Tolna Megyei Népújság, 1983. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-21 / 223. szám

Képújság 3 1983. szeptember 21. Hétfő a legveszélyesebb nap Nem csökken Mi lesz a dombóvári régi művelődési ház sorsa? Koronázatlan Korona az üzemi balesetek száma Elmaradnak a kívánatos intézkedések Sok szó esett már arról, hogy aggasztóan nagy az üze­mi balesetek száma, országo­san is, a mi megyénkben is. Nem érdektelen megvizsgál­ni, a szakszervezeti felmérés alapján, hogy mely területek a legveszélyesebbek és me­lyek a legjelentősebb baleset- okozó tényezők. A balesetek száma volta­képp jelentősen nem nőtt, de ez koránt sem lehet meg­nyugtató, mert nem is csök­kent. Évente minimális az ingadozás, egyszer fel, más­szor le. A munkavédelemmel fog­lalkozó szakemberek megál­lapítása szerint ez annak az eredménye, hogy a balesetek bekövetkezte után nem tesz­nek megfelelő intézkedéseket a kiváltó okok megszünteté­sére. Szinte minden esetben megelégszenek a dolgozók oktatásával, amely anélkül is rendszeresen megtörténik, ellenben nagyon sok eset­ben megkérdőjelezhető az oktatás színvonala, hogy ha­tékonyságáról ne is beszél­jünk. A munkahelyre menet, munkahelyről jövet bekö­vetkezett baleset eddig csak bizonyos, áttételes érte­lemben számított üzemi bal­esetnek. Most egyértelműen az. Hogy beszélünk róla, annak valami egészen sajátos oka van. Az ilyen balesetek vál­tozatlanul 16—17 százalékát teszik ki az összes üzemi balesetnek. Tehát számuk nem emel­kedett. És itt nem arról van szó, hogy abszolút értelem­ben nem értjük, miért nincs emelkedés, hanem az érthe­tetlen, hogy a dolgozók mi­ért csak ugyanannyi esetet jelentenek, mint azelőtt, ami- . kor hátrányosabb helyzet­ben voltak. Az ipari szövetkezetek és a mezőgazdasági termelőszö­vetkezetek adatai nélkül 1983 első félévében valamivel több volt az üzemi baleset, mint tavaly ugyanebben az idő­szakban. Az emelkedés nem jelentős, elgondolkodtató vi­szont, hogy csökkenés nem történt, noha nem keveset A népgazdaság fejlődésé­vel összhangban folyamato­san növekszik az ország víz- szükséglete. A számítások szerint 1990-ben már 9—10 milliárd, 2000-ben pedig 13— 14 milliárd köbméternyi vi­zet használnánk fel évente takarékossági intézkedések nélkül — állapította meg az Országos Vízügyi Hivatal, az Országos Tervhivatal, vala­mint az Országos Anyag- és Árhivatal közös elemzése. Ennek alapján e három in­tézmény programot terjesz­tett a Minisztertanács elé, a vízzel való ésszerű takaré­kosság, illetve a víz minősé­gének védelme érdekében. Az ország egészét tekintve a vízkészletek hosszú távon kielégítik a reális szükségle­teket, mennyiségük azonban időben és területileg eltérő, illetve helyenként korláto­zott. A dinamikusan fejlődő ipari és mezőgazdasági kör­zetekben csaknem teljes a vízkészletek kihasználtsága. A jó minőségű víz mennyi­sége fokozatosan csökken, ugyanis ezek nagyobb hánya­dát már igénybe vette a nép­gazdaság. Mindez szükséges­sé teszi, hogy a vízzel taka­rékosabban gazdálkodjunk, a számos esetben pazarló ki­termelést és felhasználást korlátozzuk, s védekezzünk a szennyeződés ellen. Jelenleg az ipar a legna­gyobb vízfogyasztó, az ösz- szes friss víz csaknem 70 beszélünk erről a gondunk­ról. Érdemes megnézni a bal­eseti okokat (néhány eset­ben zárójelben feltüntetjük az elmúlt év hasonló idősza- •kának adatait). Munkába menet, illetve munkából jövet 113 baleset volt. Személyek esése miatt 233. Itt figyelemreméltó, hogy a sérültek mintegy het­ven százaléka nő. Gépekkel kapcsolatban 79- en sérültek meg, tárgyak esé­se folytán 152-en, Üvegcse­rép, forgács, kés, szög 145 íz­ben okozott balesetet, zömé­ben kés és főleg a húsipar­ban, valamint a kereskede­lemben. Gyalogosok, ' közlekedés közben, úton és üzemen be­lül feltűnően sokan sérültek meg, egy • híján kétszázan. Közülük nagyon sokan az üzemen belül. Ennek okai egyszerűek, vagy sokat kell az embereknek mászkálniok „indokoltan”, vagy sokat mászkálnak (mászkálhatnak) indokolatlanul. Ami az indo­koltságot illeti, tulajdonkép­pen az se lenne indokolt', jobb munkaszervezéssel javítani lehetne a helyzeten. Munkavégzés közben közel 750-en sérültek meg a vizs­gált időszakban. Ezek közül 125 esetben gép, berendezés okozott balesetet. A sérült fe­gyelmezetlensége negyven íz­ben játszott közre. Itt áll­junk meg egy szóra. Könnyű lenne a kérdést azzal elin­tézni, hogy a dolgozó fegyel­mezetlen volt. Biztosan így igaz, de csak az a dolgozó le­het fegyelmezetlen, akit hagy­nak olyanná lenni. Felvető­dik tehát a munkafegyelem, az üzemi, munkahelyi rend, a vezetés színvonalának kér­dése is. Ugyanez a helyzet az elő­írásellenes munkavégzés ese­tében is. Egyrészt, miért hagyják a ddlgozót megsér­teni az előírásokat, másrészt kérdés, hogy ismeri-e az elő­írásokat, harmadszor pedig nagyon sok esetben miért nem állnak rendelkezésre az előírás szerinti védőfelszere­lések. A kézzel való munkavégzés során 113-an sérültek meg (289), itt számottevő a javu­százalékát használja fel. Sajnos ennek jórészét feles­legesen, ugyanis a hazánk­ban gyártott ipari termékek túlnyomó többségének fajla­gos vízigénye 30—80 száza­lékkal magasabb, mint az élenjáró gyártástechnológiá­val előállítottaké. Ilyen nagy eltérést a magyar ipar mű­szaki-technikai színvonala nem indokol. A vízkészlet mennyiségi és minőségi kor­látozottsága, a népgazdaság beruházási lehetőségei, a ta­karékosság az energiahordo­zókkal, valamint a gazdál­kodás általános körülményei nélkülözhetetlenné teszik, hogy — elsősorban az ipar­ban — csökkenjen az indo­kolatlan vízhasználat, és mérséklődjék a fajlagos víz­igény. A Minisztertanács által el­fogadott program szerint minden tevékenység során törekedni kell a friss víz ész­szerűen takarékos felhaszná­lására, s hosszú távpn bizto­sítandó a megfelelő minősé­gű víz. Fokozott figyelmet szükséges fordítani arra is, hogy ivóvíz minőségű vizet csak a háztartási, az élelmi­szer- és gyógyszeripari, va­lamint az üzemi szociális igények kielégítése után használjanak fel más célra. A lakosság, illetve a közüle- tek, intézmények ivóvízhasz­nálatát a vízművek termelő­berendezéseinek, szerelvé­nyeinek komplex fejlesztésé­lás. A kézi anyagmozgatás­nál viszont riasztóan romlott a helyzet, az idei első félév­ben 295 baleset történt(128). A magas számot lehet ma­gyarázni azzal, hogy a mun­kák zömét ma még kézzel végzik, a sok sérülést meg­magyarázni azonban nem. Ugyanúgy sok a gépi anyagmozgatás közben bekö­vetkezett tizenhárom sérülé- ses baleset is. Járművezetés során 14 (9) üzemi baleset volt fél év alatt, ezek kifeje­zetten közlekedési balesetek voltak. Az idei év első felében tör­tént üzemi balesetek 28,2 szá­zaléka járt kézsérüléssel, nem egészen öt százalékos pedig szemsérüléssel. Az előbbiek zöme könnyebb, az utóbbi­aké viszont súlyosabb kime­netelű volt. A jövőt illetően erre is érdemes fölfigyelni. És végül elérkeztünk egy rendkívül érdekes és főleg figyelemre méltó dologhoz. Az ominózus nap a hétfő. 180 üzemi baleset történt ezen a napon a vizsgált idő­szakban. Elég kézenfekvőnek látszik az ok. Arról van szó, hogy a hétvégi két pihenőna­pot korántsem pihenéssel töltik az emberek, hanem sok esetben még többet dolgoz­nak, mint a munkanapokon. Így aztán fáradtan, esetleg kialvatlanul érkeznek a mun­kahelyre és kész a baj. A hétfőt leginkább a csü­törtök közelíti meg, ekkorra már elfáradnak az emberek. Az egy munkanapon belül a kritikus időpont az ötödik óra, 114-en sérültek meg eb­ben az időszakban. Érdemes gondolkodni azon, nem len­ne-e ajánlatos ebben az idő­szakban néhány perces mun­kaközi szünetet beiktatni? Az üzemi balesetet szenve­dettek közül 261 volt a nő, ami megfelel a foglalkozta­tott nők arányának. Az ismertetett adatok a gazdaságirányítóknak és a szakembereknek, bizonyosan, még több következtetésre adnak alkalmat, mint ameny- nyire mi vállalkoztunk. S ha a tanulságok levonása megfelelő intézkedésekkel is jár. akkor reménykedhetünk a helyzet javulásában. L. GY. vei lehet takarékossá tenni. Az iparban elsősorban a ke­vésbé vízigényes gyártási technológiák alkalmazásával, zárt vízkörfolyamatok kiala­kításával, a már használt víz ismételt hasznosításával, to­vábbá a vezetékek és szerel­vények fokozott karbantar­tásával lehetséges a megfe­lelőbb vízgazdálkodás. Mindezekkel párhuzamosan gondoskodni kell a víztaka­rékosság és vízminőség-vé­delem anyagi, műszaki és szervezeti feltételeinek to­vábbfejlesztéséről, valamint a jogi szabályozók korszerű­sítéséről. (Ez utóbbiak jelen­leg ugyanis nem ösztönöz­nek kellőképpen a víztaka­rékosságra.) A számítások szerint a műszaki feltételek javításá­val, a korszerű technológiák elterjesztésével, s — nem utolsósorban — a fogyasztói magatartás átformálásával 1990-re a népgazdaságban a frissvíz-igény 6—8 százalé­kos mérséklődése érhető el. Az iparban a racionalizálási program során évi ötszáza­léknyi (100—150 millió köb­méter) víz takarítható meg. A nagyüzemi mezőgazdaság­ban a korszerűbb öntözési berendezések, illetve techno­lógiák elterjesztésével, a tá­rolók többcélú hasznosításá­val és más módszerekkel ugyancsak jelentős megtaka­rítás lehetséges. A régi művelődési házat keresem Dombóváron. Meg­szólítok két járókelőt, ösz- szenéznek. Megvonják vál- lukat. — A volt Koronát... — pontosítok. — Ja! A Koronát? Menjen egyenesen és az utca végén baloldalt megtalálja — irá­nyítanak, majd hozzáteszik. — Hogy mi lesz a sorsa, nem tudjuk .. . — Pedig ez itt a kérdés. * Szemerkél az eső, amint a régi művelődési ház előtt — vagy nevezzük Koronának — megállók. Elhagyott épület. A siralmas látvány hangula­tát talán fokozza az út másik oldalán álló, de a Koronára néző ház felirata „Temetke­zési Vállalat”. Csönd van a házban és a ház körül. A be­járat mellett a falon már­ványtáblán olvasható, hogy műemlék jellegű épület. Az elmúlt évtizedeket ku­tatva Csikós Imréhez, a régi művelődési ház ma már nyugdíjas igazgatójához nyi­tok be. Csendesen elmosolyo­dik, kicsit lemondóan int, amikor beszélgetésünk tár­gyát említem. — Nincs pénz — mondja hűvösen Csikós Imre és egy fotóalbumot vesz elő. Em. lékként kapta utódjától nyugdíjba vonulásakor. — Ez volt a Korona.— me­séli és idézi a tegnapokat. A herceg Eszterházy építette az 1800-as évek elején. Ven­déglő, szálloda volt. Az ud­varon istálló, fészer a foga­toknak. Ma már teljesen re­ménytelen a sorsa — teszi félre az albumot Csikós Im­re. — A háború után honvéd­ségi raktár volt — dől ké­nyelmesebb helyzetbe a nyugdíjas igazgató — és még maradt is néhány évig. Majd 1954- ben pénz nélkül neki­álltunk, hogy birtokunkba vegyük az épületet és fel­használjuk kulturális célok­ra. Remélem, nem a megszé­pítő messzeség mondatja ve­lem, hogy milyen öröm volt látni, amint a mi ügyünk­nek tisztultak napról napra a falak, termek. Az összefo­gás eredményeként aztán 1955- ben, mint művelődési házat átvettük és a Szabad­ság nevet adtuk neki. — Két nemzedéket kiszol­gált ez a régi épület, már a mi társadalmi rendszerünk­ben is. A közösségi művelő­désnek itt Dombóváron — különösen a vasutasok köré­ben — kialakult szokásai, ha­gyományai voltak. Az épület maga alkalmas volt ilyen cé­lokra, csak a szennyvíz derí­tése volt megoldatlan. A régi derítő nem tudta befogadni az egyre növekvő vízmeny- nyiséget és az épületet ez olyan súlyosan megrongálta, hogy életveszélyessé kellett nyilvánítani. Szerencsére mindez már akkor történt, amikor az új művelődési ház állt. A megmentésére — mert alig akad a városban mű­Omló vakolat, törött ablak, zárt ajtó Program a víz ésszerű felhasználására A régi művelődési ház főbejárata emlék épület — már koráb­ban is gondoltunk. Akkor, amikor készültek az új in­tézmény tervei. Olyan elkép­zeléseink voltak, hogy hely- történeti gyűjteménynek le­hetne a jövőben otthona. Esetleg a megyei múzeum raktári gondjain segítendő időszaki kiállításokat rendez­hetnénk itt a felgyülemlett és ki tudja mikori bemutatás­ra váró anyagokból. Az épü­letnek az lenne a koronája, ha továbbra is a kultúra iránt érdeklődők mondhat­nák ilyen-olyan otthonuk­nak. ♦ — Megnyílt a dombóvári szálloda! Ezzel a címmel je­lent meg egy karikatúra évekkel ezelőtt a Ludas Ma­tyi címlapján és a kettévált Koronát láthattuk a rajzon. Ez talán így szellemesnek tűnt, de a városnak komoly gondot jelentett a megron­gálódott épület további sor­sa — kezdi a beszélgetést Balipap Ferenc, a domóvári új művelődési központ igaz­gatója. Vele és Máté László­val, a városi tanács művelő­dési osztályának vezetőjével is a címben foglalt kérdés­ről esik szó, hogy mi lesz a régi művelődési ház sorsa. — A házban mindig voltak új törekvések — magyaráz­za Máté László —, melyek az új funkciókhoz igyekeztek belső átalakításokat is vé­gezni az épületen. Ennek az­tán stílustörés lett a követ­kezménye és elveszítette műemlék jellegét. Így a Mű­emléki Felügyelőségtől tá­mogatásra nem számítha­tunk. — Az új törekvések — te­szi hozzá Balipap Ferenc — mindig abból táplálkoztak, hogy a városban állandóan voltak, vannak is kulturális mozgolódások, öntevékeny csoportok. Az is megfigyel­hető, hogy azokat a helyeket szinte becézték, ahol egykor szórakoztak. „Vaster”, vagy „telítő”, vagy egyszerűen „Korona”. A csoportoknak külön-külön megvolt itt a ki­alakult szórakozási formája, helye. Ennek van jövője a városban most is. A Szász sörözői kezdeményezésük si­kere is ezzel magyarázható. Nem feltétlenül fontos, hogy mindenki mindent egy he­lyen, egyenlő arányban kap­jon, ha ez nem közösségi igényből fakad. így tehát mi nemcsak egy épületben gon­dolkodhatunk, hogy itt az új, csillogó házunk és kész. Nem! Differenciáltan kell felmérni és szolgálni is. — Amikor 1979-ben fel­avattuk az új házat — veszi át a szót Máté László — fel­kértük a kaposvári Somogy­A márványtábla sem segít­het terv szakembereit, készítse­nek tanulmánytervet, hogy az épület — a Korona — építészetileg, statikailag al- kalmas-e közművelődési in­tézményként továbbra is funkcionálni. A terv 13 mil­lió forintos költségvetést tar­talmazott három évvel ez­előtt. Az Országos Közműve­lődési Tanács pályázati lehe­tőségeivel mi is éltünk, tá­mogatást kérve. Sajnos, nem kaptunk. Űttörő-, ifjúsági háznak képzeltük, vagy mű­vészetek házának, ahol a helytörténeti gyűjteménynek is helye lett volna ... — Ma semmi esélyt nem látok az épület megtartására- — néz tárgyilagosan maga elé Balipap Ferenc — csak azt, hogy lebontani, mert az állagmegőrző felújítás is ren­geteg pénzbe kerülne ... Az­tán egy szabadtéri színpad mellé egy nagyterem kelle­ne, amelynek belső terét igény szerint alakítani lehet. A pincékből kiállítóterme­ket ... Parkosítással itt olyan térséget lehet nyerni, ami a május elsejei felvo­nulások végleges színhelye lehetne... Ezekhez az elképzelések­hez csatlakozik Brunner Vince, a dombóvári Városi Tanács elnökhelyettese is. Kiegészíti a hallottakat az­zal, hogy az épületben Ily- lyés Gyulának — hiszen az „első városoméként említi Dombóvárt — és Kodály Zol­tánnak is tisztelegtek volna egy-egy emlékszobával. — A feladatainkat azon­ban rangsorolni kellett — mondja határozottan az el­nökhelyettes — így a követ­kező években nem tehetünk semmit a Koronával. Azt hi­szem, a kérdésre, amit fel­tett nekem, hogy mi lesz a régi művelődési ház sorsa, ma nincs válasz... Talán egyszer lesz ... DECSI KISS JÁNOS

Next

/
Oldalképek
Tartalom