Tolna Megyei Népújság, 1983. július (33. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-12 / 163. szám
A^ÉPÜJSÁG 1983. július 12. Moziban Nem akarok felnőni A filmkészítés mindig kockázat. Ezt bizonyos témák még növelik, ilyen például a gyermek- és felnőttikor határvidéke. Nem könnyű merőben új variációkat találni e sokszor előszedett témára. Kay Pollak dolgát tovább nehezíti, hogy a plakátra pillantva és ott „svéd film” megjelölést találva már emeli is a mércét a hivatásos és amatőr néző egyaránt. Nos, a film bizonyára nem döntött svéd nemzeti rekordot, de tisztességgel lavíroz szokvány és újszerűség között. Nagyvárosi, csonka családban felnövő gyermék ellátatlansága — nem anyagi, hanem lelki értelemben — az élétben túl gyakori, a filmek- ben csaknem kizárólagos, tehát sáblon. A gyerimek ideológiát teremt a magány tényéhez, fura kis életelveket rögtönöz, amelyeket mindig magával hordott kis magnóján rögzít (a felnőtték riasztó megnyilvánulásaival együtt): ez már lehét különös, mert a képzeletbe menekülés megszokott. A főhős megszökik: szokvány Az anya „elutazása” miatt üres lakásban végül is otthon éli illegális életét, kásáé eltérő. Több ezer jelentkezőből a lehető legbájosabb tizenkétévest választani, aki a Sisg-Sing legélvetemültébb gyermekgyilkosából is egyetlen rápilíantással ki tudná váltani az apai érzelmekét: szokvány. — Az, hogy ugyanezen kisfiút az anyja szeretője undok kis patkányként kezeli, még inkább szokvány, mm--; Tomas Fryk, aki nem akar felnőtt lenni... — legalábbis filmen. Bemutatni a kiskamasz ambivalenciáját a szexualitás iránt: szokványos, — ezt kissé merészebb képekkel tenni: své- des. A gyermekek még szürrealista módon képesek látni: közhely — a valóságban, a felnőttek világában is rá lehet találni szürrealista szigetekre, mint a különös festőműhely és az utcaszínház társulata: jó ötlet. Színes, áttetsző drapériákat lebegtetni álom és valóság határán: a könyökünkön jön ki, — az egész fűimét a képes magazinok és árjegyzékek végletesen élénkre korrigált színeiben fotografálni, mintegy a gyermek sötét tapasztalatai ellentéteként: lelemény. A „Leg”-ek Könyvével a hóna alatt kérdeztetni a kis főhőssel minduntalan: ki vagyak, vagyök-e egyáltalában? — majd a víz alatt tartózkodás rekordjával átéletni a választ: „nem tudom, de élek és lehetek valaki!” — mindez csalk látszólag szellemes lés újszerű (hasonló próbaté.- tel csaknem minden hasonló témájú filmben akad). Az utolsó, döntő jópontot mégis megérdemli Kay Pol- liak és a ikis főszereplő: Tomas Eryk filmje. Mert érzékeltetni tudja, hogy legalábbis ennek a kisfiúnak belülről sugárzó tehetsége van az élethez és le fogja győzni a halmozottan hátrányos körülményeket. Ami persze nem ad felmentést egyes felnőtteknek, akiket a gyermekeik joggal disznónak és hazugnak ítélhetnek. CSONTOS KAROLY Köztéri szobrok 1981-82 Egy sorozat első állomása Dombóváron, a Molnár György általános iskola aulájában augusztus 13-ig tekinthetik meg az érdeklődők azt á dokumentumkiállítást, mely a hazánkban 1981—82-ben fölállított, új köztéri szobrokat mutatja be. A városi művelődési központoknak ez a közel száz alkotást publikáló kiállítása, első állomása egy hosszabb távra tervezett sorozatnák. A rendezők egy-két évenlkértt szeretnék az adott időszák rnűvéit és alkotásái- nák dokumentumait áttekinteni, a közönséget információhoz juttatva elősegíteni aZt, hogy köztéri szobrászaink közüggyé váljon. A kiállítókat a válogatás. munkájában az a szempont vezette most, az első alkalommal, ami hosszú távon is szempontjuk márádhat. Igyekeztek minden olyan alkotásról dokumentumokat beszerezni, amely 1981-ben, vagy 1982-iben került az ország valamely településén köztérre, függetlenül a mű anyagától, méretétől, műfajától, funkciójától. A mintegy százötven 1981—1982-ben megvalósult köztéri alkotásnak több mint a feléről sikerült az egyáltalán nem szökványkiállítás rendezőinek anyagot gyűjte- irtiök. Közösségi célú vállalásuk megérdemli, hogy sikert arasson a közönség, a szák- emlberek és a művészeti beruházásokkal foglalkozók körében. A hónap elején, július 3-án megnyílt kiállítás naponta 10 és 18 óra között tekinthető meg. Kossuth könyvek Kertész Erzsébet: Kossuth Zsuzsanna A Nők a történelemben című sorozatban jelent meg Kertész Erzsébet könyve Kossuth Zsuzsannáról. Tulajdonképpen meglepő, hogy milyen keveset tudunk Kossuth Lajos húgáról. Többet beszélünk és írunk más országok úttörő lányairól, asz- szonyairól, mint azokról, akik hazánkban küzdöttek — nem szavaikkal, hanem tettekkel — a nők társadalmi egyenjogúságáért. » Zsuzsanna már fiatal lány korában, újságíró bátyja oldalán vett részt a reformkor harcaiban, a szabadságharc időjén, mint a tábori kórházad főápolónője fáradhatatlanul járta az országot. 'Eérje halála is csak rövid időre bénította meg. A világosi fegyverletétel után többször bebörtönözik, végül emigrálnia kell. Brüsszelben, New Yorkban, bétegen is ő gondoskodott családjáról. Két testvér, ákilk egyénisége nagyon hasonlított egymáshoz, Lajos és Zsuzsanna: talán éppen ez az Oka, hogy sok konfliktus is volt közöttük. Meszlényi Rudolfné Kossuth Zsuzsanna mindent meg- tétt, amit tehetett a hazájáért. A kor nem kedvezett a nőknek, a XIX. század asz- szonyái nem kaptak nyilvános teret sem a politikában, sem pedig a munkában. Hu- gonnai Vilma, az első magyar orvosnő, aki Zürichben szerzett diplomát, hazájában csak bábaként dolgozhatott. Ö írta, hogy „A lélekre, testre 'ártalmas munkát sosem tiltották el az asszonyoknak, csak almi intellligenciát követel és jólétét adhat, azt tartják a férfiak .a nőkre ártaJ- mlaisnák.” Kertész Erzsébet életrajzi munkáival, a kései utókor nevében szolgáltat némi igazságot a múlt száZad asszonyainak. Az életrajz nemcsak a család történetét követi, hűségigei és érdekesen nyomon — ez sem volna kevés —, hanem a kort is bemutatja, amelyben Zsuzsanna csak mellékszereplő lehetett, pedig tehetsége, kitartása, szilárd jelleme és karaktere többre is alkalmassá tette volna. Diákírók Hétfőn befejeződött Sárváron a diákírók, diákköltők kétévente rendezett, immár nyolcadik találkozója. A tizenéves tóUforgatók előzőleg pályázatra küldték el verses, vágy prózai műveiket, tanulmányaikat, riportjaikat, s a legjobb alkotások szerzőit hívták meg Sárvárra. Az idén mintegy ötszáz pályamű érkezett a zsűrihez. Rádió Belviszály Egyre nagyobb figyelemmel hallgatom a rádióban Szél Júlia riportjait. A riporter valami nagyon lényeges tulajdonság birtokában van. Percek alatt képes elfogadtatni magát beszélgető partnereivel, azOk családtagjaival, meleg hangját hallva hangos írásainak főszereplői bizonyára a magnetofon bekapcsolását követően már el is felejtik, hogy nem csak egy kérdező vendéggel. És ármi nagyon, de nagyon fontos, Szél Júlia sohasem él vissza ezzel a talált, vagy öröklött tulajdonsággal. Legutóbbi riportján, — amely az elmúlt hét péntekén Hárman voltak címmel hangzott el a Kossuth adón —, ugyancsak ezt éreztem. Pedig a téma, amelyet feldolgozott, cseppet sem derűs, cseppet sem vidám. A maga nemében borzalmas és visz- sza taszító. Családi haragnak és belhá- borúnák voltunk fültanúi. Olyan polgári peres eljérás- malk, melyben egyáltalán nincs és nem is lehet nyertes. Szél Júlia riportját hallgatva elgondolkodhattunk azon is, hogy vajon hány és hány ilyen család van országunkban, ahol a jusson való mairakodás ilyen természetellenes, szülőt megtagadó, embertelen helyzetet okoz. A Hárman voltunk főszereplői nagyon szerethették valaha egymást. De mindig valahol, valamikor jönnie kell valakinek, Valaminek. Egy menynek, egy családtagnak, egy indulatnak, akárminek. És az a valaki-valami szétbomlászt, kiforgat, megbecstelenít mindent. Szülő-gyermek kapcsolatot, érzést. A szülők pedig, iákiik önmaguknál százszor többet akartak kihozni gyermekeikből, azonosan akartak adni gyermekeiknek, most kilincselni kénytelenek a bíróságon. Szél Júlia tapintatos. Kérdéseivel nem sért, nem váj- kál a kiadatlan és kiadható családi titkokban. Csak a mi- értéket próbálta kiszedni az érintettekből. Sikerült neki. — szűcs — Hangverseny A Modern Rézfúvós Együttes Szekszárdon Tud-e hármán eváláhány fős közönség vastapsolni? Tud. A Legutóbbi szabadtéri hangverseny bebizonyította. No, meg azt is, hogy nem minidig célszerű egyvágányú kultuszokba merevedni: a rézfúvós zenének, hia nincs is Szekszárdon túl nagy kö- zönségítábora, mindenképp a veszteségListtájára írhatja' ezt a koncertet az a hanigver- senylátogató, aki most nem volt ott. „Geigerékrőd” — hagyományosan így hívják belső berkekben őket — a legfontosabb tudhiiValó az, hogy 1975- ben alakulták, mégpedig az ország legrangosabb zenekarainak (Opera, Rádió) kiváló reprezentánsai ők, szólamvezetők, szálisták. És fiatalok. Főként e két dolog: virtuóz muzikalitás, meg fiatalos temperamentum adja azt 'a különleges izgalmat, amely — bensőséges zenéléssel párosulva — érthetővé teszi, hogy a megalakulás után alig néhány évvel, 1979-ben már nemzetközi verseny I. díját hozták el. Műsor-választásuk szándékosan, az alkalomhoz illeszkedő volt, nem akarták a nyár derekán gyomrot (fület...) terhelő nehéz művekkel sújtani hallgatóságukat. Ez a műfajkonnyed'ség ugyaniakkor nem azonos bizonyos szakmai olcsósággal, mért megélt interpretáció- náik, sziporkázón, efeeáns, mi több. briliáns előadásnak páratlan ötvözetét nyújtották. Johiann (Pezslius) Pazel Intrádái a XVII. század ünnepélyes fenségét idézték. A kiváló holland zeneszerző: Sweel'inck: Angelus ad pas- tores ait című műve valóságos zenei csemegének bizonyult. T. Albinom — az együttes kíséretére adaptált — C-dúr vensenyművének Geiger György volt a szólistája, bizonyítván ismét, amit már amúgy is tudunk: Geiger országunknak (s talán tágabb világunknak is) egyik legremekebb trombitaművé- sze. Ránki György: A hétfejű sárkány szerenádja című szvitje aíxest egyik csúcspontja- volt. Humora kettős: envfelől magában a zenei rne g fogalmazásban jelentkezik, másrészt tudjuk, hogy Ránki e darabot célzottan a hét kittáló előadóművéisznek szánta: Geiger Györgynek, Hóna GusztávnajJí. Somorjai Istvánnak, Szabó Vilmosnak, Szabó Lászlónak, Balog Sándornak, valamint Kevehézi Jenőnek. Bárki konstatálhatta az egykori professzor (zeneszerző) felfedte igazságot: hét a fej, de egy a gondolat... Jereb Ervin: Rézmetszetek című darabjának tételei meghökkentő újdonságokkal leptek még, s persze tréfát, humort is kaptunk újfent bőven. Mendez: Makiarena- jia már ismerősünk volt, élveztük Howiants1: Baseli in- dulő-ját és Joplin műsorzáró darabját is. TV-NAPLÓ Voltaire Végül Voltaire sem kerülhette el sorsát, film lett belőle, hatrészes francia tv-filmsorozat, s hat héten át láthattuk, hogyan vált Európa szellemi nagyhatalmává. De ilyen volt-e Voltaire s voltaképp milyen is volt? Nem tudom, szokás-e még olvasni Voltaire-t, azt viszont tudom, hogy teljesen-egészében olvashatatlan. 1951- ben kiadták nálunk „válogatott írásait”, de a kötet alig tesz ki kétszáz oldalt, pedig még a levelekből is válogattak, jóllehet csak ezek megszámlálhatatlanul sok kötetet tesznek ki. 1955-ben a Világirodalom Klasszikusai című sorozatban adták ki 9 kisregényét, vagy inkább elbeszélését, köztük a nevezetes és ma is eleven Candide-ot — de hát ennyi lenne Voltaire? Vagy még ennyi se? A róla szóló filmnek — s a francia sorozat is ezt bizonyította — két feladatot kell betöltenie: szolgálnia az ismeretterjesztést, pótolva minden rendű és rangú olvasói mulasztást, ugyanakkor legyen szórakoztató s, látványos, érdekes. A francia filmsorozat minden szempontot gondosan mérlegelt, annyira, hogy legtöbbször az volt az érzésünk, Voltaire mozgalmas élete inkább ürügy volt egy még mozgalmasabb filmhez. Mert .milyen is volt Voltaire? Több könyvtárnyit írtak róla. Szeszélyes, álhatatlan, istentagadó, de ugyanakkor következetes, kitartó, a vallást csak addig utasította el, amíg az istenhit engedte, s mi volt még? Mindenek előtt lángész, a felvilágosodás századának egyik legnagyobbja, tévedéseivel, kicsinyességével, pénzsóvárságával — mert ez is jellemző tulajdonsága volt — együtt. Ördöngös fickó lett volna? — inkább azt kellene mondanunk, következetesen harcolt az igazságért, az emberi szabadságért, akkor is, ha ezek a fogalmak a kor előtt nem egyszer elméleti fogalmak megoldását jelentették csupán. De ezeken át vezetett az út a Bastille lerombolásához, a nagy forradalomhoz, s utána Napóleonhoz is, de minderről Voltaire-nek már egészen más véleménye lett volna. A sorozat szórakoztató volt, de részleteiben gyakorta hamis. Mindenekelőtt abban, hogy Voltaire nem volt ilyen hóbortos, nagyhangú, a ripacskodás határán álló pozőr, mert nagyon komolyan vette filozófiai, irodalmi munkásságát, olyan mellékesen pedig, ahogy a filmben láttuk, egy újsághírt sem lehet megfogalmazni, nem pedig filozófiai szakdolgozatokat vagy klasszikus szándékú drámákat, még akkor sem, ha Voltaire-röl van szó. Egy élet külső burka és a mű között mindig nagy a különbség. Ezt akkor is éreztük, amikor átadhattuk magunkat egy kivételesen gazdag élet boldog áramának. Krleza Krleza tizenegy kötetben írta meg a Glembay-család történetét, s ezt dolgozta fel drámai trilógiában is: A Glembayak, az Agónia és a Léda a XX. századj európai drámájának is nagy teljesítménye. A széthulló zágrábi patríciuscsalád története nálunk is népszerű, s az ismétlések nyári áradatában szívesen néztük meg újra az Agóniát, Krleza kedvéért éppúgy, mint az emlékezetes színészi teljesítmények miatt. Az Agónia, Laura Lenbach tragédiája, amit két változatban is megírt Krleza, talán halványabb az első résznél, de így is megrendítő, igaz, színész is kell hozzá, mert a hatást állandóan fenyegeti a parttalanul áradó dikció, s Krleza attól sem riad vissza, hogy esetenként valóságos értekezést mondasson el szereplőivel, szerelemről, erkölcsről, az élet értelméről. A tv Krleza-előadásai szerencsés csillagzat alatt születtek, ezúttal Szemes Mari és Darvas Iván emeli kivételes magasságba az előadást — annak idején a trilógia első részét is az ő játékuk fémjelezte. Mellettük Krizovec ügyvéd alattomos gonoszságát kelti életre Sinkó László, méltóan a darabhoz és Szemes Marihoz, Darvas Ivánhoz. Nyári vihar kísérte az adást, heves villámokkal és mennydörgéssel, mintha a természet is arra szövetkezett volna, hogy fokozza a drámai hatást. A nyári műsor meglehetősen ingadozó, éppen ezért a tv jobban kihasználhatná az ismétlésekben rejlő lehetőségeit, mert az Agónia is arra bizonyság, hogy szép számmal készült felvétel klasszikus művekről, maradandó értékű előadásban. CSÁNYI LÁSZLÓ Gazdát kereső földek Egyre égetőbb a gond: hazánkban folyamatosan csökken a termőföld, részben pedig a sok-sok hektár elhagyott, évek óta nem művelt föld elvadulása miatt. Nem véletlen, hogy a hatóságok sorra hozzák az olyan intézkedéseket, amelyek művelésre kötelezik a földek tulajdonosait, bérlőit; s amennyiben a művelés mégsem „megy”, akkor gazdacserét rendelnek el. Tömegkommunikációs eszközeink is gyakorta keresnek meg e témában jó, illetve rossz példákat. A héten a Rádiónapló foglalkozott a termőfölddel, amelyből az elmúlt harminc esztendőben hazánk két megyényi területet veszített el. Ugyancsak e témában tűzött műsorára dokumentumfilmet a televízió pénteken, a kora esti órákban. A műsor követendő példákat sorakoztatott fel Bács-Kiskun megyéből és Eger környékéről, s bemutatta, hogy miként lehet az esztendők óta nem művelt, elvadult földeket újra termővé tenni. Már-már drámai volt a szomszédos megyénkből látott képsor, a „dzsungelek”, a tarackosok, a kiöregedett szőlőtőkék és az az ördögi kör, amelybe kerültek az ottani parlagfölddarabok. Hiszen ha ráfizetéses, akkor a nagyüzem nem veszi át, a tanyák idős lakói már nem képesek megbirkózni vele és így tovább... .Viszont a solt- vadkerti tsz lucernát vetve hasznosítja a meglehetősen nagy területeket. Más lehetőségek kínálkoznak az Eszaki- Középhegységben, amelyekből ugyancsak adott ízelítőt a műsor: mind a ridegtartásos szarvasmarha-tenyésztésről, mind a hobbikertekről, amelyek gazdái lelkesen ecsetelték a kinti munkát, a kertbarátkor működését, a házi borversenyeket. Azon kívül, hogy a film technikailag is nagyon jó volt, sokat adott, reméljük, hogy hasznot is „hoz” közös konyhánkra — a parlagföldek egyre sürgetőbb fölszámolásában. — hm —
