Tolna Megyei Népújság, 1983. március (33. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-04 / 53. szám

983. március 4. "ÍVÉPŰJSÁG 3 közelképek (II.) Löki Miklósné - Dombóvár Egy híján hatvanéves a 'ombóvári szociális otthon ve- etője, Lóki Miklósné Szilágyi r,zsébet, akinek a nevét me- yeszerte ismertté nem az a zerep tette, amelyet csupán 970. július 1. óta tölt be. A őmozgalom aktivistájaként, lajd hivatásosaként dolgozott lőbb Kaposvárott, majd Szek- zárdon, végül Dombóváron, de 1957-ben helyezték a fér­őt a megyei tanácstól. Ö, a árási tanács elnökhelyettese- ént éppen akkor ment nyug- líjba, amikor a felesége a nyi- ős előtt álló szociális intézmény lére került, miközben továbbra ; erős szálak fűzték ahhoz a özéletiséghez, aminek a kel - e 1948. Ekkor lépett be az 4NDSZ-be, majd az MDP-be. -iától asszony volt és édesanya, le a befeléfordulás képessége léikül. Van titka annak, hogy |z ötgyerekes somogysárdi pa- asztcsalád lánya mindig, min- lenkivel ilyen hamar szót ér­ett előbb csak mozqalmi mun- ásként, később pedig szociális ntézményvezetőkéht? Nincs. A özösség szeretete, a nyíltság, ermészetesség, jó humor volt z útravalója hazulról. Szeren- séje pedig az, hogy a szülő- aluiában, tőlük néhánv házzal ir-rébb lakó Lók! Miklósihoz nent feleségül. Az akkor még íatal férj időben látta meg, ogy nem lehet tűzhelyhez köt- ií az asszonyt. Volt, hogy mind- ettőjüknek menni kellett, vé- lezni a hivatalból kötelező, agv önként vállalat politikai és ársadalmi feladatokat. Kisla­kukra — aki ma a tamási I. z. Általános Iskola igazgatóhe­A Csepel Autógyárban három szltenldőire szálé intézkedési írvet dolgoztaik kii a hatékony- ág, a jövedelmezőség növelé- ére. A házii használatban tnaítég’iai terviként emilege- íBt programot a vállalat igaz­aié tónáicsia csütörtököm az girii gyá'rblan megtartott k'ifoő- íit>eitft ülésén Nagytó jóvá. Mint libáingzott: a terv készítői több- iile célt határoztak meg, ezek özött i's élső a termelésük 80 ráza'fékál 'kitevő likamuis autó- uisz-padlává-zlak gyáirtásánlak temessége, minőségileg ma- öslalbb szlimtne emelése, az gyeis autógyári főegységek vá- iiszráíkámalk bővítése. Ez utób- iakra épül a Csepel Autógyár ) 750-eS jáirlm űosa ráidyáindik ibb speciális típusa, valaimint 257 jelű autólbuisziváz kiilfej- íisztóse is. A gyártmány- és gyártásfej- esztésnek természetesen ennél j vállalatnál is egyliik legifon- jasabb ösztönzője az a követel­mény, hogy miinél több terme­tet értékesítsenek konvertibilis pliszálm'oíáisiú p'ilaookon, miinél jazdiaságosabblain. Az 1985-ig piirmuinlkálllt intézkedési terv há- ömiszoinas konvertibilis valuta- jeVételt imáinyoz elő. Jövedel­mezőségben iis a mostam! szintet éten tűsen meglhlallladó emed- nényt kívánnák elférni háirom ív múlva, A konkrét intézkedések nend- íívü! solkiinányiúialk, célratörők. A özveitlén ainy|agköltSlégteket pél - Iául 1985 végéig osaikinelm 50 mHUió forinttól csökkentik, a öbbi között olyan muintecso- íartoik közreműködésével, airne- yeik a konlstrulkdió, a tetíhirioló- jiia, illetve a beszerzési forrás negivóltozltaltáisáira adniaik jia- aSlatot. Ebben a munkáiban jz autógyári újítók és a szobra- ista brigádók is részt vesznek, knyagelliszálmdltatáíslt ezientú'l íegyedlévenként tartamiak a, heg - ointosabb tételekből - különös igyeieimimel az importlistára. Vz üzemeikben megimumlká latián imyagot négy hétnél tovább iem táiróllhiatnálk. Az idén, má r ezer automatiku s zén,tüzelésű kazánt gyárt a fémáram megyei Állami Építő- oairi VáMofat Az energ iatalkai- élkosság jegyébein tavally ké­zültek él a vállalatnál oz első A nevetés minden bajra or­vosság lyettese - jó szomszédok fel­ügyeltek. Szívesen, mert soha egy zokszót se hallottak Lókiék- tól. Lóki Miklósnétól sem, pe­dig volt időszak, amikor a já­rási nőbizottság elnöke azon­kívül, hogy ellátta a tisztéből fakadó feladatokat, helytállt a járási párt vb és pártbizottság, a járási tanács, a járási Vörös­kereszt vezetőségi tagjaként is a ráháruló munkában. Kitünte­tések sora bizonyítja, hogy az elvárhatónál sokkal jobban, kiemelkedően. És most? Mi van most? Nyílt­sága, közvetlensége, természe­tessége, humora a régi. Aki leül beszélgetni vele, nem tud sza­Sák még a tartalék a gyár­tóeszközök és szerszámlfélhasz- náiáisbán — erre is épít az autógyáriak stratégiája — há­rom év aiatt 12 millióval akar­ják csökkenteni az erre költött forintokat, egyebek között úgy, hogy miimden gyáir tedhmöiógu- sai kidolgozzák a gyártmányok egy-egy darabjaira vonatkozó szere zá>minanmta;tíváfcat. A terv készítői elemezték a szállításban, rakodásban rejlő lelhetőslégéket is. Ezek a lápján célszerűen kialakítandó rakodó- és száifítóeszlklözlök, berendezé­seik segítségével gyorsítják az áru mozgatását, csökkentik a fuvarok számát. A tie'nv része az is, hogy a Csepel Autógyár giazdiaiságli szakemlberei félül - vizsgáin jóik a szállítási szerződé­seket, s ahol rájuk nézve há't- fcő -nyas feltétéit tapasztalnak, ott minden törvényes eszközt igénybe vesznek a kedvező módosítás érdekében. A gyár a beruházási forrá­sait úgy is kívánja növelni, hagy a termékszerkezet-válltáís foly­tán feleSlegésSé vált gépeket, berendezéséket eladja vagy béribe adjb — előtte még felül­vizsgálják, nem hiasznosiitha- tó'k-e a vállalat valamely más üzemében —, s ebben a tevé­kenységben érdekeltté tesziilk az egyes gyáltóklat. Már az idén 15 millió forimlt .Hlyen bevételre számítóinak.1 A Csepel Autógyárban is gond a osölklkenő munkaerő, főklónt a közvetlen teinmelőte- rüieteken, s a megoszlása is egyenlőtlen. Ezért most vala­mennyi üzemben elkészítik a három évre szóló monkaenő- miérlféget és a mumkaerőgaz- dálUkodásli, cselekvési progra­mot. Részletes terv készült az im­portanyagok helyettesítésére, ezzel együtt a.z önköltség ilyen forrásból keletkező csökkenté­sére is, amelyről 1985. végére több mlint 160 millió forint meg - talkdrítóist várnék. családi házaikba szánt Cairboro- bot kazánok., de máris rendkí­vül nagy az érdeklődés irántuk a lakosság körében. Ezt látva a vállaltat berendezkedett a soro za-tg yá rtá sukra. bódulni egyénisége varázsától. Ez az asszony, aki ki meri mon­dani, hogy „piszkosul féltem, amikor idekerültem" nemcsak érti, szereti is a munkáját, és ami a legszebb varázslat, a szo­ciális otthon minden lakója meg van győződve arról, hogy Erzsiké csak és kizárólag őt sze­reti. — Ha falat knyeret nem, szép szót, szeretetet mindenkinek ad­jatok ! Lókiné Szilágyi Erzsébet még kislánykorában kapta édesany­jától ezt az élethosszra szóló tanítást. Éli is kommunistaként. S kétszeres nagymamaként se röstellkedik, ha történetesen el­kapja a lelkesedés, s úgy lo­bog, mint sok huszonéves se. Most azért, mert májusra el­készül a szociális otthon bőví­tése, rövidesen lagzi lesz az otthonban, egy „otthonbélit ké­retett feleségül" egy kívülálló özvegyember és Madár József- né, aki a szociális otthon első lakóival érkezett, novemberben tölti be 100. életévét. Hatan él­nek az intézmény honfoglalói közül, s ez'a gondozás munká­jának minőségét szavaknál éke­sebben tanúsítja. Lóki Miklósné nem fáradt, „nem ér rá” öregedni, egyéni­ségének színei semmit se fa­kultak, Ami pluszmunkát köve­tel tőle ma is: tagja a Vörös- kereszt városi vezetőségének, az áiflész igazgató bizottságának és nőbizottságának, de a Haza­fias Népfront nőbizottságának is.- lászló i - Fotó: - me — KGST­kísérletek iKipróbálásra szárit kukorica- vetőmagot száTHtoHtaik a KGST marta n vásári k ukonioame me­gírási koordinációs köz­pontijából a közös nemesítő és vetőmngszüpaiiitó munkában részt vevő tagországaikba — Bull gá diáiba, Csehszlovákiába, Lengyelországiba, az NDIK-ba és a Szovjetunióba, továbbá Jugoszláviáiba. Az idén a tavalyinál több — összesen hüszonöt — helyen „vizsgáznak” a kipróbálásra szánt hibridek, Csehszlovákiá­ban,, a Szovjetunióban és ha­zánkban ugyanis újabb kísérle­ti áliolmáísok kapcsolódtak be a munkáiba. A koordinációs központban kidolgozott egysé­ges metodika szerint minden o rszáglból óréisesopo rtó niként lkét-!kék fajtáit állítanak kísér­letbe. Az eredményeket Mortom- vásáiroa számítógéppel értéke­lik, s ott vállasztják kli azokat a fa jltálklat, fa jltOljel ölteket is, amelyeket további termesztésre, kipróbálásra jíavaisolniak az egyes országoknak. Az Ökoló­giai kísértetteknek az a célja, hogy a koordinációs bizottság munkájában részt vevő tagorszá­gokban segítsék a kuikoríaater- meszrás biológiai alapjainak korszerűsítésiét, s o jelenleginél jobb tulajdonságú, bőtermő, géppel atóitlhaitó, a betegsé­gekkel szemben ellenálló, biz­tonságosan termeszthető fajtáik­kal gazdagítsák a vállla-sztékot. Ezt a célt szolgálja a központ álltai' koordinált nemesítési munka iis„ amelynek eredmé­nyeként az idén is több közös előállítású hibrid kukoricát pró­bálnak ki a huszonöt kísérleti ál Tamáson. Az eddigi kísérletek egyik legértékesebb eredménye ma- gya'HNDlK-Hlieingyeí együttmű­ködéssel jött Tétire. A közös ne­mesítő munka tíz, állami elis­merést nyert silókukorica hib­riddel gazdagította a fajtavá­lasztékot. A közösen előállított hibridek vetőmagját hazánkban dolgozzák fel: évente 30—32 ezer tonnát fémzátólnaik belő­lük. Ennek felét az NDK me­zőgazdasága használtja fel, a másik felén eddig csehszlová­kiai, lengyel, szovjet és ma­gyar gazdaságok osztoznak. Eredményesnek bizonyult a ma­gyar—lengyel, a magyar-ijugo- szláv, a magyar—csehszlovák, a magyar—szovjet, a szovjet— NDK és az NiDiK—jugoszláv együttműködés is. Az ezék ke­retében előállított új hibrid ku­koricáikat az idén próbálják ki. Hatékonyság és jövedelmezőség Átfogó terv a Csepel Autógyárban Ezer Carborobot kazán még nincsen tej az üzemiben. Mert a tej fogadása és feldol­gozása rengeteg figyelmet kí­ván vezetőiktől, mérnököktől egyaránt. Az üzem egyébként kész. [Helyén van minden termelő­apparátus. Az emberek is tud­ják beosztásúikat, ismerik fel­adataikat. 'Ez a tél vége, a tavaszelő azonban feltárja a gondokat. Például azt a tényt, hogy az épületeik körüli takarítani kell. Naponta három ZIIL-itehergiép- kocsli hordja el a törmeléket, két gyalOgimaalkátíbriigád szedi össze a betont, a vasat, a desz­káit. Elkülönítek a még használ­hatót a MiBH-inék vallótól, és attól, aimélylük a szeméttelep­re megy. A sók anyagról nehéz kideríteni, melyiket ki hagyta el, az ORSZAK alumínium profiI- lécei, és a ki tudja milyen cél­ra való guimliiszigeíelők honnan maradtak ki. Most autók, trak­torok gázolnak rajta. Mii és mennyii érték kerül majd a földbe? Ki tudja. Ezt a temér­dek veszteséget ki nyeli majd te? Nem tudni. Az építők éppen ezen oikok miatt is, tehát, hogy már rend­szeresen folyik a takarítás, bi­zakodók - hatvankilene embe­rük dolgozik osalk a tejüzem­ben. Az építőmesteri munkának vége. A szerelőket ils Itassam ki­szorítja az üzemiből a tej... iTeginap délelőtt három „te­hén", azaz nyergesvontatás tej- szálliító-gápkoGsIi érkezett az új üzemibe. A pasztőröző dolgozik. A tej egy részét a silóba, má­sikat a saljlérlelő kádakba en­gedték. — De ez miég próbaüzem, ne is hangoztassuk a gyantást. - mondja Bucsi Eleik, a tejipari vállalat igazgatója. - Thllá'n három hét múlva beszélhetünk mialjid üzemiszerű munkáiról1, ter­melésről. íMost cSalk a próbaüzemelés kezdődött.1 PÁLKOVÁCS JENŐ KAPFINGER ANDRÁS Jegyezzük fel: 1983. m 2-án kora délután a sujtgyáirtáist a Tolna Tejipari Vállalat új üzemében... Próbagyártás, próbaüzem. Egyik héten is, a másikon van esemény. December 31-re a TÁÉV adta az üzemet. A a próbagyártás pedig azóta folyik - pontosabban csak a beüzemelési próbák. Mert víz­zel, gőzzel, hőenergiával kell ellátni a sajtérllelőt, az átve­vőt, a bíbort, a oitoipámüze­met, mindent. Most azonban miég csak próbaüzemelésről beszélhe­tünk. Tehát az új gyáir most élede­zik. Grill János főművezető, már­cius 2-án tizenegy óra körűi fel- sóhajt - ha mindenki velünk vain, még az isten ils, akkor ma próbagyártás lesz a sajtüzem­ben. Jön köziben Schubert Béla, a tejipar doyenje, volt főmér­nök, most tanácsadó — vala­miféle kíiínószalbgOt keres. Nem hatvanmiilliilmiéráres, hanem het­venes keltene. Billibnatnyiliag nincs ilyen, pedig szükség -vol­na rá. A műszer cslalk így tud­ja kiírni a működés paraméte­reit, tényleges helyzetét. A oitoipánüzem vezetőjével a ragyogó-Csillogó üzemiben ta­lálkozunk. Ö is bizakodó. Most már van hőenergia, a próbaijá- natáist elkezdték, „Iha mindenki velünk van",... akkor rendben lesz minden e hó végéire. Vi­zes próba, szá-naz próba - és a hónap utolsó felében már dolgozhatnak. A te-játivevő üzemrész azon­ban már egy hete közmegelé­gedésre működük. Nem mintha nem akadnának a próba üze­melés n ék tucatnyi velejáró gondjai, de „megy a verkli". Amint já-rjuk a nagy üzemet, lépten - nyomon ta lálfcoziuinlk lm ég alvállalkozókkal. Két okiból is: 1. A pótmunkákat végzik el. 2. A tervmódosítással kapcsolatos tevékenységgel' foglalkoznak. I'tt van az ORiSZAK, a hernádi szövetkezet szigete Tő-csoportija, a hőközpontban a TÁÉV má­zótói a csöveket festik - csak aíbfaam a néhány üzepnben Van csend és Viszonylag nyugalom, ahol a beszabályozás, az auto­matika szerelése, próbaüze­meltetése folyik. Ez-éken a he­lyeiken dániai i és NSZK-'beíi szerelők is dolgoznak. S nemloSalk a küffűldíieknék sokasod ott meg a munkájuk a tényleges próbaüzemelés sarán, hanem a hazOíibknialk is, a tu­catnyi alválllla'lkozánok. INemcsialk most derült kli,, de jól tudjuk, hogy egy hasonló kaliberű üzem átadása még nem jeleníti:, hogy a következő héten teljes kapacitással lelhet dolgozni. Gsövek törnek el, vil­lamos Vezetékekben keletke­zik zárlat, cSatlakoziálsafcná I akad hiiba, a műszertzefcrényék- ben keletkezik hiiba - és még mennyi mozgó-görqő-forgó al­katrész rejt magáiban hibát - amely a vizes, vagy a száraz já­ratás során derül ki... S ékkor A konyha műszaki átadása szerdán volt Fejik a „tehenet” - ötezer liter tejet hozott... A sajtérlelő kádakat már feltöltötték sólével. A sajtüzem a „művezetői folyosóról”.-------------------------------------------------------------------------------------------------------­T ejipari beruházás Próbaüzemelés

Next

/
Oldalképek
Tartalom