Tolna Megyei Népújság, 1982. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-20 / 273. szám
6 Képújság 1982. november 20. Nagy Attila színművésszel I- Nem szokás halálévfordulókról megemlékezni, Arany János esetében mégis kivétel történt. A Petőfi Irodalmi Múzeum újszerű, látványos kiállítást rendezett, az Új írás októberi száma teljes terjedelmében a költőről, műfordítóról, a tanárról szólt. A Radnóti Miklós Színpad pedig Toldit, Arany János „legbizakodóbb, legboldogabb" művét tűzte illetve tartja műsorán Nagy Attila előadásában. Ez adott alkalmat mostani hét végi beszélgetésünknek is. Mikor találkozott először a Toldival? — Általában minden színinövendék a főiskolán találkozik vele igazán. Arany János a beszédképzés anyagólban, mint a tiszta, népi, magyar beszéd atyamestere szerepel. Szövegei nemcsak elbeszélő költemények, hanem nagyon drámaian szerkesztett, színes, fordulatos anyagok, amelyekben egy-egy növendék a vizsgán jól megmutathatja képességeit. Úgyhogy ott találkozik vele az ember először. I — Olyan választ reméltem, hogy már általános vagy középiskolás korában megismerte Toldi szép históriáját és akkor a beszélgetésünket - ha kissé sablonoson is - a szülőhelyről, Pácinról indíthattuk volna ... — Középiskolában — én azt hiszem — ez megmarad a kötelező irodalmi anyag közönyében. Nekem akkor a Toldii estéje volt a kedvesebb olvasmányom, nem pedig a Toldi, ami úgy harmincéves korom körül jutott a ranglista élére. Talán azért, mert a Toldi estéjének a melankóliája a kamaszmelankóliához közelebb állt a kicsit kesernyés életbölcse létévé!. Magában a tizenkét énekes Toldiban lévő emberi derű a létnek, ko nf lifctu sökna k, he! yzete k n e k bölcs humorú szemlélete már egy érettebb, felnőttebb látásmódot igényel. Szülőfalumról...? I- A lexikon szerint Pácin a sátoraljaújhelyi járásban található, kétezerötszáz lakosú község. — Ma már lehet, hogy ennyien lakják, de akkor még nagyon kicsi volt. igy felnőtt fejjel két-három éles képet őrzök a faluról. Apám, anyám falusi tanító volt és amikor a háború szele Magyarországon is leb- bent, őket először a felvidékre, majd Bácskába helyezték, így hamar szétszakadt a szülőföldemmel való kapcsolat. A falura úgy emlékszem, hogy tele volt zsúptetős házakkal és egyszer az egész Tatár utca leégett. Villámcsapás volt és a szélvihar végigfújta a füzet az egész utcán. Egy másik emlékem pedig, amikor a házunk előtt egy becsiccsantott paraszt- ember ostorral verte a lovait. Iszonyatos hatással volt rám, ahogy fogta a lovak szárát, szemben állt velük, azok pedig valami elviselhetetlen hangon visítottak, nyerítettek. A lovak verése után én nagy bánatomban elindultam Hüvelyk Matyi országába ebből a világból, ahol ütik a lovakat... Pácin határában folyik a Korcsa, mögötte egy nagy nádassal és én arra indultam. Este anyáznék hazaértek és nem találták a kisfiúkat sehol. Valamikor későn egy halászó ember vitt haza, akinek a ladikjában aludtam. — Toldinak is a nádas jelentett menedéket, hiszen a negyedik énekben ez áll: „bujdosik az éren, bujdosik a nádon." Visszatérve Toldihoz és Arany Jánoshoz, tudjuk, hogy a költő maga is próbálkozott a szinészmes- terséggel. ön, hogyan került a szinészi pályára? — Az életre úgy készültem, hogy író leszek. Tizenhat éves koraimtól rendszeresen írtam is elbeszéléseiket, verseket. A fiatal íróik szövetségének tagja is voltam. Szerelmes lettem egy kislányba, aki mindenáron színésznő szeretett volna lenni. Elkísértem a felvételijére. Közben engem is meghallgattak. Másnap reggel az újságiból - anyám nem kis megdöbbenésére - megtudtam, hogy engem vettek fel a főiskolára. Az eltelt huszonöt esztendő azért azt igazolta, hogy jól választottam, mert soha életemben nem bántam meg.- Ezt igazolják a szakmai elismerések is. Kétszeres Já- szai-dijas színművész. Az elsőt 1968-ban, a másodikat 1972-ben kapta. A szép magyar beszédért járó Kazin- czy-dijat pedig 1979-ben vette át. Társadalmi választás alapján pedig a Színházművészeti Szövetségben a szinésztagozat elnöke már nyolcadik éve. — Kollégáim engem választottak a szakterület „faltörőko- sának". I — Hű maradt a költészethez, a versekhez. A Thália Színháznak 1964 óta tagja. Ez is feltételez valamiféle hűséget... — Alaptermészetem a hűség. Nem úgy látom a színészi sorsot, hogy abban a látványos dolgok a lényegesek. Az ember számára sokkal fontosabb az, hogy önmagában hatadjon előre. Ennek nem feltétele, hogy folytonosan cserélje a színházat, amelyben él. Sőt, az elmélyült művészi munkának — szerintem az idegen környezet a hátrányára van. Engem a színház művészetében is az élet dolgai, a társadalom dolgai, a politikum dolgai érdekelnek. Bbben a színházban pedig sok olyan dolog történik, ami ezt az érdeklődésemet kielégíti, sokszor nagyon magas szinten is. I- Sokat játszik színházban, rádióban, televízióban, filmen. Elfoglalt embernek tekinthető, hiszen a pódium- műfajjal is foglalkozik. — Az emberben fölhalmozódik rengeteg olyan mondanivaló, ami szubjektív. Ezeken az önálló estéken kovácsolni lehet mindazt, amli az emberben az élet dolgairól forog. A szubjék- tév lényem kiteljesedéseként érdekel az előadóművészet. I- Azt mondta az előbb, hogy az élet dolgai, a társadalom dolgai, a politikum dolgai érdeklik a színművészeiben. Megtalálta ezeket a Toldiban is? — A Toldiiban a lényeges az, hogy egyedül van. A huszadik században pedig iszonyatosan sok ember személyi létélménye, hogy magában van. Ez a magányosság a legtöbb embert rémülettel tölti el. Toldi nem abban hős, hogy legyőzi a csehet. Az emberi vállalkozó képesség, a tűrőképesség, a felfogóképesség az, ami Toldit modern hőssé teszi. Az emberi érzések mélysége, a ragaszkodások, ahogy szereti az anyját. Ezek teszik aktuálissá. — A Köznevelés című hetilapban a középiskolások nemzeti szinházbeli botrányos magatartásáról olvashattunk. A Film Színház Muzsika egyik októberi száma Nagy Attila Toldijáról ezt Írja: „nemcsak a vadóckorú közönség megfogásáért méltatjuk . . ." — Az ember, ha mesét mond — mint a Toldi -, a nézőkhöz beszél. A Bánk bán mint egy klasszikus darab, hermetikus. Cselekménye a partnerek között, a szereplők között játszódik le. Ért a nézőtéren ülő ember vagy tudomásul veszi, vagy senki sem foglalkozik az ő lekötésével, megragadásával, hanem a cselekmény művészi, reális megvalósításával. Könnyebb így kívül maradni. Egy pódium esetében effektive a nézőkhöz beszélek. Inkább jóhiszemű embereknek kellene színházba járni, mint fegyelmezetteknek. Az illemtudás az gyilkosabb dolog'a színház számára, mint a szeretet, ha faragatlan is. Ba a szeretet fölháborodik, mért ne dobáljanak paradicsomot? Ha tudom, hogy szeretettel jöttek és én visszaéltem a szeretettel?! Bár a Nemzetiben nem erről volt szó. A lényeg a színházi nézőtéren nem a jólnevektség, a fegyelem, hanem a közös játék iránti szeretet. (Ennek az érzelmi állapotnak a művelésével foglalkozunk a legkevesebbet. I — Az úgynevezett rendhagyó irodalomóráknak lehet célja ez is?- Igen ! Meg azért is fontosak ezek az irodalomórák, mert az oktatás dominánsan adatokat tanít. Márpedig véleményem szerint nem az a fontos, hogy Thomas 'Mann mikor született. Nem a lexikális adatok a fontosak, hanem az a lényeges vonása, amivel a többi ember életébe beleavatkozott. Ez a beavatkozás a művészek részéről művekkel történik. József Attiláról például hiába olvassa el valaki az összes róla szóló tanulmányt, nem fog annyit tudni József Attila lényegéről, mintha József Attila költészetével ismerkedik meg. Azzal ahogy az anyjáról, a szerelemről, a társadalomról beszélni tud, azzal, ahogy a felelősség kérdését fölveti, az életemet többé teheti. Az élet helyzeteiben tanácsot adhat. Azzal, hogy Horger Antal úrral összeveszett, én semmit nem tudok az életről. Azt hiszem, elkövetjük azt a hibát, hogy a mellékesből tanuljuk a túl sokat és maga a mű csak adalékanyagként szerepel, szemelvényként. A rendhagyó irodalomóráknak az a léhetősége, hogy a lényegre terelje a költővel kapcsolatban a figyelmet. Ez a lényeg nagyon fontos, mert az embert a világban a legkevesebben tanítják élni. Mindenki szakmára tanít bennünket... Arra, amivel majd a kenyerünket fogjuk megkeresni. Van azonban olyan időnk is, amiben boldognak kellene lenni. Mestereinek kellene lennünk a barátkozásnak, a szeretetnék, a családfenntartásnak, a gyereknevelésnek, hagy boldogok legyünk, de ezzel senki nem foglalkozik. Az irodalom évezredek óta a létezés művészetével foglalkozik. Aki tehát a művekre figyel, az élni tanul. Érezni tanul, eszményt alkotni tanul. A jó vers a bölcseletek legeszen- ciálisabb megfogalmazása. Költészetről beszélni, szellemi szeánszokat összehozni mindig nagyon fontos. Nem az előadóművészhez, nem a költőhöz, hanem önmagához kerül közelebb az ember. A megélt jó és rossz dolgokhoz, amikre reagálunk. I- George Bemard Shaw szerint: a művész a társadalom érzékszerve . .. — Igen. Igaza van. Én a tehetség lényegén azt a fajta emberi érzékenységet, szenzibili- tást értem, ami képes bizonyos igazságok felismerésére, fogalomalkotásra. Mert az élmény hatására az emberben az élménnyel kapcsolatos fogalmak is születnek. Tehát ha az ember ilyen érzékszerv, akkor kötelessége a kommunikálás. Hiszek az ihletben. Az író az élet alapélményeiből1 emeli kl a művet, míg a színész a művek tengeréből. A megjelenítés a feladatunk nekünk színészeknek. A kiemeléssel, azzal1, hogy mit tart fontosnak, mit emel reflektorfénybe, azzal is alkot az ember. Amihez szükség van az ihletre.- Tudnunk kell nagyon sok dolgot. Én egyetlen szomorú dolognak érzem, hogy az ember soha nem képes annyit tanulni, mint amennyi dolgot tudni kellene ohhoz, hogy felelősen nyilatkozzon azokról a dolgokról, amik érdeklik, amikről már vannak következtetései, amikről vannak meggyőződései. Mi felnőttek is nagyon sokszor bebizonyítjuk, hogy az élet dolgaiban dilettánsak vagyunk. Elrontott házasságainkkal, elveszített gyermekeinkkel, széthullott ba rátság ai mkkal.... I — Ezek ismeretében, tudatában, hogy alakult az ön egyéni, családi élete? — Én 1962-iben nősültem meg. Született egy lányom, ő orvostanhallgatónak jelentkezett. Köziben a feleségem tizenkilenc évi házasság utón csontrákban meghalt. Utálna közvetlen volt egy infarktusom. Egy darabig beteg' voltam, és akkor - mivel én vagyok az élet legnagyobb mázlistája ezen a földön - összetalálkoztam egy emberrel, a kezelőorvosomal, dr. Re- deczky Ágotával, aki számomra a teljes feltámadás lehetőségét hozta. Másfél évvel ezelőtt ösz- szeházasodtunik. Újra a lábamon állok, egészséges vagyok, boldog vágyók, kiegyensúlyozott vagyok. I — Továbbra is minden jót kívánva köszönöm a beszélgetést. DECSI KISS JANOS Múltunkból Az elmúlt esztendőkben egyre nagyobb érdeklődés nyilvánult meg a Tolna megyei Levéltárban őrzött történelmi források iránt. Mind többen keresik fel az intézményt, hogy segítséget (kérjenek szakdolgozatuk elkészítéséhez, a helytörténeti kutatások eredményeit az itt őrzött dokumentumok segítségével ellenőrizzék, gazdagabbá tegyék az adott község történetéről addig, szerzett ismereteket. Találunk a kutatóik között időseket, s közülük nem egy már túl van a nyolcvanon, s akadnak egészen fiatalok, akik helytörténeti vetélkedőhöz kérnék segítséget a levéltár dolgozóitól. A minap, az eayik pénteken és szombaton mintegy 60 diák kereste fel rövid néhány óra alatt az intézményt, hogy a megyeszékhely történetére vonatkozó kérdésekre pontos választ kapjanak. Az is előfordul, hogy a levéltárosokat késő este a lakásukon keresik fel a lelkes fiatalok kérdéseikkel. Noha a kutatásra vonatkozó előírások,. szerint csak 18. életévüket betöltött személyek kaphatnak kutatási engedélyt, mindig lehet megoldást találni arra, hogy a fiatalok saját munka eredményeként találják meg a kívánt adatokat. A levéltár mintegy 5000 méternyi iratot őriz. Válogatási lehetőség van bőven. 'Felsorolni is lehetetlen, hogy mi mindenre lehet kutatni. Az alábbiakban ismertetünk néhány dokumentumot, amelyet a Tolna megyei Levéltár őriz. NEM LETT A MEGYE SZÉKHELYE PINCEHELY A megyeszékhely egyik .reprezentatív épülete a megyeháza. Mintegy másfél évszázada uralja a környéket. Sok terv, elképzelés született már korábban is arra, hogy hal tegyen a megye székhelye és hol legyen a megyeháza. Ismereteink szerint az első elgondolást 1718-ban fogalmazták meg. Úgy tervezték a megye nemes urai, hogy Pincehely megfelelne megyeszékhelynek és ott épülhetne fel a megyeháza is. Ezért 1718. július 26-án kelt levelükben arra kérték Esztenházy Antal grófot, hogy juttasson helyet Pincehelyen a megyeházának. A gróf hamar döntött. Úgy vélte, nem lesz rossz, ha a megye ügyeit az ó birtokán épült épületben intézik, ott jelennék meg rendszeresen a .rkorok és rendek”. Ezért hamar eleget Is tett a kérésnek, s 1720. február 6-án meg Is kötötték a szerződést. Ennek értelmében a gróf hozzájárult ahhoz, hogy a megye az ő birtokán építse fel a megyeházát és a megye börtönét. Kikötötte azonban, hogy földesúri és pallosjaqát ez a helyzet nem érintheti. Feltétele volt még, hogy: „ . .. úgy mint Somogy megyében, ha neki mint uraságnak, rabjai lennének, azokat a létesítendő börtönben a megye rabjaival együtt a megyei hajdúk fogják őrizni, mindazonáltal a földesúri prefektus intézkedései szerint. Ha pediglen a megyének a hajdúik és a rabok részére gabonára, vagy à lovak részére abrakra lesz szüksége, art a megye az uradalomtól fogja beszerezni és az uradalmi malomban őrölted meg.” Végül az átengedett telek utóin — földesúri jog elismeréseképp — a vármegye évenként egy-egy körmö- oi arany jelképes bért fizet. Hosszú évtizedek teltek el ezt követően, amíg a megyének lett székhelye és ez - Szekszárd. Nem tudjuk, miért került le a napirendről Eszterházy Antal gróf kedvezőnek mutatkozó ajánlata. Ha Pincehelyből nem is lett megyeszékhely, azért megjegyezzük, hogy a község évszázadokon át a környező települések vonzásközpontja volt, az itt folyó politikai élet kisugárzott Ozorára, Tolnanémedi- re, Kis- és Nagyszékelyre, esetenként még Simontornyára is. A GONOSZTEVŐT A HATÓSÁG KEZÉRE KELL JUTTATNI... A nemesi megyegyűlésnek sok gondja lehetett a XVIII. században a gonosztevőkkel, a gyújtogatókkal. Számos esetben hozott statútumot (szabályrendeletet), amelynek >a törvény- ellenes cselekedetek megakadályozása és a tetteseknek kézre- kerítése volt a célja. 1723. május 24-én a megyegyűlés úgy határozott, hogy: „mindenütt éberen figyelni kell, minden falu figyelni tartozik — semmiképpen nem egyetértve a gonosztevőkkel, illetőleg azok dolgát nem elősegítve — (amit Isten kegyesen tartson távol), ha tűzvész támadna, a tűz- őltás után ónnak okát a falu kikutatni, kivizsgálni tartozik, hogy a gyújtogató kézrekeríthe- tő Jegyen.” Komoly figyelmeztetést intéz a lakossághoz a megyegyűlés, és mindenkinek meghagyja, hogy: „a gonosztevőt a hatóság kezére keli juttatni és senki a rablóknak — gyújtogatóknak — kenyeret, vagy más élelmet kiszolgáltatni, vagy nekik szemet hunyni, fővesztés terhe mellett ne merészeljen ; ellenkezőleg, szálljon velük szembe." S hagy mindenki tudomást szerezhessen énről a szigorú rendeletről, meghagyta a gyűlés, hogy (hirdessék ki a főszolgabírók minden községben. RÉSZLETEK AUGUSZ ANNA NAPLÓJÁBÓL Liszt Ferenc többször tartózkodott Szekszárdim, vendégeként a zenebarát Augusz Antalnak. A vendéget rajongásig tisztelte a 18 éves Augusz Anna, dki naplójában többször is hosz- szú oldalakat szentelt az eseménynek. Idézünk a naplóból: „1865. szeptember. Liszt abbé volt szíves nálunk Szekszárdon egy hetet tölteni. Századunk e legnagyobb és legnemesebb emberének látogatása olyan nagy öröm és boldogság volt számunkra, hogy megpróbálom újra feleleveníteni a vele töltött boldog pillanatokat azért, hogy ezek az egész életre szívünk legmélyébe vésett drága pillanatok, ezek a kellemes emlékek, írásba is foglaltassanak. Bár mindenkinek kikiálthattam volna egész családunk és velünk együtt Szekszárd városának örömét, mikor 1865. szeptember 2-án e szavakat hallottuk: Liszt abbé érkezik! És valóban néhány pillanat múlva a kocsi, mely oly drága személyt hozott magával, berobogott hazunk tornácán: a jó Liszt abbé és kísérete, lánya Cosima, Bü- low báróné, báró Bülow, Reményi Ede, Plotényi Nándor és Rosthy Pál urak szálltak ki belőle. Nem tudnám leírni mindnyájunk boldogságát, mikor élő szóval üdvözölhettük lisztet, és örülhettünk a viszontlátásnak. Nem lehet leírni azt a kimondhatatlan jóságot, ami nemes arcáról sugárzik, angyali mosolyát, ha időnként lányára néz, vagy hazizá intézi szavát. Úgy tetszik, mintha nemes lelke állandóan saját, fennséges páratlan melódiát hallgatná. Nagy jósága és megértése nemcsak barátai, de mindenki iránt érvényesüli, nemcsak zenében, hanem a szívekben is uralkodik! Minél jobban megismerjük, annál jobban átérezzük a tiszteletet, mellyel mind lángelméjének és lelki nagyságának, mind szép zenéjének tartozunk." A naplóban részletesen olvashatunk arról, hogy egy este nagy tömeg gyűlt össze Liszt tiszteletére. „Liszt viszonzásul a jóakaratú fogadtatásért a szív bensőséges nyelvén akar hozzájuk szólni és nekik melódiákkal válaszolni. Liszt tehát a zongorához ült és Reményivel magyar rapszódiákat adott elő, majd grandiózus módon játszották el Bülöwvü! négyfcézre a Rá- kóczi-induíót; nemes vonásai nagy jóságot és időnként élénk örömet tükröztek. Miikor a hangverseny véget ért, a tömeg megújuló éljenzéssel vonult vissza. A dalárda két zászlóval tisztelgett: az egyiken Éljen Liszt Ferenci, a másikon Éljen a haza! felírással”. A napló a Tolna megyei Levéltár féltett kincsei közé tartoK. BALOG JÁNOS
