Tolna Megyei Népújság, 1982. november (32. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-04 / 259. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek ! AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXII. évfolyam, 259. szám. ARA: 1,40 Ft 1982. november 4., csütörtök Mai számunkból A MÚZEUMI (HÓNAP MÉRLEGE (3. old.) JÁRÁSI 1FJÚMUNKASNAP (4. old.) A {KÖZOKTATÁS KÉRDÉSEI EURÓPA ÉNEKEL (5. old.) (5. old.) Losonczi Pál hazaérkezett Kuvaitból Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke és kísérete szerda reggel Kuvaitból hazaindult Bu­dapestre. IA magyar államfőt reggel Szalam-palotabeli szállásán kereste fel Dzsábir el-Ahmed el-Dzsabir esz-Szabah sejk. Ku- vait állam uralkodója, majd rö­vid eszmecsere után vele együtt hajtatott a repülőtérre. Itt ünnepélyesen búcsúztatták Losonczi Pált és kíséretét. A ikatonazerekar eljátszotta a ma­gyar és a kuvaiti himnuszt, az Elnöki Tanács elnöke fogadta a díszegység parancsnokának je­lentését, majd búcsút vett az em írtől. Amikor a magyar államfő beszállt az elnöki különgépbe, dÍ5zsortűz dördült el. A repülőtéri búcsúztatáson megjelent Szaad el-Abullaih el-Szalem esz-Szabah sejk, Ku- vait állam trónörökös miniszter- elnöke és a kuvaiti kormány számos tagja. Jelen volt Hor­váth Ernő, hazánk kuvaiti nagy­követe és a magyar kolónia tagjai. Szerda délután érkezett Bu­dapestre Losonczi Pál. Vele együtt visszaérkeztek kíséreté­neik tagjai : Hetényi István pénzügyminiszter, Garai Róbert külügyminiszter-helyettes, Mele- ga Tibor külkereskedelmi mi­niszterhelyettes és Simon Fe­renc, a Minisztertanács Tájé­koztatási Hivatalának elnök- helyettese. A fogadtatásra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Traut- mann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Katana Imre, az Elnöki Tanács titkára, Á'bra- ihám Kálmán építési és város- fejlesztési miniszter és Házi Vencel külügymirti szter-helyet- tes. * A látogatásról az alábbi kö­zös közleményt adták ki: Losonczi Pál, a MagyarNép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Dzsabir el-Ahmed el- Dzsabir esz-Szabah sejknek, Kuvait állam uralkodójának meghívására 1982. október 31. és november 3. között hivata­los látogatást tett Kuvaitban. A Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsának elnöke a két ország népeinek barátságát tükröző szívélyes fogadtatás­ban részesült. Losonczi Pál találkozott Szaad el-Abdullah el-Szalem esz-Szaibah sejkkel, Kuvait ál­lam trónörökös miniszterelnöké­vel és Szabah el-Ahmad el- Dzsabir esz-Szabah miniszter­elnök-helyettessel. külügy- és tájékoztatási miniszterrel. Fo­gadta a kuvaiti kormány pénz­ügyi és tervezési, kereskedelmi és iparügyi, távközlési, köz­munkaügyi, valamint villamos­ipari és vízügyi miniszterét és megibeszélést folytatott velük a két ország gazdasági és pénz­ügyi kapcsolatainak kérdései­ről. Losonczi Pál és a kuvaiti uralkodó tárgyalásai a kölcsö­nös barátság és megértés lég­körében folytak. A megbeszé­lések során mindkét fél kife­jezte, hogy elégedett a kétol­dalú kapcsolatok állandó fejlő­désével és hangsúlyozta, hogy az együttműködés különböző területein további erőfeszítése­iket tesznek azok fejlesztésére. A felek áttekintették az orszá­gaik közötti gazdasági kapcso­latok helyzetét és megelége­déssel állapították meg, hogy a gazdasági, kereskedelmi és technikai együttműködés zavar­talanul fejlődik. Egyetértettek abban, hogy további lehetősé­gek vannak a gazdasági és a pénzügyi kapcsolatok további elmélyítésére, különösen a vil­lamosítás, a közúti közlekedés, az élelmiszeripar, a vízgazdál­kodás, a mezőgazdaság és az iparosítás területén. A felék mély aggodalmukat fejezték ki a nemzetközi hely­zet romlása miatt és egyetér­tettek abban, hogy az emberi­ség egyik legfontosabb felada­ta a világbéke megőrzése. Hangsúlyozták, hogy minden erőfeszítést meg kell tenni a világ békéjének és biztonságá­nak erősítésére, a nemzetközi feszültség enyhítésére, a fegy­verkezési verseny megállításá­ra, különös tekintettel a nukleá­ris és egyéb tömegpusztító fegy­verékre. Hangsúlyozták, hogy fel kell számolni a válsággóco­kat, valamint a gyarmatosítás és a faji megkülönböztetés minden formáját. Határozott meggyőződésüket fejezték ki, hogy a nemzetközi kapcsola­tóknak a kölcsönös tisztelet, a belügyékbe való be nem avat­kozás, az erőszak alkalmazásá­ról való lemondás, a szuvere­nitás, a függetlenség és a te­rületi integritás elvernék tiszte­letben tartásán kell alapulniuk. A leszerelés és a legfonto­sabb nemzetközi kérdések te­rületén a felek az államok kö­zötti konstruktív, őszinte és ko­moly párbeszéd szükségességé­re hívták fel a figyelmet. Hang­súlyozták , hogy a nemzetközi problémák megoldó sóiban nö­velni kell az BNSZ szerepét. Dzsabir el-Ahmed el-Dzsabir esz-Szabah, Kuvait állam ural­kodója és Losonczi Pál rámu­tatott, hogy az európai államok fontos szerepet tölthetnek be a nemzetközi légkör javításában, és hogy fokozniuk kell erőfeszí­téseiket az európai kontinens békéjének és biztonságának megszilárdításáért. A két fél mélységes aggodalmának adott kifejezést a közel-keleti helyzet rosszabbodása miatt, apielynek oka Izraelnek az arab népek és az arab államok ellen folyta­tott, a megszállt arab területek bekebelezésére irányuló agresz- szív, terjeszkedő politikája. Hangsúlyozták, hogy a közel- keleti válság tartós és igazsá­gos rendezése csak úgy lehet­séges, ha helyreállítják a palesz­tin nép elidegeníthetetlen nem­zeti jogait, beleértve jogát az önrendelkezésre 'és arra, hogy létrehozza saját földjén függet­len államát, továbbá, ha Izrael kivonul az 1967 óta megszállt összes arab területekről. Meg­erősítették, hogy támogatják a PFSZ-t, a palesztin nép egye­düli törvényes képviselőjét. Hangsúlyozták, hogy a PFSZ- nek részt kell vennie a közel- keleti konfliktus igazságos és tartós rendezését célzó minden erőfeszítésben. A kuvaiti fél nagyra értékelte a Magyar Népköztársaságnak az arab né­pek ügyét támogató állásfogla­lásait. Áttekintve a fezi csúcsértekez­let eredményeit, Losonczi Pál méltatta azok jelentőségét és az arab országok együttes fel­lépése folytatásának fontossá­gát. A felek határozottan elítél­ték Izrael Libanon elleni agresz- szióját, a libanoni belügyekbe történő szüntelen beavatkozási kísérleteit, valamint a polgári lakosság elleni kegyetlen vé­rengzést, amelynek során Nyu- gat-Bejrútban libanoniak és pa­lesztinok ezreit ölték meg. Meg­erősítették, hogy támogatják a béke és stabilitás helyreállítá­sát Libanoniban és hogy Liba­non törvényes 'hatóságainak égisze alatt helyreálljon az or­szág biztonsága, szuverenitása, függetlensége, területi sérthetet­lensége és egysége. A nemzetközi gazdasági hely­zet áttekintése során rámutat­tak, hogy elő kell segíteni a fej­lődő országúik gazdasági előre­haladását és aláhúzták, hogy erőfeszítéseket kell tenni egy olyan új nemzetközi gazdasági rend létrehozására, amelyben érvényre jut az egyenlőség és a demokratizmus, az igazságosság alapján minden országnak sza­vatolják, hogy szabadon rendel­kezzék természeti kincseivel. A felek nagyra értékelték a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnöke Kuvait állam­ban tett látogatásának eredmé­nyeit és kifejezték meggyőződé­süket, hogy a látogatás hozzá­járul a két ország barátságának erősítéséhez, együttműködésük fejlődéséhez. Losonczi Pál őszin­te köszönetét fejezte ki a kuvaiti népnek és a kuvaiti vezetőknek a meleg fogadtatásért és ma­gyarországi látogatásra hívta meg Dzsabir el-Ahmed el-Dzsa­bir esz-Szabah sejket, Kuvait ál­lam uralkodóját, aki a meghí­vást örömmel elfogadta. New York, ENSZ Magyar felszólalás Az ENSZ-közgyűlés politikai és biztonsági kérdésekkel fog­lalkozó 1. számú bizottságának áltailónos vitájában kedden fel­szólalt dr. Prandler Árpád nagykövet, a magyar küldöttség tagja. Szorgalmazta, hogy a jelenlegi ülésszak fogadjon el olyan határozatot, amely meg­gyorsítaná a vegyi fegyverek eltiltását kimondó szerződés kidolgozását és elfogadását. A világűrben fenyegető fegy­verkezési hajsza témájára áttér­ve a magyar diplomata elisme­réssel szólt arról az 1967-ben aláírt szerződésről, amely tiltja nukleáris és más tömegpusztító fegyvereknek a világűrbe jut­tatását. Egyben rámutatott, hogy a kozmosz teljes demili- tarizá'lása végett mielőbb meg­egyezésre kellene jutni min­denfajta fegyvernek a világűr­ből való kitiltása kérdésében. A szocialista országok — ál­lapította meg — ez irányban tevékenykednek a genfi lesze­relési bizottságban, ám a nyu­gati államok az egész problé­makört csupán egyetlen kérdé­sére — a műholdelhórító rendsze­rek megelőzésére vagy eltiltásá­ra — igyekeznek leszűkíteni. A magyar küldöttség nem tagad­ja ez utóbbi fontosságát. Mind­amellett úgy véli, hogy ez a sok közül csupán egy vonatkozása a világűrben fenyegető fegy­verkezési hajsza megakadályo­zásának és az egész témakör­nek, amelynek minden vonatko­zását csak egy átfogó szerző­dés keretében lehet megolda­ni — hangsúlyozta dr. Prandler Árpád. Kádár János és Franz Múlni találkozója Kádár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első titká­ra szerdáin, a Központi Bizott­ság székházában találkozott Franz Muhrival, Ausztria Kom­munista Pártjának elnökével. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón véleményt cseréltek a nemzetközi élet főbb kérdé­seiről, vallaimint a nemzetközi kommunista és munkásmozga­lom helyzetéről. Megerősítették pártjaiknak a hagyományosan jó együttműködésre és a ma­gyar—osztrák kapcsolatok to­vábbi fejlesztésére irányuló tö­rekvését. A találkozón részt vett Hans Steiner, Ausztria Kommunista Pártja Központi Bizottsága tit­kárságának tagja és Szűrös Mátyás, az MSZMP KB tagja, a külügyi osztály vezetője.. Grisa Filipov befejezte magyarországi látogatását Grisa 'Filipov, a Bolgár Mi­nisztertanács elnöke és kísérete magyarországi programjának utolsó napján látogatást tett a dunavarsányi Petőfi Mezőgaz­dasági Termelőszövetkezetben. A vendégeket elkísérte Veress Péter külkereskedelmi miniszter, Roska István külügyminiszter­helyettes és Sebestyén Jenő, ha­zánk szófiai nagykövete. A termelőszövetkezet központ­jában Magyar Gábor mezőgaz­dasági és élelmezésügyi minisz­terhelyettes és Tresser Pál, a gazdaság elnöke fogadta a lá­togatókat. A termelőszövetkezet elnöke tájékoztatást adott a gazdaság tevékenységéről. A vendégek nagy érdeklődéssel hallgatták a beszámolót első­sorban azért, mert a dunavarsó- nyi tsz természeti adottságai hasonlítanak számos bolgár gazdaságéhoz. A kedvezőtlen viszonyok is arra késztetik a szövetkezetei, hogy azökat a ter­melési ágazatokat fejlessze, amelyek nyereséget hoznak. Az elmúlt tíz évben például több mint (hatszorosára növelték a tejtermelést, és felépítették Európa egyik legnagyobb nyúl- tenyésztő telepét. A látogatás alkalmával a bolgár vendégek hangsúlyoz­ták: a 'két ország bővülő gazda­sági kapcsolataiban fontos sze­repe van a mezőgazdaságnak. A jövőben az eddigieknél hatá­rozottabban szükséges töreked­ni arra, hogy az egyik ország­ban elért eredmények — a ter­melési tapasztalatok cseréje út­ján — a másikban is minél ha­marabb körkinccsé váljanak. A tájékoztatót követően Grisa Filipov és kísérete megtekintet­te a gazdaság létesítményeit, majd a vendégék a déli órák­ban visszautaztak a fővárosba, ahol látogatást tettek az In­transzmas magyar-bolgár ve­gyesvállalatnál. Grisa Fi li pavat - oki Lázár György és Roska István társa­ságában kereste fel az Intransz- mas budapesti székházát — Gá­bor András ipari miniszterhelyet­tes, s az Intranszmos magyar tagvállalatának vezetői fogad­ták, és tájékoztatták az 1964. óta működő szervezet tevékeny­ségéről, eredményeiről. A vál­lalat elsősorban raktárak terve­zésével és kivitelezésével, szállí­tópályák építésével foglalkozik. Termékeit Bulgárián és Magyar- országon kívül elsősorban a Szovjetunióban és az NDK-ban értékesíti, de az utóbbi évek­ben több üzletet kötött a tőkés piacon is. Grisa Filipov felhívta a figyel­met arra, hogy még számos, ki­használatlan területe van az (Folytatás a 2. oldalon.) Ellenállók, antifasiszták baráti találkozója Tegnap délelőtt a Magyar Ellenálllak, Antifasiszták Szö­vetsége Tolna megyei tagjainak részvételével a megyei pártbi­zottság székházóban baráti ta­lálkozót rendeztek. Ez évben másodízben került erre sor, elő­ször a nyár folyamán hívták össze őket, tájékoztatni a szer­vezeti változásokról, miszerint a Magyar Partizán Szövetséget átszervezték, és „örökébe" a Magyar Ellenálllak, Antifasisz­ták Szövetsége lépett. Most pe­dig az tette időszerűvé a talál­kozót, hogy megérkeztek az új tagsági igazóiványok. Dr. Rúzsa János, a megyei pártbizottság osztályvezetője köszöntötte a résztvevőket — köztük dr. Kovács Gyulát, a szövetség országos elnökségé­nek tagját és dr. Péter Szigfri­det, a megyei pártbizottság titkárát — majd ünnepi beszé­dében méltatta a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 65. évfordulóját. Ezután dr. Péter Szigfrid adta át az új tagsági igazolványokat, majd dr. Ko­vács Gyula mondott köszönetét a pártbizottságnak a szövetség munkájának segítéséért. Az ünnepséget baráti beszél­getés követte: Dr. Péter Szigfrid átadja az új tagsági igazolványt a bonyhádi Beréti Istvánnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom