Tolna Megyei Népújság, 1983. március (33. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-23 / 69. szám
e ^EPÜJSÄG 1983. március 23. Súlyemelő Savaria Kupa Dózsás sikerek könnyűsúlyban Bertus a felnőttek mezőnyében— ifjúsági kora ellenére — remekült helytállt j es ítmény az ifik között ezüstSzombaton az NB ll-ben Szekszárd-SZEOL AK Az MLSZ versenybizottsága a Luxemburg-Magyarország és a Magyarország—Luxemburg EB-selejtező mérkőzések miatt - mindkét találkozó vasárnapi napon kerül sorra - az iNB ll-es fordulókat egy nappal korábbra tette. Ezért a március 27-re kiírt NB ll-es fordulót 26-án, szombaton 15 órakor rendezik meg. Ennek megfelelően a Szekszárdi Dózsa—SZEOL AK találkozót szombaton délután tekinthetik meg a szurkolók. Az április 17-i mérkőzések pedig 16-án, szombaton 17 órakor kezdődnek. Ebben a fordulóban a Szekszárdi Dózsa a Kecskeméti SC együttesét látja vendégül. Cselgáncs Vasárnap délelőtt Kocogónap Szekszárdon Az egész világon, egyre nagyobb népszerűségnek örvend az egészség védelmében folytatott, szervezett keretek között zajló ikocogömozg'alom. Hazánkban is jó néhány remek kezdeményezés történt ennek fellendítésére, ami többé -(kevésbé mér sikerült is. iNéhány sikeres rendezvényen felbuzdulva a városi KISZ sport- munkabizottsága vasárnap délelőtt, korra, nemre való tekintet nélkül várja az érdeklődőket. A kocogó,napon a közös bemelegítés után különböző korcsoportokiban mérik össze erejűiket ai résztvevőik. Ezt követően pedig az összejövetel hangulatát növélendő: ügyességi versenyszámok lesznek. Sőt! A kispályás labdarúgás hódolóinak is játéklehetőséget biztosítanak. A délelőtti program színhelye a Gróf Pál utcai lakótelep és környéke. Kezdés: 9.30-kor. Mai sportműsor Kosárlabda: A Szekszárdi Dózsa NB l-es női csapata 16.30 órakor bajnoki mérkőzésen látja vendégül a Kecskeméti SC-t a szekszárdi Zrínyi utcai tornacsarnokban. Labdarúgás: A Paksi SE együttese 15 órakor Mezőföld Kupa helyosztó mérkőzést játszik Pakson az Ercsi Kinizsivel. A Szekszárdi Dózsa NB ll-es csapata előkészületi találkozón fogadja Kalocsa csapatát 15 órakor. Kosárlabda NB II Három vereség Sabaria SE—Bonyhádi MSC 46-42 (19-22). BMSC: Pákái (6), Oroszki (2), Vanya (12), Tóth (10), Komkolyrré (4). Csere: Esz- terbáuer (7), Hágen (—). Jó első félidei játék után ai bonyhádi lányok ziccerek sorát hagyták kihasználatlanul, ami — mint ahogy az íennii szokott — megbosszulta magát. A második félidő 12. percében még a BMSC vezetett, aztán az ellenu fél 12 pontjára, csők hattal válaszoltak, így nem várt vereség született. Szombathelyi Tanárképző— Atomerőmű SE 92-70 (45-34). ASE: Oláh (1), Pólón yi (15), Tóth (24), Schmidt (20), Jégh (2), Csere: Nagy (8), Betfesch (—). A meglehetősen gyenge dobóteljesítményt mutató paksiak ellen, megérdemelt vendégsiker született. Sabaria—Atomerőmű SE 69- 51 (22-39). ASE: Jégh (10), Schmidt (4), Tóth (18), Pólonyi (8), Nagy (6). Csere: Bettesch' (4), Hermann (1). A megerősödött vendégcsapat végig vezetve nyert a. hullámvölgyben lévő ASE legénysége ellen. A téti alapozás után minden évben Szombathelyen, a Savaria. Kupán találkoznak első ízben. a legjobb hazai súlyemelők. Most is szép számmal összejöttek a szakosztályok versenyzői a vasi fővárosban., a hazai súlyemelés egyik fellegvárában, olyannyira, hogy egy nappal továbbra. nyúlott az egyébként két napra tervezett küzdélemsoro- zat. Az eredmények ismeretében megállapítható: a mennyiség nem segítette elő a minőség javulását, csupán egyetlen országos csúcs született. Természetesen a 'legjobb nyolc szakosztály, között számon tartott Sz. Dózsa versenyzői! Is ott voltak, és. a várakozásnak megfelelően szerepeltek. Az első versenynapon Király László lépett dobogóra. Új súlycsoportjában, a légsúlyban megcsinálta az edzője által előírtakat: 80 kg-olt szakított, 110- et lökött, ezzel a negyedik helyet szerezte meg.. De ez a. telA Szekszárdi Spartacus NB ll-es női kézilabdacsapata Szentesen, a 17. alkalommal megrendezett KISZ Kupa teremtornán szerepelt a hét végén. A tonnán a házigazda Szentesi Konifakta, a Szegedi Textil, a Jánoshalma, a Kiiskummajsa és a jugoszláv Tocpoía Umiverzál csapatai társaságában lépett pályára a Spartacus. A körmérkőzéses rendszerű tornán a szekszárdi együttes a harmadik helyen végzett. Szekszárdi Spartacus-Szege- di Textil 21-21 (9-9). A három büntetőt hibázó Spartacus szoros mérkőzésen biztos győzelmet szalasztott el. G: HosnyánsZkiné 7, Katzenberger, Jaudhné 4—4, Tekauer, Lovász 3-3. Szekszárdi Spartacus-Topola Univerzál 26-19 (13-8). Az első percek megingásaitól eltekintve a szekszárdiak végig Irányították a játékot. G: Hasnyánszki- né 13, Jauch.né 5, Tekauer 3, Lovász 2, Ketzenib enger, Fritz, Béke. Szentesi Kontakta-Szekszárdi Spartacus 24-15 (10-6). Minden csapatrészében felülmúlta ellenfelét a házigazda szentesi gárda'. G: Ketzenberger 5, HosAz elmúlt hét végén a csehszlovákiai Barrachov mellett lévő sáncán bonyolították le a 7. sínepüllő vi'dáglbaljinofcságot, amelynek során emlékezetesen .nagyot bukott a kbnlaldaliialk idlén feltűnt 22 esztendős „ugrócsodája", Horst Bufflau. A hainrá- ChovS Vb után o Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) sáncbizjottsága rendkívüli ülést tartott, megvizsgálta a sírepülő versenyek biztonsági körülményeit Hosz- szas tanácsikozós után úgy döntött, hogy olyan intézkedéseket vezetnek Ibe, melyek a jövőben érmet jelenített számára. A második napon jöttek a könnyűsúlyúaik. Ebben a súlycsoportban a szekszárdiak mélnyánSzkiné, Jaudhiné 3—3, Lovász 2, Tekauer, Fritz. Szekszárdi Spartacus-Kiskun- majsa 18-6 (6-4). Szoros első félidő után a szövetkezeti együttes tetszés szerint érte el góljait. G: Hosnyánszkiné 9, Joudhoé 3, Katzenberger, Fritz 2—2, Tekauer, Szabó. Szekszárdi Spartacus—Jánoshalma 12-12 (7-5). Mindvégig küzdelmes, sportszerűnek egyáltalán nem nevezhető mérkőzésen három büntetőt és több ziccert hibázott a Spartacus. G: Hösnyáinszkiné 7, Ja.uahné 2, Kotzenberger, Fritz, Beke. További eredmények: Topo'la —Szentes 12-16, Jánoshalma— Kiskun, majsa 18-10, Szentes— Ki skunmajsa 13-10, Szeged— Jánoshalma 15-14, Szeged- Kiskun majsa 22-14, Topdia— Jánoshalma 11-6, Szentes—Jánoshalma 14-7, Szegecf-Topola 18-15, T opo I a—Kiskummaj sa 20-15, Szentes-Szeged 17-16. A KISZ Kuipa végeredménye: 1. Szentesi Kantakta 10, 2. Szegedi Textil 7, 3. Szekszárdi Spartacus 6, 4. Tapola Uniiverzál 4, 5. Jánoshalma 3, 6. Kis- kurtmOjsa 0 ponttal. Másik NB 11-es megyei csapatunk, a Dunai öldváiri Szövetkezeti Spartacus szombatk'izárják a 180 méter feletti ugrások lehetőségiét. Miliő Bélőnőzik, az említett sándbizJottság 64 esztendős csehszlovák tőig ja, a hainnaöhovi sánc tervezője elmondta, hogy már negálta fontolgatták az ujj rendelkezések meghozatalát, és enre most BuBau balesete után talán 'kicsit megkésve kerítettek sort... A sürepűllő versenyek külösiösen balesetveszéiye'siek. Ennek okát abban kell keresni, hogy az európai nagysáncokon az ugráshoz lendületet adó sánc dőllésszöge olykor meghatódja a biztonságos 38 tán. bizakodtak, több „erős" fiúval is rendelkeztek. A felnőtt magyaí bajnok mellett Orsós Istvánt Imre Gyula és Bertus Gábor is jó teljesítményre képes. Dallos Péter mindkét fogásnemben megmaradt a kezdősúlynál, így összetettben 270 kg.-ot teljesített. Válogatottbei,i nagy riválisa,, Huszics pedig nagy meglepetésre kiesett. Az. tán, folytatódott a megJepetés- sorozalt: a szürke eminenciásnak számító pécsi Szabó 280 kg-os összteljesítményt produkált — elhódította, az elsőséget Dallas élői. Orsós taktikus versenyzéssel a dobogó harmadik fokára, kapaszkodott fel, míg. az ifjúsági ll-es korcsoportú Bertus közéi elsőosztóJyú szintet jelentő produkciójával hetedik lett, de korcsoportjában ez az eredmény a győzelmet jelentette szálmára. iCsereklei Sándor a. hosszú kihagyás után egy súlycsoporttal följebb élfogadható eredményt ért el: 280 kg-mal a hatodik lett, míg Mátrai Gyula egy igen erős súlycsoportban a 82 kg- osök között úgyszintén. — B vasárnap Székesfehérvárott a Fehérvár Kupán indult. A hét együttes körmérkőzéses rendszerű tonnáján a dunaföldvániak két győzélimükkel az ötödik helyen végeztek. Siófok-Dunaföldvár 25-23 (13-11). A dunaföldváriak gólszerzői: Kákics, Jezsek 8—8, Mészáros G. 3, Dukál I. 2, Dukál L., Bocs. Honvéd Szondy SE-Duna- földvár 21-15 (6-6). G: Kollos 8, Jezsek 3, Duikai L., Bocs 2—2. Ózdi Kohász—Dunaföldvár 20-15 (9-7). G: Kollos 6, Jezsek 4, DUkal I., Mészáros L. 2—2, DUkali 1. Székesfehérvári MÁV Előre— Dunaföldvár 19-18 (9-7). G: Jezsek 9, Dukál I.,' Kolics 3—3, Dulkal L., Mészáros G., Bocs. Dunaföldvár—Székesfehérvári KOFÉM 17-16 (12-6). G: Jezsek 10, Dukál L., Bocs 2—2, Dukai L, Mészáros G., Szauter. Dunaföldvár-Sárszentmihály 26-19 (8-8). G: Jezsek 12, Dukai I. 5, Mészáros G. 4, Dukai L. 3, Kollics, Bocs. Az erős ellenfelekkel szemben kitűnően helytálltak a du- nafölldvária'k. A torna jól szolgálta az április 9-én kezdődő NB ll-es bajnokságra történő felkészülést. ' foltot. A jövőben vafomemnyi euró|p|al sáinoot (illlyemek Htairrü- chov mellett még Qberstdorf- blam* Rltamiicán, Vlilkensiuntílbam és MliWerndorfblain találhatók) fe- lülMiZsgállnbk. Már most bizonyos, hogy az oberstdorfi Sán- Go-t — nem is kis mé rtékben — át keilt építeni, mtent aimnalk dő- llésszöge miegihia'llaidijla a 38 fokos tűnésihiattárt. A sátndbizottság az utóbbi hetekben komputereik segítségét is igénybe vléve Wszá'm'ítottta, hogy az emlberii szervezet a 180 méteres Ugrást képes biztonságosan „eltűrni”. iBjaján rendezték meg a cselgáncs Pajtás Kupa összetett pontverisenyét, melyen 16 egyesültet Iklözell 300 fiatal versenyzője lépett tataimliria. Megyénk színéit az Atomerőmű SE jud|ó- sal képviselték, alklilk az összetett dsaipátMeiSenyben a negyedük helyien Végeztek. Az ASE Versenyzőinek egyéni helyezései: Ultltörő MII. korcsoport: 29 kg: ... 3. Po'lányi Máté. 53. kg: ... 5. Flblsz Antal1. Úttörő 111. kordsbpart: 45 kg: 1. Wolf Gábor, 2. Kerepesi Gábor. -(-58 kg: 1. Fialsz Ttalmás. « Budapesten országos mái .ranglsonvensenyt rendeztek, alhol az Atomerőmű SE csélgáncso- zói közüli o junior korosztályúak Atlétika Hogyan tovább Dombóváron? Nyakunkon az atlétikai versenyidény. Fazekas Gáspártól, a dombóvári városi sportiskola igazgatójától — aki egyben a városi atlétikai szövetség elnöke és gyakorló edző is — beszélgetésünk elején az eímúlt esztendő eredményeiről érdeklődtünk. — A városban a legdinoml- kusa'bbam fejlődő sportág kétségkívül az atlétika volt, az elért eredmények ezt egyértelműen bizonyítják. Amíg 1981- ben 4 arany- és 12 ezüstjelvényes atlétánk volt, addig tavaly már 6 arany- és 15 ezüstjelvényes minősítést tartottunk számon. Mindezek mellett 37- en értek el bronzjelvényes minősítést. — Mi jellemzi Dombóvár atlétikai sportját, milyen lehetőségek vannak a további előrelépésre? — A városban és környékén két szakosztály működik. A dombóvári városi sportiskola, mint utáapótlásnevelő bázis és a DVMSE, mint bázisszakosztáiy. A sportiskólánál jelenleg négy edző dolgozik. Szekeres Ágnes főfogiallkozósban — két csoport- tai fagialkozlk — és Kovács Béla mellékfoglalkozásban. Mindketten a 46 tagú előkészítő korosztállyal foglalkoznak, ők ketten jelenleg a TF edzői szakára is járnak. A serdülő „B*1 korasrtály edzéseit György Ferenc irányítja mellékfoglalkozásban. Feladató a sokoldalú, sportági felkészítés, az előkészítő csoportokban megismert mozgásformák magasabb szintre fejlesztése, a versenyeredményeik javítása. Érdekesen alakul a serdülő „A” (15—16 évesek) és az ifjúsági korosztály (17—18 évesék) foglalkoztatása. A sportiskola és a DVMSE közötti együttműködési megállapodás alapján az idősebb serdülő „A"-sók a DVMSE sportolói a teljes ifjúsági évfolyammal együtt. Ez a korosztály két csoportra oszlik, függetlenül az egyesüléti hovatartozástól. A dobókkal Tairr Imire edző foglalkozik léikesten, nagy hozzáértéssel. ö a sportiskola mellékfoglalkozású edzője. Mellékfoglalkozásban edzősködöm jómagáim is. Feladatom a közép- és hossrú’távfutók edzésvezteté- se. A csoportokkal heti 4—6 edzésszámmal készülünk a versenyékre. Ez a szám az iskóltai szünetekben jelentősen megnő, 61 kg-os Súlycsoportjában Molnár Zsuzsa elSő, a 68 kg-bán Wájter Brigitte másödlilk helyen végzett. * Debrecenibén I. osztályú vl- diékbaijinokságra terült sior. Az AíSIE aselgóncsozójoi, Móczár Imire o +95 kg-os súllydstoport- Ibáin ötödik lieitt. IMándiluis 26-án 10 órakor rendezik Ralkson, o lakótelepi általános islkota tomlacSüirno kaiban a körzeti serdülő és úttörő ráingSonvarSenytt. A házigazda Atomerőmű SE tíz egyesület 150 versenyzőjének részvételiével számol. A üataí paksi szakosztály életében — házigazdaként — ez lesz az eső jelentősebb cseigándsvenseny. főképp a serdülő „A” és az ifjúsági korosztálynál. — Atlétáik közül kik értek el aranyjelvényes minősítést? — Nagiy Csatba és Tiborcz László, Kőműves Anita és Bánfai Róbert középtávfutók, Egyed Krisztina gerelyhajító a serdülő „A" korosztályban, Ze- rényi Jenő pedig a serdülő „B” korosztályban. A minősítések elérésén kívül jól szerepéit az országos bajnokságokon Banai, Tilbarcz, Gergely Tímea, Gergely Zoltán, Zerényi. Banai Róbert például az 1500 m-es akadályon Lamuth Jakab országos évfolyamos csúcsát javította meg úgy, hogy városunkban egyetlen akadály nincs... — Terveik az 1983-as évre? — Egyértelműen aranyjelvényt várunk Gresohner Pál tói, Banai Róberttól, Tiborcz Lászlótól, Kőműves Anitától, Gergely Tímeától, Gergely Zoltántól. Nagyon közel kerülhet a szinthez további néhány nagyon ügyes sportolónk is. Természetesen szeretnénk előrelépni az év folyamán az országos bajnokságokon szerzett helyezésekben. Sokat várunk a fiú serdülő „A” mezei és Ikismaratoni csapatunktól, Banal és Gergely egyéni szereplésétől. Az elmúlt évben szerzett öt olimpiai ponttal szemben az idén 10—15-öt remélünk. — A dombóvári atlétika alapja? — Tiborcz dúzsi, Banai és Kőműves dalmamdi, Zerényi ka- possztekosői. A hatból négyen városkörnyéki falvakból kerülték be. Az ezüstjelvényesek között is többségben vannak a vidékiek. Szeretnénk még jobban bevonni a tehetséges atlétákat a városikörnyéki Iskolákból. Ennék érdekében még az év folyamán szeretnénk egy-lkét kihelyezett osoportot szervezni. Nagyon bízom benne, hogy 1984 elején arról beszélhetünk majd, hogy terveink teljes egészében megvalósultak. Befejezésül még egy dolgot említenünk kell. Nagyon jó kapcsolat alakult ki az elmúlt két évben a Szekszárdi Dózsa atlétikai szakosztályával. A nagyobb tapasztalattal rendelkező edzők — Foganasi Sándor, Németh Gyula és a többiek — szívesen adnak tanácsot, segítenek problémáink megoldásában. GAAL ISTVÁN Orsós taktikusan versenyezve — a könnyOsúlyúak mezőnyében — a dobogó harmadik fokára állhatott fel az eredményhirdetésnél Kézilabda Harmadik hely Szentesen - ötödik Székesfehérváron A legnagyobb távolság: 180 méter