Tolna Megyei Népújság, 1982. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-16 / 269. szám
I f NOVEMBER 16 KEDD Névnap: Ödön A Nap kél 6.50 - nyugszik >16.08 órakor A Hold kél 7.22 - nyugszik 16.53 órakor Kilencven évvel ezelőtt, 1892. november 16-án született, és 86 éves korában, 1978-ban hunyt el Kuo Mo-zso, nemzetközi Lenin-békedijjal kitüntetett kínai író, műforditó, elbeszélő, a modern kínai iro dalom egyik legismertebb alakja. I I 4 I 1 I I I I I I I I I I A A TESTNEVELÉSI Főiskola december 4-én nyílt napot rendez. A progrdm: Tájékoztató a félvételi vizsga követelményeiről. gyakorlati bemutató a felvételi vizsga anyagából. A szervező bizottság várja a budapesti és vidéki közé pi skálák harmadik és negyedik osztályos tanulóit, valamint a már érettségizett fiatalokat, akik a Test- nevelési Főiskóla tanári szak nappali tagozatára szeretnének jelentkezni. A nyílt nap helye és kezdete: Testnevelési Főiskola, Bp. XII., Alkotás utca 44., edzőcsarnok aula, reggel 8 óra. Tornacipőt mindenki vigyen magákra I.-o NAPRENDSZERÜNK talán legismertebb üstököse, a Halley legközelebb 1986 elején kerül a Nap közeiébe. Kutatásának előkészületei már több éve megkezdődtek és jelenleg is teljes lendülettel folynak. E munkák egyeztetésére, az elméleti' modellek egybevetésére, valamint az eddig végzett tevékenység ismertetésére kezdődött hétfőn ötnapos nemzetközi üstökös kutatási konferencia a Magyar Tudományos Akadémián. A tanácskozáson -amelyet oz MTA Központi Fizikai Kutatóintézete és a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége rendez - 25 ország több miiint Î50 kutatója vesz részt, köztük az űrkutatás és a csillagászat számos világhírű személyisége. # FELLINI hétfőn új film forgatásába kezdett három évvel a Magyarországon is nagy sikerrel játszott Nők városa után. Az „És a hajó halad” című film forgatókönyve már két éve elkészült, de a forgatás különböző - főképp anyagi - ökokból csak most kezdődhet meg. Az olasz—francia koprodukcióban készülő filmet „95 százalékban” az olasz Hollywoodnak számító Ginecitta öt óriási stúdiójában forgatják - mondta újság íróknak Fell ini vasárnap Rómában. # A TOLNATOURIST kirendeltséget nyitott az elmúlt hét végén Bonyhádon, a város és könnyeiké idegenforgalmi igényeinek jóbb kielégítése érdekében. O JAPÁNBAN hétfőn felavatták az ország harmadik, 270 kilométer hosszú szakaszon közlekedő gyarsvosútját. Az új vonói szakaszon 'huszonihárom alagút ta Iá I ható, köztük a világ leghosszabb, 22,2 kilométer hosszú vasúti alagútja. A japán szuperexpressz óránként 210 kilométeres sebességgel halód az új pályán, és ötven perc alatt teszi meg az Omija és Niigata közötti távolságot. A vasúti pályát 1985-ig meghosszabbítják a japán fővárosig. Az építkezés tizenegy évig tartott és 1700 milliárd jenbe (6,3 milliárd dollár) került. A Népzenei Hangos Újság melléklete jelentkezik 8 óra 57 perckor a Kossuth rádióban. A tartalomból: A nemzetiségi együttesek pécsi hangversenyéről — Hanglemezszemle. — Új felvételek — Budapesti konferencia Afrika folklórjáról. A televízió 2-es programja 20 óra 1 perctől sugározza az Antonioni — Antonioniról című olasz riportfilmet. Lino Miccihe riportja az olasz televízióban bemutatott Antonioni-sorozat után készült. Ezért olyan filmekről is szó esik benne, amelyeket a magyar nézők nem ismernek. A beszélgetés azért nem érdektelen azok számára, akik látták és szeretik a nagy rendezőt, mert a riportban pályájáról, művészi szándékairól, társadalmi hovatartozásáról is beszél — tv-sorozatá- nak vetítése előtt. + EGYNAPOS vágányzár lép életbe ma a Győr—Sopron— lEbenfurti Vasúttársaság Győr— Sopron közötti fővonalán, Enese és Győr között. A vágányzár számos személy- és gyorsvonatot érint, egyebeik között a reggel, a Déli pályaudvarról Sopronba közlekedő Lővér expressz, a Sopronból Miskolcra induló délelőtti gyorsvonat és oz ugyancsak Sopronból délben Budapestre közlekedő gyorsvonat utasait. Az utasokat a vágányzár időjén Győr és Enese, Valóimlnt Enese és Győr között vonótpótiló autóbuszok szállítják. 'v. VASKAPU a sajtóházon. Szekszárd város vezetői és a megyei lapkiadó vállalat igazgatója a Hazafiás Népfront kezdeményezése nyomán hozzájárultak ahhoz, hogy a leendő sajtöház déli falán helyezzék el azt az ipartörténeti becsű emléket, mely korábban a nyomda mellett a dr. Nagy-féle ház része volt. A 15 mázsás kovácsoltvas kaput a költségvetési üzem Rózsa Ferenc szocialista brigádja restaurálta. A régi ko- vácsmesterék remeke az Augusz- ház mögötti tér hangulatos eleme lesz és egyben kortörténeti dokumentum. * ELSÜLLYEDT egy 1600 tonnás teherhajó vasárnap az Atlanti-óceánon a Scilly-sziige- ték közelében. A hójó foszfátot szállított a marokkói Casablancából az észak-angliai Wite- baveníbe. A teherhajó legénysége közül hat személyt kimentettek, négyen életüket vesztették. A iHofi-show Tamásiban november 18-án technikai okok miatt 19.30, órakor kezdődik. Tamási művelődési központ Felhő, eső nélkül Várható időjárás ma estig: az időszak első felében általában kevés felhő, eső nélkül. Dél, délnyugat felől lassanként megnövekvő felhőzet, eleinte délen, később másutt is többfelé esővel. A mérsékelt, változó irányú szél déli irányból fokozatosan megélénkül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 6-11 fok között. I I I I I I I I I I I I I I I I I I Hazai győzelem, hazai pályán A vendéglátós verseny végeredménye A dunántúli ifjú vendéglátó- ipari szakm unka sók Szekszárdon rendezett versenyéről máir két alkalommal is hírt adtunk lapunkban. Az eredményhirdetésre vasárnap került sor a szekszárdi Kispipa étteremben. A vándorserleg a Tolna megyei Vendéglátóiipari Vállalatnál maradt, melynek fiatal szakemberei a lehetséges 100 pontból 94- et szereztek meg. Ezenkívül a csapat pénz-, és minden tagja egyéni jutalomban részesült. A minisztérium képviselője bejelentette, hogy a csapat egyik tagját. Schrick Jánost, a Garay étterem konyhafőnökét a jövő év első negyedévében sorra kerülő hasonló jellegű KGST-ver- senyen is indítják. Második helyre a Fejér megyei Vendéglátóipari Vállalat került. Harmadikként a dunaújvárosi Dunavidéki Vendéglátó- ipari Vállalót végzett. A verseny résztvevőinek jutalmazására 33 vállalat 36 díjat ajánlott fel. így jutalomban Működik a zsűri. (És ilyen asztalról álmodik a mindennapi éttermi vendég ...) részesült a legjobb leves, a leg- kács és a szép szakma külön- jobb előétel készítője éppúgy, böző részterületeinek Icépvise- rrvint a legjobb felszolgáló, sza- lői. flmatörfilmszemle Vasárnap Kaposvárott a mozimúzeumban a díjnyertes filmek bemutatójával véget ért a tizenkettedik országos néprajzi és a tizennyolcadik dél-dunántúli — Baranya, Tolna, Zala, Fejér és Somogy megye — amatőrfilmszemle. A kétnapos versenybemutatón huszonhat néprajzi tárgyú és harmincegy szabadon választott — tematikai és műfaji kötöttség nélküli — olyan filmet Vetítettek, amelyek korábbi fesztiválokon vagy szemléken még nem szerepeltek. A zsűri értékelése alapján a tizenkettedik országos néprajzi amatőrfilmszemle első díját megosztva Szabó Gerzson és Szabó Ger- zsonné (Békéscsaba) „Békési viseletdarabok” című filmje kapta. A dél-dunántúli tizennyolcadik amatőrfilm-szemle legjobbjának Kotnyek István (Nagykanizsa) „O Tannenbaum" című filmjét tartotta a zsűri. Mindkét kategóriában második és harmadik díjat is adtak, ezenkívül a néprajzi témájú filmek közül öten kaptok különdíjat. OL VAST AM A szombat alkalmas Szabad a szombat, szabad a vásár — sok mindenre. Kertészkedésre, kirándulásra és persze társadalmi munkára is, ha úgy adódik. Kell hogy adódjon. Nem közhely, nem is lesz az: a társadalmi mu/ika nélkülözhetetlen része ország- és lakóhely-gyarapításunknak. Amire nem jut pénz, csak úgy valósulhat meg, ha összefognak sokan, és megcsinálják önzetlenül, ingyen. A szombat nagyon alkalmas erre. Ha csak jó fél napot szánnak rá valamilyen fizikai munkára, akkor is sokat tehetnek, és utána még jut idő házimunkára, sőt pihenésre is. Hosszú a hét vége, ha valaki rendesen kihasználja. Szekszárd-Szőlőhegyen folytatódott a vizvezeték-épités, amihez az ott lakó emberek ásták ki az árkot. Nehéz, költséges munka. így most lecsökkentek a költségek és a városi tanács tud adni annyi pénzt a vezetéképítéshez, hogy a tervezettnél előbb megvalósuljon. Pakson is volt szombaton társadalmi munka: az új város- központban, a Táncsics utcában fát ültettek az ott lakók, és ami ennél nehezebb, kiemelték egy sávon a rossz, köves, sovány földet, hogy parkosítani lehessen. Csikorogtak az ásók, kemény terep az ilyen, la lölépült házak környéke. És ki tudja, hány helyen kerültek még elő megyénkben az ásók, lapátok szombaton reggel? G. I. Kiállítás és előadás Balesetek STOP A közlekedésbiztonság fokozása érdekében társadalmi szervek, rendőrök, ügyészek, bírák, a sajátos eszközeikkel egyre többet tesznek. A járművek szaporodása, a közlekedési balesetek számának gyarapodása sok tennivalót kínál" — amint tudjuk nem eredménytelenül folyik a tömeges nevelő munka, a balesetek okainak elemzése. Ezek közé tartozik az a módszer is, amely nagy tömegekhez, vizuális képanyaggal, kellő magyarázó szöveggel szól. A Tolna megyei Közlekedés- biztonsági Tanács elkészített egy vándorkiállítást, amelyből megtudhatjuk, hogyan közlekedünk megyénkben. Nem eléggé biztonságosan — állapíthatjuk meg azonnal. Akiállítási anyagból megtudjuk, hogy a városokban, a járások területén höl fordul elő leggyakrabban baleset, és milyen okok játszanak kőire. Tanulságos ez a kiállítás, és megnézni mind több embernek ajánlatos volna. Az okulások sokoldalúak lehetnek, hiszen gyalog, kerékpárral, gépkocsival, vontatóval járjuk az utakat. Tolna megyében a KPM megyei igazgatósága által kezelt utak hossza 1089 kilométer. Tavaly ezen utak karbantartására és felújítására több mint 300 millió forintot költöttek ... A térkép, amely Tolna megye baleseti helyzetét mutatja, nem igazolja azt a sdkalk által mondott véleményt, hogy az utak a hibásak. Jó utakon is sok baleset van, és sok a városokban is, ahol a forgalmat jól megszervezték. Például Szekszárdon, Tamásiban, Pakson és Dombó- várott. Egy-egy szerencsétlenségről több fénykép is készült, kellő magyarázó szöveggel, okulhatunk belőle. A Tolna megyei Közlekedés- biztonsági Tanács kiállítási anyagát a szekszárdi áfész dekorációs részlege állította ösz- sze. Ez a kiállítás alkalmas arra, hogy elvigyék üzemekbe, műTegnap délután 3 órakor Szekszárdon, a városi úttörőházban Makk Morei az egészségért címmel kiállítás nyílt a Tolna megyei KÖJÁL egészségnevelési osztálya és az úttörőház szervezésében. A kiállítással egy időben mindennap filmvetítés is lesz. Bemutatják a Makk Marci és Marcsi című filmet. November 17-én az úttörőházban délután 14.30 és 15.30 óra között fog- szűrő-vizsgá latok lesznek, november 20-án pedig egészség- ügyi liliket rendeznek, utána pedig diszkó következik. Szalagkorlát a dombori úton A Tolnáról Dombodba vezető forgalmas út mellett három helyen szalagkorlátot építenek ki, a biztonságosabb közlekedés érdekében. A munkát a KPM Tolna megyei Közúti Igazgatóságának megbízásából a Pécsi Közúti Építő Vállalat végzi éli. Az első szakasz, ahol elhelyezik a szalagkorlátot: közvetlenül Tolna után, oz út mindkét szélén. Utáina pedig két veszélyes ív külső oldalára kerül korlát. A közúti igazgatóságtól kapott tájékoztatás szerint e hét végére mégis történik az építés, összesen ezer méter hosszúságban, Dolgoznak a KÉV szakemberei (Fotó: Gottvald) Az elmúlt héten Tolna megyében egy ember életét vesztette, nyolc személy súlyos, kettő pedig könnyebb sérülést szenvedett a karambolok következtében. A halálos kimenetelű baleset körülményeit lapunkban már ismertettük. Érdekes módon egyre több gyalogost ér szerencsétlenség, a múlt héten kettőt is ért baleset. Az ittas vezetők is számos balesetet akoztak. November 8-án 22 óra 15 perckor Fadd belterületén Horváth Sándor gépkocsivezető járművével árokba hajtott, oszlopnak ütközött, és utasa, Rózsavölgyi Ferenc súlyosan megsérült. A másik baleset, amely ugyancsak ittasság miatt történt, Tol'nanémediben volt november 11-én 15.30-lkor. Nagy Jó- rsef helyi lakos kerékpárral, ittasan közlekedett, felborult és súlyos sérüléseket szenvedett. Velődési házakba. Először a paksi atomerőmű dolgozói előtt mutatták be. Az ERBE kiállítását több mint ezerötszázan (!) nézték meg. A szekszárdi vándor- kiállításra szervezik az üzemek dolgozóinak csoportos látogatását. A kiállítás hétfői, első napján a Volán több csoportja nézte meg — a kötelező oktatás keretén belül -, majd ezt az egész anyagot Bátaszékre, Faddra és más lakott településekre viszik el, okulásképpen, hogy tanuljunk, hogy szabályosan közlekedjünk. A megyei KBT elnöksége mindenképpen jó szolgálatot tesz azzal, hogy megismertet bennünket Tolna megye közlekedési helyzetével.-PiRétes rekord Kolman István, laddi olvasónk küldött be egy kis dokumentumot, mely helyet érdemel a híres „Rekordok könyvében". A T. m. Sütőipari V. 342. számú dombóvári üzeme hozott lorgalomba gondos csomagolásban, az MSZ-08 1386 sz. szabvány szerint készült réteslapokat. Csomagonként 4-4 darabot, 6 forintos áron. Nem kisebb gondossággal tüntették lel a használati utasításon a gyártás idejét: 1982. okt. 22. Továbbá a iogyaszthatóság határidejét, ami csak a csomag kibontása után derült ki és nem csekély megdöbbenést keltett, bizonyítván, <hogy a réteslapok már elkészültük előtt 3 héttel fogyasztásra alkalmatlanok voltak, lévén a terminus 1982. okt. 01. Vakmerő olvasónk ennek ellenére rendeltetésszerűen használta lel a réteslapokert. A rétes ízlett, egészségére! De azért a rekord, rekord marad! NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JANOS — Szerkesztőség: Szekszárd, '’eloiannisz u. 1/3.7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. _ Telex: 14251, postafiők: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. '’ostacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLI ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. - Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.