Tolna Megyei Népújság, 1983. február (33. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-10 / 34. szám

Bt^PCUSÄG 1983. február 10. Kosárlabda NB I A hazai meccsre í összpontosítanak A múlt heti, Gainz-iMAVAG elleni húszpontos győzelem is­mét megosüWaintotto a reményt: a Szekszárdi Dózsa női csapa­ta ikét hellyel előrébb rukkolt a veszélyes zónából'. Kikerült □ „hatok" csoportjából, amelyek a soproni rájátszásban a bent- maradást jelentő három helyért küzdenek majd március elején. A tavaszi idényből azonban mlég öt találkozó hátravan... A hélt végén éppen dupla fordu­lóban méretnek meg az NB* I nőli együttesei.' A sorsolás a dázsásofcat szombatom Kecske­méten a KSC, egy nappal ké­sőbb pecfig hazai környezet-' ben a Közgia,zdiaságli Egyetem csapata él fen szólítja pályára. A szokásos esélylatolgatásra ezúttal is Vertefics Istvánt, a Illa -fehérek vezető edzőjét kér­tük.- A hét végi kettős forduló előtti edzésmunkában a fő hangsúlyt a javuló formák tar­tósítására helyeztük. Ennek el­ső számú bizonyítékaiként o II. csoport listavezetőjét, a tava­szi (idényben még veretlen Kecskeméti SC-t szeretnénk ott­honában nehéz feladat elé ál­lítani. Az esélytelenek nyugal­mává1! készültünk. Kecskeméten tisztes helytállásira törekszünk, de elsősorban a vasárnapi, a Közgazdlasálgí Egyetem elleni székszárdi találkozóra összpon­tosítunk. Ez utóbbi mérkőzésen célunk a győzelem kivívása és a 13. helyezés megtartása mel­lett az is, hogy szeretnénk az elmúlt heti teljesítményt meg­ismételve lelkes közönségünk­nek újabb örömét szerezni. Ifjúsági csapatunk pénteki fibslköja után csak akkor van mlég minimális esély a* második helyezés megszerzésére, ha a hátralévő öt mérkőzésből né­gyet megnyerünk. Tehát, fel- tétiemül szükséges számukra, is a vasárnapi hazai győzelem — mondta a vezető edző. Asztalitenisz NB I Rangadó a dobogós helyezésért Bizonyára sokan emlékeznek még arra a kitűnő teljesítmény­re, mellyel a Tolnai Vörös Lo­bogó női csapata 21:4 arány­ban legyőzte az NB l-lben évek óta másadilk helyen álló BSE csapatát. Ez a: vereség a fővá­rosi asapaitra oly hatást gya­korolt, hogy néhány nap múl­va, újabb vereséget szenvedett a Budapesti Spartacustál. A Spartacus ezzel a, váratlan győ- zele mímel versenyben maradt a dobogós helyezésért, és a szombati mérkőzésen, miin den t megtesz majd, hogy sikeresen vegye az újabb akadályt Tol­nán. A vendégcsapatban Gazsi, Mong, Faragó és Lukács is­mert, jó képességű verseny­zőik, akik az elmúlt héten vív­ták ki a Vásárvárosok Kupája döntőjébe jutást, a jugoszláviai Zágráb osapalta ellen. A tol­naiak természetesen mindent megtesznek a győzelem érde­kében, mélyhez az önbizalmat Bátorfi Csilla (szemben) is tagja lesz a Bp. Spartacus éllen asztalhoz álló tolnai csapatnak. . az ősszel Budapesten elért 17:8 arányú győzelem is fokoz­za. A mérkőzésre Tolinán, a sportszékházban (kerül sor 12- én, szombaton 14 órai kezdet­tel Atlétika A PMSC fedeitJtpáiyás ver- senysorozatóinaik utofllsó forduló­ján a kedveződén időjárásból adódó közlekedési nehézségiek miatt ösak kevesen állítok rajt­hoz. Megyénkből két sportegye­süket összesem mégy verseny­zője jutott él időben a verseny színhelyére. A viszontagságos 'Utazás után is jól szerepéit Tótlh István (Sz. Dózsa) a fel­nőtt súlylökéslben: újra 15 mé­ter fellett teljesített. Eredmények, férfiak, (magas­ugrás: Vainya Sándor (Bonyhá­di MSC) 180. Súly lökés: Tóth István 15,39, Sitei'b Zoltán 13,32 (mindkettő Sz. Dózsa). (Nők, súiyiökés: Vízin Erika (Sz. Dó­zsa) 10,04. A Vaisais SC és a Gsépel SC álltad közösen iréndezétt idény- nyitó felnőtt fédettlpáilyóls ver­senyen az olimpiai csarnok­ban hagy vollt az érdeklődés. A federttpályáis Európa-ibaljnok- Isóg előtti közvetlen felkészülést szolgáló találkozóikon jó ered- 'ményék születtek. IKovács Miklós, a Szekszárdi Dózsa I. osztályú magasugrója ezúttal 'balszerencsésein' ver­senyzett. A (bemelegítés során Sikerre! birkózott meg a 210-es magassággal. (Ezután, amikor szólították, vensenyzőtóinstai kö­zül' udllaki - valószínűleg vé­letlenül - áthelyezte (inlduHájeflét és ez technikai hibákat ered­ményezett ugtóslaUbain. Végiül csak a 'kétméteres magasságén tett eredményes kísérletet. Tömegsport A Bátoiszóki SZVSE az egy évvel ezélőtti teremfoci sikerén felbuzdulva az idén. is rende­zett hasonló tömegsportnapot a decsi Községi Tanács vezetői­nek jóvoltából, a decsli általá­nos iSko'la tornatermében. Ez­úttal hat csapat vett részt a mérddőzéssorozaton, ahol —úgy mlint egy éve — ismét az áfész csapata bizonyult a legjobbnak éls nyerte el a kupát. A továb­bi sorrend: 2. Téesz Építők, 3. MÁV, 4. Fémipari, 5. Vízmű, 6. FOKI. Ezúttal is három külön,díjat áldott a' legjobbaknak a rende­ző bizottság. Legjobb kapus- nők iGasznér György (Téesz Épí­tők), legjobb góílövőnek Hola- osek József (MÁV), míg a leg- sportszerűbbnek Hepp Ödön (FOKI) bizonyult. Labdarúgás . . , 1 x . - ’ i A paksi körzeti csapatok sorsolása A paksi városi-járási labda­rúgó-szövetség elkészítette a palksii (körzet labdorúgó-baijabk- ságámak sorsolását. A rajt áp­rilis 3-án ilesz. A csapatok föl­készülése erdőkében - az el­múlt évek gyakorlatához ha­sonlóan - ismét rendeznék ku­pamérkőzéseket. A Termelőszö­vetkezeti Kupán, vallomimlt a Duna Kupáin öt-öt csapat vesz részt. Itt az első mérkőzések február 27-én kezdődnék. Az a'lábbi'dkiban közöljük a körzeti bajnokság, Valamint a terme­lőszövetkezeti, illetve a Duna Kupa sansölását. Körzeti bajnokság: Április 3.: iN émetfkér—Genjen, TalinomémedlHKajdacs, Pállto— Gyönlk, Dunlaiszentgyörgy—Pin- oéhély. Bölcske—Paks II., Ma- docsa szabad. Április 10.: Pincehely—Bölcs- ke, Gyönk—Dunlaszentgyörgy, Ka jdaos^Pálfta, Gerjen—Tolna- mérned!, ModöaSa^Németkér, Paks fi. szabad. Április 17.: Toilmiainémedi­'MadooSa, Pállja—Gerjen, Duina- szentg yörg y-KaljdOcs, Bö losike- Gyönlk, Paks II.-Pincehely, Né- mietkér szaibad. Április 24.: Gyöhk-IPdks I!., Kajdaos—Bölcske, Gerjen—Du- mdszentgyörgy, Miadocsa^Pálfa, N'émetkér—Tolinainómedi, Pince­hely szabad. Május 1.: Dunaiszentgyörgy— Madocsai, Bölcske—Gerjen, Pálos 11 .^Kajdaos, Rinoéh'ély-Gyönk, Pálfa—iNémettkér, Tolinainémedi szabad. (Május 8.: Kaijdacs—Rincehély, Geijjien—(Paks ll„ Miadoasa— Böleslke, Németkér—Dunaszent- gyöngy, Tölntaoémedii-Pálfia, Gyönlk szdbad. iMájús 15.: Paks II.—(Mbdoosa, Pincehely—Gerjen, Gyönk—Kaj- dacs, Dunbszenltgyörgy—Tdlna- mémedi, Böleslke—Németkér, Pálfa sZdbtad. Májús 22.: Gerjen—Gyönk, M aidoasta—(Piinaeheiy, Nómeltkér- Palkis II., Tdlnlainémedli—Bölcske, Pálfa—Dirnlaszentgyörgy, Kaj- daos szdbad. Május 29.: Gyönk—Madocsa, Kajdaos—'Gerjen, Bölaske-IPál- fa, Palks II.—Tolnahémedii, Pin- céhely—Németkér, DunOszent- györgy szaibad. Júnlius 5.: Mbdocsa-Kaíjdücs, iNémetkér—«Gyönlk, Tdlinanémedí —Pincehely, Paks II.—Pálfa, Du- naiszentgyörgy—Bölcske, Gerjen szabad. Június 12.: Gerjen—MladocSa, Pdks II.—Oumaszenitgyörgy, Pin- medii, 'Kaljdacs-ÍNémeflkér, Böleslke szdbad. Duna Kupa: Februá r 27.: Madoosa—(Bölcs- ke, Duna szenltg yörg y—Gerjien, Pdks II. szalbaid. Márdiiuis ő.: Gerjen-iMiaidocsa, Dumaiszient- györgy—Pdks II., Bölesike sza­bad. Miárdilus 13.: Paks II.—Ma- doasa,, Bölaslke—(Gerjen, Duna- szentgyörgy szaibad. 'Március 20.: Bölcske—Dumaszentgyörgy, 'Gerjén—Poks II., Miadoasa sza­bad. Március 27.: Paks II.— Bödslke, Madocsa—Duma szén t- györgy, Gerjen szabad. • Termelőszövetkezeti Kupa Február 27.: Pincehely—!Tdl- nanfemedi, Gyönk-iPálifb, Né­metkor szdbad. Március 6.: Pállfa-Pinoehély, Gyönk—' Né­metkér, Tdlmbnémedi szabad. Március 13.: Németkér—'Pince­hely, Tolnanémedi-IPálfa, Gyönk szaibad. Máirdiius 20.: TálmOiné- ímedli—Gyönk, (Pálfa—iNémétkér, Pincehely szaibad. Március 27.: INémetkíér—iTollnonémiedii, Pimce- Ihely-Gyöhk, Pálfa szaibad. Az EB elővizsgája Három nappal a szombati Magyarországa—(NDK nemzetek közötti fedettpá'lyás válogatott atlétikai viadal ellőtt Bakai Jó­zsef szövetségi kapitány csapa­tot hirdetett az EB elővizsgának, számító fontos erőpróbára1. Ta­lán még sohasem volt ilyen ne­héz dolga ai szakvezetőnek, hi­szen több számításba vett élvo­nalbeli aflétO1 sorsa mát ko­rábban! megpecsételődött (sérü­lés miatt a válogatón sem in­dulhatott ©I), mások pedig e héten váltóik ki a sorból: Ban­kó lábtörés, Tóth László derék- fájdalmak, Volfort pedig lázas betegség miatt. Bankó esete különlegességinek számít, a te­hetséges 400-as az elmúlt hét végén az Olimpiai csarnokban a 200 méter (lefutása közben sérült meg, de nem-sokkal ké­sőbb a Budapest Sport­csarnokban még így is lefutot­ta, a 400-as válogatót, s csak aztán derűit ki, hogy nem foly­tathatja' ... A kényszerpihenőre szoruló versenyzők helyettesítése csak­nem lehetetlen, a magyar élvo­nal ugyanis igen-igen szűk, rá­adásul' több versenyző a sza­badtéri erőpróbákra összpon- tosítvai nem is jelezte indulási szándékát a „tető alatti" via­dalokon. Bakainak azonban bárhogy is alakultak a dolgok, s alakulnak az NDK elten! ta­lálkozóig hátralévő napákban, csapatdkat keli kiállítania. Ezek várhatóan 0 következő atléták­ból állnak össze. 'Férfiak: 60 m: Nagy, Kiss, 200 m: Nagy, Kiss, 400 m: Új­helyi, Ménczer, 800 m: Szabó Zs.,, Lájká, 1500 m: Szabó F., ötvös, 3000 m: Szász, Bucsuhá- zy, 60 m gólt: Bakos, Bodó, tó­val: Szalma, Bdkosi, hármas: Balkosi, Paáli, magas: Gerstenb- rei'n, Oibicsár, rúd: Salbert, No- vobácziky, súly: Szabó I., Ladá­nyi. 'Nők: 60 m: Juhász, Németh, 200 m: Juhász, Forgács* 400 m: Forgács, Molnár, 800, 1500, 3000 m: ‘Horváth, Újhelyi, Ágos­ton, Jankó, Komjáthy (a kapi­tány még nem döntött, hogy az 5 futónő közül melyik milyen tóvon rajtol1, s hogy ki lesz a hatodik induló), 60 m gát: Ba­ranyai, Csehi, magas: Béla, Ju­ha, távol1: Vamyék, Novobáczky, súly: Horváth, Takács. A válogatott találkozók tarta­lékjai (csak férfiaknál): Havas, Tatár, Bdbóly, Pá létezi, Németh Gy., Jámbor, Molnár, Makó és Kiss T. A fedettpályás atlétikai EB március 5—6-1 eseményére az elővételi jegyárusítós már feb­ruár 11-én, pénteken megkez­dődik, mégpedig három színhe­lyen : a Budapest Sportcsarnok állandó pénztárában, a Nép­stadion Központi Jegyirodájá­ban, valamint a Színházaik Köz­ponti Jegyirodájában. Labdarúgó HDNK Kettős vidéki vereség Pécsi BTC-Dombóvóri VMSE 4-0 (2-0). Pécs, 50 néző. V: Radó. Pécsi BTC: Fiedler (Ré- zsó) — Bíró, Tóth, Georgia, Bo­dor — Köniiigih, Aradi, Furin — Gettó, Bagoly, Varga (Papp). Edző: Oskó László. Dombóvár: Foki (Vúios) — Frainicz, Hosszú, Lakos, Farkas — Tóth-Bagi, Hetest (Szenkeuios), Kurdi - Iván, Dudás, Má'kámov. Edző: Szabó László. Lendületesen kez­dett a bőrgyári csapat és az első húsz perc hazai támadá­sok jegyében telit el. A 21. perc­ben aztán a vezetést is meg­szerezte a ’PBTC: a dombóvári Védőik röviden szabadítottak feli, Kőniigih ráosdpott a labdá­ra és tizenhárom méterről a kapuiba lőtte. 1-0. Továbbra is a pécsinek kezdeményezték töb­bet és a 33. percben tovább növelték előnyüket. Ekkor Ba­goly húzott el a jobb oldalon, begurí'tását Gettó laposan, a 11-es pontról lőtte a jobb al­só sarokba. 2-0. Szünet után változott a já­ték képe, a Dombóvár roha­mozott - mégii's a hazaiak lőt­ték az újabb gálákat. Az 58. perében a védőkről kipattant Idbdát Turin közvetlen közeliről értékesítette. 3-0. A 78. perc­ben kavarodás támadt a dom­bóváriak kapuja' élőit, a vé­dőkről 'levágódott labdáit Get­tó csípte el és nagy erővel a felső sarokba továbbította. 4-0. Az első 45 perc egyértelmű­en a pécsi csapat fölényét hoz­ta. A sáros, 'mély talajú pályá­hoz is jobban a'llkallmazkodtoik a Ibőrgyáriak. Szünet után, mintegy 20 percig átvette az irányítást a DVMSE, helyzetei is akadtak, de azokat sorra el- ügyetllenkedték a csatárok. Mohács-Véméndi TE-Szek- szárdi Dózsa 4-1 (2-1). Mo­hács, 150 néző. V: Kulcsár. MVTE: Antal — Rumszuuer, Dáczl, Óhert, Berki — Máirko- vics (Szeitz), Ambrus (Kovács), Dórim« - Sehwarczkopf, Szi­geti (Bohner), Ling!. Edző: Mathesz Imre. Sze'kszárd: Su­ba - Szlaibó, Tapasztó, Laki, Varga F. (Dienes) - Kniiesz, Móríkus (Stumpf), Kresz — Ma­gyar (Koroknál), Megyeri, Tóth (Varga L.). Edző: Teszler Ven­déi. A 4., percben Lingll közel­ről a kapufát találta telibe. A 13. perdben 'Dingi kapott jó' átadást és az ötösről: biztosan lőtt a hálába. 1-0. A 23. perc­ben Lőrincz nagy emöjű, közeli lövését Suba jó érzékkel men­tette. A 27. percben Liingl hú­zott él a jobb oldalon, pontos beadását Sdhwarczkopf lőtte a hálába. 2-0. Kezdés után Rum- szauer kezezett a 16-oson be­lül, a megítélt büntetőt Márkus a balra elmozduló 'kapus mel­lett a jobb sarokba vágta. 2-1. Szünet után az 55. percben Sdhwarczkopf jobb oldali be­adását Dingi fejelte a hosszú­sarokba. 3-1. A 68. percben Diingll állította be a végered­ményt, ateilkor egyéni alakítás végén, tíz méterről lőtt o jobb afeó sarokba. 4-1. A nagy kedWel játszó Dingi vezérletével a mohácsiak egy percig sem adtak esélyt az NB 11-es csapatnak. A dózsá- sok körülményesen, sok hibá­val játszottak. Az eddigi HDN Kupa mérkőzések során ezúttal nyújtották a leggyengébb tel­jesítményt a szekszárdiak. A Dózsa' ma 14 órakor a Dunaújvárosi Kohász csapatát fo gia dj,a e dzőmé rlkőzé sem. Teke NB I Vereség Budapesten Bp. Építők SC-Dombóvári Spartacus 6:2 (5150:5014). A vendég dombóvári csapat az első párosok küzdelmében het­ven fával eíhúziott. A folyta- tátiban dlöntő fölénybe került az Építők SC gárdája, bedolgoz­ta hátrányát, sőt nyolcvanfás élőnyre tett szert. Visszaesett Q' Spartacus, a hajrában is a fő­városi csapalt vált jobb és vég­eredményben, megérdemelten nyerte a találkozót. A dombó­vári pontszerzők: Mánál! és Horváth. Eredmények: Dénes—Horváth 896:870, Mész á ros—Má n dl! 802:898, Fegyveres—Ig a ti 808:724, Ács-Illés 896:830, Bilacsi—Tarsoly 884:855, Juhá'sz -Kollár 864:836. A dombóvári együttes legkö­zelebbi mérkőzését február 12- ém, szombaton 11 áraikor játsz- sza, a'miikor a Győri Richards csapatát látja vendégül. Röplabda A bonyhádi városi torna­csarnokban nyolc csapat rész­vételével kezdődött meg feb- ruár 5—6-án a városi röplabda- baljnokság. Az első két játék­napon két négyes csoportban körmérkőzéseket játszottak a, csapatok. Az I. csoportban ai Vaslipaiili Szövetkezet, a II. cso­portban a Cipőgyár együttese végzett az első helyen. A te- remlbaijinokság döntőjét február 12-lén 14 órától rendezők, ami­kor a két csoport azonos he­lyezettjei újabb találkozót vív­nak egymás élllén a végső sor­rendet eldöntendő. A városi 'bajnoksági áldásai a csoportmérkőzések befejezté­vel: I. csoport: 1. Vasipari Szö­vetkezet, 2. Közgazdasági Szakközépiskola, 3. Tanács, 4. Zománcgyár. A II. csoportban: 1. Cipőgyár, 2. Rendőrség, 3. Petőfi Gimnázium, 4. l-l-es sz. Általános Iskola vegyes csapa­ta. Hírek A Bátaszékii SZVSE labda­rúgócsapata február 13-án, va­sárnap délután a Bács-Kiskum megyei labdarúgó-bajnokság második helyezettje ellen ját­szik előkészületi mérkőzést Mis­kén. * Február 12-én 9 órától ren­dezik Szelkszárdon, a Zrínyii ut- Cali tornacsarnokban a Suli Kupa városi döntőjét, melyen hét Csapat méri össze tudását. * ■ Középiskolás kosárlabda. A szekszárdi Garay Gimnázium kosá.rlaibdbcsaipata I ej ótszotta visszavágó mérkőzését Pécsett, a Nagy Dajlos Gimnázium csa­pata ellen. A sérült Somogy- vártt nélkülöző szekszárdiak 20 pontos (65-45) vereséget szen­vedtek. Ezúttal a Garay Gim­názium játékosai rossz felfo­gásban, mliinden lelkesedésmél- küH játszottak, így elbúcsúztak a további küzdelmektől. Sz. Garay: Szegedi (8), Peklk (17), Szabó (8), Möller (6), Tamás (6). Csere: Gőry (—), Somogyi (-), Nagy (-). * A megyei sporthivatal feb­ruár 15-én tártja soron követ­kező apparátusi értekezletét. Napirenden szerepeli az 1982. évi munka értékélése, valamint az 1983. évii féladatterv ismer­tetése. * Márdius 5-én Szekszárdion, a megyei sporthivatal nagyter­mében kerül sor a falusi dol­gozók spartakiádjánOIk asztali- tenisz versenyére a szekszárdi járás sportolói részére. Ugyan­ezen a napon lesz a sporthi­vatal tanácskazótermébén a járás sakkozóinak spartakiád- versenye is. Kezdés 9 órakor. * A szekszárdi városi kosár- láibdá-bajnoksóg állása. Nők: 1. Paks 7, 2. IV. sz. Alt. Iskolai 7, 3. Költségvetési üzem 5, 4. Kórház 4, 5. BHG 4, 6. Főisko­la 3 ponttal. Férfiak: 1. öreg- fiúk 10, 2. Szakoly Ktsz 9, 3. TAÉV 7, 4. Garay Gimnázium 7, 5. BHG 6, 6. I. sz. Alt. Isk. 6 ponttal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom