Tolna Megyei Népújság, 1982. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-28 / 227. szám
©NÉPÚJSÁG 19S2. szeptember 28. Kosárlabda NB 1 Szoros küzdelemben kettís vereség Szeptember 5-én elmaradt az Attala-Závod körzeti felnőtt labdarúgó-mérkőzés. Ez a hír lapunkban megjelent. Megírtuk a mérkőzés elmaradásának okát is: nem volt aki vigyázzon a játékvezető autójára és így ő nem volt hajlandó a mérkőzést levezetni. Az információt Dombóvárról, a sportfelügyelőséqtől kaptuk. Az írás megjelenése után néhány nappal levelet kaptunk a mérkőzés játékvezetőjétől, aki többek között a következőket írta : „Felháborítóríak találom azt a pár sort, amely az Attala- Závod mérkőzésről megjelent. A mérkőzést valóban nem voltam hajlandó levezetni, ez igaz. Az indoklás — melyről fogalmam sincs, hogy ki találta ki — nem igaz." Terdi játékvezető levelében kitér az előzményekre, mely szerint 1981 tavaszán Závodon, míg ő a mérkőzést vezette, valaki leszerelte a benzincsövet. A nyári játékvezetői továbbképzésen az esetet felvetette, ahol azt a választ kapta, hoqy a jövőben ilyen esetben a főrendezővel jelöltessen ki egy személyt, aki köteles a járműre mindaddig vigyázni, míg a bíró el nem hagyja a mérkőzés színhelyét. Ö így is tett, de kisebb huzavona támadt és úgy ítélte meg, hogy a rendezők nem fogják tudni a pálya körül fenntartani a rendet. A dombóvári városi labdarúgó-szövetség meghallgatta az érdekelteket és a következő döntést hozta: a mérkőzést 1982. november 21-én 13 órai kezdettel az attalai sporttelepen kell lejátszani. Az attalai- ak vállalták, hogy Závod útiköltségéből 1000 forintot megtérítenek. Zalaegerszegi TE-Szekszárdi Dózsa 72-71 (33-35, 65-65). Zalaegerszeg, 200 néző. V. : dr. Giaraímvőigyi, dr. Páti. Szekszárdi Harsányi (23), Varga (16), Gábris (17), Pártos (5), Rátvay (10). Csere: Gyurcsák (-). Edző: Vertetics István. Nagyszerű zónavédekezéssel és az ellenfél zónáját felötlő távoli, biztos dobásokkal a dózsá- sok meglepték a házigazdákat, s az 5. pereiben 12-0-ás, a 9. percben 19-2-es vezetésihez jutottak. Ekkorra a ZTE mánmind- két idejét kikérte, emberfogásra álltak át, s ezzel sikerült is soraikat rendezni és a félidő második felében a hátrányukat három pontra lecsökkenteni. A második félidő elején, a 4. percben a szekszárdiak 45-36-os előnyhöz jutottak, ám kétperces rövidzárlat elég volt a hazaiaknak ahhoz, hogy 45-45-re egyenlítsenek. Ráadásul! a dó- zsások sorozatban négy személyi hibát is begyűjtötték. A folytatásban a ZTE jóvoltából egyre keményebbé vált a küzdelem, ezzel a játékfelfogással a 16. percben már 61-57-re a ZTE vezetett. Azonban a találkozó befejezése előtt öt másodperccel Harsányi két büntetőjével sikerült egyenlíteni a dózsásoknak. Hosszabbítás következett, amelyben az addig íegbiztosab- ban dobó Gábris, Varga és Harsányi egy-egy kosarára válaszolva a ZTE akcióból kétszer, büntetőből háromszor talált a gyűrűbe, s ezzel sikerült megnyernie a mérkőzést egy pont különbséggel. Pécsi VSK-Szekszárdi Dózsa 83-79 (48-48). Szekszárd, 200 néző. V.: Weidíinger. Faidt. PVSK: Bundászné (12), Csankó (-), Sztojkavios (18), Verbőczi- né (21), Balázs (20). Csere: Hollós (10), Padragi (2). Edző: Harsányi Mária két mérkőzésen 58 pontot szerzett Szittya Imre. Szekszárd: Harsányi (35), Rátvay (11), Pártos (8), Varga (16), Gábris (9). Csere: Gyurcsák (-). Edző: Vertetics István. Az első percek játékára rányomta bélyegét a vidéki rangadó tétje. Nehezen találtak magukra a játékosok, mindkét oldalon több pontatlanság csúszott az akciókba, és a 4. percig több volt a személyi hiba, mint a kosár. Ezután 12-8-ra elhúztak a hazaiak, a 8. percben azonban 16-15-re felzárkózott a vasutas csapat. Továbbra is a küzdőjelleg dominált, a dobópárbajban kitűnt, hogy a pécsiek pontosabban „céloznak”. A félidő derekánál 21-20-ra a PVSK vezetett, amikor Gábris büntetőjével 22-21-re fordítottak a lila-fehérek. A hazaiak cseréltek is: Pártos helyére Gyurcsák lépett pályára. A vasutascsapat 28-24-es vezetésénél Vertetics edző időt kért. A folytatásban Varga kettős büntetőből a 13. percben 28-28-ra egyenlített. A rohanó tempóban védekezésben mindkét együttes sokat hibázott. A 19. percben újabb szekszárdi időkérés után izgalmas hajrá következett. Hiába húzott el 48-44-re a Dózsa, a szünetben mégis 48-48-as állással tértek pihenőre a csapatok. A második félidőt Balázs kosara nyitotta meg, erre Harsányi a 2. perc végén válaszolt: 50-50. Alaposan rákapcsolt a Dózsa, Harsányi ellenállhatatlanul játszott és az 5. perc végén nyolopontos előnyhöz juttatta csapatát. Ekkor Szittya edző kért időt, s ez szemlátomást használt a PVSK-nak. Előbb 64- 59-re felzárkóztak, majd 65- 65-re egyenlítettek is. Néhány játékvezetői tévedés fokozta az ideges hangulatot, Ver- bőcziné kitűnően irányította a vasutasokat, s miközben a 13. percben 75-71-re elhúztak, a hazaiaknál Varga kipontozódott. Átvette a játék irányítását a pécsi gárda, ennek ellenére a 17. perc végén előnye változatlanul csak négy pont volt. A 18. percben Verbőcziné is begyűjtötte ötödik személyi hibáját, ám ettől kezdve érett, taktikus játékkal megőrizte előnyét a PVSK és 83-79-re nyert. A találkozó végén Szittya Imre - aki nem rs olyan régen még Szekszárdon edzősködött - tárgyilagosan nyilatkozott: — Csapatunk védekezésébe nagyon sok hiba csúszott. A második félidőben, a Dózsa nyolcpontos előnyénél úgy éreztem elúszik a két pont, a végjátékban szerencsével győztünk. Kettős vereséggel rajtolt az NB l-ben a szekszárdi gárda. Mint arról már beszámoltunk, összesen hat játékos áll Vertetics István edző rendelkezésére. Az NB I óhajtása tiszteletreméltó igény, ám ha annak nincsenek meg a feltételei akkor erkölcsi alap sem lehet a vereségek utáni csapatelmaraszta- láslhoz. Súlyemelő csapatbajnokság Az NB I felé „kacsingat" a Dózsa Váló gcs úcsjavítá sok, fa ntasz- tikus párharcok a ljubljanai súlyemelő világbajnokságon. Az emberi teljesítő képességet szinte meghaladó kilók kerülnek fej fölé. Vajon a VB-láz mennyire doppingolja majd a területi csapatbojnokság első fordulójának résztvevőit? A faddiaikat nem különösképpen, mert - nem tudni miért - nagy meglepetésre távol maradtak. A házigazda Szekszárdi Dózsa mellett, az örvendetesen fejlődő, kezdeti lépéseket tevő Bonyhádi MSC, valamint a Húsos Kupáról már jól ismert Pápai Húsos csapata lépett dobogóra. A szekszárdiak hetek óta elszántan készülték a CSB- re. Az első félévben önmagukat jócskán felülmúló eredményeik hatására - evés közben jön meg az étvágy alapon - olyan pontérték elérését tűzte ki a szakosztályvezetés, amely az NB l-ben való szereplésre jogosíthatja fel jövőre a lila-fehéreket. A hazaiak üdvöskéje, az idei felnőtt magyar bajnok Dallos Péter ezúttal a nézőtéren foglalt helyet. Nemrégen érkezett haza a Magyarország—Lengyelország B válogatottak találkozójáról, ah ól 280 kg-os összteljesítményt ént él, s ez számított most is. A bonyhádiad - nyilvánvalóan — a tisztes helytállás reményében érkeztek, a pápaiaknak pedig nem titkolt szándékuk, hogy az NB II- be kerüljenek. A verseny a nemzetközi pont- számítás alapján, a felemelt súlyoknak megfelelő pontérték szerint zajlott. Szakításban alacsonyabb súlycsoportokban szereplő bonyhádi, valamint pápai versenyzők váltogatták egymást a dobogón. A dózsások csak később kapcsolódtak be a küzdelembe. Az idei IBV-ibronzér- mes Király lépett először a közönség elé. 80 kg-on kezdett, amit nem a tőle elvárható biztonsággal teljesített. Néhány perccel később a 82,5 kg-mal már nem tudott megbirkózni.- Az IBV-ről még visszamaradt sérülésemet érzem, így most nem tudtam 80 kg fölé menni — mondta a Versenyző. — Egyébként 80 kg-ot is terveztem erre a versenyre Királynak - jegyzi meg Balogh László, vezető edző. Palkó, Kerekes, Orsós hozta önmagát, azaz egyéni legjobbját. Bsrtus, aki az idén a legdinamikusabban fejlődő dózsás versenyző, 7,5 kilóval megjavította egyéni csúcsát, melynek láttán tapsra verődtek a-v tenyerek. A bonyhádi Balogh Zsolt is rögtön egyéni csúcsán, a 100 kg-on kezdett. A fiatal versenyző meglepő könnyedséggel vitte feje fölét a súlyt. A hátralévő két fogása már sikertelennek bizonyult. A dózsás Mátrainak pedig éppen az utolsó két fogása volt eredményes. A súly mellett a kitűnő versenyzőnek ezúttal csuklóbántalmaival is meg kéllett küzdenie. Lökésben is kiteltek magukért a három egyesület versenyzői. Kardos György, a verseny- bíróság titkára a hangosbemondón keresztül egyre több egyéni csúcsbeállítást, illetve annak túlszárnyalását jelentette be. Lelkesen és eredményesen küzdöttek a bonyhádi fiatalok. Döbler László vezető edző elégedett mosollyal konstatált egy- egy sikeres gyakorlatot. — Négy ifjúsági és három .felnőttversenyzővel szereplünk első ízben csb-n. Az, hogy itt vagyunk, nagy lépést jelent távolabbi célunk, a C kategória elérése felé. Elégedett vagyok Picék István és Balogh Zsolt teljesítményével. A többiek kissé a várakozás alatt szerepeltek, így várhatóan mintegy 200 ponttal elmaradunk a betervezettől. Balogh László ingajáratban közlekedett az edzőterem és a verseny színhelye között. Taktikázott a javából, hiszen 8000 pont körüli teljesítmény elérése volt a cél. Ehhez persze remek egyéni teljesítmények kellenék. Versenyzői „termelték” is a pontokat. Egy pillanatra azonban rövidzárlat következett be. A szakításban már eléqgé bizonytalankodó Imre Gyula nem tudta másodszorra sem kilökni - a számára nem valamiféle „szupersúlyt” jelentő 147,5 ka-ot. A mester szoborrá merevedve figyelte a fejleményéket. Egyszerűen nem értem, hogy ilyen kis terpeszből indítja a mozgást. Egy úttörő versenyző nem csinál ilyen elemi hibát. — Gyenge vagyok, mester - mondta önmagába roskadva a szenvedő alany. Mintegy 10 perccel később azonban a sérülten versenyző Mátrai ismét mosolyt varázsolt az arcokra. 160 kg-on kezdte a lökést, majd 15 kg-ot emeltetett, és nagyszerű súlyemelést bemutatva teljesítette a 175 kg-ot. Vastaps a nézőtéren. Ez a gyakorlat igazi befejezése volt a csapatbajnokság első fordulójának, amely összességében jó teljesítményeket, látványos küzdelmet hozott. A szekszárdiak elérték a hőn óhajtott 8000 pontot, sőt felette teljesítettek. Ha a második fordulóban — amely egyébként Bonyihádon lesz november elején - képesek lesznek hasonló teljesítményre, akkor nagy esélyük van arra, hogy egyszerre két osztályt lépjenek előre, vagyis az NB l-ben kezdjenek jövőre. A pápaiak 5500 körüli produktuma elég lehet az NB ll-ihöz. A bonyhádiak pedig lehetőségeikhez képest becsülettel helytálltak, biztató erőnyeket csillogtattak. A területi csapatbajnokság végeredménye: 1. Szekszárdi Dózsa 8129, 2. Pápai Húsos 5505, 3. Bonyhádi MSC 2118 ponttal.- bégyé Területi labdarúgó-bajnokság A Kaposvári Rákóczi megállította a Kisdorogot Döntetlen a Bonyhád-Dombóvár találkozón A területi labdarúgó-bajnokságban a legnagyobb érdeklődés a Kisdorog—Kaposvári Rákóczi mérkőzés iránt nyilvánult meg. Ezt bizonyítja, hogy 1800 néző állta körül a kisdorogi pályát. A tét az volt, hogy vajon a volt NB l-es kaposvári csapat megtudja-e szakítani Kis- dorog győzelmi sorozatát. A kaposváriaknak, ha csak egy góllal is, de Bódis révén sikerült megszerezniük a győzelmet és ezzel átvenni a vezetést a bajnoki táblázaton — jobb gólkülönbséggel. A kisdorogiak most azonos pontszámmai a Rákóczi mögött állnak, de a harmadik helyen lévő Siklósnak is tíz pontja van. A Bonyhádi MSC—Dombóvári VMSE találkozó pontosztozkodással fejeződött be. Tudósítónk - Palkó Antal - szerint az eredmény igazságos. A 7. forduló után csapataink helyezése: Kisdorog 2. Dombóvár 4.,-Bonyhád 13., Paks 16. Kaposvári Rákóczi-Kisdorogi MEDOSZ 1-0 (1-0). Kisdorog, 1800 néző. V: Burai. Kaposvár: Horváth — Pető, Zentai, Petrák, Csorba - Vékony, Gyurics (Wé- ber), Prancz, Bódis — Nagy, Hámori (Hannusz). Edző: Csaba Gábor. Kisdorog: Kiss I. — Éppel, Klein, Páli, Nagy — Ödor, Horváth, Szajkó, (Kiss II.) - Dobos (Nier), Hosnyánszky, Méksz. Edző: Losonczi István. Az első félórát enyhe kaposvári fölény jellemezte. A 33. percben Bódis jobb oldali szabadrúgását Nagy nyolc méterről a kapu közepébe fejelte. 1-0. Az 55. percben Ódor szabadrúgását a kisdorogi Nagy öt méterről a kapu mellé fejelte. Két perc múlva Szajkó 18 méteres lövését Horváth bravúrral hárította. A 81. percben Hannusz egyéni akció végén Kiss l-gyel állt szemben, de nagy helyzetben a kifutó kapusba lőtte a labdát. Két ellentétes félidőt hozott a mindvégig heves iramú, de csak közepes színvonalú találkozó. A hazaiak az első 45 percben rendkívül respektálták ellenfelüket, szünet után már nagy fölényben játszottak: A játék összképének a döntetlen jobban megfelelt volna. Jók: Gyurics, Horváth, Nagy, illetve Páli, Klein, Éppel. Bonyhádi MSC-Dombóvári VMSE 1-1 (1-1). Bonyhád, 600 néző. V: Tatai. Bonyhád: Mucs- ka - Lángi (Papp), Kovács, László, Nagy - Sebestyén, Izsák, Horváth (Joó) - Bulla, Orosz, Pfeiffer. Edző: Fertőszögi Béla. Dombóvár: Foki — Kurdi, Hosszú, Lakos, Porosa — Tóth-Bagi, Patocskai, Herbst — Iván, Dudás, Landek. Edző: Szabó László. A 11. percben jobb oldali bonyhádi támadás végén Pfeiffer 20 méterről nagy * gólt lőtt a bal felső sarokba. 1-0. A 15. percben Landek fejesét László a gólvonalról vágta a mezőnybe. A 21. percben Herbst a baloldalon becselezte magát a 16-oson belülre, legu- rítását Dudás a vetődő Mucska fölött az ötösről a hálóba emelte. 1-1. Az 56. percben Bulla három méteres fejese a kapufán csattant. Küzdelmes találkozón igazságos pontosztozkodás történt. Jók: Nagy, Sebestyén, illetve Foki, Tóth-Bagi, Landek. Kosárlabda NB il Meglepetést okoztak csapataink A kosárlabda NB II második fordulójában meglepetást okoztak csapataink. Elsőnék említjük az Atomerőmű SE csapatának biztos győzelmét a Zalaegerszegi Főiskola ellen. A dombóvári csapat ezzel szemben ‘Nagykanizsán 74-65-re alulmaradt a MÁV TE csapatával szemben. A dombóváriak veresége nagy meglepetés, hisz tavaly 40 pont különböséggel nyertek a nagykanizsaiakkal szemben. Atomerőmű SE-Zalaegersze- gi Főiskola 90-77 (46-33). Pakson 50 néző előtt találkozott a két csapat. ASE: Oláh (—),Tóth (2), Schwartz (20), Polonyi (24), Schmidt (28). Csere: C. Szabó (-), Jégh (4), Nagy (12). Edző: Nagy János. Igen sportszerű, közepes színvonalú mérkőzésen a paksi együttes az I. félidő közepén elhúzott és biztosan győzött. Jók: Polonyi, Schmidt, Sdhwartz, Jégh. Nagykanizsai MÁV TE-Dom- bóvári VMSE 74-65 (33-28). A mérkőzésre Nagykanizsán került sor. Dombóvár: Tölgyes (5), Ács (26), Kollár II. (2), Tamási (18), Meszler (10). Csere: Ru- zicska (—), Bálind (4), Haraszti (—), Tóth (—). A dombóváriak csak a 8. percben 14-0-ás hazai vezetésnél szerezték első kosarukat. A félidő végéig ledolgoztak hátrányukból, de még így is öt pont maradt a nagy- kanizsaiak előnye: A második félidő elején úgy nézett ki, hogy sikerül megfordítani a vesztésre álló mérkőzést, a 3. percben 36-35-re már Dombóvár vezetett, de a következő öt percben egyetlen kosarat sem dobtak, így a hazaiak néhány perc alatt 45-38-as vezetéshez jutottak és ezt az előnyüket a mérkőzés végéig még növelték. Dombóvár indiszponált játékával megérdemelte a vereséget a lényegesen gyengébb, de lelkes hazaiaktól. Ifjúsági mérkőzések: Szekszárdi Dózsa-ZTE 50-49 (27-25). Szekszárd: Szegedi (3), Pekk (16), Knorr (6), Szabó (-), Tamás (19). Csere: Belvaracz (2), Rátvay (4). Az átszervezett dózsás ifjúsági csapat Pekk és Tamás irányításával, meglepő, de teljesen megérdemelt győzelmet aratott. Szekszárdi Dózsa-PVSK 75-58 (43-25). Szekszárd: Szegedi (6), Pékk (21), Knorr (-), Tamás (19), Rátvay (23). Csere: Szabó (4), Müller (2). Jó csapatmunkával, biztos dobóteljesítménynyel nyertek a hazaiak. HÍREK A Dombóvári Spartacus hét versenyzővel képviselteti magát Debrecenben az ökölvívó vidék- bajnokságon, mely szeptember 30-tól október 3-ig tart. A területi labdarúgó-bajnokság október 3-i fordulójában csapataink közül a Dombóvár otthon játszik, Mázaszászvárt fogadja. A kisdorogiak Paksra látogatnak, ugyanakkor a Bonyhádi MSC gárdája Kaposváron a Rákóczi ellen lép pályára. Ezen a vasárnapon hat játékvezető működik a területi bajnokságban. Siklós—Honvéd Táncsics: May, Albert, Gerencsér, Sellye—Nagyatád : Osztermayer, Dravecz, Dobra. Az ellenőrök közül hárman működnek: Vin- dics József, Szabó István és Kleiber György. I