Tolna Megyei Népújság, 1982. december (32. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-16 / 295. szám

2 KÉPÚJSÁG 1982. december 16. PANORÁMA Az Egyesült Államok terve a Nicaragua elleni agiessziíra Még nem sikerült kideríteni, miért zuhaint le a múlt héten az a niearaguai helikopter, amely, nek fedélzetén gyermekek és nők utaztak — számolt be új­ságíróknak Managuában Julio Ramos, a sandinista népi had­sereg biztonsági szolgálatának vezetője. Hozzáfűzte: minden­képpen ki kell zárni, hogy a ka­tasztrófát a helikopter tülter- hélése okozta. Mint ismeretes, a múlt héten egy niearaguai helikopter gyer­mekeket és nőket szállított el a hondurasi határ közelében lévő településekről, amelyek körzetében ellenforradalmi ban­dáik tevékenykednek. A gép is­meretlen körülmények között le­zuhant, kigyulladt, hetvenöt gyermek és kilenc nő életét vesztette. Ramos a sajtóértekez­leten elmondta, hogy a szeren­csétlenül járt gép utasainak a segítségére sietett egy másik helikopter, amelyre azonban Ayaipa'l város közelében ellen- forradalmárok tüzet nyitottak. A biztonsági szolgálót veze­tője bejelentette, hogy az ügy­ben folytatják a nyomozást * Az amerikai jogász-szövetség szerint Reagan elnök Nicaragua ellen folytatott „piszkos hábo­rúja” a felelős a helikopter­katasztrófa áldozatává vált 75 niearaguai gyermek és kísérőik hallá IáértJ Michael Ratner, az 50 000 jo­gászt tömörítő társaság elnöke tegnap bejelentette: szervezete keresetet nyújt be az Egyesült Hoszni Mubarak egyiptomli elnök a Német Szövetségi Köz­társaságban tett látogatásárái hazatérőben szerdán délben Bécsben rövid időre megszakí­totta útját és a Schwechfcitti nemzetközi repülőtéren egyórás megbeszélést folytatott Bruno Kreisky osztrák kancellárral. Ugyanott külön tárgyalt egy­mással a két ország külügymi­nisztere, Willibald Pahr és Ká­rnál Hosszan Ali. Mindkét tár­gyaláson a közel-keleti hely­zetről volt szó. Az egyiptomi államfő tájékoztatta Kreisky kancellárt a témakörről több nyugat-európai kormányfővel folytatott eszmecseréjének eredményéiről. Hoszni Muba­rak és kísérete szerdán a kora délutáni órákban továbbutazott Bécsbőí. Elutazása előtti rövid sajtó­értekezleten az egyiptomi el­nök jelezte, hogy az egyipto­mi vezetés elvben megfonto­landónak találja a legújabb amerikai kezdeményezést — még akkor is, ha abban jelen­tős hiányosságok tapasztalha­tók. Túlzás lenne azt állítani — mondotta az egyiptomi ál­lamfő —., hogy Reagan javas­lata minden tekintetben meg­felelne az arab államok el­Államokfoan Reagon elnök el­len, a Nicaraguával szembeni „politikai beavatkozás" miatt. Ratner szerint a helikopter­szerencsétlenség ómnak a támo­gatásnak a következménye volt, amelyet Reagon Nicaragua el­lenségeinek nyújt. * Az Egyesült Államok Nicara­gua ellen tervezett agressziójá­nak tervéről szólt részletesen egy olyan személy, aki részt vett e tervek kidolgozásában, és akinek videó-szalagra rögzített beszámolóját a latin-a merik ai újságírók szövetsége mexikóvá­rosi titkárságán mutatták be új­ság íróknak. A tervet a CIA és az Egyesült Államok külügyminisztériuma dolgozta ki. Az alapelem a hondurasi határ felőli behato­lás Nicaraguába. Hondurasbain, a niearaguai határ teljes hosz- szában több, egyenként 3000 fős somozista egység készülődik. Október 14. óta kétszáz fős d'i- verziiós osztagok rendszeresen behatolnak Nicaragua észak­keleti részének gyéren lakott térségeibe. A niearaguai ellenforradalmá­rok hondurasi parancsnokságán úgv vélik, hogy a tervezett nagy­arányú támadás után ezt a tér­séget hídfőállássá építhetik ki, és az elfoglalt niearaguai terü­letre egy bábkormányt telepít­hetnék. A diverzánsok és zsol­doskatonák kiképzői nem csu­pán Nicaragua részletes térké­peit kapták meg a Pentagon­tól, hanem az amerikai hírszer­képzeléseinek. Mégis, Egyip­tom álláspontja szerint a PFSZ-nek el kellene fogadnia azt az amerikai javaslatot, hogy a tárgyalásokon való részvétéi előfeltételéként is­merje el Izrael államot. A sajtóértekezleten részt ve­vő Kreisky kancellár olyan ér­telemben nyilatkozott, hogy a közel-keleti rendezést filé­ző mesterséges holdak által a behatolás feltételezett körze­teiről készített felvételeket is. Már most folyik a propagan­dahadjárat: a niearaguai emig­ráns szervezetek, — amelyek székhelye általában az amerikai Floridában van — Washington támogatásával lapokat adnak ki és röpcédulákat nyomtatnak. Közép-Amerikában a „Szeptem­ber 15” elnevezésű rádióállomás folytatja a propagandát. À Lityeraiturnaja Gazeta e heti számában a nicara- guai—hondurasi határról közölt riportot, amelyben megállapítja: éppen olyan a helyzet ezen a határon, mint nemrégiben a kambodzsai—thaiföldi, az an­gollal—naimíb’iai, az afganisz­táni—pakisztáni határon, ahol a változások ellenzőinek táborai létesülték, vöszélyes közelség­ben a forradalmi országokhoz. Az amerikai katonai gépezet Ni­caraguában is kész a beavat­kozásra, átfogó tervének végre­hajtására. * Nicaragua állandó ENSZ-kép- viselője újabb levélben hívta fel a Biztonsági Tanács elnökének figyelmét arra, hogy Nicaraguát veszélyeztetik a Honduras terü­letéről kiinduló, szakadatlan fegyveres provokációik. A doku­mentum, amelyhez csatolták a niearaguai kül ügymin isztéri um - nak a honduralsi külügyminisz­tériumhoz intézett jegyzékét, is­mét emlékeztet rá: Honduras területéről sorozatos fegyveres támadásokat követnek el Nica­ragua területe ellen..1 tőén az arab államfők fezi csúcstalálkozóján fogalmazták meg az elfogadhatónak tűnő formulát. Az osztrák kormány­fő ugyanakkor éreztette, hogy az alapvetően érdekes és megfontolandó fezi dokumen­tum önmagában még nem ele­gendő a tárgyalások megkez­déséhez. BUDAPEST Kodály Zoltán születésének 100. évfordulója alkalmából szerdán felavatták a zeneszerző szobrát Budapesten, az I. kerü­leti Euirópa-figetben, az Ostrom utca és a Bécsi kapu tiér közötti parikban. Az ünnepségen Szép­völgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke mondott beszédet. Ez­után a Kodály Emlékbizottság nevében Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnök­helyettese, Szépvölgyi Zoltán, Korcsog András művelődési mi­nisztériumi államtitkár és Láng István, a Magyar Zeneművészek Szövetségének főtitkára helyezte el a szobornál a megemlékezés koszorúit * Az MSZMP Központi Bizottsá­gának meghívására szerdán Bu­dapestre érkezett az Olasz Kommunista' Párt küldöttsége, élén Paolo Bufalinival, az OKP vezetőségének tagjával. * Várkonyi Péter, az MSZMP Központi Bizottságának titkára szerdán Pesterzsébet életével, munkájával ismerkedett. Elláto­gatott a Jahn Ferenc Kórház- Rendelőintézetbe, az Építőipalri Gépesítő Vállalathoz, végül a kerületi pártbizottság székházá­ban tartott aktívaértekezleten időszerű politikai kérdésekről adott tájékoztatót. * Vas János és Borivoje Gyor- gyevics külkereskedői mii minisz­terhelyettesek szerdán Buda­pesten aláírták az 1983. évi magyar—jugoszláv árucsere- és szolgáltatásforgalmi jegyző­könyvet. Az élőirányzott köl­csönös áruszállítások mintegy 10 százalékkal meghaladják az ez év végére várható szintet és kiegyensúlyozott forgalmat irányoznak elő. GDANSK Gdanskban szerdán hivata­losan is megemlékeztek az 1970 december közepén történt események áldozatairól: 12 év­vel ezelőtt az egyre romló életkörülmények miatt véres összetűzésekbe torkolló tünte­tések, zavargások zajlottak le a tengerparti lengyel városban. Az évfordulón az áldozatok két évvel ezelőtt emelt emlékmű­vénél a helyi üzemek, vállala­tok, a társadalmi és politikai szervezetek képviselői koszorú­kat helyeztek el. MADRID George Shultz amerikai kül­ügyminiszter szerdán délben egynapos látogatásra Madrid­ba érkezett. Érkezése után nyomban megkezdődtek a hi­vatalos tárgyalások a két or­szág külügyminisztere között. PEKING Hu Jao-pang, a KKP KB fő­titkára és Teng HsZiao-ping, a központi tanácsadói bizottság elnöke szerdán Pekingben fo­gadta Kenan Evrent, Törökor­szág Kínában iidőző elnökét. Mindkét kínai politikus hang­súlyozta, hogy a fontos nem­zetközi kérdésekben Kína és — a NATO-tagállam — Török­ország azonos, vagy közelálló nézeteket vaill. Mubarak és Kreisky a Közel-Keletről Mubarak egyiptomi elnök bécsi látogatása előtt Bonnban tár­gyalt, ahol találkozott Otto von Amerongennel, a nyugatné­met nagytőkések képviselőjével is. (Telefotó) Tengerek földjén észt Szocialista Szovjet Köztársaság A három balti köztársaság közül a legészakibb Észtország — a tengerek földje. Ezért lát­hatók kék hullámvonalak az Észt SZSZK zászlaján. A 45 ezer 100 négyzetkilométer te­rület egytizedét szigetek al­kotják, számuk több mint 1500. Az egyik legkisebb szövetségi köztársaság, lakóinak száma mindössze egymillió 438 ezer. Észak*—déli kiterjedése 240 ki­lométer, kelet—nyugati 350. Gépkocsival néhány óra alatt át lehet jutni rajta. A köztár­saságok közötti munkamegosz­tásban többek között a mező- gazdasági gépek villanymotor­jainak gyártására szakosodott. Cserébe traktorokat, vetőgé­peket, teherautókat kap. Kü­lönösen fejtettek Észtországban a tudományos-műszaki hala­dást rrjeghatärozö iparágak: az energetika, a gépgyártás, a műszergyártás. Az egy főre jutó elektromos energia terme­lésében például a köztársaság a harmadik helyen áll a vilá­gon. Az az- ország, amely ré­gen túlnyomórészt burgonya­termesztéssel foglalkozott, ma 80 országba exportál Villamos­sági cikkeket, exkavátorokat és precíziós műszereket. A tizen­egyedik ötéves terv éveiben óriási ütemben fejődik a vegyiipar. Az olajpala-kiterme­lés eléri az évi 30 millió ton­nát. Az olajpalából több mint 50-féle vegyipari terméket ál­lítanak elő. Tallinn, az észt főváros nem­csak a Baltikum, de az egész Szovjetunió egyik legpatinásab városa. Kiemelt műemlékváros, ahol a középkori építészeti emlékek tisztán, eredeti egysé­gükben maradtak fenn. Nem csoda, hogy a régi Tallinn', az észt főváros ősi része szinte vonzza a turistákat. Az építé­szeti emlékek megőrzéséért és restaurálásáért a várost Euró- pat-éremmel tüntették ki. Észtország tengeri kapuja — a tallinni kereskedelmi kikötő. A hajók részt vesznek a sark­kört szállításokban, árut visz­nek a nehezen megközelíthető vidékekre, a világ számos or­szágába. Az észt tengerhajó­zási vállalat 56 állammal tart fenn kapcsolatot. A Szovjet­unióból 250 kikötőbe Talillinnoin Az Észt SZSZK címere át szállítják a személygépko­csikat, a szerszámgépeket és a hengerelt árut. A köztársa­ságban több halászati szövet­kezet is működik. APN—KS Korom Mihály felszólalása a Görög KP XI. kongresszusán A Görög Kommunista Párt tanácskozásán 772 küldött, valamint 56 kommunista és munkáspárt küldöttsége vesz részt (Telefotó: ADN/ZB-MTI-KS) A Központi Bizottság beszá­molója és a kongresszusi doku­mentumok fölötti vitával foly­tatta szerdán munkáját a Gö­rög Kommunista Párt XI. kong­resszusa. Több testvérpárt kép­viselője. köztük a BKP, a CSKP, az FKP és az NSZEP küldötte köszöntötte szerdán a görög kommunisták kongresszusát. A délutáni ülésen a külföldi küldöttségvezetők sorában szó­lalt fel Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság tit­kára, aki az MSZMP képvise­letében részt vesz a görög kommunisták kongresszusán. A görög hazafiak antifasiszta, majd diktatúraellenes küzdelme kivívta a magyar nép nagy tisz­teletét. Pártjaink internaciona­lista kapcsolata szilárd, tartós alapokon nyugszik, összefűz bennünket közös világnézetünk, a béke, a társadalmi haladás állhatatos szolgálata. — A magyar, kommunistákat örömmel töltik ,el azok a sike­rek, amelyeket a Görög Kom­munista Párt áldozatos harcá­val, következetes politikájával X. kongresszusa óta elért. Mos­tani tanácskozásuk, különösen pedig Harilaosz Florakisz főtit­kár elvtársnak a központi bi­zottság nevében előterjesztett beszámolója azt tanúsítja, hogy a Görög Kommunista Párt kö­vetkezetesen képviseli a mun­kásosztály, az egész dolgozó nép alapvető érdekeit, s görög elvtársaink cselekvő részesei a békéért és a társadalmi hala­dásért folyó világméretű küz­delmeknek. Korom Mihály ezután hazánk szocialista építésének eredmé­nyeiről és tapasztalatairól szólt, majd így folytatta: — A nemzetközi életben, a különböző társadalmi rendszerű országok kapcsolataiban alap­vetően továbbra is fennmarad­tak az enyhülés térhódítása so­rán közös erőfeszítésekkel elért eredmények. Ugyanakkor jelen vannak és sajnálatos módon az utóbbi időben megszaporodtak a feszültség elemei is. A világ­béke sorsához, a nemzetközi biztonsághoz felelősséggel vi­szonyuló valamennyi társadalmi­politikai tényezőben jogos ag­godalmat vált ki az imperializ­mus szélsőséges köreinek a fegyverkezési hajsza fokozására, ä katonai erőfölény megterem­tésére irnáyuló törekvése, más országok és népek belügyeibe történő beavatkozási kísérletei. Nemzetközi tevékenységünkben az vezérel bennünket, hogy napjaink legfontosabb feladata a világbéke megőrzése, a kü­lönböző társadalmi rendszerű országok és népeik közötti egyenjogú s a kölcsönös elő­nyökön alapuló kapcsolatok fenntartása és továbbfejleszté­se. — Meggyőződéssel valljuk, — folytatta Korom Mihály — hogy a vitás kérdéseket nem a fegy­verek erejével, hanem tárgya­lások útján kell megoldani. Az emberiség létét fenyegető ve­szélyek leküzdéséhez, a feszült­séggócok felszámolásához, a stabil nemzetközi viszonyokhoz szükség van a realitásokkal szá­moló, a világ sorsáért felelős­séget érző valamennyi békesze­rető erő öszefogására, aktív nemzetközi fellépésére. Ebben a küzdelemben a Magyar Szo­cialista Munkáspárt nagy jelen­tőséget tulajdonít a kommunis­ták összefogásának és egységé­nek. Pártunk ugyanakkor - az ideológiai és politikai különb­ségek ellenére is — változatla­nul kész együttműködni a béke érdekében cselekedni * akaró minden társadalmi erővel és mozgalommal. — A magyar és a görög kom­munisták harcát a proletár in­ternacionalizmus nemes eszmé­je fűzi egybe. Igaz ügyükért ví­vott küzdelmükkel pártunk min­denkor szolidáris volt és az is marad. Lelkesítse önöket, és ad­jon új erőt mindannyiuknak az a tudat, hogy a jövő a szocia­lizmusé, amelyért érdemes dol­gozni és harcolni. — Kívánom, hagy a Görög Kommunista Párt XI. kongresz- szusa eredményes munkát vé­gezzen a görög dolgozó nép érdekében. Érjenek el sok si­kert a kongresszusi határozatok valóra váltásában, a béke és a társadalmi haladás szolgálatá­ban — mondotta befejezésül Korom Mihály. Korom Mihály a kongresszusi küldöttek nagy tapsa közepette átnyújtotta az MSZMP ajándé­kát, Lenin mellszobrát, a ha­zánkban élő, ismert görög szob­rászművész, Makrisz Agamem­non alkotását. Korom Mihály nagy tetszéssel fogadott beszédét Dimitrisz Gontikasz, a politikai bizottság tagja, az athéni pártszervezet titkára köszönte meg. - Nagyra értékeljük a magyar népnek a szocializmus építésében elért sikereit — mondotta, és meg­kérte az MSZMP képviselőjét, hogy tolmácsolja a kongresz- szus üdvözletét a magyar kom­munistáknak, a magyar népnek. A Görög Kommunista Párt XI. kongresszusa csütörtökön foly­tatódik. Szekszárd, Dombóvár A városi tanács vb ülése Szerdán délután tartotta idei utolsó ülését Szekszárd Város Tanácsának Végrehajtó Bizott­sága. Az ülés fő napirendjét Kovács János tanácselnök ter­jesztette a vb elé, „Szekszárd Város Tanácsa Végrehajtó Bi­zottsága intézkedési terve a Tolna megyei Tanács VB által 1982-ben megtartott komplex vizsgálat megállapításainak realizálására” címmel. A vb az előterjesztést jóváhagyta, majd bejelentésekről tárgyalt. * A dombóvári Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága legutóbbi testületi ülésén megtárgyalta és elfogadta Gyuriisánné dr. Javós Ilona igazgatási osztályvezető beszámolóját, mely a polgári törvénykönyvből eredő tainácsi feladatokról szélt. A beszámoló kiterjedt a tartási, öröklési és életjáradéki szerződések hely­zetére, a b'intokviták intézésére, valamint a talált tárgyakkal kapcsolatos eljárásokra. A beszámoló után a végre­hajtó bizottság megállapította, hogy az osztály tevékenysége e területen jó, szabályszerű és törvényes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom