Tolna Megyei Népújság, 1983. március (33. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-03 / 52. szám

Névnap: Kornélia. A Nap kél 6.22 - | nyugszik 17.31 órakor. i A Hold kél 22.36 - ! nyugszik 8.37 órakor. J i ' Száz évvel ezelőtt, 1883. március 3-án született és 93 | J éves korában, 1976-ban hunyt el Nyíregyházán Westsik ' ! Vilmos Kossuth-dijas mezőgazdasági mérnök, egyetemi j ; professzor, akadémikus. - i MÁRCIUS 3 CSÜTÖRTÖK + NYITOTT KLUB. Ma este 6 órától a paksi Munkásműve­lődési Központ ad otthont a Magyar Rádió ifjúsági főosztá­lya Nyitott klub című rádiómű­sorának, melynek a nyilvános felvételén a paksi fiatalokon kívül részt vesz Nagy Előd fes­tőművész és Benkő László, az Omega együttes vezetője. A műsor vezetője Rékai Gábor. A felvétel március 12-én délután hallható a rádióban. A MEZŐGAZDASÁGI, élel­miszeripari és újítási kiállítást rendeznek május 18-22 között Szekszárdon a KSZE-központ' területén, amelynek előkészüle­tei már megkezdődtek. Kedden megyénk termelőszövetkezetei­nek elnökeivel, tegnap pedig a különböző vállalatok és intéz­mények vezetőivel tanácskoztak az AGROINFORM képviselői és a megyei tanács mezőgazdasá­gi osztályának vezetői. E két napon megtörténtek a jelentke­zések és részben a szerződés- kötések is. # MINTEGY háromszáz kü­lönleges, zömében trópusi nö­vényt ápol üvegházában Ko­vács Sándor nagykanizsai ama­tőr botanikus, Latinca Sándor utcai lakása udvarán. A fiatal restaurátor gyűjti az egzotikus virágokat, pálmaféléket, ritka­ságai közé tartozik a hónapok óta termő majd négy méter ma­gas trópusi paradicsom és az orchidea, amelyből nyolcvan tövet ápol. Gyümölcsöt hoznak citrusai, s öt banánfája közül az egyik ugyancsak termőre fordult: rajta öt-hat centiméte­res apró banánok mellett már újabb bimbók és virágok sora­koznak. A Kossuth rádió Nagy színházi si­ker volt című sorozatában 19 óra 15 perckor kezdődik a Bánk bán elő­adása, amely a Nemzeti Színház 1951. évi előadásának felvétele. A rangos szereplőgárda közül csak né­hány nevet sorolunk fel: Básti Lajos, Gobbi Hilda, Kállai Ferenc, Balázs Samu. A tévé 1-es programján 18 óra 15 perckor kezdődik a Nem elég a gon­dolat . . . című riport. Vannak-e tör­vényszerűségei azoknak a nagyon bo­nyolult és rendszerint ellentmondá­sokkal teli folyamatoknak, amelyek révén egy ötletből, egy új gondolat­ból kézzelfogható termék, sőt, üzlet lesz? A műsor szerkesztő-riportere: Hortobágyi Éva. A Kezdők című tévéfilm bemutató­ja 20 órakor kezdődik a tévé 1-es programján. KÖZLEMÉNY A Társadalombiztosítási Igaz­gatóság Szekszárd, Mártírok te­re 19-21. 1983. március 1-én információs irodát nyitott, ahol az érdeklődőket az 1983. janu­ár 1-én hatályba lépett társa­dalombiztosítási rendelkezések­ről tájékoztatja, ügyfélfogadás hétfőtől péntekig 8-14 óráig. (x) A Sárszentmihályi Állami Gazdaság velencei nádüzemében az idén 1 millió 200 ezer kéve nádat dolgoznak fel. Jelentős részét Hollandiában, NSZK-ban, illetve Franciaországban érté­kesítik. 3-8 fok Várható időjárás az ország területén ma estig: északkeleten változóan felhős ég, valószínűleg csapadék nélkül,,má­sutt csak lassan felszakadozó felhőzet, egyre több helyen megszűnő kisebb esővel, gyenge havazással. A Dunántúlon időnként élénk máshol mérsékelt északkeleti, keleti szél. A várható legma­gasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 3, 8 fok között. Sípos Gyula-emlékkiállítás Dombóvárott A kiállítást szívesen nézik meg a környék lakói Sipos Gyufa kétszeres József Attila-díjas költő, író, publi­cista 1921Jben született Tüske­pusztán., amely ma már Dom­bóvár szerves része. Sípos Gyu­la 197ó-ban hunyt el Buda­pesten. A költő emlékének áldozott megyénk második vá rosa a március elsején megtartott irodalmi esttel, valamint a „Pusztaiak" című kiállllítáissaL amely mánoius 13-íig még lát­ható a dbmbávári művelődési jiuníus elsejétől kezdik majd még a bútorok szállítását; a kész darabok konténereikbe csomagolva hagyják el az üze­met és végűi hójával érik el rendeltetési helyüket. A szövet­kezet szbaiallista brigádjai vál­lalták, hogy egy-egy pihenő­napjukon kommunista műsza­kot tartónak, ezZél is elősegít­ve a szállítás ütemességét. Otthoniban. Dr. Szíjártó István tanulmányából idézünk: „A tüslkepusztai cseléd ősök, pa­raszt- és munkásrolkonOk vilá­gából érkező költő nemzedé­kének jelentős egyénisége volt... Harmincnyolc éviig a fő­városban élt, de hazája volt az egész ország, s ő szövet­ségese volt minden tisztessé­ges ügynek... hátaival, bátor szavával értékei teremtett. Autonóm, szuverén költőegyé- niség volt, akinek nagy versei­Express utazási iroda nyílt Velencén, az ifjúsági üdülőköz­pontban ; benne nemcsak a fiatalok utazási ügyeit intézik, hanem programi smeretekkel állnak a vendégek rendelkezé­sére, foglalkoznék értékcikk- árusításSal. Az iroda munkatár­sai tájékoztatják az érdeklő­dőket a Velencei-tó környéké­ben az ammlagiunkkál,, végzett műn k árukkal és lehetőség élnlk- kel való szembenézés szikráz- tat feszültséget... Sipos Gyulá szuggesiZtiv lírája bizonyosságot és váratlan izgalmakat egya­ránt hordoz." Több verseskötete, tanulmá­nya, kisregénye jelent meg és egyik sem volt visszhangtalan. Jó ügyet szolgált a dombóvári művelődési ottlhön, amikor az emlékest és a kiállítás megren­dezésére vállalkozott. nek néprajzi,, természeti érde­kességeiről, valamint Székes- fehérvár és Fejér megye más településeinek nevezetességei­ről. Az iroda ad majd otthont nyaranta a diákcentrumnak is. Átadásává! tovább javult a turisták ellátása,, s kettőire nőtt a valutabeváltó helyek száma. Bővül a kemping Balatonfüreden j A télnek még vége sincs, de már a nyárra készülődnek . a Balaton partján: tovább kor­szerűsítik és bővítik a balaton­füredi kempinget: vizesblokkok építésével lehetővé válik, hogy a nyáron az eddig nem hasz­nosított területen, a korábbinál ezerrel több — egyidejűleg há- romezerikétszáz — vendéget fo­gadjanak. Üjabb háromszáz elektromos csatlakozó felszere­lésével megkétszerezik a lakó­kocsik parkolására alkalmas te­rület nagyságát. Rövidesen fel­szerelik itt a napelemekkel működő zuhanyzót is. Bérelhető lesz a kempingben több tucat száz-százbúsz négyzetméteres lakókocsikért is, ezekét élősö- vénoyel különítik el a zsúfolt tálbo rhészektöl. A negyvenhektáros kem­pingben az idényre újabb öt kilométeres hálózattal tizenkét kilométerre nő a bitumenes utak hossza. A tábor vízszéli részén újabb partvédőmű épült és ezzel már fél kilométernyi strand szaika szón fürdőzhetnek a Balatonban' ct kempiing lakói. Megépül a szezonra az új, nyolcvan méter hosszú vitorlás- « kikötő is. Világítással, látják el a ta­valy épült műanyag teniszpá­lyáikat. A mínigolf kedvelői idéin egyidejűleg mór tizennyolc pályáin játsZhlatntak; a különbö­ző labdajátéka kihoz két újabb sportpályát Is építenek. Sikeres társulások Mind erőteljesebben bonta­kozik ki a közös érdekeltségű gazdásági szervezetek, tánsül á- sok fejlődési folyamata az élelmi,szergazártságba n. A ter­melőszövetkezetek és mellet­tük az állami gazdaságok, újabban az élelmiszeripari üze­mek, tudományos intézmények, vállaltatok a szövegezés gon­dolatát, tovöbbvitték; társulá­sokkal, együttműködő közössé­gekkel erősiltiik anyagi helyze­tüket és javítják értékesítési biztonságúikat. Az ország gaz­dasági tánsüílásaiinak háromne­gyed része az élelmiszergazda­ságban jött létre. Az integráló­dás arányára jdllemzö, hogy a téeszek kétharmada kettőnél több társulásnak a tagja, az állaim! gazdaságok mindegyike már ebben a helyzetben van. A mezőgazdasági nagyüzemek — a többszörös tagságot is fi­gyelembe véve - mintegy tíz­ezer tagsági Viszonnyal vesznek részt az együttműködésiben. He­lyi vagy országos keretben vál­tozatos formákban működnek. A termelési rendszereknek csak­nem a fele társulásiként tevé­kenykedik. Üj formaiként jelent meg a tudományos, termelési, valamint a külkereskedelmi tár­sulás. A társulással előáll tiltott termékek értéke évente már meghötadlja az 50 miliard fo­rintot. A közös elképzelések, együttes igények alapján ke­zelt vagyon értéke szintén 50 miilíiáird forint körül alakul. Az együttműködés új jellemzője; már nem elsősorban a közös beruházás adja az együttes program magvát, hanem a szol­gáltatások javítása és a sza­kosodás elmélyítése a fő cél. Bútorok a kambodzsai gyermekvárosba Rakamazon gyártott bútorok­kal rendezik be az idén a Kam­bodzsában magyar közreműkö­déssel felépülő gyermekvárost. A Phnom Penh mellett lévő, s a Poll Pót-rezsim alatt szinte a földig rombolt egykori árvához helyén a magyar ifjúkommu­nistáik építik az új, ezer gyeir- méknék otthont nyújtó intéz­ményt, melynek bútorzatát a trópusi klímának ellenállói ré­tegéit lemez felhasználásával készítik a ralkaimaz’itak. A sza- bálcs-sztatmári nagyközség fa- és fémipari szövetkezete már elkészítette a távol-keleti or­szágba szánt kollekció minta­darabjait : fekhelyéket az iskolai gyakorlati foglalkozások alkal­mával használt, s a legfonto­sabb szerszámokkal fölszerelt szabász- és siatuasZtaiokat, ét­kező- és íróasztalokat, valamint a fémvázás ülőkékből és ele­mekből összeszerelhető fali- polcokat. ' A megállapodás értelmében OL VAST AM .Angyalszárny nélkül- „ . . . a lakók közül sem mindenki visel angyalszárnyat Kecskeméten" - olvashattuk tegnapi számunkban a Petőfi Népe munkatársának Írásában, amelyre szerkesztőségünk megjegyezte, hogy „Szekszárdon sem". ín pedig hozzáte­szem, hogy sehol sem. Miért? Gondoljuk csak meg, hány­szor, de hányszor okoztak kalamajkát „egyesek" a több­lakásos házakban lakótársaiknak, azzal, hogy felelőtlenül dobálnak mindenféle ételmaradékot, dobozt, meg bármit a WC-be, s dugulást okoznak a csőhálózatban; a villany- bojler fölszerelésekor a fal kibontott tégláit nem hordják a szemétbe, hanem egyszerűen lehajitják az aknába. S ha a röpülő tégla valamelyik csőnek vágódik, hát „egye kutya a csőrepedést." Majd megcsináltatja azt a lejjebb lakó, akihez bezúdul a víz, esetleg szennyvíz. A biztosító meg fi­zeti a kárt. Vannak olyan emberek is, akiknél rendre lepotyognak a fürdőszoba csempéi, megreped a mosdókagyló, kiesik a ki­lincs, meg ki tudja, hogy még mi minden törik, szakad, mál- lik, reped, roggyan . .. Persze, ezek a dolgok általában nem a saját lakásokra, hanem az államiakra vonatkoznak első­sorban. Vagyis azokra, amelyekben a kár nagyobb részét nem a lakóknak kell megtéritenük. Vajon ez véletlen? — hm ­Express-iroda Velencén Környezetvédő ásvány: a zeolit Növényvédelem A gyümölcsfák védelme szem­pontjából rendkívül1 fontos idő­szak a tél vége. Most kell el­végezni azokat a feladatokat, amelyek nem igényelnek nö­vényvédő szert, de o későbbi vegyszeres védelmet megala­pozzák. A fákról el kell távolítani az un. „hernyófészkeket". Ezek olyan száraz levélék, amelyeket egyes kártevők szövedékükkel a hajtásokhoz erősítettek, hogy ezekben áttételesüket bizosít- sák. A fán maradó „hernyófé­szek" a növényvédő szer hatásé­tól is óvja a kártevőt. A gyümölcsmúmiók gomba- betegségeik kórokozóit teleltetik át tömegesen. Ebből következik megsemmisítésük rendkívüli fon­tossága. A szemmel láhatóan beteg, fertőzött hajtásőkat, ágrészeket le kell metszeni, vagy fűrészelni és el kell égetni. A vasagabb ágak, fatörzsek kéreglkaparávaí, drótkefével tisz­títhatok meg a telelő kártevők­től. Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás A hegyaljai ásványbánya- és őrlőmű módi csomagolóüzemé­ből az idén tizenkétezer tonná­nyi — a tavalyi mennyiségnél több — zeolit alapanyagú ké­szítményt szállítanak. Az ásvá­nyi kincsből a kutatások szerint szinte kimeríthetetlen késztet található itt: az eddigi kutatá­sok szerint mintegy százmillió tonna. Jelenleg két bányában termelik a természetes zeoíitot, amit különböző eljárásokkal hatféle preparátummá dolgoz­nak fel'. Ausztriába, valamint az NSZK-ben szállítanak és piac­kutatási céllal Svédországba is küldtek abból a készítményből, ami a lakásban tartott háziálta'­tok, kutyáik, macskák, díszmada­rak almozására alkalmas. Az lllasorb fantázianevű ké­szítmények egyike a' hűtőszek­rényben tóti le az élelmiszerek szagát. Többször is felhasznál­ható, miutáni a tűzhelyen fel- melegítve regenerálják. Egy má­sik zeo'lit-készítmény elnyeli az áporodott dohányfüstöt, a le­vegő kátrányszennyeződését és szénmonoxid tartalmát. A műhelyekben, garázsokban próbálták ki az ugyancsak zeo- íiit alapanyagú Zeotrix márkai- nevű anyagot, amely szagtala­nító hatású, a padozatra1 folyt olajat jól felszívjál, az onnan könnyen eltávolítható. Utána a padozat felülete száraz lesz, megszűnik a csúszásveszély. In^PÜJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS - Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774, — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. * Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422, — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft - Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Oldalképek
Tartalom