Tolna Megyei Népújság, 1983. augusztus (33. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-06 / 185. szám
ia Képújság 1983. augusztus 6. Sportműsor SZOMBAT: Labdarúgás: Előkészületi mérkőzés: TÁÉV SK—Báta- szék 17 órakor. VASÁRNAP: Labdarúgás: MNK megyei selejtező: Tolnai VL—Nagy- dorog (Lugasi), Pa'ksi SE— Bonyhádi MSC (Dobra), Dombóvári Vasas—Kisdorogi MEDOSZ (iKöő). Kezdési idő egységesen 17 óra. Előkészületi mérkőzés: Szekszárdi Dózsa—Máza- szászvári Bányász 17 órakor. SPORTTELEX 1 t Üjabb erőtelméróre hívjak a rendezők az Olimpiai ötpróba résztvevőit. Az eddig megtartott téli csúcstúra, a futópróba és a Balaton-át- úszás után augusztus 27-én a vízi túrára kerül sor. A jelentkezőket hat helyszínen — Baján, B ék ésszen ta ndr á s o n, Győrben, Tiszafüreden, Tokajban és Budapesten — várják a szervezők reggel hét órákor. A túrázó férfiaknak tíz óra alatt 72 kilométert, a nőknek hét óra alatt 40 kilométert kell megtenniük. A hajóról minden próbázó maga gondoskodik, vízi járműveket az Ezermester Ifjúsági Turisztikai Szolgálatától lehet kölcsönözni. A jelentkezés feltétele az ötpróbázók igazolványa, valamint három hónapnál nem régebbi orvosi igazolás és úszni tudást tanúsító okirat. Az érdeklődők az illetékes megyéi sporthivataloknál és a KISZ helyi bizottságainál kaphatnak további részletes felvilágosítást. * Lannioni jelentés szerint már túl van a térdoperáción a francia Ber- nard Hinault. A kiváló kerekes idén sokat panaszkodott jobb lábára, mígnem kés alá került. Hinault négy alkalommal nyerte meg a világ legnehezebb körversenyének tartott Tour de Francé eseményét, egyszer pedig országúti világbajnok volt. Kapuzárás a megyei serdülő-edzőtáborban Ma bezárja kapuit Bony- hádon a megyei serdülő-edzőtábor. öt. sportág 80 fiatal, 14—16 éves korosztályú versenyzője vesz búcsút egymástól és az ideális körülményeA kézilabdások a városi tornacsarnokban gyakoroltak két. a szó szoros értelmében számukra második otthont adó Petőfi Gimnázium kollégiumától. Kéthetes táborozásuk a fizikai és technikai képességek továbbfejlesztését szolgálta. Mint arról személyesen is meggyőződtünk a fiatalok között eltöltött hétközi látogatásunk során, kemény munka, intenzív terhelésű gyakorlások részesei voltak. Sportszakmai képzésük, izzadtságos edzéseik mellett azonban gazdag szabadidő-programokról is gondoskodott számukra a táborvezetés stábja. A Végzett munka, a tábor érdemi értékelése a megyei sportvezetés feladata lesz — mint volt az a korábbi 19 év során minden esetiben. Ottjártunk- kor azonban arra kértük az egyes sportági szakágvezetőket, hogy gyorsmérlegben összegezzék tapasztalataikat. Andics József súlyemelőedző: — Két klubból kilenc súlyemelő vett részt a táborozáson. Elöljáróban sajnálattal kell megállapítani, hogy a Bonyhádi MSC és a Fadd esetében nem talált megértésre a megyei sporthivatal felhívása, ugyanis egyik egyesület sem élt az edzőtáborozás kínálta lehetőségekkel. A bonyhádi táborozás, mint a korábbi években mindig, ezúttal is nagyszerűen beleillik a sportági felkészülési programiba. Augusztus 27-én rendezik ugyanis a területi minősítő versenyt, így három héttel a verseny élőt" a klubok olyan felkészített fiatalokat kaptak v’iSsza, akiknél rendkívül jó alapnak tekinthető az itt végzett munka a soron következő még keményebb felkészüléshez. Minden foglalkozáson becsületes, szorgalmas munkát tapasztaltam a fiatalok részéről. Örömömre szolgált, hogy a táborvezetés a legfe- gyelmezettebb társaságnak a súlyemelők csoportját miinősítette. Szabó Attila testnevelő 15 kézilabdáslány edzéseit irányította. — A megyei sportvezetéstől kapott lehetőséggel a Szekszárdi Spartacus SE maximálisan élt és 12 játékosát küldte el ide. a bonyhádi táborba. Maradéktalanul végrehajtották a lányok a programot, sőt, pluszmunkát is kértek, önként hosz- szábbították meg az edzéseket. Az első heti kemény alapozó jellegű munka után a labda kapta a főszerepet. Ez a táborozás jól segítette a közelgő bajnoki rajtra történő felkészülést. Augusztus 18 —19-én Pécsett, az ifjúsági tornán már lemérhetjük, miként kamatozik az itt elvégzett munka a Spartacus-ké- zisek részéről. A táborvezetés a súlyemelőket minősítette a legfegyelme- zettebbeknek Bemelegítenek az atléták Kesztyűzés Forrai edzővel Tizenöten voltak az ökölvívók is. Forrai Ferenc edző így summázta tapasztalatait: — Két klub — a dombóvári és a paksi — fiatal .sportolói alkották a táborozó bunyósok csoportját. A délelőtti foglalkozások fizikai, a délutániak pedig szakmai jellegűek voltak. A versenyzők zömmel kezdők, ebből adódott aztán, hogy Végig kellett skálázni velük a sportág valamennyi alapját. Általában ezek a srácok most vettek részt első alkalommal edzőtáborban. A kemény munka híve vagyok, ezért a 14 nap során legfeljebb azoknak okoztam csalódást, akik ezt a táborozást esetleg amolyan nyári víkendnék képzelték. A Paksi SE du-naszentgyörgyi kihelyezett szakosztályából hatan voltak itt, számukra különösen sokat jelentett további fejlődésük szempontjából ez a táborozás. Tizenkét lányt és hat fiút számlált az asztaliteniszezők tábori létszáma. Munkájukról Péter .István edző így vélekedett. — Idén Sikerült első alkalommal kluibszintű előalapozással felkészíteni a gyerekeket. A tavalyi bonyhádi tábor tapasztalatai tették ezt indokolttá, miután az edzőtábor kemény fizikai megterhelését többen nehezen Viselték el egy éve. A most elvégzett munka kifogástalan szorgalomról tanúskodott. Kivétel nélkül mindenki becsülettel végrehajtotta a gyakorlatokat. Azzal, hogy Németh István edzőkol- légámmal két csoportban gyakoroltunk a gyerekekkel, így nagyobb lehetőség nyílt az egyéni képzésre, a hibák kijavítására. A kiválasztás megfelelő volt, közel azonos képességű fiatalok alkották a sportág tábori létszámát. Meg kell említeni a legfiatalabb résztvevő, a tolnai Bátort! Zoltán rendkívül bátor támadójátékét, kivételes tehetségét. A 23 atléta tevékenységét Link Antal edző minősítette. Szűcs Andrea adogat — Kiemelkedő képességű atléta nem érkezett a táborba. Mindez lényegesen köny- nyebbé tette a csoportos munkát, hiszen közel azonos képességű és felkészültségű fiatallal edzettünk. A táborban Önódi Szabolcs edzőkollégával közösen irányítottuk a foglalkozást. Egyik csoportban vágtázó, gátfutó és kö- zéptávfiutó, míg a másikban dobó, ugró szakágakra alkalmas fiatalok kerültek. Az edzésmunka jellege egyrészt technikai, másrészt fizikái képességek fejlesztésére irányult. A csoportok tagjai jól terhelhetők voltak. Nagyobb különbség elsősorban technikai vonalon mutatkozott. A szorgalommal és fegyelemmel mindketten elégedettek voltunk. Csupán kisebb sérülések gátolták a még eredményesebb edzésmunkát. Bizonyos gondot jelentett továbbá az egyes szerek hiánya, illetve azok megkopott állaga. Fekete—Kapfinger A területi bajnokság ligaértekezlete „Rendet, fegyelmet és tiszta labdarúgást akarunk a Dráva-csoportban” iMázaszászváron a báli yáiszklulbban tartotta évadnyitó ligaértekezHetét a területi labdarúgó-bajnokság iDráva-esopo rtjá n ak v e rseny- ,bizottsága. Pókos Attila, a Somogy megyei TSIH elnökhelyettese köszöntötte az ülés résztvevőit. Ezután személyi változást jelentett be: Szilvási József, a területi versenybizottság eddigi elnöke a Kaposvári Rákóczi szakosztályvezetője lett. Eddigi tevékenységét elismerve és megköszönve, felmentették a versenybizottság elnöki tisztéből, A megüresedett 'funkciót a jövőben a szintén kaposvári Horváth Zoltán tölti be. A sporthivatal elnökhelyettese felhívta a résztvevő egyesületi elnökök, edzőik, szakosztályvezetők figyelmét, az OTSH legutóbbi labdarúgással kapcsolatos állásfoglalására, irányelveire, amelyek a rendteremtést szolgálják. Ennek a 'Dráva- csoportban. is érvényt szereznek a sporterköleosel öszsze nem egyeztethető esetekben. Szigorúan fellépnek a megegyezéses jelenségek, a bundázások ellen. „Az új mérkőzésre elhangzott az OTSH sípszava,, most mindenki számára az a legfontosabb, hogy érvényt szerezzenek a morális problémák száműzetésére hozott határozatoknak” — mondotta Pókos 'Attila. Ezután Horváth .Zoltán, a területi .versenybizottság új elnöke emelkedett szólásra. „Székfoglalója” elején, leszögezte: „rendet, fegyelmet és ■tiszta labdarúgást akarunk a iDráva-Csoportban.! Részletesen kitért az 11983—84. évi bajnokság főbb feladataira. A kezdeti időszakot máris bírálattal illette. Három megye 16 csapata alkotja a Dráva-Csoport mezőnyét. Az első gondot az jelentette a v ersenybírás ágnak, hogy közülük csupán, hat együttes küldte .meg nevezését a megadott határidőre. A sorsolásról szólva hangsúlyozta: minden egyesület .lehetőséget kapott esetleges kérése, igénye bejelentésére a. nevezési lapon. Tizenegy klub élt ezzel, s azokat .maradéktalanul figyel emibe .vették — köztük a nagymányoki és a .kiadoro- ,gi kérést is. 'Horváth Zoltán bejelentette, hogy a versenybizottság módosításokat hajtott 'Végre az. MLSZ által készített versenykiíráson. így a •felnőtt- mérkőzéseik előtt kell lejátszani az ifik találkozóját. Az után.pótlásnevelésben lépni kell ebben az osztályban, is, ezért határozat született az ifjúsági mérkőzések füves pályán, történő megrendezésére. A területi válogatottak tornáját isimét megrendezik. Az előkészületi mérkőzésekre történő utazási, étkezési költségeket a válogatott játékest adó klubok térítik. A hivatalos csoportmérkőzések kiadásait a területi versenybizottság, míg a döntőjét az MLS'Z fedezi. Elmondta, hogy azok a labdarúgók, akik a területi válogatott előkészületi meccsein, közös edzésein nem jelennek meg, azok nem szerepelhetnek a válogatottban. Hangsúlyozta az új elnök, hogy a sorsolásiban szereplő bajnoki mérkőzések kezdési időpontjától csak akkor lehet eltérni, ha ia két klub ez, irányú közös megállapodása a játéknapot megelőző 21 nappal korábban beérkezik a szövetségihez. Bejelentette, hogy ,a, játékvezetői küldések titkosságát feloldották, a JB a küldéseket három hétre előre készíti el. Továbbra is tiltott a bírók megvemdég elése, azok ilyen-olyan ürüggyel történő „megkeresése”. A játékvezetőket kötelezték az előforduló ilyen esetek azonnali bejelentésére. A mérkőzés elmaradása esetén, a játékvezetői költség 50 százalékát köteles kifizetni a. pályaválasztó együttes. Horváth Zoltán felhívta a figyelmet: a sárga és piros lapok nyilvántartásáért a klubok vezetői a felelősek, ám a területi versenybíróságnál is naprakészen vezetik majd azokat, A bajnoki mérkőzéseken orvos jelenlétét nem, írták elő, de sérülés esetén a- pályaválasztó együttes feladata, 'hogy az érintett labdarúgó mielőbb orvosi kezelésben részesülhessen, A ligaértekez- leten leszögezték, hogy ősztől a bajnoki mérkőzésekre a karhatalom felkérése kötelező. A felnőtt-italál, kozókon 15, az ifjúsági meccseken: pedig öt fős karszalagos rendezői gárdáról kell gondoskodni a pályaválasztó klubnak. A bajnokság augusztus í4-,i őszi rajtja előtt valamennyi pályát hitelesíteni kell, Horváth Zoltán nyomatékosan, hangsúlyozta, hogy azokat az edzőket, akiket a játékvezetőik bármilyen sportszerűtlen, viselkedés miatt feljelentenek a szövetségnél — a soron következő három. mérkőzéstől eltiltják. A versenykiírás egyértelműen rendelkezik továbbá arról is, hogy az ifjúsági mérkőzés elmaradása esetén első .alkalommal az ifik évi pontjaiból, második esetben viszont már a felnőttekéből vonnak le két büntetőpontot. Ismét meghirdették a .sportszerűsé- gi versenyt, amelyben a legutóbbi bajnokságban, megyénk Csapatai előkelő helyen, végeztek. Végezetül — a kívánt rend és fegyelem, valamint a mérkőzések .tisztasága érdekében — a versenybíróság elnöke leszögezte: az egyes osztályzatot elérő játékvezetőket kizárják a működő bírók keretéiből, de a hármas minősítésűek is rövidebb-hosszabb pihenőre kényszerülnek majd. IA versenybizottság rajtra kész, egy hét múlva már a csapatokon a sor, h-ogy bizonyítsák, felkészültségüket és feltétlenül partnerek legyenek a rend, a fegyelem, és a, tiszta labdarúgás megvalósításában. — fi —