Tolna Megyei Népújság, 1983. május (33. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-21 / 119. szám

io Képújság 1983. május 21. Aranykezű Feri bácsi .., Igaza van, drága telep­vezető kartárs, tökéletesen iga­za van! Hétfőn a kettes rak­tárban egy nagy darabon le­szakadt a vakolat a mennye­zetről, értékes műszereket, al­katrészeket tett tönkre, és ma már szerda van, a kőműves pe­dig még mindig nem kezdte el a olalon bevakolását. Tudom, azt is tetszett kérdezni, hogy per momentán mit csinál az az ember. Kérem, tisztelettel, ha szabad véleményt mondani a dolgok folyásáról, szóval Feri bácsi, a kőműves egy végtele­nül szorgalmas ember... Ezt én, mint a telep gondnoka ta­núsítom!... Ő most is dolgo­zik, kérem tisztelettel, ő nem tehet a késésről, ő mindig azt csinálja, amit mondanak ne­ki... • Mert szegény, megboldogult nagyanyám szorult helyzetben mindig emlegette azt a nagy igazságot, hogy lében unc lé- benc lassen, ami magyarul annyit tesz, hogy ne szólj szám és nem fáj a főnököm feje! Csak azért idézem klasszikusa­inkat, mert tetszett kérdezni, hogy most hol dolgozik az az aranykezű Feri bácsi. Nem akarok ünneprontó lenni, de hétköznapi egyszerűséggel azt kell mondanom, hogy ha jól emlékszem, hétfő óta a telep­vezető kartárs szives engedel- mével Adamec telepvezető-he­lyettes kartárs hétvégi farmján, a Duna-kanyarban tüsténkedik a keresett dolgozó. És azt is tudja, drága telep­vezető kartárs, hogy én precíz ember vagyok. Mivel már be­indult a nagy nyári szezon, igy hát ebben az épitőipari ka­pacitáshiánnyal kínlódó világ­ban naprakészen elszámolok Feri bácsi munkaidejével. Kez­dem azzal, hogy a múlt héten ennek az aranykezű embernek az összes vállalati munkája annyi volt, hogy húzott két ra- bicfalat a központban, aztán usgyi, tüneményes gyorsaság­gal a Szelidi-tó partján találta magát a kisöreg a főkönyvelő társaságában. Hogy miért ilyen kapós munkaerő Feri bácsi? Kérem, a különböző beosztás­ban dolgozó kollégáink egész serege tanúsítja, hogy ez az aranykezű mester a tető beépí­téstől a derítők, emésztő göd­rök építéséig minden kőműves- munkához kitűnően ért. Elég csak olyan illusztris neveket említenem, mint Puskás doktor, a vállalat jogásza, Faludi osz­tályvezető kartárs, Soponyai Boldizsár üzempszichológus, és még sorolhatnám a Feri bácsi nevét imába foglalók névsorát, akik rendszeresen ideszólnak magának, hogy drága telepve­zető kartárs, Béluskám, arany­komám, küldd már ki hozzám at a bácsit, tudod, aki a múlt­kor is kint dolgozott a telke­men. És ilyenkor a telepvezető kartárs sem tehet mást, szól nekem, a gondnoknak, mert ugye a karbantartók hozzám tartoznak, én meg küldöm az öreget oda, ahová az lírák, akarom mondani, a kedves kol­légák parancsolják. Nem akarom elkeseríteni, te­lepvezető kartárs, de még a jö­vő héten sem tudjuk megjaví­tani a mennyezetet. Hétfőn az öreg a központban bevakolja a rabicfalat, az kétnapi mun­ka, szerdán usgyi, kezdődik az országjárás: most a dadogás Nádori kartárs viszi magával vidékre az öreget... Azt kérdi, mit lehet tenni? Nagyon egy­szerűi. .. Őszig egy ember fog­ja a plafont, hogy le ne sza­kadjon. Ha meg beáll a rossz idő, valahonnét majd csak elő­kerül az az aranykezű Feri bá­csi! KISS GYÖRGY MIHÁLY ~~~“1 ködszürke Zsiguli letért a A főúttól és rossz, harmad­osztályú, kátyúkkal csúfí­k., tott bekötőúton döcögött tovább. Kétoldalit leveleiktől megcsupaiszított nyárfák sorjáz­tak, a késő őszi pária, miint hi­deg füst lengte be tar ágaikat, melyeket kéretlen fekete termés­ként rogyaisztattlak a varjak.- Nézd meg a térképet — szólt oda Csákvári Roboznalk szerintem rossz irányba me­gyünk. Roboz elővette a térképet a kesztyűtartóból, kiteregette, néz­te, majd visszattette újra. — Nincs más út, csíaik ez van. Nyugodj meg, rövidesen oda­érünk. Csákvári vállalt vont, tovább vezetett. Roboz a konyakosüve­gért nyúlt, lecsavarto a kupak­ját, ivott.- Ne igyál annyit — nézett rá Csákvári —, mert végül semmi sem marad a sírra. — Marad - mondta Roboz -, annyi marod ... De ha mégiseim, Sipi megbocsátja ... Nem gon­dolod ... ? Csákvári nem szólt erre sem­mit, egy zsákokkal teli vontatót előzött meg. Aztán már jó száz méterre az elhagyott vontató­tól, megállította a kocsit. — Várjuk be — mondta Roboz- naik -, meglkérdezz'ük, hogy jó irányba megyünk-e...- Felőlem ... - mondta Ro- baz. iKiszáfltdk a kocsiból, integet­tek a közeledő vontatónak. A vontató megáit, svájoisapkás fiatalember nyitotta a fülkeaj­tót és nézett ki rájuk. — Ne haragudjon - mondta Csálkvári —, de megtehet, hogy eltévedtünk . .. NyárlkeresZtur er­re vlon ... ? — Erre... — biccentett a fia­talember —, most jön Kórószeg és utána Nyáirkereszttur. .. — Köszönöm... - mondta Csálkvári. — Nincs mit. .. - felelte a fiatalember, és tovább indult a vonittatávail.'- Na te hitetlen ... - mond­ta Roboz —, megnyugodtál már, vagy várjunk még valakit, oki ugyancsak útba igazít.. . ? Csákvári legyintett, cigarettát vett elő, megkínálta Robozt is. Rágyújtottak. — Csak azt nem értem — mondta Roboz —, hogy a teme­tésről miért nem értesítette senki a színházait. — Lehet, hogy még Sipi akar­ta így... — mondta Csákvári. — Lehet... — mondta Roboz. 'Hallgattak, cigarettáztak. — Mert mégiscsak a színház tagja volt — mondta Roboz, - ha két éve le is százaléko'lták. — Tagja... — húzta a szót gúnyosan Csákvári —, hát per­sze ... Végtagja barátom, vagy még az sem. Csak valamiféle szemölcs a színház testén. Te is tudod, hogy könyörületből tűrték meg. Évek óta rendszeresen ivott. — Ez igaz — mondta Roboz —, de nem volt soha részeg . .. Vagy tálán igen .. . ? — Nem, azt nem mondanám... De azt hiszed, hogy ez számí­tott...? Tudták róla, hogy iszik, megpecsételt lett, és ez­zel végiképp betette az ajtót maga mögött. — Nemcsak ezzel — legyintett Roboz —, hanem, hogy örökké járt a szája ... Amit mások el­hallgattak, ő kimondta ... Ha keltett, kiordította ... Peturt ját­szott az életben is, azzal a kü­lönbséggel, hogy ott nem állítok mellé a békédének ... — Pedig jól indult — mondta Csákvári —, nagyon jól... Petur! Óriási volt benne. Láttad... ? — Láttáim - mondta Roboz. — És az Otellóban ... ? — Abban is. Forrt, sistergett, öt emberre méretezett szenve­délye volt. ötemberes színésznek is mondták okkor .. . Hol tört el ? Szerinted hol tört el... ? — Kérdezz könnyebbet... Az biztos, hogy már régóta semmi. Csak pármondatos epizódok, vagy még azok sem. Megbízha­tatlannak tartották. — De mii ért... ? — Roboz szembefordult Csákvári vad. - Azt mondd meg, miért... ? Ha legalább egyszer összeroppant volna miatta egy előadás, még almikor főszerepeket játszott, ak­kor megértem ... De nem .. . soha ... Egyszerűen összezsugo- rítofták, zanzásítottálk ... Bizo­nyításra már nem adtak neki lehetőséget... — Talán már nem is alkart bi­zonyítani ... — mondta Csák­vári.1 — De igen — kiáltott Roboz —, igen, igen . .. ! A színész, amíg él, bizonyítani akar, így volt ez­zel ő is. Sokat beszélgettem ve­le, nekem bevallotta . .. — Elhiszem ... - mondta Csák­vári —, de mit akarsz most ez­zel... ? Kész, vége. Sipi túl van már az utolsó szerepen, a be­mutató sajnos lezajlott... — Az le ... - mondta Roboz —, a szakma teljés kizárásá­val ... Egyébként ezt az utolsó gesztusát, ha teljesen nem is fogadom el, de megértem Sipi- nek. Nem akart egy „kipi pólós" szintű hivatalos lejövetelt ide az isten háta mögé ... Csak ab­ban tévedett, hogy jó páran nem penzumszerűen jöttek volna el... Na, mindegy, főbb már ez így. Ez mindenesetre azok koszorúja, akik velünk együtt becsülték... — Hideg van — mondta Csák­vári. — Gyere most már indul­junk ... Visszaültek az autóba, Roboz ismét kortyolt a konyakból. — Még iszod mind ... — mond­ta Csákvári J — Marad még ... ne félj... annyi marad ... íNyárkereszturhoz közeledve először a temetőt pillantották meg. Mlint külön kis települést a falu végén. — Jól sejtettem — mondta Ro­boz —, egy ilyen kis községben mindig a falu végén van a te­mető ... Vagy az elején ... At­tól függ, honnan közelítjük meg. — Miért... ? Egy nagyobb fa­luban nem így van ... ? — Ott is, de osak addig, amíg körbe nem építik... Aztán to- váibbhurcolkodnak ... De ezek a kis falvak már nem terjeszked­nek, inkább fogynak, fonnyad­nak ... — Nem kéne mégis bemen­nünk a rokonaihoz ... ? — Minek ... ? A sírját meg­találjuk ... Két hete temették, még rajta lesznek a koszorúk is ... Lassíts, úgy látom, meg­érkeztünk ... Csákvári a temető kapujánál állítatta meg a kocsit. A hátsó ülésről leemelték a koszorút, Roboz magához vette a konya­kosüveget. Elindultak. — Szép a díszlet — mutatott körbe Roboz —, barátságos ... Valóságos kis erdő a fákból.. . Irigylem Sípíit... — Ne beszélj marhaságot... ! — Ez nem marhaság, komo­lyam gondoltam ... Ha eljátszot­tam a hatóit, én is ilyen helyen .szeretnék pihenni ... Legalá bb jó levegőt szívnék ... — Sokat ittál, Roboz ... Nézd inkább a sírokat... — Igenis ... - mondta Roboz. — De ho nem veszed rosszné­ven, én már látom is ... Ott van, az lesz az ... Roboz nem tévedett. A szá­radó koszorúktól takart halom csakugyan a keresett volt. A fa­keresztre szögeit ovális pléhle- mezen rajta a név és a két év­szám. — Ő mindenkinek osak Sipi volt — mondta Csákvári —, ide­gen így a neve ... Tolón neki maigának is ... Emlékszem egy­szer a plakátra is úgy akarta rányomtatni... — Nem írták ki, hogy színész... — mutatott a lemezre Roboz. — Mit számít az ... — legyin­tett Csálkvári —, mi így is tudjuk, hogy az volt... De nyilvá n azok is tudták, alkik ennyi koszorút összehordtalk ... — Nem hiszem, hogy azért... — mondta Roboz —, Sipi az ő fiúk volt... Szerették. Ráhelyezték a koszorút a sír­ra, majd Roboz körbelocsolta konyáikkal. — Isten éltessen, Sipikém ... — mondta. — Azaz ... hogy ... bocsáss meg, de rá járt a szám ... És egyébként is ... te mit mondanál, ha fordítva lenne ... ? Mit lehet ilyenkor mondani... ? — Valamit azért lehet... — mondta Csákvári valamit ikéllene... — Kellene ... ? Ne haragudj Csákvári, de ez hülyeség... Tartsak emlékbeszédet... ? Kezdjem talán azzal, hogy vi­déki színész volt, és vidéki ha­lott lett...? Nem, Csákvári, ez így nem megy. Tudom, hogy Sipi sem ezt akarja. — Akkor szerinted mit akar...? — Játszani, barátom, játsza­ni... — Őrült vagy ...?! — Lehet... És most velem együtt légy őrült te is... ! — Mit akarsz ... ? — Szerepet osztók ... itt... most... Sípiifcém bizonyíthatsz! Az egész drámairodalom a ren­delkezésedre áll... Válassz! — Roboz, ez túlfcás! Hagyd abba... — Nem, most már nem ... Ennyivel tartozunk neki ... Sipi- kém, művészem, drága barátom, figyelj rám ... Itt van Csálkvári is, végszavazunk néked... De előbb meg kell tudnunk, hogy mit akarsz éljátszainü... Más­képpen niem mégy... Érted? Másképpen nem ... Szél korbácsolt végig a teme­tőn, éles, jéglehellletű, északi. A hervadt koszorúk szóikigja: meg­lebbentiek, a fák nyögve fesó­hajtottak, mint törődött csőszök indulás előtt. — Lear király... - kiáltott Roboz —, hát persze, hogy Lear király. ! Röstellem Sipiikém, hogy ezt nem találtam ki azon­nali ... Mi mással is búcsúzna egy ólyaln színész, mint te ... ?! Helyes, osztom a szerepeket... A Bolondot magamnak, az úgy­is egyik szerepálmom, Kent gróf­ját pedig Csá kvárindk ... Csák­vári, te úgy tudom játszattad is Kentet, biztosain emlékszel még a szövegére... — Nem tudom ... talán ... — Gondolkozz... Add meg a végszót o vihar jelenet előtt... — Várj egy kicsit — mondta Csálkvári -, régen játszottalm, de talán ... valami ... Igen, azt hi­szem beugrott... „Ha a királyt föléltük / erre te, én amarra mén vén, / ki először rátalál ki­áltsa meg a másiknak ..." — Sipikém te jössz — hajolt közelebb a sírhoz Roboz -, kezdd el úgy, ahogy még soha senki! Sipikém, hallod, végszó volt, végszó ... I Nem késhetsz le ... Azt hinnék az irigyeld, hogy va­jaiéi zűr van véled ... Pia vagy ilyesmi... Már rohannának, már fújnák is be... Nem úsz- nád meg a fegyelmit... Bizo­nyíts, Sipi, nékik is bizonyíts! Kezdd él a monológot, kezdd el! A szél hirtelen felerősödött, zúgtak, hajladoztak a temetőt körülvevő nyárfák, felborzolód- tak a bokrok, dideregve vergőd­tek a fűzék. A varjaik veszett Ikáragással gomolyogtak, hóvi­hart sejtve. — Ez az, Sipikém, ez az! — Roboz ugrált a nagyerejű szél­iben. - Fantasztikus! Micsoda szenvedély, micsoda indulat! Hallom a hangod, értem a vég­szót, mondom ... „Ó komám az udvari szenteltvíz többet ér szá­raz házban, mint az esővíz házon kívül. Jó komám efid.j s kérd lányaid áldását. Itt olyan éj van, mely nem könyörül sem a bölcs emberen, sem o bolon­don ...” Sipi végszó volt, to­vább 1.. ! — Elég I — Csákvári megra­gadta Roboz karját. — Gyere te őrült, mert itt fagyunk meg I — Nem ... — rántottg ki ma­gát Roboz -, még nem fejezte be a mó'rtollógot... Miit Oíkalnsz ... ? Elvennéd tőle a sze­repet ... ? Sipikém folytasd ... ! „Bőgj ahogy bírsz, hullj zápor, tűz, ókádj.... I" Ne hagyd ab­ba Sipikém, ne hagyd abba .. . ! Ne, még ne... — Csinálj, amit akarsz — mondta Csákvári -, én megyek oz autóhoz... Elindult, de Roboz elébe állít. — Kentet te játszod, nemso­kára jössz ... Miattad menjen tönkre az előadás ... ? — Hagyj békén ... ! — Csák­vári ki akarta kerülni, de Roboz visszarántotta. A kabátját mar­kolta meg, a szeme szikrázott. — Itt maradsz! Nem enged­lek! Sipíoek kél! a végiszó. — Eressz, te hülye... — l ökte el magától Csákvári, de Roboz már ugrott is vissza, és ököllel támadt rá. Csákvári maga elé köpött karral hárította el az ütést, és nyomban utána állön vágta Robozt. ágúik sem tudták, hogy meddig verekedtek, csak orra eszmélték, hogy ott ______ ülnek egy fűzfa állott a v izes avaron vállal egymásnak borulva, és valömii iszonyú fá­radtsággal a tagjaikban. — Te marha... - szólalt meg csöndesen Csákvári —, mond­tam, hogy ne igyál annyit... Mire volt jó esz az egész ... ? Mire ... ? Még szerencse, hogy ebben az ocsmány időben nem jár erre seriki... Vészeli Lajos sajtógrafikái A jó sojtógirafilka - akár­csak a plakát — fontols gondo­lati tartalmaik hordozója. Sajá­tos lehetőségei révén — szinte tenyérnyi felületen képes o lé­nyeg megragadására, o mon­danivaló 'kiemeléséVe, gazdag asszodiáoióik elindítására. iM'indezekkel a szempontok­kal szerencsésen találkozott a veszrpéml Naplóhoz szegődött Vészeli Lajos egyéni ambíciója, é'l ellátó sá‘, á'brázolókészs égé. A tehetséges, fiatal grafikusmű­vész lévek során rangot, elis­merést vívott ki magának a szakemberek és az olvasók kö­zött. A Sajt ógráf ik ónak a napi­lapban betöltött szerepéről, 'Ve­szeti Lajos sajátos hangú al- ikotáművészetéről adott áttekin­tést aa a' imög'a nemében, út­törő .jelentőségű kiállítás, ame­lyet Budaipesten, ia Magyar Sajtó .'Házában tekinthetitek meg az érdeklődők. A Mólliíltós pregnánson ibizo- nyitotta, hogy a sajtágiraíika., a gyorsan mozgósítható .műfajok iköztöftrt (megkülönböztetett fi­gyelmet érdemek Vészeli Lajos kevés esdközzel, olykor szinte csőik néhány vonallal — képes kifejezni társadalmi jelensége­ket, emberi viszonylatokat, meg­kapó Ihamg'u'ltatokat, drámai erőt, Üdöllltőli gcndolatoikat, éteri lebegésit. Vesz dili legfőbb érdeme, 'hogy a korszerű gondoláitokhoz meg­találta a .korszerű formát, s a láp egyéb műfajaival! együtt .szervesen, hatásosain 'szolgálja az o lvasó informálását, érttel - mi és érzeilimli Világának gaz­dagítását. Grafikái Oi lap ha­sábjaitól független, önálló élet­re is alllkalllmasaik. A budapesti kiállításon — helyhiány imiiaitt — nem adódott mód arra., hogy bemutassák a lap grafikusa .milyen .más mó­dokon is Iké.pes sikere sen lh.oz- zájáriüinii .a tipográfiai wáltoza- tossláglhaz, hogy egy rajzolt cím, érdekes betűsor, embléma, díszítőé,lem .mennyire képes az olvasó filgyelmérnek felhívására, a Itarfallimli mondanivaló ki- emlellé síére. (Tény azonban, ,s ezt Vészeli Lajos .példája igazolja, (hagy rtaipjiatiinikbaa a változatos, igé­nyes liaipeiőá llítáisbaa fontos szerepe van a sajltágraf'lkának. HAMAR IMRE A bűvölő Változások

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom