egyszerre, szétfeszítve minden grammatikai kategóriát — valahogy önálló, szuverén életet kezd élni a mai olvasó szemében. Ez a nem szép szó valahogy megláttatja a szépséget a mi korunkban ás; valahogy megrántja azt a köldökzsinórt, amely a mi mai — olykor nagyon nem forradalminak érzett — hétköznapi küzdelmeinket tizenhét októberével mégis öszszeköti. Kétharmad évszázad távolából, mégis a jövő felől ad értelmet a ml mai — ne féljünk kimondani — kínlódásainknak: hogy tudniillik általuk mégis kikín- lódjuk magunknak a hol- ■ napot.

Mennyi mindent kell kikínlódni magunknak! Kínlódunk a gazdaságban, roppant gondok és némelyek számára olykor bizony kilátástalannak létszó feladatok szorításában. Jó, a szakadék szélén megálltunk, megkapaszkodtunk (nem zuhantunk le a csőd, a fizetésképtelenség, a munka- nélküliség, a drasztikus életszínvonal-romlás szakadékéba, mint oly sok más ország ezekben az években), talpon maradtunk, és ez nagy szó. De addig még alig-alig gyűjtöttünk erőt a további talpon maradáshoz s az előbbre lépéshez. Ki tudjuk-e kínlódni magunknak az igazi erőforrásokat és biztosítékokat: a hatékonyabb termelést, a nem- netközi versenyképességet? Ki tudjuk-e kínlódni a kor- szerűbD termékszerkezetet, a magasabb fokú szervezettséget és fegyelmet? Ki tudjuk-e kínlódni — oly sok évtizedes kínlódások után — a valóban jó munkára kényszerítő, a munka és csakis a munka értékével arányos, a szocializmus alapelveivel adekvát személyes anyagi érdekeltségi rendszert? Ki tudjuk-e kínlódni annyi gyanakvás, egy helyben topogás, álforradalmi és álszocialista, álbaloldali gyermekbetegségek után?

Keserves erőfeszítéseket teszünk a nemzetközi küzdőtéren. Nem mi magunk, hisz ehhez kicsinyek vagyunk, hanem mnidenkivel összefogva, aki kész és képes a béke megmentésére. Nem mi magunk, de azért saját szerény, ám hazai munkánkkal megalapozott tekintélyünket is latba vetve. Olykor kilátástalannak tetsző, mégsem értelmetlen küzdelmet folytatunk legalább az enyhülés maradékának megmentéséért — egy végletesen kiélezett helyzetben, egy termonukleáris katasztrófa veszélyeinek és a roppant mérvű fegyverkezési hajsza tehertételeinek szorításában, mégis jó idekékkel és ésszerű kompromisszumokra készen. Mert bár messze holmi megalázó breszti békék kiszolgáltatottságától, a kockázatok óriásira nőttek. A szocializmus ki fogja kínlódni, ki fogja kényszeríteni a békét — nemcsak önmaga, hanem egyúttal az emberiség számára.

Kínlódunk a társadalomépítésben: továbbépítjük választási rendszerünket, egyszerűsítjük a közigazgatást, hatékonyabbá igyekszünk tenni a szakszervezetek munkáját

— minden módon segítjük a szocializmus lényegének, a demokráciának a megerősödését. Segítjük, miközben nem csekély tehertételekkel, tehetetlenséggel, visszahúzó erőkkel kell megbirkóznunk. És miközben — hogy is írta Lenin? — „egyesek megszédülnek”. Vagy „az olykor túlságosan keserű valóság elől a szép, az elbűvölő frázis árnyékában keresnek menedéket”.

Kínlódunk — hallani a közkeletű, minden forradalmi pátosztól mentes, attól nagyon távoli választ, ha valahol

— egy vállalatnál, egy szövetkezetben, egy intézménynél, országos irányító szervnél — a mindennapi munkáról érdeklődik az ember. Nem mindig hallani ki belőle a bizalmat és cselekvő elszántságot, hogy azért kikínlódjuk vele, amit kell. Kínlódunk, lavírozunk — hallani másutt a szinonimájával együtt, és talán nem is sejtik, hogy ez a la- vírozás éppenséggel forradalmi jelszó is lehet.

„Próbálják meg összehasonlítani a forradalmár’ szokásos, közkeletű fogalmával azokat a jelszavakat, amelyek a mostani időszak sajátosságaiból erednek: lavírozni... lassan építeni...”

Ne tévedjünk: nem ma íródott 'le ez a mondat sem. A „mostani időszak” nem a nyolcvanas évek, mint első pillantásra véljük; a dátum: 1918. április 28. Lenin az akkori forradalmároknak írta.

De nagyon nekünk szólóan.

KONCZ ISTVÁN

Mai számunkból

ISMERD MEG JOBBAN A SZOVJETUNIÓT! (3. old.)

HŰSÉG-ÉNEK A GYÁRRÓL (4. old.)

CSALÁDI TŰZHELY (4. old.)

HÉT VÉGI BESZÉLGETÉS (6. old.)

ÖT KÉP

AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL (9. old.)

ÍRÁSOK BABITSRÓL — AZ ÜJ FORRÁSBAN (10. old.)

KÉT RENDEZŐ A CSORTOS GYULA SZÍNHÁZBAN (10. old.)

MAGYAR MŰVÉSZEK A SZOVJETUNIÓRÓL (11. old.)

VARGA IMRE ÁLLANDÓ GYŰJTEMÉNYE (11. old.)

régi Írások

MIKROFILMEN (12. old.)

ÁRUSZÁLLÍTÁS A LEVEGŐBEN (12. old.)

A FARKAS ÉS A BÁRÁNY (13. old.)

TÉLI OLIMPIA ELŐTT (14. old.)

AZ ÉVSZÁZAD ÉPÍTKEZÉSE (8. old.)

BÉKÉBEN ÉLNI MINDEN ORSZÁGGAL (9. old.)

AKI MENNI AKAR, MENJEN!

(7. old.)

NYUGALOM A GESZTENYÉK ALATT (7. old.)

AZ ENERGETIKA ŰTJAIN (8. old.)

Ünnepi koszorúzás

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 66. évfordulója tiszteletére szombaton a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa koszorúzási ünnepséget rendezett Budapesten, a Felvonulási téren, a Lenin- emlékműnél.

A magyar és szovjet zászlókkal, s a nemzetközi munkásmozgalom vörös lobogóval díszített téren a fővárosi dolgozók, fiatalok több százas serege gyűlt össze az ünnepi eseményre. A szoborral szemben csapatzászlóval felsorakozott a Magyar Néphadsereg díszszázada. Pontban tíz órakor kürtszó jelezte az ünnepség kezdetét, majd a díszszázad -parancsnoka jelentést tett Losonczi Pálnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének, aki ezután ellépett a katonák sorfala előtt.

A szovjet és a magyar himnusz elhangzása után a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Kádár János, a Központi Bizottság első titkára és Németh Károly, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagja helyeztek koszorút a szobor talapzatára.

A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának koszorúját Losonczi Pál és Traut- mann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, a Minisztertanács koszorúját Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Sarlós István, a Minisztertanács elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjai helyezték el.

A Szovjetunió magyarországi nagykövetsége képviseletében Vlagyimir Bazovsz- kij nagyikövet és Anatolij Popov vezérőrnagy katonai és légügyi attasé koszorúzott. A budapesti diplomáciai testületek koszorúját Boncso Mitev, a Bolgár Népköztársaság, Jerzy Zielinski, a Lengyel Népköztársaság,

Karl-Heinz Lugenheim, a Német Demokratikus Köztársaság nagykövete, továbbá Alekszandar Iliev Decsev vezérőrnagy, a Bolgár Nép- köztársaság, Gerhard Heim ezredes, a Német Demokratikus Köztársaság nagykövetségének katonai és légügyi attaséja és Andrzej Szelag százados, a Lengyel Népköz- társaság nagykövetségének katonai és légügyi attaséjának helyettese helyezte el.

A társadalmi- és tömegi- szervezetek képviseletében Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Fejti György, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, Varga László, a Magyar Úttörők Szövetségének főtitkára, Ispá- novits Márton, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének főtitkára és Biró Gyula, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság főtitkára koszorúzott.

A fegyveres erők nevében Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter, Horváth István belügyminiszter és Borbély Sándor, a munkásőrség országos parancsnoka helyezett el koszorút.

Az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet Déli hadseregcsoport képviseletében Konsztantyin Kocsetov vezérezredes, a Déli hadseregcsoport parancsnoka, Nyi- kolaj Sevkun altábornagy, a Déli hadseregcsoport katonai tanácsának tagja, politikai csoportfőnök és Szagadat Nurmagambetov altábornagy, a katonai tanács tagja koszorúzott.

Budapest főváros Tanácsa koszorúját Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke és Farkasinszky Lajos, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese helyezte el.

A koszorúzási ünnepségen részt vett politikai és társadalmi életünk számos magas rangú személyisége. Ott volt a budapesti diplomáciai képviseletek sok vezetője és tagja.