Tolna Megyei Népújság, 1982. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-04 / 259. szám
1982. november 4. ^ËPÜJSÀG 3 Újra kapósak lesznek a középfokú műszakiak A technikusképzés új útjai Kevés a középfokú műszaki szakember. Az egyik helyen a középfokú műszaki munkakörben mérnököt, a másik helyen ugyanolyan munkára, betanított szellemi munkást alkalmaznak. A visszásságok megszüntetésére a kormány napirendre tűzte a technikusképzés rendezését. A képzés új rendjéről a Művelődési Minisztérium szakoktatási főosztályán Szendrei József osztályvezetővel beszélgettünk.- Mi tette szükségessé a technikusképzés visszaállítását?- A termelésben a szakmunkások és az üzemmérnökök, mérnökök közötti kapcsot a technikusok jelentik. Az utóbbi időben megnövekedett irántuk a kereslet; több és nagyobb tudású technikusra van szükség. A középfokú műszaki munkakört a tapasztalatok szerint leggazdaságosabban velük lehet betölteni.- Jelenleg milyen végzettségűek látják el a technikusi feladatokat? — Rendkívül színes a kép. Az ötmillió aktív keresőből három- százezer a középfokú műszakiak száma. Az iparban ötven, aZ építőipariban tizenhat, a mező- gazdaságban tizenkét százalékuk dolgozik. A középszintű műszaki vezetők (üzemvezetők, építésvezetők stb.) száma harmincötezer, zömmel középfokú, több mint egynegyedük pedig középfok alatti végzettségű. Még rosszabb a helyzet az alsószintű műszaki vezetők (művezetők, műhelyfőnökök stb.) esetében. A számuk hetvenhatezer. Mindössze nyolc százalékuk felsőfokú végzettségű, húsz százalékuk szakmunkás, de többen vannak, akiknek még szakmunkás végzettségük sincs . . . Nem különb a százhatvanhatezer műszaki ügyintéző (szerkesztő, művelet- tervező, programozó, diszpécsér stb.) képzettségi aránya. A többi műszaki munkakörökben (anyagvizsgáló, laboráns stb.) dolgozó huszonnégyezer szakember többsége betanított szellemi munkás. Az a legkirívóbb jelenség, hogy a jelenlegi igényekhez képest is sok a szakképzetlen technikus. A középfokú munkaköriben foglalkoztatott mérnökök aránya pedig azt mutatja, hogy a mérnöki munka a vállalatok számára relatíve olcsó. A technikusok alacsony száma jórészt abból ered, hogy jobban járnak anyagilag, ha szakmunkásként dolgoznak. A technikumot végzettek egynegyede fizikai munkát, háromnegyede szellemi munkát végez, a végzetteknek csak a fele műszaki foglalkozású.- A statisztika szerint egyrészről a tervezésre, kutatásra kiképzett mérnökökkel pazarlóan bánnak, másrészről szakképzetleneket alkalmaznak. Mi a biztosíték arra, hogy a termelés elfogadja az új rendszerben képzett technikusokat? — Mi abbóil indulunk ki, hogy a tananyagban a közismereti tantárgyak 50-52, a szakmai tantárgyak 48-50 százalékos arányát mindenképpen megtartjuk. A technikusoknak ugyanis feltétlenül rendelkezniük kell általános műveltséggel. Szakmailag is többet kell tudniuk, mint a szakmunkásoknak, különben nem tudják betölteni a termelésirányító szerepet. A jobb minőséget elfogadja a termelés. Éppen ezért általában ötéves képzési időt tartunk szükségesnek a következő felépítéssel: a tanulók az első két évben főként az általános műveltséget és a tágabb értelemben vett szakmai alapozó tantárgyakat tanulnák. Azok a tanulók például, akik gépészeti pályára akarnak menni, a fizikát, akik vegyipari pályáira, azok a kémiát tabuinak nagyobb intenzitással. A második osztály végén minden tanuló alapvizsgát tesz. Ezt követően a tanulók — tizenhat évesen — dönthetnek érdeklődésük, képességük, tanulmányi eredményük alapján, hogy az érettségi mellé szakmunkás- bizonyítványt akarnak-e szerezni, vagy technikusok akarnak-e lenni. Különbözeti vizsgával gimnáziumba is átmehetnek. A szakmunkások és technikusok képzése ugyanis a harmadik osztálytól különválna. Ha szakmunkások akarnak lenni, akkor az érettségivel együtt szakmunkás-bizonyítványt is kapnak. Ha a technikustagozaton kívánják folytatni tanulmányaikat, akkor a negyedik év végén közismereti tárgyakból érettségi vizsgát kell tenniük, és az ötödik évben már nem tanulnának közismereti tantárgyat; hanem csak a technikusi munkakörhöz szükséges szakmai ismereteket. — Úgy hűlik, a tévében el is hangzott, hogy némelyek szeretnék a húsz évvel ezelőtti tecinikusképzést egy az egyben visszaállítani. Ez reális elgondolás vagy csak valamiféle nosztagia? — Ha valaki négy évben képzeli el a képzést, akkor van benne jó adag nosztalgia is. Valóiban vannak olyanok is, akik szorgalmazzák a négyéves technikusképzés visszaállítását. Azt mondják, hogy külön technikumokat hozzunk létre, ahová az általános iskolákból toboroznánk a tanulókat, és négy év után, tizennyolc évesen kész technikusokat bocsátana ki az iskola. Ez az elképzelés azért irreális, mert így a tanulók tizennégy éves korban kénytelenek lennének véglegesen dönteni az életpályájukról. Az pedig köztudott, hogy mind az egyénnek, mind a társadalomnak igen költséges a befejezett képzés utáni pályakorrekció. Nem véletlenül népszerűek mindenütt a világon azok a képzési formák, amelyek magukban hordozzák a pályamódosítás lehetőségét. Évente sok ezer fiatal jelentkezik műszaki szakközépiskolába. Terveink szerint a második osztály után (az ötéves változatnál) tehát közülük lehet kiválasztani azt a három-négyezer fiatalt, akik a technikusi tanulmányokra évente szükségesek és alkalmasak. A négyéves, az első évfolyamtól elkülönített képzésnél erre az oly fontos válogatásra nem volna lehetőség, mert akit egyszer 14 éves korában alkalmasnak találnának technikusnak, az megszerezné a bizonyítványt, még akkor is, ha közben nála alkalmasabbaktól venné el a technikussá válás lehetőségét.- Mi az oka annak, hogy húsz év után többen is „visz- szasírják” a technikusképzést? — Az ötvenes években — az iparosítás erősített ütemű fejlesztésének idején — a növekvő szakemberigény és a mérnökök viszonylag alacsony száma mellett a technikusok szerepe törvényszerűen felértékelődött. Technikusok tölhettek be mérnöki, főmérnöki és más vezetői munkakört is. Az ifjúság számára meg vonzerőt jelentett az a technikusképzés, amely egyidejűleg érettségit és az akkori körülmények között jól hasznosítható képzettséget adott. A technikumok számára a beiskolázásnál — mivel akkoriban jóval kevesebben tanultak középiskolában, mint ma - nagy volt a merítési lehetőség, a legjobb, a legrátermettebb tanulókat válogatták ki. Aztán jött az az időszak, amikor már elegendő üzemmérnök, mérnök került ki a főiskoláikról, egyetemekről, s megkezdődött — természetesen egyéb tényezők közrejátszásával - a technikusok szerepének leértékelődése. Most olyan képzésre van szükség, amely újra megbecsültté teszi a technikust.- Mikorra tervezik az új képzés bevezetését? — A levelezőknél 1984-ben, a nappali képzésben 1985-ben szeretnénk megkezdeni az oktatást. Addig a jelenben is működő technikusi minősítés marad érvényben. REHÁK FERENC Mikroprocesszorok, integrált áramkörök az iparnak Mint ismeretes, a kormány programot fogadott el a mikroelektronika fejlesztéséről. Az idén két vállalat, a Híradás- technikai Ipari Kutató Intézet és az Egyesült Izzó Félvezetők Gyára egyesülésével létrejött a Mikroelektronikai Vállaltat. Az új vállalat feladata olyan alkatrészek kifejlesztése, illetve gyártása, amelyek kis sorozatban gyártott berendezéseknek is fontos részét képezhetik. Fémezés után ellenőrzik az integrált áramköri szeleteket. Ülést tartott a MÉSZÖV elnöksége (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Tegnap a Fogyasztási Szövetkezetek Tóina megyei Szövetsége dr. Kálmán Gyula elnökletével tartotta soron következő ülését. A lejárt határidejű határozatokról és a két ülés közti idő-' ben tett fontosabb intézkedésekről szóló jelentés után a vezető testület azt vizsgálta, hagy az új vállalkozási formák alkalmazásának milyen lehetőségei vannak oz áfészeknél. A részletes előterjesztés csokorba szedte a jogszabály adta lehetőségeket, megjelölte a tennivalókat, az elnökség pedig ajánlotta az áfészek igazgatóságainak, hogy elemezzék az ipád és szolgáltatási tevékenységük jele-nllegi és az új működési formák szerinti hatékonyságát, s kezdeményezzék a ■szükséges intézkedések megtételét a meglévők hatékonyabb átszervezésére, új, gazdaságosan foiytat'ható tevékenységek bevezetéséreA személyzeti és oktatási osztály az áfész-dolgozók iskolai, szakmai, politikai végzettségének helyzetéről tájékoztatta az elnökséget. Az elmúlt 3 évben a középfokú iskolai végzettségűek aránya 17,5 százalékról 20,2 százalékra nőtt, a felsőfokú végzettségűek aránya 1,4 százalékkal stagnál, a 8 általános iskolai végzettségűek aránya 11,5 százalékról 8,6 százalékra csökkent. Az elmúlt 3 évben 21 főiskolát, egyetemet végzett diplomás létesített munkaviszonyt az áfészeknél, 11 fő pedig levelező úton szerzett felsőfokú végzettséget. A folyamatos szakmái -képzés él- lenére a dolgozóiknak csak 70,8 százaléka rendelkezik Oz előírt képesítéssel. A 3,3 százalékos csökkenés a fluktuációk következménye. Jelentősen -nő.tt az elmúlt években a politikai képzésben részt vevők száma- i-sj Politikai végzettséggel rendelkezik 443 fő, jelenleg 64 fő vesz részt politikai képzésben. összegezésként az elnökség úgy ítélte meg, hogy a VI. ötéves tervidőszakra ütemezett -képzés, továbbképzés jó ütemben halad;, biztosítottnak látszik a tervidőszak végére ütemezettek teljesítése; Negyedik napirendként az elnökség november 26-ára ö-sz- szehívta a- -szövetség küldöttközgyűlését, jóváhagyta a napirendeket, felkérte az előadókat a napirendek előterjesztésére, majd tájékoztatót fogadott el a takarékszövetkezetek I—III. negyedévi működéséről, gazdálkodásáról és döntött a takarékszövetkezeti kölcsönös támogatóisi alap felosztásáról. SZOBOSZLAI JENŐ A múzeumi hónap mérlege Vendégségben a mammutagyar Az októberi múzeumi hónap során a korábban megszokott, átlagosnál több, mint kétszer annyian keresték fel a megyei múzeum szekszárdi és vidéki kiállító-sálit, illetve vettek részt a különböző rendezvényeken. Más hónapokban 3100 körül 'jár a látogatóik szórna1, ami most 6700 fölé emelkedett, tanúsítva azt, hogy . nemcsak a hírverés és szervezés volt jó, hanem sikerült közérdeklődést kielégítő programokat is biztosítani. A megnyitásra, amint arról a maga idején hírt adtunk, Szakályba-n került sor október 3-án, ahol István József, a megyei tanács elnökhelyettese adta át a végre elkészült tájhá- za-t. A XVIII. századból származó épület a többszöri átépítések, -kiegészítések során létrejött századforduló környéki állapotot, az akkori középpa-rasz- ti életformát tükrözi. A megyei múzeum Palóoföldön történt bemutatkozását viszonozta a balassagyarmati múzeum kiállításával, mely Szekszárdon adott összegezést a palóc népművészetről. Simontornyán, a várbeli ismert k i áll í tó te re mb e n most is megtekinthető Ujváry Lajos, megyénkbe! festő-művész munkásságának számos szép darabja. Ez a kiállítás október 5- én nyílt. A 80 éves Illyés Gyula tiszteletére rendezett, egyben a múzeumi hónapot is záró, legnagyobb arányú kiállítás anyaga még hónapokig látható lesz a megyei múzeum emeleti -nagytermében. Ez a „Puszták népe — puszták világa” című, melynek anyagát — könyveket, bútorokat, szerszámokat, ruhadarabokat, fényképeket — három múzeum összefogásával sikerűit biztosítani. A tanítóképző főiskola tanárai és diákjai félórás diavetítéses, magnós, zenével és verseikkel kombinált anyagot állIitattak össze, mely a csoportos érdeklődők igényeinek kielégítését szolgálja. Remélhetőleg minél több iskoláét is, mert a múzeum valamennyi megyebeli oktatási intézménynek meghívó levelet küldött azzall a céllal, hogy az itt láthatókat bekapcsolják az oktatásba. A tervek közt szerepel a mai puszták lakóinak meghívá-sa is. Elsősorban a rácegresieké, de ugyanígy az ürgevá-rialké, akik féltve őrzött harangláb ju-kat kölcsönözték a kiállításra. A múzeum régóta folyó nyitottá -tétele jegyében rendezték a bonyhádi Petőfi Gimnáziumban a lengyelt kultúra anyagát bemutató, didaktikus célú kiállítást. A hellyi és környékbeli iskoláiknak a múzeum igazgatója és munkatársai 1—1 rendhagyó történelem órát tartottak. A mintegy 750 idelátogatott gyerekre tett nagy hatás elismeréseként épp e héten érkezett meg a bonyhádi Városi Tanács művelődésügyi osztályának köszönő levele a múzeumba. Népes közönséget vonzottak a múzeumi hónap során az előadások is. Október 12-én Feld István régész számolt be Simontornyán az ozorai ásatásokról. Ugyanitt október 29-é-n Czine Mihály irodalomtörténész Illyésről tartott előadást, amihez a Népszínház művészeinek megemlékező műsora csatlakozott. Szekszárdon október 15-én Komoráczy Géza asszirológus az ősvallásakról beszélt sok érdeklődő előtt. Nagyon sokan vettek részt a múzeum ezüstéi aranypénzeinek bemutatásával kombinált numizmatikai nyílt -napon is, melyre október 9-én került sor. Nem tartozik ugya-n közvetlenül a múzeumi hónap programjához, de itt említjük meg, hogy tegnap „vendégségbe ment” innen az a mammutagyar, melyet a paksi téglagyár Szabó János vezette munkásainak köszönhet az ősrégészet. A muzeológusok úgy vélték igazságosnak, hogy a helyszínen mutassák be restaurált formában azt a leletet, melynek megmaradása az itteniek lelkiismeretességének, tudomány- szeretetének és annak köszönhető, hogy tisztában voltak a leletbejelentési kötelezettséggel és annak eleget is tettek. A feltárás okozta keresetkiesésük szerény pótlására is, dr. Vadas Ferenc múzeumig-azgató ebből/ az alkalomból jutalmat adott át a téglagyáriaknak. O. I. Fotó: Cz. S. A több hónapos munkával restaurált agyar