Tolna Megyei Népújság, 1983. május (33. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-26 / 123. szám
\ i I • \ I I { « I i I I I s I MÁJUS Névnap: Fülöp A Nap kél 4.56 - J nyugszik 20.27 órakor A .Hold kél 20.12 - nyugszik 4.54 órakor J ■ Kilencven évvel ezelőtt, 1893. május 26-án született és 69 éves korában, 1962-ben halt meg Eugene Goossens belga származású angol zeneszerző és karmester. ■ 26 CSÜTÖRTÖK A BÉKENAGYGYÜLÉST tartanak május 27-én délután 4 órakor Tolnán, a művelődési ház nagytermében, amelynek szervezői a TESZÖV, a MÉSZÖV, a KISZÖV, a tolnai szövetkezetek és a Hazafias Népfront tolnai nagyközségi bizottsága. A gyűlés előadója Hajnal Kornél, az Ország-Világ fő- szerkesztője lesz, ünnepi beszédet pedig Stróbl József, a Gemenc Ipari Szövetkezet elnöke mond. Föllép a mözsi Bartók Béla női kar, valamint a helybéli gimnázium irodalmi összeállítással.-f TÁRSADALMI MUNKA. Befejezte a TOTÉV Balatonfőld- váron az Express Ifjúsági Szálló építését, s jelenleg — május 31- ig — folyik a műszaki átadás. A vállalat irodai dolgozóiból álló szocialista brigádok vállalták az úgynevezett finom takarítás elvégzését. Közülük tegnap százan utaztak társadalmi /nunkáz- ni a Balaton melletti üdülőhely új szállodájába, hétfőn pedig ötvenen folytatják e murikét. # A SZEKSZÁRDI Húsipari Vőlfalat Vöröskereszt alapszervezete idén tavasszal is gyűjtött ruhákat, játékokat az arra rászoruló családoknak, A dolgozók által összeadott több zsáknyi holmit a napokban viszik a Vöröskereszt városi vezetőségéhez, ahonnét a csecsemő-tanácsadókon keresztül kerülnek ezek oda, ahol szükség van rájuk, s használni tudják. O AGROLÁNG. A dombóvári Láng Gépgyárban készített Ag- roláng — mindent „evő" kazán — nagy sikerrel szerepel a Budapesti Nemzetközi Vásáron. Több mezőgazdasági kombinát rendelést adott, s így a már legyártott mezőgazdasági hulladékot hasznosító kazánok gazdára találnak. Tegnap nyílott Szekszárdon a Babits Mihály Megyei Művelődési Központban és holnap zár az a kiállítás, amit a Mecseki Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat rendezett, hogy bemutassák a kereskedőknek és a fogyasztóknak az általuk forgalmazott élelmiszer- ésABC- cikkeket. A már ismert kon- zervek, édességek, italok, készételek, diabetikus-, és bébiételek mellett több újdonságot is bemutatnak, amik közül a kereskedők a helyszínen is megrendelhetik a kiválasztott cikkeket. Évek óla kiváló minőségű nyomta* lőtt áramkörös készülékek, számítógépek készülnek az Orion tervei alapján a sárisápi Üj Élet Termelőszövetkezet és a gyár dolgozóinak együttműködésében. Milyen előnyökkel jár ez mindkét gazdaság számára? Erről szól a Kossuth rádióban 21 óra 40 perekor kezdődő Adottságok, lehetőségek című műsor. A televízió 2-es programján 21 óra 50 perckor kezdődik az Ormánság fájából című műsor. A dél-baranyai Ormánság az egyik legősibb magyar tájegység, erdős, ligetes, szegény vidék. Az ormánsági emberek munkaeszközeiket, használati tárgyaikat és templomaikat egyaránt fából készítették. Az ősi famunkás mesterségeket és népművészetet mutatja be a pécsi körzeti stúdió dokumentumfilmje. Örkény István műveiből sugároz összeállítást 20 órától a tv 2-es programja * * KURD ÉS SZAKÁLY vasútállomások Körött június elss- jén kezdik meg a felépítménycserét, azaz a vágányfelújítást. Az ebhez szükséges minden anyagot e héten rakják vagonokra és a jövő hét végén kezdik az egy hónapig tartó munkát. IFJÚSÁGI UTCA. Kapos- szekcsőn tavaly kezdték egy új községrésZ építését, harmincnégy teliket alakítottak ki, s eddig harmincegyen megkezdték a családi házak építését. Egyébként az utóbbi tíz évben száz családi ház épült a községben. Az új községrészt, miután fiatal házasok vették meg az összes telket, Ifjúsági utcának nevezték ef. # HÜSITÖÚJDONSÁGOK. Hazai alapanyagú üdítő italokkal gyarapítja termékeinek választékát a Pécsi Pannónia Sörgyár; gyengül a jövőben o citrusfélék és a Pepsi Cola eddigi egyeduralma, növelik a szőlő, a szamóca- és a megqyüdítő mennyiségét. Az idén több újdonságot is készítenek: legújabb termékeik: a tonik jellegű, gyógynövény-kivonatok felhasználásával készült gyöngy- ikeserű és az illatos almaüditő — mindkettőt most hozták forgalomba -, s rövidesen kapható lesz a kajszi- és málhaüdítő, valamint kétfajta délszaki qyü- mölosüdítő. A Baranya, Tolna és Bács-Kisikun megye hűsítő- ellátásáról gondoskodó mecsek- aljai vállalat az idén tízszeresére növeli a hazai alapanyagból készülő hűsítőik arányát. i i i i i i i i i i i i i t t i Zápor A várható időjárás az ország területén mo estig: Gyakorta lesz csaknem borult az ég, főként délutánonként várható ismétlődő zápor, zivatar. A nyugati szél általában kissé élénk, zivatar környezetében átmenetileg erős lesz. Hűvös idő várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 16-21 fok 'között áfákul. ■ i i ■ i i i I I 4 í I I I Építkezés Ozorán INiagy munkába kezdtek a to- Maisz elején az ozorai Egyetértés Termelőszövetkezet építő- brigádjai, a Sió mélíett egy komplett szociális létesítmény alapozásához fogtak. Ugyanitt, egy régi é pület toIdái álcakén t péküzemet építenek. A szociális épületben kap helyet többek között a szövetkezet üzemi konyhája, valamint az öregek napiközi otthona. Nemcsak a kivitelezést vállalta a szövetkezet, hanem a beruházás pénzügyi fedezetének túlnyomó részét is válfaííta. A helybeli tanács fejlesztési alapjával járul hozzá. Ugyanakkor a megyei tanács is hozzájárult 400 ezer forinttal, a község lakói pedig ötvenezer forint értékű téglajegyet vásároltak. Természetesen jelentős az a társadalmi munka is, almit az üzemek brigádjai, a község lakosságba vállalt, megszerveződtek a brigádok és amikor szükség van rájuk, jönnek. " .......—;----------. B efejező munkák a szociális létesítmény alapozásánál Az ácsok a tetőszerkezeten dolgoznak OL VAST A M Egy előadó - több példányban Az olyan tudós, aki egyúttal jó előadó is, és ráadásul TIT-szereplést is vállal, ritka, mint a fehér holló, mondják a hozzáértők. Kedden bevonult a megye ismeretterjesztésének történetébe a videotechnika. Az előadó - Nyers Rezső - nem volt jelén, mégis személyesen tőle hallhatták, láthatták, amit közölni kívánt hallgatóságával. A kérdésekre más szakemberek válaszoltak. A tudós, politikus, pedagógus előadása ilyen módon több példányban is lejátszható az országban. Üj fejezet kezdődött ezzel az ismeretterjesztésben, ami remélhetően az oktatásban folytatódik és a családban fejeződik be. Az lesz majd az igazi, ha otthon lejátszhatjuk magunknak kedvenc előadásunkat, tévéműsorunkat, és a filmtörténet nagyjainak munkáit. Jó lenne megérni, hogy nagy tudósok, népszerű politikusok előadásaiért, ismert filmekért állhassunk sorba a videoszaküzletek előtt. Vihar „Vár a természet” (TUDÓSÍTÓNKTÓL) „Vár a természet" címmel hirdette meg a tanév elején vetélkedősorozatát a gyulaji Új ba- rázdo Vadásztársaság és a gyu- laiji úttörőcsapat vezetősége. A meghirdetett vetélkedőre — sajnos — a gyulajiülkon kívül csak a szákólyi pajtások jelentkeztek? Ez azonban nem csökkentette a vetélkedő értékét, hisz így is 20 —25 pajtás vett részt különböző túráikon és készült fel elméleti és gyakorlati agyágból egyaránt. A döntőn, amelyet Gyulajon rendeztek a csapatok a legjobb öt-öt tanulójukkal képviseltették magukat. A versenyzők igen jól vizsgáztak természet- és környezetvédelmi ismereteikből,, költőink, íróink természeti szépséget idéző műveiből. A zsűri, amelynek elnöke dr. ördögb Ferenc, az ELTE docense volt, értékes könyvekkel jutalmazta a pajtások lelkesedését és tudását. A vetélkedőt követően a vadásztársaság megvendégelte a két iskola vetélkedő pajtásait és nevelőit. Győrffy József Horgászat ' A megye legnagyobb horgászversenye A megyei horgász intéző bizottság június 12-ére hirdette meg. „Völgység Kupa” nyílt horgászversenyét a szálkai víztározóra. A jelentkezőknek az intéző ■bizottság irodájában kell bejelenteniük szándékukat, Szekszárdon, a Béla^ tér 5. szám a1 ott. A nevezési díj nem csekély, 150 forint. A versenyen részt nem vevők számára aznap reggel 5 órától délután 3 óráig általános tilalmait rendel el a. tavon az intéző bizottság. A versenyzők minden módszerrel (úszás, fenekező, legye- zős, pergető) horgászhatnak, az általános szabályoknak megfelelően, két 'felszereléssel. A méretkorlátozással védett halfajokból csak a< méretet elérték, vagy túlhaladottak -kerülnek értékelésre. Az értékelés az általánosan ismert szabályok, szerint történik. A verseny ideje alatt a fajlagos és mennyiségi tilalmat feloldják, a versenyző a> megfogott hallal - mérlegelés után — szabadon rendelkezik. Több hal a Dunában A 'Paksi Halászati Termelőszövetkezethez tartozó 44 kilométer hosszú Dunai-szakaszon az utóbbi két év alatt hatvanezer kétnyaras pontyot helyeztek ki, ezenkívül százötezer előnevelt süllőt, ötvenezer csákót, és tíz-tízezer kecsegét, balint telepítették. Az idén folytatódott a halasítás, amelynek eredményeként nemcsak a halászok, de o horgászok fogási eredményéi fs növékednek. A paksi horgászegyesület nyolcszáz tagjának fogási eredménye tavaly személyenként 18-20 kilogramm vo"t. Megdőlt az a. korábbi vélemény is, hogy a víz szabályozásával, a paksi terelő kőgátrendszer kiépítésével kedvezőtlenebbek a halak életfeltételei. A Paksi Halászati Szövetkezet tagjai az ívás 'idején — külön engedéllyé1' — ivarérett halakat fogtak ki a Dunából, az ikrát és o tejet lefejték, majd a megtermékenyített ikrát a százhalombattai keltetőbe szállították. Nagy gondot fordítanak a paksi halászok o kiveszőben lévő értékes hal, 0' kecsege szaporítására is, amely ai magyar- országi Duna-szakaszon csak két helyen é' meg: Győr és Paks térségében. „Ürögi” bélyegnapok Iregszemcsén Tegnap délután jégesővel kísért vihar vonult át Szekszárd térségében, amely a hegyoldalakról nagy mennyiségű iszapot is sodort az utakra. Felvételünk a város déli határában készült, az 56-os számú fő közlekedési úton. Növényvédelem A napokban virágzásnak Indult a szőlő. Ebben a fejlődési szateszbao rendkívül érzékeny a szürkerothadás korai fertőzésére, ami tartósan csapadékos, nedves időjárás mellett következik be. Ilyen időjárás esetén a peronoszpóra is fertőz. A szürkerothadás virágzáskor fellépve a Kékfrankos fajtán okozza a legnagyobb veszteséget, de má-s fajtákét 'is érzékenyen károsít. Száraz időjárás esetén nem indokolt az ellene való védekezés, de ha a virágzás idején több napon esőzés, vagy erős és hosszain tartó harm,átképződé s következik be, fontossá válik a gombaölő szeres beavatkozás. Amennyiben a permetezés'virágzás közben válik szükségessé, úgy a virágzás végén tanácsos azt megismételni. Javasolt növényvédő szerek, illetve kombinációk a szürkepenész és a peronoszpóra elleni együttes védelemre: Orfho-Phaltan (.25—30 g,/10 fiit.) vagy Myccdifol (20 g/10 fiit.), vagy Ronllan 50 WP (10— 15 g/il.ilf.) + Giineb 80, illetve Dilthane M-45 (20 g/10 fit.). Yaqy Chinoiin Funóazo! 50 WP . (10—15 q/10 Ilit.) -f- Dínühairre M—45, ii!!|!etve Cineb 80. Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Május 27-én délután 3 órakor nyílik meg Iregszemcsén a községi Bartók Béla művelődési házban a dél-dunántúli ifjúsági bélyeggyűjtő szakkörök első kiállítása. A bélyegnopok tíz napig várják gazdag programmal az érdeklődőiket. A kiállításon meghívott kiállítóként országos díjban részesült gyűjteményekét iis bemutatnak. A kiállítás első napján, délután, alkalmi bélyegzés, filatelista, valíaimimit pairafillaitélisto kiadványok vására és MABEOSZ- gyonscsere is lesz. 'A művelődési házban működő ifjúsági bélyeggyűjtőszak- kör már a Bartók-centenárium- ko r rendezett bélyegki állítást (nemcsak zeneóriás volt, hanem bélyeggyűjtő is) és ennek folytatása kent, Bartók emléke előtt tisztelegve, kétévienként szeretnék az „ürögi” bélyegnapokat megrendezni. I. „ÜRÖGI" BÉIYEGKiAilItAS 'REGSZEMCSE 1983 Ez a rajz azon a borítékon látható, amelyet az „ürögi” bélyegkiáliitásra adtak ki Első alkalommal most, péntektől vájja liregszemcse az érdeklődő látogatókat. TACSIK ATTILA rtEPUJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS - Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs Eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. - Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar iPosta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. - Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.