Tolna Megyei Népújság, 1983. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-01 / 232. szám

1983. október 1. nTÉPÜJSÁG 11 Dávid Ojsztrah nak minderről. Koncertez­tem Leningrádban is..., az ostrom idején. Virtuóz volt, aki lágy tónu­sával vagy férfias vonóveze­tésével egyaránt gyönyörköd­tette a hallgatóságát. Külön stílust képviselt a hegedülés- ben. Barokk, romantikus és modern zenét, egyaránt egyé­ni színezésben tudott meg­szólaltatni. Karmesteri tevé­kenysége is mindig sikerrel járt. Vezényelte a Szovjet­unió nagy zenekarait éppen úgy, mint a berlini, bécsi filmharmonikusokat, vagy a London Symphony Orchest- rát. Zenetörténeti érdekesség­nek számított az a hangver­seny, amelyen 1945-ben Moszkvában az első külföldi vendégművésszel, Yehudi Menuhinnal együtt, eljátszot­Katonáknak is hegedűit a fronton alapításai és jótékonykodásai bizonyítják. Megalapította a sümegi reáliskolát, amely­ből a mai gimnázium fejlő­dött ki. E célra 50 000 forin­tot és 20 000 téglát adott, va­lamint a cserepet is ő szállí­totta. Ezer forintot adott a reáliskolai tanulók könyvei­nek beszerzésére, 3000 forin­tot 2—2 tanuló évenkénti ösztöndíjára. Ezer forintot adományozott az ipari tanu­lók ingyenes rajzoktatásához. Egy leendő leány-középisko­la felállítására hagyta saját emeletes lakóházát, a tan­erők fizetésére pedig 25 000 forintot. Leány-középiskola alapítása a múlt század het­venes éveiben különösen elő­remutató tett volt. Alapított még óvodát, kórházat, össze­sen 20 000 forintnyi összeggel, azon kívül a kórház fenntar­tására a városnak adta 132 holdnyi földjét, az orvosok díjazására pedig 2000 forint alaptőkét hagyott végrende­letében. A kékfestő Ramassetter Vincét az oktatásügy terén végzett tevékenységéért 1858- ban arany érdemkereszttel, 1870-ben a Ferenc József- rend lovagkeresztjével tüntet­ték ki. Ez utóbbival nemes­séget is nyert „fehérkőaljai” előnéwel. A kékfestőből lo­vag lett. Pedig a szabadság- harc idején, 1848. márciusá­ban tagja volt a megyei vá­lasztmánynak, májusban Sü­meg főbírájaként ő szervezte meg a nemzetőrséget. Ramassetter Vince, a kék­festő, „Sümeg atyja” — ahogy napjainkban is nevezik — 1878-ban, 72 esztendős korá­ban halt meg. „Most törik fejüket a jó sümegi város­atyák: hogy szobrőt állítsa­nak emlékezetének — írta Balatoni utazás című köny­vében Eötvös Károly. — Én már állítottam e sorokban, pedig én életemben egyszer láttam. De azért szobrának leleplezésén ott akarok len­ni.” CSONKARETI KÁROLY Emlékezés Dávid Ojsztrahra Nem sokkal a felszabadu­lás után Magyarországra is eljött hangversenyezni Dávid Fjodorovics Ojsztrah a XX. század zseniális hegedűművé­sze, akit közönségünk addig csak a világ minden tájáról sűrűn érkező magasztaló bí­rálatok révén ismerhetett. A vonó mestere 1908. szeptem­ber 30-án született Ogyesszá- ban. Többször járt hazánk­ban, s egyes koncertjei Ojsztrah fesztiválnak számí­tottak. Szülővárosában Pjotr Stoli- arskij volt a mestere, ötéves korától tanította hegedülni és brácsázni. Utóbb Ojsztrah elvégezte a moszkvai kon­zervatóriumot. Együtt ta­nult barátjával Nathaniel Milsteinnel. Még növendék korában szólistája lett egy szimfonikus zenekarnak, 1927-ben már ünnepelték, sőt Glazunov a zeneszerző is fel­ajánlotta neki néhány kom­pozícióját bemutatásra. Le­ningrádban 1928-ban, Moszk­vában egy évvel később volt az első szólóestje. Sorra nyerte a zenei versenyeket. 1930-ban az ukrajnait, 1935- ben az Adam Wieniawskiról elnevezett nemzetközi ver­seny II. díját, (az elsőt Gi­nette Neveux kapta), s 1937- ben a brüsszeli Ysaye ver­senyben övé lett a pálma. Az utóbbi díj átvételétől indult el nemzetközi pályafutása, s az impresszáriók vetélkedtek szerződtetéséért. Amikor kitört a II. világ­háború, Dávid Ojsztrah is jelentkezett szolgálatra. Igénybe is vették — mint elő­adóművészt. Erről Budapes­ten így nyilatkozott: — A fronton hegedültem a katonáknak, akik szívesen hallgatták játékomat és lel­kesen fogadtak. De játszot­tam sebesülteknek kötöző­helyeken és hadikórházak­ban. Megrázó emlékeim van­ta Bach kettős hegedűverse­nyét. Sok honfitárs-zeneszer­ző ajánlotta neki néhány szerzeményét. Dimitrij Sosz- takovics. Mjaszkovszkij, Aram Hacsaturján... Dávid Ojsztrah sok kitün­tetésben részesült. 1934-ben népművész lett, 1960-ban Lenin-díjas. A római Acca- demia Nazionale di Santa Cecília tiszteletbeli tagjává választotta, ahogy az angol Royal Academi of Music is. Budapesten díszdoktorrá avatták, ugyanígy a Cam- bridgei egyetemen. Mint ta­nár is kiváló volt. Ö oktatta a moszkvai konzervatórium­ban hozzá méltó tehetségű fi­át, Igor Davidovics Ojszt- rahot. Magánemberként főleg a sakkozás és az írás érde­kelte. Számos tanulmánya jelent meg és kiadta önélet­rajzi jegyzeteit, valamint „Beszélgetések Igor Ojszt- rahhal” című kötetét. Stra- divari hegedűn játszott. Pé- terfi István a zenekritikus úgy jellemezte: Dávid Ojszt­rah hegedűjátékában benne van a szovjet embernek, a szovjet művésznek az a jel­lemzően nemes tulajdonsága, hogy nem törekszik hiú ön- fitogtatásra, külsőséges hatás­vadászatra, hanem sallangok­tól mentesen, természetes köz­vetlenséggel muzsikál, s így érvényesíti saját egyéniségét, felfogását is. 1974. október 24-én hunyt el Amsztrdeamban. Most len­ne 75 esztendős. KRISTÓF KÁROLY Művészeti betek '83 Bár a színházak, hangversenytermek már néhány héttel előbb megnyitották kapujukat, az ipari szezon- kezdés az évente ismétlődő Budapesti Művészeti He­tekhez kapcsolódik. Szeptember 25-én — Bartók halá­lának évfordulóján — kezdődőt el a Művészeti Hetek idei rendezvénysorozata. A hagyományokat követve rangos magyar és külföl­di vendégművészek fellépése teszi vonzóvá a programot — amelyet elsősorban hazai közönségnek szántak. (Nem úgy, mint a Tavaszi fesztivál műsorát, amely idegenforgalmi vonzatú.) Mint évek óta, most is a Zenei Hetek hangversenyei adják a Budapesti Művészeti Hetek gerincét, ötven külföldi szólista és 15 együttes lép fel a magyar zenei élet kiválóságai mellett, s ad hat helyszínen ötven hangversenyt. Vendégkarmesterek — mint Carlo Zecchi, Andrzej Markowski, Antoni Ros-Marba — szólisták: Custav Leonhardt csembalóművész, Alexandrina Milcseva éne­kes, Mihail Pletynov zongoraművész — lépnek fel. Hangversenyezik a bécsi Albán Berg vonósnégyes (ez lesz első magyarországi szereplésük), a Tokiói Zenea­kadémia Zenekara. A zenei világnapon, október elsején, azaz ma, kezdő­dik a Korunk Zenéje sokoldalú programja — ahol az Üj Zenei Stúdió, a Szombathelyi Szimfonikus zenekar mellett hangversenyt ad a méltán híres kölni Ensemb- Ic Modern és a holland Schönberg Ensemble is. Amilyen változatos az előadók névsora, olyan gaz­dag a műsor is. Megszólalnak Bach, Beethoven, Brahms, Vivaldi, Mozart, Richárd Strauss, Haydn, Csajkovsz­kij, Chopin művei. Kadosa Pál születésének 80. évfor­dulójáról emlékesten szólalnak meg a nemrég el­hunyt szerző művei — amelyeket még ő válogatott ki. A Korunk zenéje sorozatban a Messiaen, Pierre Boulez, Schönberg, Lendvay Kamilló, Csemiczky Miklós, Szöl- lősy András, Sugár Miklós zenéje hangzik majd fel. Újdonság, hogy az idén a társművészetek is sereg­szemlét tartanak a Budapesti Művészeti Heteken. Tánc­művészet ’83 címmel öt helyszínen nyolc műsort pro­dukálnak hivatásos és amatőr táncegyüttesek. Ez alka­lommal először rendeznek Magyarországon hivatásos táncversenyt a Budapest Sportcsarnokban, amelyre 18 országból várnak résztvevőket. S gazdagítja az esemé­nyeket az október 23. és 30. között zajló XXII. Tor­nász Világbajnokság is. Tíz fővárosi színházban lesz premier a Művészeti Hetek egy hónapja alatt. S október 14. és 24. között Budapesti Színjátszó Napok címen amatőr színházi együttesek találkozójára kerül sor. Néhány hétre Budapest zenei, színházi élete felé for­dul az ország figyelme. Néhány hétre Budapest nem­csak az ország, a hazai kultúra fővárosa lesz. K. M. Múzeum Pápán A kékfestés történetéből Egy feles kékfestő, aki szobrot kapott Amióta ember él a földön, öltözködésével nem csupán az időjárás viszontagságai ellen védekezik, hanem ruhadarab­jaival csinosítja is magát. Férfi és nő egyaránt. Századokkal, évezredekkel ezelőtt a szőtt-font ruhának valót csak a természet adta növényi és ásványi festékek­kel színezhetett az ember. Ilyen festéknövények voltak a festő buzér és a homoki pi­rosító, a csalán, a fekete mályvarózsa, a bíbor stb. Az ókori és középkori ember festék-alapanyagai közé tar­tozott a csülleng is („isatis tinctoria”) amelyből a kék szín különböző árnyalatait nyerték. Európából a 15—16. szá­zadtól egyre több vállalkozó szellemű tengerész merészke­dett az óceánokra: megkezdő­dött a nagy földrajzi felfede­zések időszaka. A holland ha­jósok a 16. századiban elver­gődtek Indiáig is, ahonnan nem üres kézzel — hajóval — tértek haza, hanem asszo­nyaikra gondolva, többek kö­zött mintás kék gyapothol­mikat is hoztak. Az első ilyen Indiából származó, mintás, kék kelméket diplomaták jut­tatták el a napkirály, XIV. Lajos párizsi udvarába, s ez az új anyag, az „indiennes” rendkívül gyorsan divatos lett. Az addigi egyszínű kék anyagokat felváltották a köz­kedveltté váló mintás hol­mik. Az élelmes tengerészek, kereskedők később ráébred­tek arra, hogy jobban járnak, ha nem a készárut, hanem csupán a kék festék alap­anyagát, esetleg a festéket, valamint a festés technológi­áját szállítják Európába. Ezt a kék festőanyagot a le­kaszált indigóiéra nevű nö­vényből áztatták ki. Maga a növény a hüvelyesek család­jába tartozó növénynemzet­ség egyik tagja, melynek mintegy 350 faja ismert. Az indigóiéra tinetoriából nyert festékanyag a remek színtar­tó indigó. Az indigó Európába érkezé­sével együtt elsajátították az új mintázó és festőeljárást is a nyugat-európai országok mesterei, bár ezek alkalma­zását tiltották, a tilalom meg­szegőit szigorúan megbüntet­ték, hiszen ez még a céhrend­szer virágzásának korszaká­ban történt. Maga a kékfestési eljárás lényegében napjainkig sem változott. A munkába vett vásznakat először jól kifőz­ték, majd szárították és si­mára mángorolták. A fehér vászonra ezután körte- vagy diófából faragott, esetleg a fáha vert rézszögekből kiala­kított mintázó dúccal rezer­váló masszát, szigetelőanya­got nyomtak, hogy ez meg­akadályozza a vászon elszí­neződését. Ennek a tökéletes megszáradása után indigó ol­datban — csávában — kékre festették az anyagot. A szi­getelőanyag alatt a vászon festetten, fehér maradt, s ezek a vászon eredeti fehér alap­színét megőrző kacskaringós minták, virágok szépen elő­tűntek a kék háttérből. A vásznat keményítős után lóhajtású, járgányos mán­gorlóval fényesre, „habosra” vasalták. A fedőanyag vegyi összeté­telének változtatásával és az utánkezelés különféle mód­jaival zöld, kék, sárga, piros, narancs és fekete színű min­tázatot is elő tudtak állítani. A kékfestő eljárás — főleg szász mesterek közvetítésé­vel — a 18. század közepén jelent meg Magyarországon. A mesterlegények vándorlá­sai is alkalmasak voltak az új eljárások megismerésére és itthoni terjesztésére. A kékfestők hazánkban először a városokban (Sopron, Po­zsony, Lőcse, Eperjes, Kés­márk, Győr, Pápa, Buda) ve­tik meg a lábukat, de hama­rosan megjelennek a falvak­ban is. A kékfestő" anyagot vásáro­kon és hetipiacokon árusítot­ták, bár a múlt század máso­dik felében a nagyobb kék­festő üzemeknek már üzleti és vidéki lerakatai is voltak, mint például a budai Gold- bergernek. A századfordulóig azonban az üzemek közül csak alig néhányan jutottak el a gépesítésig. A mintafákat vagy dúcokat maguk a mesterek, esetleg vándorló formakészítő legé­nyek készítették. Később már formakészítő műhelyek is dolgoztak. A minta általá­ban virágmotívum volt, máig is az maradt. A virágok ezer­nyi fajtája mellett a stilizált levelek és indák, a minták egymáshoz képest történő el­rendezésére teszi széppé, sze­rényen finommá a kékfestő­anyagokat. A városi civilizáció előre­nyomulása a falvakban egy­re jobban visszaszorította a népviseletet, amelynek egyik alapvető kelléke volt a kék­festő anyag. Ezért a kékfestő műhelyek az első világhá­borút követően egymás után becsuktak. Ma már csak azok a kékfestő műhelyek működ­nek. amelyek a korszerű igé­nyeknek megfelelő szinteti­kus festési eljárásra is be­rendezkedtek. E kihalóban levő iparágnak állít emléket a pápai Kékfestő Múzeum, amelyben a kézi technikától a kis gyár szintjéig emelke­dett műhely szerszámai, gé­pei és termékei eredeti álla­potukban láthatók. A múzeumot egy régi kék­festő műhelyben rendezték be, amelyet még Kluge Ká­roly alapított 1786-ban. A közép-európai viszonylatban egyedülálló gyűjtemény ne­vezetesebb darabjai a lójár- gányos mángorló a hozzá tar­tozó istállóval, az udvari épület erkélyszerűen kiugró, jellegzetes szárítója, a zsalu- gáteres padlásablaksorral, a rengetek nyomóduc, és így tovább. A kékfestésről szólva lehe­tetlen nem megemlékezni a sümegi kékfestőről, Ramas­setter Vincéről. Nem mintha a kékfestés terén valami vi­lágra szóló -nagy dolgot al­kotott volna (bár a múlt szá­zad középső harmadában ő látta el indigóval a Dunántúl minden kékfestő műhelyét), hanem azért, mert a kékfes­téssel szerzett vagyonát okos befektetéssel, roppant mun­kával megsokszorozva a köz­jóért áldozta fel. E kékfestő polgár személyében olyan férfiút ismerhetünk meg, •akit a múlt századi magyar iparos-polgár mintaképének tekinthetünk; -a fejlett nyu­gati polgárt képviselte a fél­feudális, nemesi Magyaror­szágon. Apja is kékfestő volt Sümegen, aki fiát a kőszegi, majd a győri gimnáziumban taníttatta. De nem azért, hogy hivatalnokot faragjon belőle, hanem, hogy műveltséget sze­rezve folytassa az'ipart. Hogy mennyire szívén vi­selte Ramassetter Vince ha­zájának. azon belül elsősor­ban szülővárosának fejlődé­sét, valamint a művelt ipa­ros-kereskedő polgári réteg kialakítását, azt különböző Ramassetter Vince kékfestő sümegi szobra

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom