Tolna Megyei Népújság, 1983. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-22 / 250. szám

1983. október 22. TOUíA^N irsÉPÜJSÁG 11 Nemzeti - az országnak Most, hogy megjelent a hír a kormány döntéséről és a felhívás a társadalmi gyűjtés­ről; legyen végre állandó ott­hona a Nemzeti Színháznak, a lapok, a televízió, a rádió a lelkes adakozók nevétől nan- gos. S ez a hangerő a követ­kező hetekben, hónapokban valószínűleg még erősödik. Persze, ha a csoda három napja elmúlik, akkor is —re­mélhetően — akadnak majd akik nem feledkeznek meg arról: a gyűjtés öt évig tart (az építés meg hatig.) Most mégis azokkal szeret­nék vitatkozni, akik nem kapnak nyilvánosságot, pedig a „nem adok”-jaik bizonyá­ra ugyanúgy léteznek, .mint a lelkes felajánlások. Először talán azzal a kitűnő színész­szel kellene vitáznom, aki ar­ról morgolódott, hogy előbb talán oldják meg a többi szín­ház gondját, s különben is: legyen előbb társulat, legye­nek rendezők, akik a nemzet első színházához méltó elő­adásokat tudnak majd produ­kálná. Ami a többi színiházak rendbe hozását illeti, sokat emlegetett gazdasági gondja­ink közepette is az elmúlt években csak ta következők történtek. Átadták a helyre­állított, korszerűsített nyír­egyházi színházépületet, most, október 11-én nyílt az új za­laegerszegi színház, tavaly adták át Budapesten a Ka­tona József Színház rekon­struált épületét, ugyancsak tavaly nyílt meg a Madách Kamaraszínház a helyreállí­tás után. Jövőre, megnyitásá­nak 100. évfordulóján, ismét kinyitja kapuit a közönség előtt a falait és a díszleteit kivéve teljesen átépített Ope­raház, s remélhetően mielőbb befejezik a szegedi színház átépítését is. Nem arról van hát szó, hogy más színházak kárára, hátrányára épül majd a Nemzeti Színház. Ami a jövő társulatát illeti: a kérdés ilyen megközelítése olyan álokoskodáshoz vezet, mint Fetőfi Színészdalának híres fordulata, amelyben a színészek azt kérik, pártolja őket a közönség, hogy halad­ni tudjanak, a közönség vi­szont úgy találja: előbb ha­ladjanak, aztán majd pár­tolni fogja őket. Senki nem tudja, kik lesznek azok a mű­vészek, akik társulati tagok­ként állhatnak majd valami­kor 1989. szeptember táján a Himnusz ünnepélyes hangjai­nál. hogy átvegyék új szín­házukat. Egy bizonyos: a színház olyan furcsa műfaj, hogy a hely ahol és amikor játszanak — nemcsak az épü­let, hanem a tágabb környe­zet s a még tágabb társadalmi közeg is — meghatározó ele­me az előadásnak. Egy méltó korszerű és állandó otthon, feltétele a nemzeti színjátszás fejlődésének. Az első, 150 éve készült épületet egyébként eleve mindenki ideiglenes megoldásnak tartotta, mint ahogyan annak gondolták a Blaha Lujza téri, eredeti­leg népoperának készült má­sodik otthonát is, ugyancsak átmeneti .megoldásként alakí­tották át a régi Hevesi Sán­dor téri épületet, hogy a le- bontottból legyen hova köl­töznie a nemzet első társula­Most szólni kell arról a kedves falusi ismerősömről, aki meg akart győzni: neki ugyan semmi kifogása nincs az ellen, hogy a budapestiek­nek legyen Nemzeti Színháza, de miért kérik ehhez az ő anyagi támogatását is, mikor a megyéje színházába sem szokott járni. Megkérdeztem tőle: nézi-e a televíziót? Ter­mészetesen igennel válaszolt. Innen már viszonylag köny- nyű érvelni. S nemcsak azért, mert a televízió — mostaná­ban viszonylag elég ritkán — a Nemzeti Színház előadásait is szokta közvetíteni. Sokkal többről van szó, arról neve­zetesen, hogy a televíziónak nincs önálló színháza. Pláne önálló színházi kultúrája. Ál­talában a televízió, s nem­csak a mienk — mert talán szegényebb —, hanem a világ majd minden pontján, arra tud építeni, azt tudja csak fölhasználni, ami az ország­ban van. Azon a vibráló négy­szögletes képernyőn át lehet, hogy torzítva olykor, de min­denképpen csak arra lehet rá­látni, ami az országban léte­zik. Egyebek között arra a színházkultúrára is. Szépen beszélnek-e ott a színészek? Példáját adják-e hogyan lehet mindent fölpör­gető korunkban a legmoder­nebb technika eszközei kö­zött. mindazt megőrizni az írott és beszélt nyelv értékei­ből, amit csak érdemes, hi­szen egyebek közt ezek a nyelvi értékek teszik nemzet­té az itt élő népet? Sikerül-e a legnagyobb hatású irodalmi műfajt, a drámát, klasszikus értékeivel a korhoz igazítani, s tudnak-e találni olyan mű­veket, amelyek a mi korunk képe elé tartanak tükröt? Képes-e betölteni az ország első színházának szószék-jel­legét, hogy innen fontos dol­gokat mondanak az országla­kosoknak? Tudja-e vállalni, hogy a színházművészet leg­jobbjait összegyűjtve, szün­telenül újrakezdett kísérlete­ket tegyen a hagyományait is őrző, mégis mindig megújuló műfajban, a nagyobb hatás, a szélesebb közönség megnye­rése érdekében? A kérdéseket szaporítani lehet, s a szakemberek dolga, hogy szaporítsák is. Ám aki nem a főváros határai közül figyeli, hogyan alakul a Nem­zeti Színház sorsa, az is el­hiheti: ez az ő színháza is lesz. Akkor is, ha véletlenül oda soha nem teszi be a lá­bát. (Bár jobb lenne, ha mi­nél kevesebb ilyen ember akadna az országban.) Vi­szonylag kevés ember for­dul meg a sportolók edzőter­meiben, vagy a hazai pályá­kon. Ám ez nem zavarja az országot abban, hogy szemé­lyesen is átélt büszkeséggel nézze a nemzeti zászlót, s hallgassa a nemzeti Him­nuszt, amikor egy-egy olim­pián a legmagasabb csúcsra húzzák a piros-fehér-zöld lobogót. Valami ilyesmi ér­zést adhat egy népnek, ha Nemzeti Színházzal ajándé­kozza meg önmagát. BERNATH LÁSZLÓ A Túrtól a Temzéig A KORDA-LEGENDA Lelkendező sorokkal kezdi kötetét a nagy filmes egyik életrajzírója: „Jóval azelőtt, hogy találkoztam vele, legen­da és jelkép volt számomra Korda Sándor. A pusztai fiú, a fiatal újságíró, aki filme­ket csinált Bécsben, Berlin­ben, Rómában, Párizsban és Hollywoodban...” A motívum Ady-versre emlékeztet. Az Értől az Óceánig, a vidéki bölcsőhelytől — de egyúttal a provinciális elmaradottság­ból is — az emberi kultúra egyetemességéig és a tehet­ség kibontakoztatásáig eljut­ni sokak vágya volt a válto­zásokat érlelő századelőn. VOLT EGYSZER HÁROM TESTVÉR Az Ér Korda esetében a Berettyó, amelynek alsó fo­lyását hajdan Túrnak nevez­ték. E tájon, a Túrkevéhez tartozó Pásztó pusztán szüle­tett kilencven éve. Kellner Henriknek, a Somló-birtok intézőjének és Weiss Ernesz- tinának az első fia a Sándor László nevet kapta. Születé­sét — a lexikonoktól eltérő­en újabb közlés szerint — 1893. szeptember 13-án je­gyezték be a túrkevei hitköz­ségnél. Két év múlva Zoltán — majdani egzotikus filmek rendezője — s újabb két év után Vince öccse követte — a leendő festőművész és dísz­lettervező. A három testvér együtt szerezte meg a világ­hírnevet, csak éppen fordít­va, mint a mesékben: a leg­idősebb fiú tört utat, s vitte magával — hogy megtartsa magának — a családot. Sándor majdnem tizenhá­rom éves, amikor apja meg­hal. Rokonok támogatására szorulnak, ö így folytatja Pesten az iskolát — Kisúj­szállás és Mezőtúr után — a Mester utcai kereskedelmi­ben. Szenvedélye az iroda­lom; könyvekről, színdara­bokról ír az iskolai faliújság­ra, de nemsokára a Függet­len Magyarországnak is. Egy latin egyházi kifejezés — sursum corda: fel a szíveket! — sugallja néki az önmagát buzdító Sursum álnevet, ami­vel megannyi írását jegyzi, s a később világhírűvé tett Korda nevet is. A filmmel a Velence kávéházban ismerke­dik meg. Űj, sokat ígérő le­hetőség — ez az ő műfaja! Tizennyolc évesen már Pá­rizsból tudósítja lapját — nem utolsósorban erről. Ha­zatérve filmlapokat szer­keszt, szervez, alapít. S 1914- ben maga is belevág a film- csinálásba — sikerrel. Két évvel később már egy eszten­dő alatt kilenc filmet forgat. az Államosító és a vállalkozó 1918: őszirózsás forrada­lom. Korda a polgári átala­kulás híve — ez ígér szabad­ságot a művészetnek is. Ká­rolyi a haladó polgári film­gyártás megszervezésével bízza meg. A Tanácsköztár­saság alatt a Művészeti Di­rektórium tagjaként a film­gyártás művészeti vezetője, s a filmgyártás államosítását indítványozza Kun Bélának. Erre 1919. áprilisában kerül sor (néhány hónap múlva a Szovjetunióban is). Ebben szintén művészi meggondolá­sok vezetik — nem politikus —, s ez idő alatt is filmeket készít. (Az egyik színes bőrű rabszolgák lázadásáról, a má­sik egy elvetemült Habsburg hercegről szól.) Munkáját Horthy fogdmegjei szakítják félbe — a Gellért szállóbeli hadiszállásukra hurcolják. Kiszabadulása tisztázatlan; alapos monográfusa, K. Ku­lik a londoni Observer egy későbbi közleményére hivat­kozik, amely diplomáciai közbenjárást sejtet. Korda nem beszélt erről; minden­esetre levonta a tanulságokat, s amilyen gyorsan csak befe­jezhette félbehagyott dolgait, örökre elhagyta az országot. Bécsben már várják a jó­hírű filmszakembert. Ott, majd Berlinben, aztán az Egyesült Államokban forgat; Angliába költözik, de közben az amerikai s a francia film­életben is feltűnik. Filmez, szervez, filmvállalatokat ala­pít. Az üzleben is tehetség, mindig mer újba fogni, koc­káztat, veszít is, de még töb­bet nyer. A buktatókból elő­re tör ki, még nagyobb vál­lalkozásokkal, amelyekhez meg tudja nyerni a társakat és támogatókat, s mint a nép­szerűt érző és értő szakem­ber, a közönséget. Nem a film szolgálja az üzletembert, hanem az üzlet is a filmest. Kedveli a nagy történelmi és irodalmi témákat, a hét­köznapi, a magánélet felől való megközelítést, s a mo­numentális megjelenítést. Az utóbbit jól jellemzi egy anek­dota. Nagy izgalomban vár A bagdadi tolvaj stábja: sok pénz elfogyott, még sehol se tartanak, s megjött Korda. Ö elégedetlenül jár a díszletek közt, s az egyik előtt megáll. — Vince, te bolond vagy — fakad ki öccsére. — Siess, ke­ríts sok embert, csináld négy­szer ekkorára, s fesd bíborra az egészet... EGY MŰVÉSZ ANTIÉ ASIZMUSA Ez a film a háború alatt készült Angliában. Korda szerepét a második világhá­ború alatt — legendák köde fedi. Előbb Amerikába megy — emiatt szinte szökevény­nek bélyegzi a sajtó —, de ott olyan filmeket csinál, ame­lyek a közvéleményt a fasiz­mussal szembeni harcra han­golják. A legmaradandóbb a Lady Hamilton. Ennek Nel­son admirálisa Napóleonról szólva Hitlerre figyelmeztet: „Diktátorokkal nem lehet bé­két kötni. Le kell győzni őket”. Nem véletlen, hogy Korda neve ott szerepel az Anglia elfoglalása után ki­hallgatandó személyeknek a Gestapo készítette listáján. Másfelől az Egyesült Álla­mokban e film — s éppen a Nelson beszéd — miatt hábo-, rús izgatással vádolva szená­tusi vizsgáló bizottság elé idé­zik. Közben azonban a japá­nok Pearl Harbournál hadü­zenet nélkül megsemmisítet­ték az amerikai flottát — a történelem igazolja az „izga­tás” igazságát. A filmnek tö­megsikere van. Számtalan­szor végignézi Churchill is, s a brit miniszterelnök érté­kelni tudja közvéleményfor­máló hatását. Ennek is szere­pe lehet abban, hogy 1942 őszén „a brit filmiparhoz va­ló hozzájárulásért” először ütnek lovaggá filmrendezőt — így lett Sir Alexander Korda. Közel hatvan filmet rende­zett — az utolsó az Eszményi férj volt 1947-ben —, és több mint száz film született a közreműködésével 1956-ban bekövetkezett haláláig. Ak­kor már főleg a televízió fog­lalkoztatta — de fölösleges azon'tűnődni, mit produkál­hatott volna még. Bőven ki­fejtette tehetségét, eljutott az Óceánig... NÉMETH Hazai tájakon Tornáméra kastélya A Heves megyei Tarnamé- rára nem sok építészeti ha­gyatékot örökítettek az elő­dök. Jogtalanul hibáztatnánk őket, hiszen a település kró­nikája sajnos bővelkedik tra­gikus fordulatokban. Ellen­séges hadak dúltak, pusztí­tottak errefelé, rabolva, fel­égetve annyiszor minden ér­téket. Nem kímélve a legfon­tosabbat, az emberéletet sem. A határban újkőkori tele­pek nyomaira bukkantk a ré­gészek. A kastélykertben a bronzkoriak temetkeztek, ta­láltak a szakemberek kelta és germán sírt is. Otthonra leltek a kora- vaskoriak és a szarmaták, azaz sokféle nép fiai. Az ő példájukat követ­ték a honfoglaló magyarok. Ez akkor is feltételezhető, ha az írásos források csak 1365- ben említik először, méghoz­zá Myra néven. 1472-ben a titulus Vakmérára, illetve Egyházasmérára változik. Az oklevelek a hajdani urak közül a Sánta családra utalnak. Ennek 1472-es kiha­lása után Mátyás király, élve uralkodói jogaival, a Besse- nyeieknek adja a falut. A birtokosok később váltották egymást, igyekezve minél többet kisajtolni jobbágyaik­ból, akik mind nehezebben viselték a növekvő terheket. Nem csoda, hiszen a mohó étvágyú török hordák is sar- colták őket. Még Thököly ku- rucai is sanyargatták a lakos­ságot rekvirálásaikkal. Ter­mészetesen a császári hadak sem maradtak ki a sorból. 1677-ben ekként panaszkod­tak azok, akik megmaradtak, akik ezer szállal kötődtek szülőhelyükhöz: „Immár fa- lujokból a jó falutartó embe­rek elmentek. Ha az úristen nem tágítja sok ínségeket, rövid időn az szél fogja fújni lakóhelyeknek az helyét”. 1687 ismét borzalmakat ho­zott. Akinek sikerült, messze futott, de álmaiban is kísér­tették a mindent felfaló láng­• • nyelvek. A Darvas és a Rá­day családokból származó földesurak így aztán jobbnak látták, ha megszabadulnak az aligha jövedelmező és egyébként is zálogban levő javadalmaktól. Kedvezett ne­kik a szerencse, mert jómódú és törekvő gyöngyösi Almá- sy János és felesége vevőként jelentkezett. Volt pénzük, s épp ezért a jövőre is gondol­va fantáziát láttak ebben a vásárban. A birtokbeiktatás dátuma: 1701, rá egy eszten­dőre egy hivatalos okmány a férjet a „Heves megyei Méra nevű most benépesített falu­nak és Fogacs nevű pusztá­nak örökös földesura”-ként emlegeti. A gazdagodó uraságok lát­va a szomszédos és a távo­labbi birtok kastélyait, elha­tározták: maguknak is pom­pázatos fészket emeltetnek. Nem tudjuk pontosan, mi­kor indultak a munkálatok. A késő barokk jelleg az 1780 körüli esztendőkre utal, a hátsó homlokzathoz csatlako­zó vasrácsos erkély viszont klasszicista jellegű. A régi pompáról már csak kevés relikvia árulkodik. A berendezésből csupán copf ajtószárnyak maradtak meg — a nagyterembe nyílnak, s a múltat idézik a XIX. szá­zad második feléből szárma­zó sötétbarna márvány kan­dallók is. Az épület ma isko­la, többé-kevésbé rendbe hoz­va. Megnyugtató, hogy a to­vábbi Renoválásra és haszno­sításra is gondolnak. A ter­vek szerint két szárny csat­lakozik majd a műemlékhez. Az egyik, a négytantermes blokk a hatodik ötéves terv során készül el. A másikban — ez még csak vágyálom — a könyvtár és a kultúra kap­hatna otthont, s így létrejö hetne egyszer az a nevelési központ, ahol nemcsak a ki- csikr a tizenévesek, hanem az idősebbek, a felnőttek is gya- rapíthatnák ismereteiket. PÉCSI ISTVÁN A kastély homlokzata (Szabó Sándor felvétele — KS) A három Korda testvér (középen Sándor, a filmrendező) (MTI-fotó — KS)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom