Tolna Megyei Népújság, 1983. július (33. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-19 / 169. szám

2 ^PÜJSÁG 1983. július 19. Kádár János vezetésével magyar párt- és kormányküldöttség ntazott a Szovjetunióba (Folytatás az 1. oldalról) A küldöttség különrepülő- gépe 14.30-kar állt meg a re­pülőtér várócsarnoka előtt. Kádár Jánost, valamint a küldöttség tagjait; Lázár Györgyöt, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagját, ha­zánk miniszterelnökét, Ha­vasi Ferencet, a PB tagját, a Központi Bizottság titkárát, Szűrös Mátyást, a KB titká­rát, Marjai Józsefet, a KB tagját, a Minisztertanács el­nökhelyettesét, Vár'konyi Pé­tert, a KB tagját, külügymi­nisztert és Rajnai Sándort, a KB tagját, hazánk moszk­vai nagykövetét, aki a szov­jet fővárosban csatlakozott a párt- és kormányküldöttség­hez, elsőnek a szovjet foga­dóbizottság tagjai köszöntöt­ték. Úttörők virágcsokrokat nyújtottak át a magyar ven­dégeknek. A díszalakulat parancsno­ka jelentést tett Kádár Já­nosnak. A magyar és a szov­jet himnusz elhangzása után Kádár János Andrej Gromiko kíséretében ellépett a felso­rakozott alakulat előtt, majd köszöntötte a magyar párt­ós kormányküldöttség fogad­tatására megjelenteket. A moszkvai dolgozók küldöttei lellkes tapssal,' éljenzéssel, magyar és szovjet zászlókat lengetve üdvözölték a szov­jet fővárosban Kádár Jánost és a magyar delegáció tag­jait. Az ünnepélyes fogadtatást a díszalakulat menete zárta be. Ezt követően a küldött­ség tagjai a szovjet fogadó- bizottság tagjaival együtt gépkocsikkal a Kremlbe in­dulták, rendőrmotorosok díszkíséretében. A Kremlben Jurij Andro- pov, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa elnökségének elnöke meleg, testvéri barátsággal üdvözölte Kádár Jánost, az MSZMP KB első titkárát és a küldöttség tagjait. A nagy Kreml palota előt­ti téren díszőrség sorakozott fel. Felvonták a magyar és a szovjet állami zászlót. A fogadtatásnál jelen volt Andrej Gromiko, az SZKP Jurij Andropov köszönti Kádár Jánost. (Telefotó) KB PB tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának első el­nökhelyettese, külügyminisz­ter, Gejdar Alijev, az SZKP KB PB tagja, a Miniszterta­nács első elnökhelyettese, Mihail Gorbacsov, az SZKP KB PB tagja, a KB titkára, Vlagyimir Dolgih, az SZKP KB PB póttagja, a Központi Bizottság titkára, Konsztan- tyin Ruszákov és Nyikolaj Rizskov, az SZKP KB tit­kárai. A hivatalos üdvözlés alkal­mából Jurij Andropov és Ká­dár János rövid, baráti be­szélgetést folytatott. A fogadtatást követően a magyar küldöttség szálláshe­lyére ment. A szovjet—magyar hivata­los tárgyalások kedden kez­dődnék meg. * A szovjet főváros dolgozói nagy szeretettel köszöntöt­ték a kedves vendégeket, akiknek fogadására már na­pok óta készültek. A repülő­térről a város központjába, a Kremlihez, illetve a kül­döttség szálláshelyére veze­tő útvonalakat hétfő reggel­re magyar és szovjet zászlók­kal, üdvözlő feliratokkal dí­szítették fel. A feliratok él­tették a két ország, a két nép barátságát, köszöntötték az MSZMP és az SZKP együtt­működését, üdvözölték a ma­gyar vendégeket. A moszk­vaiak elküldték képviselői­ket a vnufcovóí repülőtérre is, hogy méltó módon kö- szöntSék a magyar küldöttsé­get, és sokan várakoztak a Kremlihez vezető hosszú út mentén, főként a belváros­ban. A magyar párt- és kor­mányküldöttség látogatása jelentős esemény a szovjet fővárosban, s ezen túlmenő­en a két párt, a két ország, a két nép barátságának, együttműködésének legújabb történetében. A párt- és kor­mányküldöttségek kölcsönös látogatása, amely a szocia­lista országok egymás kö­zötti politikai és diplomáciai kapcsolatainak legmagasabb szintű eseménye, s éppen ezért kimagasló fontosságú, módot ad a kapcsolatok egé­szének áttekintésére, az együttműködés új feladatai­nak meghatározására. ■Magyar párt- és kormány- küldöttség Kádár János ve­zetésével utoljára 1974-ben járt a Szovjetunióban. Ezt Viszonozta 1979-ben a Leo- nyid Brezsnyev vezette szovjet küldöttség magyar- országi útja. Természetesen a két ország párt- és állami vezetői azóta is rendszeresen találkoztak, részint kétoldalú megbeszéléseken, részint többoldalú tanácskozásokon. Kádár János az elmúlt évek­ben is több alkalommal járt a Szovjetunióban, így ő ve­zette az SZKP XXVI. kong­resszusán részt vett magyar pártküldöttséget, s azt a de­legációt, amely tavaly de­cemberben részt vett a Szov­jetunió megalakulásának 60. évfordulója ünnepségein. A szovjet sajtó már a hét­főd nap folyamán igen nagy 'figyelmet szentelt a Kádár János vezette magyar párt­ós kcrraányküíidöttség szov- jetunióbeli hivatalos, baráti látogatásának. A Pravda hétfő reggeli száma címoldallán, Kádár Já­nos fényképével illusztrált cikkben köszöntötte az MSZMP Központi’ Bizottsá­gának első titkárát, röviden ismertetve életrajzát is. A delegáció érkezéséről a kora délutáni óráktól kezdve több híradósában beszámolt a moszkvai rádió. A vnukovói érkezésiről, valamint a Kreml-ibeli fogadtatásról ké­szített fiilmtudősításí a szov­jet televízió több híradásá­ban is sugározta'. A niap folyamán a moszk­vai rádió hír adásaiban rend­szeresen szerepelt a Népsza­badság vasárnapi számában a magyar1—szovjet kapcsola­tokról megjelent cikk ismer­tetése. További, hazánk éle­tét bemutató cikkek Is meg­jelenítek a szovjet sajtóban. A Pravda hétfői szórna a veszprémi Bakony Művek­nek a Zsiguli-ikooperáciióiban, vállalt szerepéről, az Izvesz­tyija pedig az Ikarus és a Likinói Autógyár együttmű­ködéséről közölt cikket. PANORAMA Bonni törvényjavaslat a tüntetések megakadályozására Mikor követ el a nyugat­német tüntető passzív erő­szakot? Ha az intézkedő rendőrnek útját állja, vagy csak akkor, ha barikádokat emel? Egyebek között erre a fogas kérdésre is válaszolnia kellett a bon.nl igazságügyi m infisztér iu m s.z óviv őjéne k. Az érdeklődő újságírót nem a jogi finomságok iránti szenvedély vezette — a kü ilönbségté'telen. ugyanis Igen sok múlhat. Formailag a nyugatnémet ibüintetőtörvényfcönvv 125. paragrafusá nak módosítósá- röl, pontosabban szólva egy régi, mára mór szinte fele­désbe merült jogi szabályo­zós visszaállításáról van szó. Ennek legfontosabb pontja az, hogy büntethetőek mind­azok, akik erőszakos tünteté­sen vesznek részt és annak színhelyét a rendőri felszólí­tás ellenére nem hagyják el — még akkor is, ha maguk semmiféle erőszakos cselek­ményt sem követtek el. El­vi! eg tehát elegendő egyet­len. — akármilyen indíttatá­sú — erőszalktávő ahhoz, hogy akár százezres, békés tüntetéseket is feloszlathas­sanak és a résztvevőit meg­büntessék. Ez a lehetőség azután — hangoztatják szo­ciáldemokrata és más 'bal­oldali körökben — rendkívül hatékony és veszélyes fegy­vert ad a hatóságok kezébe. BUDAPEST íismaiil Hamoudi Huissein, az Iraki Köztársaság buda­pesti nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmából hétfőn, fogadást adott a Fó­rum. Szállóban. A fogadóson részt vett Sebül tíheisz Emil egészségügyi miniszter, Ve­ress Péter külkereskedelmi miniszter, valamint a politi­kai, a társadalmi, a gazda­sági és a kulturális élet szá­mos kiépVisalöjie. Ott volt a .budapesti diplomáciai képvi­seletek több vezetője és tag- Ijá. * iElutezott hazánkból a Pa­raguay Béke- és Szuvereni­tási Mozgalom küldöttsége, élén Herm.imio GiménezzeL, a mozgalom elnökével. A küldöttség, amely az Orszá­gos Béketanócs meghívására öt napot töltött hazánkban', megismerkedett a magyar béfcemo'zgialom és a Hazafias Népfront tevékenységével. BELFAST Álarcos merénylők három rendőrt megsebesítettek va­sárnap este az észak-írorszá­gi Londonderry katolikus ne­gyedében. A rendőrök se- igéiyhiíivásra érkeztek egy Szociális otthonba, ott azon­ban álarcosok golyózáporral fogadták őket. Néhány órá­val korábban a városban fia- ital tüntetők benziinpalacko­kat ihajigáltak rendőr jár­őr ökre. Magyar-szovjet kooperáció Minden eddiginél jelentősebb kutatási és ipari kooperáció bontakozik ki a magyar és a szovjet mezőgazdasági gépgyártásban. A folyamatban lévő tárgyalások és a már megkötött megállapodások szerint a Hód- gép és a szovjet mezőgépipar készíti majd a két ország, s a többi KGST-ország számá­ra a nagyüzemi zöldségtermesztés berende­zéseit, közöttük a zöldborsó, a hagyma, a paradicsom, az uborka, az étkezési paprika termesztésének, betakarításának gépsorait. Az együttműködés kiterjed a fejlesztési és a gyártási feladatokra egyaránt. Az együttműködés kialakításának fő szempontja az volt, hogy a szocialista or­szágok közösségében a magyar mezőgép­ipar rendelkezik az említett gépek gyártása terén legtöbb tapasztalattal, önmagában mégsem tudott volna megbirkózni a fel­adattal, mert egyes speciális meghajtómo­torok készítésére, vagy például a feltétlenül szükséges hidraulikus megoldások kivitele­zésére a magyar ipar nincs berendezkedve. A szovjet partnerek elsősorban ezeket a problémákat oldják meg. Az együttműködés első eredményeként már erre az idényre elkészült a zöldborsó­kombájn első tízdarabos sorozata. A csak­nem tíz méter hosszú, három és fél méter magas berendezés több fontos része, így a meghajtómotor, a hidraulikus vezérlőbe­rendezés, a csupaüveg vezetőfülke szovjet gyártmányú, a többi a Hódgép szakembe­reinek munkája. A kombájn teljesítőképes­sége kétszeresen meghaladja traktor vonta- tású elődjének teljesítményét. A szovjet szerkezeti elemek alkalmazásával kombáj­nonként 700 ezer forint értékű konvertibilis elszámolású import vált és válik felesle­gessé. Hasonlóképpen szovjet részegységek fel- használásával készül az uborkabetakarító és paradicsom-kombájn. Valamennyi esz­közt még tovább tökéletesítik a két ország tervezői. Az elképzelések szerint a korszerű gépparkból évente 600 millió forint értékűt gyárt majd csak szovjet partnere számára a Hódgép, s ezzel teljes kapacitásának a felét leköti. Ezenkívül várható megrende­lés a KGST-országokból, illetve tőkés országokból is. Madridi jelentés Málta miatt késik a találkozó zárása A madridi találkozó hétfői teljes ülésén a máltai kül­dött országa ismert vélemé­nyét fejtette ki, s így a 35 or­szág között továbbra sincs maradéktalan egyetértés a záródokumentum-tervezetet illetően. Egyelőre nem jött létre megállapodás a külügy­minisztert szintű záróülés időpontjára vonatkozóan sem. A péntek éjszakától hétfő délutániig tartó hét végi szü­netet a madridi találkozón részt vevő delegátusök inten­zív megbeszélésekre használ­ták ki. Miután pénteken Mál­ta kivételével, a delegátusok előzetes jelleggel megállapo­dásra jutottak a záródoku­mentum-tervezet szövegében, a kongresszusi palotában nagy. érdeklődéssel várta mindenki, hogy Málta változ­tat-e álláspontján. Ugyan­csak nagy várakozás előzte meg a külügyminiszteri ta­lálkozók időpontjához kap­csolódó megnyilatkozásokat. 1980. novembere óta a hét­fői plenáris ülés sorrendben már a 157. volt. Ezen Gilles Curien francia fődelegátus elnökölt. Elsőként a máltai küldött ismertette hazája változatlan álláspontját. Mál­ta, mint ismeretes, a földkö­zi-tengeri biztonság és 'együttműködés kérdéseit — ami már csak a közel-keleti konfliktus miatt is rendkívül bonyolult kérdéskör — sze­retné szorosabban összekap­csolni az európai biztonsági és együttműködési folyamat­tal. Ez számos résztvevő — elsősorban a nyugati orszá­gok — számára elfogadhatat­lan. Miax Kampelman amerikai küldött kifejtette, hogy Wa­shington elégedett a záródo­kumentum-tervezettel, fon­tosnak tartja a leszerelési konferencia összehívását. Emlékezetes, hogy a pénte­ki ülésen a nyugati szövet­ségi rendszer képviseletében felszólaló norvég delegátus az Egyesült Államok egyet­értését is tolmácsolta. Kaim- pelmian ugyanakkor felszóla­lásában bírálta a Szovjetuni­ót, a szocialista országokat, amelyék szerinte megsértik az emberi jogokat és nem tartják be kellőképpen a hel­sinki záródokumentumban foglaltakat. Ezt követően a Szovjet­unió, az NDK, Csehszlovákia és Lengyelország képviselője Visszautasítottta és a talál­kozó jelenlegi szakaszában negatívnak minősítette az amerikai küldött vádaskodá­sait. A madridi találkozó kedden délelőtt ismét teljes ülést tart. Az emberrablók ultimátuma A pápa merénylőjének, Mehmet Ali Agcának a sza­badon bocsátását követelő emberrablók vasárnap ismét hallattak magukról: telefo­non felhívták a római II Mes- saggero szerkesztőségét és tudatták, hogy kivégzik tú­szukat, ha július 20-ig nem engedik szabadon Agcát. Magnószalagot is továbbí­tottak — úgy hírlik, Emanu- ela Orlandi hangjával. A 15 éves lány szabadulásáért ri- mánkodik. A hangszalagot a Quirinale-palota, az olasz köztársasági elnökség falának tövében hagyták hátra, és el­helyezéséről az ANSA hír- ügynökséget értesítették. II. János Pál pápa castel- gandolfói nyári rezidenciáján a vasárnap délben mondott miséjén harmadszor szólítot­ta fel az emberrablókat, hogy adják vissza szeretteinek Emanuela Orlandit. Csádi polgárháború Habré elutasítja a tűzszünetet Líbia üdvözli és támogatja az Afrikai Egységszervezet irodájának Csádra vonatkozó Itűzszüneti felhívását —hang’- súlyozza a DZSANA líbiai hírügynökség állásfoglalása. Az AESZ irodája szomba­ton nyilatkozatot tett közzé Addisz Abebában, s ebben tűzszünetre, nemzeti megbé­kélésre és a külföldi beavat­kozás beszüntetésére szólított fel. A Magyar Nemzeti Bank tájékoztatója HIVATALOS DEV IZAARFOLYAMOK Érvényben: 1983. július 19-től. Devizanem Vételi Közép Eladási árfolyam 100 egységre, forintban Angol font 6 758,14 6 764,90 6 771,66 Ausztrál dollár 3 848,71 3 852,56 3 856,41 Belga frank 85,26 85,35 85,44 Dán korona 476,50 476,98 477,46 Finn márka 791,54 792,33 793,12 Francia frank 571,07 571,64 572,21 Hollandi forint 1 534,12 1 535,66 1 537,20 Japán yen (1000) 182,85 183,03 183,21 Kanadai dollár 3 579,62 3 583,20 3 586,78 Kuvaiti dinár 15 027,04 15 042,08 15 057,12 Norvég korona 604,22 604,82 605,42 NSZK márka 1 715,87 1 717,59 1 719,31 Olasz líra (1000) 29,02 29,05 29,08 Osztrák schilling 243,80 244,04 244,28 Portugál escudo 37,55 37,59 37,63 Spanyol peseta 30,01 30,04 30,07 Svájci frank 2 070,99 2 073,06 2 075,13 Svéd korona 575,84 576,42 577,00 Tr. es. cl. rubel 2 597,40 2 600,00 2 602,60 USA dollár 4 402,92 4 407,33 4 411,74 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1982. szeptember 21-i közléseknek megfelelően vannak érvényben VALUTA (BANKJEGY ÉS csekk) Árfolyamok Érvényben: 1983. július 19-től. Pénznem Vételi Eladási árfolyam 100 egységre, forintban Angol font 6 561,95 6 967,85 Ausztrál dollár 3 736,98 3 968,14 Belga frank 82,79 87,91 Dán korona 462,67 491,29 Finn márka — a) 768,56 816,10 Franci frank 554,49 588,79 Görög drachma — b) 49,83 52,91 Holland forint 1 489,59 1 581,73 Japán yen (1000) 177,54 188,52 Jugoszláv dinár — a) 48,72 51,74 Kanadai dollár 3 475,70 3 690,70 Kuvaiti dinár 14 590,82 15 493,34 Norvég korona 586,68 622,96 NSZK márka 1 666,06 1 769,12 Olasz líra (1000) 28,08 29,92 Osztrák schilling 236,72 251,36 Portugál escudo 36,46 38,72 Spanyol peseta 29,14 30,94 Svájci frank 2 010,87 2 135,25 Svéd korona — a) 559,13 593,71 USA dollár 4 275,11 4 539,55 a) — vásárolható legmagasabb bankjegy-címlet: 100-as b) — vásárolható legmagasabb bankjegy-címlet: 500-as

Next

/
Oldalképek
Tartalom