Tolna Megyei Népújság, 1982. december (32. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-01 / 282. szám

1982. december 1. ^ËPÜJSÂG 3 Lehetőségek és adottságok Péterék és Pálék — ne- - vezzük így őket — látszólag egyformák. Péter 32 esztendős, Pál harminc. Pálné öt, Rétemé négy esztendővel fi at a lobb a férjénél. Egy-egy gyermekűik von: Peteréké négy, Pá léké öt esztendős. A férfink ugyanabban a gyárban dolgoz­nak, mindketten szakmunkások. Péter esztergályos szakmunkás, Páll pedig betanított marós. A feleségek irodán vannak. Péter­né bérel szóim o,l ó, Páiiné anya g- utalványozó. A háromtagú csa­ló dóik jövedelmében alig van különbség. Igaz, bogy Pálék na­gyon soknak tartják azt a két­ezer forintot, amivel Pétereknek több van. Ők tizenkétezret hoz­nak össze, -Pálék tízezret. A kü­lönbség abból adódik, hogy Pé­ter a műhely leqijóbb dolgozói közé tartozik. Pál sem rossz munkás, de nem sorolják a leg­jobbak közé. És különben is: ha nincs Is nagy óraibérkülönb­ség a szak- és a betanított mun­kások között, azért valamennyi van. És Pál, amikor Péter, aki szintén anyagmozgatóként, se­gédmunkáiként kezdte az üzem­ben, mint ő, nekilátott a szak­munkás-bizonyítvány megszer­zésének, úay vélte: ő nem vál­lalja. Végtére is. mi a különb­ség, ha valaki bizonyítvánnyal, vaav anélkül áll a munkagép mellett? Most is úgy vélekedik, hoqy neki ugyanannyi járna, mint Péternek. És keservesen panaszkodik, hcqv bizony nehéz kijönni a pénzből. Különösen, mert ők albérletiben laknak. Pé­terek viszont már ikét esztendeje lakáshoz jutottak. Milyen igaz­ságtalan o sors . . . Hát igen: a sors gyakran igazságtalan. Bármennyire is szeretnénk, eddig nem sikerült megteremteni azt az egyenlősé­get, amire egykor vágytunk és ami ma is sókak ideálja. Egy­szer — bár ez egyelőre nem le­het napi cél, s iqen tudomá­nyos hiootézls —, ha az embe­riség eléri a kommunizmus ál- loootát. feltétlenül egyenlő lesz mindenki. Az akkori Péterék és Pálék is egyformán fognak él­ni. Mindenre számot tarthatnak, amire szükségük van. Igaz, hogy a tudományos szocializmus meg­alkotói a jövőbeli társadalom vázlatának felrajzolásánál azt sem felejtették el kifejteni, hogy akkor majd az ember létszük­ségletévé, nélkülözhetetlen élet- elemévé válik a munka. Napja­inkban azonban még csuoán egy olyan országban élünk, amelyben bár sikerült a legkiál- tóbb iaazságtalainsáqot meg­szüntetni, sőt, a legkirívóbb kü­lönbségek is eltűntök, van még jócskán kül-ön-bséq, mi tagadás, igazsáqtalansáq is a különböző rétegek, csoportok, emberek kö­zött. Sokat és egyre alaposab­ban foglalkozunk ezekkel. El­képzelések, 'intézkedések szü­lettek és születnek, hoqy a mostani körülményeket, adottsá- aok-at és lehetőséaéket figye­lembe véve a lehető legkisebb­re csökkentsük az indulásbeli hátrányokat. Nem könnyű fel­adat ez, annál Inkább nehéz, mert arra is irá kellett jönnünk a csaknem négy évtized alatt, hogy a megoldott gondok és el­lentmondások új gondokat és ellentmondásokat szülnek. Pél­dául azt, hogy a régi értékek elvesznek, felszívódnak a válto­zásaik következtében. Márpedig sok minden megőrzésre méltó, am'it az emberek kialakítottak nemcsak az új korszakot jelentő felszabadulás után, hanem a népnek az emberibb életért folytatott évszázados küzdelme során is. Nem, egyáltalán nincsenek hazánkban ideális állapotok, és nem állítható, hogy a minden­áron való vagyongyűjtés eszmé­nye és gyakorlata már meg­szűnt és a legközelebbi időben megszüntethető. Az olyasféle, amely mások kárából táplálko­zik. Az igaz, hogy a kizsákmá­nyolást mór régen sikerült fel­számolni, de a napi életünk­ben, fájdalom, sokszor tapasz­taljuk bizonyos emberekkel szembeni véd tele n-ség-ü nket. Nem ritka, hogy pénzért kell megvásárolnunk valakik „jóin­dulatát”, vagyis azt, hogy el­végezzék a számukra létfontos­ságú munkát, elintézzék ügyün­ket. De a nálunk boldoguló emberek, családok többsége nem a visszaélők közé tartozik. Hanem olyan emberek, akik bár fiatal korukban nehéz helyzet­ből indultak, kemény munká­val, szorgos tevékenységgel, ta­karékos és okos életmóddal, életvitellel biztosítják megélhe­tés ükét. Nem tartozom ,a.?0'.k---------------------------------- köze, akik vívmányainknál, a szociális biztonságot biztosító jogokról azt szokták mondani, hogy azt a nagylelkű állom adja a lakos­ság számára. Erről szó sincs: ez népi állam, amely — bármilyen formában — csak azt oszthatja el, amit a nép létrehozott. A szo­cializmus eszméinek megfelelő­en, a jélenilegii lehetőségek fi- g ye le m bevételévé I, állandód n továbbfejlesztve, javítva bizto­sítja mindenkinek a legfonto­sabbat, a legelemibbeket. A -zocnalista demokrácia alap-elve, hoav a néotömegek kritikája nélkül az állaim nem felelhet meg feladatainak. De legalább ennyire fontos, hogy ezek a tö­megek egyénekből állnak. Akik mindenekelőtt staiját sorsukért tartoznak felelősséggel. Család­juknak, önmaguknak, az őket körülvevő szűlkebb közösségnek. Az a jó, a társadalmat előre­vivő egyenlőtlenség, ahol a te­hetséges, szorgalmas, okos, ta­karékos, beosztó ember jobban boldogul, mint a téhetségtelen, lusta, tanulni nem hajlandó, a pazarló. Nálunk gyakran emle­getik, hoqy mennyi az ilyen vagy olyan társadalmi rétegben az egy főre eső jövedelem és fo­gyasztás. Fontos mutatószámok ezek: megalapozott gazdasági, táirsada'lomipOliitíi'kai intézkedé­seket lehetetlen ezek nélkül hozni. De: lehetetlen egyenlő­ségjelet tenni két ember, két család közé, még akkor is, ha a statisztikai mutatóik egyfor­mák. Ami az anyagiakat illeti : vannak jó és vannak rossz házi­asszonyók. .Egy kiló húsból sok­féléképpen és sokfélét lehet főzni. Egy vasárnapi ebéd kerül­het ötszáz forintba, s nem la­kik mindenki jól. Oe lehet jóval kevesebből is pompás, laktató étkeket főzni. Ügy tűnik, hogy a beosztás, a takarékoskodás nem mindenkinek erénye. És még mindig túlságosan sokain vannak olyanok, akik egyszerűen auto­matikus béremelésre várnak, ahelyett, hogy lélikilsmereteseb- ben végeznék munkájukat, tó­vá bbképeznék magukat, így te­remtve meg a maguk számára annak a többletteljesítménynek oz előfeltételeit, amely több pénzre, színvonalasabb, oko­sabb életre jogosít. Péterék és Pálék láilönböző- kéapen élnek. Péterék lényege­sen jobban, mint iPláiék. Nem csoda, hogy Péter és felesége elégedettebb, mint a Pál csa­lád. Az azonban már elgondol­kodtató, hoay -Pálék elfelejtik: Péterék minden fillért az élére raktak, s amikor a gyárban la­kások kiutalásáról döntöttek, felkerülhettek a listára-, mert megvolt a pénzük, amennyit be kellett fizetni. Pálék viszont hó­napról hónapra mindent felél­tek. És szinte minden hónapban elismétllik: rettenetesen sokat kérnek a lakásokért, nekik pedig eqy árva fillérjük sincs, így hát életűik végéig allbérletekben kell hánvódniok. A imagom -részéről remélem, hogy -nem. Abban ugyan -nem -bízom, nem bizha­tom, hogy a befizetendő össze- qek csökkennek, de azt remé­lem, -hoqv Pálék is rájönnek, ha az eddigi életmódjukat folytat­ják, hiába várakoznak. És át­szervezik az életüket. Nem cso­dára, -adományra várnak, hanem a jelenlegi adottságok és le­hetőségek között vállalják, amit vállaln-iok kell. Munkában és ta­karékosságban. Es akkor - ha iával idősebb korban is, mint Péterék — el-'ruthatnak oda, ahol már ma mások, -akik szorgal­masabbak. beoszitóbbak állnak. Akik ideiében észrevették, hogy a mi kollektív társadalmunk ke­repel között is döntő az egyén te'elősséqe saját sorsának ala­ki tá-sá ért. Visszatérve péterék és Pó­------------------------ lek sorsara : t agadhatatlan, hogy a sors sok­szor -kifürkészhetetlen, -nehezen befolyásolható. VS-szont minden­ki felelős a maga életéiért. És aki sorsa igazsáatala-nságáról gonoszkodik, először talán vizs­gálja meg: nem ő iqazságta- la-n-e önmagáihoz. Felmentve magát és másokra hárítva a fe­lelősséget azért, amit ő tett, vagy nem tett, amit cselekedett vagy -elmulasztott. PINTÉR ISTVÁN Közérzet - kicsiben A györkönyi termelőszövetkezetben már hosz- szú évek óta volt Imit aprítani a tejbe, amikor a vezetőség végre úgy döntött, hogy az irodát is érdemes a korábbinál jobb helyhez juttatni. Ez a korábbi egy bizony eléggé ásatag, régi parasztház volt. A maga idején egyetlen gazda családjának természetesen megfelelhetett, de később egy gazdaság agytrösztje szorongott benne és vakoskodott. Azóta a helyzet alapo­san megváltozott, bár luxuskörülményekről ma sem lehet beszélni. Csak emberiekről, melyek megteremtésére azután kerítettek sort, amikor a közös gazdaság már biztosan sínen volt. Brunn Jánosék valahogy úgy vélekedtek, hogy fontosabb majort építeni, mint irodát és ezzel igazán nem lehetett vitatkozni. Tudok példát a fordítottjára, talán- mondani se kell, hogy eV a példa cseppet sem előnyös. Nem egészen harminc esztendővel ezelőtt szemtanúja voltam, amikor egy távoli megye állami gazdaságában néhai Erdei Ferenc az­zal döbbentette meg a legnyugatibb luxus­igényt is kielégítő igazgatói iroda lakóját, hogy a brigádelszámolókat kivánta látni. Náluk pet­róleumvilágítás volt. Mindez természetesen (re­mélem) már a múlté és korántsem jut eszembe valamiféle ál-neopuritanizmus jegyében azt ki­fogásolni, ha valahol egy vezető nagyon jó munkakörülmények közt dolgozik. Ha a be­osztottjainál is meg lehet találni legalább a jót. Nemrégiben egyik fontos intézményünk új irodaházában jártam. Az intézmény korábbi elhelyezése egyáltalán nem volt arányban fon­tosságával. A zsúfoltság és levegőtfenséq bi­zonyára hatással volt a munka minőségére, bármilyen jónak ismerte ezt mindenki. Most, az új helyen, váratlanul sugárzó arccal foga­dott mindenki. Egyáltalán nem csak a vezető büszkélkedett azzal, hogy „ugye milyen szépek lettünk!?", hanem valamennyi ott dolgozón látszott a megváltozott munkakörülmények örö­me. Poszter a falon, az előcsarnokban vendég­váró ülőgarnitúra, Ízléses bútorok, jó világítás.' Minderre természetesen könnyű rámondani, hogy ritka hely lehet az, ahol ilyesmire telik a pénzből. Csakhogy a munkahely vonzóvá tétele nem feltétlenül pénzkérdés. Hozzásegíthet a rend, a tisztaság, néhány szál, vagy éppen cserép virág és a portörülő egyaránt. Volt idő, igaz, hogy az éberség túlhajtott korában, ami­kor távozáskor egy darab papirt se lehetett az Íróasztalokon hagyni. Ezt senki nem siria visz- sza, de az az Augiász istállója is túlzás, amit egyik-másik irodában munkavégzés után lát­hatni. Egyik — talán nem is túl idealista haj­landóságú - ismerősöm szerint azonban mind­ez, vagyis a nemtörődömség, nem más, mint az egymás iránti nemtörődömség lecsapódása. Ami nagyjából úgy értendő, hogy a kicsibeni jó közérzetet egy olyan országban, ahol ez „nagyban" tagadhatatlanul adva van, elsősor­ban és kizárólag az együtt dolgozók biztosít­hatják egymásnak... O. I. Eszperantó = reménykedő Szövetség a nyelvi sorompók ellen „Az eszperantó a demokrácia latinja*’ Az alcímként citált idézet Jean Jaurés-től származik. Idéz­hettem volna mást, másokat is, de meg se próbálom felsorolni, hogy az emberiség kultúrtörté­netének -nagyjai közül ki min- denki -szólalt meg ab-ba-n a vi­lágraszóló vitában, melyet a lengyel Ludvig Laza-r Zamen- hof szemorvos 15 év munkájá­val megalkotott mesterséges nyelve, az eszperantó megjele­nése, majd fokozódó hódítása keltett 1887 nyarától. Az embe­riség reményének zöld csillagá­val szimbolizált eszperantónak ma a földkerekségen 40 millió-, a nyelvet beszélő -híve van és hisz abban, hogy az eszperan­tó a béke, a barátság, a köze­ledés, az egymást megértés nyelve. „Kulcs, ami a világot nyitja”, mert egyszerű, könnyen megtanulható. Senkié, azaz mindenkié, akit bánt, hogy a világ dolgainak intézésében nyelvi sorompók gátolják. * A közelmúlt -napok egyikén szerkesztőségünk is • hivatalos voit egy nem véletlenül Dom­bóváron -megtartott esemény­re. A felszabadulást megelő­zően, -majd azt -követően itt volt megyénkben legélénkebb az esz-perantó-mozgafom a va-s- utassá-g, a munlká-semberék kö­rében. S itt tettek leghamarabb kísérleteket arra, hogy a már veteránoknak számítók köré fia­talabbakat gyűjtsenek. A mű­velődési központ eszperantó­klubja volt a házigazdája a Magyar Eszperantó Szövetség Tolna megyei csoportja meg­alakításának, a szervezet me­gyei bizottsága megválasztósá. nak. Talán nem szükséges bő­ven tagifalni, miért az SZMT és miért a Hazafias Népfront fő- védnökségével, s miért a Haza­fias Népfront megyei titkárát, Csa-jlbók Kálmánt választotta meg a MESZ Pécsett működő területi bizottsága Tolna me­gyei vezetőségének elnökéül. Magyarországon az eszpe­rantó elterjedése 1897-ben kez­dődött és e kezdet vezéregyéni­sége dr. Bálint Gábor Kolozsvá­rott működő egyetemi tanár volt. Nem számítunk tehát a-z eszperantó első hívei közé. Az elsők a lengyelék, oroszok, majd a németek, svédek és ja­pánok voltak. De, hogy szót kért Lev Tolsztoj, Gorkij, Luna- csarszkij majd CiaEkovszkij, ké­sőbb Hja Ehrenburg is az esz. pe-rantó -nemzetközi meghono­sításának vitájában, magyaráz­za némileg a folytatást Nagyon hamar vált a századforduló el­ső éveiben ismertté szeretetté az eszperantó, s cáfolataként is azon konzervatív állításnak, mely a közös nyelvet az embe­riség viszonylatában utópiának nevezte. Hazánkban 1913-ban alakult meg a Magyar Munkás Eszperantó Egyesület, melyet el­sorvasztott a-z első világháború, de nem pusztított el végkép­pen. Az egylet 1918-btan újjá alakult és folytatta egész or­szágra kiterjedő munkáját a Horthy-ikorszak alatt is. Ma már történelem, hogy a Munkás Eszperantó Egyesületet az MKP fedőszervként használta. Az úgyszintén az, hogy a rendőr­ség 1934-ben betiltotta az egye. sülét működését. Pedig a 30-as évekre vált Budapest az eszpe­A zombaiak eszperantótanára Középen Audi bácsi, a dombóvári eszperantisták veteránja rántó irodalmi élet központjává — budapesti iskola néven —, s jelentek meg eszperantóra fordítva olyan művek, mint Ma­dách Tragédiája, Petőfi János vitéze, Babits Gólya kalifája-, majd prózai és költői antológi­áik. Utóbbiak Balassi, Csokonai, Petőfi, Arany, Vajda, Ady, Ba­bits, Kosztolányi, Juhász Gyu­lai, Szép -Ernő, Tóth Árpád, Kas­sák verseivel. A második világháború aztán elnémította az egész földkerek­ségen az eszperantó mozgal­mat. A pezsdülést a hideghá­borús jéízővel bélyegzett ötve­nes évek sem voltak alkalma, sak elindítani, noha az UNES­CO 1954-ben határozatba fog­lalta elismerését, értékelve azo­kat a nemzetközi szellemi kap­csolatokban, a világ népeinek egymáshoz való közeledésében elért eredményeket, melyeket az Eszperantó Világszövetség felmutatott. Ezután, az 195-4- ben tartott UNESCO--közgyűlés után került sor a tagállamok iskoláiban, felsőoktatási intéz­ményeiben — nálunk is — az eszperantó nyelvtanórák kiter­jesztésére, illetve bevezetésére. Hazai viszonylatban az esz- perantómozgalom újabb fellen­dülésének határköve 1957 volt. Az azóta eltelt évek nevezete­sebb állomásait terjedelmi kor. látok miatt nem sorolom. De tény, hogy a 80-os éveket úgy jegyzi m-ajd a -Magyar Eszpe­rantó Szövetség, mint a fejlő­dés soros szakaszának kezde­tét. Kevesen tudják — e sorok írója se tudta —, hogy a béke és barátság nyelvének ügyéért hazáinkban a SZOT vállalta a felelősséget. Ezért van jelen az SZMT is az eszperantista- ha­gyományokat feltáró, az e-szpe- ran-tista csoportokat újraszer­vező munkára serkentő akció­ban. Együttműködve mindebben a Hazafias Népfront szerveivel. Az SZMT kezdeményezésére Pakson, N-émetkéren, Zombán, Tamásiban, Simo-ntornyán esz- perantóosoportok alakultak. A dombóvári városi eszperantó- klub létrejötte is a megújulni aka-rás jegyében fogant. Molnár Emőné, az SZMT po­litikai munkatársa, oki őszinte tisztelettel és csodálattal vett részt az eszperantó ügyének lelkes csopo-rtülésein, nem esz­perantista. Senki sem lepődhet­ne meg viszont azon, ha azzá válna most a szövetség területi bizottsága Tolna megyei szer­vezetének megszületése után. Ezen az alakuló ülésen csaló- dia-saibb, meghittebb már nem is -lehetett volna a- -légkör, mint amilyen volt Hogy is mond­jam .. . Nem az asztal kínála­ta, a krumplis pogácsa, alma és üdítők miatt, hanem az egy­másra találós öröme miatt. Évekkel ezelőtt Tamásiban Csurgó Sándor panaszolta, hogy Pécsről ide kerülvén, mennyire hiányolja az eszpe­rantóéletet, s milyen nehéz tár­sakra találni. A magányérzetet feloldandó, nemcsak ő kereste a társakat. Az alakuló ülés majd minden résztvevője erről beszélt először, amikor sor ke­rült a személy szerinti bemutat­kozásra, melyben az idősebbek mellett so-k fiatal szólalt meg mintegy bizonyítva, hogy a mozgalom szétzillá-ltsága ellené­re nem szünetelt azért az élet. A pangás éveiben is sikerült híveket -nyerni a barátság, a béke, a közeledés nyelvének. Kincses Lajosné zom-bai peda­gógus azt mondta él, hogy egyáltalán in-em ideálisnak ne. vezhető feltételek mellett tanít­ja az eszperantót és nem hagy föl vele akkor sem, ha nyugdíj­ba vonul. Im-reh Ágnes gerjeni védőnő autodidaktaként tanul­ta meg a -nyelvet, amelynek gyakorlásához sok olvasá-st és levelezést ajánl. Dr. Gyöngyösi György nyugdíjas MÁV-fog- szakorvos, aki túl a -negyvenen tanulta meg az eszperantót, ar­ról tett, hitet, hogy tanulni so­hase késő. Szigeti Károlyné arról beszélt, hogy ott, ahol dolgozik, a kesztyűgyárban ele­inte ugratták az eszperantó miatt, -ma már kérdezgetik, ho-gy mi mit jelent. S ő kész­séggel felefget, mert ahogy sen laboro oni ne povas vivi — munka- nélkül nem lehet élni, a hétköznapokat fölforrósító vál­lalások nélkül se érdemes. Mind a két gyerekét -magával hozza az eszperaintáklub foglalkozá­saira. * Régen találkoztam egy ku­pacban olyan sok őszintén lel­kes emberrel, mint a megye eszperantistáinak ezen a talál­kozóján. Mind megérdemelné, hogy az általa elmondottakat citáljam. Főiként Audi Sándor bácsi, a nyugdíjas kőműves, aki 1929-ben a nővére példáján felbuzdulva tanult -meg eszpe­rantóul. S míg a többiek ma­gyarul, ő a vasutas eszperantis­ták körében elsajátított nyelven mutatkozott be új és mint a korra legidősebb, de szivében fiatal és a fiatalok tanítására kész eszperantistaként. Valami, ami nagyszerű, el­kezdődött az SZMT és a Haza­fias Népfront védnökségével Tolna megyében is. Pallós Ist­vánná, a szövetség területi bi­zottságának elnöke mondta, hogy Somogy és Tolna megyé­ben alakult meg utoljára a Magyar Eszperantó Szövetség megyei csoportja. Most már ez alig lényeges. Eszperantistái-n- kon múlik az elsőség megszer­zése, a mozgalom kiteljesítése! LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: DOMBAI I. Bemutatkozik Daróczi Béla, a megyei vezetőség titkára (középen)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom