Tolna Megyei Népújság, 1983. április (33. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-26 / 97. szám

^NÉPÚJSÁG 1983. április 26. Moziban A hét merész kaszkadőr Az egyik álkaszkadőr vízbe ugrása Ha valaki megnézi a mellé­kelt képet, akkor nincs kétsé­ge a címbeli merész jelző iránt, hisz tény, hogy merészség, szak­mai hozzáértés és bravúr kell ahhoz, hogy valaki egy heli­kopterről a tengerbe ugorjék. Bár az is tény, hogy nem a kaszkadőröket játszó színészek alakítása az ugrás, hanem kasz­kadőreiké, azért ezt még érté­kelhetjük — mármint a látványt - A hét merész kaszkadőr című filmben. Egyébként túl sok okunk nincs a lelkesedésre. A nézőt a Hét mesterlövészre önkéntelenül emlékeztető cím rögtön a pár­huzamot is vonzza. De míg, az előbbi tisztességes westernfilm, amúgy jó iparosember módjára elkészítve, addig A hét merész kaszkadőr fércmű. A történet­hez sem kellett különösebb írói fantázia. Az elrabolt színésznő­ről, akit forgatásbeli társa a kaszkadőr megpróbál kiszaba­dítani, nem nehéz kalandos (?) történetet írni. A kaland után a kérdőjel azért került, mert eb­ben a filmben minden túl egy­értelmű. Még a gyakorlatlan mozinéző is tudja mindig, hogy a következő percekben mi fog történni a filmvásznon. Meglepetést és gondot szá­mára legfeljebb az okoz, hogy ezért a virágkorán mór jól túl lévő színésznőért, minek ez a nagy herce-hurca. Mert a film­írók szerint világsztár, csillag színésznő bájai a forgatás ide­jére már. alaposan megkoptak és a kiszabadítására akcióba lépő hölgyek és urak bárme­lyikéért bizonyára többen vál­lalkoznának eme kalandos ak­cióra. mint a filmcsillagot ala­kító Elke Sommer-ért. Bár ez utóbbi kebleit is megmutatja a film egyik részében, de a ha­táskeltéshez - jelen esetben - még ez is kevés volt. Mint ahogy — moziba csábító címe ellené­re - a film folyamatos megte­kintéséhez is. Jelen sorok írója hivatalból volt kénytelen végig­nézni a filmet, amit magánem­berként nem biztos, hogy meg­tett volna. És végezetül a cím, a történet csábít egy másik párhuzamra is. Nemrég vetítet­ték a megye mozijaiban a Kasz­kadőrök című filmet. De míg az jó értelemben vett profimun­ka, szakmailag semmi kívánni­valót nem hagyó alkotás, ka­landfilm volt, addig A hét me­rész kaszkadőr csak gyenge utánzata a műfaj klasszikusai­nak. Ez utóbbinak még izgalmas cselekménye sem volt. Mert a kaszkadőrbravúr, a kiszabadítás sikerében senki sem kételke­dett, és aki addig nem hagyta el a mozi nézőterét, az látha­tott verekedést, szép nőket, rob­bantást és víz alatti felvétele­ket és örülhetett — ha ugyan érdekelte — a bátor kaszkadő­rök sikerének is. Csak éppen ez egy filmhez elég kevés volt. Mindenesetre dicséret illeti a magyar forgalmazókat, akik az eredeti hét fantasztikus címet szelídítve — hisz semmi fan­tasztikus nem történt, csupán emberi teljesítmények tanúi le­hetünk —, a jóval eladhatóbb, moziba csábítóbb A hét merész kaszkadőr címre változtatták. Ez a cím a hasznot, a gazdaságos forgalmazást garantálta. TAMÁSI JÁNOS Rádió A pedagógus Kedveltek a rövid riportok. Az öt-, tízperces, vagy negyedórás adások — ha jók — azonnal le­kötnek, az éter hullámhosszán át, ismeretlenül is közelállónak érezzük magunkhoz a főszerep­lőt. Ez csak részint a riporter érdeme, azé az emberé a na­gyobb érdem, akinek életpályá­ját bemutatja a rádió. Az elmúlt hétről két ilyen rö­vid riport is elhangzott. Pénte­ken déltájban Rapcsányi László Aki tudja, az miért nem mond­ja? című negyedórás riportja megkoponáltságánál fogva ér­demes kiemelésre. Szombaton pedig a csak néhány kérdésre épített pedagógusportré sikerült remekül. Pedagógus sokfajta van. Pa­naszkodó pedagóaus legalább annyi. E sorok írója valahogy jobban szereti a nem panasz- kodókat, mert az ő pályájukat ismerve érzi, hogy akik imád­ják hivatásukat, azok sohasem törhetők be, vagy törhetők meg. A hét embere című sorozat tízperces riportja az általam tisztelt „tábor" egyik harcosát mutatta be. Hogy szépek, fel- emelőek voltak az újságíróból tanárrá lett hölgy szavai? Min­den ember boldog, akinek meg­adatik, hogy hivatásának élhet. A riport apropója volt, hogy a budapesti élelmiszeripari szakmunkásképzőben tanító pedagógus egyik tanítványa el­jutott a Kazinczy-versenyre. Az adás pillanatában még ismeret­len volt az eredmény. Ezt úgy értem, hogy a versenyen még nem dőlt élt, hogy ki viszi el a tanulók közül a pálmát. De a tényleges eredmény, az életre szólói jóval korábbtól számító­dik. A tanulónál mindenképpen a pedagógus pályakezdésétől. Ne­künk rádióhallgatóknak pedig egy jó kisriport fölötti örömtől.- szíj ­Hangverseny Polgár Marianne Bonyhádon Haydn zongoraszonátáiból hangversenyt összeállítani — kényes és igényes vállalkozás. Ráadásul nem is mindig hálás dolog. Hogy Polgár Marianne bonyhádi hangverse­nye során a szép és jó élmények váltak meghatározóvá, annak - előadót és közönséget illetően — sok minden ré­szese. Műsorának első felében a B-dúr és F-dúr szonátát hal­lottuk. Már ekkor megbizonyosodhattunk az előadó míves billentéskultúrájáról, ami klasszikus művek megszólaltatásá­nak elengedhetetlen föltétele. Elképzelésnek és megvalósí­tásnak olyan színgazdagságát tapasztaltuk, amely már az első néhány taktus után meggyőzte a hallgatóságot: a négy Haydn-szonáta akkor sem válna Polgár Marianne kezei alatt érdektelenné, ha nem oldaná a sort más művekből összeállított kis csokor. Ez Bartók öt Mikrokozmosz-át jelenti: Csónakázás, Dob- bantós tánc, Falusi tréfa, Nagy másod hangközök, Szinkó­pák. Haydn-t és Bartókot egymás mellett látni „első ránézés­re" kicsit meghökkentő, ám a tolmácsolás hitelessége, fel­fogás-gazdagsága egységet tudott teremteni különbözősé­geik közt. így csupán a klasszicitást (értékállóságot) érez­tük, és azt az egyszerű örömet, hogy kivételesen szép bony­hádi hangversenynek lehettünk tanúi. Zenetanárok V. országos zongoraversenye Vasárnap kora délután véget ért a zenetanárok orszá­gos zongoraversenye, amely bőven hozott izgalmakat. Szek- szárd Liszthez fűződő hagyományai ismeretesek. Ennek je­gyében szól a versenykiírás egyik obiigát pontja: egy Liszt­mű megszólaltatása a fordulók során. Az országos verse­nyen nem egy, hanem számtalan kiváló Liszt-tolmácsolást hallottunk. A gálaestet dr. Kemény Erzsébet (Szeged) Kodály: Szé­kely keservesének előadása nyitotta. E.darabbal Kemény a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége legszebb Kodály- előadásért kitűzött különdiját szerezte meg. Negyedik dí­jat á zsűri nem adott ki. Harmadik helyezést ketten kap­tak: Pusztai Annamária és Balázs Ferenc, a Budapesti XX. kerületi Állami Zeneiskola, illetve a Nagybátonyi Állami Zeneiskola tanárai. Pusztaitól az ünnepi hangverseny során Debussy: Tánc-át hallottuk; mélyen átélt volt Balázs Fu- nerailles-interpretációja. A zsűri Kenedi Tibornak (Nagy­atád) Ítélte a második díjat, egyúttal a Liszt: E-dúr legen­da• tolmácsolásáért elnyerte a Liszt-társaság különdiját is. A zárókoncerten ugyanezt a művet játszotta, őszinte szándékokkal. Az első helyezett dr. Kígyóssyné Komoróczi Zsuzsa győzelmének egyértelmű elismerését jelentette a zsűri ítélete, a hallgatóság vastapsa. Idézzük fel a miskol­ci művésztanár teljes programját, mert mindegyik darab előadása kimagasló volt. Liszt: Velence és Nápoly, Beetho­ven: 32 variáció, Debussy: A boldog sziget. DÓBAI TAMÁS Kossuth könyvek Pörtoer: A viking kaland A Kossuth Kiadó Szivárvány sorozatában újabb érdekes könyv jelent meg a vikingek életéről Rudolf Pörtner tollá­ból. Magyarra Pálvölgyi Endre fordította. Kik is voltak valójában a vi­kingek? Nevükhöz kétféle elő­ítélet is kapcsolódik. Lehet őket szeretni vagy gyűlölni, de nyo­maik még ma sem tűntek el a történelemből. A keresztény szerzetesek elátkozták, szörnyek­nek és ragadozó farkasoknak nevezték őket fennmaradt írá- 'Siailkba'n. Az ősskandináv nép­törzsek 800 körül majdnem el­pusztították az európai feuda­lizmust. Három évszázadig za­varták az európai fejlődést. Századokig tartott a vikingek rossz híre Európában, mígnem egy napon divattá Jett az el­lenkező előjelű emlegetésük. A fasizmus „tőzsgyökeres ger­mán népnek” tüntette fel őket. A szerző mindkét vélekedés mö­gött megpróbálja megkeresni a valóságot, a józan életű viking parasztokat, akik sivár földjük szűkös termékeiből éltek, még­is ők alkották meg az antik mi­tológia után a legfantasztiku­sabb hiedelemvilágot. Megpró­bálja bemutatni a kézművese­ket, akik a csodálatos hajókat építették. Az ötvösök és fafa­ragók műhelyeiben olyan mű­vészek dolgoztak, hogy skandi­náv formatervezők ma is őket utánozzák. Mindenből volt bennük vala­mi, a parasztból, a felfedező­ből és a gyarmatosítóból. A törzsek sorsáról történetéről épp úgy szól a könyv, mint a vikin­gek mindennapjgiról, megkísérli a rendelkezésre álló adatok, kutatások alapján felvázolni a gazdasági és politikai viszonyai­kat is. A Babits Mihály vers- és prózamondóverseny megyei eredményei A Babits Mihály országos vers- és prózamondóverseny megyei döntőjét április 22-én rendezték meg Szekszárdon, a megyei művelődési központban; az előselejtezők 20 legjobbja lépett fel. Mivel az összes me­gyei döntőn ugyanaz a zsűri ér­tékeli a versenyzők produkcióit, így csak az utolsó ilyen ese­mény után, május 15-ét köve­tően dől el, hogy pontszámaik alapján kik jutottak be az or­szágos döntőbe. Megyénkből erre Szokolay Zoltánnak, a tanítóképző főis­kola szekszárdi tanársegédjének van a legjobb esélye, ugyanis 86 pontot szerzett, ami az ed­digi hat megyei döntőt figye­lembe véve országosan a leg­magasabb pontszám. A szek­szárdi rendezvény legjobbjai sorában Szokolai Zoltánt Feny­vesi Ágnes, a megyeszékhely rendelőintézeti asszisztense kö­veti 74 ponttal, majd 71-71 ponttal következik Orbán György, a BHG szekszárdi gyár­egységének közművelődési elő­adója és Varga Józsefné szek­szárdi kozmetikus. Rádai Jó­zsefné, a Patyolat szekszárdi dolgozója 67 pontot szerzett. A megyei döntő első öt he­lyezettjét oklevéllel és hangle­mezzel jutalmazták.­Örökségünk A nemzet állta körül Illyés Gyula sírját, s nemcsak jel­képesen, a tv-hiraijó jóvoltából mindenki búcsút vehetett a század nagy szellemétől, Ady, Babits művének méltó folytatójától. Utolsó kötetének egyik versében így sóhaj­tott, immár romló látással: „vakoskodván érzek elég erőt, legyek a legmesszebb látó magyar..." Valóban messze látott, mert ha a magyarságról szólt, egész Európában gon­dolkozott, a magyar irodalom folytonosságát pedig a Pető­fivel és Arannyal beteljesedő népi ösztönzés jelentette számára. Az egész ország Gyula bácsija volt, akik meghittebb viszonyban lehettek vele, Gyula bátyámnak szólították, s valóban az volt, családtag, különösen itt Tolnában, amely­nek szép tájait a jótékony műsorváltoztatás jóvoltából is­mét bejárhattuk vele. Mi a titka? — kérdeztük újra meg újra, mert ennek a terjedelemre is tekintélyes életműnek minden sorát a fe­lelősségtudat járja át, amit a beszélgetés során, szeré­nyen, úgy fogalmazott meg: azt akarta mindig, hogy a mű­vészet erejével segitse élni az embereket, s legalább egy kicsi jót, ha többet nem lehet, hát egy kicsit, tegyen értünk. Mi a titka? Talán korai elbeszélő költeményében, a Há­rom öregben irta le először, Czabuk Pálra, anyja nagybáty­jára emlékezve, aki kiöregedve a pusztai munkából „ma­ga mellé hívta porban futkosó öccsét" s írni tanította. „Állj mögém, Czabuk Pál, te diktáld a hangos szókat" — irta 1931-ben. Rácegres, Sárszentlőrinc, Simontornya, Ozora majd a cecei kitérő után Dombóvár, Bonyhád az ifjú Illyés állo­mása, s ezek a fiatalkori emlékek támadnak föl a későbbi remekművekben, a Puszták népében, a Magyarok, az Ebéd a kastélyban lapjain, miközben versek sora szól a szülő­földről, hogy öregedve, a Szekszárd felé soraiban egymás mellett lássa anyját és Babitsot. Remekművekről van szó, s ezt az is igazolja, hogy az idegen olvasó, aki a puszta hamis romantikájából ismert meg bennünket, a magas irodalomnak kijáró tisztelettel vette kezébe a keserű látleletet, a Puszták népét, s tőle tanulta meg Petőfi világirodalmi jelentőségét. Illyéssel egész irodalmunk beléphetett a világhrodalomba, amely Arany, de még Babits előtt is bezárta kapuit. Költőnek vallotta magát, egyik nyilatkozatában azt mondta, fiatalon csak azért írt prózát, hogy anyagilag füg­getlenné válva, szabadon írhasson verseket. Valóban köl­tő volt, elsősorban költő, de ugyanakkor a magyar próza megújitója is, aki az értelmet és a világosságot szolgálta. Non omnis moriar, nem halok meg egészen, dalolta már Horatius, s a gondolat azóta újra meg újra vissza­tért. Illyést a szolgálat halhatatlansága éltette, s a hűsé­gé, amire még gyerekként az öreg béres, Czabuk Pál ta­nította. CSÁNYI LÁSZLÓ Harc a végtagok megmentéséért A dotterezés - mely feltalálójáról, az amerikai Charles Dotterről kapta a nevét - lényegében olyan módszert je­lent, melynek alkalmazása révén az érszűkületek, érelzáró­dások meglehetősen gyakori következményétől, az amputá- ciótól ment meg végtagokat. Magyarországon egyetlen mű­velője van az eljárásnak, dr. Horváth László, pécsi radio­lógus. Mint a televízióban egy hete bemutatott riportfilm­ből kiderült, tíz éve ment meg végtagokat - asszisztenciá­ját leszámítva — egy szál egymagában. A pécsi tévéstúdió munkatársai drámai erejű riportfil­met készítettek az orvosról, Egy módszer embere (Egy em­ber módszere) címmel, amelyben dr. Horváth László köz­érthetően magyarázta el a dotterezés lényegét; e módszer­nél nincs vágás, mindössze - az artéria megfúrása után egy katétert helyeznek a beteg érbe, ahol ez az úgyneve­zett ballon kitágítja az érfalat - újból utat engedve a ke­ringő vérnek. Hazánkban az érszűkület a betegségek között vezető helyre került. Az elmúlt esztendőben több, mint háromezer lábat amputáltak az országban. Viszont a pécsi radioló­giai klinikán évente mindössze negyven betegen segítenek dotterezéssel (a módszer alkalmazásával már nem egy üszkösödő lábat is megmentettek), noha gépi fölszerelésük, kapacitásuk legalább háromszor ennyire lenne elegendő. S mégis nálunk nagy az ellenállás és az érdektelenség a módszerrel szemben. Az említett klinikán francia, olasz, spanyol orvosokat képeztek ki a tiz esztendeje bizonyító módszerre. - Hazai szakembert még egyetlen egyet sem. Horváth László eljár tudományos konferenciákra. Saját költségén. Hogy miként teremti meg erre az anyagi fede­zetet? Fejlesztette elektronikai tudását, s erősítőket készít eladásra, CB-telefonokat javít, antennákat gyárt és szerel fel. Értünk... — hm — Kollégisták Az RTV-újság előzetese a KISZ Kísérleti Filmstúdió Kol­légium című filmjéről - mint utóbb kiderült - nagymérték­ben félrevezette a tévénézőket, ugyanis a produkcióról, amelynek egy budapesti középiskolás fiúkollégium volt a színtere, Így fogalmazott: „Két barát kapcsolatában ábrá­zolja a ,benti' viszonyokat, a fiúk szerepét a világban, le­hetőségeiket, gondolataikat. Szól a barátságról, a felnőtté válásról, s próbál tisztábban láttatni egy korosztályt". Nos, mi ebben a félrevezető? A két barát kapcsolatában ábrázolt „benti" viszonyok negativ irányú eltorzítása óha­tatlanul a téves általánosítás: csapdájába igyekszik kény­szeríteni a nézőket, s ugyanez vonatkozik a fiúk szerepére a világban, lehetőségeikre, gondolataikra, amelyeket reá­lis ábrázolás helyett fekete szemüvegen - kamerán - ke­resztül vizsgál. Ily módon tehát egyáltalán nem láttat tisz­tábban egy korosztályt, hanem szinte kizárólag olyan té­nyeket, cselekedeteket, élethelyzeteket mutat be, amik a kollégisták egy töredékére jellemzők. Mert mit is láttunk- hallottunk a szerencsére csak 35 percben? Sematikusan ábrázolt, depressziós életszemléleteket, részegséggel és verekedéssel záruló „félévi piászati kongresszust", nevelői okfejtést a kollégiumi közös munka kapcsán arról, hogy az ilyen jellegű „kényszermunka" nagyszerűen fejleszti az ön­uralmat ... V. Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom