Tolna Megyei Népújság, 1983. május (33. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-01 / 102. szám
10 ^níépüjság 1983. május 1. Dolgozatot írunk Csak azt nem értem, kisfiam, hogy mit nem tehet ezen érteni. Persze, neked a világ legegyszerűbb fogalmairól sincs fogalmad, mert az iskolában nem figyelsz, itthon még inkább, s itt az eredménye. Ezért most nem érted, hogy egy kerékpáros, ha óránként huszonkét kilométeres sebességgel halad, és reggel ötkor indul el X városból, akkor mikor fog találkozni azzal a favágóval, aki hét huszonötkor indult, óránkénti' négy kilométeres sebességgel és ötperces pihenővel... Hogy az a múltkor volt, és a biciklis nem találkozott a favágóval? No hát arról ki tehet, kisfiam. Mit gondolsz, mi vagyok én, kerékpárversenyző, vagy netán favágó, hogy az ilyen dilis példákat ki tudjam találni. És, ha nem találkoztak, akkor mi van. Caesar se találkozott Napóleonnal, és attól még a világ világ, la, hogy a tanár bácsi? Hát nem ártana, kisfiam, ha a tanár bácsi is az élethez közelállóbb példákat tudna kitalálni, nem ilyen el- vontakat. Például azt, hogy mennyi szennyvízbírságot fizet az a vállalat. . . . . . Hogy nem fizetnek? Ugye már megint beleszólsz. Ha nem fizetnek, nem fizetnek. Attól még az iskolában lehetne rendesebb példákat feladni. Na de akkor térjünk a tárgyra . .. Még hogy nem fizetnek . . . Na ez már több a soknál. Egyszóval Csokonai szerelmi lírájánál alapvetően abból kell kiindulni, hogy Csokonai az Csokonai, a Ura az Ura, ami ugye lehet szerelmi is, meg nem is, de a szerelmi Ura az teljesen más. . Mit mondasz? Hogy már ezt is megbeszéltük. Akkor meg minek zaklatsz, kisfiam? Mondd mng, hogy miért kell apádat állandóan idegesíteni, amikor úqy is annyi gond, baj. . . Hogy már ezt is elmondtam? Az isten szerelmére, ezek a mai gyerekek, hogy mit képzelnek magukról. Ugyanakkor egy nyavalyás dolgozatot képtelen megirni, mert nincs bennük meg a legkisebb logikai érzés sem, a tudásról, a szorgalomról meg nem is beszélve. No de hagyjuk ezt. Légy szives, kedves kisfiam, elárulni végre, hogy miről is legyen szó, illetve miről Írod, akarom mondani Írjuk, vagy pontosan Írom a dolgozatot. Ja? Hát miért nem mondtad ezt rögtön? Szóval arról az izé . . . Hogy nem izé, hanem szinuszgörbék? Hát ki mondta, hogy nem azok? Ha görbék, akkor legyenek görbék . . . Mit kell ezen vitatkozni? Miért, állítottam, hogy egyenesek? Ha nem, akkor meg minek a sok beszéd. Hogy ne vitatkozzak, hanem mondjam meg? Megáll az ész! Éppen most akarom neki megmagyarázni, és erre rögtön közbevág. Hogy én sem tudom, ez már rögtön kiderült? Honnan veszed ezt, kisfiam? Hát hiába mondom én el neki a biciklist, meg a laváqót, Csokonait meg a szerelmi Urát, meg Caesart és a többieket, megőrjít ezekkel a görbékkel, és nem tudunk semmire sem haladni, mert rögtön közbeszólsz .. . Hogy a múltkor is egyest kaptál a dolgozatodra? Mert mindent összekeversz. Mert ugyanis nem Csokonai volt a biciklista kisfiam, és a szerelmi líra sincs összefüggésben a szinuszgörbékkel, de türelem ide-oda, mindjárt én leszek a favágó, s ezen a szekrényen mutatom be itt neked rögtön, hogy mit csinálok, ha mindig köbeszólsz, és elrontod a dolgozatomat. És csodálkozol, ha egyest kapsz rá. KAPOSI LEVENTE Darvas József: » Viharsarki május Az év sajtófotója (Részlet a legnagyobb magyar falu című regényből) A képzetlen földmunkástöme- gek eleinte természetesen csak ösztönösen vallották magukénak a szocializmusnak! nem is a tanítását, hanem inkább a hitét. Ezt bizonyítja az is, hogy az 1891. május 1-i orosházi tüntetés ünnepi zászlajára még a polgári forradalom jelszavát - Szabadság, Egyenlőség, Testvériség - írták. Az ideológiai képzetlenség azonban nem akadályozta m-egi őket abban, hogy a zászló védelmében vérüket is áldozzák . . . Ezzel a vérbe fullasztott tüntetéssel azért is érdemes bővebben foglalkozni, mert bevezetője volt egy éveken keresztül tartó forradalmi hullámnak, amelynek sok halott, sebesült és sok súlyos böntönlbüetetés a mérlege ... A véres dátumra vonatkozólag megpróbáltam falumban olyan embereket találni és megszólaltatni, akik szemtanúi, esetleg talán résztvevői is voltak a felvonulásnak, amelyet csendőrsortűz gyászos szimfóniája rekesztett be. Kevesen élnek mór az akkori harcos nemzedékből: kit a világháború négyéves járványa vitt el, kit a hivatalosan természetesnek mondott, cfe 'orsósaimnál nyomorúság képében korán ottkísértő hálák Anyám, akitől sok igaz mesét hallottam a régi világiról és régi emberekről, tizenhárom éves serdülő! á.ny volt még akkor —, de már a tanyán szolgált, mint esztendős cseléd. Ö csak any- nyit tud, hogy forradalomról beszéltek az emberek, és végigszaladt a hír a tanyák között: visszajött Kossuth Lajos, igazságot tenni a szegényeknek . . . Szabó József „kiérdemesült'’ földmunkás, túl a hetvenen, talán az egyetlen még élő harcosa 1891. május elsejének. Dolgozni már nem tud, csak buzgó foglalatoskodást -mímelve totyog a ház körül, és jó időben sűrűn kiül alacsony zsámolyán a kapu elé, mintha ennyivel is elébe menne a halálnak, mert a nyomorúság hajszájával körülvett öregek csak saját haszon nélküli életüket látják, és mindenkivel szemben előzékenyek akarnak lenn-i. Mikor megkértem, hogy beszéljen a harcaikról!, régi fények elevensége jött vissza a szemeibe, mintha egyszerre tudatára ébredt volna, hogy azért ő se élt egészen, haszontalanul. És ezt ki is mondta, szint-e mentegetve mostani gyámoltalanságát:- Hát bíz az régen volt. Ha jól számolom, talán negyvenöt éve, de mintha éppen csak tegnap történt volna. Negyven* ölt éve - mondja még egyszer, mintha hitetlenkedne, és meg is csóválja hozzá a fejét. — Hogy telik az idő! Akkor még nem voltam ilyen teddide-teddoda ember! Tele voltam reménykedéssel meg erővel. De már átadtam a helyem a fiataloknak, mert én, tőlem telhetőén, megtettem -a kötelességemet, hát folytassák ők. Csőik az bánt, hogy már vélekedni se merek a munkájuk fölött, mert köny- nyen azt mondhatják: ‘aki nem dolgozik, az -ne is beszéljen. Pedig, mondom, mink i-s megálltuk a helyünket a mi időnkben ! Az a dolog meg úgy történt, hogy az asszonyaink készítettek egy nagyon szép, fehér lobogót, ami 91-re kelve lett készen. A lobogó készen volt, de nem tudtuk fölszentelni, mert nem volt pénzünk, amiből fö- dözzüik a kiadásokat. Úgy határoztunk, hogy majd gyűjtünk rá magunk között, -és akkor m ege sin áljuk a fölavatást. Igen ám, de közbejött máius e'seje, a mi legnagyobb ünnepünk. Mert akkor mink még nagyon megünnepe'tük a május elsejét! Úgv gondoltuk, ha mán kész a lobogó, miért ne dugnánk ki? Kidughatjuk azt föl- szentelés nélkül is. Korán reggel ün-neólőbe öltöztünk, bementünk -a föld-munkásegyletbe, és kidugtuk a lobogót az'utcarészre. Olyan szép volt, hogy mindenkinek könnyes lett asz-e- me, és csudájára jöttek az emberek. Maid úgy nyolc óra körül jött két csendőr is, és kérte az engedélyt, ami persze nem volt. Erre megparancsolták, hogy tüstént vegyük be - de mink meg kijelentettük, hogy azt ugyan nem tesszük. Sók-an voltunk, hát elmentek, d-e tíz óra felé újra vissza jöttek a szolgabíró utasításával1, hogy ha nem vesszük be, elkobozzák, és az egy!étet iis bezárják. Mit volt mit tenni, bevettük az utcarészre', és kidugtuk az udvaron. Gondoltuk, tudunk mink befelé is ünnepelni. Nem tudom, ők látták-e meg, vagy elárulja valaki, de viasza jöttek, és az utasítás alapján el vitték a lobogót, az egyletet meg lezárták. Az udvar tele volt ünneplő munkásokkal, akik meg- botránkoztak ezen az eljáráson. Rögtön bizottságot váloszfot- t-k, és mentek a szolgabíró- sáq,ra, de nemcsak a bizottság, hanem az összes j-etenlevők is. Útközben nagyon sokan csatlakoztok hozzánk, és mire odaértünk, m'ár e'leotüík az egész uccát. A b'.TOft'ág bement az éöü,lletbe, és kérte a lobogót, de a bíró, nevezetesen ördög Maris, nem volt erre hajlandó. A tömeg, mikor ezt megtudta, zúgolódni kezdett. A bíró kinyitotta az ablakot, és szónokolni kezdetit, hogy „Emberek, mentenek o'a-k ,szépen haza, majd én írotté zkedeik, hogy a lobogót hamarosan megkapják." De azok erre se tágítottak, hanem ilyesféle szavakat vágtak a fejéhez: — Zászló nélkül nem megyünk, i-nkóbb itt döglünk m eg . . .- Az ördög menjen az ördögbe! . . .- Ne intézkedjen, hanem a 1-oboaót adja vissza! . .. Lassan dél is elmúlt, de mi még mindig nem mozdultunk. Egyre többen és többen let; tünk, mert a tanyákon az a hír terjedt el, hogy a faluban-, kitört a forradalom, mire a béresek is otthagyták a gazdájukét. Ahogy múlt az idő, mindjobban elkeseredett lett a hangulat, mert az éhség is bánto’tt már bennünket. Azért nagyon szép dolog volt, hogy az evés kedvéért senki nem ment haza közülünk, még az asszonyok is ott voltak, és ők kiabáltak leghangosabban. A szolgabíró nem mert semmit csinálni, csak kuksolt a lefüggönyözött ablak mögött. Csendőrnek színét se lehetett látni. Úgy két óra tájban azután hírül hozta valaki, hogy a Nagy utcán, az állomás felől egy szárad katona jön rohamlépésben. Először nem akartuk élhinni, hogy katonákat hoznak ellenünk, pedig csakugv,an igaz volt a híradás. Nemisokára feltűnt az ucoa végén a század, ahogv szurony- sr-egezve jött felénk. Az elkeseredés tetőfokára hágott. Nem hangzott el, közöttünk semmiféle vezényszó, csak egy elkeseredett morajlás zúgott végig a tömegen, mindenki tégla dg rabokat, göröngyöket, kavicsokat szed'ett föl a földről, és a következő pillanatban recsegve tört be a járásbíróság öslszes -ablaka. Mire odaért a katonaság, nem volt egy ép üvegtábla se. A szuronyokkal persze nem lehetett szembeszállni, mert a tenyér az csak fényéi, nem puska. Nagy zűrzavar kezdődött. mindenki menekült. A katonák nem is -sebesítettek meg senkit. De egyszerre csak nagy porfelhő kíséretében három csendőr érkezett meg Apáca felől. Tőlünk nem messzire leszálltak a kiizzadt lovakról, megszorongatták a nyerget, aztán újra fölülték, kirántották a kardot, és főivágva nekihaj- tottalk a tömegnek, ütöttek, szúrtak, tapostak, akit csők értek. Különösen az egyik, egy fehér lovas csendőr volt kíméletlen. Utánavágtotott a mel- lékuccákba menekülő embereknek is, még a kapukban békésen pipázgató öreg parasztokon és végigvágott, ha nem kotródtak be idejekorán. Csúnya mesterség volt, mondhatom. Haláleset tudtommal nem történt. Hogy hányon sebesültek meg, azt nem lehetett megtudni, mert senki nem mert jelentkezni. Attól féltek, hogy megbüntetik őket. Mint ahogy meg is büntettek közülünk többeket, akiknek részük volt a tüntetésben. Néhány évre rá mégis visszakaptuk a lobogót, és fölszenteltük. Most is ott van még a földmívelőegylet tulajdonában. így mondta el Szabó József a tüntetés történetét. Stalter György: Tólápa '82 című sorozatból Lengyel Gábor: Vasutas NAGY LÁSZLÓ: Májusfák Hajnalban állnak már viézül, szökik az égről a felhő, haragos fejükön vigyázva szalagot ingat a szellő. ünnepi ruhádat vedd elő, danolhatsz, fütyülhetsz békén, rögökön kapavas ne csengjen, gyáron se füstöl a kémény. Mióta a mezők nyugodtak s nem ragyog fű között töltény, azóta viruló ünnep ez, minekünk eleven törvény. Pernyévé égett a papiros, amire tilalmat írtak, ^ májusfát magasat állítunk, szegfűink szabadon nyílnak. Májusfák suhogják magasan az ember szabadult kedvét,' tövükben a táncot ne járják sarkantyús csizmájú medvék. Georg W. Pijet: Történetek Marxról A FÉRFI A trieri gimnázium érettségi ünnepsége után, mikor hozzátartozóik és barátaik köszöntötték a végzősöket, a huszonegy esztendős Jenny von Westphalen odalépett egykori gyermekkori játszópajtásához, s a maga sajátosan hűvös modorában, visz- szafogott hangon gratulált neki. — Egyébként holnap estélyt adunk Edgár iskolai tanulmányainak befejezése alkalmából — tette hozzá végül. — És az ön tiszteletére is... — Miért nem tegez, mint azelőtt? - kérdezte Marx meglepetten. — Már nem tehetem. Férfi tett önből, Kari — válaszolta Jenny. — Én még nem érzem. — De én már igen! — felelte Jenny, s gyorsan visszalépett fivére, Edgár mellé. ÉRTÉKTÖBBLET 1865 téli hónapjaiban, mikor Marxot házhoz kötötte betegsége, .meglátogatta egy fiatalember, Paul Lafargue, akit Marx már Párizsból ismert. A heves proudhonista esküdött mestere korlátozott gazdasági tanítására, és ezért Marxszal ezen a napon vitába keveredett, amelyet még sok elkövetkező napon át folytatott vele. Marxra az ifjú - egyébként kubai ősök unokája - fess, idegenszerű külseje és társalgási készsége sokkal kevésbé hatott, mint az ilyesmi iránt fogékony lányaira. Amíg Lafargue Marx számára csupán érdekes partner és végeredményben egy okítandó diák volt, aki szívesen hagyta magát bevezetni A tőkébe, addig Lafargue egyre feltűnőbben szemezett Laurával, és a házban valamennyien — Marx kivételével — hamarosan észrevették kettejük néma egyetértését. Mikor a háziak végül elérkezettnek látták az időt, hogy a családfőt beavassák Lafargue új szerepébe, Marx elképedve csapott a homlokára:- És én, szamár még azt képzeltem, hogy miattam kuksol itt minden este olyan derekasan!- Azért nem volt hiábavaló a dolog — válaszolta Lafargue. - Úgy mellesleg sokat tanultam a kapitalizmus gazdaságáról is.- De az értéktöbbletet most magának sajátítja ki - felelte Marx. BORRAVALÓ EGY HALÁLOS ÍTÉLETÉRT Marx rabja volt a szivarjának. A legszörnyűbb gazból készült szivart is megvette, ha keveset kellett érte fizetni. Egy nap olyan fajta került a piacra, amely dobozonként másfél schillinggel volt olcsóbb. Marx lecsapott rá, s attól kezdve még többet dohányzott, mint azelőtt. Környezetét, mely ezt nem látta szívesen, kioktatta, hogy ha egy dobozon másfél schillinget spórol, akkor kettőn a dupláját takarítja meg. Tehát minél többet dohányzik, annál kifizetődőbb lesz a számára a dolog, és ez-ellen senkinek sem lehet ellenvetése! Ha ilyen tréfás dolgokat írt volna főművében, A tőkében is, akkor á polgárság bizonyára hozzájárult volna ahhoz, hogy a könyv minél kelendőbb legyen. A burzsoázia azonban egészen helyesen azt mondta magában, hogy az ügye csak addig fog virágozni, amíg senki sem latja át annak * igazi lényegét. Minthogy most Marx fehéren-fe- ketén feltárta azokat a törvényeket, amelyek szerint a kapitalista kizsákmányolás funkcionál, a burzsoázia már az első kötetet sem akarta megvenni. A kiadó is csupán borravalót adott az óriási munkáért. Marx megértette ezt és azt mondta:- Most tulajdonképpen az a kérdés, hogy az ember elvár- hatja-e a burzsoáziától, hogy normálisan fizessen halálos ítélete megfogalmazásáért. (A hallei Freiheitből) Zahemszky László fordítása WEÖRES SÁNDOR: A szekér Szénás szekér ökrös szekér égre nem ér mélybe se tér rögös úton billeg halad sose szalad el se marad lassan viszi a sima tér s mikorra kell céljába ér.
