Tolna Megyei Népújság, 1983. augusztus (33. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-26 / 201. szám
Képújság A AUGUSZTUS 26 Névnap: Izsó. A Nap kél 5.54 — nyugszik 19.37 órakor. PÉNTEK A Hold kél 21.09 — nyugszik 8.25 órakor. Hetven évvel ezelőtt, 1913. augusztus 26-án született, és 67 éves korában, 1980-ban halt meg Bulla Elma Kossuth-díjas színésznő, kiváló művész. VJ 4- KUBAI TURISTÁK. Negyventagú kubai csoport látogatott el Tolna megyébe magyarországi utazásuk során. A csoport tagjai jó munkájuk jutalmaként kapták a 11 napos üdülést. Csütörtökön éjszaka laktak a szekszárdi Gemenc Szállóban, megismerkedtek a környék nevezetességeivel, majd Pécsett és környékét látogatják meg. O HORGÁSZVERSENY lesz augusztus 28-án vasárnap, Pakson az egyesület felnőtt tagjai részére. A háziversenyre reggel 6 órakor kell gyülekezni a révnél. A TOTÓPER tárgyalását szeptember közepe táján — ellentétben a tegnap megjelent április közepével — folytatja a Szekszárdi Megyei Bíróság, amikor is sor kerül a tanúk kihallgatására. A ÚTRA KELTEK költöző madaraink előőrsei. A sort a színpompás tollazatú gyurgyalagok nyitották meg. Ezek már útban vannak Tisza és Maros menti otthonaikból dél felé. A kánikula ellenére őszi hangulat uralja a Szegeddel határos Fehér-tói madárszálló sirályszigetét is, a nyáron háromezer madárpár mintegy nyolcezer fiókát nevelt fel. A Petőfi rádióban a szokásos időpontban, 15 óra 40 perckor hangzik el az Egészségünkért! című tájékoztató, amely ezúttal az iskolakezdés pszichológiai problémáiról szó. Kocsis István Megszámláltatott fák című színművét közvetíti 22 . óra 20 perctől a tévé 1-es programja a Debreceni Csokonai Színházból, felvételről. Ranke német őrnagy megcsömörlött a fasizmustól és keresi önmaga jobbik énjét. Egy hatalmi rendszer csúcsán elkövetett tette miatt válságba kerül, és szembesül korábbi önmagával. Lehet-e az elkövetett bűnöket meg nem történtté tenni? A AZ ORSZÁGOS Környezet- és Természetvédelmi Hivatal dél-dunántúli felügyelősége felhívja a gyógynövénygyűjtők figyelmét, hogy a védett területeken a bodzabogyó gyűjtése tilos, tekintettel arra, hogy az ott élő védett madarak fontos tápláléka. Immár ötesztendős a testvéri kapcsolat a tambovi és a Bonyhádi Cipőgyár között. A két gyár vezetői és dolgozói rendszeresen ellátogatnak egymáshoz tapasztalatcserére. Idén a Bonyhádi Cipőgyár küldöttsége kereste fel a tambovi cipőgyárat. A bonyhádiak az öt nap alatt igen sok hasznos tapasztalatra tettek szert a tambovi cipő- gyárban, amelynek dolgozói naponta 16 ezer pár cipőt készítenek. (Horváth József) c..~~ i "■ : 0 ji_r > V Felhő, szél A várható időjárás az ország területén ma estig: Eleinte még többnyire borult idő lesz, és továbbra is vár ható ismétlődő eső, néhol zivatar is Később csökken a felhőzet és már csak néhány helyen valószínű záporeső. Időnként megélénkül a keleti szél, és általában 14, 19 fok között lesz a hőmérséklet. Orvosmeteornlnoin A kánikulát felváltó felhőzet a hét végére fokozatosan csökken és már egyre kevesebb helyen várható csapadék. A. jövő hét elejétől csak időnként növekszik meg a felhőzet és elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. A nappali felmelegedés ismét erősödik, a legmagasabb hőmérséklet eléri a 23—28 fokot. A hajnali órákban eleinte 13 18, majd 11—16 fok közötti hőmérséklet várható. A hét végén tehát lassanként gyengül, majd meg is szűnik a ciklontevékenység, így annak hatásával sem igen kell már számolni. Előfordulhat még, hogy egy-egy napon kissé levertebbek, fáradékonyabbak leszünk, de ez a rosszabb közérzet is megszűnik, amikor 'nyűgöd tabbá válik a légkör, Munkásfiatalok országos találkozója Elutaztak a megye küldöttei Csoportkép csomagok kai — indulás előtt A Hajdú-Bihar megyei KISZ-bizoittság kapta meg a jogot, hogy megszervezze a m-unikásfiiarttatok első országos találkozóját. Tegnap délután utazott el Szekszárdiba a nyolcvan megyei küldött. A megye gazdasági szerkezetének megfelelően kaptak képviseletet a különböző munkahelyek, hogy elküldjék a legjobb fiatal dolgozóikat az országos találkozóra Debrecenbe. Útközben találkoznak a dunántúli megyék küldöttei. Ma délelőtt kerül sor a háromnapos rendezvény ünnepélyes megnyitójára. A résztvevők Csoportjai folyamatosan tesznek látogatásokat a megye jelentősebb üzemeiben, termelőszövetkezetéiben és találkoznak az ott dolgozó fiatjaitokkal. Ágazati fórumokon viitíatják meg a legfontosabb gazdasági kérdéseket. Az ipari tanácskozáson például szó lesz az ifjúsági termelési mozgalmak tapasztalatairól, a pályakezdők helyzetiéről, a bfigádmozga- lomról és a K ISZ-szeevezetek feladatairól. A közlekedésben, a kereskedelemiben, az építőiparban és a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok ugyanezeket a kérdéseket beszélik meg. Külön rendezik meg az ifjúsági mozgalom aktuális problémáival foglalkozó fórumokat, ezeken szó esik például a szervezeti életről, a KISZ részvételéről a g azdásági építőm unkában és az állami ifjúságpolitika továbbfeji esztésérő 1. Igen gazdag a szabadidős szórakoztató program is. Több ezren vesznek részt a fürdőbálon, bemutatják például a Rock- színház előadásában a Szfcár- csin átok című darabolt. Folyamatosán szervezik a helyszíni jelentkezések alapján a sporltvensenyéket, lesz diszkó és kirándulás a Hortobágyira, amatőr együttesek nonstop műsorban lépnek fel. OL VASTAM A régészkeilő fiatalokról A gyerek eredendően szeret minden szokatlan dolgot megkóstolni, megtapogatni és eltenni emlékbe. Egy apró kődarabka a világ legértékesebb kincse lehet, ha kellő fantáziával rendelkezik a tulajdonosa. És kinek van fantáziája, ha nem a gyereknek? Olvastam tegnapi lapunkban a dombóvári gimnazisták munkájáról, arról, hogy részt vettek loviában — már ez a név is milyen fantáziagerjesztő — ásatásokon. A gimnazistákat már nem nevezem gyerekeknek, inkább fiatalemberek ők és hölgyek, de azért minden bizonnyal kellő fantáziával rendelkeznek, és ők is behelyettesítették a mai kutatóárkokat élettel, az évszázadok előtti lakókkal és tárgyaikkal. Es ha már régész- kedni kezd az emberfia-lánya, akkor előbb-utóbb érdeklődni kezd komolyan a történelem iránt. Most kezdi megkapni újra a rangját a múlt keresése és a múltról való tudás igénye. A régésztábor ezt segíti elő. Mert a táborban eltöltött két hét minden bizonnyal azt eredményezi, hogy ezek a lányok-fiúk szívesebben forgatják a történelemkönyvet szeptembertől. .. H. J. 1 Pályázat a nagyüzemi zöldségtermesztés gépesítésére A zöldségtermesztés ösztönzésére pályázatot írt ki a MÉM; az állami gazdaságok, téeszek a termesztéshez szükséges gépek vásárlásához nyerhetnek támogatást. E célra mintegy 150 millió forint áll rendelkezésre, ezt az összeget tartósipani vállalatok közreműködésével pályázhatják meg a termelők. A pályázat célja: a szántóföldi zöl dségtermő terület csökkenésének mérséklése. A zöldségtermesztés ugyanis kézimunka-igényes, s főként emiatt az elmúlt években a nagyüzemekben megcsappant a termesztési kedv. Iigaz, ezzel arányosan a háztáji gazdaságókban, kisüzemekben mind szélesebb körben foglalkoznak zöldségtermeszitéssel. Csakhogy bizonyos zöldségekből éppen a nagyüzemi táblákon termesztettekre van szüksége az iparnak: az egységes fajta, a pontosan meghatározható érési, szedési idő inkább megfelelő a feldolgozók igényeinek, mint a kisüzemektől begyújtott nem eléggé egyöntetű nyersanyag. Ráadásül éppen e növényekből — a zöldborsó, az étkezési paprika, a paradicsom, a zöldbab tartozik ide — kerülnek kii az ipar legfontosabb exportcikkei. Ezek vető-, betakarító- osztályozó- és előfeldollgozó gépeinek, valamint öntözőberendezéseinek vásárlását segíti elő az anyag' támogatás. iA pályázatra a jelentkezési batáridő szeptember 15. A rendőrség kérése A Szekszárdi Városi és Járási Rendőrkapitányság közlekedési alosztálya (Szek- szárd, Várköz u. 4.) kérti, hogy jelentkezzen annak a piros vagy bordó színű Lada személygépkocsiinak a vezetője, amely augusztus 16- án, kedden délelőtt háromnegyed 10-.kor az 56-os fő közlekedési úton, Várdomb térségében a fénysorompónál egy 2IL tehergépkocsi mögött megállásra kényszerült. A 100. évad az Operaházban A századik évad kezdődik szeptember 3tan a Magyar Állami Operaházban. Legnagyobb dalszínházunk társulata ezen a napon Erkel: Bánk bán című operáját mutatja be az Erkel Színházban, a címszerepben Horváth Bálinttal. Az előadás karmestere Kórodi András lesz. Aiz operaházban ezekben a napokban megkezdődtek a próbák is: a Pillangók'is'asz- szony felújításának premierjére készülnek. Puccini világhírű operáját ezúttal olasz nyelven éneklik a művészek, s érdekessége lesz, hagy négyes szereposztással állítja színpadra Békés András, a rendező. A négy pillangók isasszony: Kincses Veronika, Tokody Ilona; Ku- kely Júlia és Pititi Katalin. A bemutatósorozatot október 7-én, 14-én, 22-én és november 3-án tartják meg. Az új évad első hónapja ■több jubileum ideje is. Szeptember 6-án 800. alkalommal láltbatja a közönség Bizet: Carmen című operáját. A jubileumi előadás címszereplőjét Szabó Anita alakítja, vezényel : Dénes István. Szeptember 10-én 350-edszer mutatják be Mozart vígoperáját, a Figaro házasságát. A karmester Kovács János lesz. Az operarajongók külföldi vendégművészeket is lát- hatnak-hailihldtnaik az új évad kezdetén. Daróczi Tamás, a kolozsvári magyar operaház tenoristája szeptember 16tan a Parasztbecsülét Túráid dójaként lép a közönség elé. Allberito Erede, a világhírű olasz karmester ismét vendégszerepel hazánkban, szeptember 20-án a Hamupipőke előadását vezényli. A hónap végén két előadásban is fellép Lando Bantolini olász tenortsta. A Paraszt- becsületben ő is -Turiddut szólaltaitja meg, a Bajjaz- zókban pedig Caniót énekli. Az Operaiház balettegyüttese az új évadat az edinburghi fesztiválon kezdi meg. Baleset Szék szárd külterületén Földest János, 37 éves gépkocsi- vezető, kétyi tokos tehergépkocsijával hátramenetben nekiütközött egy úthengernek, amely elütötte a gép karbalntartásán dolgozó Nagy Dénes 58 éves nehézgépkezelő, rríóráigyi toko:s!t. Nagy Dénes a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint Földesi János figyelmetlenül vezetett. Alapozza meg jövőjét a Mecseki Szénbányáknál! A mecseki bányászok nagyra becsült kollektívái 18-35 éves, törekvő férfiakat várnak soraikba. Havi keresetek föld' akuttá műn kaiköröklben: csapatcsillés (betanított munkás) 6000-11 000 Ft segédvájár (szakmunkás) 7000-12 000 Ft vájár (szakmunkás) 8000-14 000 Ft bányalakatos (szakmunkás) 6000— 9 000 Ft Kedvezmények, juttatások: hűségjutalom, szénjárandóság, föld alatti dolgozóknak pótszabadság. Munkásszálló, teljes ellátással: Komlón vagy Pécsett. Jó munkája alapján 1,5—2 év alatt kedvező feltételekkel LAKÁSHOZ JUTTATJUK! Legyen részese a liász-program megvalósításánakI Feltételeink: hosszabb, folyamatos előző munkaviszony, nálunk végzett alkalmassági vizsgálat. Címünk: Mecseki Szénbányák munkaügyi osztálya 7629 Pécs, Komját A. u. 5. Tel.: 24-863. (95) kiCdm icÁrt negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. Indexszám: 25 069. ISSN 0133-0551.