Tolna Megyei Népújság, 1982. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-12 / 266. szám
A KÉPÚJSÁG 1982. október 12. Síi Ils te Hí il UY g|3 i Középiskolás kézilabda-kupa November 13-14-én Szekszór- don rendezik a kézilabda középiskolás-kupa megyei selejtezőit. Szombaton Ihárom csoportban kilenc leánycsapat, vasárnap két csoportban pedig nyolc fiúcsapat szerepel a Zrínyi utcai tornacsarnokban. A csoportokon belül körmérkőzéseket vívnak, a lányoknál mindegyik csoport első helyezettje, míg a fiúknál a két csoport első-második helyezettje jut a november 27-én ugyancsak Szekszárdon megrendezendő megyei döntőbe. A selejtezők részletes programja: szombaton 7.25-kor Szék szárd Keresk. Szakkörép- Tolna, 8.05: Dombóvári Gimnázium—Szekszárd Eü. Szakközép, 8.45: Tamási—Szekszárd Garay, 9.25: Gyönk—Szekszárd Eü. Szakközép, 10.05: Szekszárd Garay- Szekszárd Palánk, 10.45: Tolna- Dombóvári Szakmunkásképző, 11.25: Szekszárd Palánk—Tamási, 12.05: Gyönk—Dombóvári Gimnázium, 12.45: Dombóvári Szakmunkásképző—Szekszá rd Keresk. Szakközép. Vasárnap a fiúcsapatok 8 órakor kezdenek, az első mérkőzésen a lengyeliek a dombóvári szakközépiskola ellen lépnek pályára. A további műsor: 8.40: Tamási-Szekszárd Szakmunkás- képző, 9.20: Szekszárd-Palánk— Gyönk, 10.00: Szekszárd Szakközép—Dunaföldvár, 10.40 : Dombóvár Szakközép-Szek- szárd Palánk, 11.20: Szekszárd Sza kmu n ká sképző—Szekszá rd Szakközép, 12.00: Gyönk—Lengyel, 12.40: Dunaföldvár—Tamási, 13.20: Szekszá rd-Pa Ián kLengyel, 14.00: Szekszárd Szakközép-Tamási, 14.40: Gyönk- Domibóvár Szakközép, 15.20: Dunaföldvár—Szekszárd Szakközép. Sportlövő vb A venezuelai Caraoasban zajló 43. sportlövő-világbajnokság tizedik versenynapján a férfi nagyöbű sportpuska csapatversenyeiben avattak világbajnokot. A Szovjetunió versenyzői ezúttal sem találtak legyőzőre. A már korábbon megnyert felevő szám után a térdelő és az álló helyzetű számban is a legjobbnak bizonyultak, így természetesen az összetettben is a szovjet sportlövők nyerték az aranyérmet. Eredmények: Férfi nagyöbű sportpuska, álló helyzet, csapat: Világbajnok: Szovjetunió, 1461, 2. Egyesült Államok 1441, 3. NSZK 1412 kör. Férfi nagyöbű sportpuska, térdelő helyzet, csapat: ^Világbajnok: Szovjetunió 1515, 2. Svájc 1503, 3. Norvégia 1496 kör. Férfi nagyöbű sportpuska, összetett csapat: Világbajnok: Szovjetunió 4542, 2. Egyesült Államok 4488, 3. Norvégia 4461 kör. Az éremtáblázat élcsoportja: arany ezüst bronz Szovjetunió 25 10 10 Egyesült Államok 3 7 4 NSZK 2 3 3 NDK 2 — 3 Norvégia 1 2 4 Magyarország 1 2 1 Nagy-Britannia 1 2 1 Svédország 1 1 2 Spanyolország 1 1 — Ausztrália 1 1 — Finnország 1 — 1 Tájfutókkal az imsósi erdőben Jubileumi kupaverseny Szélámyékba húzódva, a du- nakömlődi halászcsárda, napos oldaláról szemléljük a (hatos út gyér forgalmát. Lepedőnyi rajtlistával, a kezében hozzánk fép Rauth János, a Paksi SE tájfutószakosztályának vezetője. — Süt a Nap, de foga van - mondja kézfogás közben, aztán velünk toporog. — Ahhoz képest, hogy tavaly havas esőben rendeztük a November 7. Kupa-versenyünket, most egy rossz szavunk sem lehet az időjárásra - replikázik Mittler József, a megyei szövetség elnöke. Hát, ahhoz képest.., A sportág „atyamesterének" öltözete arról árulkodik, hogy komolyan vette a meteorológia jelentését az évszakhoz képest valóban szokatlanul hűvös reggelről. A két főrendezőtől megtudjuk: egy kicsit módosul a mostani, sorrendben tizedik kupaküzdelem kezdési ideje. A gyönkiek, a du- naföldváriak, paksiak már itt vannak. A szekszárdiokra várnunk kell, biztosra ígérték részMittler József köszönti a hat klub 84 versenyzőjét vételüket. — Egy félórát csúszunk - summáz a szövetség elnöke. Addig belépünk a csárda bisztrójába. Melegedni, bár... Szóval ott bent, a reggelizők zsongásában csábít a teletöltött stampedlik látványa. Egy pillanatig szemezünk is a „célzóvizes” fiaskóikkal, végül beállónk a pénztárhoz blokkot váltani - töpörtyűs pogácsára. Kint a gyülekezőhelyen újabb csoportot alkotnak a menet- rendszerű autóbusszal, vagy éppen gépkocsival érkező versenyzők. Színes melegítőikre, vagy éppen az anorákra dzsekit húznak. Irány az imsósi erdő. Fehér szalagok segítenek eligazodni a starthelyhez vezető rövid úton. Nyomukba szegődünk. Dér csillog a tarka levélszőnyegen, meg az avarból ki- kandikáló fűcsomókon. A fák csupasz ágain itt-ott üres fészekkastélyok ringatóznak az északi szélben. Kocogás tempóban bemelegítő versenyzők mellett lépegetünk, majd feltűnik a start, madzagos „kupicáival”. — Hadd mutassalak be benneteket - mondja Mittler József. Csizmás, anorákos fiatalember nyújtja kezét. Magyar János, a MAFC II. osztályú tájfutója. Két éve dolgozik az atomerőműnél, földmérőmérnök. Ö tervezte a mai pályát, aminek kitűzésében iPeresztegi László és Szeri Ferenc voltak a segítői. A mérnök ígéri: tavaszra elkészíti az limsási erdő új téliképét. Együtt ihat a mezőny. Hat egyesület 84 tájfutója hallgatja a szövetség elnökének megnyitó szavait. Az immár hagyományos kupasorozat ezúttal új programmal bővül. Első alkalommal indulhatnak a kezdők, részükre beiktatták a nyílt kategóriát. Ennek távja 2300 méter. Hát a többié? — érdeklődöm Rauth Jánostól. Sorolja: N-15 3500, N—17 4640 méter. Az előbbiben 8, az utóbiban 9 bolyát kell megtalálni. A férfimezőny tagjaira nehezebb feladatok várnak. Az F—13 kategóriában 2820 méteres a pálya — nyolc ellenőrzőponttal. Az F—15-ösök távja 4700, az F-17-eseké 5500 méter, míg az F—21 kategória indulóira 6800 méter vár. Az érintési pontok száma 11 és 15 között váltakozik. Szorgoskodik a versenybíróság. Éppen a nyílt kategória legfiatalabb résztvevőjét, a nyolcéves Fenyves Alizt szólítják a starthoz. A kezdők feszült idegessége vibrál a dunaszent- györgyi kislány arcán. Apukája mellé lép, bátorítja, miközben a térképet tanulmányozzák. Aztán rajt, és az apa kislánya társaságában nekilódul a világ legolcsóbb, s egyben legózon- dúsabb levegőjű pályáján. Az „ászok”, a Paksi SE-nek hírnevet szerzett rutinos tájfutók közül Felnagy Rózsa indul előbb. Rauth Katalin 19.-nek csörtet el az ösvényen. A felöltő talonba Rajtra készen a legfiatalabb résztvevő, Fenyves Aliz Rauth Katalin (termosszal) teával kinálja legyőzőjét, Felnagy Rózsát kerül rólunk, melegítésen nyomóba szegődünk kollégámmal. Tempósan kezd a nyurga lány, az irama a nyolcszázas futók kezdésére em lékeztet. Liheg ün k mellette, az. első bolyát a „Ha- tarkarônâl" gyorsan megleli. Előbb a térképre, aztán a tájolóra vet egy pillantást. A „Gerincen” a következő érintési pont. A tüskés bozótok szúrnak, tépik az öltözékünket. Rauthon bozótruha feszül. Mi feladjuk a további futást, Kati egyedül rója a távot. Egyedül? Dehogy, hisz a mezőny többi tagjai, egymást követve tűnnek fel. Ropognak lépteik alatt a száraz gallyak, madarak röppennek fel a nyirkos fákról. Fenyvesek közt sétálunk a célhoz. Az ' alkalmi versenyiroda egy tisztás közepén. Ketyegnek a stopperek, kíváncsian várjuk a befutókat. Nemes Piroska, a paksi Bezerédj iskola 7. osztályos tanulója trappol be elsőként. A kezdők 2300 méteres távját 29 perc 30 mp. alatt „abszolválta”. Apukája társaságában feltűnik Fenyves Aliz, idejük 40 perc. Hum János, a gyöoki gimnázium földrajztanára is lesi a célegyenest. „Fiai” érkezését sürgetné. — ötödik éve működik gimnáziumunkban a tájfutószakosztály. Tizenkét igazolt versenyzőnk van, az utóbbi két évben felküzdötték magukat a megye élvonalába. 1982 hozta a legjobb eredményéket: egyéni és csapatbajnokságot nyert a középiskolás bajnokságon. Az országos döntőben Rosenberger Ferenc 12. lett. Utazási gondjaink vannak, minden versenyre gépkocsival viszem a srácokat — újságolja a tanár. Újabb befutók, köztük Felnagy Rózsa. Szaporázza a levegővételt, elfáradt. Hogyisne, mint később kiderül a 44 perc 36 mp-es időeredménye győzelmet eredményezett számára. — 1979-ben a November 7. Kupán indultam először tájfutó- versenyen. Akkor másodikos gimnazista voltam. Túl az érettségin. jelenleg Madocsán a postán dolgozom. Az 1981ben Pécsett, a PVSK által rendezett viadalon elért győzelmemre vagyok a legbüszkébb. Hogy Rauth Katival mi történhetett ? — kérdezi, aztán a klubtárs elé indul. Később megtudjuk a nagy esélyes, többszörös kupavédő késésének az okát. Csapzottan fut át a célvonalon, mentegetőzve mondja: - A harmadik bolya megfogott, mert sokáig hiába kerestem. Szóval nem jött „ösz- sze” a mai siker... Miközben a termoszból forró teával kínálja legyőzőjét, Fel- nagyot, kérdésünkkel megnevettetjük Rauthot. — Hogy is volt az, amikor sírva ment haza? — 1979-ben kezdtem. Az első tavaszi versenyről sírva mentem haza, mert eltévedtem az erdőben. Nos, akkor megfogadtam: soha többé nem jövök a tájfutók közé. Szerencsére kérészéletű volt elhatározásom, mert azóta szép élményekkel ajándékozott meg ez a sportág. Ez év nyarán részt vehettem a csehszlovákiai Incsiben rendezett nemzetközi viadalon is. Huszonöt ország legjobbjainak társaságában. Kortyol egyet a teából, bosz- szanlkodása lassan csitul az ominózus harmadik bolya miatt. Talán másnap az osztálytársaknak is elmeséli mindezt a szekszárdi szakmunkásképzőben, ahol műszerésznek tanul. Delelőn a napkorong, eredményhirdetés. Nézzük a dobogós helyezettek listáját. Nyílt kategória: 1. Blatt Szilvia (Paks), 2. Nemes Piroska (Paks), 3. Rech Bea (MHSZ). N-15: 1. Győri Enikő (Szekszárd), 2. Reinhardt Ibolya (Szekszárd), 3. Varjas Edit (Szekszárd). N-17: 1. Felnagy Rózsa (PSE), 2. Varjas Ágnes (Szekszárd), 3. Kajári Gizella (PSE). F—13: 1. Tóth Gábor (PSE), 2. Mittler István (PSE), 3. íKinszli Zoltán (MHSZ). F—15: 1. Fenyves Ferenc (PSE), 2. Rosenberger Ferenc (Gyönk), 3. Rónai János (Gyönk). F—17: 1. Sárosi Zoltán (PSE), 2. Maróth Csaba (Szekszárd), 3. Debrecze- ni Sándor (PSE). F—21: 1. Tóth János (PSE), 2. Angster Gábor (PGTV), 3. Weisz János (MHSZ). Elköszönünk a házigazdáktól búcsút intünk az imsósi napfényes erdőnek. Sokadszor kötöttünk barátságot a tájfutás megyei szerelmeseivel. A sportág térhódítására odafigyel az országos szakszövetség. Ezt bizonyítandó, jövőre, a világbajnokság évében Pakson rendezik 13. országos értekezletüket a tájfutók. FEKETE LÁSZLÓ Fotó: KAPFINGER ANDRÁS Kosárlabda NB I Holnap a ZTE jön A hétvégi kettős fordulóval megkezdődik a kosárlabda NB I. őszi idényének második köre. A visszavágók sorozata következik, amelynek első állomásaként a Zalaegerszegi TE együttesét fogadja a Szekszárdi Dózsa női gárdája. Amolyan „vízválasztó” lesz ez a mérkőzés, mert egy újabb dózsás vereséggel végleg elszá llna k a remények a csoport ötödik helyezésének megszerzését tekintve. Mint ismeretes, az őszi idénynyitón, Zalaegerszegen hosszabbításban, nagy csatáiban egyetlen pont- tail a ZTE nyert. > IMi várható most? — kérdeztük Vertetics Istvánt, a lila-fehérek vezető edzőjét. — A szombaton 14 órakor kezdődő ZTE elleni hazai találkozón csapatunknak feltétlenül győznie kell. A zalaegerszegi mérkőzés tapasztalatait figyelembe véve és az ott nyújtott teljesítmény alapján ez az igény reális. A .felkészülés — betegségek miatt — nem volt zökkenő- mentes, de remélem, hogy holnap végül is minden játékosunkra számíthatok. Itt említem meg, hogy a kosárlabda-utánpótlás biztosítása érdekében a jövő szombati, Szekszárdi Dózsa —Bp. Spartacus NB l-es mérkőzés előtt egyesületünk toborzót, tehetségfcutató-akoiót tart a Zrínyi utcai tornacsarnokban.. Várjuk a fiatalok jelentkezését. - mondta a fiatal szakvezető. ROTTERDAM: A világlbajnöki negyedik helyezett Franciaország 2-1 (1-1) arányban győzött az 1974. és 1978. évi VB ezüstérmese, Hollandia ellen. A találkozót 10 000-ren tekintették meg. Taihaimata révén a hollandok szerezték meg a vezetést a 8. percben, de a már teljesen egészséges Battiston a 12. percben egyenlített. A győztes gólhoz a Juventustól hazarándult Piatini juttatta a franciákat a 82. percben. A találkozón a franciák gyorsabbnak és képzettebbnek bizonyultak, győzelmük megérdemelt. A vendégcsapat középpályás sorában Tjgana és Piatini ismét remekelt. DUBLIN: Írország Ifjúsági válogatottja 1-0-ra nyert Izíand ellen, s miután az első mérkőzés 1-1-re végződött, az izék továbbjutottak az EB-döntőbe. BARCELONA: Maradona szerződtetésével a korábbi aranyiabdás dán Simon- sen számára nem volt hely a Barcelona együttesében. Amikor Lőttek edzőnék nézeteltérése támadt a nyugatnémet Schuster- ral, egy ideig úgy volt, hogy Simonsen mégis marad. Mindenesetre tárgyalásai már korábban megkezdődtek, szó volt arról, hogy az NSZK-ba tér visz- sza, a Schalke 04 együtteséhez. A legújabb hírek szerint — erről már korábban szó volt — Angliában folytatja pályafutását a Gharlton együttesénél. Simonsen szerdán barátságos mérkőzésen már bemutatkozott az angol klubban, 4-1-re győztek a Swansea ellen. A légi- közlekedés akadályai miatt Simonsen csak 45 perccel a kezdés előtt érkezett meg a stadionba, de így is sikert aratott, ő szerezte a Charlton negyedik gólját. BECS: Amint az APA osztrák hírügynökség jelenti, az osztrák férfi kézilabda-válogatott újonnan' kinevezett vezető edzője, Vass Sándor megkezdte munkáját. Az Elektromos egykori 170-szeres vá lógatott liráinyító-átlövőjének- aki tagija volt a moszkvai olimpián 4. helyen végzett magyar válogatottnak is — sietnie is kell. Hiszen alig két hét múlva — november 27-én és 28-án az észak-olaszországi Brixenben- két találkozón is dirigálja kiválasztott játékosait az olaszok elleni válogatott összecsapásokon. Az utolsó méterek a cél előtt