Tolna Megyei Népújság, 1983. május (33. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-03 / 103. szám

2 ^PÜJSÁG 1983. május 3. Beke, munka, szolidaritás (Folytatás az 1. oldalról) a magye és a város más vezető személyiségei nyitották meg. Az- is hagyomány már, hogy az iskolások mennek az élen, őket követük a kitüntetett vál­lalatok, szövetkezetek, majd az egyéb üzemek, intézmények dolgozói. Ilyenkor látszik meg igazán, hogy Szekszárd iskolaváros, a vasárnap felvon ült diákok szá­ma tizenegyezer volt. A kitüntetett vállalatok, szö­vetkezetek élén a BHG szek­szárdi gyárának dolgozói ha­ladtaik, majd a további sor­rend a (következő volt: Anony- fürt Tsz, Kéményseprő és Tü­zeléstechnikai Vállalat, Közép­dunántúli Vízügyi Igazgatóság és BONY-'KS Cipészszövetke­zet. Olyanok becslése szerint, akik minden szekszárdi felvo­nuláson részt vettek mióta sza­bad a május elseje, mintegy huszonötezer ember vonult vé­gig a Hunyadi utcán és a Már­tírok terén. Oldott hangulat, valóban a tavasz legszebb hó­napjához méltó ünnepélyes­ség, ugyanakkor fegyelmezett­ség, de minden merevség hí­ján. Ez jellemezte a felvonulást ugyanúgy, mint annak végez­tével a szórakozó (embereket. Többen kijelentették - közé­jük tartozik e beszámoló szer­zője is -, talán még egyszer sem volt ilyen hangulatos, Kiválóak a kéményseprők Paks Sokszínű Pattogó indulók hangja töl­tötte be a várost vasárnap reg­gel, miközben gyülekeztek a felvonuló csoportok — iskolák, üzemek, intézmények tanulói­dolgozói - a Dózsa György úton. Tíz órakor indult a színes menet, melynek élén a város vezetői, üzemek képviselői, ki­tüntetett dolgozók haladtak, hogy aztán elfoglalják helyü­ket az Atomerőmű-lakótelepen felállított dísztribünön. Elsőként az MHSZ-szervezet tagjai vonultak el menetüket a feldíszített tanulógépkocsik nyi­tották meg. Ott voltak köztük a legfiatalabb klub, a PAV MHSZ- klub tagjai is, feldíszített autó­juk tetején egy sárkányrepülő­vel. Aztán jöttek sorban az isko­lák, a hangosbemondón köszön­tötték őket, külön a tanulmányi versenyben élen járókat, a „Tisz­ta Intézmény" címmel kitünte­tett iskolákat, óvodákat. A diá­kokat az üzemi dolgozók követ­ték, a Volán-üzemegység, a Közúti Igazgatóság kirendeltsé­gének, a téglagyár, a vízmű, a kenyérgyár dolgozói. Betonüzem — szolgáltatók - Gabonaforgal­mi és Malomipari kirendeltség — költségvetési üzem, melynek dolgozói tavaly 56 millió forint értéket termeltek-építettek, 67 százalékkal növelve egy év alatt produktumukat. Az ipari szövet­kezetek csoportjában menetel­tek a „BONY—KS" Cipőipari Szövetkezet paksi részlegének dolgozói - szövetkezetük az idén ismét „Kiváló” lett -, majd A díszemelvény közönsége köszönti a felvonulókat ilyen tarka, cfe minden cifrasá­got nélkülöző a májusi ünnep délelőttje a megyeszékhelyen. Látványos, minden elisme­rést megérdemlőén szép .volt a felvonulás záróképe, amelyet a Garay Gimnázium és Óvónő­képző Szakközépiskola, az Egészségügyi és a Kereskedel­mi Szakköz'ép'iskola diáklónyai mutattak be. Délután különböző kulturá­lis és sportrendezvények tették 'színessé a nap programját, a városgazdálkodási vállalat dol­gozói pedig vidám majálison szórakoztak a Csörgő-tó mel­lett. Majális a Csörge-tónál felvonulás nemzeti zászlók alatt vonultak, egyik transzparensük felirata: A lengyel dolgozók köszöntik Paks lakosságát." a hivatalok, intézmények követ­keztek. Az „atomosok” menetének élén a PAV dolgozói haladtak. Feldíszített teherautójukon egy hatalmas országtérkép, rajta a vonalak; mely irányokba megy a Pakson termelt áram. A fel­vonulás résztvevői-nézői meg­tudhatták a hangosbemondóból, hogy ma már csaknem teljes kapacitással - 95 százalékos terheléssel — dolgozik az 1. szá­mú blokk. Felcsattant a taps, zúgott az éljenzés. Akkor is, amikor a szovjet szakértők cso­portja vonult el a dísztribün előtt, transzparensekkel, vörös zászlók alatt. Orosz nyelven is köszöntötték őket. A szovjete­ket követő lengyel munkások- szakemberek vörös és lengyel „Előre a XII. kongresszus ha­tározatainak megvalósításáért!” hirdette a 22-es építők egyik transzparense. Az ORSZAK - TÁÉV - VEGYÉPSZER - VER- TESZ - GYGV - majd a paksi áfész és a Népbolt dolgozói vonultak el a dísztribün előtt. „Előre az 1983. évi népgazda­sági terv sikeres megvalósítá­sáért!" - hirdette a Paksi Állami Gazdaság dolgozóinak egyik transzparense, majd a termelő- szövetkezetek felvonulása zárta be a menetet. A több ezer felvonuló foly­tatta az utat a paksiak kedvelt kirándulóhelyére, az ürgemező­re — az odavezető betonút nem­rég készült el -, ahol színes műsorokkal szórakoztatták a majálisozók'at. Térkép, zászlók, jelszó a PAV menetének elején Dombóvár A termelés élenjárói az első sorokban Reggel nyolc órakor fejezte be körútját a város fúvószene­kara. Ekkor kezdtek indulni munkahelyükre, a gyülekezőhe­lyekre az üzemek dolgozói. A májusi reggelre kizöldültek, vi­rágba borultak a iák, a szép parkok, a feldíszített házak, meghitté, ünnepélyessé tették á várost. Pontosan tíz órakor har- sant fel az úttörők dobos-kürtös csapatának jele —, de ekkorra már legalább hétezren voltak a (Hunyadi téren, ültetve az ezt övező Utcákban. A felvonulási útvonal mellett több ezren vá­rakoztak, s a munkások a párt közelmúltban megjelent hatá­rozatának megvalósítását hir­dető transzparensek alatt vonul­tak a dísztribün elé, ahol a vá­ros vezetői és az üzemek, gyá­rak legjobb munkásai, kitünte­tett brigádok, élen járó dolgo­zók foglaltak helyet. A dombóvári munkások me­netének élén a vasútüzemek dolgozói haladtak. A körzeti üzemfőnökség, az építési főnök­ség, a posta, a Volán dolgozói zászlóerdő alatt meneteltek. Őket az ipari szövetkezetek sok sikert megért kollektívái követ­ték. Majd a több ezer kisdiák­ból, középiskolásból álló „szá­zadok" vonultak dallal, zenével a városon keresztül. A kórház, a malom, a nyomda, az áfész, a Láng Gépgyár, a Csavaripar, és még több mint harminc ter­melőegység több mint hétezer dolgozója tett hitet ezen a munkásünnepen a nemzetközi szolidaritásról, a békéért harco­lók elszántságáról, arról, hogy hazánkban a termelőmunka frontján kell a munkásosztály­nak, egész népünknek helytáll­ni. A tribün előtt elvonulókat a bangosaabeszélőn keresztül köszöntötték, ismertették az egyes brigádok, dolgozók szép termelési eredményeit, gratulál­tak a kitüntetett kollektíváknak a város vezetői nevében. Délután gazdag sportprog­ram fogadta a majálison részt vevőket. Az új vásártéren pe­dig lacikonyhák, körhinták, aján­dékot árusító sátrak, s vidám zene fogadta az ünneplőket. A dombóvári majális a késő esti órákban, vidám hangulatban ért végetJ A vasútüzemek dolgozói meneteltek az élen Váralja, parkerdő Látványos, tarka ünnep Munkásmozgalmi indulók, diszkószámok és a mutatványo­sok hangos kiáltása fogadta a bonyhádi és a városkörnyéki dolgozókat Váralján, a parker­dőben. Több mint tízezren töl­tötték a május első napját a pá­zsiton, a kistavak melletti gyö­nyörű völgyben. Az ünnepi köszöntő után, melyet dr. Vasas István, a zo- máncárugyár igazgatója tartott, népi együttesek szórakoztatták a közönséget. Minden vállalat, üzem, szövetkezet sátrat állított. Brigádok, üzemek kollektívái, szülők, gyerekek, iskolások tar­ka látványa fogadta az ideláto­gatót. Volt körhinta, űrhajóshinta, kitelepültek a mézeskalácsosok, a bazárosok ... A bátrabbak bográcsot vittek magukkal, s főtt a gulyás, a halié, a pörkölt. A vendéglátó- ipar gondoskodott kellő meny- nyiségű üdítőről, sörről, a bony­hádi művelődési központ mun­katársai pedig a műsorról. Fel­lépett a váraljai, a bonyhádi, a nagymányoki népi együttes. Dé­li 'muzsikával szórakoztatta a közönséget Miklós Béla és népi zenekara. Este Fónai Márta ér­demes művész és színésztársai Halló, itt parkerdő címmel adtak műsort. Bayer Béla bony­hádi költő dedikálta a bonyhádi áfész által kiadott gyérmekvers- k öt étét. A felvonulást a nagy hírű Tamási Állami Gazdaság kezd­te. Mindenkinél zászló, luft­ballon, fegyelmezettek a so­rok... A Kossuth tér-Szabadság út -Zrínyi utca—József Attila la­kótelepen át a jó hangulatú tömeg a lovaspályáira tartott a majálisra. Este utcabállal ért véget ai program. Tamási Felvonulás, jó hangulatban Tíz óra előtt néhány perc­cel kihtültak Tamási utcái, irrvin- denk'i a Kossuth téren gyüleke­zett. öregek, fiatalok és a 'legkisebbek babakocsikban, zászlókkal tartanak „ide”. Kosztyú Sándornak, a nagy­községi párt vb-tagjának, a Tamási Állami Gazdaság párt­vezetőségi titkárának ünnepi ■köszöntőjével vette kezdetét az ün népség. Tíz ára (kilenc perakor a já­rási pártbizottság székháza előtti tribün mellett feldübörög­nek a hangfalak, jelszavak hangzanak el, majd dr. Péter Szigfridnek, az MSZMP Tolna megyei Bizottsága titkárának vezetésével a helyi párt-, álla­mi és társadalmi szervek ve'ze- tői elfoglalják helyüket az emelvényen. Társaságukban ott vannak az ideiglenesen ha­zánkban állomásozó szovjet hadsereg képviselői is. szünet múltán a legkisebbek következnek. A tamási bölcsődések, óvo­dák, általános és középiskolák gyermekei és tanulói követik egymást. Tízezren érkeztek a majálisra Vidám a hangulat Induló csendül fel és meg­kezdődik a felvonulás. Az élen a szövetkezeti sportkör kerék­párosai haladnak, majd kis Kedves színfolt volt az iskolások felvonulása Simontornya " Hatvan rakéta repült a magasba (Még levonulóban is- hosszas taps kísérte a Simontornyai Vármúzeum előtti téren-felállí­tott színpadról elköszönő HVDSZ Bihari táncegyüttes' műsorát, majd a felvonuláson részt vevő és egyre jább kedv­re derülő siimontornyaiak szét­néznek egy kicsit, hogy vajon (milyen kedvükre valót ajánla­nak a vár környékén felállított pavilonok és sátrak. Az egyik sátor előtt egy mo- kány képű, középkorú férfi fe­hér borítékot vesz elő zakója (belső zsebéből. Fél villanásra látszik, hogy az ünnep alkal­mából kapott jutalmát tartal­mazza a boríték. A férfi mel­lett gyerek, talán az unokája. A bazáro'sbódé előtt nem lehet visszakozni. A borítékból elő­kerül egy százas és boldog a gyerek. Déli körül csendes ai vár kör­nyéke, de az ebéd után foly­tatódik a program. A Hunyadi úti iskola udvarán sok-sok kis­gyermek nyakába kerül a kis­dobosok kék és az úttörők pi­ros nyakkendője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom