Tolna Megyei Népújság, 1982. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-09 / 237. szám
a Képújság 1982. október 9. teremtették, elkészítették az egiész évi, már a jövő, évi oktatási, továbbképzési rendet is. Nem lesznék Jures” napok, mindig tartózkodik egy-egy csoport valamelyik műhelyben, hiszen a továbbképzés a hegesztőszakmában állandó, feladat. Háromévenként újra minősítenek minden hegesztőt, akik a vizsga után számot kapnak és azt ütik bele minden általuk hegesztett varrathoz az anyagba. Tehát évek, évtizedek múltán is vissza lehet keresni, hogy a kérdéses csövet ki hegesztette, mert a varrat mellett a csövön ott a minősített hegesztő „rendszáma".- Embereink nagyon fontosnak tantjáik, hogy 'nevűiket adják a mumká'ház. A hegesztés nagy szellemi koncentrációt kíván - hiszen rendkívül különleges mondja a központ vezetője -, anyagokkal is dolgozunk, azonkívül ezek a berendezések nagyon fontos helyekre kerülnek, atomerőműhöz, gépekhez és hasonló helyekre. Tehát az, aki árra vállalkozik, hogy minősítteti magát, oklevelet kap, a szakmában nagyabb rangja lesz és nem utolsósorban keresete is képességének teljesítményiének megfelelően alakul. Sziintaí An diós három éve lett minősített hegesztő. Pakson dolgozik, de leijó:, a ,/jogosítványa", s most bejött nyolc-tíz nap továbbképzésre, hogy ismét minősítést köpjön. — Nem berzenkedünk a gyakori vizsga és tanfolyam miatt. A mi munkánk nagyon nagy felelősséggel jár, nem lehet egy századimilllliimétert, nem lehet semmit tévedni. A röntgen mindent kimutat, 'és az egyéb vizsgálóberendezések is segítenek bennünket, hogy minőségi munkát Végezzünk. Három évig dolgoztaim Pakson, most 'a tanfolyam után ismét megyek vissza- az atomerőművet építeni. A szakmunkásokat nagy tudású mesterek tanítják meg a minőségi munkára, a követelményeket ők ismertetik és tartatják be a próbadiaraboknái. Ámbár az a helyzet, amint Weinberger Pál hegesztőmester mondja, hogy a tanfolyam ideje alatt is termelnek, tehát olyan munka- darabokat is készítenek, melyeket valahol felszerelnek. — Én meglehetősen régtől vagyok minősített hegesztő, többszörösen is minősített, 1974-től. De itt, ebben az oktatási központban még új ember vagyok, „csak" februárban kezdtem itt az oktatói munkát. A minősítésem száma, amelyet az általam végzett munkára beütök: AZ02. Ez a kis jel megmondja annak, aki a katasztert ismeri, hogy azt a munkát, amelyen ez a kör alakban látható két betű és szám jelez, az Weinberger Pál hegesztőmester keze munkája. Az oktatóbázis vezetői, dolgozói szerényen, a Mátyás király utcai lapos tetejű műhelyekben végzik hasznos oktató munkájukat. Ök képviselik a nagy vállalat háttérországát, küldik a különleges munkákhoz a minősített, jól képzett hegesztőket. Látogatásunkkor kapta az értesítést az oktatási központ vezetője, hogy a szekszárdi lakáskarbantartó szövetkezet húsz hegesztőjét szeretné tanfolyamra küldeni. Ugyanis egy NSZK-beli munkára vállalkoztak, és ahhoz kellenének a minősített hegesztők __ P ALKOVÁCS JENŐ Fotó: Ka. Oktatóbázis Itt minősítik a hegesztőket! dánom sem kell, hogy a paksi munkák mikatt is nagyon odafigyelünk, hogy aki itt minősítést köp, 'az valóbán kiváló sZak-i ember legyen. - Schrick Andor, az oktatási központ vezetője mondja ezeket, mielőtt elindulnánk üzem szemlére. A iGYGV 1974-ben telepedett le Szekszárdon, azzal á céllal, hogy háttere legyen a vállalat nagy munkáljanak Pakson és a Dunántúlon, a nagy munkákhoz adjanak szakembereket. 1976- ban megvásárolták az Agroker- 'télepet és itt kezdtek 'berendezkedni. Először főleg termelő- fn unkát végeztek, például a Oéfi-ifűtőműinél, Szekszárdon, több iskolánál, közi.ntézmény- Yvél csöveket szereltek, majd pedig kialakult az oktatási bázis. Azzal a céllal Ihozta létre ezt a központot a G'YGiV vezetősége, hogy megoldják a vállalaton belüli és iha igény van rá, a váróiban, a megyében, a térségben lévő üzemek szakemberképzését is. Miután Pakson megszüntették a hegesztőik minősítését, így több lett a szekszárdi telepen a munka. Nemcsak iparitanüló-iképzéssel, (hanem a felnőtt szakmunkások továbbképzésével is foglalkoznak, de helyet adnak egyíéb továbbképzést nyújtó tanfolya- moknak is. Az okta.tálshoz a feltételeket megteremtették. A fiatalok képzéséhez - harmincam vonnák jelenleg - rendelkezésre áll megfelelő szakműhely, jó felszereléssel; a felnőttek oktatásához ipediig a villany- és autogénhegesztő műhelyen kívül felszereltek egy AVI - vé d őg á zas he g es zt őm űh el y t is, valamint a plazmavágó és a fedőpajzsos berendezést. De rendelkezésére áll Ijó oktatóterem, filmet i's lehet vetíteni,, huszonkét személy részére szállás van és öltöző, fürdő, étkező, klub - minden 'együtt, hogy az oktatóbázis jól lássa el feladatát. Ehhez sok segítséget nyújt az 505-ös számú szekszárdi szakmunkásképző intézet is. Miután a tárgyi és személyi — oktatók — feltételeket megAz NDK-partner tökéletesen megbízik a Gyár- és Gépszerelő Vállalat szekszárdi oktatóbázisának munkájában, oibban, hogy az innen kikerülő, tehát minősített hegesztőik alkalmasak a legkényesebb munka elvégzésére is. A szekszárdi oktatóbázis csendes műhelyeiben szorgos munka folyik. Csak a tetöwen- tilláto.r búg, szívja el a hegesztőfülkéből a káros levegőt, gázt - különben egy-egy műhelyben tízen-tizenöten dolgoznak. Egy fülke, ahol a munka 'és a tanulás folyik, alig nagyobb egy fürdőszobánál. Itt általában kiét ember tevékenykedik. Tanulják a hegesztést, azaz gyakorolják, hogy Ijó 'mimöblítést kapjanak.- Az NDK-partnerünk 'bizalma, persze, jólesik, de az is, hogy eljön ide az NSZK szakembere is, és megnézi, miiként hegesztenek Itt azok, akik majd az N'SZK-cég kötelékében fognak valahol dolgozni. S monSzintai András és Mozsola István minősítésre készíti a különleges munkadarabot A hegesztőmester, Weinberger Pál beüti névjegyét a munka darabba Deák Mór: Nem láttam soha többé ——-j dahúztam egy széket az Äsy ágy fejéhez — halkan, tolvaj módra, hiszen loptam az álmát —, s úgy ültem le, hogy arcomat simítsa majd végig első, védtelen pillantása. Az ablakon túl már mocorgott a kiismerhetetlen, rossz szándékú óriás, egy új nap — de Ő még nem hallotta a cölöpverők robbanásait, bár azok (apró rebbenés- ként) befészkelték magukat a szemhéja alá. Talán lépteknek álmodta őket, valaki várva-várt lépteinek: — a háborút nem ismerte, csak a várakozás háborúját — s ebben a háborúban elképzelt arcok estek szét szilánkokká, bőr aló tokosodó repeszként őrizve az igaznak hitt hazugságokat: s a titkok, sebezhetősége titkai nyugtalanná tették az álmát. Bekapcsoltam a rádiót — talán oratóriumot vártam, a kinti zajokat elnyomva visszaringatni titkai közé: de az óriás már teljesen felébredt, s szájából pattogó ritmusok törtek elő. Akkoriban nem dolgoztam: olyan munka nem volt, amit szívesen csináltam volna, a pénz meg nem érdekelt. Albérleti szabácskámat fél évre előre kifizettem — s magamnak hazudni megtanultam nagyon, hiszen ez a szegények fegyvere. Legkisebb fiúként ábrándoztam az óriásokról, akiket én fogok majd legyőzni — s erőt gyűjtöttem, legalább hazudni eleget. Amiikor megmoccant, megijedtem. Az ébredés már kikezdte az állmát, s öntudatlanul ringatta magát, hogy legyűrje, akár a kisgyerekek. Ébredni olyan, mint megszületni — és megszületni kín. Az ablakhoz léptem, leengedtem a rolót, — így a sivárság sejtelmessé vált, mint valami be nem fejezett, önként vállalt bűn, vagy büntetése. Nem, előtte nem szégyelltem a szobámat — csak valahogy bántott: többet szerettem volna nyújtani neki, többet magamnál is. De a ’ hazugságaim, mint a titkok, egyszemélyesek voltak — hogyan mondhattam volna el neki, hogy ez a szoba a kis herceg otthona is? Félt tőlem, amikor gyenge voltam — hát erősnek mutattam magam mindig, mintha már túl lennék csatáimon. A sötétítő résein átfénylő sugarak rácsokat kentek az arcára — akárha beszélőre jött volna, az álom börtönéből. Pedig nem tudtunk beszélgetni. Ami történik, bennem történik: meg ne zavarjon, ami nincs. S ő félt megbolygatni látszólagos fölényemet — talán érezte, milyen mélyre zuhannánk. Ha nem veszik észre, ha nekem kell1 bizonygatnom, már nem is igaz, hogy győzni tudok. S mit ér, ha erőmet lehetséges magamra elpazar- lom? Néha lányokat vittem fel magamhoz, s olyankor soha nem láttam. Csak egyetlen egyszer bukkant fel — igaz, akkor nem szabadott volna. Nagyon szerettem Őt — de csak ahogy az ember a hazáját szereti, megfoghalatilön sóvárgással. Edit más volt. Más lett volna. Neki talán még nem létező csatákról is tudtam volna beszélni. Amikor belépett a szobába, nem nézett körül — s hirtelen úgy éreztem, sejti, ki vagyok. Az ujjaim élőre tudták teste titkait, s arra gondoltam, vele végre jó lesz, mint kamaszálmaimban. Még az ágy is örült neki — máskor méltatlankodó rugói engedelmes sóhajjal adták meg magukat. Az ajtóra pillantottam, be van-e zárva — és ott állt Ő, félszegen, mint akit el is küldhetők. Edit furcsállotta: — miért bámulod olyan mereven az ajtót? — de képtelen voltam bármire is. Pedig Ő soha nem adott nekem örömet — csak a ielenidejű kapcsolatok tettek képessé feloldódni engem is; s Vele nem tudtam csak a pillanatra összpontosítani. Edit pedig elment, mint más hazákba induló gondolataim. Visszaültem a székre — arcán újra letisztult az álom hullámverése. Tudfam, hoqy ez a kapcsolat most már örökre szól, hiszen akkor halt meg, amikor legjobban szerettem, és féltem a jövőtől. Féltem a vele való harctól, amiben talán soha nem sikerül eldönte- nem, qvőznöm kell? Veszítenem? Ha csak magam miatt féltem, az erőssé tett: képes leszek-e mégis megvívni csatáimat? De felelősséget vál'l"'1- ni másért úgy, hoqy a saiát életemet sem látom, nem tudtam. Megbénított, mellette fekve, a kudarc félelme. S itt maradna-e azután, hogy a legrejtelmesebb — mert utolsó — lehetőséget kihasználjuk? Gyereket szerettem volna tőle — akinél gyengébb az ember, azt igyekszik megalázni, hogy magához köthesse. De lehet-e következménye meg nem történt dolgoknak? Körbepillantottam a szobán, próbáltam az Ö szemével látni, s hirtelen kietlennek tűnt, hazugságaim híján. Az Ő titkai a szemhéja alatt mocorogtak — az enyémek köröttem, szanaszét. Éreztem, hogy a mai nap óriása már reggel legyőzött, keserű számban a vereség rossz ízét hagyva. S ha felébred, harcolni biztat? Tudtam, hogy nem — meghagyja a választás jogát, s ezzel kényszerít veszíteni. Szeretem. Bár — ha Editet szerettem, neki más szó való. Úgy volt szükségem rá, ahogyan a hazugságaim erőt adtak. Ha kenyérre sem maradt pénzem, nem ettem — de nélküle iszonyút kordult a gyomrom. Ha nem volt mit olvasnom, hanyatt feküdtem az ágyon — de nélküle éreztem, milyen kevés a tudás józansága. S a mesék ereje az ő hiányán megtört, motyogássá változtatva a csatakiáltást. Ahogy felnyitotta a szemét, úgy maradt meg bennem örökre. A tenyerem ismeri az arcát, fülem a sóhajtását — de Ő csak így maradhatott meg. Az emlékezet sötétkömrájában elmosódnak a rosszul exponált képek — ujjaim már hazudták őt más bőrét simogatva —, de ennyi megmaradt, végleg, céltábla pontosan. Felnyitotta a szemét, rám mosolygott —, de ez a mosoly csak az álom idegen tájairól hazavetődött mosolya volt egy régi ismerősnek —, rám mosolygott, megdörzsölte a szemét. Hirtelen any- nyi mindent szerettem volna tengi érte, hogy nem tudtam ülve maradni — tehetetlenségemben kinyitottam az ablakot, s elfelejtve a játékszabályokat, elfelejtve, hogy ilyenkor nem szabad az üres ágyra pillantanom, amikor nem vagyok képes odaképzelni, a győztes mosolyával, hogy tettem valamit, hátrafordultam, s nem láttam. Soha többé. A neves levél- Utálom a névtelen levélírókat - mondta szigorú tekintettel Povázsai. - És azért utálom őket - tette hozzá magyarázatul -, mert gyávák, mert a névtelenség homályába rejtőzködve rendszerint nem is jót akarnak... Mert aki jót akar - emelte lel az ujját, mint pap a szószéken, vagy eszbé-titkár a termelési tanácskozáson —, az nem restelli névvel aláírni jó cselekedetű levelét...- Itt van, nézd, ez a levél. Most küldöm el éppen a minisztériumnak. Hogy mi van benne? Nincs titkom, hiszen leírtam, de jó kis meglepetés lesz ez a főosztály számára. Az van benne kérlek, hogy az igazgatónk egy korrupt fráter. Olyan, aki rendszeresen lejáratja a vezető tisztes fogalmát, megsérti a párt erkölcsi normáit és a házasélet tisztaságát. Igen, ezt mind ö csinálja. Leírtam, itt van a levelemben - bökögetett a papírra oly elszánt keménységgel, mintha ama korrupt igazgató lenne a levél helyett a kezében.- És mit csinált az a te igazgatód?- Mondom, hogy megírtam. Itt van feketén, fehéren, hogy lepénzelhető, hogy jutalmakat oszt érdemtelenül a haverjainak, hogy a szeretőjéből csinált gépirónőt a bizalmas ügyek osztályán, hogy... Nem is sorolom tovább... Ennyi is elég. És mégis alá van Írva a levél. Ehhez mit szólsz?- Hát hogy is mondjam... elkeserítő, ha egy vezető ilyenné válik... És te honnan tudtad meg mindezt?-Én? - csodálkozott rám értetlenül Povázsai. - Sehonnan. Nekem az egészről fogalmam sincs, hogy igaz-e vagy sem...- Már megbocsáss, akkor minek írtad le ezt a hazugságot?- Ostoba kérdés... Minek? Hát először is, hátha nagyonis igaz, amit Írtam... Annyit hallani manapság efféle ügyekről, hogy miért ne lehetne korrupt pont az én igazgatóm is. Aztán meg ott vannak a fejesek, vizsgálják ki, hogy igaz-e, vagy sem. Tiszta vizet önteni a pohárba, az az ő dolguk, nem az enyém. Az enyém, hogy megírjam ezt a levelet, amelyet...- ...amely ugye nem névtelen?- Úgy van, az én levelem nem névtelen...- És mondd, Povázsai, nem félsz, hogy a vizsgálat után, amikor kiderül, hogy az egészet az ujjadból szoptad, téged vonnak felelősségre, mint a levél bátor aláíróját?- Fél a nyavalya... A levél ugyan nem névtelen, de nem én írtam alá...- Nem te?- Nem bizony. Már évek óta utálom ezt a Kajevácot. Törtető fickó. Szemináriumok, tanfolyamok, továbbképzések, bátor kritikai hang az értekezleteken... Bizony. Hát most az ő nevét írtam alá. Most legyen majd olyan bátor... De ami fő, a levél nem névtelen öregem, mert én utálom a névtelen levélírókat - tette hozzá szigorú tekintettel, rendreutasítóan. GYURKÓ GÉZA
