Tolna Megyei Népújság, 1982. december (32. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-11 / 291. szám
1982. december 11. NÉPÚJSÁG 11 Utak, keresztutak 13. Vissza a természethez Képzőművészeti irányzatok az impresszionizmustól napjainkig A történelem azt mutatta, hogy az ember fokozatosan elszakad a természettől, melyben kezdetben szervesen benne élt, felfedezi és vizsgálni kezdi. Aztán tudatosain magával egyenrangú félként kezeli, végül követni kezdi, s mesterséges úton állítja elő azt, amit a természet — követve szigorú törvényszerűségeit — évmilliók óta létrehoz. A látható művészetek igen sokféleképpen közelítették meg a természetet. Miben különbözik a mi korunk művészetének a természethez való viszonya minden addigitól? A fejlődés vonata nyilván az, hogy a példának, eszköznek, dekorációnak használt természet mellé az ember előbb partnerül szegődött, aztán teremtő társul., Járjunk utáná a természeti formák születésének, funkciójának, s talán így a természetből kiindulva magunk is alkothatunk úgy, mint a természet — ez a modern művészet és tudomány egyik fontos tétele. A művész tehát teremtsen úgy, mint ahogyan á természet teremt a protoplazmákkal, sejtcelilákkal, s akkor ugyanúgy saját törvényszerűségeikkel rendelkező ,,objektív művek" állnak elő, mint a Henry Moore: Király és királynő (1952—53) természetben — azaz: a művészi, a zenei, festői, irodalmi kép önálló valóság lesz, nem utánzat. Újabb művészeteink nagy áhítattal' teszik magukévá a természet formáit. Az alkotók, kavicsokkal, fák gyökereivel veszik körül magukat, s szobraikat például szívesebben látják kint a természetben, mint a kiállítótermek faltai között „Nem akarjuk a természetet utánozni. Nem akarunk másolni, alkotni akarunk. Ahogy a növény gyümölcsöt terem, s nem másol'.. Mi közvetle. mil és nem közvetve akarunk teremteni. Miután ebben a művészetben nyoma sincs az absztrakciónak, konkrét művészetnek nevezzük. A konkrét művészet ne viselje szerzője névaláírását Ezek a festmények, ezék a, szobrok — ezek a tárgyaik — maradjanak jeltelennek a természet nagy műhelyében, mint a felhők, a hegyek, tengerék, álfátok, emberek. Igen — az embereknek is be kell illeszkedniük a természetbe. A művészeknek olyan közösségben kellene dolgozniuk, mint dolgozott a középkor művésze... Testvé. reink keze, ahelyett, hogy segítene, mint a sajátunk, az ellenség keze lett. Anonym művészet helyett a híres mű, a mestermű lett uralkodó. A bölcsesség halott... Másolni annyi, minit utánozni, színházasdiit játszani, kötélen táncolni... A konkrét művészetnek meg kellene változtatnia a világot, és elviselhetőbbé kellene tennie. Meg kellene váltania az embert a legveszélyesebb őrülettől, a hiúságtól, s egyszerűvé kellene tennie az ember életét. A konkrét művészet elementáris, természetes, egységes művészet, s ahová belép, onnan elköltözik a bánat fekete sóhajtásokkal teli szürke bőröndjeivel." — írta Hains Arp, a mai szobrászat egyik úttörője. Egészítsük ki ezt a hitvallást Henry Moore, a nagy angol szobrász szavaival : „A természet megfigyelése a művészi létezés egy része. Gazdagítja a formaismereteket, frissen tartja a művészt, s megóvja attól, hogy formulák szerint dolgozzék, táplálja képzelőerejét Legmélyebben az emberi alak érdekel, de felismertem tanulmányozásuk közben a természet alakzatainak, kavicsok, sziklák, csontok, fák, növények törvényszerűségeit is. A kavics és szikla azt szemlélteti, ahogy a természet a követ megmunkálja. Sima, a tenger által csiszolt kavicsok a csiszoló, dörzsölő munkára és az aszimmetria alaptörvényeire mutatnak, a sziklák a kő ütésísel formállt alakjára, s nyugtalan, szaggatott tömbritmusuk van. A csontnak csodálatos a strukturális ereje és kemény formai feszültsége, finom átmenet egyik formából a másikba, és sok változatosság a részekben. A fák törzse a növekedés alaptörvényeiből születik, a csuklók, könyökök erejét könnyű átmenettel viszik egyik formából a másikba. Ideális példái a faszob- rászaitnak, a feltörő mozgásnak. A kagylók a természet kemény, mégis üreges formáira (fém- plasztika) utalnak, és minden egyes darabjuk csodálatosan tökéletes. A természetben megtaláljuk af alakzatok és ritmusok határtalan sokféleségét (a teleszkóp és mikroszkóp kitágították ennek a birodalomnak a bővítheti formai tapasztalatait." határait), melyből a szobrász bővítheti formai tapasztalatait." (1934.) Moore szobrászata a betelje- sítője annak a közeledésnek, melyet a művészet a természet felé tett. S éppen, mert nem másolása a természet adta. formáknak, hanem tudatos újrateremtés — egyedülálló. Moore alapélménye a. lét folytonossága, az élet egésze, teljessége, az élő és holt világ, ember és természet egysége. Sokat említett szobra: „A külső és belső forma”. Lényege egy felbontott külső burokból feltetsző belső, s abban újabb és újabb formációk szigorúan zárt szobrászi rendszerben, olyanformán, hogy sehol nem érzünk törést közöttük. Arról van itt szó, amit a tojásban növekvő csirkeembrió mutat számunkra, a rejtő és rejtett formáról, látszat és lényeg összefüggéséről, a látható és nem látható formavilág közösségéről. Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni: azoknak a művészeti törekvéseknek, mélyek a természetet követik, s azt tekintik forrásuknak, a természetesség a legjellemzőbb stÜáris jegyük. A zenében hangutánzással is ábrázolhatjuk a természet jelenségeit (erdőzúgás, vízcsobogás, cirpelés), de mélyebb és zeneibb, a zene szomatikus jellegénél fogva a természet ritmikai újjáteremtése. (Bartók: Az éjszaka zenéje.) Irodalomban a .természet mint téma jélentke- zik: megemberiesített állatokban, pantheiszitikus átlényegü-, lésben, játékos metamorfózisokban, átváltozásokban. A képzőművészet, iparművészet, építészet ábrázolhatja is a természetet (impresszionizmus), keresheti a mélyebb összefüggéseket a jelenségek között (szürrealizmus), de követheti, a maga eszközeivel újból megformálhatja a természetadta formákat. Minden művészet számára megújhodást jelenthet a természet, a kötöttségektől való szabadulást és formai-tartalmi gazdagodást, bőséget. Koczogh Ákos (Következik: 14., Szürrealizmus) Az afrikai kultúrák reneszánsza Az első nemzetközi afrikanisztikai konferencia tanulságai Aligha van olyan könyvszerető ember, aki tizenéves kamaszként át ne esett volna azon a korszakon, amikor hónapokon, éveken át habzsolta az útikönyveket. Az útleírások azonban — egy-egy kitűnő leíró részleten kívül - csak e távoli világok felületét, az utazók „viláq- megismerésének" különféle szakaszait, személyes benyomásaikat örökítik meg. Az érettebb olvasó már a mélyebb ismeretet is igényli. Kitűnő költő-műfordítónk. Tornai József a „Boldog látomások” című törzsi költészeti fordításgyűjteménye előszavában írja, hogy itt az európai civilizáció kellős közepén aligha van, vagy lesz módunk megérteni eredeti környezetéből — például bonyolult, több napon át tartó rituális ceremóniákból - kiszakított versszövegeket. Marad tehát a régi gyakorlat, átformálni azokat saját igényeink szerint, s így csak hozzávetőlegesen mutatni fel az olvasóknak azt, ami ezeknek'az „ősköltészeti” alkotásoknak a lényege. Az Európán kívüli kultúrák, s így Afrika sajátos hagyományos világának megismréséhez éppen ellenkezőleg csak az az állandó és folyamatos erőfeszítés vezethet el, amely a törzsi társadalom, a rítusok, szokások, hiedelmek, ünnepek, vadászatok, mindennapi tevékenységek, illetve a közöttük lévő szoros összefüggés mind teljesebb megértésére törekszik. Ne feledjük, Shakespeare drámáit több évszázados irodalomkutatási tevékenység után vehettük igazából birtokba. Afrika sokszínű kulturális hagyományainak birtokbavételéhez is valószínűleg évszázadok kellenek, csak (itt a mi országunkban is) neki kell fogni e szép eredményekkel kecsegtető munkának. Igaz — mivel nem voltunk gyarmatosító ország — nincsenek gazdag , tudományos előzményeink, néhány világító csillag azonban mégis csak utat mutat számunkra ebben az újszerű megismerési tevékenységben. Magyar László hagyatéka, még ha csak töredékeiben is maradt ránk, az afrikanisztika legértékesebb adalékai közül való. Amint hogy az előbb belga, majd utóbb angol szolgálatba lépett Tordav Emil munkásságát is az európai etnológia élvonalába számítják tekintélyes kutatók, szakértők. Ezek az európai tudományosság égboltján fényesen világító csillagok kísérték el útjára az ELTE Bölcsészkar Folklór Tanszékének legfrissebb próbálkozását is: a tanszéken létrejött afrikanisztikai kutatási csoport (laza, de minden szám- bavehető szakemberre kiterjedő tudományos társulás) nemzetközi konferenciát rendezett „Folklór a mai Afrikában” címmel. E konferencia többszörös tanulsággal szolgált. Az eredetileg tervezett létszám megháromszorozódása jelzi a téma iránti nemzetközi és hazai érdeklődés mértékét. Az elhangzott előadások ugyanakkor jól érzékeltették az afrikai folklórkutatás mind témákban, mind sajátos problémákban jelentkező szinte beláthatatlan mélységeit. ízelítőt kaptunk például az alacsony növésű egyenlítői pigmeusok zenei ritmusaiból, amelyek — meglepő módon — a legutóbbi évtizedek európai, modern zenéjének bonyolult aszimmetrikus ritmusaival vethetők össze. Megtudhattuk, hogy nemcsak a szájhagyományoktól vezet út az írásbeliségig, hanem például a niger-beli szongai grit-ok (hivatásos énekesek) régi, elveszettnek hitt arab kéziratok tartalmát, egyes részeit őrzik az emlékezetükben, természetesen sajátos „szájhagyományozott” átfogalmazásban. Képet kapunk az elmúlt két évtized nagyarányú epikus szöveggyűjtéséről, s az afrikai hősepika létezésével kapcsolatos széles körű vitákról. Vagy például arról, milyen szerepet játszik a nyugat-afrikai mesékben a tréfacsináló, kötekedő, minden lében kanál kópé figurája. Ugyanakkor a hazai tudomáMŰVÉSZET • $ || m m ü> ' nyosság először kapott hangot az immár két évtizede világszerte népszerű diszciplína: hogyan, miképpen hámozható ki az írás nélküli kultúrával rendelkező népek múltja a szájhagyományban megőrzött elbeszélésekből, történelmi legendákból, királyok és dinasztiák felsorolását tartalmazó kronológiákból. Több évtizedes kutatómunka alapján született összefoglalás tárta fel azt a tudományunk kezdetei óta sokat emlegetett kérdéskört, amely a szólásokban rejtőző afrikai moralitás, bölcselkedés, filozófiai gondolkodás feltérképezésére irányul. Végül elhangzott olyan előadás is a konferencián, amely azt a fontos kérdést járta körül, hogy a mai afrikai országokban milyen nagy jelentőségűek a hagyományok a nemzeti önismeret kialakításában, ez milyen nagy szerepet játszhat majd a jövőben a világ nemzetei közötti viszonyrendszer újjárendeződé- sében. Az afrikai folklórkutatás napjainkra mérhetetlenül kiterjedt. A nyugati vagy a szocialista országokban, az USA-ban működő számtalan tudományos kutatóintézet, egyetemi tanszék mellé egy sor kitűnő afrikai kutatóbázis sorakozott fel. Könyvek és folyóiratok ezrei ontják évente az újabb és újabb izgalmas gyűjtési adalékokat. E széles körű tevékenység azonban rendkívül szétszórt, töredezett, a kutatóknak kevés a lehetőségük arra, hogy egymás munkáját megismerjék. Ez a nyilvánvaló tény sarkallta arra a budapesti konferencia résztvevőit, hogy nemzetközi afrikai folklórtársaság létrehozását javasolják, és új információs folyóiratot alapítsanak. Egyúttal elhatározták, hoqy két év múlva a jelenleginél jóval szélesebb keretek között megismétlik a budapesti találkozást. Biernaczky Szilárd Kodály-kiállítás a Bartók-emlékházban Bartók vendégül látja Kodályt - úgy, ahogy az életben is oly sokszor találkoztak, mert barátok, szellemi társak voltak, A Kodály-centenárium alkalmából bensőséges kiállítást rendeztek az alig egy éve megnyílt Bartók-emlékházban, Budán a II. kerületben. „Vonzzák egymást, mint a kiegészítő ellentétek" — írta a két zeneszerző-óriásról Molnár Aurél. S a kiállításon is Bartók és Kodály barátsága, hasonló és ellentétes nézeteik kapnak hangot. Dokumentumok, fényképek, iratok, levelek sorakoznak a falakon és a tárlókban. A mostani kiállításon Kodály személye, tevékenysége a központ. De oly gyakran találkozik fellépése, megnyilatkozása BartókéKodály felesége társasága ban Itt a Psalmus kéziratos kottája. Fotók a fiatal Kodályról. Együtt Bartókkal. Népdal-feldolgozások, eltérő és hasonló módszereik. De nézetük igen egyezik a népdal szerepéről, helyéről az új magyar zenében. Leveleik egymáshoz. Véleményük egymás munkásságáról. Hangversenyplakátok. A Háry színlapja 1926-ból, az október 16-i ősbemutatóról — Nagy Izabella és Körmendi János vendégfellépésével. Lemezborítók. Felvételek Kodályról és Kodály fényképei népdalgyűjtő-útjáról. A Székely fonó milánói bemutatója a Scalaban, Failoni vezényletével. A Budavári Te Deum megszületésének körülményei. A mű kottája, szövegrészlete, bemutatója. Kodály vezényel — hangversenyen és lemezfelvételen. Kodály zeneelméleti munkásságának dokumentumai. Könyvei, tanulmányai. A magyar népdal strófaszerkezetéről írott könyvének kiadása. Közéleti szereplései. Tevékenysége az új alapokon történő ének-, zeneoktatás megteremtéséért. A zeneszerzőről elnevezett debreceni iskola felavatásán, 1957-ben. Tanítványaival, gyerekek között. Díjak, kitüntetések; 1948-as Kossuth-díja. 1960: az oxfordi egyetem díszdoktorává avatja, 1965: - Herder-díjjal tüntették ki. S 80 éves, amikor az Elnöki Tanács a Magyar Népköztársaság Érdemrendjét adományozza neki. Fotók — Kodály barátokkal, a családja körében, Pablo Ca- sals-szal, kortárs világnagyságokkal, zenészekkel, karmesterekkel, feleségével. Néhány személyes tárgy, emlék, levelei, s a hozzá írott levelek. Kodály Zoltánnak még nincs önálló múzeuma. Ez a kiállítás, s a Budapesti Történeti Múzeumban rendezett bemutató anyaga, a számos családi dokumentum jó alapja lehetne egy Kodály-emlékház gyűjteményének. Pécsi László: A keletkezés variációi 41. sz. (gyapjú fonalkép, 1976) Bartók és Kodály fiatalkori, archív képe