Tolna Megyei Népújság, 1983. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-05 / 3. szám
6 ^ÉPÜJSÁG 1983. január 5. Volt egy OB ll-es sakkcsapat Fényes sikert ért ét a paksiak sakkcsapata 1981 őszén. A megyei csapatbajnokság váratlan megnyerése után négy megye bajnokainak körmérkőzésében a papírformát felborítva első helyen végzett, és bejutott az OB ll-be. Az eredmény értékét növeli, hogy Tolna megyéből első ízben szerepelhetett sakkcsapat az országos bajnokságban. A*csapat a következő idényben újból a megyei bajnokságban szerepel, és kicsi a valószínűsége, hogy a közeli jövőben hasonló lehetőséghez jutnak a megye sakkozók A bejutást követően Pakson érthetően nagy volt az öröm és lelkesedés, de minden elszántság mellett tisztában voltunk azzal, hogy akkori erőinkre alapozva szinte lehetetlen alapvető célunk, a bennmaradás elérése. Ezért legfontosabb teendő a csapat átigazolásokkal történő erősítése volt Sajnos, erőfeszítéseink eredménytelenek voltak. Mindössze egyetlen megfelelő erejű játékost sikerült igazolni a szükséges hat helyett. így gyakorlatilag „fél csapattal" küzdöttünk a hozzánk képest igen erős mezőnyben. A lelkesedés így is hozott néhány sikernek tekinthető szoros eredményt. Egyénileg kiemelkedett Gosztola István teljesítménye, aki megbízható, egyenletes játékkal1, az éltáblákon is legjobb pontszerzője volt csapatainak. Alapvető gondunk — a megfelelő erejű játékosok hiánya — mellett voltak más nehézségeink is. Ezek -közül ki kell emelni azt, hogy a csapat játékosainak zöme az atomerőmű beruházáson dolgozik és a munkaidőbeosztás (túlóra, műszakozás), valamint a munka fontossága sok esetben gondot okozott a csapat összeállításánál. Néhány játékosunk rendelkezésre állása igen csekély volt. Az OB ll-be jutással a szervezési feladatok nagymértékben megnőttek. Komoly nehézségeket okozott, hogy Farkas István éppen akkor fordított hátát a sakkozóknak amikor szervezési tevékenységére a legnagyobb szükség lett volna. Tanulságként le -kell vonni: egy stabil OB ll-es csapat fenntartásához a megyén belül sokkal nagyobb összefogásra és a verseny-sakkozást alátámasztó tömegbázis szélesítésére van szükség. Zsoldos Jenő Nemzetközi férfi kosárlabdatorna kezdődött a svéd fővárosban, amelyen részt vesz az Észak-Európában túrázó magyar válogatott is. Első találkozójukon rendkívül szoros mérkőzésen egypontos győzelmet aratva 82:81 (43:52) arányban nyertek Izrael ellen. A legjobb magyar dobók: Lo- sonczy (22), Kovács és Horváth (18— 18). A magyar női kosárlabda-válogatott Tamperében -szerepelt egy tornán, ahol utolsó mérkőzésén 85:63 (40:36) arányban legyőzte Svédországot, de így is csak a második helyen végzett. A végeredmény: 1. Csehszlovákia 6 pont, 2. Magyarország 4 pont, 3. Svédország 2 pont, 4. Finnország 0 pont. A Washingtonban megkezdődött női nemzetközi teniszverseny 1. fordulójában a magyar színeket képviselő Temesvári Andrea a 6. helyen kiemelt nyugatnémet Hanika ellen kísérelte meg a továbbjutást. Az 1 óra 43 perces küzdelem végén a magyar teni|zezőnő, ha nagyon szoros mérkőzésén is, de 7:6, 4:6, 7:5 arányban kikapott, s ezzel kiesett. VÖCKLABRUCK Nemzetközi négyes ifjúsági kosárlabdatorna kezdődött az osztrák kisvárosban, a magyar együttes nagy küzdelemben első mérkőzését 71:69 (38:37) arányban megnyerte Ausztria hasonló korú csapatával szemben. Labda rúg óösz ’82 Az élcsoportban végzett Dózsa a hajrát nem bírta Szekszárdon érthetően nagy volt az öröm a nyáron: a Dózsa labdarúgói bronzérmesként biztosították NB ll-es tagságukat a „tisztogatási manőverrel" egyenértékű átszervezést követő, egycsoportos, 20 csapatos második vonalban. Ezzel együtt a szurkolók, játékosok és az egyesület szakvezetése előtt az is egyértelművé vált, hogy az igencsak megerősödött, erőviszonyait tekintve kiegyenlítettebb mezőnyben az 1982-83-as bajnoki évad minden korábbinál nehezebb feladat elé állítja a lila-fehér együttest. Mindenki tudta, hogy ebben az igazi megmérettetésben nincs helye az illúzióknak. Éppen ezért a csapattal szemben támasztott követelmények mércéjét csakis a lehetőségek, adottságok realitásához szabad igazítani. — Az egycsoportos NB ll-ben a biztos bentmaradást jelentő 8-12. helyek egyikének elérését tűztük ki célul — mondta beszélgetésünk elején Teszler Vendel vezető edző. A szakvezető segítségével pergettük vissza az őszi idény krónikáját, miközben az értékelés fókuszába a Dózsa gárdájának szereplése, a félév tapasztalatainak minősítése került. — Nem a legjobb előjelek birtokában vágtak az -őszi idénynek. — Nem bizony. A bajnokság nyitányáig nem sikerült realizálni erősítési, átigazolási terveinket. Ugyanakkor Sajó, az együttes „gólgyárosa" egy héttel a rajt előtt bejelentette távozási szándékát, ami bizony pánikhangulatot eredményezett, így aztán kialakultnak és jól felkészítettnek cseppet sem nevezhető csapat kezdett Siófokon, ami az első 90 perc teljesítményén tükröződött is. Az ősz folyamán évek óta nem tapa szítait sérülési, betegségi hullám szegődött mellénk, amit csak tovább nehezítettek a sárgalapos kényszerpihenők. Egy állandó csapat kialakulását ráadásul a formák ingadozása is gátolta. A szakmai elképzeléseket így aztán mindig az éppen rendelkezésre álló 11-12 játékoshoz kellett igazítani. — A felsorolt nehézségek ellenére eredményeik egyre javultak. — A siófoki nyitótalálkozót követően kilenc egymás utáni mérkőzésen nem találtunk legyőzőre, miközben a 7. fordulótól több 'héten át második helyen álltunk a bajnoki táblázaton. Amilyen örvendetes volt az idény első fele, olyannyira elgondolkoztató a szezonzáró előtti időszak. Sajnálatosan éppen azok az erények, amelyeknek a sikereket köszönhettük, eltűntek a véghajrára. Már nem akart úgy bizonyítani mindenki, nem tudtak olyan fegyelmezetten és harcosan küzdeni játékosaink. Mindez több pontunkba került. Sajnos az időben jött figyelmeztetések ellenére sem sikerült megállítani a visz- szaesést. Mindent összevetve, a sok gond ellenére sikerült teljesíteni célkitűzésünket a bajnokság félidejében. Maradéktalanul mégsem lehetek elégedett, mert semmi sem -indokolta a visszaesést. S mert tudom, hogy tavasszal nem mindennapi küzdelemre lesz kilátás, hiba volt elherdálni jelentős pontelőnyünket.- A korábbi években a szekszárdi csapat egyik erényének számított a hazai kitűnő mérleg. Az ősszel hazai pályán - ahol összesen 26 ezer néző látta mérkőzéseiket — a megszerezhető pontok 66, idegenben pedig 45 százalékát gyűjtötték ' be. Vajon miért romlott a pályaválasztói mérleg? . — Ebben az idényben megpróbáltunk- bátrabb támadójátékot produkálni. Ez eredményezte, hogy vidéken a -korábbinál sokkal jobban szerepeltünk. Változtatásunk, igyekezetünk egyben azt is magával hozta, hogy a hazai mérkőzéseken védelmünk jobban fellazult, ezáItal többször nyílt gólszerzési lehetősége az ellenfélnek. Ráadásul a közvetlen védelemben szereplő játékosaink, Somodi kivételével meglehetősen ingadozó formát mutattak. Tapaszti beépülése a védelem tengelyébe sem ment zökkenők nélkül. Mindezek összességének tudható be, hogy bár pálya- választóként csak az Egertől kaptunk ki, ám több -mérkőzésen az ellenfél szerzett előnyt, amit már csak kiegyenlíteni tudtunk. — Milyen összeállításban szerepelt legtöbbször a Dózsa? — Ősszel 20 játékos kapott bizonyítási lehetőséget. Közülük a következő kezdő tizenegy szerepelt legtöbbször: Pólyák (19)- Szabó (16), Tápaszti (16), Paizs (16), Somodi (18) - Varga (15), Márkus (15), Adorján (16)- Lauer (14), Laki (13), Tóth (12).- A góllövőlistára kilenc játékosuk iratkozott fel.- A huszonhat gólon kilenc ' labdarúgó osztozott. Házi gólkirályunk, Adorján, hat találatával. További sorrend: Tóth 5, Suba 4, Lauer és Megyeri 3-3, Laki 2 gólos, míg Koroknál, Somodi és Magyar egy-egy alkalommal iratkozott fel a gólszerzők közé. — Hogyan értékeli a szakvezetés a játékosok egyéni átlagteljesítményét?- A legtöbbször szerepeltek közül egyértelműen csak Somodi átlagteljesítményével voltam elégedett. Rajta kívül a tartalék kapusból osatárrá előlépett Suba gólerőssége, valamint a később igazolt Bonnyai és Megyeri teljesítménye dicsérhető. A többiek nagyon ingadozó formáról árulkodtak. Váltakoztak a gyenge és közepes teljesítmények. Adorján, Tóth és Laki egy-egy mérkőzésen nyújtott jó játékuk mellett például közel sem tudták állandósítani formájukat. Itt kell szólni Pólyákról is. Kapusunk hosszú évek megbízható, jó teljesítménye után ősszel több találkozón is bizonytalankodott. Szerencsére csapatkapitány kapuvédőnk edzésmunkához való hozzállása biztosíték lehet az őszi gyengébb forma mihamarabbi elfe- ledtetésére. — Fogalmazzunk egyértelműbben: kik okoztak ősszel csalódást?- Márkus, Adorján és Tóth. — A bajnokság első felvonásában jelentkezett-e olyan fegyelmi probléma, ami az elmúlt bajnoki esztendőben nem fordult elő a csapatnál?- Előfordultak különböző fegyelmezetlenségek a pályán és azon kívül is. Az előbbiekre utalt a sárgalapos figyelmeztetések magas száma mellett a taktikai fegyelmezetlenség. A pályán kívülieket viszont életmódbeli problémák okozták. Bízom benne, hogy a féli alapozás során sikerül rendet teremteni a fejekben, s valamennyi játékosunk mindent elkövet majd pályán és magánéletében a csapat érdekeiért. Huszonegy ponttal, ötödikként zárt a Szekszárdi Dózsa. Aligha szorul bizonygatásra: dobogó közeli élcsoporttagsá- v gára senki sem voksolt- volna az augusztusi rajtnál. Ezzel együtt is kemény csatározás vár tavasszal a gárdára. A nagy küzdelmet ígérő folytatásra január 2-án délután kezdték meg felkészülésüket. Az új év első munkanapján tartott edzésről egyetlen játékos sem hiányzott. Január 3-án pedig tíznapos alapozó edzőtáborozásra Harkányba utazott a csapat. Azt követően napközis rendszerben, hazai környezetben folytatódik majd a felkészülés. Februári programjukban 11 előkészületi mérkőzés szerepek aztán a hónap végén folytatódik az NB ll-es pontvadászat. Az első ellenfél a Siófoki Bányász együttese lesz . . . FEKETE LÁSZLÓ Motocross Gazdag program vár versenyzőinkre A Szekszárdi Vízitársulat SE matöcross versenyzői szűk körű összejövetelt tartattak — közös vacsorán vettek részt —, ahol felelevenítették az elmúlt idény eseményeit, és megbeszélték többek között az idei év terveit, feladatait. A baráti találkozón képviseltette magát az egyesület vezetősége- és természetesen ott voilit a szakosztályvezetés fs. A versenyzőket tájékoztatták, hogy milyen motorok, illetve alkatrészeik - beszerzésére számíthatnak az idén, majd Csötönyi edző is elmondta elgondolását a felkészüléssel kapcsolatban. A versenyzők kemény edzéseket tartanak, hetenként egyszer tornateremben van a foglalkozás. Egyöntetű a versenyzők és a szakvezetés véleménye, csak kemény alapozással, megfelelő fizikai erőnléttel rendelkező sportolók vehetik fel sikerrel a küzdelmet az ellenfelekkel szemben. Ebben a sportágban természetesen a jó erőnlét nem elég, jó motorokra is szükség van. Ezen a téren Ss jelentős a változás, folyamatosan kapnak újabb gépeket, így a legeredményesebb versenyzők már olyan motorokon küzdenek, melyekkel esélyesek az egyenrangú küzdelemre, örvendetes hír, hogy megkapták az új 125-ös cross Zetka motort. Ezzel a szakosztálynak három új gyári versenygépe van. Természetesen azonkívül a többi motor többsége is új blokkot kapott, és egyéb megfelelő alkatrészek is rendelkezésre állnak. Azokat a gépeket, melyekben új blokkok vannak, valamint az új motort, szombaton délután bejáratják, majd vasárnap délelőtt 16—18 motorraI Pakson, az Atomváros feletti Urgemezőn tartanak edzést. A versenyzők szerint ez a terep rendkívül megfelelő a kemény edzésekhez. Vasárnap már ott lesznek Pakson azok a fiatalok is, akik az elmúlt hetekben jelentkeztek a szakosztálynál, többségük az 50 köbcentiméteresek kategóriájában rajtol majd. Elkészült már az idei évi program. Annyi már bizonyos, hogy öt pontszerző verseny lesz, ebből az egyik Szekszárdon. Az időrendi sorrend: március 27.: Kúp, július 3.: Sárszentmihály, július 17.: Szekszárd, július 31.: Somogybabod (egyben a Balaton Kupa verseny is), augusztus 21.: Dáiny. A meghívásos versenyek a következő helyeken és időben lesznek: május 1.: Manor, május 8.: Veszprém, május 22.: Sárszentmihály, május 29.: Tápióbicske, június 19.: Abony, augusztus 7.: Lajosko- márom, augusztus 28.: Hódmezővásárhely, szeptember 11.: Szekszárd, szeptember 25.: Sümeg. Várjuk olvasóink szavazatait Tolna megye 1982. évi legjobb sportolói Még hét nap és lezárul sportrovatunk közvéleménykutatása: az 1982-es év eredményei alapján olvasóink kiket tartanak Tolna megye legjobb sportolóinak. Január 12-e után megkezdjük a beérkezett szavazólapok feldolgozását, hogy aztán a hónap végén ünnepélyes eredményhirdetés keretében adhassuk át az év legjobbjainak a Tolna megyei Népújság, a Szakszervezetek Tolna megyei Tanácsa és a KISZ Tolna megyei Bizottsága által felajánlott tiszteletdíjakat. TOLNA MEGYE 1982. ÉVI LEGJOBB SPORTOLÓI Név Egyesület NŐK 1. 2. 3.------------------------9-----------------------------------------F ÉRFIAK 1. 2. 3. Beküldő neve: Lakcíme: Beküldési határidő: 1983. január 12. Hírek Január 10-én, hétfőn kezdődik Szekszárdon a városi test- nevelési és sportfelügyelőség helyiségében (Béla tér 6.) a labdarúgó-játékvezetői tanfolyam. A tanfolyamra jelentkezéseket még a helyszínen is elfogad a labdarúgó-szövetség. Kezdés 17 óra. Január 8-án, szombaton 13 órakor kezdődik Szekszárdon a tanítóképző főiskola tornatermében a városi férfi kézilabda téli kupa mérkőzéssorozat. A szombati mérkőzések párosítása: 13 óra: Dombóvári öregfiúk—Hőgyész ifi, 14: Városgazdálkodási Vállalat-505-ös sz. DSK, 15: Olimpiások—TÁÉV, 16: 505-ös sz. DSK—Hőgyész ifi, 17: Dombóvári öregfiúk—Városgazdálkodási Vállalat. * A megyei ökölvívó-szövetség elkészítette az idei megyei körverseny időrendi beosztását. Január 16-án Dunaszentgyör- gyön, február 27-én Dombóváron, április 17-én Mohácson, majd szeptember 4-én Dunaújvárosban kerül sor a megyei újonc, serdülő, úttörő és ifjúsági ökölvívó-körversenyre. Valamennyi versenynapon az orvosi vizsgálat és a mérlegelés 8.30-kor, a verseny 10 órakor kezdődik. A versenybíróság elnöke Leposa Béla (Szekszárd), tagok: Oláh Miklós (Bonyhád), Mestyán Ádám (Szekszárd), Tóth József (Paks), Tóth Szabó Zoltán (Dunaújváros), Mészáros József (Mözs) és Cseperka Zoltán. (Mohács). Suba (középen) jól játszott és gólt lőtt a Salgótarján ellen is Siófokon 3-1-es veresé ggel rajtolt a Dózsa