Tolna Megyei Népújság, 1983. április (33. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-03 / 79. szám

elvÉPÜJSÁG

1983. április 3.

Ilii iíPnlIn OTh fis

I Vas Istvánnal,

I a Dalmandi

I Állami Gazdaság állami díjas I igazgatójával- Már a megszólítással bajban vagyok. Hivják önt Vas elvtársnak, igazgató úrnak, a dolgozók egymás között direktorként emlegetik, de ha pontosak az információim, most a professzor úr megszólítás dukálna önnek.- Tényleg így van. Sokféleképpen szólítanak, érdekes módon minél fiatalabbak az emberek, annál őszintébb a kapcsolat, ezért a legtöbb fiatal Pista bácsinak hív. Azoknak, akikkel régóta kapcsolatban vagyok, ma is Vas Pista vagyok. Itt a vállalaton belül a közvetlen munkatársak direktornak, vagy főnöknek hívnak. Nyilván vannak olyanok is, akik az igazgató urat használják, bár megmondom őszintén, ez utóbbit nem szeretem.- Az ilyen interjú arany- szabálya, hogy a beszélgetőpartnert bemutatjuk. Nos, hát honnan, milyen miliőből indult, hogy került a pályára?- Nem szeretem az ilyen jellegű nyilvánosságot, nem szeretem, ha a személyemmel behatóbban foglalkoznak, s az eredményeinkkel sem szoktam dicsekedni. A személyes interjút úgy tekintem, mintha azoknak a kollégáknak az életú-tjára lennének kíváncsiak, akik velem együtt évtizedek óta küzdenek, s munkánkkal elértük azt, hogy a magyar mezőgazdaság olyan pozícióban van, amit minden állampolgár jól ismer. Az egykor igen elmaradott magyar mezőgazdaság a világ legjobbjaival áll egy dobogón. A most mór lassan 60 évesek életútja gazdag volt, hisz ez alatt az idő alatt történtek meg azok a nagy sorsfordulók, amelyeket ma a fiatalok csak a történelemből ismernek.- Tiszteletben tartva elveit, azért kérem, ha csak vázlatosan is, beszéljen magáról, az életútjáról.- Szerencsés volt az élet- utaim, mert olyan parasztcsalád- ban születtem Sióagárdon, ahol szinte tudományos jellegű gazdálkodás folyt. A patánlci mezőgazdasági tanárok tanították apáinkat és bennünket, okos kérdéseket tettek fel, amire a gyakorlatban adtuk meg a választ. Amikor a felszabadulás után egyetemre kerültem, mint paraszti gyakorlottal rendelkező embernek volt mire alapozni tanulmányaimat. Bár az egyetemen nem sokáig dolgoztam tanársegédként, megismertem a tudományos munka alapelemeit, s ez egész életutamra rányomta a bélyegét, meghatározta vezetési és munkastílusomat. Viszonylag fiatalon, 28 éves koromban lettem igazgató a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Tangazdaságában és azóta is megszakítás nélkül vállalati igazgatóként dolgozom. Most április 8-án lesz 29 éve, hogy igazgatónak kineveztek. Szerencsés volt az is, hogy a tangazdaságnak nem volt tervkötelezettséae és az egyéni kezdeményezőkész ségnek, kísér- letező hajlamnak nagyobbak voltak a lehetőségei, mint az akkori állami gazdaságoknak. Amikor 1960-ban átkerültem ide. Dalmandra, mór volt gyakorlatom, és akkor már az általános gazdasági feltételek a reform szellemében hatottak. Sikerült kialakítani egy olyan miliőt, és eav olyan kollektívát, amely az oktatási, kutatási és vezetési tapasztalatok és a gyakorlat alapján végül is egy hatékony gazdaság létrejöttét eredményezte. Ma az állami gazdaságok között itt a legmagasabb az egy főre eső vállalati nyereség - meghaladja a 100 ezer forintot -, az egy hektár szántóföldre jutó nyereség pedig 20 ezer forint fölött van. Hát ez az az életút, amely nekem kijutott.

I- Az igazgatóként eltöltött 29 év alatt melyik időszak volt a legnehezebb?- Az 1960-tól 1969-ig terjedő kilenc év, mert nagy társadalmi változások és alternatívák között mozogtunk, sok volt a konfliktus a vállalaton belül ■is, és a vállalaton kívüli szervezetekkel is. Az irányítás mechanizmusából adódóan nehezen tudtuk feloldani azokat a gondokat, problémákat, amelyek ma már, különösen az 1978-as párthatározat óta, ha nehezebb és súlyosabb körülmények között is, de emberibb módon bontakoztathatok ki. ,,Napszám- bérek” voltak, s ezek ellenében kellett lényegében gazdaság- vezetői drillel, sokszor a tömeg- érdekekkel ellentétesen az embereket munkavégzésre ösztönözni ...

I- . . . holott más munkastílus talán eredményesebb lett volna.- Természetesen. Ma már a munkának megfelelő béreket fizethetjük. Ez a mechanizmus az egész vállalati kollektívánál politikai felszabadultságot jelent. Én csupán egyet sajná- lók: 57 éves koromban alakult ki így, és nem korábban.- Pedig hát önnek számos állást felajánlottak korábban is, most is, ha akarta volna, levethette volna a vállalatirányítás ezernyi gondját. Úgy tudom, az egyetemre hivták.- A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Növénytermesztési Tanszékének docense vagyok, s ma is tanítok. Talán emiatt gondoltak arra főnökeim, hogy jó lenne, ha az eddigi tapasztalataimat az oktatásban hasznosíthatnám. Egyébként szeretek tanítani, s itt is sokkal szélesebb alapokon azt teszem. Dalmand bemutató gazdaság, s évente több száz szakember és egyetemi, főiskolai hallgató látogat el hozzánk. A „katedra” tehát Dal-mandon is megvan. Nem mentem el, mert olyan gyorsan változnak a termelés feltételei, az értékrendek, hogyha az ember kiesik a gyakorlatból, rendkívül gyorsan elavulnak ismeretei. Itt a gazdaságban az ember állandóan naprakész, s ezen túlmenően az évi 120-130 millió forint fejlesztési alap — amely hitelmentes — mégiscsak olyan lehetőséget ad, amellyel az elképzeléseimet megvalósíthatom.- Az az érzésem, hogy a 23 év alatt végzett munkát sem hagyta volna el könnyű szívvel, hisz amit itt ezalatt alkotott az tulajdonképpen egy életműnek lógható fel.- Nem is olyan régen mondta valaki, hogy azért becsül, mert a nehezebb esztendőkben sem mentem el. Az elmélet és a gyakorlat egysége nyomán kibontakozott ^eredményesség eqy kieqyensúlyozott emberi életet jelent, s ez megítélésem szerint számomra nem másutt, hanem itt van meq. Sokat vitatkozom a fiatalokkal, mert sokan elkerülik a gyakorlati pályákat, pedig a gyakorlati élet „tüze", alkotása nélkül nem is bontakozhat ki igazán emberi egyéniség, ami önértékelést, biztos fellépést, határozottságot ad, s erre felépíthetik életüket. Ma egy gazdaságban egy telepvezető is olyan na,gy doktori disszertációt írhat, amilyet csak akar.- Az itt dolgozó kollégái ezt a fajta megelégedettséget s az alkotó munka örömét önhöz hasonlóan érzik?

— Egy nagyon fontos dologhoz jutottunk el: mégpedig az agrárértelmiségi vonatkozásokhoz. Tapasztalom, hogy több, egyetemet végzett diplomás szakember az utóbbi években rendkívüli mértékben elbizonytalanodott. Nem tudja megérteni mi történt, nem tudja hova tenni a változásokat, hisz az eddigiek során az elvárásoknak eleget tett. Most, amikor a gyorsan változó feltételek rövid idő alatt átértékelik munkáját, nem tud tájékozódni. S amikor önálló, felelősséggel irányító munkára lenne szükség, megoszlik, széthúzódik az agrárértelmiség.- Mi lehet ennek az oka? A kiválasztásban, az oktatásban, vagy az egyéniségben van a hiba, esetleg a környezetben?- Komplex dolog ez. Az értelmiségi tevékenységgel függ össze, amit nagyon sokan és sokirányban vizsgálnak. A legnagyobb probléma az önkontrollal van: a szakmoi és gazdasági életben csak valóságos önkontrollal lehet biztonságosan élni. Ehhez még bizonyos mértékig a társadalmi feltételek sem egészen megfelelőek. A mi gazdaságunk ilyen szempontból szerencsés, mert kezdettől fogva nagy súlyt fektettünk arra, hogy ne titkoljuk el fogyatékosságainkat, hisz csak így tudunk ellenük küzdeni.

I- Kérem, mondja el a hibák őszinte feltárásának dalmandi gyakorlatát.- A válalaton belüli kis egységek, kerületek, ágazatok, telepek, sőt ma már egyes dolgozók, a vezetés-irányítás olyan fejlődésén mentek keresztül, hogy ma már szélesebb és sokrétűbb elemzést, értékelést végeznek, mint korábban egy önálló mezőgazdasági üzem. S ezeknek alapján meg van a saját hatáskör is, hogy a szüksé- qes változtatásokat eszközöljék. Ez lényeges eleme, illetőleg feltétele az értelmiségi típusú munkának, amelyhez nálunk jórészt adottak a feltétetek.

— Szem- és fültanúja voltam, mikor vitázott egy értelmes fiatal ágazatvezetővel, aki nehezményezte, hogy bár több milliós értékért felelős, kevesebbet keres, mint az állattenyésztési telep jószággondozója.

— Ez mostanában gyakori beszédtéma, s a műszaki értelmiség talán egyik legnagyobb problémája. Az értelmiségi munka kritériumaiban a közösség, a társadalom elismerésének a folyamata még kialakulóban van. Ezt mutatja, hogy a társadalmi értékítélet a „szabadpiacon" többre értékeli a kőműves, a lakatos, s cft ács munkáját, mint az értelmiségi munkát. Panaszkodnak a kutatók is: kevés a kutatásra és a kutatók fizetésére fordítható

összeg. Nálunk, aki ágazati, területi vezető és jól dolgozik, s bizonyíthatóan hozza az eredményeket, 180-200 ezer forint évi jövedelemre is szert tehet. Ha megszűnnének azok a tradíciók, amelyek a tudományos és gyakorlati munkát értékelik, kevesebb gond lenne ezen a területen.

I- Itt az asztalon előttünk gralikonok, milliméierpapi- rok, lóliára rajzolt trendek. Erről ön különösen híres.

— Hát igen, ez most mór ismert dolog, hogy aki Dalmandra jön, a grafikonokat nem ússza meg. Érdekes módon ma mégis ezeket sokan nem értékelik. Pedig ez olyan nálunk, mint a kórházban a beteg kórlapja, aminek ismeretében és adatai alapján gyógyít az orvos.- A mezőgazdaságban az 1 lőre jutó eszközállomány meghaladja az iparét. Ha ez a fejlettség mutatója, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy a mezőgazdaság tulajdonképpen ipar. . .- A szocialista fejlődéssel a mezőgazdaságban szerencsésen megoldott formában eredményesen jutottunk el egy olyan történelmi időszakot felölelő fejlődés végére, amit kapitalista úton a koncentráció és centralizáció több emberöltőn át sem ért el. A gépesedés, az iparosodás, agrárpolitikánk segítségével olyan gyorsan kialakult, hogy az ezzel kapcsolatos társadalmi, gazdasági helyzetet még számba se tudtuk kellőképpen venni. Hagyományos értelemben beszélünk munkásról és parasztról, pedig kl'asz- szikus értelemben vett paraszt ma már nincs is.- Az egészséges, egységes népgazdasági integrációban a mezőgazdaságban dolgozóknak éppolyan 'kötelessége a mezőgazdaságban rejlő termelőerőket kihasználni, mint az olaj- bányászatban, szénbányászatban vagy a kohászatban dolgozóknak, a mai technikai, műszaki szinten a lehetőségek optimumát adni. Az teljesen világos, és érthető, hogy a mező- gazdaságra az ipari módszerek a jellemzőek. Mert ha ma az 1938-as „paraszti” technológiával dolgoznánk, akkor a 10,5 millió magyar összesen nem tudná a mai mezőgazdaság termelését előállítani. Az egy mezőgazdasági dolgozóra jutó eszközállomány, energia, ipari anyag olyan termelékenységet és hatékonyságot eredményezett, ami jelentősen hozzájárult a népgazdaság teherbíró- képességéhez. Ez pedig úgy gondolom, valamennyiünk érdeke. Ilyen szituációban tehát nem kell egyetlen dolgozó ősz tály vagy réteg érdekeit a mezőgazdaság fejlesztése kapcsán félteni, mert a mezőgazdaság hatékony termelése és az ennek alapján előállított nemzeti jövedelme éppúgy szolgálja nemzetünk érdekeit, mint a felszínre hozott olaj vagy szén. A mai körülmények között a magyar mezőgazdáknak nagy a felelőssége abban a tekintet ben, hogy népünk jövője hogyan alakul. Ezért a mezőgaz dóságban dolgozóknak minden tekintetben ekként kell dolgozniuk, fokozódó társadalmi elismerés és megbecsülés közepette, hogy a lehető legnagyobb mértékben járuljunk hozzá a népgazdaságunk előtt álló feladatok megoldásához.

I- Köszönöm a beszélgetést.

D. VARGA MÁRTA

Múltunkból

Az állami anyakönyvezés bevezetése után tizenkét évvel, 1907. decemberében Reichert Gyula kistormási ev. lelkész arra vállalkozott, hogy megvonja az állami anyakönyvezés hatásának mérlegét: megvizsgálja', miként hatott az állami intézkedés a házasságkötésre. Nem titkolta mélységes felháborodását. Elküldte rövid írását a Közérdek szerkesztőségének, amely vezércikként közölte az't 1907 decemberében „Vadházasság” címmel.

„Mióta az egyházpolitikai törvény életbe lépett, s a papság kezéből kii van véve az anya- könyvekne'k vezetése, azóta mintegy gombo módra terjed a dlhá/assági." A házasulok „távol maradnak az Isten házától, nem szomjuhozzák ez isteni erőt, hatalmat, amely a hívő léleknek idvességét célozza”. Vi-sz- szaemlékezve a korábbiakra, úgy véli, „Azelőtt, mikor még o papok voltak az anyakönyvvezetők, az érintkezés- gyakoribb volt, jobban hathatott a lelki- pásztor a még oly igen erkölcsi romlásnak nem indult emberre, s képes volt visszatartani az örvénybe hanyatthomlok rohanó szerencsétlent."

Kicsit idézzük hosszabban. írását :

„De most a humanizmus áldását a szellemi kiskorúságban lévő nép felfogni nem lévén képes, a szaoódság élvezetét szabadosságra használja fel; innét származik ezután az erkölcsi elzüll'és, az általános de. morafizálás, amely vészthozólag, pusztulással fenyegeti az országot. Hisz jól tudjuk, hogy a vadházasság, ha már hasonlattal kell élnem, valóságos melegágya a demoralizác-iónak. Példa erre a pusztákon lévő cselédségnek nagy része, s a községbe betóduló jött-men.t csőcselék. Ha az anyakönyvvezető az ily felektől vagy házasságikötésre néha-néha jelentkező szegény cselédségtől követeli a házasság meakötésére a törvény által kívánt okmányokat, hogy a sok költségtől szabaduljon, úgy segít a bajon, hogy összeáll, és így még nagyobb bajt okoz önnön magának, de meg az ártatlan fattyú utódoknak is. . ."

Az írás befejező gondolata, hogy a mind gyakoribbá váló vad házassá gok megszüntetésére a parlament miélőbb hozzon tör. vényt, büntesse meg az ilyen vadházasságban élőket. „A haza érdeke tehát egyenesen megköveteli, hogy a magyar törvényhozó testületnek, az -országgyűlésnek bölcsessége mihamarabb oly törvényt alkosson,, mely ezt a veszedelmes1 kór- tünetet mindjárt csírájában elfojtsd, s az ez ellen vétőket szigorúan- büntesse."

A szejző nem írja, milyen legyen a vadházasságot büntető törvény, de az egész cikk hangvétele egyértelműen azt sugallja, hogy vissza kellene adni az anyakönyvvezeiés jogát az egyháznak. Mint azt kifejtette: „Szomorú jelenség mindenkit, ki a- közerkölcsiség, s a- közjóiét előmozdítását szívén- hordja, különösen pedig az igazi lelki- pásztort, fájdalmasan kell, hogy érintse, midőn nem áll rendelkezésére semmiféle eszköz, még a világi hatóság igénybe vétele sem, e ragályos erkölcsi betegség- terjedésének meggátlásá- ra."

A kistormási lelkész ingerült hangú cikke arra késztette a szekszárd-i állami anya'könyvve- zetőt, Dömötör Miklóst, hogy ő is tollat ragadjon, — s igazándk biztos tudatában, megírja válaszát a lelkésznek. Az írást megküldte a Közérdek szerkesztőségének, amely ugyan kissé eldugva, kész volt azt közölni. Mit válaszolt az anyakönyvvezető a1 lelkésznek?

M ind eneke lőtt vi s sza utasította az evangélikus lelkipásztor állítását, hogy azért van sok vad- házasság, mert a házasság anyakönyvezését az állam kivette a pap-ság kezéből.

.„-Hát ez kérem, nem áll, nem, pedig azért, mert először is statisztikailag bebizonyított dolog, hogy éppen az egyházpolitikai törvények életbe lépte óta sokkal kevesebb a vadházasságok száma, sőt e számarány folytonosán apad; másodszor nem ÍS állhat meg a tisztelendő úrnak állítása a természetes, következményiképpen sem, mert hiszen éppen a polgári törvények teszik lehetővé, hogy még

azok is, kik ennek életbe léptéig, az egyházi tilalom miatt, nem köthettek házasságot, azok épp e törvények következtében azt megköthetik."

Visszautasítja azt az állítást, hogy azért van sok Vadházasság, mert az állami esküvőhöz szükséges okmányok sok pénzbe kerülnék. Idézzük az anyakönyvvezetőt:

„Főtisztelendő Úr! Kegyednek, mint -papnak, mint a nép vezetőjének, oktatójának, feltétlenül kell azt tudnia, hogy a polgári házasságkötés először is teljesen és .minden körülmények között díjmentes. Másodszor, hogy annak megkötéséhez a vőlegénynek és menyasszonynak bélyeg-mentes keresztlevelén kívül, pláne faluhelyen, abszolút semmi más okmány nem szükséges; hát hogy állíthatja kegyed, ezeket tudva, oly nagyon- is ellenkezőt. Hogy írhatja, hogy a bemutatandó okmányok sokba kerülése még a jelentkezőt is elriasztja a házasságkötéstől. Hiszen kérem ez abszurdum. De tegyük fel, hogy így van, hiszen akkor is nem mi, hanem önök az okai, mert Önök adják még mindig ki azokat az ön szerint oly igen sokba kerülő okmányokat!”

Az anyakönyvvezető tárgyilagosan megemlíti, előfordul, hogy más okmány is szükséges a házassághoz; ilyen például a katonakönyv, de ez ingyenes, valamint a személyazonosságot Igazoló cselédkönyv, vagy munkakönyv, de ez is ingyenes. Néhány okmányhoz Valóban szükséges illetékbélyeg, mint például az unokatestvér-v, iszony alóli mentesség megadásához

— de ez alig 7—8 koronába kerül — és ez korábban is eny- n-yitoe került!

„Hót kérem, Főtisztelendő Úr, ezeket tudva, hogy írhatta, azt, hogy a mi általunk kívánt sokba kerülő okmányok segítik elő a vadházasságot. Más annak az oka Főtisztelendő úr. Mert például méltóztüs'sék csak itt, Szek- szárdon — ismét csak például

— a római katolikus egyházat figyelmére méltatni, annak hívői között — alig van 3 vagy 4 Vadházásságbbn élő pár. De az is -igaz, hogy dacára a polgári törvénynek, az itteni papság kezéből i-s kivett anyakönyvvezetésnek, az itteni lelkész urak még mindig bírnak híveikre oly nagy befolyással, hogy a vadházasságot nekik majdnem lehetetlenné tudják tenni; de szerintük a nyájukból eltévedt bárányt a- pásztornak kell felkeresni, s a nyájhoz visszavezetni.”

'Ezt követően kicsit alábbhagyott a vita, mert jött a karácsony, és megérkezett az új esztendő, az 1908. De 1908. január 4-én már megjelent a Közérdek hasábjain a kistormási lelkész meglehetősen hosszú, magyarázkodó, védékező ho-ngú cikke, amelyben azt állítja, hogy az anyO-könyvvezető őt személyében támadta, s ezért „ügye védelmében" kért szót. Arról írt, hogy ő nem kívánja az egyházpolitikai -törvények revízióját, mert a vad'há zássá gokat nem ezek a törvények okozzák. A kór je leniégre kívánta csupán felhívni a figyemet, amely azóta szaporodott el, hogy a papság kezéből kivették az anyakönyvezést Arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy nehéz egyedül csak a lelki-gondozással hatni ez emberekre.

A költségre vonatkozólag is kitérő a- válasz, mondván!, hogy azért drága az anyakönyvezés, mert az anyaikönyvvezető az állomtól díjazást kap, s az állam az állampolgároktól beszedett adóból fizeti az anyakönyvveze- tőt.

A dilkk végén kijelenti, hogy ezzel az üggyél végzett, nem kíván vele többé foglalkozni.-Ügy tűnik, a szerkesztőség sem kívánt belebonyolódni a vitatkozók ügyébe. Lévették a 'térhát a napirendről, állást sem foglaltak. Helyette inkább tudósítottak főúri esküvőről — ott volt egyházi anyakönyvezés is —, közölték írást vasúti szerencsétlenségről, eb zárlatról, közölték a kivándorlás újabb adatait, vezércikkét szentelték az orvosi ellátás helyzetének, stb. — de az állami anyakönyvezésről többét egyetlen betűt sem írtak.

K. BALOG JÁNOS