Tolna Megyei Népújság, 1983. július (33. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-02 / 155. szám

1*%PCUSÁG 1983. július 2. Sok minden belefér három napba Ami a szabálykönyvből kimaradt... "1 számot felkészültségükről. Kneller Gyu'lia bátaszéki já­tékvezető kitöltött lappal ér­kezik vissza és szívesen fűz magyarázatot a papíron levő számokhoz: — A figyelem­vizsgáló készüléken a gom­bokat öt perc alatt 148-szor sikerült lenyomnom és hét hibát követtem el. A szabály­totón, az egyiken kilenc talá­latot értem el, a másikon pe­dig tizenkettőből tizenegyet, amivel már elégedett vagyok. Vajon az új helyszínnel mennyire elégedettek a játék­vezetők? Az elhangzott véle­ményekből gyűjtöttünk cso­korba néhányat. — Más megyebeli kollégák­kal sokkal hasznosabb a tá­borozás, mint odahaza. — Az ellátás, az oktatás feltételei aligha lehetnének ennél még jobbak. — Az előadás, s az utána következő gyakorlati bemu­tatók rendkívül hasznosak voltak. A tesztelés után az előadó­terembe vonul a társaság, öt- venen helyezkednek el az asztaloknál, hogy meghall­gassák Soltész Iván nemzet­közi bírónak Ami a szabály- könyviből kimaradt című elő­adását. Schóber Ottó nem­zetközi bíró, laborvezető — aki a délelőtti teszteléseket irányította — időt szakít ma­gának és rendelkezésünkre áll. — Igyekszünk maximáli­san kihasználni ezt a három napot, ahogy mondani szo­kás, zajlik az élet. A korábbi években a továbbképzéseken a főhangsúlyt a kemény és a durva játék megkülönbözte­tése, azaz a büntetések helyes alkalmazása kapta. Ez válto­zatlanul napirenden van, de bővült a kör: a büntetődobá­sok, belemenések és hétméte­resek helyes megítélésével. Ezek is nagy problémát okoz­nak a gyakorlatban. Mindjárt az első napon négy felvonásban alaposan „kivesézték” a fentieket. Elő­ször Madarász István, a Ma­Az óvást elutasították Mint arról hírt adtunk, a Dombóvári VMSE panasz- szal élt — óvást nyújtott be — a Dráva-csoport terü­leti versenybizottságához. A dombóváriak szerint a Má- zaszászvár—Pécsi BTC labdarúgó-mérkőzésen megegye­zés történt a végeredmény kialakulását illetően, és en­nek lett a következménye, hogy a dombóvári csapatnak búcsút kellett mondania, visszakerült a megyebajnok­ságba. A Dráva-csoport fegyelmi bizottsága tárgyalta a dom­bóváriak panaszát és a játékvezetők, egyesületi veze­tők meghallgatása után az óvást elutasították. Indok: Dombóvár nem tudott olyan bizonyítékokat felvonul­tatni, mellyel sikerült volna bebizonyítani, hogy az em­lített Mázaszászvár—Pécsi BTC mérkőzésen megegye­zés történt. Tenisz Sportműsor SZOMBAT: Labdarúgás: A .bátaszéki öregfiúk az osztrák SV Gnie- toing csapatát látják vendé­gül. Kezdés 17 órakor. Spartakiád: Szekszárdon a városi sporttelepen falusi spartakiád megyei döntőjét rendezik atlétikában és lab­da jót é kokba n. Ütme pé 1 ye s megnyitó 9 órakor. Motocross: A Szekszárdi Vízitársulat SE motorosai Székesfehérváron pontszerző versenyen állnak rajthoz. VASÁRNAP: Motocross: A Vízitársulat SE motorosai folytatják sze­replésüket Székesfehérváron pontszerző versenyen. Atlétika Banai remekelt A 15—16 évesek országos bajnokságát a Népstadion­ban rendezték, melyen me­gyénkből a szekszárdi, paksi és dombóvári szakosztályok versenyzői álltak rajthoz. Már a magasan megállapí­tott nevezési szintekből is arra következtethettek a szakemberek a verseny előtt, hogy ez a bajnokság az ed­digieknél magasabb színvo­nalú lesz. így is volt. Űjra beigazolódott, hogy csak a jól felkészített versenyzők — aranyjelvényes vagy annál jobb eredményekkel — ke­rülhetnek dobogóra vagy an­nak közelébe. A mieink által elért he­lyezések nem túl biztatóak a jövőre nézve. Csak két baj­nokság és egy harmadik he­lyezés fémjelezte jelenlétü­ket. Banai Róbert (Dombóvári VMSE) a korábbiakhoz ha­sonló miagáhiztossággal ver­senyzett. Az 1500 méteres akadó lyifutás bán nagyszerű országos serdülőcsúcsot pro­dukált. Végig ő irányította a küzdelmet. Közel 90 méter­rel futott be elsőként a cél­ba. 3000 méteren valamivel szorosabb versenyben győ­zött. Boldis István (Sz. Dó­zsa) hármasugrásban egy méterrel javította meg egyé­ni legjobbját. Az aranyjel­vényes szintnél 48 centimé­terrel nagyobbat ugorva bronzérmes lett. Jobb eredmények: Fiúik: 100 m: Bencze Sándor (Sz. Dózsa) 11,81. 800 m: Kerekes László (Sz. Dózsa) 2:03,92. 3000 m: 1. Banai Róbert (Dombóvár) 8:47,2. Edzője: Fazekas Gáspár. 300 m gát: Csirzó Antal (Sz. Dózsa) 42,70. 1500 m akadály: 1. Banai Róbert (Dombóvár) 4:13,70. Új országos csúcs! Magasugrás: .. .6. Posta Pé­ter (Sz. Dózsa) 180. Távol- ugrás: Boldis István' 613, Horváth Gyula 600 (mindket­tő Sz. Dózsa). Hármasugrás: .. .3. Boldis István (Sz. Dó­zsa) 13,88. Gereiyhajítás: .. .8. Haósz József (Paksi SE) 49,62. Lányok: 100 m: Gahó Judit (Sz. Dózsa) 13,06. 200 m: Ga­hó Judit (Sz. Dózsa) 27,26. 800 m: Sipőcz Kriisztima (Sz. Dózsa) 2:19,18, Gergely Tí­mea (Dombóvár) 2:25,53. 100 m: gátfutás: Nagy Marietta 15,54, Mícskó Mónika 15,58 (mindkettő Sz. Dózsa). 300 m gátfutás: Bajusz Krisztina (Sz. Dózsa) 48,12. Súlylökés: Kiss Andrea (Sz. Dózsa) 10,25. Valószínű, hogy Tolna me­gyében kevesen tudnak Kun- fehértóról. Pedig ez a Bács megyei üdülőtelep a mi Dom- borinkhoz hasonlatos. Ami azonban mellette szól: nem szenved a zsúfoltságtól, több a zöldövezet. Egy-egy hétvé­gén a nyári főszezonban nem ritka, hogy megközelítőleg 20 ezren is kényelmesen lubic­kolhatnak a három kilométer hosszú és egy kilométer szé­les tó vizében. A tó Jánoshal­ma és Kiskunhalas között ta­lálható. A szimpatikus üdülőtele­pen június 28—30-a között a Bács megyei tanács sport- szervező- és edzőtovábbképző üdülőjében ütötték fel szék­helyüket a Tolna megyei já­tékvezetők. Dombori és Balatonföldvár után hogy kerültek a Tolna megyeiek Kunfehértóra, együtt a házigazda kollégáik­kal? Ez nyomban érkezésünk után kiderült, hiszen Fonyó- di György, a megyei kézilab­da-szövetség elnöke és Nagy István titkár is erre a napra ütemezte látogatását, ott ta­lálkoztunk a táborban. — A Bács megyei kézilab­da-szövetség felajánlotta ezt a lehetőséget és mi azonnal megragadtuk. Tudtuk, hogy itt ideálisak a feltételek, min­den együtt van. Neves sport­ági szakembereket hívtak meg a szervezők előadóként, amit mi nem tudtunk és most sem tudnánk biztosítani. No és hat nemzetközi minősítésű játékvezető is itt van, aktív részvételükkel elősegítik az alacsonyabb osztályokban működő kollégák szakmai fejlődését — hallottuk Fonyó- di Györgytől. Délután két óra, nyugalom honol ta táborban. A játékve­zetők behúzódnak saját, négyágyas szobájukba. — Most egy kötetlen műfaj zajlik, aminek azt a címet ad­nám, hogy Tolna megyei fél­óra — invitál a szobába Nagy István. Bekapcsolódunk az eszme­cserébe, ahol a, bajnokság 'alatti gondjaikat ecsetelték kendőzetlenül a bírók: — Jó lenne, ha csak a hét végén rendeznének mérkőzéseket, hiszen hét közben egyszerűen nem tudom szabaddá tenni magam — így az egyik kérés. A szövetség vezetőinek vála­szából kiderül: egyáltalán nem könnyű áthidalni a problémát, mert az utánpót­lás érdekében a diáksportkö­rökre is tekintettel kell len­ni. Mások a küldést vetették fel. A válasz: egyelőre még nincs, alki a küldésit önállóan végezze. Kérekes Antal já­tékvezető látja el ezt a fel­iadatot. Ö nincs itt, s rajta kívül még öten távol marad­tak. A többiek, akik nincsenek Itt, sajnálhatják, mert a tábori program — az első bepillan­tás után megállapítható — nagyon sokrétű és igényes. A Tolna megyeiek „tanács­kozását” a tesztelések szakít­ják meg. Sorra szólítják a játékvezetőiket, akik szobáról gyar Kézilabda Szövetség fő­titkára tartott az agyat ala­posan megdolgoztató előadást, majd filmvetítést láthattak a bírók hasonló témakörben. A harmadik felvonás jelentette a nagy élményt a táborozók- nak. Meghívták a Bács me­gyei DUTÉP csapatát, két részre osztották őket és pél­dákat teremtettek a kemény és a durva játékra egyaránt, de a zárások, a belemenések, az ütközések kritikus pillana­tait is életszerűen fölelevení­tették. Ezzel még nem volt vége, ugyanis a rögtönzött bemutatót felvették képmag­nóra és az edzés után lelas­sítva, visszajátszva a mozgá­sokat alaposan értékelték. Hogy is mondta az egyik já­tékvezető beszélgetésünkkor? „Ezért az egy napért már ér­demes volt eljönni.” A táborvezető vázolja a még hátralevő, további prog­ramot. Mérkőzéslátogatások, előadások a legáktuálisabb témákban szinte futószala­gon szerepelnek. A tavaly Budapesten megrendezett ké­zilabda-világbajnokságot is megvitatják a kapusjáték szemszögéből. Ez elsősorban edzői szempontból hasznos, de nem árt a bíróknak sem tudni. — Megszereztük a Nemzet­közi Kézilabda Szövetség leg­utóbbi, NSZK-beli szakmai tanácskozásának az anyagát is. Erről is beszélünk a hát­ralevő időben. — A fizikai felkészítésről azonban még nem hallottunk semmit. Vagy talán a kézilab­da-játékvezetőknek nem len­ne oly fontos? — Dehogynem! Már az első két napra terveztünk külön­böző futóteszteket, bár az idő­járás keresztülhúzta számítá­sainkat. Az utolsó napon min­dedképpen elvégezzük a 2x20 perces váltakozó iramú fu­tást. Beszélgetésünk során kide­rül, hogy Schóber Ottó a Tol­na megyéből eltávozott An- dorka Sándor nemzetközi bí­rónak a párja. — Engedjen meg egy nem éppen idevágó kérdést: Bács megyében népszerű a kézi­labda, színvonalas a megye­bajnokság. Miért nincs NB I- es, vagy NB I B-s csapatuk? — Tüske János szövetsé­günk elnöke tartott egy elő­adást megyénk kézilabda- sportjának helyzetéről. Ott is elmondta, hogy a magasabb követelményekhez elsősorban patrónusra, mecénásra lenne szükség. Mert játékosanyag az van. Nálunk, Tolna megyében meg éppen ez nincs. Eltűnt a sportág tömegbázisa. Ezért is olyan színvonalú a megye­bajnokság, mint amilyen ... öú szakosztály versenyzői mérték össze tudásukat a me­gyei felnőtt tenisz-csapatbaj­nokságon Szekszárdon, a vá­rosi sporttelepen. A körmér­kőzéses rendszerben lezajlott bajnokság során 75 mérkőzést vívtak a játékosok. Egy for­duló hat egyes és három pá­ros mérkőzésből állt. A tét nem volt kicsi, hiszen a győz­A dombóvári városi labda­rúgó-szövetség július 4-én, hétfőn 17 órai kezdettel kihe­lyezett ülést tart az Iregszem- csei Termelőszövetkezeti SE- nél. Az egyesület, valamint a szövetség vezetői értékelik a közelmúltban befejeződött bajnokságot és véleményt cserélnek annak érdekében, hogy az egyesületek és a szö­vetség között tovább mélyül­jön a kapcsolat. * A szekszárdi városi-járási labdarúgó-szövetség által irá­nyított serdülő labdarúgó­bajnokság végeredménye: 1. A Szekszárdi Spartacus ka­jakosai Budapesten, a II. if­júsági válogató versenyen áll­tak rajthoz. A kajak négye­sek 500 m-es küzdelmében az Adorján—Nagyváradi—Fe­kete—Guld összeállítású egy­ség a második helyen végzett. Megérkezett a korábban lezajlott olimpiai reménysé­gek versenye elődöntőjének tes csapat osztályozót játszhat az OB III-ba való feljutásért. A paksi csapat fölényesen nyerte a bajnokságot és meg­kezdte fölkészülését a nehe­zebb próbára, az osztályozóra. A megyei felnőtt-csapat­bajnokság végeredménye: 1. Paks 8, 2. Tamási 6, 3. Dom­bóvár 4, 4. Szekszárd II. 2, 5. Bonyhád 0 ponttal. B. Pannónia 22, 2. Decs 19, 3. Tengelic 16, 4. Fadd 11, 5. Zomba 11, 6. Tolna 10, 7. Sz. Dózsa III. 8, 8. Aparhant 7 ponttal. * Befejeződött a bátaszéki nagyközségi kispályás labda­rúgó-bajnokság tavaszi idé­nye. Végeredmény: 1. Fém­ipari 15, 2. Áfész 14, 3. BAR- NEVÁL 13, 4. Téesz-Építők 12-, 5. MÁV 11, 6. Vízmű 9, 7. FOKI 8, 8. Téesz Sertéstelep 4, 9. Költségvetési Üzem 2, 10. Kádárok 2 ponttal. végeredménye. A 26 egyesü­let közül a szekszárdi csapat 72 ponttal a kilencedik he­lyen végzett, míg a paksiak 29 pontjukkal a 19. helyet sze­rezték meg. A hét végén a Szekszárdi Spartacus kajakosai 18 ver­senyzővel Velencén, az ORV- döntőn szerepelnek. szobám vándorolva adnak Schóber Ottó (középen) tábor vezető Bács és Tolna megye problémáiról beszélget a két Tolna megyei vendéggel, Fo- nyódi Györggyel (balról) és Nagy Istvánnal (jobbról). Műanyag sípálya Miskolcon Miskolcon épült meg Közép-Európa egyik leghosszabb műanyag borítású sípályája, jelentős társadalmi összefo­gással. A 230 méter hosszú, 10 méter széles, 75 méter szintkülönbségű pálya elsősorban a versenysportot szolgál­ja, de a hétvégeken a nagyközönség is igénybe vebeti. Hírek Kajak-kenu —bégyé— 4 A Tolna megyei játékvezetők

Next

/
Oldalképek
Tartalom