Tolna Megyei Népújság, 1983. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-03 / 208. szám
1983. szeptember 3. ('''toÜÍa'N _ NÉPÚJSÁG 11 Fegyverek a múzeumnak Az életöröm lírai festője hogy megfelelő kezelésben részesülnek, nemcsak néhány alkalmi látogató, hanem az érdeklődők százai gyönyörködhetnek bennük. A két fegyver közül a hosszabb — egy 90 cm pengehosszúságú, kétélű kard — a XV. század második harmadából származik. Nyolcoldalú markolatgombja, valamint a penge és markolat között elhelyezkedő „S” alakú hárítóvas arra utal, hogy kardunk a nálunk ez idő tájt meghonosodott, de eredetében dél-eürópai, pontosabban olasz — kardok csoportjába tartozik. Ez a kétélű, tompa hegyű kardfajta szúrásra nem, csupán vágásra volt alkalmas, s ennek a tulajdonságának köszönhető, hogy ez a tipikusan nyugati fegyverfajta hazánkban viszonylag gyorsan ki is ment a divatból és többnyire csak díszfegyvereken, vagy nyugaton készített kardok képviseletében élt tovább. A török birodalom terjeszkedésével ugyanis a magyar katonák fegyverzetének is törvényszerűen a keleti harcmodorhoz kellett alkalmazkodnia. így már a Hunyadi János vezette harcok idején megkezdődött például a rég elfelejtett ősi fegyverhez, az ívelt pengéjű, heggyel ellátott szablyához való visszatérés. Másik fegyverünk az előzőnél jóval rövidebb, enyhén ívelt pengéjű szablya már a török hódoltság időszakának jellegzetes formajegyeit viseli magán. Különlegessége, hogy még az amúgy is .rövid' török szablyánál, az ún. „szeif”-nél is rövidebb, de pengéje erőteljes, maga a fegyver jól kiegyen, súllyozott. A pengét díszítő félhold és csillag, valamint az ugyancsak kelet felé utaló „madárfejes” markolatvégződés mindezekkel együtt nagyon valószínűvé teszi, hogy tulajdonosa a Dunán akkoriban sűrűn közlekedő török hajónaszádok valamelyik katonája lehetett. A naszádosok számára ugyanis ez a rövid szablya jóval praktikusabb volt a szárazföldön — gyalog vagy lóháton — használt hosszabb változatnál. Arra, hogy ez a két igen szép fegyver véletlenül, vagy az akkortájt igen gyakori összecsapások során kerülhetett a Duna fenekére (Tolna térségében 1600-ban volt egy ilyen véres ütközet a török naszádosok és a hajdúk között), — úgy tűnik, már nemigen derülhet fény. A jelenleg gondos restaurálás alatt álló tárgyakat azonban már az idei múzeumi és műemléki hónap idején láthatják az érdeklődők a szekszárdi múzeumban. DR. GAÁL ATTILA mlak csalk aizoin pontjáig merészkedve, ahol a tárgy még felismerhető, s értelmezhető) olyan művészi nyelvet alakítanak ki, mely képes a kor tartalmainak esztétikai köztelére. Az impresszionisták aprólékos látványt másoló igyekezetét olyannal váltja fel, amelyben elsősorban a színek segítségével maga a kép, ez & kétdimenziós csoda lesz öntörvényű új valóság; Nem látványt másol tehát, bármilyen magas fokon is, hanem új látványt teremt. Különösen a harmincas évektől, amikor saját technikája végképp kifejlődött, látható ennek meggyőző eredménye. Czóbel képein nincs szavakkal elmondható történés, nincs az a sokat emlegetett „irodalmasság”, nem élet-epizódok vannak megfestve, hanem (használunk súlyos szót) élet-eszenciák, élet- lényegek, mindig a létezés komoly öröméből. Minden tárgynak és foltnak, akár az előtérben, akár hátrébb áll, a vásznon egyenlő súlya és szerepe van: a szépség érdekében átrendezett realitást találjuk így (akárcsak, s ebben rokon vele, barátjánál, Picassónál). Ennek következménye, hogy — egyik monográfusát idézve — nála „a képfelület optikai egysége” teremtődik meg. Márpedig, s talán ez Czóbel leginkább utolérhetetlen, varázsos sajátja, olyan belső tűzzel, hogy korábbi kritikámban úgy írtam, olyan sejtelmesen áradó gyöngyházfénnyel, hogy a képek vallomásosságához kétség sem férhet. Egy következetes maga útját járó, halk és szemérmes művész lírája sejlik elő a csend és a nyugalom érzelmeivel, tartózkodón. Ebből kifolyólag képei nem adják meg magukat olyan könnyen, de ha a megismerés tiszta szándékával s el- mélyülten közeledünk hozzájuk, kimeríthetetlen életörömükből boldogan juttatnak nekünk is. SZABÓ GYÖRGY iMuinkiáosy Mihály, tehát a múlt század óta nem volt Danáin még eigy olyan magyar festő, alkuit Párizs, a viliág képzőművészeti fővámsa, annyira elismert volitmia, mint a most száz éve szütatietrt Czóbel Bélát; és alkii mégis, hosszú életén át mindvégig ragaszkodóit hozzá, hogy hű fliániák tartsa szőkébb hona. Életrajza bővelkedik ugyan külhoni vándorlásokban, utolsó évtizedeiben azonban mindig idehaza (1939-től Szentendrén)' találja meg erőre és munkára ihlető igazi otthonát. Nagybányán kezdte tamiulió- évéit, s a század eleji Münchenben folytatta (1902— 1903), de egy évre rá máraz új művészet Mekkájába, Párizsba megy, ahol kisvártatva kiáliíltásolkon is szerepel. Ugyanakkor első munkái .magyar tárlatokon is megjelennek. 1905-itál a leghíresebb francia mű vészcsopont, a „Vadaik” (Fauve-ak) társaságéiban találjuk: Matisse, De ralin, Vllamlimök, Bnaque van Dorngen körében. Itthon pedig a „Nyolcak” néven ismert csoportosulás előkészítésében vesz részt Renrtstok Károly nyergesújfalui műhelyében. 1914—1919. között Hollandiában dolgozik és e korszákból való például a megindítóén vaillomáisos Labdáit tartó fiú képe, melyen italán honvágyát fedezhetjük fel: .a kisfiú hóna allatt a lialb- dán mindenesetre piros-feli ér-zöld villan elő). Bérűin következik ezután, majd újra Párizs, ahol több évtizedét tolit, most már megérteivé a maga külön — sajátos — művészetéit, melyet egyaA megyei múzeum fegyvergyűjteményének gazdagsága mind a múzeumlátogatók, mind pedig a régi fegyverek iránt érdeklődő magángyűjtők körében Ismeretes. A dunaföldvári és si- montornyai várkiállítások tablóin már eddig is sok olyan régi fegyver szerepelt, melyek szépségükkel, vagy ritka voltukkal országosan is párjukat ritkították. A közelmúltban Szekszárdon berendezett pincemúzeum újabb — ezúttal ritka keleti fegyverekből összeállított — fegyverkiállítása pedig ismét ritka csemegéül szolgált a régi hadiszerszámok kedvelőinek. A közelmúlt napokban újabb értékes fegyverekkel gyarapodott a múzeum gyűjteménye Trázer Ferenc nyugállományú hajóskapi- I tány ajándékozása folytán. A Jégtörő IV. egykori parancsnoka elmondta, hogy már több mint fél évszázada őrzi azt a két kardot, melyet most a múzeumnak adott át. A Duna medréből származó fegyverek kotrási munkák során kerültek a napvilágra még a harmincas évek elején, s azóta Trázer Ferenc tolnai házának a falát díszítették. Most azonban úgy döntött, hogy minden szempontból jobb, ha a több száz éves tárgyak közgyűjteménybe kerülnek, ahol azonkívül', ránt csodál Budapest és New York (ez Utóbbi két kiállítá- san is 1927-ben és 1936-lbam). Az első könyv úgyszintén ekkortájt jelenik meg nőüiai, nálunk. A második világháború előestéjétől, 1939-től Szentendre liesz mégiis iigazii telephelye, hogy szellemiségével, jókedéűyével, s mindének- ifötörtt művészi tekimrtfélyévell akár még kiitencvenévesen is biztos vonatkozási pont legyen a felbolydullt képzőművészet térképén: az értéké, a költészeté. Most Szentendrén szobra élli, és állandó múzeum az 1976-bam elhunyt nagy mester élő emlékére. .Ez a méltatás; melyet kezében tart a tisztelt Olyasó, nyilvánrVálióan nem pótolhatja azt az élményt, melyet Czóbel képei nyújthatnak, meg sem kísérli hát, hogy bármiféle leírással próbálkozzék. Melegen tanácsolja inkább a szentendrei kirándulást. És legfeljebb, ezenkívül csak arra szara tkozha- tik, hogy egy-lkét tanulságra még felhívja a .figyelmet. Érdemes megfigyelni például, milyen élő és termékeny kölcsönhatás jelképe tehet Czóbel egész életútja, hogy igazából mennyire a magyar festészet európaiságának szimbóluma ő, mennyire egy kaiposallátnendé, mélyben egyszerre szolgálja minden a honáit, és tőle etválialsztbaltat- laimul az egyetemeset. Mert tehetsége — Nagybányán és Párizsban — tüstént felismerd az alkatához, mondandójához, lírájához illő korszerűt, a leghaiadöbbat, s egyike lesz azóknlák a zseniknek, akik a látványelemek szuverén felhasználása révén (és minidig az élvanaitkozitátásTrázer Ferenc nyugállományú hajóskapitány, az ajándékozó Virágok Varga Imre Czóbel- szobra Szentendrén Fekvő nő Legyezőslány A Duna mélyéből élőké, rült két kard Száz éve született Czóbel Béla
