Tolna Megyei Népújság, 1983. augusztus (33. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-06 / 185. szám

1983. augusztus 6. "népújság 7 BVK, szekszárdi gyáregység r Ujgépsoron gyártják a nagyméretű dréncsövet Hazánik termőföldje nem minden, térségiben kifogásta­lan.. Az aranykorona-értéke­lés. de az úij pontozási szisz­téma is igazolja, 'hogy egyes táblák, sőt. megyék, megye­részek közötti különbség le­het akár háromszoros is. A fföldfelújiitás. a termőképes­ség megtartása, ennek növe­lése országos program.. Tolna megyében nem nagy területek szorulnak felújításra, a Sárköz egyes részei, a iBikács környéki homokos, mély talajú terüle­tek. majid Dunaföldvár. a Kapós völgye, illetőleg újab­ban a Koppány völgyébe kí­vánatos nagyobb erőkkel fel­vonulni. A föld termőképességének javítása több módon lehetsé­ges. Részben kémiai beavat­kozással. vegyszereke!, mész­szel st'b., részben mechani­kus úton. Ez utóbbi környe­zetkímélő volta, miatt kerül előtérbe. A dréncsövezés nem új módszer, de főként az utób­bi évtizedben hódít. Koráb­ban égetett agyagcsövekkel hálózták be a szántóföld, vagy a rét alját, s ezek a csövek vezették igen. elmés módon el a felesleges csapa­dékot, megakadályozva a föld elsavanyodását. Ez nagy fizikai munkával járt. az is előfordult, hogy az agyagcsö- vek a talajban megkezdték vánidorútjukat. Hiába rakták le a homokos részeken, vagy ahol intenzívebb volt a víz­szivárgás, avagy éppen a vízhiány, ott a csövek rejté­lyes módon eltűntek, és le­hetett elölről kezdeni az árok kiásását, a csövek .meg­keresését. lerakását, majd az árok újbóli betemetését... iJó másfél évtizede kezd­ték hazánkban műanyagból gyártani a dréncsöveket. Ezek a gégecsőszerű csövek különböző méretben készül­hetnek, kialakítottak hozzá olyan, gépet, amely az árkot is kiássa, és a csövet a mély­be teszi, csak az .összeköté­seknél kell fizikai, kétkezi munkát igénybe venni úgy Az új gépsorból végtelen ki gyóként kúszik ki a perforált . eső lálikoznak kamionokkal, amelyek a nagy, sárga színű drénnel rakottak. A talajjavításra egyre több gondot fordítanak a terme­lőszövetkezetekben. állami g a zdáság o kiban. B á t a s zé k térségében és a Szekszárdi Állami Gazdaság területén az utóbbi két évben csaknem hatszáz hektáron javították így a földeket. A növekvő igényt már-már alig tudta kielégíteni a gyár, ezért el­határozták a fejlesztést. A vállalat saját erőiből ol­dotta meg ezt a nagy felada­tot. Valamivel több, mint harminckétmillió forintba került a gépsor, azaz az ext- ruder, és a hozzá kapcsolódó sz erszámgar ni túr a. Ennék a most béfejeződötl műszaki fejlesztésnek az volt az elsődleges célja, hogy növeljék a választékot. Ed­dig 50, 65, 80 és 100 milli­méter átmérőjű csöveket tudtak csak gyártani. Az új gép — jó egy hónapja mű­ködik kifogástalanul — al­kalmas 125, 160 és 200 mil­liméter átmérőjű perforált csövek gyártására is. Igen sok labdarúgópályát is a szekszárdi dréncsövekkel hálóztak be. Tavaly a gyárban 5,5 mil­lió folyóméter kisebb mére­tű dréncsövet gyártottak. Ez az új gép ismét alkalmas ugyanennyi termék kibocsá­tására. Ezeket a nagyméretű gépeket természetesen, csak folyamatos munkarendben szabad működtetni. Amint Baranyai Kálmán üzemigaz­gató elmondta.. az extruder- üzem kulcsát a Sióba dob­ták . . . A műszaki fejlesztés azon­ban nemcsak Szekszárdon fejeződött be. iBalmazűjvá- ros szomszédságában egy kö­zös vállalatot alapítottak, ahol ugyancsak egy dréncső- gyártó gépet állítottak mun­kába, amely a környékbeli gazdaságokat ellátja talajja­vító eszközökkel. PALKOVACS JENŐ CZAKÓ SÁNDOR Sárközi Jenő gépkezelő szá zötve n -fcé t sz á z imé t er en - ként. A Borsodi Vegyikom­binát szekszárdi gyáregysé­ge a hazai dréncsőgyártás bázisa. öt év óta rendszere­sen gyártják a csöveket, a közúton járók gyakorta ta­Miért nem akarunk okosabbak lenni? Interjú Müfler Istvánnal, az OMFB elnökhelyettesével Napjainkban egyre több szó esik a műszaki-fejlesztési gyakorlatunk megújulásának követelményéről. Egyre job­ban bebizonyosodik, hogy csak a szellemi tőke jobb hasznosításával javítható, vagy tartható meg jelenlegi külgazdasági pozíciónk. A népgazdaság kutatás-fejlesz­tési rendszere állandóan vál­tozik, mind intézményi, mind pénzügyi szabályozási kere­teit tekintve. Annak megíté­lése, hogy kedvező, vagy ked­vezőtlen irányba, az már vi­tákat vált ki. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, mint az ország kutatás-fej­lesztéseinek egyik fő koordi­nátora sem kívülálló ez ügy­ben. Ezért is beszélgettünk Müller István elnökhelyettes­sel. — A pénzügyi korlátoktól eltekintve, a világszerte ta­pasztalt felgyorsult innováció láttán a vállalatok — főként a feldolgozóiparban — érzé­kelhetően és meglehetősen bi­zonytalanok abban, mit is fejlesszenek. Miképpen lehet­ne bizonyosságot nyújtani a számukra? — Ebben a tekintetben né­mileg szerencsés helyzetben vagvunk, hiszen a magyar népgazdaság kutatás-fejlesz­téseit tekintve nagymértékben követő jellegű. Tehát a másutt már kiérlelt termékek, tech­nológiák minél gyorsabb ha­zai alkalmazása is lehet a cél. A sok, méltán szédítő h-tású új termék, gyártási el­járás közül, sajnos, van időnk kivárni a győztest. Sajnos, hiszen ezáltal a legtöbb ága­zatban elesünk a külpiacokon elérhető extraprofittól, de ez még nem jelenti azt, hogy ilyen kutatás-politikával nye­reségre nem lehet szert tenni. A bizonytalanság főként arra vezethető vissza, hogy a vál­lalatok anyagi lehetősége be­szűkült. Nagyon nehéz állan­dóan öt-, de legalábbis négy- találatos lottószelvényt kitöl­teni. Nem engedhetjük meg magunknak most, hogy talá­lat nélküli szelvények sokasá­gán keresztül egyszer-egyszer bejöjjön az ötös, vagy a né­gyes. Sok a külpiacon a ti­szavirág-életű, csak az extra­vaganciát szolgáló új termék, ezek gyártásába, fejlesztésébe kezdeni számunkra zsákutca. Szerintem, ha vállalkozói jel­legű, a piac értékelését gon­dosan számításba vevő fej­lesztéspolitikát alkalmazunk, akkor már nem túlzottan in­dokolt a bizonytalanságra hi­vatkozni. Ha az állandó meg­újulási kényszer vezérli a vál­lalatokat akkor nem lehet baj. — Bizonyára némi vihart kavart a műszaki-fejlesztési alap képzési rendszerének friss megváltoztatása is ... — Érdekes jelenségeknek lehetünk tanúi. Korábban a vállalatok előírt kulcsok sze­rint automatikusan képeztek műszaki-fejlesztési alapot. Most ez a rendszer alaposan megváltozott. Szűkült azon vállalatok köre, ahol fenn­maradt a kötelező képzés, másutt pedig ez a vállalati döntési hatáskörbe ment át. Az első reakcióként a válla­latok jó része örült, hiszen most a nyereség tömege meg­nőtt, sőt, a piac igénye sze­rint úgy csökkentheti az árat, hogy az a korábbi nyeresé­gét nem mérsékli. De már jel­zéseket kaptunk, hogy még olyan, valóban nem fejlesztés­igényes vállalatoknál is, mint egy kisebb nyomda, vagy konfekcióüzem, ahol hosszabb távban is gondolkodnak, bi­zonyos fejlesztési teendők el­végzésére vállalati elhatáro­zásból képeznek szükséges mértékű műszaki fejlesztési alapot. A műszaki fejlesztési feladatok nem kerülhetők meg és a vállalatoknak a je­lenlegi szabályozási rendszer­ben is meg kell találniuk azo­kat a pénzügyi forrásokat, amivel a munkát finanszíroz­zák. Külpiaci versenyképessé- Pünk kétféleképpen javítható: vagy a jelenlegi termékskálát bővítjük,, tehát a fejlesztések eredményeként új termékek­kel is megjelenünk a piacon, vagy, pontosabban: és a piac által már elfogadott terméke­inket korszerűsítjük; új for­mában, javuló minőségben, több szolgáltatással ellátva kínáljuk eladásra. Bármelyik irányt is választja egy-egy vállalat, a kutatásra, a fej­lesztésre szüksége van. — A megújulás gyakori formája a licencvásárlás. Mennyire vált be ez a kuta­tás-fejlesztési forma? — Ng?von változatos kép tárul elénk, ha az elmúlt évtizedék licencvásárlásait, az annak következtében megvalósult műszaki fejlesz­tést elemezzük. Roppant sok a pozitívum, hiszen számos, ma már mindennapjainkban, is fontos szerepet játszó ter­mék nem létezne a licencvá­sárlások nélkül. Gondoljunk csak az Ikarus busz egyes főegységeire, vagy a hűtő­szekrényekre, de a személy­gépkocsiik nem kis hányadát is ilyen licenc alapján gyár­tott áruikért kapjuk. A pél­dák még sorolhatók úgy is, hogy a fogyasztási termékek széles skáláját közvetetten már licenc alapján gyártott termékek segítségével állít­ják elő. Másfelől viszont le­hangoló, mennyire lassú az ilyen jellegű kutatási ered­mények átvételének haszno­sítása. A külföldi eredmé­nyek átvételének előnye ép­pen abban áll, hogy nem. kell idehaza mindent kitalálni, hanem a készet gyorsan, szinte hónapok alatt bevezet­jük a termelésbe, és az így korszerűbbé vált áruival je­lenünk meg a piacon. A ta­pasztalat azt mutatja, hogy sajnos, nálunk nem egy eset­ben öt—Ihét évig is eltart a külföldi eredmény hazai át­ültetése. Így azután elveszít­jük azt az előnyt, 'amit a gyorsasággal nyerhettünk volna. A másik kedvezőtlen ta­nulság, hogy nem fejlesztik idehaza tovább a megvásá­rolt licencet. Ahogy meg­vesszük, úgy megy a terme­lésbe és úgy is marad. Japán példája bizonyítja1, hogy ren­geteg licenc megvásárlásával, de azoknak szisztematikus továbbfejlesztésével, nem kell feltétlenül mindörökre a kö­vető országok csoportjába tartozni. Érthetetlen, miiért nem akarunk olyan okosak lenni, miiint a külföldi mér­nökök, tudósok. Miért hiány­zik az a bellső késztetés az alkotó műszakiakból? Miért nem próbálnák a különböző intézmények dolgozói együtt­gondolkodni a kapott ered­mény továbbfejlesztésén. A licenccel megvalósult termék vagy technológia továbbfej­lesztése szabadalmakat, újí­tásokat tesz lehetővé a mű­száki dolgozók részére, s ez növelhetné jövedelmüket és szakmai hírnevüket is... — Egyáltalán képesek le- henek-e a vállalatok, intéz­mények a számukra legfon­tosabb műszaki-fejlesztési problémák megoldására össz­pontosítani? Hiszen terme­lési szerkezetükben azt ta­pasztaljuk, hogy sokszor az öntészettől, a csavargyártás­tól kezdve az összes gépegy­ség előállításáig mindennel foglalkoznak. A korszerűsítés pedig azt követelné tőlük, hogy példánknál maradva, az öntődét, a csavargyártást a gépelemek termelését is fej­lesszék. — Ez a gond a hazai hát­téripar fejletlenségére ve­zethető vissza. Szinte érthe­tetlen a helyzet. Ha átnézzük ugyanis az utóbbi húsz év összes idevágó határozatát, mindig szerepelt a háttéripar vagy ahogy korábban nevez­tük: az alkatrészgyártás fej­lesztése. Mégsem valósult meg sok minden. Így a vál­lalat ma kénytelen teljes ke­resztmetszetben fejleszteni, mindennel törődni, ahelyett, hogy az arra szakosodott vál­lalatok törődjenek saját ter­mékeik műszáki színvonalá­nak karbantartásával. Meny­nyi pénz fogy így el fölösle­gesen! A kutatásra, fejlesz­tésre szánt összegek is meny­nyire szétforgácsolódnak! Ennek eredménye azután, hogy a technológiai korsze­rűsítés is hátrányba kerül, sökszor egy-másfél évtized is elmúlik, hogy az eredeti technológiái műveletterven változtatnának. Természete­sen, hiszen mindenre nem lehet odafigyelni. Óriási tar­talék rejlik az országban ezen a téren és ezt mihama­rabb felszínre kell hozni. — A vállalatok tehát bizo­nyos tekintetben kényszerpá­lyán mozognak. Csakhogy nem is lehetnek teljes, és egyedüli urai a műszaki fej­lesztésnek. Központi kutatási­fejlesztési politikára minden országnak szüksége van. — Igen. Megint japán pél­dát említek: akikor döntöttek az elektronika kiemelt fej­lesztéséről, amikor az or­szágban jelentős volt a mun­kaerő-fölösleg és a vállala­tok számára semmi sem mu­tatott arra, hogy ilyen állá­sokat megszüntető iparág fejlesztésén kell munkálkod­niuk. Az eredmények közis­mertek, de azt is hozzá kell tenni, hogy az ál lám támo­gatása, amelyet a tőkés kon­szerneknek juttat kutatásra fordítható pénzek formájá­ban, vissza is kerül az állam­kasszába, mert a fejlesztések megvalósulása után azoknak meg kell hozniuk a nyeresé­get. Nálunk Viszont a válla­latok rövidtávra gondolkod­nak és általában csak a vál­lalati profilban keresik az újat. A különböző iparága­kat érintő kölcsönhatások már jórészt elkerülik a fi­gyelmükét. Ezért nem árt, sőt, szükséges, hogy legyen olyan szervezet, mint ha­zánkban az Országos Műsza­ki Fejlesztési Bizottság, amely koordinálja és ösztön­zi a külöhböző fejlesztéseket, előbbre is tekint, nagyobb időtávokiban gondolkodik és feladata ez a tevékenység. A rendelkezésre álló pénzből kutatásokat, licencvásárláso­kat finanszíroz. A vállalatok fokozódó piaci érdekeltsége, a vállalkozások erősödése még egyáltalán nem zárja ki egy ilyen szervezet létének szük­ségességét. BREITNER MIKLÓS Szűcs János művezető egy d réncsőköteget ellenőriz

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom