Tolna Megyei Népújság, 1982. december (32. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-18 / 297. szám

1982. december 18.

NÉPÚJSÁG 11

Utak, kereszt utak 14.

A szürrealizmus

Képzőművészeti irányzatok az impresszionizmustól napjainkig

A szürrealizmus fogalmát lefordítani nem tudjuk, csaik körülírni. Mondhatjuk, hogy a valóság feletti valóság, vagy éppen: a valóság magasabb síkba emelése. A szürreólizmus a tapasztalati, a látott világból, a valóság elemeiből vett képeket használ látomásai kifejezésére. Az egyéni, a sajátos képösszetételek, a kézzelfogható valóságban egymástól távoleső dolgod egymás mellé helyezése jellemzi a képzőmvészetben, irodalomban egyaránt. Ennélfogva szürrealista építészet vagy iparművészet nincsen. A zene alapjában véve szürreális. A fogalom francia költőtől, Apoll na Írétől származik. 1917-ben írt bur- lesz'kjét, a Tirésias kebleit nevezte szürrealista drámának, de már 1908-ban is élt később általánossá vált meghatározásával.

A szürrealista képformálást az irodalom és a népnyelv régóta ismeri.; Jegyezzünk ki néhányat Petőfi Az őrült című költeményéből : „Ostort fonok, lángostort, napsugaraikból; Megkorbácsolom a világot!” „Mérget töl. főttek azok vizembe, Akik meg- ■itták boromat"; „Mi az ember? Mondják: virágnak gyökere,

Amely fönn a1 mennyben virul"; „Óh ég, óh ég, te vén kiszolgált katona, Érdempénz melleden a nap, S ruhád, rongyos ruhád a felhő” .. .

„Nem a fékevesztett elme, azaz a zsáneralakba öltöztetett shakespeare-i bolond hat ránk, hanem a szörnyű fintorok mögött jól látható, s oly szeretetre méltó ifjú arc rémülete: lássátok, ilyen a világ, meg kell bolondulni tőle, vagy föl kell robbantani az egészet” — írja róla Illyés Gyula. És ezzel valójában kulcsot is adott kezünkbe a szürrealizmushoz, ezzel á két szóval: rémület és ilyen a világ. A szürrealisták elfordulnak ettől o világtól, mert olyannak látják, mint Petőfi Az őrült látomásaiban, máir 1846-ban, hatvan—hetven évvél a szürrealizmus virágkora előtt; embertelennek, pusztulásra érettnek. Költői képzeletük az állmokban, látomásokban, lelkiviláguk nehezen követhető és ellenőrizhető rétegeiben keresi az igazibb valóságot. Ahogy ők mondják: a valóság feletti valóságban. „Sur" franciául annyit jelent; felett.

André Breton, akiinek inkább röpiratokat köszönhetünk, mint máig élő alkotásokat, A szürrealizmus manifesztuma című munkájában ezt írja: „A szürrealizmus a gondolkodás diktátuma az értelem ellenőrzése nélkül, és túl minden esztétikai vagy optikai kérdésen. Azaz: a szürrealizmus az álmok, sejtelmeik, látomások világát fölébe helyezi a valóságnak, hisz az álom mindenhatóságában, a freudi lélekelemzésnek abban a tételében, hogy az álmok iga- zabb világunkat, őszintébb énünket jelentik.” Hisz tehát abban, hogy a gondolat szempontok — s így erkölcsi és más előítéletek — nélkül való játéka kiszoríthatja a tudat, az értelem, a szellemi megnyilvánulások más beavatkozását a művészetből (logika, szerkesztés, megformálás, kötött formai stb), s általuk jobban megközelíthetjük az élet igazabb lényegét.

tnnek a művészi módszernek, magatartásnak következményeképpen a szürrealizmus is hozzájárult ahhoz — a konstruktivizmus és kubizmus mellett —, hogy a műalkotást önálló, nem ábrázoló, csak önmagát kifejező valóságnak tekintsük. Nem szakított telj^AQ a művészet ábrázoló szeJ^^KI, minta konstruktivizmus,^^^: éppen az ábrázolás tárgyát vette a nem látható és le nem írható élményekből. Ezért van a szürrealizmusban valami kijelentésszerű fellebbezhetetlénség. A kimondhatatlanhoz is olyan képeket hív segítségül, melyek valóságosaik, testük van. A szürrealizmus képei reálisak, gondolati tartalmuk azonban irreális. A szürrealizmus az a művészet, mely tartalmánál fogva irreális, de képeiben reális. Van, aki nem is használja ezt a kifejezést: szürrealizmus, hanem a fantázia festészetének nevezi. A fantázia

festői pedig azok, akik a „bel'ső szem látását" fontosabbnak tartják annál, minthogy a rajtunk kívül létező világot ábrázolják.

Ez a belső látás természetesen egyéni, szubjektív. A jelképekről azt mondtuk, hogy egyetemesek, s lényegük abban van, hogy sokszor ismétlődő, egyetlen jelenség közös vonásait hor. dozzák magukban. A szürrealizmus alkotói saját egyéni szimbólumaikat akarták egyetemessé tenni, a saját világukat a környező világ fölé emelni, s ez sokszor csupán groteszk, egyénieskedő, s nem egyetemes művészi érvényű. Nem véletlen, hogy Petőfi Az őrült-jével kezdtük elemzésünket. Az őrület feltépi a gátlásküszöböket, szabadjára engedi a lefékezett tudatot, az egyéniség elfojtott indulatait. De itt nem őrületről van szó, hanem magányos alkotókról, akik kétségtelenül szemben, állónak érzik magúikat a környezetű k ke I, tá rsa dailmufcka I.

Salvador Dali extravaganciáját szokták idézni a szürrealizmus szélsőségeire, különcségeire. Dali a polgári világ meg- csökött hazugságai, formalitásai, képmutatása ellen tüntetett, a konvenciók ellen, a megszokás unalma ellen. Egy alkalom- mail újságíró kereste fel azzal a kéréssel, hogy „lemeztelenítve" szeretne róla írni. Dali erre meztelenre vetkőzve, pásztoirbotta! a kezében ült elébe: tessék, parancsoljon1. A jelenet önmagában mulatságos, de ha mélyeb. ben vizsgáljuk, airról van szó: Dali visszamegy a szavak eredeti tartalmához. A tréfa a lényegre akarta a figyelmet fordítani: vissza az eredeti igazsághoz, Dali kommunista is volt egy időben, mint a szürrealisták vezéregyéniségei általában. Dalit nem fogadta be a társadalma. Lám, mondja Dali, úgy nem kellettem, őszintén, emberin, okkor viszont szó szerint veszem, amit kívánnak tőlem : lemezte- lenedem. Ez megint szürrealizmus. (Közvetlenül1, őszintén létezni, megnyilatkozni. De a társadalomnak a meztelenség, a „mez” nélküli ember nem kell. Ha az őszinte ember nem kell, folyik tovább Dali monológia, akikor veszem úgy, ahogy ti értitek a meztelenséget, — s levetkőzöm. Groteszk játék ez ugyan a fogaltommal és a pillanatnyi helyzettel, de jellemző a szürrealizmus igazságot kereső alapállására.

 szürrealizmus lényege: a

valóság feletti valóság. A fából vaskarika. Ezért nehéz felfogni, megközelíteni a szürrealista képeket. Képi mivoltukban ugyan megértjük, de annyira az egyéni átélésben gyökereznek, hogy ahhoz már magyarázat kell, Ha élményeink alapja közös, akkor a szürreálist» képpel is megtaláljuk a kellő kapcsolatot, azaz felismerjük benne saját élményeinket. Ha nem, akkor ér- telmetllen, idegen.

Jindrich Styrsky: A szép sonka (kollázs)

Koczogh Ákos

(Következik: 15., Szocialista

művészet.)

Kodály emléke Galántán

Galánta nevét Kodály Zoltán tette világhíressé. A Csallóköz határán, a Vág és a Kis-Duna szögében meghúzódó városka neve a Galántai táncok révén öt földrész valamennyi sarkába eljutott, ahol muzsikát szerető emberek élnek. Vajon mit tesznek viszonzásul az itt élő emberek; hogyan él közöttük a nagy magyar zeneköltő emléike.

Á mintegy tízezer lakosú kisváros kilencven évvel ezelőtt is jelentős település volt. Vasúti csomópont. Az állomásépület emeleti lakásába 1885-ben költözött be a Kodály-család. A későbbi zeneszerző itt kezdett iskolába járni, itt töltötte gyermekkora felejthetetlen „hét boldog esztendejét" mezítlábas pajtásaival. Köztük a közeli ci- gónysor eleven és rendkívül muzikális purdéival, akik gyakran kijöttek hegedűjükkel az állomásra, s akiket szülei „Zoltán malacbandája”-ként errfle- gettek. Tanítás után iskolatársaival együtt játszottak, csatangoltak. Zoltán lebilincselve hallgatta, dúdolta dalaikat, mondókáikat. S itt, Galántón hallhatta a világot járt híresneves Mihók prímás bandájának verbunkosait is, amelyeknek a motívumai közül nemegy fölcsillan számos müvében. Tehát itt érték az első népzenei hatások; nem véletlen, hogy első szlovákiai népdalqyűjtő útját is ezen a tájon kezdte el Kodály Zoltán.

Kodály emlékének őrzésében nem elsősorban a külsőségek, inkább az évente tömegeket vonzó dalostalálkozók dominálnak. A Tavaszi szél vizet áraszt (a szlovákiai magyarság évente megrendezett népdaléneklő versenye), a háromévenkénti Kodály-napok (a szlovákiai magyar kórusok találkozója és versenye Galántón) és a szlovákiai magyar folklóregyüttesek országos népművészeti fesztiválja minden év nyarán, a Garam menti Zselizben — voltaképp mind egy tőről, a ko- dályi gondolatból fakad.

Galántón 1956-ban alakult újjá a Kodály Zoltán Daloskor. Nevének viseléséhez még a Mester adta személyes hozzájárulását, szigorúan meghagyva: „nehogy a daloskor munkája minden estéli borozgatássá váljék!..." A figyelmeztetést megszívlelték. Ez az énekkar a házigazdája a háromévenkénti Kodály-napok dalosünnepének és a kórusversenynek, amelyeket a CSEMADOK, a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetségének járási titkársága, illetve pozsonyi központja szervez. Néhány éve a galántai kórus nyerte a III. díjat. Ez azért jelentős, mivel az utóbbi időszakban nem a tömeges részvétel, hanem a minőség a döntő. A galántai magyar oktatási nyelvű gimnáziumban ez év tavaszán alakult meg egy női kórus.

A Tavaszi szél... ugyancsak országos vonzáskörű népdaléneklő versenyét immár nyolcadszor hirdette meg a CSEMADOK. Ebben a Szlovák Szocialista Köztársaság területén működő magyar folklórcsoportok, énekkarok, hangszeres szólisták, néodalénekesek és hagyományőrző eqyüttesek vehetnek részt. Ha figyelembe vesz- szük, hogy ez a mozgalom évente ezreket állít a pódiumra népdalokat dalolni, s hogy Déldául csak a galántai járásból legutóbb 32 énekes és 10 muzsikus, 12 énekkar és két néptáncegyüttes vett részt, akkor bizony rá kell jönnünk: mennyire megkopott, elszürkült ehhez képest d mi valaha tömegeket mozgósító Páva-mozgalmunk! A galántai járás területén az idei évben 22 magyarajkú énekkar, 5 citerazene- kar és két hagyományőrző falusi együttes működik.

A harmadik az országos népművészeti fesztivál a Garam menti Zseliz városkában (elő- zsürizés után) meghívott 10-10 együttes fesztiválja minden év júniusában. Az idén Diószeg, Somorja, Komárom, Fülekpüs- pöki, Szina, Nagyida, Nagy- kapos, Királyhelmec, Dunaszer- dahely és a galántai magyar gimnázium néptánccsoportjai és kórusai vettek részt. A galántai járás haqyományőrző csoportjai, népi énekesei és hangszeresei Csak tiszta forrásból címmel eredeti folklór- műsort tolmácsoltak.

Az idősebb korosztályból sokan meghatottan emlékeznek Kodály Zoltán legutolsó látoga-. fására Galántán, amikor ezrek gyűltek össze tiszteletére az Észterházy-kastély parkjában, 1943 májusában, hogy hallhassák szavát. A programban a galántai járás 15 népiskolájának kórusai adtak műsort, az összkar pedig — 1000 gyerek! — az egykori „mezítlábas pajtások” unokái külön népdalcsokrot énekeltek. Ekkor mondta ünnepi beszédében Kodály:

„...Rozi, Ágnes! És ti, többiek: vágai, vízkeleti, taksonyi derék, daloskedvű lányok, apá- mék tovatűnt drága cselédei, első igazi, felejthetetlen zenetanáraim!... Titőletek tanulhattam meg magyarul dalolni... Lehettem volna zeneszerző klasszikus mesterektől tanulva is, s talán európai hírű akkor is, ha sohasem találkoztam volna Galántával. De magyar zeneszerző, maqyar zene szerzőié nem lehettem volna soha a házunkban megforduló, s élő szolqálólányok nélkül, akiknek danája először döbbentett rá: amit ők dalolnak, az a mi ismeretlen, történelmünk során tőlünk elideqenedett, de most újra meqtalólt saját zenei anyanyelvűnk, az iqazi klasszikus magyar zene világa...”

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

kiadványai

Micsoda csemegét jelentett a bibliofileknek, amikor sikerült elcsípniük a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár által megjelentetett úgynevezett Zrínyi-kalendáriumot, annak az 1664-ből származó kalendáriumnak a facsimile (hasonmás) kiadását, amelyben a költő-hadvezér hadjáratára, halálára vonatkozó kéziratos bejegyzések olvashatók! Feltéve persze, ha a ritkaságok gyűjtői egyáltalán tudtak róla - és sikerült hozzájutniuk ...

A bibliográfiák mellett a könyvtár számos más reprezentatív munkával is előrukkolt az utóbbi időszakban. Nem véletlenül figyeltek föl kiadványaira, s nem véletlenül kísérte őket fokozódó érdeklődéssel a rádió, a tévé és a sajtó.

A jpéldányszámok azonban, sajnos, általában alacsonyak, a jobb esetben is csak háromezer körül mozognak. Több persze nem is igen kívánható a könyvtártól, pedig a legtöbb kiadvány — néhány belső használatra készült kivételével - a köz- érdeklődésre is számot tarthat, s hányán lecsapnának egyikmásikra olykor-olykor a szépvagy a szakirodalomban búvárkodó magánosok!

A könyvtár feltáró munkájának, a műhelymunkának a produktumai - a bibliográfiák - a tájékoztatást szolgálják. Aki már megpróbálta magától ki- nyálazni, összegyűjteni egy-egy kérdés vagy alkotó életművének irodalmát, csak az a megmondhatója, mekkora segítség számára mondjuk — a mai magyar költők sorozatán belül megjelentetett - a Weöres Sán- dor-bibiliográfia, az életműbibliográfiák közül a Móricz-, a Fábry Zoltán- vagy a Berda József-bibliográfia, a tematikusok közül pedig a Latin-Ameri- kát feltáró vagy mint a most készülő magyar memoárirodalmat számba vevő bibliográfia.

Aki szociológiával foglalkozik, az tudja, hogy a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár — közművelődési funkcióinak betöltése mellett - egyben a szociológia országos szakkönyvtára is. Két időszakos kiadványa — a Szociológiai Információ és a Tájékoztató külföldi szociológiai folyóiratokról - a kutatókat és az alkalmi búvárkodókat egyként folyamatosan megismerteti a téma legfrissebb hazai és külföldi irodalmával.

S ha meggondoljuk, hogy a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár ad otthont az ország legnagyobb nyomtatott dokumentumokat őrző helytörténeti gyűjteményének, a Budapest Gyűjteménynek, ahol 1913 óta gyarapítják a könyveket és a székesfővárosra vonatkozó egyéb anyagokat, máris nyilvánvaló, hogy a közvéleményt leginkább foglalkoztató különleges ritkaságok is innen kerülnek ki. Az értékes, nehezen hozzáférhető szövegek, képek hasonmás kiadását részben az állományvédetem indokolja (pótolhatatlan értékekről van szó!), de legalább ennyire az értékfeltáró szándék is. így vált közkincs- csé például az az 1495-ből származó ősnyomtatvány, az úgynevezett Érvágó kalendárium (az eredetiből mindössze hármat őriznek a világon!), amely az időjárási jóslatok mellett az érvágásra alkalmas napokat is rendszeresen közli, s így válik hamarosan azzá az 1577-es budavári, villámcsapás okozta lőporrobbanásról készült metszet és híradás is, amely a világ egyetlen ismert példányát adja közzé hasonmás alakban. A különlegességek közé tartozik a bajor származású rajzoló, Max Pour von Felix vázlatgyűjteménye: a hártyapapíron fennmaradt 120 rajz a szöveges leírásoknál hívebben árulkodik a XIX. század elejének jellegzetes alakjait felvonultató Pest- Buda életéről, világáról.

Arról pedig, hogy milyen képanyag található a könyvtárban, talán a Budapest Gyűjtemény „törzsvendégei", a filmek, tévéműsorok készítői regélhetnének a legtöbbet. Tízéves előkészület után nyomdában van, s rövidesen kibocsátják a négykötetesre tervezett, mintegy százezer tételt tartalmazó ikonográfia első kötetét, amely az általános városkép (városrészek, utcák, terek, parkok, házak stb.) grafikáinak, képanyagának adatait tárja fel a legaprólékosabb részletezéssel.

MAKAI TÓTH MARIA

Salvador Dali: Anyám, anyám, anyám

A Kassai Gyermekkórus a galántai Kodály-napok kórushangversenyén