Tolna Megyei Népújság, 1983. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-12 / 9. szám
2 NÉPÚJSÁG 1983. január 12. PANORÁMA Befejeződtek a magyar-lengyel tárgyalások Marjai József miniszterelnökhelyettes Varsóban befejezte tárgyalásait Zbigniew Madej lengyel miniszterelnök-bel yet- tessel. A magyar—lengyel gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság társelnökei a megbeszélések soráé megállapították, hogy 1982- ben a két ország közötti együttműködés sikeresen fejlődött, és olyan új területekre terjedt ki, valamint olyan új formák kialakítását eredményezte, amelyekre alapozva a most aláírt 1983. évi külkereskedelmi áruforgalmi jegyzőkönyv már jelentős Kedden megkezdődtek a termelőszövetkezetek zárszámadó közgyűlései. Elsőként, mint az már hagyomány, ezúttal is Komárom megye egyik legjobb közös gazdaságában, az ászári Aranykalász Termelőszövetkezetben számolt 'be a vezetőség a tagságnak a múlt év eredményeiről, gondjairól. Az ünnepi közgyűlésen részit vett és felszólalt Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára 'is. Az ászári közös gazdaság, miint Simon István elnök .beszámolójában egyebük között elmondta, hogy a közismert gazdasági nehézségek ellenére is sikerrel zárttá az elmúlt évet, s ezt annak is köszönhetik, hogy nem a nehéz gazdasági helyzetből adódó következmények megvitatására fordították energiájukat, hanem az azókhoz való legjobb alkalmazkodásra. A jól szervezett, jó minőségű munka eredményeként, na- qyoibb arányban nőttek a tsz bevételei, mint kiadásai, így a nyereség 40 százalékkal haladta meg az előző évit. A termelési érték tíz százalékkal volt több az előző évinél. Közös vagyont 200 millió forinttal nönöveked’ést irányoz elő. Megfogalmazták a'.külkereskedelem évközi folyamatos- bővítésének, a külkereskedelmi áruforgalmi jegyzőkönyvben foglaltak kiegészítésének módjait, és előkészítessék további kiegyenlített jelentős 'üzlet létrehozását. A gazdasági együttműködés évközi bővítése mindenekelőtt a kölcsönösen előnyös új termelési együttműködések és szakosítási megállapodások létrehozása útján lehetséges. A megállapodásnál .figyelembe veszik és érvényesítik a mindkét ország termelési szerkevelték. A tagok jövedelme 5 százalékkal volt nagyobb, mint 1981-ben. Az 1981-es esztendeinél 4,5 millió ‘forinttal többet, 12 millió forintot fordítottak beruházásokra és a szőlő- telepítések kivételével, valamennyit hitel nélkül fedezték. A tavalyi eredményes gazdálkodással megalapozták az idei esztendő sikerét is. Havasi Ferenc felszólalásában gratulált a tsz eredményeihez. Mezőgazdaságunk — hangsúlyozta — 1982-ben nemcsak erejéhez mérten, hanem ezen felül is hozzájárult a népgazdaság egyensúlyának helyreállításához. Ebben a kedvező időjárásnál is nagyobb szerepet játszott a mezőgazdaság dolgozóinak jó munkája, a nagyüzemek céltudatos vezetése. A népgazdaság múlt évi céljait — mondotta ezután — úgy sikerült teljesíteni, hogy az emberek bizalma, együvé tartozásának érzése megmaradt, és felismerték, hogy eredményeink megőrzéséért keményebben, fegyelmezettebben kell dolgozni. Az ország lakosságának a többsége, ha nem is örömmel, de fegyelmezetten, megértőén vette tudomásul a zetében létrejött és folyamatban lévő változások nyújtotta lehetőségeket. Ezek közül néhány jelentősebb még ebben az évben elkezdődhet. Elvi megállapodás született a hosz- szú távú és nagy volumenű járműipari együttműködés alapvető kérdéseiben, amely az autóbuszokon kívül tehergépkocsik és személygépkocsik gyártását, illetőleg kölcsönös szállítását is érinti. Ennek véglegesítésére a közeljövőben sor kerülhet. Marjai József kedden hazaérkezett Budapestre. legkellemetlenebb, legnépszerűtlenebb Intézkedéseket is, tudva azt, hogyha lett volna a megoldásnak más módja, akkor az országos vezetés azt választotta völna. Ebben az esztendőben is kemény munkára van szükség ahhoz, hogy megőrizzük életszínvonalunkat. Külkereskedelmünk- ne'k például — az ideihez képest — kétszeres aktívumot kell elérnie, s pillanatnyilag csak reménykedhetünk abban, hogy a feladatot némileg, javuló világgazdasági helvzetben kell megoldanunk. Ebben a vonatkozásban is biztató, hogy a nagyhatalmak közötti párbeszédben az enyhülés olyan kezdeti jelei mutatkoznak, amelyek várhatóan — a politikai helyzettel szorosan összefüggő - gazdasági életre is kihatnak. Komárom megye többi 27 termelőszövetkezetében is javában készülnek már a zárszámadó közgyűlésre. Mérleg- vagy alaph'iányos tsz most sem lesz a megyében, „megismétlik" a tavalyi, sók szempontból — így a terméshozamok és a különböző mutatók országos rangsorolásban — elért kiváló eredményeket. MOSZKVA Rövid munkalátogatásra kedden Moszkvába érkezett a Palesztina! Felszabaditási Szervezet küldöttsége, élén Jasszer Arafattal, a szervezet végrehajtó bizottságának elnökével. A palesztin vendégek fogadására a repülőtéren megjelent többek között Karén Brutyenc, az SZKP KB nemzetközi osztályának helyettes vezetője és Mihail Kapica külügyminiszter-helyettes. * A Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövetségén kedden baráti találkozót rendeztek a Paksi Atomerőmű első energiablokkjának üzembe helyezése alkalmából. A találkozón az erőmű építésében közreműködő szovjet minisztériumok, az energetikai és villamosítási minisztérium, az energetikai gépgyártási minisztérium, az automatizálási és műszeripari minisztérium vezetői vettek részt. Jelen voltak az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió külügyminisztériumának felelős beosztású munkatársai is. BEJRUT Miközben az észak-libanoni Tripoli lakossága kedden a harmadik egymást követő napon élvezte a rendőrjárőrök révén is szavatolt tűzszünet nyugalmát, Bejrúttól délkeletre ismét heves tüzérségi összecsapás robbant ki a keresztény-falangista és a drúz-szoeialista milíciák között. A harcokban öt személy vesztette életét. Két ágyúlövedék a baabdai elnöki palota közelében robbant, de nem okozott személyi sérülést. KAIRÓ Az egyiptomi közvélemény túlnyomó többsége' ellenzi - a mai politikáját folytató — Izraellel fenntartott diplomáciai és egyéb kapcsolatokat. Az erre vonatkozó adatokat egy ellenzéki közvélemény-kutatás tartalmazza. A felmérés az egyiptomi társadalom keresztmetszetére épült — írta kedden a Szocialista Munkapárt lapja, az al-Saab. r Zárszámadó közgyűlés Ászáron Hangsúlyváltás Nyugaton Röviddel a Varsói Szerződés tagállamai politikai nyilatkozatának közzététele után jelentősnek nevezhető mértékben változott a nyilatkozat nyugati fogadtatása. Változtak a hangsúlyok: a NATO-tagországok hivatalos — és kezdeti — reagálásaiban a „semmi új", „általános, régi elvek felmelegítése”, „propagandafogás" - és ehhez hasonló megnyilatkozások voltak az uralkodóak. Már ekkor is figyelemre méltó volt azonban a nyugati újságokban tükröződő vélemények sokfélesége — és főként az a jelenség, hogy még a jobboldali lapok többsége sem tartotta megengedhetőnek a Prágában kiadott állásfoglalás egyszerű kézlegyintéssel történő elintézését. A kezdeti óvatosság érthető — a prágai nyilatkozat kezdeti és hivataos minősítései már kevésbé, hiszen a nyugati kormányok képviselői a jelzőkhöz nyomban hozzáfűzték: a javaslatokat tanulmányozni fogjuk. A prágai nyilatkozat eme elsődleges „fogadtatásával" a nyugat-európai kormányok valószínűleg Reagan amerikai elnök elébe szerettek volna menni; az amerikai elnök decemberben nem sokat teketóriázott Jurij — A prágai javaslat olyan dolog, amit meg kell vizsgálni és amiről beszélni kell a szövetségesekkel - jelentette ki Reagan elnök sajtóértekezletén. (Telefotó) Andropovnak, az SZKP KB főtitkárának a Nyugat-Európába telepítendő közép-hatótávolságú nukleáris eszközök csökkentésére vonatkozó mégoly fontos javaslataival, hanem egyszerűen elutasította azokat. Reagan elnök most azonban meglepte az észak-atlanti szövetségeseket. Közép-európai idő szerint csütörtök hajnalban tartott sajtóértekezletén kijelentette, hogy a „katonai erő alkalmazásáról való lemondásról és a békés kapcsolatok fenntartásáról szóló szerződés elképzelése valami olyan dolog, amit meg kell vizsgálni, és amiről beszélni kell a szövetségesekkel". Miközben pedig ugyanaznap az amerikai külügyi szóvivő „első pillantásra” nem látott semmi újat a prágai nyilatkozatban - Reagan elnök szavai átjutottak az Atlanti- óceán túlsó félére és megindítottak valamit. Mi történt az amerikai elnökkel? A The Christian Science Monitor szerint „Reagan talán hagyta magát meggyőzni egyik külpolitikai munkatársa által arról, hogy itt az ideje a szovjetellenes hetvenkedés helyett ésszerűbb magatartást tanúsítani. Ezzel sokkal érettebb képet alakíthat ki magáról”. Másfelől — írja az AFP francia hír- ügynökség - Reagan elnök azért igyekszik „tüntetőéin" bizonyítani, hogy vizsgálatra érdemesnek tartja a prágai javaslatokat, mert biztosítani akarja szövetségeseit: ő megállapodásra törekszik a Szovjetunióval az atomfegyverekről. Reagan elnök kijelentése után a NATO nyugat-európai tagországainak kormányai is más húrokat pendítettek meg: Francis Pym brit külügyminiszter - saját korábbi nyilatkozatával szemben — pénteken már „nagyon fontos dokumentumnak" nevezte a prágai nyilatkozatot. Genscher nyugatnémet külügyminiszter üdvözölte a prágai kezdeményezést és azt „válasznak" nevezte a NATO javaslataira. A holland miniszterelnök pénteken úgy értékelte a dokumentumot, mint annak jelét, hogy a szocialista országok valóban a konkrét fegyverzet-ellenőrzésre törekednek. Olasz kormányforrások „pozitív jelenségeket" láttak a prágai javaslatokban, a belga külügyminiszter örömmel fogadta a „békés szándékok" 'kinyilvánítását. Kreisky osztrák kancellár „rendkívüli fontosságot" tulajdonított a prágai okmánynak, amely a nyugatnémet külügyi áliammioiiszter szerint „megfelelő tárgyalási alap” lehet. Nemcsak a nyugati kormányok, hanem a nyugati lapok is egyre-másra fedeznek fel „valami újat” a prágai nyilatkozatban - és tartják tartalmát „megszívlelendőnek, komoly mérlegelést érdemlőnek”. Ami Reagan elnököt illeti: „az amerikai kormány végre megértette, hogy Moszkva kezére játszik, ha az egymást követő szovjet leszerelési javaslatokat minden vizsgálat nélkül egyszerűen elutasítja” - vélekedik az AFP francia hírügynökség, furcsa logikával, hiszen Reagan a javaslatok vizsgálatával is — ha úgy tetszik — „Moszkva kezére játszik". Reagan elnök minden bizonnyal ráébredt arra, hogy bókeszólamait valamivel alá is kell támasztani, ha Moszkva és a Varsói Szerződés tagállamai az elmúlt hónapokban - és elmúlt években, évtizedekben — inem szűntek meg konkrét javaslatokat tenni a béke érdekében. Az elnök mostani reagálása „nem feltétlenül jelenti azt, hogy változás következett volna a szellemben is” - vélekednek nyugati megfigyelők, egyáltalán nem titkolva, hogy a „szándékos" amerikai hangsúlyváltás mögött talán csak a taktika változása rejlik. Reagan elnöknek tekintettel kell lennie szövetségeseire, a közvéleményre — no és a lassan kézzelfogható Ikö— „Nagyon fontos dokumentum" a Varsói Szerződés javaslata és „válasz a NATO javaslataira” — mondotta Genscher nyugatnémet külügyminiszter. (Teefotó) zelségbe kerülő újabb amerikai elnökválasztásra is. Ami pedig a nyugat-európai szövetségeseket illeti, érdemes idézni a NATO-külügyminiszte- rek december 10-i brüsszeli nyilatkozatából: „Szemben a folytatódó és nagyarányú szovjet fegyverkezéssel, továbbra is napirenden maradnak a 'szövetségesek jogos biztonsági érdekei és el is kell ismerni azokat". „De a szövetségesek nyitottak a párbeszéd minden lehetősége előtt, üdvözölni fognak bármely, a feszültség csökkentését célzó pozitív lépést és — ha a szovjet magatartás ezt lehetővé teszi — együtt óhajtanak működni vele a nemzetiközi bizalom újjáépítésében". Jurij Andropov december 21- én megtette javaslatait a közép-hatótávolságú atomeszközök csökkentésére, a Szovjetunió megállapodásra törekszik a hadászati atomfegyverek korlátozása terén is - amely szándékot még Reagan elnök is „komolynak" nevezte — és most elhangzott a prágai nyilatkozat. Az együttműködésre — mégha csak a NATO-inyilatkozatot is vesszük alapul - itt az alkalom. FODOR GYÖRGY Helybenjárás Rómában Kedd esti kommentárunk. „Ez az ország nem lábal ki a válságból, amíg a keresztény- demokrácia kormányozza!” - Enrico Beirlinguer, az OKP főtitkára vélekedett így hazájáról nemrég egy televíziós interjúban. Csakugyan úgy tűnik: Itália nemcsak nehezen kormányozható, hanem a gazdasági-pénzügyi bajokkal sem képes leszámolni. Mert igaz ugyan, hogy a tőkés viliág egésze recesszióva! küszködik, infláció és munkanélküliség emészti, az olasz válság azonban már régen és lényegesen mélyebb gyökereket eresztett. Egy gazdasági előrejelzés szerint az ország 1983-ban legföljebb negyedszázalékos növekedési ütemmel számolhat, ami egyértelmű az egy helyben topogással. A gazdasági „helybenjárás” nem új keletű. Az idei a harmadik esztendő, amely ilyen borús kilátásokkal köszönt Itáliára. A legfejlettebb tőkés országokat tömörítő szervezet, az OECD prognózisa nem sok jót vár a Fanfain'i-kabinet takarékossági intézkedéseitől sem. Sőt, az elemzésből kiderül: az olasz megszorításokat csupán rövid távon tartják hatékony fegyvernek, a távolabbi jövő számára egyenesen károsaknak vélik. Spadólini, az előző miniszterelnök azt ígérte: az inflációt visszaszorítja. Ám a pénzromlás üteme alig lassult. Fanfan«, az új kormányfő — aki alig több mint egy hónapja áll a koalíció élén — legfőbb céljának ugyancsak az inflációellenes küzdelmet mondta. Intézkedései azonban vihart kavartak. A terheket ugyanis nagyrészt a bérből és fizetésből élőkre szeretné hárítani. Növelné az adókat, a különböző szolgáltatások tarifáját és csökkentené a szociális 'költségéket, az oktatásra és az egészségügyre szánt keretet, megfosztva az alkalmazottakat a scala mobile, a mozgóbérskála jótékony hatásától, a béreknek az inflációt követő kiigazításától. Az államháztartás egyenlege Rómában tartósan negatív. A múlt évet hetvenezermiíliárd líra hiánnyal zárták. Famfani kormánya - akárcsak az előző kabinet — szeretné az inflációt legalább húszezermilliárd lírával (1000 líra egyenlő 28,29 forint) mérsékelni. A tervezett rendszabályok azonban részben a munkáltatókat tömörítő Confindustria, részben a szakszervezetek körében heves ellenállásra találta k. A tőkések szerint az olasz gazdaság versenyképtelenségének egyik fő oka a termékek viszonylag rendkívül magas - Nyugat- Európában egyik legmagasabb — költségtényezője. Szerintük tehát az alkalmazottaik reálbérét és -jövedelmét kell lefaragni. A szakszervezetek — hivatkozva a megélhetési költségek szüntelen növekedésére — ennek éppen az ellenkezőjét követelik. Az utóbbi időben elszaporodott sztrájkok és mumkásmegmozdulások arra utalnak, hogy ebben a kérdésben nehezen jön létre kompromisszum. A kommunisták értékelése szerint a legfőbb baják forrósa a kereszténydemokrácia. A kereszténydemokraták viszont elég erősnek érzik magukat ahhoz, hogy visszatérjenek a régi módszerekhez. Ezek pedig nem a gazdasági-társadalmi bajok orvoslását, hanem a párt hatalmi pozíciójának megszilárdítását szolgálják. GYAPAY DÉNES Választási kampány az NSZK-ban Nagy lendülettel folyik az NSZK-ban a március 6-i, idő előtti, országos választás kampánya, miután Karl Carstens államfő a múlt héten feloszlatta a nyugatnémet parlamentet. Tárgyszerű vita és érvek helyett azonban egyelőre rosszízű támadások jellemzik a pártok összecsapását. Herbert Wehner, a Német Szociáldemokrata Párt parlamenti frakciójának elnöke, kedden visszautasította Heiner Geisslernek, ■a CDU főtitkárának az SPD- vel szembeni, nehezen minősíthető kirohanását. Az FDP elnöksége a párt országos körúton lévő „választási vonatán" megtartott ülésén felszólította a többi pártot, hogy Stücklen parlamenti elnök javaslatának megfelelően kössenek olyan egyezményt, amelyben vállalnák a kampány korrekt, személyeskedésektől mentes lebonyolítását. Franz-Josef Strauss, a Keresztényszociális Unió elnöke eközben jelöltette magát a Bundestagba egy közvetlen választási körzetben, de január 22-én valószínűleg vállalja a CSU országos listájának- vezetését is. Strauss újólag megerősítette, hogy a CDU—CSU-nak az abszolút többség megszerzésére kell törekednie a választáson. Az NSZK-ban általános az a meggyőződés, hogy e terv sikere esetén Strauss lenne az NSZK következő aikancellárja és külügyminisztere. A március 6-i, országos választással egyidejűleg tartják meg a rajnavidák-pfalzi tartományi választást, s egy héttel később a schleswig-holsteini tartományi választást. Az SPD se hlesw ig -h ol stei ni szervezete kedden bejelentette, hogy győzelme esetén környezetvédelmi minisztériumot hoz létre a tartományban, ami, egyfelől a zöld baloldali tömegmozgalom tevékenységének hatását tükrözi, másfelől a zöld választók élhódítását célozza. Magyar-kubai barátsági gyűlés Szegeden Magyar—kubai barátsági gyűlést rendezett kedden a Hazafias Népfront szegedi bizottsága a kubai forradalom győzelmének 24. évfordulója alkalmából. A helyi városgazdálkodási vállalatnál tartott barátsági gyűlésen Kovács Miklós, a vállalat igazgatója méltatta latin-amerika első győztes szocialista forradalmának történelmi jelentőségét. Az eseményen felszólalt Francisco Rosa, a Kubai Köztársaság budapesti nagykövetségének attaséja. A 'barátsági gyűlés után a vállalat fiataljai, a város ifjú népfrontaktivistái találkoztak azokkal a szakmunkástanuló kubai leányokkal, akik jelenleg a Szegedi Textilművekben folytatnak szakmai gyakorlatot. A japán kormányfő dél-koreai útja A kölcsönös bizalom megteremtésére és az együttműködés elmélyítésére valló közös törekvés jegyében mentek végbe az első napi tárgyalások Nakaszo- ne Jaszuhiro ja'pán miniszter- elnök és vendéglátója, Csőn Tu Hvain dél-koreai elnök között. Nakaszone kedden érkezett negyvennyolcárás látogatásra Szöuliba. Tokiói tudósítások szerint a felek egyetértettek abban, hogy a látogatás új szakasz kezdetét jelenti Japán és Dél-Korea kapcsolataiban. A megbeszélések során megállapodtak a csaknem két éve függőben levő, s emiatt a kapcsolatok korábbi lehűlését eredményező, dél-koreai hitelkérelem mielőbbi kielégítését illetően. Értesülések szerint hamarosan miniszteri szintű tárgyalásokra kerül sor „a négy- milliárdos 'kérdés” végleges rendezése céljából. A japán miniszterelnök tokiói látogatásra hívta meg a délkoreai rezsim vezetőjét.