Tolna Megyei Népújság, 1983. május (33. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-28 / 125. szám
1983. május 28. ^fepÜJSÁG Szovjet kormánynyilatkozat A Pravda szombati számában teljes terjedelemben közti a szovjet kormány nyilatkozatát, mely többek körött rámutat: Az amerikai kormányzatnak a katonai fölény megszerzésére irányuló erőfeszítései egyik alapvető összetevője az a tervezet, hogy 1983 végére Nyu- gat-fEurápa területén új, közép- hatótávolságú amerikai nukleáris rakétákat állítson hadrendbe. A rakéták képesek a Szovjetunió belsejében lévő célpontok megsemmisítésére, rendeltetésük tehát az, hogy közvetlenül kiegészítsék az Egyesült Államok hadászati nukleáris fegyvertárát, a Nyugat javára változtassák meg a fennálló regionális és globális egyensúlyt. Az említett rakéták elhelyezése komolyan megváltoztatná az európai helyzetet, igen kiélezné a nukleáris szembenállást és növelné a háború kirobbanásának kockázatát. Az amerikai kormányzat minden, a fegyverkezési hajsza megfékezésével közvetlenül, vagy közvetve kapcsolatos tárgyaláson destruktív, obstrukciós magatartást tanúsít. Ez jellemzi Washington magatartását mind a genfi, a bécsi és a madridi tárgyalásokon, mind pedig má's nemzetközi fórumokon. Az Egyesült Államok magatartása a hadászati fegyverek korlátozásával és csökkentésével kapcsolatos szovjet—amerikai tárgyalásokon egészében véve nem arra irányul, hogy becsületes megállapodásra jussanak, hanem arra, hogy egyoldalú katonai előnyöket szerezzen. Washington, amikor azt javasolja, hogy a szovjet oldalon a legkorszerűbb fegyverfajtákat csökkentsék, méghozzá jóval nagyobb mértékben, mint az Egyesült Államok oldalán, nem titkolja azt a szándékát, hogy gyakorlatilag érintetlenül hagyja nukleáris feqyvertára alapjait és a legújabb hadászati eszközök kifejlesztésének nagyszabású terveit, beleértve a mindenfajta telepítésű robotre- püllőgépdket. Az amerikai . javaslatok a hadászati fegyverkezési hajsza további kiszélesítését sugalmazzák azokon a területeken, amelyeket Washington előnyösnek tart a maga számára. ■Tekintettel arra, hogy a földi, tengeri és légi telepítésű új amerikai hadászati fegyverek kidolgozása, gyártása és hadrendibe ámítása következtében a Szovjetunió és szövetségesei biztonságát fenyegető veszély növekszik, a Szovjetunió kénytelen válaszlépéseket tenni védelmi erejének megszilárdítására, például megfelelő új hadászati rendszerek kifejlesztésével. A Szovjetunió e lépéseit a kialakult helyzet realitása diktálja és ezék a lépések választ jelentenek majd az Egyesült Államok eljárására. E lépések kizárólagos célja, hogy ne engedjék meg a kialakult erőegyensúly megbomlását. Amikor a Szovjetunió megteszi ezeket a kikényszerített lépéseket, ugyanakkor megerősíti, hogy nem változott a hadászati nukleáris fegyverek csökkentésének és korlátozásának problémájával kapcsolatos elvi álláspontja. Továbbra is fellép ezen fegyverrendszereik egészének a lényeges csökkentéséért, annak érdekében, hogy a kölcsönös . biztonság elvének szigorú megtartása mellett meg- növekedjék a katonai-hadászati stabilitás. Az Egyesült Államok azonban továbbra is kitart az olyan megoldás mellett, amelynek értelmében 1983 végén mindenképpen megkezdené a már Nyugat-Európában lévő előretolt állomásoztatású atomeszközei mellé új rakéták telepítését. A Szovjetuniónak bele kellene egyeznie ezeknek a rakétáknak a telepítésébe és ráadásul egyoldalúan csökkentenie kellene k özepe s -hat ótá vol sá gú raikéta- fegyvereit. A csökkentést nem csupán Európában kellene végrehajtania, hanem az ország ázsiai területein is, figyelmen kívülH hagyva az Egyesült Állaimok hasonló, nagyszámú fegyvereit, amelyéket a Szovjetunió keleti határainak közelében lévő területeken állomásoztat. Az Egyesült Államok ezen javallatainak a nyilvánvaló elfő g adhata t la n ságo a n nyíra szembetűnő, hogy ezek közzététele csak egyről tanúskodhat — az egyenlőség és a kölcsönös biztonság elvén alapuló, mindkét fél számára elfogadható megoldás keresésének kifejezett elutasításáról. Amennyiben végrehajtják az Egyesült Álaimoknaik és a NA- TiO-inaik az új amerikai rakéták európai telepítéséről! szóló döntését, ez a.rra. kényszeríti a Szovjetuniót, hogy felülvizsgál - ja az egyoldalú moratóriumról szóló, tavaly hozott döntését, airrtély a közepes hatótávolságú fegyvereknek az európai övezetben valló to-vábbi telepítésére vonatkozik. Ebben az esetben szükségessé válna az is, hogy a Varsói Szerződés többi tagállamával egyetértésben más 'intézkedések iis létrejöjjenek a kiegészítő eszközök telepítése terén, abból a célból, hogy megteremtsék a szükséges ellensúlyt Európában az amerikai, előretolt áílomásoz- taitású atomfegyverek és a' többi NATO-tág ország a.tcmfegy- verzelének fokozott csoportosító savai szem bem . Ez en túl olyan válaszlépéseket is meg ke Ilié ne tenni, amelyek magának az Egyesült Álam oknak a területét is figyelembe vennék. Van lehetőség arra, hagy a genfi tárgyalásokon igazságos megáillaipodásro lehessem. jutói. A Szovjetunió kijelenti: mégnincs késő útját állni a helyzet veszélyes kiéleződésének. Reméli, hogy az Egyesült Államok és NATO-szövets égéséi gondosan mérlegelik azokat ai következményeket, amelyek elkerülhetetlenek lennének, ha az új amerikai rakéták nyugat- európai telepítéséről szóló terveiket vailóro Vattainak. Azt is reméli, hogy ezek az orsrágok válaszolnak az építő jellegű szovjet javaslatokra. Minden állaim kötelessége, hogy megtalálja' a fegyverzetek - elsősorban az atomfegy- verzetek — korlátozása és csökkentése ha laszthátaitlan feladatainak megoldását, hogy Visszatérjen a politikai és katonái enyhülés útjára'. Ez minden nép és állam érdekre, függetlenül atitől, hagy azok a világ mely földrajzi térségében helyezkednek el, milyen társa- dipfimi -gazdaság i remdsz erbeo élnek, miiilyen politikai csoportosuláshoz vagy irányzathoz tartoznak — fejeződik be a szovjet kormány nyilatkozata. Pekingi helyzetkép nílamföualasslas előtt ‘Rég elmúltak azok az időik, amikor Relkliingben a külföld! tudósítók ügyeletet szerveztek és sokszor napokig lesben álltaik az országos népi gyűlés, azaz a parlament épülete előtt, ha elterjedt a hír, hogy valamiül yen fontos tanácskozásra' készülnek Kína vezetői... Ma már nemcsak a kínai külpolitika aktívabb, hanem a belpolitika is mozgásban van, A tud ásít óknak nem kell szállongó hírek nyomába szegődniük, mert a kínai sajtó jó előre hírt ad egy-egy eseményről. A parlament júniusi ülésszakának összehívását már egy hónappal korábban bejelentették, bár o június 6-án kezdődő tanácskozás várható fejleményeiről- egyelőre keveset tud a- világ. „HONGKONG HAZAFIAS KORÉI" A kínai népfront csúcsszerve, az országos népi politikai tanácskozó testület új összetételéről csók annyit tudni, hogy „'Hongkong hazafias köreiből" minden eddiginél több képviselőt küldenek a- testületbe, vagyis o pekingi vezetés váltó - Zatla.n'ull 'készül airra, hogy fokozatosain, de 1997-ig véglegesen visszaszerezze szuverenitását a brit gyarmat felett. Az 1978-lbtan megvá taszított parlament mostani ülésszaka- mindenképpen a tavaly -év végén megtartott, ötödik ülésszak munkáját folytatja. Akkor fogadtak el Kína. új alkotmányáé, amely visszaáll Itatta az államfői posztot. Az új államfő kijelölése most várható. A légesélyesebb jelölt Peng Csen, aki — PSkima poígőrmestereként - a kúlturái'i-s forradalom egyik első áldozata volt. TENG KONCEPCIÓJA Miiintfam ellett az alkotmányosain helyreállít ott államfői tisztség lehetséges várományosai 'közt emlegetik még a 78 éves gazdásági-pénzügyi szakértőnek ismert Li Hszien-ni'en nevét. Sőt — a kínai kormány egyik miniszterei nők-hely ette se, Vang Li aíiig két hönknpja még vezető jlaipám újságírók előtt úgy nyiüaökozott, hogy „még akár Teng HsZiáo-'ping is még- váil‘toztatháitj'a döntését és vói- lal'hbltjfa az államfői posztot”. Tengnek azonban aligihö van s.Z'ülksége a jelképesnek tekinthető államfői hatalomra., enél- kiűl is a kínai politika kulcsembere. Az ő koncepciója1 érvényesül! a gazdaságpolitika - ban, amelyről most a parlamentiben sc-k sző esik máid. Az efmúfit fél év gazdasági döntésiéi megerősítették, amlit a'legutóbbi parlamenti ülésszakon Csac Ce-jong miniszterelnök fogalmazott meg, hogy „megteremtik a hosszú távú aazdas'á- qi fellendülés alaojalit”. Következetesen folytatlak a reformot, a .JIoiiiqlazJtósMjII" fémjel- zets gazdaság fejlődési utat TÖBB IRÁNYÚ NYITÁS A parlamenti ülésszak egyértelműin regisztrálhatja a kínai gazdaság növekvő stabilizál ódá-át. Ennek eavik leié, hoay a legutóbbi időszakban enyhítenék a beruházási stopot. Gondos válogatóssal, de ismét nagv arányú úi beruházásokra készülnek, miközben mértéktartóan éh a kínai igények mesz- szem'enő fia Vei embevé tele vei iavskeznek biztosítani a beruházás és a rekonstrukció megfelelő arányát. A korábban oly sokat em'e- oetetit önerőre-tómaszkoidás helyett Kína tudatosain és mind erőteljesebben épít sokrétű kül- pdzdbs ági kapcsolataira', amelybe m!a már belefér a Szovjetunió és o többi keíet- euróeai szocialista' ország felé nvWás épaúiav. mint az ■ ismét növekvő érdeklődés a nyugati hlite'l és teáhnotóolO' iránt. P. SZABÓ JÓZSEF A kínai parlament legutóbbi ülésszakán fogadták el az ország új alkotmányát Az Elnöki Tanács ülése A Népköztársaság Elnöki Tlainácsa pénteken ülést tartott. Az alkotmány 22. paragrafusának 2. bekezdése alapján a-z országgyűlést június 23-án délelőtt 10 órára összehívta. Az Elnöki Tanács a Miinísz- tertafnács előterjesztése alapján', o gazdálkodós felelősségi rendszerének hatékonyabb működtetése érdiekében módosította a szabálysértésiekről szóló 1968. évi I. törvény, a Büntető Törvénykönyv hatályba lépéséről szóló 1979. évi 5. törvényerejű rendelet, valamint a Munka Törvénykönyve egyes rendelkezéseit. A jogszabálytervezeteket előzetesen az országgyűlés illetékes bizottságion is megvitatták. A M'inisz'terfanács a. közlekedés' és hírközlés irányítási és szervezeti rendszerével összefüggő j c gsz'albá! y-irn óda sí tásr a vonatkozó előterjesztését megtárgyalva, az Elnöki Tanács mó- dásítoíta a Magyar Népköztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 1973. évi IV. törvényt, a postairól' és távközlésről szóló 1964. évi II. törvényt, valaimliinít a közíek'edlélsiseí ösz- szefüiggő egyes törvényerejű rendeletieket. A Magyar Posta' a jiövőlben a MiiiniisZtentanács felügyelete alá tartozó országos hatáskörű szervként működik. E szervezeti módosítások július 1-tól lépnek- hatályba. Az Elnöki Tanács a tcváb- bialkbam felmentésekről és kinevezésekről döntött, kliifüntePANORÁMA BUDAPEST Az 54. ünnepi' könyvhét fővárosi megnyitó ünnepségét péntek délután tartották a Vörösmarty téren. Több száz érdeklődő gyűlt össze a könyvvásár kezdetét is jelentő eseményre, amelyen részt vett Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, és Köpeczi Béla, művelődési miniszter. Keresztu- ry Dezső akadémikus mondott megnyitó beszédet. * Jan Steiskai, a Csehszlovák Állami Bank elnöke Tímár Mátyásnak, a Magyar Nemzeti Barik elnökének meghívására május 24—27. között hivatalos látogatást tett hazánkban. A vendéget és a kíséretében lévő személyiségeket fogadta Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese és Hetényi István pénzügyminiszter. A Csehszlovák Állami Bank elnöke és Tímár Mátyás megbeszélést folytatott a két intézmény kapcsolatairól, a két ország banki együttműködésének területeiről, és véleményt cserélt a nemzetközi pénzügyi élet időszerű kérdéseiről. A Csehszlovák Állami Bank elnöke és a delegáció tagjai látogatást tettek az MNB Győr—Sopron és Heves megyei Igazgatóságán, valamint a Székesfehérvári Videoton Gyárbán és az Ózdi Kohászati üzemekben. A küldöttség pénteken elutazott Budapestről. WILLIAMSBURG Az angol gyarmati stílust idéző kisváros és környékének kellemes tavaszi zsongását ezen a hétvégén a tőkés nagyhatalmak vezetőinek és újságíróinak inváziója kavarja fel rövid időre, m e glkét sze re zv e Wii 11 iámsburg népességét. A tőkés csúcstalálkozó szervezői mintegy 1500 kormánytisztviselőt és diplomatát, valamint 4 ezer újságírót várnak a hét végére. A költségeket 7—8 millió dollárra becsülik. A biztonsági intézkedések rendkívüliek: a mintegy 70 hektáron elterülő történelmi váróikat kordonnal zárják el a sajtótól,' s a nyilvánosságtól. Biztonsági emberek százai veszik körül a területet, s fognak járőrözni az utcákon. BELGRÁD Mika Spiíjak, a jugoszláv államelnökség elnöke és Iván Ar- hípov, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese belgrádi megbeszélésükön kedvezően értékelték a két ország együttműködését. Arhipov a jugoszláv—szovjet gazdasági és tUidomá'nyos-műszqkli együttműködési kormányközi bizottság ülésszakán részt vett szovjet küldöttséget vezette és megbeszéléseket folytatott Milka Planinc jugoszláv kormányfővel is. tések adományozásáról határozott, bíróikat mentett fel és Választott Felmentések, kinevezések A Mliinü'szfertainács Szilágyi Lajos építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettest saját kérésére, nyugállományba vonu'lásóira tekintettel — érdemelnek elismerése mellett — és. dr. Kádár József építésügyi és vlárcsf e j le sztési minis z'te r he I ye t- t'est - más fontos beosztásba 'kerülése miatt — tisztségekből f elinteni ette; egyidejűleg Petiro- vaii Lászlót és Szűcs Endrét építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettessé kinevezte. * A Magyar Népköztársaság Blnőkii Tartássá dr. Molnár Imrét, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökhelyettesét és Szabó Jánost, az Építésügyi él! Városfejlesztési Minisztérium államtitkárát, nyugállományba vonulásuk miatt tisztségükből felmentette.' Egyidejűleg Szálkái Tóth Istvánt, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökhelyettesévé megválasztotta, és dr. Kádár Józsefet, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium államtitkárává kinevezte. * A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa -Szabó János (Folytatás az 1. oldalról) vétele egész éven át folyamatos, így lényegesen tudtuk csökkenteni az üzemviteli hitel felvételét, ami a mai 14 százalékos kamatteher mellett tetemes költség-ímegtalkarítást is jelent. Jövőnk biztosítása érdekében halaszthatatlanul hozzá kellett kezdeni a különböző beruházások megvalósításához, a munka- és szociális körülmények korszerűsítéséhez. Mindezt olyan időszakban, amikor egy sor területen csökkent vagy megszűnt az állami támogatás, illetve nehezebbé váltak a hitelfelvételi lehetőségek. Mi mégis bíztunk a célok megvalósíthatóságában, hiszen magunk mögött tudhattuk a tagság lelkes tenni akarását, a .vezetés kezdeményező készségét, valamint a különböző szervek segítségét. Mivel a három község területén termelőszövetkezetünk az egyetlen termelőüzem, így o saját feladataink, problémáink megoldásán túl jelentős részt kellett és kell vállalnunk a helyi intézmények, szolgáltató egységek napi gondjainak a megoldásából is — mondta többek között ünnepi beszédében Erős András a termelőszövetkezet elnöke. Ezt követően Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter köszöntötte a Kossuth Tsz dolgozó kollektíváját, a kormány, a minisztérium, a párt- és állami szervek nevében, Mint mondta, örömmel vállalkozott arra, hogy Felsőná- nán, ebben a több nemzetiségű községben átadja a jó munkát bizonyító kitüntetést ott, ahol békességben egymást megbecsülve élnek és dolgoznak az emberek. Mindenki, aki ebben az országban lelkiismeretesen, fáradtságot nem kímélve dolgozik, megtalálja a boldoguA mezőgazdasági, az ipart és a fogyasztási szövetkezetek megyei szövetsége, a tolnai szövetkezetek és a népfront- bizcittság, tegnap délután béike- nagygyülést szervezett Tolnáin a művelődési házban. A Himnusz elhangzása és a szavalat után Stróbl József, a Gemenc lipairi Szövetkezet elnöke mondott megnyitót- és köszöntötte a résztvevőket. akadémikusnak, építésügyi és városfejlesztési minisztériumi áMaratMoárnak több- évtizedes 'kiemelkedő szakmai, tudományos és közéleti munkássága' elismeréseként, nyugállományba. vonulása alkalmaiból a Magyar Népköztársaság Zászló- rendije kitüntetést; Szilágyi Lajos építésügyi és városfejlesztési mlilnlisiztorhelyetitesnek több évitizedles kréméikiedő szakmai és közéleti munkásságai elismeréseként, nyugállományba, vonulása alkalmából a Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetést adományozta'. A kitüntetéseket Tnaiutmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke adtai át. Jelem volt Borbá'ndi János, a Miiinlisz- tertainá'os elnökhelyettese, Bal- Iái László, az MSZMiP Központi Bizottsága, osztályvezetője és Ábraháim Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter. * A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa'- dir. Molnár Imrének, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottsági elnökhelyettesének kiemelkedő gazdásági és társadalmi munkássága, elismeréseiként, n yu g állóm ám yba vonulása alkalm a bál a Szocialista Mag varorszá gért Érdemrend kitünteté st adoma- nyo.zia.. A kitüntetést pénteken Lcsonczi Pál, a.z Elnök! Tanács elnöke adta- á.t. Jeten veit Szaka.1! József, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke is. lását. öröm valamennyi itt dolgozó számára, hogy ennyi megpróbáltatás után ilyen kiemelkedő eredményt ért el a termelőszövetkezet, azt, hogy a jók között is egyik legjobbként tartják számon. .Most van igazán nagy szükség arra, hogy mindenki többet és még jobban dolgozzon, hisz a gazdasági élet fejlesztése a haladás kulcskérdése. Ismeri mindenki, hogy a világ milyen körülöttünk, éppen ezért igen nagy érték, hogy népünk békességben és jól élhet. Az ország tekintélyét a nemzetközi mezőnyben megőrizzük, kapcsolataink kiegyensúlyozottak. Az ismert gazdasági körülmények között — miatt idén sem könnyebb a helyzetünk, mint tavaly volt. Meg kell őrizni mindazt, amit eddig kivívtunk, biztosítani kell a jó belpolitikai közérzetet és a belső gazdasági élet prosperitását. A magyar mezőgazdasági és élelmiszertermelés rekordévet tudhat maga mögött. Nőtt a termelés, az ország élelmiszer- ellátása biztosított és a nemzetközi piacon is helytálló. Elismerés illeti ezért mindazok munkáját, akik az agrártermelésben dolgoznak. Az idei év első negyedében is sikerült a feltételeket biztosítani. Agrárpolitikánk változatlan: minden termelő szektorban növekedjék a termelés és találja meg mindenki a számítását. 'Végezetül1 Vámosa Jenő szólít Tolna megye kiemelkedő mezőgazdasági termeléséről, arról, hogy az országosnál nagyobbak a termésátlagok. Méltatta a felsőnánai Kossuth Termelőszövetkezet munkáját, szólt arról, hogy a téesz jól megfelelt a társadalom elvárásainak, az itt dolgozók megtalálták a számító sóka t, a szövetkezet helyes irányban fejlesztette termelését, majd átadta a kitüntetéseket. A békemagygyűlés előadója Haynal Kornél, az Ország- Világ című hetilap főszerkesztőije vált, aki a bék.emozgallom aktuális kérdéseiről' szólt hallgatóihoz. Ezt követően. Csajbák Kőiméin, a Hazafias Népfront megyei titkára felolvasta' a® Országos Béketoná.cs üzenetét a prágai békekonferenciához. Áz elnöki zárszót követően a marsi Bartók Béla női kar adott műsort. Ünnepi közgyűlés Feisönánán Szövetkezeti békenagygyűlés Tolnán