Tolna Megyei Népújság, 1983. június (33. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-18 / 143. szám

1983. június 18.

X • ■'

' :

Fran k Géza né boltvezetővel

— Egyszer azt mondta, hogy a munkája a hobbija.

— így igaz.

| — Mikor jött rá?

— Az első napon, amikor elkezdtem dolgozni. Persze, olyan főnököm volt, aki azonnal „bedobott” a mélyvízbe. S ez volt a szerencsém. Azt mondta, hogy „kislányom, gyere a pult mögé, és csináld.” Mértem, számoltam, csomagoltam... Ez még Bo- gyiszlón volt, az első munkahelyemen.

— Egy boltosnak az a dolga, hogy mérjen, számoljon ...

— Persze, hogy az. De a legtöbb helyen főként söpör- tetnek, port töröltetnek a tanulókkal, esetleg pakoltatnak velük a raktárban. S mire megindulna bennük a kereskedői vér, meg is utálják az egészet. És én akkor megfogadtam már, ha egyszer én foglalkozom majd tanulókkal hasonlóan teszek, mint a volt főnököm. Először azon leszek, hogy megszeressék a szakmát. Bemutatom nekik annak szépségeit, az izgalmas oldalát. Mert higyje el, a mi szakmánk nagyon izgalmas.

— Diákköri elhatározását sikerült betartania?

— Miért ne sikerült volna? Végül is nem kerül semmibe. Viszont az ellenkezője kerülhet. Hiszen az első rossz benyomások, kellemetlen élmények is hozzájárulhatnak a fiatalok pályaválasztásához.

— Gyermekkorában mi szeretett volna lenni?

— Ne higgye, hogy válaszomat mutatósabbá akarom tenni, s azért mondom, hogy boltos. Valóban arról ábrándoztam ... S a leggyakrabban boltost is játszottunk. A falevelek voltak a pénzek, a homok a liszt, a kavicsok ... szóval az udvaron talált mindenféle vicik-vacaknak megvolt a maga funkciója, s mindent beépítettünk a játékba. I — Ezen derül?

— Is. Huszon-egynéhány évvel ezelőtt így játszottunk mi boltost. Annak ellenére, hogy anyagilag nem álltak rosszul a szüleim, azért nem adták ki a cukrot meg a kekszet játszani. Ma bizony a gyerekek azzal is játszanak, mert „úgy igazi”. így mondja Ági lányom, aki most volt első osztályos. Egyébként vele kapcsolatban elmondanék egy aranyos sztorit. Ügy két-há- rom hete járhatott iskolába, amikor egyszer szabályosan gondterhelten jött haza. Faggattuk, hogy mi történt, mire kibökte nagy-nagy aggodalmát. Ugyanis közölte, hogy végleg döntött: boltos szeretne lenni. Viszont ez nem biztos, hogy sikerül. Mivel annak idején már bejelentette, hogy óvó néni lesz. „Most mit lehet csinálni?” — kérdezte.

— Valóban kedves ... De most térjünk vissza az anyukához, s beszéljünk arról, hogy mikor és hogyan került ide, a tolnai 4. számú ABC-áruházba.

— Nagy örömet jelentett, amikor felvettek a szakmunkásképzőbe. Mivelhogy akkor háromszoros volt a túljelentkezés. Igaz, hogy az általános iskolát 4,7-es átlaggal végeztem, mégis alig mertem reménykedni. Aztán sikerült. S abban az esztendőén, 1969- ben indult az emelt szintű képzés a szakmunkásképző kereskedelmi és vendéglátóipari szakán. Ez azt jelentette, hogy elvégzése után be

lehet iratkozni a kereskedelmi szakközépiskola harmadik osztályába. Meg is tettem, le is érettségiztem. Megjegyzem, a beiratkozott húsz diák közül mindössze ötünknek sikerült elvégezni azt.

— Ügy tudom, hogy az érettségivel együtt megszerezték a boltvezetői képesítést is.

— Igen. Nem volt könnyű, hiszen munka mellett tanultunk. Visszatérve a kronológiához, illetve az előző kérdéshez; mint említettem, Bo- gyiszlón kezdtem, a fél év után kerültem be Tolnára, tulajdonképpen ebbe az üzletbe, ami akkor még kétszemélyes vegyesbolt volt. Amikor leérettségiztem, nyugdíjba ment a boltvezető, s helyére engem neveztek ki. Azután férjhez mentem, szültem, majd ismét dolgoztam. Közben elkészült ez az üzlet, ez a korszerű ABC — amely a régi üzlet számán „fut” —, és én üzletvezető-helyettese, fél év múlva pedig vezetője lettem.

— Csak nyugodtan telefonáljon ... Nem. Ne hívja egyik helyettest sem. Ráérek ...

— Halló! Frankné vagyok

Tolnáról, a négyesből... Hogyne ... Köszönöm ... Máris mondom: van kétszáz üres

sörösládánk, el kellene vinni. Kérek kétszáz üveg kis kólát... Literes nincs? Mikor lesz?... Szamócát is hozzanak! és meggyet is ... Mikor lesz szamóca? Kedvelik az emberek ... Jó, akkor legalább valamennyi sört... A múlt héten sem kaptunk ... Persze, ha az a pár üveg is számít... Szóval nem tudtam „becsapni”?

— Ezek szerint már nemcsak a sör, hanem az üdítők körül is gond van.

— Sajnos. A keresettekből alig-afig szállítanak, sőt gyakran egyáltalán nem. Csak Mecseki keserű, grapefruit és citrom van. S hiába mondom a vevőnek, hogy a gyártó ezt meg azt nem tud szállítani. Meg is értik, meg nem is. Nekem meg állandó lelki- ismeretfurdalásom van. Azt szeretném, ha mindenből lenne választék, ha a vevők azt vásárolhatnának mindig, amit szeretnének. Persze, nem álmodozom, mert minek? Inkább azzal foglalkozom, s foglalkozunk, hogy miként bővíthetjük mégis a választékot, hogyan rendezzük az üzletet, hogy a kapható áruk kínálják magukat, és nagy gondot fordítunk a rendre, tisztaságra és az udvariasságra.

— Kapásból annyi fontos dolgot sorolt fel, hogy mindre egyenként szeretnék rákérdezni. Tehát: hogyan próbálják bővíteni a választékot?

— Kezdem az áru rendelésével, amiben az áfész szabad kezet ad. Tehát bárhonnan rendelhetek az áruház profiljába illő árut, mégpedig olyan mennyiségben, amit jónak látok, azaz a józan ész és az eladhatóság határain belül. A rendelést leadhatom telefonon, megrendelő' lapon, azaz levélben, de az áfész gépkocsit is biztosít, tehát szabadon mehetek bárhova áruért. Vásárolunk a Skálától, a Tolna megyei Fü- szérttől... Ja! Korábban más füszérttől is hozattunk árut. Viszont az utóbbi időben sikerült a szekszárdival- kialakítani nagyon jó kapcsolatot — árubemutatót rendeztek üzletünkben —, s azóta, mondhatom, megszűntek gondjaink, üzletünket ragyogóan ellátják. Mit mondjak még? Tésztaféléket Kalocsáról hozatunk, friss zöldségféléket a szezonban a kistermelőktől veszünk.

— Hivatkozom a negyedórával ezelőtti telefonbeszélgetésre. Pontosan arra, amit Orosházával folytatott.

— Hát ez is izgalmas. Megállapodtunk, hogy a reklámozott termékeikből rendelünk. Most várjuk az első szállítmányt: kapunk Orsi virslit, pulykafelvágottat, mortadel- lát. Most először csak keveset rendeltünk, de reméljük, hogy az emberek megkedvelik ezeket a termékeket, s akkor minden héten egy alkalommal — szerdánként — szállítanak ezekből az áruféleségekből, tehát bővül a kínálatunk.

— Említette, hogy fontosnak tartják az udvariasságot, ami egyébként valóban lényeges dolog... Jól emlékszem, másfél évvel ezelőtt, erre jártomban bejöttem a boltba, mert szovjet pezsgőt szerettem volna vásárolni szilveszterre, és több helyen hiába próbálkoztam, nem volt. Amikor bejöttem, s köszöntem, kissé meglepődtem, hogy a pénztárban ülő hölgy igen hangosan viszonozta köszöntésemet. További elcsodálkozásom oka a polcon sorakozó és általam keresett teli palackok voltak.

— Mindig elszomorít, ha hasonlót hallok, mint amit elmondott. Már ami a köszönést illeti. Erről nem is beszélek szívesen, mert minek? Egy kereskedő igenis köszönjön a vásárlónak, a trécselést hagyja a munka utánra, helyette segítsen a választásban, ha szükségesnek véli, vagy látja, hogy a vevő bizonytalan.

— Milyen az álmai boltja?

— Nem vagyok maximalista. Én szeretem ezt az üzletet, hiszen mint mondtam, tulajdonképpen itt nőttem fel, helyesebben itt lettem igazi kereskedő. Ha válaszolni kell mégis, akkor talán annyit, hogy jó lenne egy kicsit nagyobb üzlet, de elsősorban a tágasabb raktárak kelnének el. Mert így rengeteget kell pakolnunk, cipelnünk, hogy az új árunak helyet biztosítsunk, a lejárati idő sorrendjében pakoljunk, és a zsúfoltság ellenére is gusztusos benyomást keltsenek a raktárak. Ebben, az itt dolgozók mindannyian egyetértünk. Egyébként tizenkilencen vagyunk — három kivétellel mind nők.

— Már korábban figyeltem, hogy igen dinamikus egyéniség. Szimpatikusak a határozott mozdulatai, a döntési készsége, mozgékonysága.

— Ezért van nekem olyan sok szabad időm. Mármint otthon. Mert az üzletben nemigen van. Sőt, a múlt hetet kivéve, nem is emlékszem, mikor vettem ki szabadnapot. Talán áprilisban ... Szóval otthon sem „szuttyogom” el a dolgot. Ripsz-ropsz elvégzek, s aztán együtt a család. Az utóbbi két hónapban minden hét végén elutaztunk kirándulni, strandolni, vagy

a nagyszülőkhöz. Ezeket a kiruccanásokat kisebbik lányom is, aki két és fél éves, nagyon élvezi.

— Szívesen hallgattam, amit elmondott, de az előzőekben egészen máshova akartam „kilyukadni”. Történetesen oda, hogy egy ilyen egyéniségnek, mint ön, nyilván ajánlottak már más munkahelyet, jóval kedvezőbb anyagiakkal. Mert az köztudott, hogy a‘kereskedők nincsenek úgymond túlfizetve.

— Persze, hogy nem mindegy. De aki valóban hivatásának érzi szakmáját, az nem cseréli fel könnyedén másikra. Még kecsegtető anyagiak miatt sem. Legalábbis én ezt vallom. Még akkor is, ha egy végzett szakmunkás két- három éves gyakorlattal átlag kétezer-háromszáz forintot keres; a kezdő eladók alapbére 1600—1700 forint, ami természetesen emelkedik — a cég anyagi lehetőségének függvényeként, amihez még hozzátevődik a forgalom után járó jutalék.

— Ennek hogyan történik az elosztása?

— Az alapfizetés arányában. Viszont két évvel ezelőtt ezzel kapcsolatban új rendelkezés látott napvilágot. Mégpedig az, hogy a havi jutalék tíz százaléka visszatartható, s negyedévenként az összegyűlt pénzt a bolt vezetője, helyettese és a szakszervezeti bizalmi osztja el, mégpedig differenciáltan, azaz a végzett munka szerint. Vannak dolgozók, akik ilyenkor mindössze ötven, viszont vannak, akik ötszáz forintot kapnak.

I — Milyen a kollektíva?

— Nagyon jó. Igaz, a mozgás elég nagy, de többen törzsgárdatagok vagyunk, sőt, szocialista brigádot is alapítottunk. Persze, hozzátartozik, hogy mostanában a brigádmunkánk nem éppen dicsekvésre méltó, de éppen a napokban beszélgettünk, hogy kicsit fel kellene újítani e tevékenységünket. Egyébként korábban rengeteg társadalmi munkát végeztünk, bölcsődét patronáltunk (ezt tesszük most is), gyakran jártunk együtt moziba, színházba, és gyakran töltöttünk együtt kellemes estét. Ezek hiányoznak, Hiszen a kollektíva összetartozása akkoriban sokkal erősebb volt... Most pedig megkérem, hogy nézze meg az üzletet.

— Valóban példás rend van mindenütt. Jé! Lehet kapni mosogatószert is? Már nem is tudom, hogy mikor láttam utoljára...

— Eladó! Tessék venni belőle. Már nem sok van... És ha ajánlhatok mást is, szívesen teszem. Van például nagyon finom fügedzsem, imádni fogják a gyerekei. Aztán Johnson bútortisztítót is a napokban kaptunk, nem szólva az Elidor hajbalzsamról, vagy a DC testápolóról.

— Kipróbál minden árufélét?

— Persze, ha nem tenném, hogy ajánlhatnám jó szívvel? Én is úgy vagyok, mint a többi bolti dolgozó. Ha valami újdonság érkezik, azonnal vásárolok belőle ... Most már tehetem. Nézze, van gépkocsink, a lakásunk be van bútorozva ... de kérem, hogy nézze meg.

— Nagyon szívesen, és köszönöm.

V. HORVÁTH MÁRIA

Múltunkból

A második világháború végén, az ideiglenes fegyverszüneti megállapodásnak megfelelően, hazánkban az antifasiszta hatalmak ellenőrző bizottsága működött, ellenőrzendő a fegyverszüneti megállapodás betartását. Tolna megyében Tokarev alezredes, a szovjet hadsereg főtisztje töltötte be ezt a funkciót. 1945 április elején jelentést kért az alispántól Tolna megye helyzetéről. A jelentés, amely számottevő statisztikai adatot is tartalmaz, 1945. április 17-én készült el. Az alispánnak nyolc kérdésre kellett válaszolnia. S mer* 1 ez a jelentés számos kérdésben segít eligazodni abban, hogyan alakult az élet a megyében 1944 végén és 1945 elején, indokolt, hogy kissé részletesebben megismerkedjünk ezzel a jelentéssel.

Az első kérdés, amire választ kellett adni, a közellátás volt. Az alispán részletesen leírta, hogy valamennyi közszükségleti cikk jegyre vagy kiutalásra volt kapható. Hús, zsír, liszt, cukor, petróleum, lábbeli a helyi kiskereskedőkön keresztül jutott a lakossághoz.

A felszabadulást követő hónapokban a hatósági kiutalás már csak a liszt forgalmazásában volt érvényben. A megyeszékhelyen azonban intézkedni kellett, hogy a sót is a hatósági döntéseknek megfelelően hozzák forgalomba. Kevés volt a só, s hogy a felvásárlást megakadályozzák, hatósági elosztást kellett alkalmazni. A jelentésből tudjuk, hogy a kiskereskedők készlete is igen kevés volt, emiatt rendszeres ellátásról nem lehetett szó. A lakosság zöme a parasztságtól közvetlenül vásárolta meg a szükséges élelmiszert, egyre magasabb árakon.

A második kérdés az volt, hogy a németek és Szálasiék milyen intézkedéseket tettek a gazdaság terén.

„A németek és a Szálasiék elrendelték a 100 kát. holdon felüli gazdaságoknál az állat- állomány nagy részének jpi igénybevételét és ennek végrehajtását meg is kezdték, de csak egy-két gazdaságban

tudták a vármegyénkben keresztül vinni, mert közben az orosz hadsereg bevonult.

Háztartási szempontból az volt az intézkedésük, hogy elrendelték a liszt és a cukorfejadag leszállítását”.

A nemzetközi ellenőrző bizottság képviselője arra is választ kért, hogy mekkora a megye lakossága. íme az al- ispáni jelentés:

1941-ben az összlakosság 273 154, ebből férfi 132 367, nő 140 787.

1945-ben az összlakosság 241 523, ebből férfi 117 039, nő 124 484.

A lakosság nemzetiség szerint:

magyar 204 593, az összlakosság 74,9 százaléka,

német 67 742, az összlakosság 24,8 százaléka,

szlovák, román, horvát, szerb és bunyevác 546, az összlakosság 0,2 százaléka, egyéb nemzetiségű 273, az összlakosság 0,1 százaléka.

Az alispán vallás szerinti megoszlást is közölt. Eszerint a lakosság 71,6 százaléka római katolikus, 0,1 százaléka görög katolikus 14,3 százaléka református, 11,4 százaléka evangélikus, 0,1 százaléka görögkeleti, 2,2 százaléka izraelita, egyéb 0,3 százalék.

A nagy sorsforduló egyik, sokakat érintő kérdése volt: hányán mentek el a megyéből önként a németekkel, és mennyit vittek el erőszakkal. A válasz: önként elment 3732, erőszakkal elvittek 462 személyt. Ebben a számban nem szerepelnek az 1944. júniusban deportáltak.

Milyen intézkedéseket tettek a németek és Szálasiék a polgári lakosság mozgósítására, kilakoltatására, stb? — erre a kérdésre így válaszolt az alispán:

„A németek, illetve a Szálasiék elrendelték a leventék elszállítását, de ez nem sok községben sikerült nekik. Felhívták ezenkívül a 16—60 év korabeli férfiakat, hogy az orosz hadsereg bevonulása

elől hagyják el községeiket és jelentkezzenek katonának. Ennek a felhívásnak a lakosság nem tett eleget. A tartalékos tiszteket behívták katonai szolgálatra, de a legtöbben ennek sem tettek eleget. A Volksbund szervezetek külön is felhívták a német községek lakosságát, hogy az orosz hadsereg elől meneküljenek el, de még a német lakosság nagy része is itthon maradt, sőt, még a.volksbun- disták közül is többén itthon maradtak. Elrendelték a Du- na-vonalától 14 km-es sávban egy-két községben a teljes anyagi és személyi kiürítést, de teljesen ezt sem tudták keresztül vinni, az orosz hadsereg gyors bevonulása miatt.”

Meglehetősen sablonos — s nem is helytálló — választ kapott az ellenőrző bizottság képviselője arra a kérdésre, hogy milyen politikai párt — eszme — örvendett a legnagyobb népszerűségnek Magyarországon a lakosság körében: íme a válasz:

„A lakosság legnagyobb része a demokratikus eszme híve. Mivel az ország, de vármegyénk lakosságának is túlnyomó része paraszt, illetve kisgazda, ezért a politikai pártok közül vármegyénkben a legnépszerűbb a Független Kisgazdapárt.”

Nincs feljegyzés arról, hogy Tokarev alezredes miként fogadta a nyolcadik kérdésére kapott választ, de valószínűleg nem volt vele megelégedve. íme a kérdés: „8. A reak- ciónisták tevékenysége; milyen alapja van annak, és milyen párt felé orientálódnak?”

És a kapott válasz:

„A reakcionisták legnagyobb része az orosz katonaság bejövetele előtt a vármegyéből elmenekült. A vezetők pedig mind elmenekültek. így, ha maradt is itthon kevés számú reakcionista, azok most meg vannak ijedve, és nem mernek tevékenykedni, hanem igyekeznek minél nagyobb csendben maradni, nehogy esetleg tudomást szerezzenek róluk, és internálják őket. Mindezt azért gondoljuk így, mert nem jutott eddig olyan adat tudomásunkra, hogy reakcionisták tevékenykednek, vagy valamilyen párt felé orientálódnának. Ha volna is ilyen szándékuk a reakcionisták- nak, az sikerre úgy sem vezetne, mert a jelenlegi demokratikus politikai pártok megegyeztek arranézve, hogy ilyen egyéneket pártjukba még tagul sem vesznek fel”.

Az alispáni jelentés utolsó pontja nagyon szépítette a helyzetet, mert ugyan való igaz, hogy élénk tevékenységet nem fejthettek ki a demokratikus kibontakozással szemben a reakciós elemek, de szervezkedésükről, a suttogó propagandájukról egy közelgő új világháborúról, amelyben a nyugati hatalmak szembefordulnak a Szovjetunióval és győznek... ezekről tudott az alispán, s tudhatott arról is, hogy a demokratikus rendőrség igen sok személy ellen indított indokolt eljárást.

A KÉMÉNYSEPRŐK BÉREMELÉSE

A felszabadulást követően az elsők, akik béremelést követeltek a megyében — a meglévő iratok tanúsága szerint — a kéményseprők voltak. A kéményseprő mesterek és a kéményseprő munkások azt kérték a megyei nemzeti bizottságtól, visszamenő hatállyal engedélyezze, hogy a városi kémények egyszeri tisztítátásért 1,—, a vidéki

kémények tisztításáért 1,20 pengőt számolhassanak fel. A vendéglői, intézeti, kávéhá- bi, kórházi, uradalmi tűzhelyek tisztításáért 10 pengőt kívántak felszámolni. Az éjszakai munkáért kétszeres díjazás jár a tervezet szerint.

A beadványt a nemzeti bizottság átadta az alispánnak, aki a béremelési igényt tudomásul vette — visszamenő i hatállyal.

K. BALOG JÁNOS