Tolna Megyei Népújság, 1983. augusztus (33. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-13 / 191. szám
Sporttudósítóink értekezlete 1*ÜÉPÜJSÁG 1983. augusztus 13. Tájfutás Paksiak a VB-n Pénteken délután a közelgő labdarúgóbájnoki nyitány előtt munkaértekezlet keretében találkoztunk sporttudó- áítótink!kial a sájtóház tanácstermében Fejes István, lapunk főszerkesztője üdvözölte a résztvevőket, s köszönetét mondott tudósítóink több éves fáradságos tevékenységéért. Reményét fejezte ki, hogy továbbra is megmarad ez a jó kapcsolat szerkesztőségünk és a külső munkatársak között. Mindez az olvasók gyors, pontos tájékoztatása érdekében szükséges. Pél'diáként említette a keddi lapszámokat, amikor CSak a t u dósí tói nlk köz r ernűkö dé sével tudunk a teljesség igényével beszámolni megyénk hétvégi sporteseményeiről. Ezt követően sportrovatunk munkatársai és tudósítóink részletesen megvitatták az 1983—84. évi labdarúgó-bajnokság beindulásával kapFejes István főszerkesztő köszönti az értekezlet résztvevőit NB II. Ganz-MAV AG—Szekszárdi Dózsa: 17.30. V.: Köböl. Formaggini Károly: — Az átigazolási és felkészülési időszakon túl gondjaink változatlanok. A csapat a körülményekhez képest megítélésem szerint megfelelő munkát végzett. A kezdő tizenegy kialakításánál azonban továbbra is problémáink vannak. Vasárnapi ellenfelünkkel nagy küzdelmet vívtunk tavasszal, s bár csak 3—2-re győztünk', úgy érezzük, az egy biztos siker volt. Az idénynyitón "a MAVAG gárdája bizonyára szeretne revansot venni, ezért nagyon nehéz 90 percre van kilátás. Számszerűen nem tippelek, de az e:—ík pontot szeretnénk elhozni a Kőbányai útról. — Suba — Szabó, Varga F., Weitner, Somodi — Kniesz, Kresz, Laki, Adorján — Megyeri, Magyar. Az öt kispados helyért pillanatnyilag hat játékos verseng: Hujber, Haán, Dienes, Márkus, Varga L. és Lauer. TERÜLETI BAJNOKSÁG Kisdorogi MEDOSZ—Komlói Bányász: 17. V.: Laskai. Losonczi István: — Idénykezdéskor nagyon nehéz a jóslás, mivel a nyári időszakban jelentősen változtak az erőviszonyok, így én erre ezúttal nem is vállalkozom. Az viszont tény, hogy a várhatóan nagyszámú nézősereg győzelmet vár a kisdorogi csapattól. Vasárnap búcsú van falunkban, s ilyenkor lelkes szurkolóinknak szinte mindegy, hogy ki az ellenfél. Remélem, játékosaim is ilyen elszántsággal lépnek pályára és akkor döntetlennél rosszabb eredmény nem jöhet. Nehéz fllenfél a Komló, heves, nagy küzdelemre van kilátás. Odor sérülés miatt nem játszhat csapatunkban. — Stölkler — Berning, EpP'l, Horváth, Nagy — Meksz, Spiel, Szajkó — Klein, Hos- nvánszki, Kiss II. Kispadosok: Kerekes, Jakab, Pap, Kiss I. Nagymányoki Brikett SE— Bonyhádi MSC: 17 óra. V.: Varga E. Kozma József: — Bizakodással várjuk a maga- , sabb osztályú bajnoki rajtot. A szomszédvár Bonyhádi MSC együttese ellen győzelemmel szeretnénk kezdeni. — Sass — Egri, Túrós, Vin- cze, Kovács — Nagy, Biró, Dénes — Kilyén, Bárdos, Barabás. Kispadosok: Krász, Balogh, Bajkai, Dávid, Verese. Kovács István: — Felkészülésünket a sok hiányzás és sérülés nagyban zavarta. Mindezek ellenére a főpróba szerdán jól sikerült. így a játékosok kellő önbizalommal várják a Nagymányok elleni nyitómérkőzést, .ahol nagy küzdelem várható. Szeret- • nénk jó rajtot venni, ami további lelkesedést adhat a .munkához, további céljaink eléréséhez. — Mucska — László, Máté vagy Kovács, Horváth, Láhgi — Sebestyén, Pfeiffer vagy Máté, Palkó — György, Zir- cher, Bulla. Kispadosok: Keszler, Bálint, Stercz, Papp. Atlétika Banai negyedik az IBV-n Kezdődik a nagy távolságok bajnoksága, rajt a labdarúgó NB ll-ben Paksiak Mint ismeretes, szeptember 1—5. között Zalaegerszegen rendezik a tájifutó világbajnokságot. A verseny házigazdájához, a Magyar Tájfutó Szövetséghez már szaporán. érkeznek a nevezések, és a versenybíróság úgy döntött, Ihogy a nagy létszám miatt az első napon, selejtezőket rendeznek. Nos, megyénk, színeit e rangos kontinensviadalon versenyző nem képviseli, de mégis lesz Tolna megyei vonatkozása a sportág magyarországi ünnepének. A szervezőgárda tagjaként Zalaegerszegen lesz majd a tájfutás megyei meghonosítója, Mittler József — aki egyben a megyei szak- szövetség elnöke is — és a Paksi SE tájfutó szakosztályának elnöke, Rauth János. •A két sportvezető a 'napokban, röviden, beszámolt a v i lágb a jn.o k s ág pr og r amj á - ról. Mint fentebb már említettük. az első napon a selejtezőket rendezik, szeptember 2-án, az egyéni döntő lesz. A következő nap elvileg szünetet ígér, de mégsem lesz az, ugyanis a ViB pályáján, méri össze tudását a nemzetközi Zala. (Kupa, mezőnye, melynek sörán bárom paksi tájfutó is rajthoz áll.. Zárásként a váltóversenyt .tekinthetik meg az érdeklődők. Sportműsor SZOMBAT: Kézilabda NB II: Kiskun- maijsa,—Szekszárdi Spartacus 17, Tolnai.. ViL—DUTÉP SC 16, Dunaifiö'dvár—Nagyatád 16. Vitorlázórepülés: öcsény- ben folytatódik: a XI. Ge- menci Vitorlázórepülő Bajnokság. Labdarúgás Előkészületi mérkőzés: TÁÉV SK—Teng el ic 17 óra. VASÁRNAP: Vitorlázórepülés: öcsény- ben folytatódik a XI. Ge- menci Vitorlázórepülő Bajnokság. Tenisz: (Az OB illl-lban Nyergesújifalui Viszkóza— Szekszárdi Kórház 10 óraikor. Űszás: Tamásiban a termálfürdőben 9 órától 33 1/3, 66 2/3 és 100 méteres távokon, gyermek-, női és férfi- úsaóverseny. Labdarúgás: NB II: iGanz-ÍMÁViAiG— Szekszárdi Dózsa 17.30 óra. Területi bajnokság: Kisdorogi IMEDOSZ—Komlói Bányász, iNagymányoki Brikett SE—Bonyhádi iMSC. Kezdés: 17 óra. iMNK selejtező: Nagydorog —Tamási i(Stumiptf)’ 17 órakor, # NB-s ifjúsági és serdülőbajnokság: Szekszárdi Dózsa—'Ganzi-iMÁVAG 14.30 és 16 órakor. Körzeti bajnokság: Bába— Kakasd .(Balázs J.), Alsótengelic—Bogyi'Szló .‘(Páli), Kéty —(Bo nyh ádiv ar ásd (J Iliin®), Cikó—Fadd (Orosz), öcsény Sióagárd ‘(Patrik), Szedresi— iZomiba (Hegedűs). Tolna— Bátaszék i(Tótih). Kezdés .17 óra,. Termelőszövetkezeti Kupa: Szakály—ÍDaknamd, Döbrö- kiöz—Szakos. Kezdés: 17.30. Előkészületi mérkőzés: Paksi SE—Altom,erőmű SE 17 óra. Leningrádb n, az Ifjúsági Barátság Versenyen a. második napon újabb Tolna megyei siker született. Banai Róbert a Dombóvári VMSE még serdülő korú versenyzője állt rajthoz, a 2000 méteres akadályfutásban két magyar társával. A,z első két körig a, boly Végén haladtaik együtt, kikiüszöbölKerékpár Spanicsek Tünde i Budapesten, a Millenáris betonteknőjében rendezték meg az 11983. évi serdülő, ifjúsági, junior és felnőtt női kerékpáros országos pályabaj nokságot. Párás meleg fogadta a verseny résztvevőit, a szél közepes erősséggel fújdogált, iA bajnoki futamokat megelőző egy órában bemelegítő versenyzők népes csapata vette birtokába a pályát. A Szekszárdi Spartacus női versenyzői is közöttük köröztek, izgatottan • latolgatták esélyeiket. Spanicsek Tünde a kedvezőtlen időjárás ellenére is reménykedett, hogy ilyen körülmények közepette is csúcsot hajt, lévén jő erőben érzi magát. Igaz, azt is hozzátette: egy hónappal ezelőtt porcleválással megműtötték a térdét, két hétig feküdt a kórházban, de ez a kihagyás sem zavarta igazán felkészü- léésfoen. A műtét kiválóan sikerült, dr. Biró Imre főorvos és, dr. ‘Gelencsér Gabriella, adjunktus mindent megtettek azért, hogy minél előbb isimét kerékpárra' ülhessen, megkezdhesse az edzéseket és operált térde kibírja majd az országos, pályabaj nokság megterheléseit. A számára sikerrel végződött bajnoki futam után pedig ezt mondta: — Nagyon örülök, hogy sikerült helyivé a lehetséges ütközéseket az akadályokon és vizesárkon,. 'Ezután fel,nyomultak az élen futók mögé. A hajrában egy szovjet versenyző utolérhetetlennek bizonyult. A helyezésekért történő végküzdelemben Banai nagyszerű időeredménnyel — 5:46,70 perccel — a negyedikként érkezett célba,. országos bajnok állnom és magyar baj,nők lehettem. Mindez nem tölt el túlzott elégedettséggel, ugyanis két hét múlva, szintén itt, Budapesten az országúti hosszú távú magyar bajnokságot rendezik és azon, is jó helyezést szeretnék elérni. Ennék érdekében nagyon keményen kell n,ap mint nap készülni. További célkitűzéseim: szeptember elején a 3000 méteres állóraj,tos üldözőszámiban új, országos, csúcsot hajtani, 4:,20-on, belüli idővel. Ha ez sikerül, úgy közel kerülök a 'nemzetközi szinthez. Formám alapján, már most is képes lettem volna erre, de sem az időjárás, sem, a sorsolás nem kedvezett. A párás melegben rögtöni az első futamban a leggyengébb ellenfelet fogtam ki... Eredmények: Serdülők 1500 méteres állóriajtos üldözőversenye: ... 4. Varjas. Erika i (Szekszárdi Spartacus) 2:21,19. Felnőttek 3000 méteres, állórajtos üldözőversenye: ... 2. Spanicsek Tünde i (Szekszárdi Spartacus,) 4:23,47. 824 méteres időfutam: Bajnok Spanicsek Tünde (Szekszárdi Spartacus, edzője Sűhneider Konrád) 1:08,13 — új országos csúcscsal! Klubtársa, Vanjas Erika ebben, a számban hatodik lett, időeredménye: 1:13„45 volt. csolatos teendőket. Pontosították a különböző osztályú mérkőzésekről készítendő tudósítások terjedelmi, tartalmi és formái követelményeit. Kölcsönösen véleményt cseréltek, ebből kiderült: a legtöbb gond a kistelepülések telei o nproblém árból adódik vasárnap esténként. Azonban a korábbi évek bebizonyították, hogy a lap tudósítói nem ismernek lehetetlent. Egy héttel az NB I. nyitánya előtt vasárnap megkezdődik a pontvadászat a magyar labdarúgás második vonalában. Az NB II. esztendők óta „erőltetett menetet” jelent, hiszen az őszi és tavaszi idényük egyaránt non stop programban zajlanak, azaz a 20 részt vevő csapat, amíg a versengés tart, egyetlen Vasárnap pihenőt sem kap. Az 1983—84. évi labdarúgó NB II. őszi idénye augusztus 14. és november 27. között zajlik le, s a csapatok 16 egymást követő vasárnap mellett .aügusztüsban három szerdán is pályára lépnek. Pokolinak ígérkezik már a kezdet is: augusztus 14. és 31. között, 17 nap alatt 6 fordulót bonyolítanak le. A pihenő nélküli küzdelem mellett a résztvevőkre külön terhet ró, hogy az NB II. a „nagy távolságok” bajnoksága. Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Baja, Debrecen, Kazincbarcika, Ózd, Sopron és Nagykanizsa között „ingáznak” a csapatok. A Sopronra az egész bajnokságban rhint- egy 12 000 kilométeres utazás vár (vasár-n'apra, Hódmezővásárhelyre oda-vissza nyolc- százzal kezdenek) s őszi idegenbeli fellépéseik közül csak a Bakony Vegyész elleni találkozóra lesz kirándulásuk egynapos. Még a Sopronnál — mint az egyik „szélső állomásnál” — maradva a XII. és a XIII. fordulóban lesznek különösen országjárók: október 9-re Debrecenbe, egy héttel később pedig Békéscsabára kell utazniok. Az 1983—84. évi NB II..húszas mezőnyét 18 város adja: Budapest (22. sz. Volán és Ganz MÁVAG), valamint Debrecen (DMVSC és Kinizsi) szerepel két csapattal, a többiek eggyel. A Dunántúlról hat (Siófok, Keszthely, Sopron, Szekszárd, Nagykanizsa, Bakony Vegyész), a Tiszántúlról pedig öt (a két debreceni, valamint Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Szabó L. SE) csapat indul. Az előző idényhez, viszonyítva 5 csere van a, mezőnyben. Feljutott a Volán és a SZEOL AK, kiesett a Dorog, a Bauxitbányász és a Nagy- foátony. Helyüket az NB I. két kiesője, a Debrecen és a Békéscsaba, valamint a területi bajnokságból (osztályozok után) feljutott Bakony Vegyész, Szolnok és Szabó L. SE foglalta el. ,A Békéscsaba nyolc NB I- es idény (az 1973—74-estől 1982—-83-ig) után kényszerült ismét a második vonlaiba, a Debrecen (1979—80-tól 1982— 83-lig) négy elsőosztályú bajnokság után játszik újra az NB II-lben. A feljutottak egy év után szerepelnek ismét az NB Iliben, a Bakony Vegyész, a Szolnok és a Szabó L. SE akkor búcsúzott, amikor egycsoportosra szervezték át a magyar labdarúgás második vonalát. A 20 NB Il-es Csapat közül hatnál történt edzőváltozás. Az újra NB Il-es Debreceni MVSC-t dr. Lakat Károly vette át, *az Egernél Csanfc János, a Bajánál Iva- n'i'cs Tibor, a Keszthelynél Kiss László, a Szekszárdinál Formaggini Károly, a Nagykanizsánál pedig Szőcs János az új vezető edző. Érdekesség, hogy az új mesterék közül kettő volt .már szövetségi kapitány: dr. Lakat Károly és Szőcs János. A rajt előtt a nagy kérdés: Melyik klübok kerülnék fel az NB I-lbe? (Éveken át az is kérdés volt: kik akarnak felkerülni ...) Az NB H-bs kényszerült Debreceni MV1SC és a Békéscsaba illetékesei az elmúlt hetekben többször kijelentették: elsőrendű céljuk az NB I-es jog vi'ssZasZerzése. Az előző bajnokságban hagy erőfeszítéseket tett az élvonalba jutásiért a Salgótarján, a Siófok, a Kecskemét és a Hódmezővásárhely is. A célok nyílvánValóa-n nem változtak ezeknél a kluboknál. Közülük az egyiknél, Hódmezővásárhelyen így vélekednek: — A városban nagyon szeretik a labdarúgást, mérkőzéseinken rendszeresen több ezren szurkolnak, s a nagy álom az NB I. — mondotta Varga Gyula, a HMSE ügyvezető elnöke. — Az előző idényben már versenyben voltunk, reméljük, az 1983— 84. évi bajnókságban még több szavunk lesz. A többi NB Il-es klubbal együtt mi is nagyon készültünk, színvonalas, nagyon küzdelmes, izgalmas bajnokságot várunk. A két volt NB I-es csapat háza táján így várják az NB Il-es idényt: Dr. Lakat Károly, a Debrecen vezető edzője: — Egyetlen célunk lehet, Visszakerülni az NB I-be. Bizakodó vágyóik annak ellenére, hogy egyes játékosok nehezen állnak be a sorba. Ügy érzem, elég erőm lesz ahhoz, hogy Célunkat szívós, következetes munkával megValó- isítsuk. A DMVSC játékosállományában több változás történt. Sállal és Mohácsi katonai szolgálatra vonult be, s 18 hónapiig a Bp. Honvédben játszanak. Helvettük Paró- cZai került Debrecenbe a Honvédből, míg Somogyi, Magyár B. és Ballá a DUSE- foól érkezett. Az ifjúsági csapatból az NB Il-es keret tagja lett: Magyar Zs., Tilt, Szabó, Hontd és Holp. Debrecenben maradt és a csapattal együtt készül Kerekes Gy., a válogatott cSatár is. Botyánszky Pál, a Békéscsaba szakosztályának vezetője: — Túl vagyunk már a kiesés miatti bánkódáson, ,s teljes erővel a jövőért dolgozunk. Mindenképpen vissza kell kerülnünk, így a csapattól 'az első Vagy második hely megszerzését várjuk. Nem szenvedtünk olyan érzékeny veszteségeiket, mint 'ahogy először gondoltuk, erősödtünk például az igen gólerős Gyurmánezy Val. Rabesák és Tisza Nyíregyházára távozott, Kurucz pedig Győrbe ment. G-yurmán- czy mellett Űjlhelyi kapus Szegedről, továbbá Tóth G., Ottlálkán, Baji, Kéfei és Bódi az új játékos. Pataki Tamás edző az első hat mérkőzésből 9 pontot tervez. \ ipszo előtt