Tolna Megyei Népújság, 1982. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-03 / 206. szám

I SZEPTEMBER 3 PÉNTEK Névnap: Hilda A Nap kél 6.05 - nyugszik 19.22 órakor A Hold kél 19.47 - nyugszik 5.33 órakor Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1857. szeptember 3-án nyi­totta meg kapuit a Miskolci Nemzeti Színház. Kisállattenyésztés kicsiben Lapunkban nem egyszer hírt adtunk már arról, hogy vál­lalkozó kedvben nem szűköl­ködő megyénkbeliek a kisál­lattenyésztés különböző ága­zatai terén igyekeznek jöve­delemre szert tenni, hasznot hajtani. Természetesen nem­csak saját maguknak, hanem az országnak is. A véletlen úgy hozta, hogy Tevelen az Alkotmány utcában Jerkovicsék portáján a esincsi'llótenyésztés alapfogalmaiból kaphattunk ízelítőt. A nyúlrq, mókusra és ürgére egyaránt emlékeztető kis prémes állat származási helye Dél-Amerika. Őshazája a perui, bolíviai és chilei An­dokban van, gereznája pedig egyike a legértékesebbeknek. Egyetlen darabé megüti a 3000 forintot, ami nem cse­kélység, ha arra gondolunk, hogy a rendkívül érzékeny, ké­nyes, finom táplálékra szoruló jószágok kifejlett példányai 40 deka körüli súlyúak. Ha­zánkban a csincsillatenyésztés gesztora az ácsai termelőszö­vetkezet, mely a takarmány­ellátást éppúgy szervezi, mint a csincsillák „fürdetéséhez” szükséges speciális, homok biztosítását. A Pribitek család férfitagjai a fővárosban és Bonyhádon az iparban dol­goznak. A csendet, meleget, tioztaságot, továbbá olykor pattogatott kukoricát is igény­lő kis jószágok ellátásának terhe az otthon élő háziasz- szonyra hárul. Az egyelőre még kicsiben, mintegy 40 da­rabbal űzött kisállattenyésztés máris hasznot hajtónak bizo­nyult. Meggondolandó, hogy olyan helyeken, ahol erre le­hetőség van, nem lenne-e ér­demes felfigyelni rá és kap­csolatot teremteni a gesztor gazdasággal... — PÉKJELÖLTEK. Idén őtsszeil 26 fiaita lemlber kezdte a. pék­mesterség tanulását a pöilánlk'i Csaipó Dániel Szalk'középiskolá- ban. Az utóbbi húsz éviben imég nem volit airra péildai, hogy Ilyen népes osztály kezdje e fontos szakma tanlulásáit. # VÉRADÁS. Az MiMG Auto­matika Művek- 'szekszárdi gyá­rában má-r hagyománya van a szervezett véradásnak'. A gyár­ban szeptember 2-án 126 dol­gozó odoít vért. ^ HÚSZÉVES érettségi -ta­lálkozójukat tartották Tamási­ba n, a gimnázium régi épüle­tében az 1962-ben levelező ta- gozalton- érettségizettek. Az igen nagy számiban megjelent egy­kori diákok lelkesen számoltak be él-etiük eseményeitől, ered­ményeiről. A volt tanárokat dr. Koppá-n József képviselte. A BONYHÁDON nem tar­tozik a város ékességei közé a teherpályaudvar és környéke. A MÁV a következő negyedévben megkezdi az itteni elavult épü­letek bontását, illetve távo­labbra helyezését. A munka mintegy 5 Millió forintot igé­nyeli, almi után- a terepet ren­dezik-. 'Nj SZÜRETI BÁL. Szeptember 4-é-n„ szombaton nagyszabású szüreti bált rendez a- S-i-óitour a s-zá n-t-ódpu s ztai idegenforgalmi és kulturális központban. A rendezvény keretében délután 3 órakor -Balato-níöldvárról Szántódipiusztára szüreti felvo­nulás lesz. + MEGKEZDTE a- szigetelő- anyagok eiórecsomagolását a KOSZIG tapolcai gyára, ahol perlitet és ba-zaltgyapotot gyár­tanak. Mindkét termékük rend­kívüli, népszerű, de eddig főleg a nagyüzemek hasznosították. Most a, TÜZÉP vállalatokon ke­resztül a termékeket eljuttat­ják a ki-sta-kálsépiítőklhöz is. Zsu­gorfóliával egységcsomagokat készítenék, egy-egy csomag pontosan annyi szigetelőá-nya- got tartalmaz, amennyi egy át­lagos méretű dsaládi házhoz szükséges. Képtávíró- és telexkezelőt szerkesztőségi munkára, dél­utáni elfoglaltságqal, felve­szünk. Betanítását vállaljuk. Jelentkezni lehet a Tolna me­gyei Népújság Szerkesztősé­gében. (Szekszárd, Beloian­nisz u. 1-3.) A Petőfi rádió Zenedélutánjábpn 15 óra 40 perckor hallgathatjuk meg az Egészségünkért! című műsort, amelyben ezúttal a kirándulási ét­kezésekhez kapunk hasznos taná­csokat. A tévé 2-es programja 20 óra 1 perctől vetíti az Egy asszony című olasz filmsorozat első részét, amely Sibilla Aleramo 1906-ban -megjelent regényéből készült. Az olasz írónő önéletrajzi regényéből készült 6 ré­szes filmsorozat a XIX. század vé­gén kettős elnyomatásban vergődő nők helyzetét elemzi. A tévé 1-es programja 22 óra 5 perckor mutatja be a Stressz ci- mű spanyol filmet Geraldine Chaplin főszereplésével O UTÓSZEZON o Balaton­nál. A Siótour balatoni, somo­gyi. partii kempingjeit és nya- ralótelepeít, szeptember 1-től utászezöni kedvezménnyel vehe­tik igénybe a vendégek. A sió­fok-sóstói Ifjúság, a, zamárdi Autós 1, a balatontföldvá'ri Ma­gyar Tenger, a fogyód-bélote- le-pii Napsugár kempingben a kedvezmény húszszázalékos, a nyara lótelepeken : a fonyód­bélatelepi Napsugár és a baia- tonszemesi Vadvirág fa'házaj­ban szeptember 4-től, szombat­tól pedig mór ötvenszázalékos. A SZOT dél-balatoni üdülőigaz- gatóságának a közelmúltban megnyitott Lelte klubija szintén kedvezményes áron szolgálja ki vendégeit.. / Átmeneti ' felhősödés Várható időjárás ma estig: átmeneti felbősödés több alkalommal várható, de számottevő csapadék valószínűleg se­hol sem lesz. Az északi szél napközben megélénkül. A hőmérséklet délutánra 22-27 fokig emelkedik. Orvosmeteorológia Az előrejelzések szerint a hét végén csendes, nyugodt időszakra számíthatunk, amolyan igazi szeptember eleji, kora ősz, vagy ha jobban tetszik nyárutó. Az időjárás ked­vez a szabadban való tartózkodásnak, kirándulásnak, kerti betakarításnak, sőt még a napozásnak is, habár ez a nap­sütés már nem barnít, inkább csak melegít, illetve konzer­válja az eddigi barnaságunkat. Mivel a hét végén még na­gyobb hőmérsékletcsökkenés nem valószínű, a változásokra érzékeny embereknél sem lehet panaszra ok. A kellemesnek mondható nappali felmelegedés után hűvös éjszakákra és párás, ködös reggelekre kell majd számítani. Az önitató berendezést üdítő italos üvegekből fabrikálták Egy figyelő csincsilla OL VAST AM Tanévnyitó Hát elkezdődött az 1982/83-as tanév. Az alapfokon kezd­ték az általános iskolások, nagy-nagy komolysággal, és jöttek a■ középiskolák. Lapunkban azt olvastam, hogy az MSZMP KB Politikai Főiskoláján is megkezdték a tanévet. Ez a tény juttatta az eszembe, hogy az üzemekben is el­kezdődik az oktatási év: a politikai tanfolyamok, szeminá­riumok, s „iskolapadba" ülnek a munkások ezrei. Tavaly is sikeres volt a politikai oktatás éve, s bízunk benne, hogy idén is az lesz - mert a pártalapszervezetek, a szakszervezeti bizottságok és az ifjúsági alapszervezetek is alaposan felkészülnek az oktatási évre.-Pj­Szereléstechnikai vándorkiállítás Szekszárdon Szerencsés gombakaland Gombamérgezésből eredő tömegszerencsétlenséget sike­rült megakadályozni Pécsett. A piaci gombavizsgálónál egy apa és fia saját kezűleg sze­dett erdei gombát mutatott be ellenőrzés végett, s mint kiderült: 16 gyilkos galóca volt közöttük. Az illetők el­mondták, hogy lakodalmi étek­nek szánták a gombát és hat­vannégyen voltak hivatalosak a menyegzőre. Sokuk számá­ra az utolsó vacsora lett vol­na ez, hiszen köztudott, a gyilkos galóca halálos kime­netelű mérgezést okoz. A ve­szedelmes erdei zsákmányt el­kobozták és megsemmisítették. Az ősz a gombaszedés egyik szezonja és szeptemberben va­lóságos dömpingre számítanak az erdei termékből. A szakem­berek arra hívják fel a figyel­met, hogy lehetőleg piacon vásárolt —'hatóságilag ellen­őrzött — gombát fogyassza­nak, ha viszont saját kezűleg szedték, ellenőriztessék szak­értővel, házaló árustól semmi­lyen körülmények között ne vásároljanak. Magyar pénz avar sírban Szenzációs leletre bukkan­tak Gyönkön egy avar teme­tő már több mint tíz éve fo­lyó feltárása során. A temető egyik sírjából I. Péter magyar király által veretett ezüstpénz került elő. Mint ismeretes, Péter Szent Istvánt követően kétszer: 1038-41 és 1044-46 közt uralkodott. Amint az ása­tást vezető dr. Rosner Gyula régész elmondotta : a Petrus Rex Pannóniáé feliratú ezüst­érme az első korhatározó ma­gyar pénz, melyet avar teme­tőben találtak. Feltételezi, hogy az egykori avar halottat nem temethették el koráb­ban, mint az érmét verték, s e lelet teljesen más megvilá­gításba helyezi az avarság történetét. Azt látszik bizonyí­tani, hogy az avarok közt él­tek olyan csoportok, amelyek megérték a honfoglalást, a magyar államalapítás korát. öt dunántúli városban is­merkedhetnek meg az érdek­lődő szakemberek szeptember 6. és 10. között a veszprémi Bakony Művek szereléstechni­kai berendezéseivel. A gyártó, valamint a for­galmazó MÖÁRT és a Gép­ipari Tudományos Egyesület megyei szervezetei közösen szerveztek vándorkiállítást, hogy bemutassák a Bakony Nyolcvanhét év Bajusz vagy szakáll? Művek Bosch-licenc alapján gyártott termékeit. A vándorkiállítás Szekszár­don szeptember 6-án 10 és 18 óra között a Garay téren te­kinthető meg, a szálloda előtti parkolóban. Ugyanazon a napon 12 és 15 órai kez­dettel filmvetítés és szakmai konzultáció is lesz, szintén a Garay téren, a Nagyvilág mo­ziban. „Casting lav­és Céldobó Club” Regölyben, dr. Dienes Fe­renc körzeti orvos, horgász­egyesületi elnök kezdeménye­zésére és vezetésével megala­kult a „Casting Táv- és Cél­dobó Club”. Augusztus 28-án, nemzetközi versennyel, már be is mutatkoztak a regölyi sport­pályán. A verseny nemzetközi jel­legét azt adta, hogy a regö- lyiek partnere, dr. Juraj Mé­száros Európa-bajnok vezeté­sével, a csehszlovákiai Nővé Zámky (Érsekújvár) csapata volt. A horgászeszközökkel való táv- és céldobó versenyben a csapatok közül a regölyi győ­zött, az ifjúságiak között Die­nes Csaba, Fábik Judit, vala­mint Karas Jaroslav végzett az első helyen. A felnőttek öttusa­versenyében dr. Dienes Ferenc lett az első, a vendégcsapat vezetője, dr. Juraj Mészáros pedig a második. Visszhang Hogyan közlekedjünk ? iMeg köszönöm o lapjuk vasár­napi számúban megjelent „Ho­gyan közlekedjü'nlk Szekszár­dion.?" című tíikkiükiben a. szek­szárdi forgalomterelésire tett észrevételükéit. Engedjék meg, hogy a forgalomeltereléssel, an­nak balesetmentes biztosításá­ra tett iintézkedéseilnkről • táíjé- ikozítatáist adjak. A ,KPM Közúti Igazgatóság a Tolna megyei Tanács V. B. ÉKV osztályával, valamint a Tolna megyei Rendőr-lfők.apitáin'ysá g Közlekedési és Közbiztonsági Osztályával egyetértésben és az érdekelt szervek és hatóságok bevonásává,! határozta meg a szekszárdi Marx Károly utcai csomópont átépítési ideje allat- ti terelőútvonalat. A terelőút kijelölésénél maximálisan figye­lembe vettük a gépjárműfor­galom városon keresztüli zavar­talan átvezetését és a gyalogos­forgalom biztonságát. Ennek ér­dekében a, terelőút teljes hosz- szám, a terelés irányának meg­felelően', sárga, színű, útirányt jelző tábláik lettek elhelyezve, valamint megállási tilalom lett elrendelve. Az igorzaatóság a megyei tanács vb ÉKV osztá­lyával és a rendőrkaipfitányság köz telkedé sre ndészet i o sz tá 1 yá - val együtt a terelés bevezetése után, az ùtvonai forqallmát fo­kozott fiayel'emmel kísérte és a jelentkező hiányosságokat rö­vid időn belül megszüntette. ilgy kerültek kihelyezésre - utólag - a Kadarka utcában és a, Mátyás, király utcába a sárga színű, útirányt ielző táb­láik. A forgalomterelés tényére az elterelési pontok előtt több jelzőtábla is figyelmeztet. lEllenőrzésejinlk során megál­lapítottuk, hogy a gépjármű­vezetők a, 'kihelyezett táblákat nem veszik figyelembe. így for­dulhat elő az, hogy a, Kecskés Ferenc utcában a megállási ti­lalom ellenéire a „bölcsődés" autók megállnak, pedig a böl­csőde melletti mellékutcákban lehetőség van a várakozásra,. Ez ugyan kényefllmetllfinelbb az eddigi megszokottnál, de a biz­tonság érdekében, szükséq volt a megállási tilalom ideiglenes elrendeléslére.' Megállapítható, h'oqy a „ha­zai" autósok rutinból vezetnek. Ebből!, származtak azok a- saj­nálatos balesetek, melyek a, te- refőúton a,z elmúlt napokban történtek. A cikkben említett qyalogos- lámpa bekapcsolásánál az igaz­gatóságot a gyalogosközlekedés biztonságosabbá tétele vezette. A „•botrányos helyzet" úgy ala­kulhatott ki„ hogy sem a- gya­logosok, sem a gépjárműveze­tők a részűkre kötelező piros fényjelzést nem tairtottá'k be, ezzel veszélyeztették saját testi épségüket és a forgalom biz­tonságát. A terelőútvonalán sebesség- korlátozás elrendelése nem cél­szerű, miivel az amúgy is telí­tett úton a, forgalom lassú. A terelés útvonalán lévő iskolák vezetői a tanévnyitón felhívták a gyermekek és szülők figyel­mét a, megnövekedett forgalom­ból adódó veszélyre. A KPM Köz­úti Igazgatósáig továbbra, is fi­gyelemmel .kíséri a terelőút for­galmát, annak jelzésrendszerét, és amennyiben h'iányossáqot észlel, azonnal intézkedik. BAKSAI ERVIN « igazgató KPM Szekszá rdi Közú ti Igazgatóság Baleset Pest megyében, Suróny kül­területén aiz árvízvédelmi töltés­ről egy markológép leborult, vezetőije, Va,rga István. 59 éves nehézgépkezelő, budapesti la­kos a, helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint Varga István a munkagépet fi­gyelmetlenül vezette. A rendőr­ség szakértő bevonásával foly­tatja a Vizsgálatot. 1RÊPÜJSÀG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JANOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. - Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100, Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. - Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. - Felelős vezető: SZËLL ISTVÁN. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,— Ft. - Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Oldalképek
Tartalom