Tolna Megyei Népújság, 1983. május (33. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-31 / 127. szám

MÁJUS 31 KEDD • Névnap: Angéla. A INap kél 4.52 nyugszik 20.32 órakor. A Hold kél 0.37 nyugszik 6.29 órakor. Kétszáztiz évvel ezelőtt 1773. május 31-én született, és 80 , éves korában, 1853-ban hunyt el Johann Ludwig Tieck né- ■ met regényíró és költő, a korai romantika egyik kiváló kép­viselője. + BÚZAKEMIZÁLÁSI BEMU­TATÓ. A KSZE növénytermelési rendszer június. 2-án a Bólyi Mezőgazdasági Kombinátban búzákémizá'lási és fajtabemuta­tót tart. Az új vegyszerek hatá­sát, illetve az új búzafajtákat mutatják be a Tolna megyei mezőgazdasági üzemek szak­embereinek. A KÉNYSZERLESZÁLLÁS. A Lufthansa nyugatnémet légitár­saság együk repülőgépe útjá­nak megszakítósára kényszerült Atlhlértben, miután egy ismeret­len telefonáló azt közölte a frankfurti repülőtérrel, hagy po­kolgépet rejtették el a fedélze­ten. A repülőgép a Dél-afrikai Köztársaságba tartott, 163 utas­sal és 15 főnyi személyzettel. Athénben átvizsgálták a gépet és az utasok csomagjait, de nem találtak robbanószerkezetet. 4 ÚJABB FÖLDRENGÉS JA­PÁNBAN. Hétfőn hajnalban újabb erős földrengés volt Ja­pán Hókkaidó szigetének csen-, . des-áceánii partvidékén. A föld­mozgás erőssége a Richter- skála szerint 5,8 fokozatú volt. Egyelőre nem ismeretes, hogy az újabb földmozgásnak vol- ta-k-e áldozatai és keletkeztek-e károk. A múlt heti földengéskor 54 ember meghalt és 48 személy eltűnt. O, ÜRES — csontváz és „mel­lékletek", azaz tárgyi emlékék nélküli — sírokat találtak Csák- vár római kori elődjének, Flo- riana-nak a temetőjében a fel- táirá'son dolgozó régészek. A gödrök alakja, nagysága, mély­sége azono-s a korábban feltárt halmokéval, de a vizsgálatok be­bizonyították, hogy „lakóik” so­sem voltak. A nagy meglepetést keltett régészeti lelet azért ér­dekes, mert az üres sírok ic;~n ritkáik a római kori temetőikben, több ezer nyugvóhely közül egy­két ilyen aikad csak. Többségük úgynevezett jelképes sír, ame­lyet a távoliban elesettek emlé­kére emelték a hozzátartozók, s mintha valóban eltemették volna őket, az emlékműre fel­vésték a halott nevét, korát.-f GYÉMÁNTLAKODALMU­KAT ÜLTÉK Jászapátiban Borzák János1 és felesége, Lendvai Ilo­na. A 83 éves férfit — akii het­ven éve dolgozik a mezőgazda­ságban — és 80 éves feleségét öt gyermeke, hét unokája, há­rom dédunokája, valamint a he­lyi tanács és tsz vezetősége kö­szöntötte. 4 TOTÓTÁJÉKOZTATÓ. A < Sportfogadási és Lottóigazgató­ság közlése szerint a 22. heti fotónyereményék az illeték levo­nása után a következők: 13 ta- lálótos szelvény 68 darab, nye­reményük egyenként 39 859 fo­rint. Ezek közül 13 plusz 1 ta lá- tatos szelvény 29 darab, a nye­remény és a jutalom együtt 71 014 forint. 12 taláíatos szel­vény 2351 darab, nyereményük egyenként 769 forint. 11 találb- tos szelvény 26 931 darab, nye­reményük egyenként 67 forint. A tíztaláldtos szelvények száma 152 497 darab, ezekre egyen­ként 22 forintot fizetnek. A kö­* zölt adatók nem véglegesek. A szavatosság „rejtelmei" címmel hangzik el műsor a Kossuth rádió* bán 12 óra >45 perctől. Egy kocsi ré­vén a tartós használati cikkek sza­vatossági tudnivalóit ismerteti, külö­nös tekintettel arra, hogy sokan ösz- szecserélik a garanciális szabályokat a szavatossággal, és ezért már akkor „feladják a csatát", amikor még nem kellene. Hogy voltl... címmel láthatunk mű­sort a tv |1-es programján 18 óra 5 perctől. (Két kiemelkedő szinészegyé- niség alakításának titkát szeretné „megfejteni" a műsor. Törőcsik Mari beszél Régi nyár című vígjátékbeli szerepléséről, Huszti Péter pedig az Isten, császár, paraszt című dráma Zsigmondjáról. Major Tamás Törőcsik Mari művészetéről, Szakonyi Károly pedig Huszti Péterről szól, s közben részleteket láthatunk a két előadás­ból. Törőcsik Mari a Hogy volt... című műsorban ^ LEGÚJABB audio-vizuális műsorainak bemutatásával egy- békötött országos tanácskozást rendezett hétfőn Budápesten, a TIT Természettudományi Stúdió­ja. A konferencián - amelyen a vidéki és fővárosi művelődési otthonok, oktatási intézmények, valdimirit megyei TIT-szervezetek képviselői vettek részt — Juhász Árpád, a TIT-stúdió igazgatója tartott előadást A szemléltetés csatornái a természettudomá­nyos ismeretterjesztésben cím­mel. 4 A LÁTÁS eléktrofiziológiá- -já-rfak nemzetközi társasága 'Budapesten, az Átrium Hyatt szállóban tartja XXI. szi-mpozi- ortját. Hétfőn, a megnyitó ülé­sen Schultheisz Emil egészség- ügyi miniszter köszöntötte a ta­nácskozás résztvevőit: a világ minden részéből érkezett orvos­kutatókát, klinikusokat, biológu­sokat, fizikusokat, akik eléktro- fiziológiai módszerekkel igyekez­nek megismerni a látás mecha­nizmusát. Az öt napig tartó ta­nácskozáson 120 előadást és iposztertbemutatót tartanak. i i i i i i ■ ■ l ■ ■ i » t i Kevés felhő Vár'htatói időjárás ma estig: kevés lesz a töelhő, csapadék nem valószínű. A változó irányú szél mérsékelt marad. A legmagasabb nappali 'hőmérséklet 22—27 fok között alakul. i i i i i i i i i i i i i f i i i Szélesítik Nakan a főutcát iNök községiben több mint egy IkMoméfer hosszú a főutca. Az évek során a makadám borítást porta tanítottá k, a kátyúkat be­tömték, de a közlekedési biz­tonságnak a keskeny útfelület imár nem felelt meg. Ezért fog­tak hozzá az útszélesítéshez. Amint Bödő Lajos közös köz­ségi tanácselnök elmondta, az útpadka földmunkáit az ősszel kezdték, télen folytatták az anyag kihordásával, s az út bo­rítását április derékon, az idő jobbra fordulásával kezdték el. Azóta gyors ütemben, nagy gé­pi erővel dolgoztak. A KPM köz­úti igazgötásá'gónak dolgozói a múlt hét végén fejezték be az út egyik oldalának korszerűsí­tését. A jövő évben kerülhet sor az úttest másik oldalának ren­dezésére is. Szorgos munka folyik a naki főutcában OL VASTAM Kovácsműhely eladó... Vevő lennék a vasárnapi lapunkban hirdetett kovácsmű- hely-berendezésre. Már csak nosztalgiából is. Olyan jó meleg volt télen Széki Lajos kovácsműhelyében . De azért lenne más okom is. Néha kellene egy csavar, a boltban nem kapom meg, mert olyan méretű éppen nincs. A kovácsműhely ősi menetvágóival art is meg tudnám csinálni. Meg aztán lel kellene újítani a kocsim rugóit. Megcsinálnám. Meg én. Saját kovácsszerszámaimmal. Csak az a baj, hogyha meg is veszem, akkor hova te­szem. Mert ötvennégy négyzetméteren nem fér el egy ko­vácsműhely sem. Talán a fújtató. Az jól is jönne télidő­ben, amikor néha-néha kihagy a fűtés.. . Lovat nem patkolnék. Azt már nem. Nincs is lovam. Hát ezért nem veszem meg a kovácsműhely felszerelését. Komolyra lorditva a szót: kovácsokra mindig szükség van. Gondolom, olyan kovács veszi meg a szerszámokat, aki használni is tudja. Sőt. Az eladót szeretném megkérni, csak kipróbált kovácsnak adja el a szerszámokat. Mert lehet, hogy - mint másutt az életben - lesz olyan, aki kovácsnak adja ki magát, és nem az. , . H. I. Befejeződött a nemzetközi tűzoltóverseny Vasárnap látványos bemuit-'a- tóvaf és ünnepélyes eredmény- hfnndetéssel 'fejeződött be aszo- dilalisito országok XI. nemzetközi -tűz-oltóiversenye Balatoni űzfőn. A -Nitrokémia sporttelepén tíz ország válogatott csaipata mér­te össze szakmai felkészültsé­giét, erőnlétiéit. A háromnapos programiban négy versenyszám szerepelt. Az összesített eredmények szeniint első lett a Szovjetunió, máso­dik a.z NDK, harmadik pedig Lengyelország csapata. Az ösz- szetett egyéni versenyben az első helyezést Alekszamdr Sers-z- tyulk, a másodikat Nyilkolaj Szltrijev, a harmadikat Juri-j Po- likairpov érte el; mindhárman a Szovjetunió versenyzői. A díja­idat Horváth István belügyim-i- nfcz-ter adta át.­Balesetek Kongresszusra készülve Medinán... Küldöttet választottak a szerb nemzetiségűek Az elmúlt héten megyénkben egy ember ismié't életét vesz­tette az országúton. A Tolna megyei Rertdőr-f őkapStáin y ság - rai hat személyi sérüléssel járó közlekedési balesetet jelentet­tek. Egy személy élteiéit vesztet­te, kerten súlyosan., négyén könnyebben megsérültek. A halálos végű szerencsétlen­ség május 28-án 16.20-kor_tör- tént ö teng-eil-ic-kölésdi ország­úton. Wunm János tengelici lákb-s segédmat-orkeréikpá-rj-óval letért iaz útról, felborult és szörnyethlailt. A múlt héten a. közlekedési balesetek oka főiként a sebes­ség- 'túllépése volt, azaz a re­latív gyorshajtás. Egy az -elő­zési szabáilyok megszegése, ket­tői pedig az elsőbbség még nem adása miatt következett be. A súlyos sérüléssel járó egyik közlekedési ibtal-e-set május 29- én 10.40-lk-o-r törtéint Szek-szár- don. Pétefbemcze László helyi lakos pótkocsis ki-sjá-nművet ve­zetett, amelyet felborított sze­mélygépkocsijával Szűcs József helyi Italkas, aki áttért az úttest bál oldalára - Péterben-cze súlyosan megsérült. A balese­tek ügyéiben a vizsgálat -még tart. (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A medinai nemzetiségi isko­lából kialakított klubhelyiség­ben az elmúlt hét szombatján — az ősszel megrendezendő dél­szláv kongresszusra készülve — küldöttet választottak a helyi •szerb nemzetiségűék. A gyűlésen részt vett Popo- vics György, a Magyar Délszlá­vok Országos Szövetségérték tit­kára, Csaj'bők Kálmán, a Haza­fias Népfront megyei szerveze­tének titkára, Silfter Józsefné, az MSZMP Tolna megyei Bizottsá­gának murtkatá-rsa, valamint a helyi párt-, állalmi és szövetke­zeti vezetőik. A jelölés eredményéként a nemzetiségiek Kozics Szalvétát, a szérib-lk'lub vezetőjét és Rakics Radovánt választották meg kongresszusi küldöttüknek. Rü- kacs ROdovánt ezenfelüli jélöl- t-ék még a Magyar Délszlávok Országos Szövetsége választmá­nyi tagjának is. KŐSZEGI JÁNOS A gyűlés után jókedvű együtténeklés A takarékos gépjárműveze­tésről tíz év ótai beszélünk. Amikor a benz'i-n még három fo­rint körül volt, utaztunk éjjel- mappal, de manapság már odafigyelünk, érdemes-e a -munkahelyre utazni úgy autó­val, hogy egész oa-p nem hasz­náljuk a kocsit. No de az idő is pénz, meg manapság a ben­zin is. Úgy számoljuk, hogy te­hergépkocsik harminc kiló üz e ma n yagga I, sz emé I ygé pko - esik tíz kilóval tesznek meg száz kilométer utat. A vállalatoknál, üzemeknél még jelentősebb a meghajtó- anyaggal való okszerű gazdál­kodás. Szigorították a személy- gépkocsik üzemanyag-felhasz- náláisi normáját, jobban- meg­követelik a menetlevelek veze­tését, és gondoskodnak arról is, hagy a személygépkocsi ne egy személlyel utazzon, hogy a te- ihergépkocsi vissz fuvarban se „levegőt” szállítson. A gépkocsivezetőknek adnak üzemanyag ^rtieg takarító sé rt prémiumot, a raktárosokat rá­szorítják, hogy a kenőanyagot ne pocsékolják. S rendszeres­sé tették, hogy o gépjárműve- ketkarbantartó vállalatokat ke­ressék fel a személygépkocsik­kal, hogy beállítsák a porlasz­tót, az adagolót. Az üzemanyaggal való taka­rékoskodásnak másik módja, hogy a vezetőket oktatják a- he­lyes vezetésre, tehát ne „liftez­zenek", inkább gázpedállal ve­zessenek, mint fékkel, jó előre tekintve, gondolkodva- az előt­te haladó jármű vezetőjének fe­jével is, ne hajtsanak túl gyor­san, és ne fékezzenek hirtelen. A Volán, az ÉPFU szekszárdi és Tolna megyei üzemeiben -gyakorlati bemutatókat is tar­tottak -már, s a jövőben ismét — ha a- fuvarozásban kisebb szünetek lesznek - összehívják a járművek vezetőit, oktatják őket a takarékos vezetésre. Ez folytatása lesz annak a mun­kának, amelynek „gyümölcsét" e hét végén „szedik le”. Ugyanis a MTESZ közleke­déstudományi egyesület helyi csoportja vetélkedőre -hívja a- -takarékosan vezető gépkocsi­vezetőket. Szombaton- a- Tolna megyei Állami Építőipari Válla­lat központi, telepén vetélkedőt -rendeznek, azzal a céllal, hogy ki vezeti járművét a legtakaré­kosabban. Objektív mérést adó műszerekkel szerelnek fel gép­kocsikat, s az idevonatkozó szabályok értelmében — gyor­sítás, lassítás, tolatás stb. - ál­lapítják meg, hogy a kimért üzemanyaggal ki autózott leg­többet, illetve mennyi ideig mű­ködött a motor. Harminc s ze m é I yg-épk o cs i -.ve - zető és harminc tehergépkocsi- vezetö jelentkezett erre az ese- iményre, amelynek -megnyitója- pontosan nyolc órakor lesz, s valószínű tizenhat óra körül hir­detnék eredlm-ényt. A takarékos vezetés egyben 'bemutató jellegű i-s, ezért az érdeklődőket is várják, nemcsak a versenyen indulni szándéko­zókat. Mert tanúln-i lehet, ta­pasztalatot gyűjteni az elhang­zó előadásokból, hogy saját járművünkkel is gazdaságosan utazzunk.-Pj­Irodalmi est Kétnyelvű irodalmi estet rendez Illyés Gyula műveiből a magyar és a szovjet rádió jú­nius 2-án Moszkvában, a Szov­jet Baráti Társaságok Szövetsé­ge székhazának nagytermében. A nemrég elhunyt világhírű köl­tő verseiből összeállított műsor­ban neves szovjet művészek mellett a magyar előadóművé­szek képviseletében Bán-ffy György, Fodor Tamás és Sebő Ferenc működik közre. A prog­ramot mindkét rádió rögzíti és a közeljövőben — várhatóan jú­liusban — sugározza. . T{, ÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes:-SZÁLAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. - Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. - Felelős kiadó: >DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs Eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. - Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar (Posta. - Előfizethető a hirlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. - Indexszám: 25 065 ISSN 0133-0551.

Next

/
Oldalképek
Tartalom