Tolna Megyei Népújság, 1983. május (33. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-01 / 102. szám

lA^ÍÉPCUSÁG 1983. május 1. Atlétika Szekszárdi győzelmek a középiskolai futó csb-n A dombóvári Reit Ágnes (jobbról a második) nyerte a 800 méteres síkfutást­Hexasakk Magyar siker Varsóban Sípszó előtt NB II: Szekszárdi Dózsa-22. sz. Vo­lán: 17.30 óra. V: Szabó T. Formaggini Károly: - Vasárnap kiegészült csapattal vehetjük fel a küzdelmet a kiesés ellen küzdő „kis" Volán ellen. Fel­készülésünket kisebb sérülések zavarták ugyan hét közben, de a szer'dai edzőmérkőzésén bíz­tatóan játszott csapatunk, így a számunkra is nagyon fontos „négypontos” mérkőzésen bí­zunk a sikerben, legyőzzük el­lenfelünket. Csapatot közvetle­nül! a mérkőzés előtt hirdetek az alábbi keretből: Hufber, Holler, Weitner, Bonnyai, Laki, Adorján, Tapaszti, Kniesz, Kresz, Dienes, Megyeri, Lauer, Frep- pón, Koroknál, Varga L„ Ma­gyar J. Területi bajnokság: Bonyhádi MSC-Mohácsi TE: 17.30 óra. V: Szerecz. Fertőszö­gi Béla: - Az előzetes hírek szerint több száz szurkoló kísé­retében érkezik Bonyílódra- a területi bajnokság tavaszi si­kercsapata, a bajnoki arany­érem várományosává előlépett Mohácsi TE. A jelek szerint nem akármilyen összecsapás lesz ez a 90 perc. Bármilyen jó is a Mohácsi TE, mi most nem nagyon félünk tőlük-. Két egy­más utáni győzelemmel a tar­solyunkban jó „passzban" va­gyunk és elég pontunk van már ahhoz, hogy bátor, nyílt­sisakos játékkal győzelemre törjünk. Ezt meg is tesszük. Sajnos, Nagy J. két sárga lap, Sebestyén és Máté pedig sé­rülés miatt nem játszhat.- Mucska - László. Kovács, Horváth, Lángi - Izsák, Stercz, Palkó - György, Zirc'her, Bulla. ■Kispadosok: Keszler, Pfeiffer, Fritsrhi, Wirth. Bólyi MEDOSZ-Paksi SE: 17.30 óra. V: Pálfy. Bagó Bé­la: - Több játékos sérüléssel bajlódik, Bandi pedig családi okok miatt nem tudja vállalni a mérkőzést. A találkozó esé­lyese a pályaválasztó Boly, de az egyik pont megszerzése re­ményében kelünk útra. A kez­dő tizenegyet 15-ös keretünk­ből csak közvetlenül a mérkő­zés előtt ielölöm ki. A keret: Németh, Turóczi. Klein. Ga- ramvölgyi. Blatt, Fülöp. Szabó, Bencskk, Éberdt, Somodi, Lom­bért, Bakó, Fazekas, Porga, Osztermajer. Kisdoroqi MEDOSZ-Dombó- vári VMSE: 17.30 óra. V: Radó. Losonczi István: - Ha a közön­ségünket meg akarjuk tartani, akkor feltétlenül győzelemre van szükségünk a megyei rang­adón.- Kiss I. - Papp, Éppel, Fá­bián, Nagy - Kiss II., Odor, Horváth - Klein, Hosnvánszki, Meksz. Kispadosok: Berning, Dobos, Spief, Csámpán Fenyvesi József: - A 24. órá­ban vagvunk, többek között ezért is kértek fel a szakmai munka vezetésére. A csapaton belül szerkezeti váítozás várha­tó, egy-'két új játékos igazolása folyamatban van. így most még keretet sem tudok közölni. A vezetőség maximális támogatá­sa mellett bízom abban, hogy a játékosokban lévő tartalék­energiát is mozgósítva a dom­bóvári futballszerető közönsé­get ismét visszahódítjuk a le­látóra. Minden ' pontra égető szükségünk lesz a végelszámo­lásnál, ezért legalább döntet­lenben reménykedem Kisdoro- gon. Szekszárdon rendezték meg pénteken délután a középisko­lák futó csapatbajnokságának döntőjét, melyen .hét leány- és hat fiúcsapat 'mérte össze tu­dását versenyszámonként egy- egy indulóval. Az I—II. osztályos tanulók a II. korcsoportban, míg a III—IV. osztályosok az I. korcsoportban versenyeztek. Az atlétikai állásfoglalás óta me­gyénkben nagy népsze-űség- nek örvendő versenyformában selejtező után lehetett a dön­tőbe jutni. Lányoknál a szek­szárdi Garay Gimnázium fölé­nyesen nyerte a pontversenyt, míg a fiúknál rendkívül izgal­mas volt a végküzdelem. Az utolsó versenyszám előtt ugyan­is még négy csapat is esélyes volt az első helyre, aztán a szekszárdi Rózsa Ferenc Szak- középiskola csapata bizonyult a legeredményesebbnek, míg a bonyhádi fiúk a 4x400-as vál­tóban harcolták ki a holtver­senyben elért második helye­zésüket. Eredmények: Lányok: 100 m, I. korcsoport: 1. Tóth Andrea (Dombóvár, Gőgös) 13,5, 2. Szauter Ildikó (Szekszárd, Ga­ray) 14,0, 3. Bartha Erika (Bony­hád, Petőfi) 14,3. M. korcsoport: 1. Gahó Judit (Szekszárd, Ga­ray) 13,1, 2. Tóth Gabriella (Bonyhád, Petőfi) 13,6, 3. Drú- bits Ágnes (Paks) 14,0. 200 m, I. korcsoport: 1. Nagy Krisztina Sz. Garay) 28,4, 2. Gscheidt Zsuzsa (D. Apáczai) 29,0, 3. Hegedűs Ildikó (B. Pe­tőfi) 30,0. II. korcsoport: 1. Szinger Ibolya (Paks} 28,6, 2. Micskó Mónika (Sz. Garay) 28,8, 3. Simon Tímea (Sz. Eü.) 29,4. 400 m, I. korcsoport: 1. Csen­dé Zsuzsa (Sz. Garay) 67,1, 2. Tibai Tünde (Paks) 67,5, 3. Hú­gén Ágnes (B. Petőfi) 68,6. II. korcsoport: 1. Gábor Andrea (Tolna) 61,4 2. Gőry Enikő (Sz. Garay) 65,1, 3. Énekes Éva (B. Petőfi) 66,0. Szekszárdi Spartacus-Lörinci Fonó 23-19 (13-10). Szekszárd, 100 néző. V.: Bánkúti, Török. Szekszárd: Tóth - Hosnyánszki- né, Jauchné, Katzenberger, Frilz, Tekauer, Lovász. Csere: Kiss, Beke, Szabó. Edző: Tak­sonyi István. Katzenberger nyi­totta meg a gólok sorát a 2. percben, majd Lovász 2-0-ra alakította az eredményt. Szoro­san, zártan védekezett a Spar­tacus. Az 5. percben 3-1, az­tán Tekauer találatára Puhl remek egyéni alakítás után vá­laszolt. Már az első negyed­órában is kitűnt: a fővárosiak kapuvédője nincs kirobbanó formában. A hazaiak 7-2-es vezetésénél büntetőből szépí­tettek a textilesek. Ezután ért­hetetlenül megtorpant a szek­szárdi gárda, így a 18. perc­ben fi-ó-ra felzárkózott az ellen­fél. Két perccel később jókor jött Hosnvónszkiné felsősarkos aólja. miközben a másik olda­lon Tóth büntetőt védett. Szo­ros volt a félidő hairája is, a Spartacus védekezési hibáit 800 m, I. korcsoport: 1. Reit Ágnes (D. Gőgös) 2:27,6, 2. Fazekas Ágnes (Paks) 2:29,5, 3. Ul'bert Erzsébet (Sz. Garay) 2:39,6. II. korcsoport: 1. -Hor­váth Erika (Sz. Garay) 2:29,0, 2. Dallos Ibolya (Paks) 2:34,1, 3. Sánta Emőke (Sz. Eü.) 2:36,3. 4x100 m váltó: 1. Szekszárd Garay 52,2, 2. Szekszárd Eü. Szakközépiskola 54,7, 3. Dom­bóvár Apáczai Szakközépisko­la 55,4. 4x400 m váltó: 1. Paksi gim­názium 4:2,23, 2. Szekszárd Ga­ray 4:33,4, 3. Bonyhád Petőfi Gimnázium 4:34,7. Pontverseny­ben: 1. Szekszárd Garay Gim­názium 71, 2. Paksi gimnázium 48, 3. Dombóvár Gőgös Gim­názium 36, 4. Bonyhád Petőfi Gimnázium 35, 5. Szekszárd Eü. Szakközépiskola 31, 6. Dom­bóvár Apáczai Szakközépiskola 26, 7. Tolnai gimnázium 16 ponttal. Fiúk: 100 m, I. korcsoport: 1. Zádori Zsolt (D. Apáczai) 11,9, 2. Eigeman Gábor (Paks) 12,0, 3. Répási András (Sz. Ga­ray) 12,2. II. korcsoport: 1. Ben- cze Sándor (Sz. Rózsa F.) 12,2, 2. Varga Attila (Sz. Garay) rendre kihasználta a vendég­csapat. A 25. ■ percben 9-7, majd Jauchné és Hosnyánszki- né révén 11-7, amikor Tóth újabb hétméterest hárított. Az utolsó öt perc öt gólt hozott. A második félidő szekszárdi góllal indult. A lőrinciek öt perc elteltével szépítettek- gól- gyárosuk, Puhl révén 15-11-re. A folytatásban Tóth ismét kivé­dett egy büntetőt, Jauchné pe­dig kétperces kiállítást kapott. Negyedórás élénkebb iramú játék végén, 17-13-as állásnál a negyedik hétméterest hárí­totta a Spartacus kapusa. Kap­kodni kezdett az ellenfél, ezt most a hazaiak használták ki és előnyüket hat gólra növel­ték. Rövid ideig, mert a szek­szárdiak is átvették a „dobd, fuss" szisztémát, a 25. percben íqy 21-18-ra módosult az állás. A finisben mindkét együttes el­fáradt, a Spartacus két aóljára a fővárosiak eggyel válaszol­tak. Szikrázó napsütésben, köze­pes színvonalú játékkal, végig 12,4, 3. Lugi Kálmán (D. Apá­czai) 12,7. 200 m, I. korcsoport: 1. Nagy Sándor (D. Apáczai) 24,0, 2. Bojtos György (Paks) 24,1, 3. Török János (Szekszárd Palánk) 24,3. II. korcsoport: 1. Benizs Sándor (Sz. Palánk) 25,1, 2. Bordás Pál (Sz. Garay) 25,2, 3. Árfalvi István (D. Apáczai) 25,6. 400 m, I. korcsoport: 1. Len­gyel Zsolt (B. Petőfi) 54,5, 2. Fördős Zsolt (Sz. Garay) 55,0, 3. Mohácsi Zoltán (Paks) 56,6. II. korcsoport: 1. Csirzó Antal (Sz. Rózsa F.) 54,9, 2. Streicher Mátyás (B. Petőfi) 56,0, 3. Ke­rekes László. (Sz. Garay) 56,8. 800 m, I. korcsoport: T. Ka­sza Endre (3. Petőfi) 2:04,3, 2. Soós Tibor (Sz. Rózsa F.) 2:06,3, 3. László István (D. Apá- czdi) 2:10,5. 1500 m, I. korcsoport: 1. Ván- csa Dénes (Sz. Rózsa F.) 4:19,8, 2. Farkas István (Sz. Garay) 4:33,8, 3. Komáromi László (Sz. Palánk) 4:37,5. II. korcsoport: 1. Péri Gábor (Sz. Garay) 4:26,9, 2. Barka Csaba (Sz. Ró­zsa F.) 4:33,6, 3. Zenényi Jenő (D. Apáczai) 4:35,6. 3000 m, I. korcsoport: 1. Varga István (Sz. Rózsa F.) 10:10,1, 2. Szabó János (Sz. Pa­lánk) 11:05,8, 3. Haaz István (Paks) 11:21,5. 4x100 m váltó: 1. Dombóvár Apáczai 47,0, 2. Szekszárd Pa­lánk 47,5, 3. Szekszárd Rózsa F. 47,8. 4x400 m váltó: 1. Bonyhád Petőfi 3:41,2, 2. Paks 3:41,6, 3. Szekszárd Garay 3:46,6. Pont­versenyben: 1. Szekszárdi Rózsa F. Szakközépiskola 57, 2. Bony­hád Petőfi Gimnázium 56, 3. Dombóvár Apáczai Szakközép- iskola 56, 4. Szekszárd Garay Gimnázium 54, 5. Szekszárd Palánk Szakközépiskola 42, 6. Paksi gimnázium 40 ponttal1. vezetve nyert a szövetkezeti gárda. Góldobói: Hosnyánszki­Értékes győzelemmel a tarso­lyában érkezett haza három­napos varsói vendégszereplésé­ről a magyar hexasakk-váloga- tott. Csapatunk első nyilvános nemzetközi szereplésén bizto­san győzte le az Európa leg­jobbjának tartott, sok nemzet­közi sikert elért lengyel válo­gatottat. A számítógépes előrejelzés 6:4 arányú lengyel győzelmet ígért, de a házigazdák a 8:2-es győzelmüket is elképzelhetőnek tartották. Ilyen előjelek után meglehetős hidegzuhanyként hatott rájuk a mérkőzés alaku­lása. Sziráki szerezte az első győzelmet, majd sorrendben Hámori, Botkó, Deme és Ru­dolf következtek - az eredmény- jeiző-táblán pedig ez állt: 5:0 Magyarország javára. Az ifjúsá­giak tábláján sikerült ugyan szépíteniük a hazaiaknak, ám a női találkozón elért döntetlen­nel már megnyerte a váloga­tott meccset a magyar együt­tes. A hátralévő játszmákban is csupán szépítésre futotta a len­gyelek erejéből, így alakult ki a 6,5:3,5-es végeredmény. Marék Mackowiak-Rudolf László 0:1. A magyar csapat éltáblása sötét bábukat vezet­ve hamar átvette a kezdeménye­zést, kétszer is elutasította ellen­fele döntetienaján'atát. Pontos végjátékvezetéssel vágott vissza Rudolf a londoni Európa-baj- nokság döntőjében elszenvedett vereségéért. Bank László-Jan Borawski 0,5:0,5. ötórás kemény küzde­lem után harcolta ki Bank az értékes döntetlent az EB har­madik helyezettje ellen. Waldemar Seliga-Szabó Mik­lós 1:0. Szabó végig jobban állt, s nyert végjátékra tett' szert. Egy szabálytalan lépés körüli vita azonban kizökkentette, tisz­tet nézett ej és vesztett. Botkó Imre-Dariusz Dziad- kiewicz 1:0. A Tízek-bajnok Bot­kó gyalogáldozattal igen erős támadáshoz jutott, megoldha­tatlan problémák elé állította lengyel ellenfelét. Máriusz Wojnar-Hómori And­rás 0:1. Hámori szokásához hí­ven kerülte az éles bonyodal­makat, a pozíciós játékban fo­kozatosan túljátszottá ellenfe­lét. Kolozsvári Miklós-Marek Mandecki 0,5:0,5. A lengyel já­tékos gyalogelőnyre tett szert a találkozó elején, de Kolozsvári pontosan védekezett és ellenfele egyetlen hibáját kihasználva tisztet nyert. A kevés bábu mi- « att ez az előny már nem volt értékesíthető. Slawomir Bitner—Sziráki László 0:1. Sziráki már a meg­nyitásból. előnyösen került ki, biztosan verte a Zsolnay Kupán né 10, Tekauer 4, Katzenberger, Lovász 3-3, Jauchné 2, Fritz. is részt vett ellenfelét. Lélekta­nilag is a legjobbkor jött ez a győzelem a magyar csapat szá­mára. Deme Lajos-Tomasz Nowacki 1:0. A magyar válogatott kor­elnöke — túl az ötödik ikszen — fiatalokat meghazudtoló aktív játékkal lepte meg egyetemista ellenfelét és biztos győzelmet aratott. Grazyna Mackowiak—Bruckner Istvánná 0,5:0,5. A legjobb len­gyel női játékos ellen Bruckner- né jóit helytállt, a csapatgyőze­lem biztosítása érdekében egye­zett meg a döntetlenben. Buzási József-Jerzi Pajaczek 0:1. Buzási jól kezdett a lengyel ifjúsági sakkozó ellen, de egy gyalogoselnézés után túl sok időt használt fel gondolkodásra- túllépte az engedélyezett időt. A magyar válogatott bravúros és teljesen megérdemelt győ­zelmet aratott. A csapat tagjai az elmúlt három évben sokat fejlődtek, erről tanúskodik mos­tani sikerük is. A Lengyelország -Magyarország válogatott mér­kőzés után viUámversenyt ren­deztek a házigazdák. Nem tit­kolták: ebben szeretnének vi­gasztalódni a csapafvereségért. A magyar hexasakkozók első alkalommal vettek részt villám- versenyen, s nehezen szokták meg a hazaitól eltérő nemzet­közi szabályokat. Ezek közül elég, ha csak azt említjük, hogy a szabálytalan lépés azonnali vereséggel jár, s a királyt is le lehet ütni! Á 26 versenyző négy csoportban küzdött a 12-es dön­tőbe jutásért. A magyarok kö­zül ez csak Hámorinak és Ru­dolfnak sikerült. A villámver­senyt az Európa-bajnok Marék Mackowiak nyerte. Rudolf László, mint legjobb magyar, a hatodik helyen végzett, Hámo­ri pedig nyolcadik lett. Az ünnepélyes eredményhir­detést követően újabb örömteli hír érkezett Londonból: a Nem­zetközi Hexasakk Szövetség legutóbbi ülésén az eddigi nem­zetközi eredményeik elismerése­ként nemzetközi hexasakkmes- teri címet adományozott Maoko- wiaknak és a bátaszéki Rudolf Lászlónak! A magyar Tízek-baj- nokságot mesterversenynek is­merték el, s ennek győztesei - Botkó Imre és Kolozsvári Miklós- hexcsakkmeSferi címet kap­tak. A lengyel és a magyar vá­logatott vezetői megállapodtak: a jövőben rendszeresen, éven­ként megmérkőzik egymással a két ország válogatottja, felvált­va Magyarországon, illetve Len­gyelországban. A három nap alatt a sakkozás mellett a ma­gyar versenyzők megismerkedtek a varsói ifjúsági központ, vala­mint a magyar kulturális intézet munkájával és Varsó nevezetes­ségeivel. Sportműsor Labdarúgás: NB II.: Szekszárdi Dózsa-22. sz. Volán 17.30 órakor. Területi bajnokság: Bonyhádi MSC-Mohácsi TE, Kisdorogi MEDOSZ—Dombóvári VMSE, Bólyi MEDOSZ—Paksi SE. Kez­dési idő: 17.30. Megyei bajnokság: Iregszem- cse-Dunaföldvár (Dobra), Fadd -Tengelic (Kleiber), Ozora- TÁÉV SK (Albert), Aparhant— Nagydorog (Czárt), Nagymá- nyok-Tamási (Mázaszászváron) (Szinger), Tevel-Kocsola (Köő). Kezdési idő: 17.30 óra. Bony­hádi' Pannónia—Dombóvár (Bonyffádon) (Somogy megyei hárma?) 15.30 órakor. Körzeti bajnokság: Duna­szentgyörgy-Madocsa (Takács), Bölcske-Gerjen (Sóthy), Paks ll.-Kajdacs (Kiss), Pálfa-Né- metkér (Csepregi). Kezdési idő: 17.30. Bonyhádvarasd—Kakasd (Jilling), Izmény-Alsónána (Ma- lomgéczi), Cikó-Alsótengelic (Antlfinger), Tolna—Báta (Guzs- ván), Kéty—Sióagárd (Dravecz T.), Zomba—Öcsény (Tölgyesi), Bogyiszló-Szedres (Patrik). Kez­dési idő: 17 óra. Závod—Döb- rököz 16.30 (Szabó A.), Kapos- szekcső—Nak 16.30 (Kaposvári hármas). Á Szoros küzdelmet hozott a fiúk 4x100-as váltója Kézilabda NB II Győzelem - közepes játékkal Az első félidő közepéig szorosan, zártan védekezett a fehér mezes szekszárdi csapat

Next

/
Oldalképek
Tartalom