Tolna Megyei Népújság, 1983. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-15 / 218. szám

1983. szeptember 15. Képújság 5 Mániák, gyűjtemények: Sí a Mag," Nyelv Értelmező Szótára hóbortnak, olyan nevetséges állapotnak mondja, amely valamilyen emberi cselekvést feltételez. Ez még rend­jén is volna, ám nem biztos, hogy az egyes személyek vagy közösség által mániának tartott viselkedés valójában csak nevetést érdemel. Ellenpélda van sok. A mánia létében ugyanis ott rejlik a szenvedé is, amely többnyire és szerencsére egészséges. A GYŰJTEMÉNY szóról így ír a szótár: „Bizonyos tárgykörbe ta zó tárgyaknak határozott, rendszerezett, ismereti, tudományos cél gyűjtött, s megfelelő szempontok szerint rendezett összessége'1, hez a meghatározáshoz nincs mit hozzátenni. ^ Hevenyészett leltár Címkék, üvegek, pénzek, bélyegek, autogrammok ii—< Néhány szép sörösüvegcímke a gazdag kollekcióból Bolondériák” Az embernek ismeretes egynéhány meghatározása, melyek közül kétségkívül a „homo sapiens”, a „gondol­kodó ember” a leghízelgőbb. Az ember azonban — egye­bek közt — gyűjtögető is, ami alatt egyáltalán nemcsak a fejlődésnek az életmód egy bizonyos szakaszát jelző definíciója értendő. Kiváló öreg barátom, a nagyhírű népművelő elvárja látogatóitól, hogy pincéje falára va­lamilyen pénzérmét biggyesszenek az ott tenyésző pe­nészgombák segítségével. A pince gyertyafényben úgy csillog, akár egy kincseskamra. Állatorvos barátom bélyegeket gyűjt, egy agg katonatisztről tudok, aki ki­zárólag húsvéti képeslapokat. Más étlapokat, sörös- és boroscímkéket, szivargyűrűket, a lányom valamikor kis­korában papírszalvétákat, a fiam mostanság bélyeget, képeslapot, és bármely ország fémpénzeiből a lehető legkisebb névértékűt. Ez utóbbit plagizálta, példaképe újságíró, aki a szakmámban kezdő koromban nekem és az volt, F. — mesterségünk egyik legkiválóbbja. Ha ehhez még hozzáteszem, hogy sűrűn látogatom a mú­zeumunk mellett működő műgyűjtők összejöveteleit, akkor még óra, fegyver, tányér és még a jó ég tudja, mi mindent gyűjtőkről számot adhatnék. Töredelmesen beismerem, hogy én például botokat gyűjtök, és már jó ideje vadászok egy tisztességes fokosra, ólmosbotra, sőt, tőrösre is: — ha ez utóbbit a rendőrség nem tiltja. Ez még megtudandó ... A beismerés talán elárul valamit abból, hogy mindezt korántsem csak mosolykeltés céljából írtam. Mégcsak arra sem gondolva, hogy a „bolondériák” haszna olykor pénzben is mérhető, ami egyáltalán nemcsak a régi pénz-, érme- és kitüntetés gyűjteményekre vonatkozik, hanem köztudott módon a bélyegre szintúgy. Balassa­gyarmaton a múzeum büszkesége az ország legnagyobb képeslap-gyűjteménye, mely a világ fejlődésének képek­ben mérhető dokumentuma. (Ugyan gyűjt-e a megyei múzeum a településeinkről eleddig megjelent képesla­pokat?) A boroscímkék kereskedelmi kultúránkról val­lanak, és még lehetne folytatni. Szinte valamennyi „bo- londéria” arra vezérli-kényszeríti művelőjét-hódolóját, hogy egy-egy szakterület rejtelmeiben alaposan elmé­lyedjen. Okosodjon, művelődjön, ami sose árt. Persze, azért mindennek van határa, alighanem az elmebajnak is, bár félek, hogy ennek meghatározása nehéz. A gyűjtési bolondériák legbolondabbikáról Ráth- Végh Istvánnál olvastam. Egy kótyagos agyú fejébe vette, hogy szert tesz egy teljes csomag francia kártyára, de ennek minden lapját az utcán kell mégtalálnia. Egy élete ment rá, szerencsére ebből neki is csak egy akadt. Különben a következőben bizonyára elkezdett volna egy újabb csomaggal... Kavics, ami Görögországot jelenti Hideg János szekszárdi nyugdíjas, a Nemzeti Sport Klub egykori játékosa, volt ZÖLDÉRT-ellenőr különös gyűjtőszenvedélynek hódol. Körülbelül 60 országból szár­mazó csodálatos sörösüveg- címke-gyűjteményében 2500 már rendezett és 8 ezer da­rab még feldolgozásra, rend­szerezésre vár. A gyűjtemény anyagát, dán, német, kolum­biai, holland, kanadai, cseh, ausztrál, svájci, spanyol, amerikai, osztrák és még ki tudja honnan származó cím­kék teszik ki. — A címkék mindent el­árulnak — mondja —, és utána már csak írni kell és várni. Ez jelenti az élményt. Ha van egy cím, akkor „ki­kezdek” a kulturális képvise­lettel, IBUSZ- vagy MALÉV- irodával és várom a választ. Finnországból a nagyköve­tünk küldött címkét, Cseh­szlovákiából pedig az egyik sörgyár igazgatója személye­sen hozott több kollekciót. — Nézze, lehet, hogy so­kan azt mondják rám és a hozzám hasonló életvitelű- ekre, hogy „mániás” — kez­dődik beszélgetésünk Csankó Attilánéval, aki a Tolna me­gyei Vendéglátóipari Válla­lat felszolgálója. — Ha an­nak neveznek, ha nem, telje­sen közömbös. Az viszont, hogy miért, csöppet sem... — Miért? — Mert az elmúlt hét évet — addig voltam gyesen — és az elkövetkező néhányat tel­jesen a gyerekek jegyében éltem és élem, éltük és él­jük... Azt hiszem, hogy van­nak dolgok, amelyek kiala­kulnak maguktól, no persze, azért alakítjuk is azokat. Nálunk az a helyzet, hogy mindig és mindent magunk­nak kellett megoldani, hiszen nincs a közelben nagyma­ma, aki szükség esetén be­segítene. Talán pontosan ezért is ragaszkodom annyi­ra — elsősorban — a gye­rekeknél az igen precíz és pontos napirend betartásá­ra. Persze, ez számukra A címkék mellett a régi sörösüvegeket is gyűjti Hi­deg János. A pécsi sörgyár első üvegei közül való az, amelyiken a város és Ma­gyarország címere látható. Van Haggenmacher, Dreher, Részvény és Hangya sörös­üvege is. Természetesen mindegyikhez történet tarto­zik. A kitüntetések már rende­zettek. Gazdag pénzgyűjte­ményében 1881-es 5 forint, Kossuth-bankók, szekszárdi 5 pengős, úgynevezett fehér­hátú pénzek — hogy csak kis részét említsük — van­nak. Jelentős a fémpénzek száma. Részvények, gyufa­címkék, bélyegek is a gyűj­teményben sorakoznak. Fel­sorolni nehéz a fajtájukat. A dedikált fényképek Hans- Ditrich Genschert, Helmut Schmidtet, Izland államfő­jét, Olaf Palmet és még má­sokat ábrázolnak. Indira Gandhi autogrammja nagy tiszteletnek örvend. Feren­(egészségükre, kiegyensúlyo­zottságukra gondolok) hasz­nos, később, felnőtt koruk­ban (most a rendszeretetre, rendszerességre és a munka szeretetére gondolok) nyilván mindez kamatozni fog. A beszélgetés számtalan­szor megszakad — de nem „magától”, hanem elsősor­ban a „már ovis” cserfes Ju­dit kíváncsiskodó kérdései, rögtönzött divatbemutatója miatt. Eközben az első osztá­lyos Timi lelkesen rendez­geti hátitáskája tartalmát, amit anyunak már csak el­lenőriznie kell. Egyébként a lányok mást is szoktak segí­teni: Timi reggelente lesze­di az asztalt, takarításkor ő törölgeti az alsó polcokat, sőt, a munkába, óvodába, iskolá­ba indulás előtt ő a „söprö- gető”, azaz végigjárja a szo­bákat, s elrakja a kint fe­lejtett holmikat. Judit vi­szont a hét végi takarítás­ban segít édesapjának: le­törli a helyiségek műanyag szegélyeit. Ebből ki is derül,-----------------------------­I ndira Gandhi autogramm­ja (fent) és H-D. Gens- cher dedikált képe. esik János, a régi iskolatárs képe megbecsült helyen van. Hideg János most újabb gyűjtőmunkába kezdett. Tol­na megye településeit jelöli meg különböző színű, nagy­ságú és névértékű helység­bélyegzővel ellátott bélye­gekkel. Már csak Fürgédről, Dombóvárról és Tamásiból hiányzik az „anyag”. A tér­kép elkészítése mellett to­vább rendezi, kiegészíti nem­csak hasznos, de értékes, új­szerű gyűjteményét és ver- selget is. hogy a takarítás az apa fel­adata, s ezen idő alatt anyu­ka főzi az ebédet. — Én pedig úgy üteme­zem a dolgomat, hogy dél­utánonként sok idő jusson megbeszélni a napközben tör­ténteket. A vasalás, varroga- tás, kötés a tévénézés „mel­lett” helyeződött el — ma­gyarázza Csankó Attiláné. — Ha jól szervezzük az életün­ket, akkor minden rendben. Hiszem, hogy a rend és rend­szeresség nem mánia. Bizo­nyítékaim vannak rá, hogy a jó időbeosztás eredménye­ként sok időt tölthet együtt a család — kellemesen, bol­dogan. Hozzáteszem még, hogy a nagycsalád is, hiszen a hétvégeken gyakran me­gyünk Bajára, illetve Kaj- dacsra a nagyszülőkhöz. — Változatosabb progra­mok nem hiányoznak? — Pillanatnyilag nem. Igaz, a hétesztendős gyes hosszú volt, s jnikor letelt, úgy készültem a munkába, mintegy elsőbálos kislány... Igyekeztem egy hevenyé­szett leltárt összeállítani azokról a tárgyakról és má­niákról, amelyekkel az em­ber élete során előbb vagy utóbb találkozik. Nullától—hároméves korig: a nyiladozó értelem sürge­tésétől az óvodába lépésig megfogalmazni sem lehet, hogy mi mindent gyűjtünk. Talán: a játékok mellett anyai-apai szavakkal egy egész világot... Háromtól—hatéves korig: jó és jobb óvónők szájából kedves .és hasznos ismeret- anyagot a családról, az ének­ről, a KRESZ-ről és a kis­autó-felhalmozás mellett a Sandokánról, némelyek pe­dig az első szülői válásról. Hattól-tizennégyéves korig: a tankötelezettségi törvény felhatalmazott bennünket, hogy tudást gyűjtsünk ha­zánk történelméről, szép ma­gyar nyelvünkről, számtan­ból, környezetismeretből, a kisdobos- és úttörőmozga­lomról. Hobbinkká válik a katonáskodás, a kerékpáro­zás, a kártyanaptár, a le­mez, a papírszalvéta és a többi rendezgetése és sokak­nak a második apa vagy anya „felhalmozása”. Tizennégytől—tizennyolc éves korig: begyűjtjük az el­ső kamaszkori szerelmünket, anatómiai ismereteket, ide­gen nyelvet (egyet-kettőt), szakérettségit, a P. Mobilt és az LGT-t, a szülői zsebpénzt, magnót vagy kismotort, sti- kában egy-két pornóújságot, a szakmunkás-bizonyítványt, sikeres főiskolai felvételit és sikertelen fellebbezést. Tizennyolctól—a nyugdíjig: kénytelenek vagyunk gyűjte. ni lakásra, rosszul kereső gyermekünk támogatására, autóra, ügyvédi költségre, külföldi útra, abortuszra, könyvekre, mosógépre, arra, hogy jól éljünk és elégedet­tek legyünk. Zsebk ndőre is gyűjtünk, mert sírni is kell néha. A nyugdíj után...: mintha már nem lenne kedvünk gyűjteni önmagunknak. Bir­toklási vágyunk elapad. Már legfeljebb egy-két unokapu­szit „spájzolunk be” és óra­szám beszélünk arról, hogy miért szép az a fogazatlan bélyeg, az a papírszalvéta, az a külföldi képeslap... Persze, ha gyermekeink a gyűjtés mellett egyáltalán szóhoz engednek jutni ben­nünket... Az oldalt írták: V. Hor­váth Mária, Ordas Iván, Ékes László és Szűcs László János. A képeket Kapfinger András készí­tette. A szekszárdi Pável Lász­lóról csak annyit sikerült előzetesen megtudnom, hogy virágokat gyűjt és azokat le­préseli. Találkozásunkkor aztán más is „kiderült”. — Arra kíváncsi, hogy mi érdekel? — kezdi a beszél­getést Pável László, majd így folytatja: — A csillagá­szattól a biológiáig minden. Művészetileg közel áll hoz­zám a román stílus és a gó­tika. Megvettem a Magyar- országon fellelhető műemlé­kek szakirodalmát. Sok min­den dián van ... Aztán az is kiderül, hogy családjával járják hazánk és más országok tájait, mert elviszi őket a kíváncsiság. ..így gyűjt az ember magá­nak ismereteket” — vallja. Hat aranyérmet „szereztek” a Tájak, korok, múzeumok akcióban való részvételért, s hazánk sok településén meg­fordultak. Ez utóbbit és az ott látottakat, hallottakat fontosabbnak tartja az aranyérmeknél. Az utak so­rán a magyar és az egyete­mes kultúra alkotásainak megismerése mellett egy-egy kincs is Pável László birto­kába került. „Van egy ka­vics, ami nekem Görögor­szágot jelenti” — mondja, majd sorban mutatja érté­keit, mindegyikhez kis ma­gyarázatot fűzve. Fekete bross, melyet Liszt Ferenc kottalapozó ja viselt, Luther Márton végrendelete, eredeti vázlat a soproni Horváth József festőtől, dedikált lap Storno Gábortól, héber nyelvtankönyv, Velencéből származó láncszem, különbö­ző faragások, Nemeskürty István dedikált kötetei és még sorolhatnánk. Aztán a virágokra terelő­dik a szó. — A virág eleve nem lehet csúnya, ezért szeretni kell. I----------------------------------------“| Mindenhova a kíváncsi­ság visz el bennünket Különös kedvvel viseltetek az ikebana iránt. Se latint, se botanikát nem tanultam, de megvettem a főiskolai és egyéb tankönyveket, és meg­tanultam latin nevüket is, megismertem őket. Aztán megmutatja az 1937- es kiadású dr. Jévorka Sán­dor és dr. Csapody Vera A magyar flóra kis határozója kötetet, majd ugyanennek a szerzőpárosnak dr. Csapody Vera által dedikált Iconog- raphia kötetét, melyben Ma­gyarország összes rajzolt nö­vénye megtalálható. Aztán növények rajza dr. Csapody Verától, melyek nevét Pável László latinul mondja. Be­szél a virággyűjtésről és szebbnél szebb képek, kitű­zők kerülnek elő. Megtud­juk azt is, hogy telkén 85- féle virág, 48 díszcserje és díszfa van. Hogy minek nevezhetjük Pável László „tevékenysé­gét”, arra önmaga adja meg a választ: — Túl patetikusan hang­zik ugyan, de talán műve­lődési igény, mert amit az ember tud, azt nem vehetik el tőle soha. Azt hiszem, neki valóban irigylésre méltó gyűjteménye van. H „bohém** Erdélyi Elemér nyugdíjas tűzoltó százados most a szek­szárdi Skála Áruház diszpécsere. Bízom abban, hogy azért nem kiáltatik ki mániákusnak, sem hóbortosnak, mert sze­reti az embereket. — Megmondom, hogy mi vonzott ide — beszél „hajóskapi­tányi” fülkéjében (a diszpécseri irodát ő így nevezi). — Mö- zsön lakom, nagyon hiányoztak a városi emberek. Azok, aki­ket szerettem, akiket tiszteltem. Jelentkeztem itt, meg sem kérdeztem, hogy mennyit fizetnek . . . Találkozni akartam az emberekkel! Mözs Mözsön van ... Ha Szekszárdon lenne, biztos nem dolgoznék. Itt, a Skálában ajánlottak felelősség- teljes munkát is, munkavédelmist vagy tűzrendészit. Dosz- szié itt, dosszié ott, íróasztali munka. Az már nem oké ne­kem. Az emberek között akartam lenni. — Hogy érzi magát? — Itt mondták már nekem a hölgyek, hogy én vagyok az „új fazonú portás” ... — Hogyan? — Ezt a kitüntető címet annak köszönhetem, hogy köszö­nök. Mindenkinek. Érdeklődőm a hölgyek hogyléte felől, meg arról, hogy mikor varrattak új ruhát, hogy van a gye­rek, egyebeket... — Életútja ceruza alá kívánkozik. Tűzoltó volt, az amatőr színjátszás hőskorát résztvevőként élte át. Gyűjt hangleme­zeket, dedikációkat, mindenféle iratokat, jelvényeket. „Hó­bortos” ember Erdélyi Elemér? — Elismerem. Rettenetesen jól érzem magam az emberek között. Itt is. Egyszerűen örülök bejönni dolgozni-. Évődni a hölgyekkel, beszélgetni, diskurálni. Nagyon tudok lelkesedni minden újért, amit szeretek. — És mit, miket szeret? — Szeretek jókedvű emberekkel találkozni. Rajtuk nem ivócimborákat értek. A művészet minden ága érdekel. Pró­za, vers, zene... Lemezeket is gyűjtök, Beethoventől Komár Lászlóig. Sohasem sajnálom a pénzt a lemezekért, a köny­vekért. — Mit tenne, ha egy sótlan-borstalan ember helyét kelle­ne átvennie? — Igyekeznék a jó csatornát a rosszban meglelni. Vagy addig kaparnám a falat, amíg megtalálnám a nagy felüle­ten a színt. Eljutottam addig, hogy megértem Bartókot és Kodályt. — És önt megértik-e? — Akkor örülök igazán, ha igen. Meghatározók: a gyerekek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom