Tolna Megyei Népújság, 1982. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-11 / 213. szám
1982. szeptember 11. Varga Imre szobrai „Portré” címmel nyílt meg Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész kiállítása a Vigadó Galériában. Tizenhat, többségében már ismert mű tekinthető meg a kiállításon, amelynek célja, hogy áttekintést adjon Varga Imre portrészobrász munkásságáról. A kiállitáson. Előtérbe a Szt. István-szobor Képújság n Színházaink története Szegedi Nemzeti Színház A Szegedi Nemzeti Színház épülete Kétszáznegyvenhat évvel ezelőtt, 1735. augusztus 1-én avatták fel Szeged első színházát, egy tölgy- és fenyő- gerendákból épített deszkaalkotmányt. Ebben az időben még nem hivatásos színészek játszottak Szegeden, az előadott darabokat elsősorban az iskoladrámák folytatásainak tekinthetjük. Mégis igen fontos, hogy néhány olyan író nevével találkozhatunk a korabeli színlapokon, mint Erdődy János, Péchy Domonkos, Dugonics András, akiknek műveivel később a már hivatásos vándorszínész-társulatok járják az országot. 1800 tavaszán érkezett Szegedre Kelemen László színtársulata első ízben. 1803-ban igen nagy ünnepléssel fogadta Szeged népe Wesselényi Miklós híres kolozsvári színtársulatának vendégszereplését. 1806. október 18-tól kezdődően indul meg Szeged első teljes színi évada. De a színház iránti érdeklődést csak 1816-ban a kolozsvári társulat lendítette fel. A színészek egy része Szegeden is maradt, és felvette az Alföldi Nemzeti Játszó Társaság címet. A reformkor politikai mozgalmainak hatása jótékonyan éreztette hatását Szegeden is, a színház a szó nemes értelmében közügy lett, a város valamennyi polgárának személyes ügye. 1848 új színeket, forradalmi lendületet vitt a város színházi életébe. Ez év őszén érkezett első ízben Szegedre Lata- bár Endre híres társulata, mely a későbbiek folyamán több alkalommal igen nagy sikerrel szerepelt a szegedi közönség előtt. A város lakosr ságának lelkes hangulatára jellemző, hogy alig két hónap alatt megépült a nyári faszínház. Latabár kitűnő műsorpolitikájával értő színházi közönséget nevelt. Ő volt az első színigazgató hazánkban, ' aki fix fizetést adott színészeinek. Társulatának vendégszereplése bizonyította be végérvényesen, hogy a szegedi közönség színház iránti érdeklődése valóban megérett arra, hogy önálló színházépületet emeljenek a városban. 1856. május 30-án megnyílt tehát az óhajtott színház, igaz ugyan, hogy fából készült, s mindössze színpadtere volt fedett, de mégis saját otthonná válhatott volna. Hogy mégsem vált azzá, az elsősorban a politikai viszonyokban keresendő; válság válságot követett. Egyetlen nemes színfoltja Molnár György igazgatása, aki példamutatóan bátor műsorpolitikát folytatott; a szabadságharc bukása után ő újította fel elsőnek Szigligeti II. Rákóczi Ferenc fogsága című drámáját, melyet Világos után letiltottak a színpadokról. Az 1879-es árvíz okozta .átmeneti gazdasági visszaesés sem akadályozta meg a várost abban, hogy a híres, Magyar- ország legtöbb korabeli színházát építő Fellner- és Helmer- céggel 1883-ra elkészíttesse a vidék egyik legszebb és —akkori viszonylatban — legmodernebb kőszinházát. A színház történetében ezután viharos és virágzó korszakok követték egymást, de ez időben európai színvonalú színház- igazgatókkal is büszkélkedhet Szeged, hogy csak Makó Lajost, Krecsányi Ignácot, Janovich Jenőt említsük. Krecsányi, kiváló rendező lévén, igen nagy súlyt fektetett az opera- társulat fejlesztésére. Az I. világháború tragikus eseményei a színházat is sújtják: 1915-ben a társulat csaknem minden férfitagja bevonul. Azonban már 1919. március 30-án megszületik a rendelet: hetenként1 két, igen olcsó helyárakkal megállapított munkáselőadást tartson a színház társulata (felelős: Juhász Gyula); vasárnap délelőttönként népszerű hangversenyek tartassanak, szintén olcsó helyárak mellett (felelős: Csányi Mátyás). Az okból pedig, hogy a munkásosztály figyelmét a könyvek, az irodalom iránt felkeltsék, a munkáselőadások mellett könyvismertető előadások megtartását rendelik el (felelős: Móra Ferenc). A következő években rendszeressé válnak a vendégjátékok, és ragyogó, később országosan is ünnepeit színésztehetségek bukkannak fél. 1927 és 1936 között elsősorban a következő neveket említenénk meg: Bilicsi Tivadar, Jávor Pál, Neményi Lili, Páger Antal, Zöldhelyi Anna, Rajz János, Patkós Irma, Szilágyi Aladár, Ajtay Andor, Dayka Margit, Kiss Manyi, Kovács Károly, Peéry Piri, Mészáros Agi, Komlós Juci. MŰVÉSZET Szeged 1944. október 11-én szabadult fel, és igen érdekes, hogy már október 18-án ismét megkezdődtek a színházi előadások. A színház államosítására 1945 gugusztusában került sor, melyet minden szempontból új, egyéni, saját arculatot kialakító színházépítő munka követett. Ekkor nevezték ki zeneigazgatónak Vaszy Viktort, aki magas színvonalú, mély zenei kultúrával rendelkező, összeforrott operaegyüttest alakított ki. Vaszy fedezte fel — többek között — Si- mándy Józsefet, Papp Júliát. Innen indult azóta is tartó budapesti, sőt, európai karrier felé például Moldován Stefánia, Komlóssy Erzsébet, Han- kiss Ilona, Horváth József, Ber- dál Valéria. A felszabadulás utáni évtizedek legnagyobb teljesítménye volt az egységes társulat kialakítása, az egyedi tehetségeknek teret engedő, ám mégis együttest, összmunkát fémjelző színház profiljának kimunkálása. Igen sok kiváló színművészünk játszott, nagyszerű emlékeket hagyva a szegedi közönségben: Zentai Ferenc, Kollár Lívia, Koós Olga, Ladányi Ferenc, Bessenyei Ferenc, Lontay Margit, Papp Teri, Inke László, Kovács János, Sugár Mihály, Szemes Mari, Dómján Edit, Káló Flórián és így tovább. Sajnálatos, hogy most a színház átépítésével tagadhatatlanul háttérbe szorult a színészek és rendezők érdeklődése Szeged iránt. De a színház belső energiatartalékaira mi sem jellemzőbb, mint hogy ebben a nehéz helyzetben operatársulatát kitűnő színvonalon tartja — Horváth Zoltán kivételes rendezői kvalitásainak köszönhetően —, s hogy a prózai társulat is lépést tart a legfrissebb magyar irodalom produktumaival. RÉVY ESZTER Észak-Korea legszebb buddhista templomai Ködbe vesző, meredek sziklák, napfényben szikrázó vízesések, erdővel borított hegyek, tiszta vizű források övezik a völgyet Mjohjangszan- ban, Észak-Korea legszebb és legteljesebb buddhista kolostoregyüttesével. Piros őszirózsák, sziklakertek között ívelt tetejű, gazdagon díszített pagodák emelkednek. Ezer éve, a koreai kultúra felvirágzása idején az országnak nevet adó Korjó-dinasztia királyai alatt 360 buddhista templom és 3 ezer pap terjesztette, őrizte itt a vallás és a műveltség kincseit. Most is a Mjohjangszan hegyei között tarkállnak a legszebb, műemlékké nyilvánított buddhista templomok. A háborúkban megviselt épületeket eredeti formájukban állították helyre. A Pohyon kolostoregyüttes páratlan gazdagságával, történeti emlékeivel a külföldiek és a koreai kirándulók zarándokhelye. Festett, faragott faoszlopok, szögek nélkül összeillesztett fagerendák alkotják az épületeket. Kőoszlopokon örökítették meg a templomok alapításának történetét. Az 1143-ból való táblán az első sort - amint ez szokás volt — a király véste kőbe, a többit történetírói. A barna, cinóber mintázatú kapuban 300 éves festett agyagszobrok — a kapuőrzők-: az egyik tőrrel, a másik szöges buzogánnyal őrzi a kolostorok nyugalmát. Kecses ívű, piros oszloplábakon álló pagodák. Az egyik virágornamensekkel díszített, a másikra szörnyeket, sárkányalakokat festettek. A négy égtáj megtestesítőjeként négy hatalmas faszobor, lábukkal a buddhizmus ellenségein taposnak. Cinóber, kobaltkék, citromsárga, fűzöld, türkiz és ciklámen az uralkodó szín az épületek díszítésein. Stilizált lótuszok, virágzó cseresznyeágak, sárkányfejben végződő geren- dázatok, mesebeli madarak, sellők rajza a díszítés a kívül- belül gazdagon faragott templomokon. Az 1042-ben épült Deund- zson-templomban - amely, egy földcsuszamlás alkalmával került mai helyére — vallási ereklyék mellett a koreai könyv- nyomtatás emlékeit gyűjtötték össze. Jóval Gutenberg előtt, már a 11. század végén ismerték e földön a nyomtatást, előbb a mozgatható fadúcokat, majd 1236-tól a fémbetűt. 1444-ben alkották meg a kevés változtatással máig használatos koreai ábécét, amely hangokat jelöl. Papír híján előbb falapokra, kéregre nyomtattak, majd amikor a 13. században megjelenik Koreában is a papír — a maihoz hasonló könyveket állítottak elő. Áhítatba merült, titokzatos arcú arany Buddhák, szertartásedények, buddhista papi temetők, szélcsengős kőoszlopok, élénk színekben pompázó sárkánytetős pagodák — emlékek a négyezer éves kultúrával rendelkező Koreából. KADAR MÁRTA Kondor Béla Liszt Ferenc Látogatók a Pohyon kolostoregyüttesben
