Tolna Megyei Népújság, 1982. november (32. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-12 / 266. szám

/ NOVEMBER 12 PÉNTEK Névnap: Jónás. A Nap kél 6.44 — nyugszik 16.12 órakor. A Hold kél 2.47 — nyugszik 15.15 órakor. Száznegyven évvel ezelőtt, 1842. november 12-én született, és 77 éves korában, 1919-ben hunyt el John William Strutt Rayleigh, Nobel-dijas angol fizikus. A SZÁZADIK születésnapját ünnepelte csütörtökön Polgári Józsefné Egerben, Nagy József út 1. szám alatti lakásán. Az idős asszonyt a családi esemény alkalmából sokan köszöntötték virággal', ajándékokkal:. + MUNKAMEGBESZÉLÉST tartott tegnap délután 12 MSZBT-tagcsoport ügyvezető el­nöke a megyei pártbizottságon. A tanácskozáson részt vett az MSZBT elnökségének négy Tol­na megyei tagja és Schvarcz Józisef, a Mecseki Szénbányák pártbizottságának titkára, az MSZBT országos elnökségének •tagja. Több megyében rendez­nek hasonló megbeszélést, a tapasztalatokat az országos el­nökség összegzi. ^ BARANYI FERENC költő volt a vendiége tegnap délután a Tolna megyei Szolgáltató Ipari Szövetkezet klubjának.. A klub­ban kéthetenként tartanak mű­soros összejövetelt, legutóbb Szabó Gyula színművész szere­pelt náluk, 30-áira Bánffy Györ­gyöt várják. # AZ OT MUNKANAPOS hét tapasztalatairól tárgyalt tegnap délelőtt Szekszárdon a fogyasz­tóik megyei tanácsa. A keres­kedelem és a szolgáltatás terü­letén tekintették át a témát. Előadó Tamás Istvánná, a me­gyei tanács elnökhelyettese volt. A fogyasztók városi tanácsai már ezt megelőzően fórumokon tájékozódtak a lakosság véle­ményéről, a megyei ezek ta­pasztalatait is összegezte. DIÉTÁS hidegtálas készít­mények bemutatójára került sor cg nap délután Dombóváron, a Hotel Dombóvár különtermé­ben. A KÖJÁL és a dombóvári áfész rendezvényén meg is kós. tolhatták o termékeket az ér­deklődők. O nyugdíjastalálkozót rendezett a Palota Bőrdíszmű- gyár szekszárdi gyára tegnap. A 72 idős ember nagyon jól érezte magát a találkozón és ragyogóan szórakoztak a gyár szakm u nka stain utóinak kedves műsorán, A A T. M. VÍZ- ÉS CSATOR­NAMŰ Vállalat értesíti tisztelt fogyasztóit hogy rendkívüli vá­ratlan meghibásodás miatt Ta­másiban 1982. november 10-én 15—22.00 óra között a vízszol­gáltatásban zavarok léptek fel.' A vízszolgáltatás kimaradásáért a föqyasztók szíves elnézését kiérjük. A Kossuth rádióban 15 óra 40 perc­kor hallgathatjuk meg az Országos Egészségnevelési Intézet sokak által kedvelt műsorát, amelyben ezúttal a fogápolásról és a szájhigiénéről hall­hatunk. A szülők, nevelők műsora, a Csalá­di kör két régebbi adásából mutat be a mai adás részleteket. Sajnálatos módon a téma ma is aktuális; a vá­lások száma nem csökken, de jelent­keznek új tendenciák. A műsor 20 óra 25 perckor kezdődik a tévé 1-es prog­ramján.-f SAJÓSZENTPÉTEREN Kövér Attila László 28 éves rokkant­sági nyugdíjas, kazincbarcikai lakos személygépkocsijával ne­kiütközött az előtte forgalmi ok miatt álló daruskocsinak. A bal­eset következtében Kövér Attild László a kórházban meghalt. A rendőrség szakértő bevonásával folytatja a vizsgálatot. A szovjet könyv ünnepe Mindig szívesen nézegetem a könyvesboltok kirakatait, s eb­ben rendre sok társam akad. Egy jó ihéttel ezelőtt feltűnt, hogy Szekszárdon az Arany Já­nos utcai könyvesbolt egyik ki­rakata előtt feltűnően sokan álldogálnák. Amikor odaléptem, láttam, hogy az újszerű kirakat vonzotta maga elé a nézőközön­séget. Konstatáltam, hogy a ki­rakat a maga egyszerűségében, rendezett dekorációjával és íz­lésességével joggal vonta ma­gára sokak figyelmét. így nem csodálkoztam csöppet sem, ami­kor a napokban megtudtam, hogy az üzlet kollektívája har­madik díjat kapott az idén a szovjet könyv ünnepén évről év­re megrendezésre kerülő orszá­gos kirakatversenyen. — A kirakatot hárman ren­deztük be — kezdi a beszélge­tést Bállá Mártonná, a 479. szá­mú könyvesbolt vezetője. — Ami­kor megérkezett a felihívás, nyomban munkáihoz láttunk. Vá­logattunk a könyvek, hangleme­zek és kották között, mindegyi­künk lerajzolta, hogyan kép­zeli az ünnepi kirakatot. Amikor döntöttünk a sokféle terv fölött, bizony rövid idő állt rendelke­zésünkre... Kicsit csiszre, de el­készültünk. Az üzletvezetőnőtől azt is meatudtuk, Ihoav az üzlet mind a tíz dolgozójáé a siker, ugyan­is amíg ők hárman — Mozolán Jánosáéval és Kirilla Évával a két eladóval — rendezték a ki­rakatot, addig munkatársaik a vevőkkel foglalkoztak, a raktá­rot rendezték, vagy a bizomá­nyosoknak állították össze a megrendelt könyvkollekciókat. — Én még életemben nem voltam ilyen szép ünnepségen, sőt fogadáson sem, mint amit a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában rendeztek. A mi kol­lektívánkat én képviseltem a díjkiosztáson Budapesten, s én hoztam haza az ajándékokat - így Kirill a Éva.- Két képzőművészeti tárgyat, nyolc hanglemezt, nyolc köny­vet és négyszer háromszáz forin­tos vásárlási utalványt kaptunk — folytatja Bállá Mártonná. — Az ajándéktárgyakat elosztot­tuk az üzlet dolgozói között. — A vásárlási utalványon pe­dig valamilyen nagyon szép tárgyat vásárdíjak,, s az üzlet­ben tesszük ki - szól Kirillla Éva, és hozzáteszi: — A magunk és a vásárlók örömére.- h ­OL VAST AM És a vevők díja? Azt hiszem, megkockáztathatom, hogy lassán „versenyző ország" leszünk. Vetélkedünk, versenyzünk, összemérjük erőnket, tudásunkat... Ez eddig rendben is van, hiszen a versenyek többnyire hasznosak. És ugyancsak az volt a bolti eladók versenye, amelyet nemrégiben tartottak Tamásiban. Erről viszont az jutott eszembe, hogy vajon a bolti eladók miért éppen az italok csomagolása és az ajándékcsomagok készítése terén mérik össze tudásukat? Úgy általában és leggyakrabban. Hiszen az ö munkájuk elsősorban nem ezekből tevődik ki. Javaslatom: versenyezzenek hosszú távon a közönség díjáért, egészen más kategóriákban. Például abban, hogy ki tudja vékonyabbra szeletelni a felvágottat, ki tudja kapás­ból — és legudvariasabban — informálni a vevőket, ki a legtürelmesebb az idős és bizonytalankodó vásárlókkal. . . és sorolhatnánk. Szívből kívánom, hogy mind több bolti eladó nyerje el rendszeresen a vevők diját. — vhm — Lakástűz Hajdúszoboszlón Kiállítás A TASZSZ történetéből cím­mel kiállítás nyílt csütörtökön a Magyar Távirati Iroda rendezé­sében a Nemzeti Galériában. A tárlat — amelynek megnyitóján megjelenjék az MSZMP Köz­ponti Bizottsága agitációs és propagandaosztályának, a Mi­nisztertanács Tájékoztatási Hi­vatalának, az MSZMP I. kerületi Bizottságának, a Magyar—Szov­jet Baráti Társaságnak, a Kül­ügyminisztériumnak, valamint a Budapestre akkreditált külkép­viseleteknek és a partner hír- ügynökségeknek a képviselői. — száznál több fotóval elevenítik meg a világ egyik legnagyobb hírügynökségének történetét, életét, munkáját, az 1917-beri életre hívott első szovjet hírügy­nökségtől napjainkig. A kiállítást Pálos Tamás, az MTI vezérigazgatójának első he­lyettese, az MTI főszerkesztője nyitotta meg. Felidézte, ho­gyan vált a TASZSZ a szovjet és a nemzetközi közvélemény befolyásos és hiteles informá­ciós forrásává, a haladó eszmék meggyőző erejű képviselőjévé, a szocializmus és a béke kö­vetkezetes harcosává. Bemutat­ta, méltatta a TASZSZ jelenlegi tevékenységét is, amelynek mé­reteire jellemző, hogy a szovjet hírügynökség által naponta kü­lönböző nyelveken és formákban továbbított híranyag együttvéve több mint 500 újságoldalt tesz ki. Csütörtökön, a reggeli órákban tűz ütött ki Palotai Ottó Hajdúszoboszló, Köteles utca 21. szám alatti lakásá­ban. A lakásban — felügyelet nélkül — három kiskorú gyerek — a két és fél éves Ottó, a négyéves Rózsi ka és az ötéves Brigitta tartózkodott. A gye­rekek feltehetően gyufával játszottak az ágyban, amitől tűz keletkezett. A füstre a szomszédok figyeltek fel. majd behatoltak a lakásba, kihozták a gyerekeket és eloltották a tüzet. Két gyermek életét azonban már nem menthették meg: Palotai Ottó és Pa­lotai Brigitta füstmérgezésben meg­halt. Palotai Rózsikat a mentők sú­lyos, életveszélyes sérülésekkel szállí­tották a debreceni Bartók Béla úti kórházba. A rendőrség az ügyben szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot. Nyári mérleg Az idei nyár kulturális prog­ramját értékelte csütörtökön Szántódpusztán tartott ülésén a Balatoni Intéző Bizottság kultu­rális szakbizottsága. Beszámol­tak arról, hogy a három tóparti megyében összesen csaknem 600 kulturális és szórakoztató műsort terveztek, és a főleg sza­badtéri1 programnak időjárási kockázatai ellenére, az idén mindössze két előre meghirde­tett előadás maradt el. A mű­sorok iránt tovább nőtt az ér­deklődés: a tavalyinál mintegy 70 ezerrel többen, csaknem 350 ezren vettek részt a művelődési és szórakoztató programokon. A hetven képzőművészeti és múzeumi kiállítás látogatóinak a száma megközelíti az egymil­liót. Változatlanul nagy az érdek­lődés a komoly zenei hangver­senyek iránt: a Tihanyban, Keszthelyen, Boglárlellén, Veszp­rémben, Kőröshegyen és másutt megrendezett koncerteknek mintegy 23 000 hallgatója volt, felerészben külföldiek. A folklór- műsorokat hatvanezren tekintet­ték meg. A színházi és bábszín­házi előadásoknak 28 000 néző­je volt. ■ i Derült idő ( « Várható időjárás ma estig: lassanként 1 a Dunántúl nyugati, északnyugati részén , is csökken a felhőzet, túlnyomóan derült t idő lesz, eső nem várható. Éjszaka, kora J délelőtt átmenetileg párás, helyenként I ködös lesz az idő. Többnyire gyenge, változó irányú, pén- jj teken délután a Dunántúlon már élénk délnyugati szél vár- I ható. A legmagasabb nappali hőmérsékíát ma 9-14 fok [ között valószínű. i Orvosmeteorológia A hét végén változóan felhős lesz az ég, számottevő • csapadék nem várható. A nyugati szél időnként megélén- , kül. A hőmérséklet hajnalban 3, 8, a kora délutáni órákban 9, 14 fok között várható. A jövő hét elején erősen megnövek- , szik a felhőzet, sokfelé lehet esőre, záporra számítani. A I déli, délnyugati szél megerősödik. A nappali fölmelegedés j mérséklődik, a délutáni órák hőmérséklete 5, 10 fok között I alakul. A jövő hét közepére a felhőzet fölszakadozik, az éj- ! s^kai tóhűlés erősödik. A jövő hét elején kialakuló idő- I járás-változástól várhatjuk csak, hogy valamelyes hatással j lesz szervezetünkre, közérzetünkre. Akkor a délnyugati áram- I lássál meleg, a Földközi-tenger medencéjéből származó, I magas nsdvességtartalmú levegő érkezik hazánkba. A meg- i figyelések szerint ennek a levegőfajtának van a legjelentő- I sebb hatása ránk. ■w Restaurálták a Xli. századbeli tari templomot Befejezték a XII. századbeli tairi templom restaurálását. Az Országos Műemléki Felügyelő­ség szakemberei 1978ttál mos­tanáig kívül -belül fölújították az épületet, kezük nyomán az eredeti szépségében fórul fel az 1200 körül emelt egyhajós ro­mán kori első templom. Ezt az eredeti épületet bővítették ké­sőbb nyugati irányiban középső pillérrel alátámasztott kéthajós templommá, ami az úgynevezett szepességi templom építő stílus legdélibb példája. A művészet- történészek a román kori ternp- iomdész szentélyéiben értékes, feltehetőleg 1280-ból származó — Mária koronázását ábrázoló — falfestmény töredékére leltek, valamint egy Szent Péter-figu- ra maradványa ira. A templom ésZakii karéjának falán egy 1400—1430-ból származó szent- csOport-falfestmény, a templom- hdljóbdn pedig egy passiósoro- zöt került elő. Nagyon jól sike­rült a magaslaton elhelyezkedő templom környékének rendezé­se. A templomhoz falépcsők ve­zetnek fel, Ifarönkökből alakítot­tak ki köZlekedőutakat, helyre­állították a XIV. századbeli (bel­ső és a XVI. századbeli külső körítő falót is. Tar község, az egyház, a ke­rület sZáZhúsz évvel ezelőtti egyháza rónák, Kővá ri József pécsvárad'i apátnak a fél jegyzé­sei szerint a XM. százaidban vá­rosi jógákkal rendelkezett. Tar községiben, a templomtól nem messze volt That Lőrinc vára, amelynek egy romos fala ma is áll. Kézimunka-kiállítás A dombóvári kesztyűgyárban már évek óta működik kézimunka­szakkör. A gyár nődolgozói sokszor munkaidő után is együtt maradnak és készítik a szebbnél szebb hímzéseket, szőtteseket. Legújabb alkotásaikat a dombóvári művelődési házban mutat­ták be a közelmúltban. Képünkön erdélyi hímzéssel készített falvédők, térítők és párnák láthatók. (M. E.-D. I.) NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JANOS - Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284, Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. - Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. - Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. - Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Oldalképek
Tartalom