Tolna Megyei Népújság, 1983. július (33. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-02 / 155. szám
2 NÉPÚJSÁG 1983. július 2. Közlemény a török miniszterelnök látogatásáról Bülen d Uilusu, a Török Köztársaság miniszterelnöke, Lázár Györgynek, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének meghívására 1983. június 29. és július 1. között hivatalos látogatást tett Magyarországon. 'Billend Ulusut fogadta Kádár János, a Magyar Szo- cilallisifca Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Losonozi Bál, az Elnöki Tanács elnöke. Magyarországi tartózkodása során Törökország miniszíerálnöke gazdasági és kulturális létesítményeket látogatott meg. Bűién d Ulusut és kísér étét mindenütt szívélyesen fogadták. A Magyar Népköztársaság Minisztertam ácsának el nöke és a Török Köztársaság miniszterelnöke beható véleménycserét folytatott a két ország kapcsolatairól és időszerű nemzetközi kérdésekről. Baráti és őszinte légkörben megvitatták a két ország kapcsolatainak jelenlegi helyzetét és jövőbeni kilátásait. Megelégedéssel állapították meg, hogy az utóbbi években a két ország javát szolgáló gazdasági, kereskedelmi és kulturális kapcsolatok fejlődtek. A miniszter- elnökök kifejezték készségüket, hogy a kölcsönös érdekek alapján a különböző területeken tovább fejlesszék ezeket a kapcsolatokat. Ezzel összefüggésben hangsúlyozták a magas szintű látogatások .fontosságát. ■A miniszterelnökök nagyra értékelték azokat az erőfeszítéseket, amelyek arra irányultak, hogy kiegyensúlyozott és kölcsönös előnyök alapján elősegítsék a kereskedelmet országaik között. Megelégedéssel vették tudomásul, hogy az 1982. évi legMadrid Újabb lépések A szovjet küldöttség kész arra, hogy a spanyol kormány két héttel ezelőtti javaslatainak keretében tevékenykedve erőfeszítést tegyen annak érdekében, hogy egy kölcsönösen elfogadható megoldást találjanak . — hangsúlyozta Aniatolij Kovaljov külügyminiszter-helyettes a madridi találkozó pénteki plenáris ülésén. Ugyanakkor — mondotta — a Szovjetunió számít arra, hogy a nyugati résztvevők is hasonló, építő szellemben, felelősségteljes magatartással járulnak hozzá a találkozó sikeréhez. A szovjet küldöttség vezetője felszólalásában utalt a hét szocialista ország párt- és kormányfőinek legutóbbi moszkvai tanácskozására, amelyen a résztvevők aláhúzták a madridi találkozó mielőbbi sikeres befejezésének szükségességét és fontosságát. Mindez — hangsúlyozta Kovái jov — megfelel az európai népek várakozásának és lehetővé teszi az európai leszerelési konferencia összehívását, a helsinki folyamat továbbvitelét. Pan de Soraluce, a spanyol delegáció vezetője elismeréssel szólt a szovjet álláspontról, amely — mint mondotta — a spanyol kormány kezdeményezésének támogatását jelenti. Kifejezte reményét, hogy a spanyol javaslat közelebb viszi a találkozót a sikeres befejezéshez. A közös piaci országok nevében felszólaló görög küldött, valamint az Egyesült Államok delegációjának vezetője szintén pozitívan reagált a szovjet felszólalásra. Az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó madridi találkozó a jövő héten, az elfogadott munkarend szerint folytatja munkáját. utóbbi találkozójuk óta növekedett a kétoldalú kereskedelmi forgalom. Elhatározták, hogy a kereskedelemfejlesztő tevékenység javítása céljából ösztönözni fogják illetékes intézményeik és szervezeteik együttműködését. Hangsúlyozták eltökéltségüket, hogy folytatják erőfeszítéseiket a gazdasági, ipari és műszaki együttműködés továbhi kiterjesztésére ás feijesztésére. A miniszterelnökök kifejezték meggyőződésüket, hogy tovább folytatódik a két nép közötti jobb megértést elősegítő együttműködés Magyarország és Törökország között a tudomány, a kultúra, a művészetek és a turizmus területén. A Magyar Népköztársaság Miniszter tanács ának eln öke és Törökország miniszterelnöke hasznos eszmecserét folytatott a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről. Ezzel kapcsolatban megkülönböztetett figyelmet szenteltek az európai helyzetnek, a leszerelés kérdéseinek, a helsinki folyamlat eredményei megőrzésének, valamint a Közel-Keleten és Libanonban a közelmúltban történt eseményeknek. A miniszterelnökük aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy legutóbbi találkozójuk óta a nemzetközi helyzetben további romlás következett be és a világban növekedett a feszültség. Kudarcot vallottak a veszélyes válsággócok felszámolására irányuló erőfeszítések, folytatódik a fegyverkezési hajsza. Ezzel összefüggésben — annak érdekében, hogy megállítsák a nemzetközi helyzet további romlását, megőrizzék és megerősítsék a békét és bizA tagországok a világ élelmezési helyzetének javításán fognak munkálkodni és a kérdést a nemzetközi közösség figyelmének középpontjában tartják — ezt tartalmazza az a zárónyilatkozat, amelynek elfogadásával csütörtökön az ENSZ székhelyén befejeződött a világélelmezési tanács (WFC) 9. miniszteri ülése. Az egyhangúlag elfogadott dokumentumban a 36 tagország állást foglalt amellett, hogy az élelmiszert nem szabad a politikai nyomás eszközeként felhasználni és sürgették néhány fejlődő országgal szemben alkalmazott gazdasági korlátozó intézkedés visszavonását. A tanács aggodalommal állapította meg, hogy a fejlődő országok élelmezési célkitűzéseinek megvalósítását súlyosan akadályozza a tőkés világ gazdasági recessziója. A tanácskozáson általános emberi jogként ismerték el az élelemmel való ellátást, amelyet minden kormánynak garantálnia kell. A dokumentum szerint a fejlett országokban bőséges az élelmiszerkínálat, de meg kell szervezni a jobb elosztást, hogy az élelmiszerhiánnyal küzdő fejlődő államok szükségleteit is ki lehesA SZOT elnöksége pénteki ülésén megvitatta a szakszervezetek kádermunkájiának helyzetéről és a további feladatokról szóló jelentést, valamint a szakszervezetek megyei tanácsai apparátusáíonságot Európában és a világban — úgy vélik, hogy minden államnak az egyenlőség, a függetlenség, a területi integritás és a más állanaok belügyeiibe való be nem avatkozás elvei alapján kell cselekednie. A miniszterelnökök újra m eg e r ősit ették él t ők é ltsié g ü - két a helsinki záróokmány elveinek és előírásainak végrehajtására és aláhúzták annak szükségességét, hogy minden részt vevő állam aktívan járuljon hozzá a madridi találkozó konstruktív befejezéséhez egy tartalmas és kiegyensúlyozott zéródokumentum létrehozásával — beleértve az európai bizalom- és biztonságerősíto intézkedésekkel és leszereléssel foglalkozó konferencia összehívását is. A kormányfők elengedhetetlennek tekintik és síkra- szállnak azért, hogy mielőbb hatékony intézkedésekre kerüljön sor az Európában és a világban felhalmozott nukleáris fegyverek jelentős csökkentése érdekében. Támogatják a különböző fórumokon e célból jelenleg folyó tárgyalásokat és sürgetik a kölcsönösen elfogadható megoldások kimunkálását valamennyi állam csorbítha- tatlan biztonsága alapján. Szükségesnek tartják a hagyományos fegyverzetek korlátozásával és csökkentésével foglalkozó tárgyalások meggyorsítását.» A két miniszterelnök hangsúlyozta tárgyalásaik hasznosságát, a látogatás őszinte, baráti légkörét, a gyümölcsöző eredményeket. Bülend Ulusu hivatalos törökországi látogatásra hívta meg Lázár Györgyöt, aki a meghívást köszönettel elfogadta. (MTI) sen elégíteni. A nyilatkozat fontosnak tartja a kisebb mezőgazdasági üzemek támogatását, mert ezek — a résztvevők szerint — javíthatnák a fejlődő országok élelmiszerellátását. A résztvevők támogatják egy új nemzetközi búzaegyezmény létrehozását, bár — mint ezt a dokumentum külön hangsúlyozza — az Egyesült Államok megkérdőjelezi egy ilyen egyezmény célszerűségét. A tanácskozás üdvözölte azt a tényt, hogy a világ 59 országa a tavalyi év végéig rekordösszeget, 993 millió dollárt ajánlott fel az összesen 1,2 milliárd dollárosra tervezett világélelmezési. segélyalap számára. A tanácskozáson felszólaló szovjet küldött, V. Mordvi- nov hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió a jövőben is segítséget fog nyújtani a felszabaduló államoknak és támogatja őket a gazdasági függetlenségükért vívott harcukban. A Szovjetunió véleménye szerint a fejlődő országok égető gazdasági problémái — köztük az élelmiszerellátás — gyökeres megoldása nem lehetséges a leszerelés terén elért haladás nélkül — mondotta a szovjet delegátus. nak működéséről' és további korszerűsítéséről készült ösz- szefoglalló értékelést. Az elnökség a továbbiakban elfogadta a SZOT elnöksége és a SZOT itatkársága 1983. II. féléves munkatervét. Befejeződött az ENSZ világélelmezési ülése Ülést tartott a SZOT elnöksége PANORÁMA Helsinki évfordulója „Erezted., hegy zökkent az imént a repülőgép? Akkor jöttünk át a vasfüggönyön..Az 1962-ben készült Csudapest című zenés tv-játékban — épp a napokban ismételte meg a tv — hangzott el ez a favicc egy nyugati vendég szájából, aki a Budapestre tartó MALÉV-gépen utazott. A tréfa azóta persze szakállasnak tűnik, de valamit a mai nézőnek is jelez: azt, hogy a hidegháború, egymás gyanús méregetése tulajdonképpen milyen régen anakronizmussá, szinte nevetségessé vált Európának ezen a felén. S mégis, még 11 év eltelt, amíg 1973. július 3-án Helsinkiben elkezdődhetett az az értekezletsorozat, amelyl nek eredményeként 1975 nyarán, a helsinki záróokmány aláírásával 35 európai állam, valamint az Egyesült Államok és Kanada kormányai hivatalosan kimondták: új korszakot kell nyitni az európai kapcsolatokban. A helsinki konferencia kezdetének 10. évfordulójához érkeztünk. A korábbi tarthatatlan állapotok felismerése és a jó szándék még nem volt elegendő az európai biztonsági és együttműködési értekezlet összehívásához, mint ahogyan a helsinki eredmények megőrzéséhez sem elegendőek évfordulós szép szavak. Hogy a hidegháború „lejárt”, annak felismerését a szocialista országok megerősödése, az európai erőegyensúly kialakulása érlelte meg az új nyugat-európai politikusnemzedék legmesz- szebbre látó tagjaiban. A jövőre nézve pedig az enyhülés új lehetőségeket, kapcsolatokat, piacokat kínált az európai országok akkoriban szinte mindenütt nagy fellendülésben lévő gazdaságainak. Márpedig kézenfekvő, hogy a béke és a gazdasági kapcsolatok kölcsönösen erősítik egymást. Az enyhülés eredményeit is e két tényező alakulása kérdőjelezte meg az elmúlt években: az elzárkózást tendenciákat erősítő gazdasági világválság — és ezzel is összefüggésben — a fegyverkezési verseny Egyesült Államok kezdeményezte új fordulója. Helsinki illúzióktól mentes fő üzenete azonban túlélni látszik a nehézségeket. Végső soron ma sem vonja kétségbe senki — Nyugaton sem — azt a tételt, hogy az európai status quót — a második világháborút követően kialakult határokat — erőszakkal nem lehet megváltoztatni. Azt már Európa szocialista felén hangsúlyozzák jobban, hogy — ennek alapján — továbbra is lehetőség van a párbeszédre, a nézeteltérések civilizált megbeszélésére. Mindez valódi reményt ad arra, hogy a történelem kereke mégsem forog visszafelé: a ma még meg-meg- újuló fegyverekről végül csak-csak kiderül, hogy nem többek a múlt anakronisztikus maradványainál, s a mai nehézségek idővel átmenetinek bizonyulnak. MÉSZÁROS GYÖRGY Nemzetközi szövetkezeti nap Megyei ünnepség Dunaföldváron BUDAPEST Az Országos Szövetkezeti Tanács meghívására június 29.—július 1. között hazánkban tartózkodott Batrick Del- bac, a francia szövetkezeti szövetség főtitkára. Itt-tantóz- 'kodása során tárgyalásokat folytatott Szlamenioky Istvánnal, az OSZT soros elnökével és Rév Lajossal, az OKISZ elnökével a két ország szövetkezeti mozgalmának időszerű kérdéseiről és az együttműködés továbbfej lesztéséről. Látogatást tett fogyasztási, ipari és mezőgazdasági termelőszövetkezetekben. Batrick Delbac pénteken elutazott Budapestről. * A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Metis Györgynek, a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas magánénekesének, a Magyar Népköztársaság kiváló művészének kiemelkedő művészi teljesítménye elismeréseként, 80. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést pénteken Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. A kitüntetés átadásánál jelen volt Kornidesz Mihály, az MSZMP Központi Bizottsága osztály- vezetője és Korcsog András művelődési minisztériumi államtitkár. BERLIN A Német Demokratikus Köztársaság Művészeti Akadémiája pénteki közgyűlésén 18 külföldi személyiséget választott levelező tagjává, köztük Varga Imre magyar szobrászművészt. LUANDA Eduardo dós Santos, az Angolai Népi Köztársaság elnöke búcsúlátogatáson fogadta Kolesza Sándort, a Magyar Népköztársaság luandai nagykövetét. MOSZKVA A Baltikumban és Belorusszia nyugati térségében folytatódnak a szovjet fegyveres erők hadgyakorlatai, amelyeket Dmitrij Usztyinov marsall, honvédelmi miniszter irányít. SZÓFIA Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára, a bolgár államtanács elnöke pénteken fogadta Stefan Olszowskit, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagját, lengyel külügyminisztert, aki hivatalos baráti látogatáson tartózkodott Bulgáriában. BELGRÁD Belgrádban pénteken reggel megkezdődött a JKSZ Központi Bizottságának ülése, amelynek napirendjén az elnökség egyéves munkájának értékelése mellett nem- zetközi kérdések szerepeinek. Hagyomány’ már a megye szövetkezeti mozgalmában, hogy a nemzetközi szövetkezeti nap megyei ünnepségét egy-egy városban vagy nagyközségben — ahol eredményesen működnek a szövetkezetek — rendezik meg. Ezúttal Dunaföldvárra esett a választás. Péntek délután a nagyközségi pártbizottság székházának tanácstermében került sor az ünnepi megemlékezésre, melyen részt vettek megyei szövetségi elnökségi tagok, a helybeli szövetkezetek vezetői és tagjai, párt-, állalmi és társadalmi szervezetek vezetői. Steinbadh Antal, a duna- földvári áfész elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd dr. Kálmán Gyula MESZÖV-el- nök, a szövetkezetek megyei koordinációs bizottságának soros elnöke mondott ünnepi beszédet. Emlékeztetett az úttörő rochdale-i takácsokra, szólt az azóta kibontakozott és az egész világra kiterjedő szövetkezeti mozgalomról, a lenini útmutatások nyomán kialakult és a szocialista országok egész társadalmát átfogó tömegmozgalomról, a magyar szövetkezetek fejlődéséről, eredményeiről, céljairól, nemzetközi kapcsolatairól. A továbbiakban a megye ipari, mezőgazdasági, fogyasztási, takarék- és lakásszövetkezeteinek fejlődését, gazdálkodását méltatta. Mint mondta, jelentősek az elmúlt évek eredményei, ez év első felében a szövetkezeti mozgalom mindhárom ágazatában a munka minőségi elemei, a hatékonyság emelése állt a szövetkezeti tagok, aktivisták, vezetők figyelmének homlokterében. Erőfeszítéseik arra irányultak és irányulnak, hogy ezután is jelentős mértékben hozzájáruljanak az ország sikereihez, a gazdálkodás eredményességének fokozásához, az életszínvonal- politikai célok megvalósításához, a gazdaságos export növeléséhez, ezzel a külpiaci egyensúly javításához. Fontos feladatuk a szocialista vonások további erősítése, a szövetkezeti demokrácia gazdagítása. Ünnepség Semmelweis születésének évfordulóján Semmelweis Ignác születésének 165. évfordulóján pénteken ünnepséget tartottak a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Nagyvárad téri épületében. Részt vett az ünnepségen Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára. Dr. Pesta László, az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságának elnöke köszöntötte a résztvevőket. Július 1-e, Semmelweis születésének napja, a magyar egészségügyi dolgozók ünnepe — mondotta. — Immár hagyomány, hogy társadalmunk ezen a napon fejezi ki elismerését azoknak az orvosoknak és gyógyszerészeknek, akik Semmelweis tanításai szellemében, kiválóan teljesítik hivatásukat. Ezután dr. Zoltán. Imre professzor, a MOTESZ elnöke emlékezett a gyermekágyi láz megelőzésének felfedezőjére, az orvostudomány kimagasló személyiségére. Semmelweis születésnapja — hangsúlyozta — méltán lett a magyar szocialista egészségügy ünnepnapja, hiszen azzal, hogy Semmelweis megajándékozott bennünket a XX. század orvostudományának alapeszméjével, a megelőzés gondolatával, az egyetemes orvostudomány forradalmi korszaka kezdődött. a magyar orvosok, szülészek tisztelettél adóznak Semmelweis emlékének, aki fenntartás nélkül szentelte életét az anyákat fenyegető akkori legnagyobb veszély, a gyermekágyi láz elhárításának. Felfedezését és javaslatait sokszor közölte a tudományos . világgal, kortársait azonban nem tudta meggyőzni egyszerű és világos igazságáról. Mi, a késői utódok mindig tisztelettel hajiunk meg Semmelweis emléke slőtt — mondotta befejezésül a professzor. , Dr. Söbultheisz Emil egészségügyi miniszter 37 kiváló orvos, 8 kiváló gyógyszerész és 50 kiváló munkáért kitüntetést adott át. „Kiváló orvos” kitüntető címet kapott dr. Tililmann József, a bogyiszlói Községi Tanács orvosa is.