Tolna Megyei Népújság, 1983. április (33. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-30 / 101. szám
© Képújság 1983. április 30. Tíz nap a Vichy-i sportparadicsomban Az éppen egy hónapja megkezdett közvetlen Európa-bajnoki fölkészülés újabb á III o - mását hagyta- maga mögöttit a magyar inői kosáriabda-váloga- tolSt: tízataipos francia országi tartózkodásról hazaérkezett a KHiMliik László vezette együttes. — ld'eá!Bs ikörüllmények 'között d o l goz haiti un'k Viohy-ben, a franciák olimpiát edzőtáborában — nyilatkozta az MTI-írnek a szövetségi kapitány. — Nemcsak a 'létesítmény volt nagyszerű, hanem például az orvosi ellátás 'is. 'Nem kis mértékben ennek köszönhető, hogy 'immár négyhetes kemény munka után még 'egyetlen sérültünk sincs! — Mindén délután közös edzést végeztünk a házigazdákkal!, s naponta játszattunk barátságos mérkőzéseket. Hiva- talío's összecsapást csak egyet vívtunk, a másik, Oermant-Fer- randba tervezett válogatott mérkőzés terem prob lémák miiatt él,maradit. 'Ezeken a közös foglalkozásokon egyébként a Wb- da vált a főszereplő, míg' a délelőtti, kizárólag „magyar” edzéseken az erőnléti munka került előtérbe. 'Nemcsak számiunkra volt rendkívül hasznos ,ez a tíz nap, hánem a franciák számára is, akiknek különösen kapóra jött a közös munka, s a mérkőzéslehetőség a vasárnap kezdődő EB-selejte- ző előtt. Körzeti labdarúgás 5ZEKSZÁRD Felnőttek: 1. Béta 2. AI s ó n ária B. iKalöasd' 4. Tolna 5. iBo'nyihá'div,. 6. Alsótengelic 7. Bogyiiszllló 8. Cikó 9. Zomiba 10. ilzmlény 11. őcséiny . 12. Szedres 113.. iKéty * 14 . Siáagárd 19 13 3 ’3 4Ó-i14 29 19 12 5 2 48-2T 29 19 .13 2 4 40-23 28 19 11' 4 4 59-06 26 19 8 6 5 38-28 22 19 9 3 7 38-40 21 19 8 3 8 40-27 19 19 7 4 8 36-41' 18 19 7 1 11 38-39 15 19 5 5 9 36-59 15 19 4 5 10 31^45 13 19 3 7 9 28-42 13 19 4 2 13 18-46 10 19 3 2 14 18-63 8 Ifjúságiak: 1. Tolna 2. öcsény 3. Kailca sd 4. Alsótengelic 5. Alisóiná nio 6. Bála 7. Szedres 8. Klélty 9. Siáagárd 10. Bogyi'szló -11. Zomba 12. Ciikó 15 13 1 1- 73-17 27 17 lK1 2 4 53-07 24 17 10 4 3 41-27 24 15 10 3 2 37-20 23 16 10 1 5 50-34 21 T5 8 3 4^41-37 19 16 5 3 8 26-32 13 17 6 ií 10 4a52 13 17 6 — 11' 32-38 12 17 3 3 11 29-45 9 17 2 1 14 17-52 5 T5 1« 2 12 14-72 4 DOMBÓVÁR Felnőttek: 1. Aittola 0. Hőgyész 3. Köp osísize leeső 4. Szcrká ly 5. Dialmiamd 6. Szökés 7. Kisvejke 8. Döbrölcöz 9. Nak 10. Závod 11. Kuírd 13 10 — 3 27-14 20 13 8 1 4 41-21 17 12 8 1 3 34-22 17 12 7 1- 4 44-26 15 13 7 1 5 33-29 15 13 6 — 7 21-24 12 12 5 1 6 29-26 11 12 5 1 6 20-22 11 13 4 3 6 23-35 11 13 2 2 9 16-40 6 12 1 ,1 10 1-3-42 3 Ifjúságiak: 1. Hőgyész 12 9 3 — 67- 8 21 2. Dalmand 12 7 T 4 33-25 15 3. Döbrököz 11 6 2 '3 32-19 14 4. Attala 12 5 4 3 26-14 14 5. Kaipósszekcsó 10 5 1 4 18-20 11 6. Kitsveijloe 10 4 (t 5 19-29 9 7. Nők 12 4 T 7 20-38 9 8. Závod 12 2 4 6 22-38 8 9. Szökés 12 3 1 8 19-45 7 10. iKuird 11 2 2 7 9-29 6 PAKS Felnőttek: 1. D szentgyörgy 2. Németkér 3. Pimcehely 4. Kőid ács 5. Bölcskte 6. Paks II. 7. To l nonémed'i 8. Gyönk 9. Genien 10. iMadocsa 11. 'Pállá 14 11 2 T 33- 8 24 13 11 1 1 59-12 23 13 9—'4 27-17 18 14 8 2 4 27-30 18 114 6 1 7 22-21 13 13 5 1 7 28-24 11 14 4 2 8 26-32 10 14 5 — 9 20-40 10 14 3 .1 10 18-26 7 12 3 1 8 19-35 7 13 3 1 9 18-52 7 Ifjúságiak: 9 9 1. D.szervtgyörgy 2. Németkiér 3. iMadocso 4. Gerjerv 5. Pincehely 6. Gyönk 7. iBöWcske 8 3 — 3 20-20 10 7 3 i1 3 22-11 7 8 3 14 12-18 7 8 2 15 10-118 5 8 13 4 16J39 5 8 12 5 10-19 4 A Pannónia Kupa „mini-világbajnokság” lesz Csendes készülődés a „rejtekhelyen” A szekszárdi Pollack Mihály utcai ifjúsági telep, az öltözőépületszárny egy üdülőtelepi faházzal folytatódik. Ám belül csak a félmeztelenség emlékeztethet egy röpk,e pillanatra az üdülésre. A Dózsa súlyemelőinek kis „birodalmában” vagyunk, vagy ahogy ők mondják, a városszéli rejtekhelyen. Éppen a levezető szériákat végzik az izomtól dagadó versenyzők.- Mester, fölvettem a bakról a nyolcvanat —, újságolja Csereklei nagy örömmel Balogh László vezető edzőnek. A nyolcvanhoz még tegyen hozzá egy százast az olvasó, ugyanis az idén visszatérő tehetséges súlyemelő 180 kg-mal végzett felhúzásos gyakorlatokat. Januárban még meglehetősen vékony dongájú fiú a négyhónapos edzéspenzum hatására alaposan megváltozott alkatilag.- Már pocakom is van - mutat rá nevetve. - Hiába, bele kell erősödnöm az új súlycsoportba, kell a kondi. Ugyanezt hallhatnám vissza az IBV-bronzérmes Királytól is, aki fejlődésének megfelelően előreláthatólag két súlycsoporttal megy feljebb. Neki is keményen kell dolgoznia, hogy jó eredményekre legyen képes a nehezebb fiúk között. A versenyzők az edzés végével becélozzák a fürdőt, Dallos Péterrel viszont már felöltözve találkozom, aki mintegy félkilós szalámirúddal a kezében araszol a mint a szintén ebben a súlycsoportban szereplő, jó eredményre képes Orsósnak és Imrének. És az egy kategóriával feljebb lépő Cserekleinek, valamint a középsúlyú Mátrainak is. Az ólomsúlyú Töröknek pedig — sérülése után ez lesz a vízválasztó. Csereklei és Mátrai súlycsoportja nemcsak világviszonylatban, hanem magyar vonatkozásban is nagyon erős. De egyik kategóriában sem lesz sétagalopp, produkálni kell a győzelemért. (A súlyemelő sportágban is elérkezett az őrségváltás időszaka. A tavalyi korosztályos világversenyeken feltűnt mester szobája felé. Csatlakozom. Zajlik az élet a vezető edző szobájában, Balogh László vezető edző és Kovács Vilmos, a segítőtárs egy fogas szakmai kérdésről elmélkedik. Ezt a te- lefoncsörrenés szakítja félbe. A vonal túlsó végén Aján Tamás, a Magyar Súlyemelő Szövetség főtitkára, aki ugyanezt a funkciót tölti be a nemzetközi szak-, szövetségnél is. Az egyik legjelentősebb magyar sportdiplomata jóvoltából fontos információ birtokába jutunk. Megtudjuk, hogy már most lázas készülődés folyik a Pannónia Kupára, ami egyben a világkupa fordulója és egyben magyar bajnokság is. — Tagja vagyok a szervező bizottságnak - mondja a kagyló letétele után a mester, Balogh László. - Most tudtam meg Aján Tamástól, hogy a bolgár és szovjet világrekorderek (Ru- sev, Blogoev, Vardanyan stb.) mellett az amerikai kontinensről, sőt Ausztráliából is érkezik június elején Budapestre súlyemelő. Már eddig 27 ország küldte el nevezését. No, de maradjunk a mánál, a magyaroknál, ezenbelül is a Dózsa súlyemelőinél. Peregnek a versenyek, de a dózsások csupán az idénynyitó Savaria Kupán indultak. Nem véletlen. Mivel a Pannónia Kupa egyben magyar bajnokság is, ez lebeg szemük előtt. Itt kell elsősorban bizonyítania a könnyűsúlyú magyar bajnok. Dallosnak, hogy ő a súlycsoport legjobbja, valafiatalok már elsőéves felnőttként is trónkövetelők. Remélhetőleg ez egy egészséges versenyszellemet idéz elő, a már megkövesedett magyar csúcsokat a fiatalok hamarosan átadják a múltnak.) — A kemény téli alapozás után még most is 80-100 százalékos terheléssel dolgozunk — folytatja elmélkedését a vezető edző. — Formaidőzítésre csak közvetlenül a nagy versenyt megelőző időszakban kerül sor. Dallos esetében pedig az olimpiacentrikusság elvét tartjuk szem előtt. Azt szeretnénk, ha a Los Angeles-i olimpiát megelőző OB-n verné meg nagy riválisait, Huszicsot, Kereket, Romhányit. Mert ugye a jövő évi OB mondja ki a végső szót: ki képviseli a magyar színeket könnyűsúlyban.- Vele a Pannónia Kupa után is keményen dolgozunk — veti közbe Kovács Vilmos edző.- Jövőre legyen képes 300 kg fölötti összteljesítményre. Nem akarunk a pillanatnyi sikerek oltárán áldozni. Azt nem tudni, hogy a 300 kg fölötti teljesítmény mire lehet elég, de annyi bizonyos, hogy tavaly Ljubljanában, a világ- bajnokságon néhány kilóval a bűvös háromszáz fölött már dobogóra állhatták fel a versenyzők. Nemrégiben pedig a súlyemelő rekorderek viadalán 290 kg (!) is elég volt az üdvösséghez. A legutóbb Jugoszláviában vendégszerepeit a szekszárdi együttes. A Bács Herkules gárdájával mérkőztek és bizonyultak jobbnak. A versenyeredmények fejlődésről tanúskodnak, arról, hogy továbbra is a járható úton haladnak a Dózsa súlyemelői. Jó lenne valami hasonlókat írni a Pannónia Kupa után is. — bégyé — Színes forgatag a délelőtti edzésen Csereklei Sándor utolsó sorozatát végzi Természetjárás Honismereti vetélkedő A Tolna megyei Természet- barát Szövetség Ozoráin rendezte m'eg a „tolnai tafíiszinyá- sok” ikörnyezietismeneti versenyének harmadik' fordulóját. Negyvenhét csapat imdullt a 'versenyen, hat a felnőtt-, hét az úttörő- és 34 a diákkorcsoport bam. Mint ismeretes, minden évben Tolna megye 'másmás táján rendezik a versenyt, ihagy tehetőséget nyújtson megyénk jobb megismerésére, szép tájainak,, történ elírni és néprajzi emlékeinek, értékeinek feltárására. Az iid'én Ozorára esett a választás, amely történelmi, irodalmi és néprajzi hagyományokban 'igen gazdag község. Szomorú aktualitása volt a1 versenynek Illyés 'Gyula halála. A verseny kérdéseiben jelentős szerepet kapott Illyés munkássága, Ozorához kapcsolódó művei, azok néprajzi, szociográfiai ihletése. A felnőttkategóriában a Bonyhádi MSC II. csapata szerezte meg a győzelmet, a1 Bonyhádi MSC I. csapata előtt. A harmadik helyen a Szekszárdi Pedagógus SE végzett. Az ifjúságiaknál, a szekszárdi Garay Gimnázium csapata győzött, második lett a dombóvári Gőgös Gimnázium, míg a harmadik hely - egy másik csapatuk révén — szintére a szekszárdi garaysoknak jutott. Végeredmény az úttörőknél: 1. Ozorai Általános 'Iskola, 2. 'Pincehelyi Általános Iskola1, 3. Zombai Általános Iskola. Kézilabda Befejeződött a szekszárdi városi kézilabda-szövetség által kiírt Serdülő Kupa kézilabdatorna. Végeredmény: 1. Zomba, 2. Decs, 3. Szekszárdi Spartacus, 4. Tamási MEDOSZ, 5. Tengelic. A kupasorozat gólkirályi címét Valya Zsuzsa (Zomba) szerezte meg, aki 73 gólt lőtt. A legtechnikásabb játékosnak felajánlott különdíjat Dávid Margit (Szekszárd) és Obrácz Erzsébet (Zomba) kapta. Rendet a A Dráva-csoport területi versenybizottsága hivatalos körlevelében felhívással fordult a területi iliabdiairúgió-'bajaolcság- ban szereplő csapatok vezetőihez. „felhívjuk a sportegyesü- ll'etek vezetői, 'edzői, játékosai és rendező, valamiint a játékvezetők figyelmét a mérkőzés előtti, alatti és utáni sport,szerű magatartásra. Úgy értékeljük, hogy mind többen vesztik el indokolatlanul a fejüket, és viselkednek isportem'berbez iméftatHían módon. Ezen jelenségeknek semmi közük a szakmai tevékenységhez, sem a sport jellegéhez. Ilyen jelenségek a többszöri figyelemfelhívás ellenére az utóbbi időben egyre gyakrabban ismétlődnék. Ezért súlyos ítéletek 'meghozatalára A BHG KISZ- és szakszervezeti bizottsága ez évben második alkalommal rendezi meg a Crossbar-kupa tömegsport kézilabda-bajnokságát. A kupában eddig két fordulóra került sor a következő eredményekkel: BHG-SZÜV 9-7, TÉV-LAKISZ 12-11, Kórház —Volán 10-2, Húsipar»— Vízmű 7-2, Kórház-Vízmű 13-6, Volán—SZÜV 12-4, BHG-TÉV 8-8, LAKISZ- Húsipar 7-6. A bajnokság állása: 1. Kórház 4, 2. BHG 3, 3. TÉV 3, 4. Húsipar 2, 5. LAKISZ 2, 6. Volán 2, 7. SZÜV 0, 8. Vízmű 0 ponttal. pályákon! kényszerülünk, azok mérséklésére tett kísérleteket nem vesz- szük figyelembe". Eddig a versenybizottság közleménye, s példaként egy a fegyelmi bizottság legfrissebb 'határozataiból. Az 1983. április 3-án Pakson lejátszott Palksi SE -»Kaposvári Rákóczi mérkőzés utáni események miiatt a fegyelmi bizottság az alábbiak szerint határozott: kötelezi a IBaksi SE-t, hogy a tavaszi idényben hátralévő hazai mérkőzésein féléméit létszámú, 24 •tagú rendezői gárda tartsa fenn a 'rendet, a hátralévő hazai bajnoki mérkőzésein — saját költségére — szövetségi ellenőrt kötetes fogadni, bajnoki mérkőzéseit a továbbiakban az ed- zőpályán nem rendezheti meg. Űttörőolimpia Regölyben, az általános iskola tornatermében rendezték meg az 1983. évi megyei tollaslabda úttörőolimpia döntőjét. A versenyen harminc iskolás indult, a fiúknál a regölyi, a lányoknál a faddi pajtások jeleskedtek. Végeredmény: Lányok: 1. Rá- bóczki Szilvia (Fadd), 2. Pintér Gyöngyi (Regöly), 3. Petróczi Ildikó (Fadd), 4. Szeiler Orsolya (Tolna, ll-es iskola). Fiúk: 1. Dienes Csaba (Regöly), 2. Dunai Attila (Regöly), 3. Németh* Gyula (Regöly), 4. Nemecskó Viktor (Tolna, ll-es iskola). A lány-, Illetve fiúkategória első két helyezettje képviseli megyénket a június végén Debrecenben megrendezendő úttörő- olimpia országos döntőijén. Sportműsor SZOMBAT: Atlétika: Tamásiban 10 órától járási serdülő „A" összetett egyéni bajnokság. Kerékpár: Tamásiban rendezik a megyei utánpótlás korosztályúak kritérium-bajnokságát. Rajt 10 órakor a Dqm Hotel előtt. Kézilabda: Az NB ll-ben: Szekszárdi Spartacus-Lőrinci Fonó 11, TAURUS SC-Tolnai VL 16, Ajka—Dunaföldvár 16. Megyei bajnokság, nők: Tamási- Szedres 17 és 18 (dr. Schurpann, Tölgyesi), Tengelic-Zomba 16 és^17 (Mátrai, Scholli), Szekszárd II.-Dalmand 12 (dr. Schumann, Tölgyesi). Férfiak: Hőgyész—Szedres 17 és 18 (Fábos, Savanyú), Sárszentlőrinc-Nagy- mányok 16 (Merkl, Tőrök). Kosárlabda: Az NB ll-ben: Atomerőmű SE-Dombóvári VMSE 11. Tömegsport: KISZ Kupa szekszárdi városi lövészverseny 9 órától Lisztesvölgyben. MEDOSZ megyei lövészverseny az MHSZ lisztesvölgyi lőterén 8.30-tól. Úszás: Szekszárdon, a fedett uszodában 10 órától Kaposvár- Dombóvár-Szekszárd városok közötti úszóverseny II. fordulója. Labdarúgás: Országos serdülő- és ifibajnokság: Dombóvári VMSE—Máza szászvár 15.30 és 17, Paksi SE-Bóly 15.30 és 17. Megyei bajnokság: Simontor- nya-Bátaszék 17.30 (Gerencsér). Körzeti bajnokság: Pincehely —Gyönk 17.30 (Deák), Hőgyész -Dalmand 16.30 (Verdi), Kisvejke—Attaia 16.30 (Hegyi), Sza- kály-Kurd 17 (Csonka). VASÁRNAP: Május 1. gazdag ünnepi műsorából a hagyományoknak megfelelően a különböző szórakoztató sportprogramok sem hiányoznak. Ezek közül emelünk ki néhányat ízelítőül. Dombóváron, 8 órától teniszverseny a vasutas, a kórház és a Gőgös Gimnázium sporttelepén. A vasutas sporttelepen 13 órától atlétikai verseny, 14 órától pedig birkózóbemutató. A városi sporttelepen 14 órakor kezdődik a kispályás labdarúgó-villámtor- na, 15 órakor pedig a Dombóvár ifjúsági és serdülő labdarúgó-válogatottjai barátságos mérkőzése. Bonyhád város dolgozói a váraljai parkerdőben tartják ünnepségüket, itt 13.30- tól sportbemutatók, ügyességi vetélkedők tesznek. Tamásiban az ünnepi felvonulást követően a lovaspályán repülőmodellező- és karatebemutató, légpuskalövészet, kispályás labdarúgótorna és játékos vetélkedők szerepelnek a programban. Szekszárdon a TÁÉV tekecsarnokában 11 órától rendezik a városi teke húszak-bajnokságát. A Városgazdálkodási Vállalat csör- getói majálisán délután kispályás labdarúgótornát és ügyességi sportvetélkedőt rendez. Labdarúgás: NB II.: Szekszárdi Dózsa-22. sz. Volán 17,30 órakor. Területi bajnokság: Bonyhádi MSC-Mohácsi TE, Kisdorogi MEDOSZ—Dombóvári VMSE, Bólyi MEDOSZ—Paksi SE. Kezdési idő: 17.30. Megyei bajnokság: Iregszem- cse-Dunaföldvár (Dobra), Fadd —Tengelic (Kleiber), Ozora— TÁÉV SK (Albert), Aparhant— Nagydorog (Czárt), Nagymá- nyok—Tamási (Mázaszászváron) (Szinger), Tevel-Kocsola (Köő). Kezdési idő: 17.30 óra. Bonyhádi Pannónia-Dombóvár (Bonyhódon) (Somogy megyei hármas) 15.30 órakor. . Körzeti bajnokság: Dunaszentgyörgy—Madocsa (Takács), Bölcske—Gerjen (Sóthy), Paks II.—Kajdács (Kiss), Pálfa—Né- • metkér (Csepregi). Kezdési idő: 17.30. Bonyhádvarasd^Kakasd (Jilling), Izmény—Alsónána (Ma- lomgéczi), Cikó-»Alsótengelic (Antlfinger), Tolna—Báta (Guzs- ván), Kéty-Sióagárd (Dravecz T.), Zomba—őcsény (Tölgyesi), Bogyiszló-'Szedres (Patrik). Kezdési idő: 17 óra. Závod—Döbrököz 16.30 (Szabó A.), Kapos- szekcső-Nak 16.30 (Kaposvári hármas).