Tolna Megyei Népújság, 1983. július (33. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-09 / 161. szám
A^fepÜJSÁG 1983. július 9. Diákmunkások Más színe van a pénznek A „diák-kézbesítők” Jól emlékezem életem első szünidei munkájára, mártsak két jelentős esemény miatt is. Az első az veit, -hogy akkortájt jelent meg a .boltokban a Románc cigaretta, amit én nagy igyekezettel szívtam kocsikísérőként egy teherautó vezetőfülkéjében. A másik körülményt már -meg -is neveztem. Kocsikísérőként szerettem volna munkával eltölteni a szünidőből lekanyarított egy hónapot. A munka nem ment. Valahogy nem engedték, pénzt azért kaptam. A következő szünidei munkára már szívesebben gondolok vissza. Talán, nem haragszanak meg a szekszárdi járműbolt jelenlegi dolgozói, ha leírom: ebben a boltban volt szerencsém valóban dolgozni. Ügy hiszem, hogy mindkét helyzettel találkoztak mór azok a-z általános és közép- iskolás fiatalok, akik a nyári szünidő al'att megelégelték a kirándulást, az úszká- lást, az udvarlást, az építő- táborozást és a lötyögést. Ők már tudják, érte megdolgozva, valahogy más színe van a pénznek. MEDENCE MELLETT A szekszárdi strand, mindig közkedvelt munkahelynek számított a dolgozni vágyó szünidős diákok körében. A Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalaton kívül megyénk több mint száz állami gazdasága, mg. szövetkezete, kereskedelmi és vendéglátó egységei foglalkoztatnak ez évben, is diákokat. A strandra is szívesen jönnek a fiattal ok, mert a medence melletti ténykedés garantált bámulással jár, a munka pedig fizetséggel. Stella Bélámét, a szekszárdi fürdőigazgatóság vezetőjét arról kérdeztem, hogy milyen érzéssel gondolnak diákjaikra. — A felvételnél megválogatjuk a gyerekeket — .mondja telefonon Stella Bé- lláné. — Sajnos, tavaly több gyereket el kellett küldenünk munka közbeni elítélendő magatartása miatt. Vannak viszont és nem is kevesen, akiket miniden nyáron visz- szavárunk. Az „idegen” gyerekek mellett, a' vállalati dolgozóink gyerekeit is. Eddig nyolcán, dolgoztak nálunk. Elégedettek vagyunk munkájukkal. Talán hőmérséklet-hullámzás az oka, hogy nincsenek túlzottan sokan a szekszárdi strandon pénteken délután. Szép testű lányok adják át magukat a napsütésnek, és a fárfipililantásoknak. A szabadtéri nagymedence melletti ,.munkapadon’’ — a fürdőmester mellett — találom a szolgálatos diákokat. Mindketten a szekszárdi Garay Gimnázium tanulói. Besenyő Júlia formás alakját fehér munkaköpeny fedi. László Zoltán ugyancsak fehérbe öltözött. Dolgozik még egy másik fiú is velük, ám ő nem óhajt beszélgetni. — Édesanyámék is mondták, hogy ide jöjjek dolgozni — mondja Besenyő Júlia, a füves napozóhoz vezető betonlépcsőn. — A s+randon még nem dolgoztam. Tavaly építőtáborban kerestem pénzt, tavalyelőtt pedig a szekszárdi Arany János utcai étteremben poharakat mostam.. László Zoltán magánemberként is gyakran járt és jár a strandra, ő sem az idén nyáron dolgozik először, mert mint mondja, „minden nyárra kell a pénz”. (Júlia egy hónapig dolgozik, Zoltán két hétig. Hogy mit kell 16—17 évesen végezniük? — Reggel medencesöprést, szemétgyűjtést — mondják szinte egyszerre — és rrre- dencekarbantartást. Ugyancsak reggel töltjük fel a lábmosókat és felügyelünk a rendre, besegítünk a fürdőmesternek. — Mindezt mennyiért? — kérdezem. — Tízforintos órabért kapunk — így Júlia —, délután óránként két forinttal többet. Osztálytársaim zöme dolgozik a nyáron. Sokan vannak a kéményseprőknél, mások a húsipari vállal altnál. Nincs olyan osztálytársam, aki lecikiizné azt a társát, aki a nyáron dolgozik. KERÉKPÁRON Megnyugtató hűvösség fonja körül a rácsos munkaasztalokat. A szekszárdi posta kézbesítői termében Ka- posi Csaba és Fridrich Béla, a szekszárdi 505. számú Ipari Szakmunkásképző leendő tanulói és Cziráki Gábor, a szekszárdi Garay Gimnázium tanulója a beszélgetőtársöm. Június 20-án jöttek a postára. mindhárman táviratkéz- besítőnék. Tizenegy forintos órabért kapnak és különböző munkanapokra különböző pótlékokat. Czirákd Gábortól tudom, hogy a Garay Gimnáziumban közzétették a megyében lévő nyári munkalehetőségeket. — Nekem ez tetszett a lesjobban. — mondja. —Nem sok a munka, változatos, élvezetes és még pénzt is keresek vele. — Lászl ó-napon aztán volt munka doszta! — nevet Csaba. — Eeylhuziamban vagy 20—25 táviratot vittem ki. — Van körzetetek? — kérdezem. Egyszerre ingatják tagadó- lag a fejüket. A távírdában várják, amíg bevetésre kell menniük. A megyeszékhely bármely pontjára. Szolgálati kerékpárral járnak, lábukban naponta legkevesebb negyven kilométerrel térnek haza. — Szekszárdon születtem — mondja Fridrich Béla —, de amióta itt dolgozom, már megfordultam olyan, helyeken ils, ahol eddig még soha. — A kereset mellett kaptok borravalót? — Akad-akad — nevetnek össze ismét. A következő két információn meglepődöm. — Atoárhova viszek gyász- táviratot — mohdja Gábor —, lényegesen több borravalót adnak, mint egy másiknál. — Én meg hogyan, jártam! — rukkol elő Béla. — Vittem a hegyre egy néninek gyásztáviraitot. Mindjárt adott hat forintot, mejdami- kor meglátta, hogy mit vittem neki, visszakért belőle hármát. Még egy Válasszal adós vagyok. Nevezetesen azzal, hogy a fiúk miért dolgoznak. Czdráki Gábornák azért kell a pénz, hogy osztálytársaival együtt külföldi sítúrára mehessen Soöky tanárúrral. Fridrich Bétának a nemrégiben; vett motorhoz, mindenféle mütyűrkére. Kaposi Gsábának — aki ugyancsak motortulajdonos — benzinre meg ruhára. (Patkós István hivatalvezető-helyettes : — Amióta megszűnt nálunk a kezelő-gyakornoki állás, azóta foglalkoztatunk alkalmi munkára szünidős diákokat. — Vannak visszajáró diákok? — Igen, nem is egy. őket mindig vissza is várjuk. Ismerik jól a várost, és már egy kis postai szakismerettel is rendelkeznek. Nekik egykét forinttal több órabért adunk. A diákok természetesen nem lézenghetnek és nem is lézengenek munkahelyükön. Patronélójuk van, akihez mindenféle gonddal-bajjal, kérdéssel és kéréssel fordulhatnak. — Mennyire veszik a munkát komolyan? — Nagyon jók a tapasztalataink. Tavaly csupán egy gyereket kellett elküldenünk fegyelimezetelnsée miatt. Diákjainkat folyamatosan foglalkoztatjuk, a napi nyolc órai munkaidőből hetet dolgoznak. Egy óra a fordulók közötti szünetekben oszlik el. (Arra a kérdésre, hogy .lett-e esykori szünidős diákból később postai dolgozó, Patkós István büszkén válaszol: — Nem egy vaniilyen: Fiatal szakképzett kollégáink jó része diákként itt dolgozott. Irta és fényképezte: SZŰCS LASZLÖ JÁNOS Besenyő Júlia és László Zoltán —--------* T óth-Máthé Miklós: T ájelőadás Kismogyoródon A „tájibusz” már ott áll a színház előtt. Csapott farú, szürke, régimódi, beindított motorja hörögve tiltakozik. Dezső, a sofőr matat rájftía, az arca olajfoltos, szemében dühös megszállottság. „Azért sem hagysz cserben, nem nyúlsz ki, nem rogysz össze, nem döglesz meg, menni fogsz”. A négy égtáj felől, szállingóznak a színészek. Tessedik Tekla, Óvári Laura, Törzstagi, Lányai, Tóföldi, Vizeki... — Mi lesz, Dezsőikéin? — áll meg Törzstagi a sofőr mellett. — Megyünk vagy; maradunk? — Megyünk, Törzs'tagi úr — csikorítja Dezső, és a kezefejével még egy .foltot dörgöl az arcára. — Akkor beszállok... — jelenti ki Törzstagi. Elfoglalja helyét a belső sor első ülésén, táskáját a csomagtartóba dobja. Törzstagi után beszállnak a többiek ils. Mindenki a megszokott helyére telepedik. Tóföl’di a belső sorban, középtájon, mellette Lányai. .Előttük Vizeki kuporog, akiit maguk között csak fülesnek neveznek. Nem‘Véletlenül. Ugyanis Vizeki mindig kicsit hátranyomja a fejét, miáltal füle belelóg az ő légterükbe. Óikkal lóg .bele természetesen, hiszen így belapátoHhatja a legapróbb szómorzsá- kat is, amelyekből azltán agya fekete kemencéjében Cipókat süthet, és adott esetben felszeletelheti az arra illetékeseknek. Tóföltíd és Lányai tudja ezit, ezért hót mindig nagy marhaságokat mondanak, jó hangosan. Hasznavehetetlen marhaságokat, Vizeki bosszantására. Mint most is, alighogy elhelyezkednek, és Vizeki füle is készenlétben, — Mit szólsz a kétfejű nőrnhöz? — kérdezi Lányai. — Tetszik — mondjía Tóföldi. — Talán a ba.l feje inkább... — Tévedsz, a jobb feje jobb. Azon sokkal érzékibb a száia. És ami szintén lényeges, ott kecsesebbek, kisebbek a fülei, és jobban is hall velük... — Miért? A hal fejére, illetve fülére süket? — Nem, Csak nagyot hall... Ha ott vallók neki szerelmet, legalább ötször kell megismételnem, amiig megérti, és (addigra meghallja, az egész város. Röhögnek. Vizeki füle bosszúsan megremeg. „Locsogjatok csak, majd megunjátok, és mondtok valami használhatóbbat is”. Vizeki fülével együtt a busz is megremeg, és kedvetlenül megindul a mai tájelőadás színhelye, Kilsmogyoród felé, ahol a Zselatin rendezte Fókazsír kerül majd bemutatásra. Kevés szereplős darab, így kitűnően alkalmas tájolásra, hiszen a megye néhány városát, nagyobb községét leszámítva csak egészen kis kultúrháizakban játszhatnak, és azok között .is talán a legkisebb a kis- mogyoródi. Olyan kicsi, hogy amikor a hősiesen végigerőlködő buszból kikászálódó színészek megpillantják a helyszínt, azt hiszik, egy iskolai dobogó, ahonnan az előadás idejére eltávolították a tanári asztalt. Ezt a kis teret .még inkább zanzásíitja a Fókazsír díszlete, amelyet az előző busszal érkező .műszakiak már odatelepítettek. — Barátaim, csak semmi pánik! — mondja Törzstagi, úgy i®, mint megbízott társulati vezető, az igazgató jelen lévő képviselője, rendfenntartó közeg. — Gondoljatok az elődeinkre, komédiás őseinkre, a nemzet napszámosaira, •akik ettől sokkal mostohább körülmények között is játszottak. Gyakran még tető sem volt a fejük fölött, és ugye ezt azért itt nem lehet elmondani... És. különben is, a színész feladata szolgálni a közönséget .mindig, minden 'körülmények között. A .lelkes beköszöntő végére betoppan, a kultúrotthon igazgatója, kezében egy demizson tönkölypálinkával. — Csiperke vágyóik! — mutatkozik be vidáman., és nem túlzottan visszafogott hangerővel, amiből arra lehetett következtetni, .hogy a kezében lóbáíódzó demizson- ból már beszívta a maga .részét. — Isten hozta a művészeket! Hölgyeim, urálim, bemelegítésül egy-két kupicával... — Köszönjük — hárítja el Törzstagi —, de csak előadás után... — Ugyan, hát mi az a .néhány nyelet... — kísért tovább Csiperke, ide-oda forogva a demizsonnial, de aztán látva, hogy senki sem mozdul, abbahagyja a próbálkozást. — Akkor hát jól van, jöjjön előbb a művészet, de utána duplán... Mert mindent el lehet mondani Kismogyoród- ról, de hogy rossz pálinkát főznének itt, azt még az ellenségeink sem állíthatják. Közben szivárog már ö közönség is. Előbb persze a büfébe, és csak néhány elszánt kisiskolás, öregasszony merészkedik be a nézőtérre. Az öregasszonyok pattogatott kukoricává!, a gyerekek .szotyolával', hogy addig se teljen hiába az idő. tA színészek átöltöznek. Egy öltöző Van, így együtt a nők és a férfilak. Háttal egymásnak, mint a harlagban lévő há- zastársak. Aztán mór nem lehet Sokáig húzni a kezdést. Nincs kegyelem, elkezdődik a Fókazsír előadása Kismogyoródon. Először csak táz-tizenkét embernek, mert a büféből az istennek se akarnak bejönni a nézők, míg aztán Csiperke erélyesen belökdösd őket. Ajtócsápfcodás, székek húzogatása, hangok. A színészek/ játszanak. Egyelőre nem törődnek a nézőtéri zajokkal, hiszen főleg azzal Vannak elfoglalva, hogy a csecsemőtenyérnyi Színpadon ne ütközzenek egymásnak. — Főkayadász testvéreim — mondja Törzstagi, mlint öreg fókavadász —, azért gyűltünk itt egybe, hogy megbeszéljük, mi a teendő. Sokan Vagyunk, és a főka meg egyire kevesebb. Mi lesz velünk, ha kipusztulnak? Hová menjünk testvéreim? — Gyertek a ,tsz-lbe — hangzik a javaslat a nézőtérről, egyetértő .röhögés kíséretében. — Ha bolondok lennének — tromfolja le egy ellenzéki hang —, azért a munkaegységért? — Csönd legyen! — Csiperke ismét a helyzet magaslatán. — Ha. még egy pisszenést hallok, bezáratom a büfét! Ez a fenyegetés megteszi a hatását, mert ezután csönd lesz, és az első .rész befejező jelenete már csáknem színházi körülmények között zajlik. De éppen1 jókor zajlik le, mert alig rángatják össze a függönyt, sötétségbe borul az egész ház. — Ez sajna gyakran megtörténik — sopánkodik Csiperke, és hosszabb szünetet javasol. De a hosszú, csaknem egyórás szünet sem hoz ebben a dologban változást, és a színészek egyre türelmetlenebbül kapaoitálják Törzs- tagit a kudarcot szenvedett vállalkozás befejezésére, a békés visszávonulásra. Törzstagi már hajtaná is rá, de közben megfeledkeznek Csiperkéről, aki valáhonnán viharlámpákat szerez, és kivilágítja velük a színpadot. — Tudom, ez hősies helytállást kíván — mondja apostoli indulattal —, de mint a küsmogyoródi kultúra hivatott őrének kérnem kell önöket erre. Kérem pedig abból a megfontolásból az előadás folytatását, hogy ez a kicsiny, de lelkes közönség ne térjen otthonába csalódottan. Törzstagi .a kertjére gondol, mint nehéz helyzetekben áltálában, májd tíeleegyezően bólint. — Rendiben van — mondja. — Köszönöm — szorongatja a kezét Csiperke —, és higgye el, drága művészem, hogy a dolog szokatflanságá- ból eredően talán még sokkal izgalmasabb is lesz. Hogy mennyire izgalmasabb, az rögtön kiderül, amint a második rész elkezdődik. — Ne markolássz Béla, mert a kezedre csapok —, szólal meg egy izgatott női hang Csiperke feltevését igazolva, miszerint a jótékony félhomály osábugyán izgatób- ban hat a nézőkre. És csöndesítőbben is, mert némely székrecsegéssel kombinált neszeket leszámítva a második rész drámai eseményei már fegyelmezett hallgatóság előtt zajlanak. Ahogy az előadás végén összerázkódik .a függöny, mint megadott jelre, kigyullad a Villány .is. És. a tapsot _ már teljes kismogyoródi fényben köszönhetik mag a .színészek. — .Erre inni kell — kerül elő Csiperke, és miközben ismét megköszöni a hősies helytállást, töltöget a demi- zsonból. Nagy vizespoharakba, mert úgy az igazi. Aztán újra az öreg fiarmotoros busz, mindenki elfoglalja a helyét, Viizeki (füle otthonosain hátnanyúlik. — Nylissz, nyissz a füle — hunyorít Lányaira Tóföldi, és ollózó mozdulatokat tesz a levegőbe. Vizeki füle megrezzen, de azért nem liebben tovább. Fülel. Hörög a busz a sötét országúton Mezőcsalános felé. Gyomrában az elpilledt színészekkel. — Holnap hová megyünk? — szól át Tessedik Tekla Törzstaginfak. — Rögöcsére — mondja Törzsfagi. Aztán hátradől az ülésen, a szemét lehunyja, elalszik és törkölyillatú zöldpaprikákról álmodik hazáig.
