Tolna Megyei Népújság, 1982. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-29 / 228. szám
SZEPTEMBER 29 SZERDA Névnap: Mihály A Nap kél 5.39 - nyugszik 17.29 órakor A Hold kél 16.23 - nyugszik 1.11 órakor Negyvenöt évvel ezelőtt, 1937. szeptember 29-én fejezték pe a Zala megyei Budafa^pusztán az első magyarországi ipari termelésre alkalmas olajkút fúrását, hogy néhány héttel később megkezdjék ebből az olaj kitermelését.- HÁROMSZÁZ CSERÉP- KALYHA. A kéményseprő vállalat dombóvári kirendeltsége elkészítette jövő évii tervét, e szerint 300 cserép» kályhát raknak, főleg családi házakbain. A három mester eglész évii munkáját kitölti a háromszáz kállytha fejrakása. ~ SZÖVETKEZETI MŰVÉSZETI EGYÜTTESEK! Miiint arról már hírt adtunk, szeptember 15-én közművelődési hónap kezdődött a megye «pari szövetkezeti mozgalmában. A tegnapi decsi rendezvény — amelynek házigazdája a Sárközi Népi Iparművészeti Szövetkezet volt — azonban túlnőtt az ipari szövetkezetek kereteim. A szakmai tanácskozás témája „A közös fenntartású szövetkezeti művészeti együttesek jelene és jövője megyénkben” volt. Nemcsak ipari szövetkezeti szakembereik, aktivisták vettek rész rajta, hanem a MÉSZÖV és a TESZÖV is képviseltette magát, megihívták a megye harminc szövetkezeti fenntartású művészeti együttesének vezetőit is. Vitaindítót Szoboszlai Jenő, a MÉSZÖV általános szövetségi titka rság vezetője tartott. A SZIGETVÁRON Szigeti István 51 éves rakodómunkás, helyi lakos borospincéje ben az erjedő must keltette gáztól Fairkas József 46 éves MÁV-dolgo- zó, szigetvári (akos és Deák Imre 59 éves segédmunkás, ho- molkszentgyörgyfi lakos mérgezést szenvedett. Farkas József a helyszínen meglhlaft, Szigetit és Deákot súlyos állapotban kórházba szál látottak. A rendőrség folytatja a vizsgálatot. O A CSALÁDI HÁZ-ÉPITÉSI KEDV megnőtt Nagydorogon. ' Jelenleg 60 házat építenek és a nagyiközségi tanács 48 újaibb házhelyet dl,okított loi a Rákóczi utcában.- A VILÁG legjobb felnőtt bábszínházai és bábegyüttesei háromévenként Pécsett találkoznak, s fesztiválon matatják be műsorukat a közönségnek, a szakmainaik. Ez az egyetlen állandó jellegű nemzetközi pódiuma o felnőtt bá'bjátszásnak. A sorrendiben hatodik találkozót október 12. és 16. között rendezik meg a 'mecsekaljai városiban, házigazdája a Bóbita Bábszínház. A nyolc magyar együttes mellett felilép eg y-eg y bábasoport Angliából, az Egyesült Államokból, Hollandiából, Jiaipáinlbólj Jugoszláviából, Lengyelországiból, a Német Szövetségi Köztársaságból, Romániáiból., Svájciból és a Szovjetunióból is. + NÉMET nemzetiségi fii'm- nopók kezdődtek szeptember 27-én Gyönlkön, a Hazafias Népfront megyei bizottsága és a megyei mo zilizem! válla Itat szervezésében. Az ünnepi megnyitón bemutatták a Menyasz - szony című új NDK-(filmet, majd baráti találkozóra került sor, amelyen részt vett Heide- mia ri Englert, az N DK Kai,túrá i is Tájékoztató Központjainak 'igazgatóhelyettese is. A Kossuth rádióban 8 ára 57 perckor kezdődik a ,, .. . nem kell ehhez tantárgyi'' című iműsor. Or. Borsi Ernő nyugalmazott főiskolai tanár, aki néprajzi, népzenei gyűjtéséről is ismert, most szülőfalujában, a Borsod megyei Sályon él, ott folytatja tevékenységét. Munkájáról, életéről beszélget vele a műsor riportere Kapás Irén. A televízió 1-es programja 15 óra 55 perctől közvetíti a Megyeri úti pályáról az U. Dózsa—IFK Göteborg Kupagyőztesek Európa Kupája labdarúgó-mérkőzést. + MIT LÁTTUNK a moziban címmel rendeztek kiálíliífáisí a dombóvári óvodák és a megye! moziüzeml vállaltat Dombóváron az új iskola aulaijában, ahol a képzőművészeti világhét alkalmából a legifjabb korosztály, az óvódások rajzait állították ki. Az újszerű és ötletes kiállítást egy hétig nézhetik meg az érdeklődők. # A ZENEI VILÁGNAP alkalmából október elsején délután öt óraikor Szefezáirdon, a megyei művelődési központban ad hangversenyt a székesfehérvári Volán Vasvári női kara Har- tyányi Judit vezényletével, valamint ai szekszárdi ma'drigáIkarus Jobbágy Valér vezényletével. A madirigálikárus a debreceni vegyeslktari fesztiválon dijat nyert és e n'agy sikert aratott műsorával lép fel. — DÍJMENTES fényszáröbe- állítás. A Magyar Autóklub szekszárdi bázisán óktóber 2- án 6—13 áráig, Dombóvára tt a tűzoltószertámál u'gyancsak e napon 8-14 áráig a klub tagjainak és kívül állóknak is beállítják az autók fényszóróját díjmentesen. A MÁV tájékoztatója A MÁV vezérigazgatósága közli, hogy a vasutas nyugdíjasok és igényjogosult családtagjaik „Vissza vonásig érvényes" felülbélyegzéssé! éllátott piros színű, artaképes igazolványait 1982. október 1. és december 31. között kicserélik. A MÁV kéri nyugdíja salit, hogy az igta- zolványasere miatt a közölt időben keressék fel nyilvántartó főnökségeiket. Az igazolványok kiállításához egy darab 4x4 centiméter nagyságú, fél évnél nem régebbi fénykép szükséges. Az igazolvány kiállítási díja 10 forint. 21-26 fok A várható időjárás hazánk területén ma estig: Számottevő eső, illetve szél nem lesz. A nyugati és északi országrészben többnyire erősen, máshol általában mérsékelten felhős lesz az ég. Erősen párás, több helyen ködös idő várható. A hőmérséklet kora délutánra 21 és 26 fok közé emelkedik. I I ■ Szeptember 24-én Benyílódon, 25-én pedig Mórágyon mutatta be nagy Sikerrel a műsorát az a Katl-Marx-Stadt megyei népművészeti együttes, mely Annialberglből érkezve a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége meghívására töltött nyolc napot hazánkban. Az „Erzgebi,rgsensen- sembie Anmialberg szeptember 22-éin érkezett és ma utazik haza. Ahogy Bonyíhádon, Mórágyon is teltház íogádta a testrvérme- gyénkbőf érkezett együttest. De itt, az annabe rgjeik műsorának bemutatásával nem ért véget a szép baráti est. A mórágyi együttes is színire lépettt és lendületes, színes bemutatkozását a vendégek közönségként ugyanolyan melegen ünnepelték, mint ezt megelőzőéin az ő bemutatkozásukat a márágyíaik. OL VAST AM Nem félünk a börtöntől Egy pakisztáni rögtönitélő bíróság 54 szurkolóra fél évtől öt évig terjedő börtönbüntetést szabott, mert azok egy múlt Ifeti labdarúgó-mérkőzésen legényesen összeverekedtek. Bevallom, a hír olvasásakor először jót derültem. Viszont amikor belegondoltam a hazai futball rejtelmeibe, mélységes szomorúság vett rajtam erőt. Nem azért, mert nálunk nem fordulnak elő komolyabb összetűzések a meccseken, de azért sem, hogy a nem létező összetüzőket nem viszik börtönbe. Azért szomorodtam el, nálunk az utóbbi jó néhány esztendőben olyan a futball-szinvonal, hogy még egy téves bírói ítélet, vagy tíz sebtiben berúgott gól sem okoz a szurkolóknak különösebb izgalmat. Ahogyan a focisták leszoktak — vagy leszoktatták őket — az igazi lódról, úgy szoktak le a drukkerek a lelkes biztatásról. Pedig de jó lenne lociügyben legalább néha rettegni a börtöntől.- vhm Időjárás-előrejelzés Enyhe idő 30 25 20 15 10 Facsemete — Megkezdődtek az előkészületek a facsemete és szaporítóanyag őszi forgalmazására; a faiskolákban összeállítják az előzetes megrendelők listáját, eiőregyáirtják a fák nevét jelölő oíimkéket, felújítják, kijavítják a' kiitenntelőgépeket. Amiinlfb Kertforg-nál elmondták, október 15-én nyitnak a lerakatok, méghozzá 50-inel több mint tavaly, összesen 350 helyen árusítanak. Ennek erediményeként növekedhet a forgalmazás színvonallá, osöklkenhet a sorban- állláS. A készletek állapján a kiskent- tulajdonosok számára igen gazdag az idei kínálat, összességében 3,8 millió gyümölcsfa, 4,8 millió bogyósgyümölcsöt adó szaporítóanyag, 11,5 millió szőlőoltvány vár majd eladásra. Legtöbb az almafacsemete, csaknem félmilliót árusítanak majd, kajsziból 145 ezer, szilvából pedig 125 ezer facsemetét hoznak forgalomba. Ez utóbbi iránt nemcsak a kerttulaljdonov. sok érdeklődnek, hanem a városok, községek tanácsai is, mind gyakrabban fásítanak utcákat szilvával. Az őszi választékban olyan szaporítóanyagok is szerepelnek, amelyek a korábbi években gyakran szerepéinek a hiánycikk-listáikon, így többi között birsalma, dió, naspolya és tüSke nélküli feketeszeder. Őszibarackból és cseresznyéből viszont előreláthatóan nagyobb lesz az igény, mlint amennyit a faiskolák adni tudnak. A Kertforg szaporítóanyagéi őá II ítással foglalkozó tangazdaságai rugalmasan alkalmazkodnia,k a kereslethez, s előreláthatóan többfajta facsemetéből, elsősorban almából, szilvából és kajsziból a nagybani vásári óknak, ke rtbaráif k ö r öiknék kedvezményesen adnak termékeikből, sőt a tervek szerint esetenként a szállításról is gondoskodnak. Az elmúlt hét második felében változékonyabbá, hűvösebbé fordult időjárásunk. A változást az idézte elő, hogy egy ' időjárási front vonult át Európa középső része fölött. Míg az elmúlt hét elején 23, 28 fokos maximum hőmérsékleteket mérték, a hét második felében a borult, csapadékos helyeken mindössze 17, 21 fokig emelkedett a hőmérséklet csúcsértéke, másutt 25 fok közelében alakult. A front átvonulását heves záporok, zivatarok kísérték, sokfelé hullott 20-30 mm csapadék. A hét folyamán az évszakhoz képest enyhe idő várható, második felében futó záporok alakulhatnak ki. A hajnali és a reggeli órákban párásság, köd. A köd a délelőtt folyamán csaknem mindenütt feloszlik. A hőmérséklet a hajnali órákban 8, 13 fokra süllyed, a kora délutáni órákban 20, 25 fok között alakul. Mikor lesz telefonközpont?- Halló! Tolna megyei Távközlési özem?- Igen.- Posta Ferenc üzemvezetőt keresem.- Igen, azonnal hívjuk ...- Ezúttal telefon a telefontémánk. Mégpedig az, hogy a Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatóságának új épületében mikor lesz telefonközpont? Teljesen kész az épület, csak a telefon hiányzik. Nem tudnak beköltözni.- Ismerjük a helyzetet, elég nagy a mozgás ez ügyben. A tíznyolcvanas távbeszélő alközpontot a Beloiannisz Híradás- technikai Gyár készíti. Mihelyt ideérkezik a berendezés, a Pécsi Postaigazgatóság alköz- pontszerelő csoportja kiszáll ide és egy hét alatt elvégzi a szerelést.- Tudomásunk szerint a vezeték sincs még kiépítve a banképület telefonközpontjához, illetve alközpontjához. A kábel- fektetés, behúzás az önök dolga?- Igen, a miénk. Azzal semmi késés nem történhet, mert amikorra az alközpontot beszerelik, mi is elkészítjük a vezetéket.- A biztonság kedvéért nem lenne jobb előre kiépíteni a vezetéket?- Elő van készítve a munka. A kábel behúzása három nap alatt megtörténik. Nem késünk el. A kábel kiépítésének határideje október 30. Jöjjön át hozzám, előszedem a papírt, megmutatom, hogy október harmin- cadika a határidő.- Ebben nem kételkedem, végeredményben arról van szó, hogy ha már egyszer így sikerült ez a banképítkezés, tehát időre befejezték a székház elkészítését, akkor nagyon jó lenne birtokba venni, ehhez a posta is megadhatná a segítséget. Lehetőség szerint, netán soron kívül, ha ez kell.- Tudomásom szerint a BHG- nál ígéret van arra, hogy külön legyártanak a Pécsi Posta- igazgatóság részére tíz alközpontot. Persze, mind a tíz helyen sürgős a beszerelés, nem tudom, milyen sorrendet állapítanak meg. Elképzelhető, hogy Szekszárd lesz az első, tehát a bank . . . Mindig lehet erős indokot találni. Még magántelefonnál is ...- Itt mindenképpen nagyon sürgős. Viszonthallásra. •il ■■I — Igen, dr. Bézsenyi Gyula, a banktól.- Mikor rendelték meg ehhez az épülethez a telefont, ezt a bizonyos alközpontot? — Amikor megkezdődött az építkezés. Két évvel ezelőtt. A posta már két évvel ezelőtt tudta, mikor kell a telefont szerelni. Májusra kértük. Nem tudom, miért nem készültek föl. Már a bútorok is az épületben vannak. Napokon belül köztözhet- nénk.- Mit ígér a BHG? — Szeptember végére ígérte tíz alközpont szállítását, ebből egy a miénk. A Pécsi Postaigazgatóság pedig azt ígérte, hogy rögtön szerelik, ha megjön a készülék.- Akkor remélhetőleg nem áll október végéig üresen egy többmillióért készített épület... G. J. NÉP . ~ A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JANOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. _ Telex: 14251, postafiók: 71. - Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZËLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hirlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. - Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551. AnnáibergSek Mórágy on Egy est három momentuma: Csipkeverő kislány - A kitűnő trió - A hálás közönség