Tolna Megyei Népújság, 1983. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-18 / 14. szám
a Képújság 1983. január 18. Moziban A lator Kaleb, ezúttal lóháton, egy szép hetéra társaságában A magyar fii mf orgalmazás jóvoltából az ehmúlt néhány hónapban kétszer is megjárhattuk a Kálvária hegyét, lláthattuk, mint seriken kli a vér Jézus Krisztus végtagjaiból a bei éj ük vert szögek mellett. Előbb Ben Húr herceg története, most pedig a jobb oldali lator utolsó éveinek zűrös eseményei kapcsán barangolhattunk a bibliai tájakon. A két filmet fölösleges — talán nem is lehetne igazán — összehasonlítani. Más a kivitelezés módija, az írói, a rendezői félfogás. Az előbbi szuperfilllm, az utóbbi pedig mór-mór burlesz'kbe átcsapó vígjáték. 'Ebben a műfajban nem lehetett könnyű dolga a rendezőnek, Pasquallte Festő Carmpanilének. Kényes vallási vonatkozások között kellett manővereznie, úgy, hogy csaik Ka- lebből, a latorból csináljon bohócot és ne Jézus Krisztusból. Olyikor-ollykar kísértésbe esett, de javára ínhatiuk, hogy jól vette az akadályokat. A filmbeli megváltó „igazi” csodákat művel, Kaleb pedig kisebb-nagyobb szélhámoskodással tengeti életét. Közben irigyli és csodálja a mestert, aki szerinte fölöslegesen pazarolja tudományát, hisz nem származik belőle semmi anyagi haszna. A lator nem hisz a csodáikban, szélhámosságot sej't, köziben állandóan azon töri a fejét, hogy megfejtse a názáreti „trükkjeit”. Ebbéli fáradozása természetesen kudarcra von ítélve, így hát saját kis mutatványai révén tengeti hol nyomorúságos, hol jobbra forduló életét. Sorsa minden .kor csavargóinak klasszikus története. Igyekszik jó képet vágni a kudarcokhoz, elviselni a földi hatalom erőinek — ez esetben a római katonáknak —, o gorombaságait, ahoí tud, bosz- szút áll rajtuk, ha szerencséje van, meggazdagszik, ha nincs megverik, vagy éppen börtönbe kerül. Az utóbbi éppen akkor történik meg vele, áréikor a názáreti Jézust elfogják, hogy megfeszítsék. A „gyűjtőfogház” rabjai közül kisorsolnak még kettőt, akiket — talán a látványosság fokozása érdekében -, ugyancsak keresztre feszítenek. Nos, így lesz Kaüebből a jobb oldali lator. {És nem „Jézus jobbkeze”, ahogy a plakáton olvashatták.) A történet, a végkifejlet is úgyszólván mindenki ellőtt ismert. A fűimet ennék efenére majdnem felhőtlenül szórakozzak végig. Meg is tesz ezért mindent - sőt naturalista képeivel a kelleténél olykor talán többet —, a rendező és nem utolsósorban o főszereplő, Zu- rfco Montesano, aki Kalebként, még a keresztfán sem veszíti el humorát.- gr Rádió Hangverseny Dimitrij Alekszejev szólóestjéről Valóságos zongora paradicsommá váltak az 1982/83-as hang v e rse n y évadba n Sze kszá rd arra megfelelő termei. A megállapítás mennyiségre és minőségre egyaránt vonatkozik, az érdeklődés pedig — eddig legalábbis így látszik — nem csökken. (Ha Budapestről nem szólunk, ez szekszárdi privilégiumnak tűnik!) Dimitrij Alekszejev fellépését a szokásosnál fokozottabb érdeklődés fogadta, ami egyáltalán nem csoda. A (teljesítményeihez képest) hihetetlenül fiatal művész nemcsak járja o világot, hanem sorra-rendre nyeri az olyan, mértékadó naqyversenyeket, mint az 1969- es párizsi Jacque ThIPbaut — Margaret Long, az Enescu, a Csajkovszkij verseny, hogy a „belső berkekben" legrango- saibbat (s így nyilván a lég- mérték adó b bat) is említsük: az angllíaii Leeds-belit. Dimitrlij Alekszejev tehát csaknem mindent elért, ami fontos és jelentős egy perspektívikus1981 szeptemberében tudományos ülésen találkoztak a marxista valló selmái éti 'kutatók, a magyarországi protestáns egyházak — a református, az evangélikus és szabadegyházak - teológusaival. Már csa'k azrét Is izgalmas volt ez a találkozás, vita és egyúttal párbeszéd, mert az első volt a soiHban, amikor nyilvános előadásokon folytattak eszmecserét különböző világnézetű elméleti szakemberek. A könyv nem jegyzőkönyve a tanácskozásoknak, hainem az ott elhangzottak szerkesztett, megírt formája. A dialógusnak ez a formája kísérlet volt, a1 párbeszéd egyik lehetséges formájának a na'k tűnő pálya indításakor, és ebből — némi inverz logikával — az is kiderül, hogy a hangszerrel azt csinál, amit akar... (Valószínű azonban, hogy világjáró koncertjei során jobb Steínway-khez szokott, s a dolog — érzékelni véltük — kicsit zavarhatta.) Schumann: Faschingsschwank aus Wien (Op. 26.) művével indítani pompás és kiváló dolog: ez a hatalmas farsangi tabló — amely a Karnevállal, Pillangókkal, Davidsbundler-táncok- ka'l együtt oly közel áll Schumann legszemélyesebb énjéhez — feltehetően azért kerül ritkábban műsorokra, mert pokolian nehéz. Az öttételes mű mindvégiig, szinte szusszanást sem hagyva, dolgoztatja meg- széla'ltóját, időnként fantasztikus technikai teljesítményekre, produktumokra kényszerítőén. Alekszejev már néhány perc után lebilincselte hallgatóságát, s a farsangi pompa, mulatság — technikai'lag félű lmú IhatatlanuI megoldott — forgatagából várakozón billentünk át Prokofjev: megvalósulása. Az előadások olvasója „tapasztalhatja a kimondatlan törekvést a résztvevők álláspontjának hitelesebb bemutatására', és a másik fél nézeteinek minél helytállóbb értelmezésére” írja Lukács József akadémikus, az MTA Filozófiai Intézetének igazgatója, a könyv lektora az előszóban. A szerkesztést közösen végezte Kocsos Elemér, a Debreceni Református Teológiai Akadémia professzora és Poór József, a filozófiai tudományok doktora, tanszékvezető egyetemi tanár. A tudományos ülésszak egyik legfontosabb tanulsága a vitázó türelem volt, amellyel meghallgatták egymás nézeteiSzarkazmusainak furcsa, bizarr, tehát nem is mindig „kellemes” miliőjébe. A századeleji zenei groteszk egyúttal az orosz és német... nagyromantikával való végleges szakítás, attól való eltávolodás jegyeit is hordozza, sí Prökofje- vet, Szikrjaibinit, Rachmaninovot, Sztravinszkijt tekintve, az interpretálásban utolérhetetlennek tűnnek a szovjet művészek. Ez némileg természetes is, ugyanúgy, miként a hazai előadóink és a bartóki világ viszonya. Káprázatos tónusbeli, technikai érzékenységiről, finomságról győzött meg bennünket Alekszejev játéka, s ez a dolog jól hasznosult o (szintén remekbe sikerült) 12 Chopin keringő megszólaltatása során is. Ám a mű- sorösszeáilítást e ponton meg kell kérdőjélieznünk, mert bármilyen csodálatos dolog is egy tucat ritka szép keringőt páratlan előadásban hallani, 45 perc 3/4-es keringése — a végére fárasztóvá válik ... Dobai Tamás nek kifejtését a résztvevők anélkül, hogy bárki iis saját tudományos nézeteit és világnézetét ráerőszakolni kívánta volna a másikra. A tudományos vita szintjén ez a természetes annál is inkább, mivel a gyakorlati együttműködés a hívők, o nem hívők között, tulajdonképpen mindennap megválásul ai munkahelyeken, a mindennapi ételben. A másik szint pedig, a szocialista demokrácia fórumai, ahol a szocializmus építésében — szilárdan saját meggyőződésük alapján — együtt dolgoznak a teológusok és marxisták, o választott testületekben, a falusi népfrontbizottságtól kezdve az Elnöki Tanácsig. Egy lakó hányszor csenget? A Kossuth rádió vasárnap délutáni adásában elhangzott „Egy lakó hányszor csenget?” című riport tulajdonképpen cseppet sem emlékeztetett az utóbbi évek egyik nagy krimi- sikerére, az azóta már mozikban is látható A postás mindig kétszer csenget című bűnügyi történetre. A dím mindenesetre anra nagyon jó volt, hogy felhívja a figyelmet, a krimit ismerők érdeklődését felkeltse a rádióműsor iránt. Gácsi Sándor rádiánovellája (így konferálták be a színes, érdekes riportműsort) mindenesetre nem bűnügyet, esetleg apróbb 'bűnöket mutatott be. Az ingatlankezelő vállalat és az általuk kezelt ingatlanokban lakók mindennapos harcáról únos-untalan hallhatunk. Szinte már oda sem figyelünk, ha újabb „botrányos" ügyről hallunk. Az esetek-többségében fellelhető bizonyos emberek hanyagsága, néha szívtelen közömbössége, de kiderül az is, hogy az IKV szakemberei sincsenek mindig rózsás helyzetben. Kapacitáshiány, partnereik hanyag munkavégzése, a kivitelezési határidők elhúzódása és még sok minden egyéb az, amit vétlenül is a vállalat nyakába varrnak. Épp ezért volt reális, józanul értékelő Gácsi Sándor rádiánovellája, amely valódi szereplőkkel, valós helyzetben készült. Egy beázás kapcsán bemutatva a nyolcvankét éves néni kálváriáját, azt, hogy hányszor kellett különböző hivatalok ajtaján csöngetnie gondja megoldásáért. Hogy közben — a beázás kapcsán - egy emberi sorsot, életet is megismerünk, az nem mellék- vágány, hanem azt sugallja, hagy egy-egy ügy, aktacsomó kapcsán nemcsak a konkrét problémát kéll szemléim, valamelyik fél igazát keresni, hanem tudomásul kell vennünk, hogy 'minden aktatömeg mögött emberi sorsok, életek vannak. Gácsi Sándor, az öt éve húzódó tetöbeázási ügy kapcsán ezt mutatta be a hallgatóknak. Tj. Kossuth könyvek Marxizmus, kereszténység, protestantizmus Pódium Irodalmi parizer A cím arra vonatkozik, hogy a székszárdi színházi közönség Ady-bérletének tulajdonosai a legutóbbi pódiumműsorban egy könnyen emészthető irodalmi estnék voltaik tanúi. Az irodalmat Molnár Ferenc, Tabi László, Karinthy Frigyes, Gábor Andor közreadott, néha hosszúnak tűnő írásai jelentették, a panizer ízét pedig az írásokban iitt-ott felbukkanóköny- nyed humorban érezhettük. Az irodalmi estek kialakult, szükségtelen szokása, hogy bevezetőként - az egyébként rokonszenves Nyerges Ferenc — az előadóművészt pályája, élete ilyen-olyan alakulásáról faggatja. Mindezt egy művész-közönség találkozón inkább hélyén- valónak találjuk. Nos a felvezető-bevezető ez alkalommal mértéktartóan rövidre kerekedett, így vált a műsor egyik erényévé. A kezdet és vég között című irodalmi est két előadója az ismert színészházaspár - Schubert Éva és Verebes Károly - volt. A rádió- és tv-játékok jó humorú és drámai karaktersze- repeíben is népszerű Schubert Éva, valamint a Thália Színház stúdiójában rendezőként is tevékenykedő Verebes Károly azt adta, amit ígért. A születés és halál, a kezdet és vég drámai sodrású pillanatai helyett a köztes dolgokról, intermezzókról esett szó. Két ember - egy férfi és egy nő — kapcsolatáról, azokról a gondokról, bajokról, melyék kettőjük társulásában jelentkeznek és amelyeket csak akkor ismernék meg, ha összeházasodnak. Természetesen a századelő - már említett - szerzőinek stílusában karikírozva találkozhattunk ezekkel, Proko- piusz Imre zangorakíséretével tarkítva. A pódiumsorozat korábbi élő- adásaitól eltérően — ahol a lét, a szerelem, a társadalom súlyos, mélyenszántó, komoly hangú líráját, verseit hallhattuk — most a sorból kissé kilógva a humoreszkeket, prózát kaptunk, ami így, farsang tájékára időzítve megbocsátható. decsiTévénapló Színházak körül Az Erkel Színház Don Giovanni felújítása, amit a kiváló Jurij Ljubimov rendezett, heves vihart kavart, ha ugyan nem kell egyenesen színházi botrányról beszélnünk. Ugyanis Ljubimov Don Giovanni-értelmezése, minden újszerűségével együtt, heves ellenállást váltott ki, régen tapasztalt hullámverést keltve színházi életünk állóvizében. Talán Klemperer 1948-as Lohengrin-előadása jelentett hasonló izgalmakat, bár ott egészen más okok játszottak közre, amint ez a nemrég megjelent Klemperer-lemezen kiválóan hallható is. Csak dicsérni lehet a televízió érzékenységét, hogy az egész ország elé tárja a Don Giovanni-vitát, bár a megoldást illetően okkal lehet más véleményünk. A műsor készítői még arra sem ügyeltek, hogy folyamatosan mutassanak be részleteket Mozart operájából, s a minden logikai sorrend nélkül egymás mellé dobált jelenetektől a kevésbé tájékozott néző azt sem tudta megállapítani, hogy egyáltalán miről szól a darab. Ljubimov egyébként nagyon okosan beszélt rendezői felfogásáról, s azt is megtudtuk, hogy milyen alapról indult: tankölteménynek tekinti a Don Giovannit, ami rendjén is van, az ellenvélemény viszont legalább ennyire jogos. Ugyanis a Don Giovanni alakjával kapcsolatba hozott Faust sem biztos, hogy csak egy tanköltemény szereplője. A magam részéről úgy gondolom, hogy mindkét esetben az emberiség ősi démonikus élményéről van szó, aminek későbbi megnyilatkozása Dosztojevszkij Karamazovjóban vagy Thomas Mann Faustusában ismerhető fel. Tehát a lehetséges ellenvéleménynek helye lett volna a műsorban, ami így mindössze annyi örömöt okozott, hogy megismerhettük Ljubimov rendezői felfogását. A színházi közvetítések száma szerencsésen gyarapodik, s ennek keretében láthattuk Arnold Wesker „A konyha" ci- mű színművét. A közvetítés egybeesett a mai magyar dráma helyzetéről folyó izgatott vitával, aminek egyetlen adatát Írom ide Hernádi Gyulának az Élet és irodalomban megjelent cikkéből: „1977-1981. között, tehát öt év alatt a Nemzeti Színházban összesen 3 kortárs magyar szerző drámáját mutatták be. Egy évre tehát 0,6, azaz nulla egész hattized szerző jut." Az arány, legyünk őszinték, lehangoló. Vagy ennél is több, mert akik végignézték Wesker művét, valószinüleg csodálkoznak, hogy ez a nagy jóindulattal is legföljebb közepesnek mondható darab, hogyan kerül a nemzet színházába? A televíziót a világért sem marasztaljuk el, nagyon jól tette, hogy közvetítette a darabot: a pesti színházba ritkán jutó vidéki néző kapjon minél teljesebb képet színházi életünkről. Wesker darabja enyhe antikapitalista zöngéjével együtt is érdektelen, sőt alapötletében hamis. Mert itt a fordulópont mégis csak az lenne, hogy a luxusétterem konyhájába váratlanul beállít egy csavargó, s enni kér, miután nagyon éhes. Biztosan éhes, de hogyan jutott be a luxusétterem konyhájába, senki nem állta útját? Nálunk egy üzemi étkezde konyhájába sem engednek be illetéktelent. Ha vannak is a darabnak felvillanó értékei - nagyon kevés —, a hamis szituáció után végképp elmegy az egésztől a kedvünk. Legföljebb a 0,6 mai magyar drámaíró sorsára gondolunk, mert a rossz arány ebben az esetben egy fölösleges darab javára tovább romlott. És pedig nem is egy kísérleti színpadon, hanem a nemzet színházában. Azt is tegyük hozzá, nem ez a végső kép. Minden jel arra mutat, hogy az arányok rövidesen örvendetesen megváltoznak. CSÁNYI LÁSZLÓ Pénteki randevú Hatvanperces randevúra invitált pénteken este 9 óra 20 perctől a tévé ifjúsági szerkesztőségének most kezdődött, s a továbbiakban kéthetenként jelentkező sorozata. A magazinműsor készítőinek nem titkolt céljuk: programot, látnivalót, beszédtémát adni a hét végére. Nos, ami a látnivalót illeti, sok érdekességet, még kuriózumot is produkáltak az alkotók, hiszen egy magyar haditudósitó filmfelvételeket kommentálva ismertette a hivatásával járó veszélyeket; ott lehettünk képzeletben a Pamiron, aminek 7495 méteres legmagasabb csúcsát éppen egy magyar tévés mászta meg; bepillanthattunk egy, szakmunkástanulók számára rendezett iskolanap programjába; s megismerkedhettünk az ötéves korban kezdett búvárkodással. Programot már kevesebbet nyújtott a műsor, s az a cél, hogy beszédtémát adjon, alighanem minden tévéprodukció készítőinek egyik lényeges feladata. A Pénteki randevú kapcsán feltétlenül szólni kell egy remek kezdeményezésről, mégpedig a műforditó-versenyről. Hárs György költő és műfordító ismertette a feladatot, ami Jevgenyij Vinokurov egy 16 soros versének minél szebb, tökéletesebb magyar nyelvű átültetésére vonatkozott, miközben maga a szovjet költő is szólt a nézőkhöz. Az eredeti költemény leírására kevés idő állt rendelkezésre, s bár meg is hallgathattuk oroszul, talán megoldhatatlan lenne a feladat, ha nem jelenne meg a vers nyomtatásban az RTV- újságban és a Magyar Ifjúságban. Egyébként minden adásban más-más nyelvű műfordítói versenyt hirdetnek majd. Nagy érdeme volt a Pénteki randevúnak az egy-egy témának szentelt idő rövidsége. Pergett a műsor, öt-tíz percenként váltották egymást a témák, s így kerülhetett sor ifjúsági koncertekre és ezeket követő riportokra, egy zselici tájház bemutatására, s ezért fért bele a műsorba újabb érdekességként egy atlétanővel, hosszútávfutóval való megismerkedés is. Sokat ígérő kezdetnek értékelhetjük a sorozat első óráját, amely valószínűleg nem hiába invitálta mostani nézőit a következő Pénteki randevúra, amikor immár a műsor jellege ismeretében a nézők bizonyára bátrabban élnek azzal a lehetőséggel, hogy telefonálhatnak, ugyanis élő adásról van szó. Ezzel alakíthatják is a műsort, amely <rz ifjúsági szerkesztőség produkciója ugyan, mégis igen kellemes, érdekes, könnyed szórakoztatást nyújthat más korosztályoknak is. V. 2.
