Tolna Megyei Népújság, 1982. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-16 / 217. szám

2 Képújság 1982. szeptember 16. Gemajel megválasztott elnök merénylet áldozata lett PANORÁMA BUDAPEST A bejrúti robbanás Izraeli csapatok vonultak be Nyugat-Bejrútba Basir Gemajel, Libanon meg­választott elnöke életét vesz­tette a falangista párt székhá­za elleni keddi merénylet so­rán. A halálhírt Safik el-Vazzan miniszterelnök erősítette meg kevéssel éjfél után. A 34 éves Gemajelt több mint 6 órával a robbanás után ásták ki a romok alól, s ekkor még élt. A Hotel Dieu kórház­ba szállították, ahol sérülései­be belehalt. A merényletnek az eddigi megállapítások szerint húsz ha­lottja van, köztük a falangista párt bejrúti körzeti vezetője, s 60 a sebesültek száma. A libanoni parlament két-há- rom napon belül megválasztja Gemajel utódját. — közölte Gasszan Tueni, Libanon állan­dó ENSZ-képviselője szerdára virradóan az amerikai ABC-te- levízióban a Szárkisz libanoni elnökkel folytatott megbeszélé­sére hivatkozva. Tuenit EHiasz Szárkisz, a tá­vozó libanoni elnök arról biz­tosította, hogy Bejrútban nyu­galom van, ,,a muzulmán veze­tők együttérzésükről biztosítot­ták” s valamennyi politikai erő el van szánva az ország egy­ségének megőrzésére. Az ENSZ- nagykövet ugyanakkor elismer­te: „elméletileg nem lehet ki­zárni” az ellenségeskedés ki- újulását. Edwin Meese, Reagan elnök tanácsadója kifejezte reményét, hogy „akadnak más vezetők”, akik Basir Gemajel „egyesítő törekvéseit" tovább képviselik. Az ABC televízió szerint a cél­(Folytatás az 1. olralról.) Az S2K;P KB főtitkára' Izrael Oliiblainlo-nii aqinesisziióijáráil szólva htongsúllyozi!», hogy a véres há­ború végleg leleplezte az Egyesült Állaimok köz e l-k elleti polliitilkájót. A különböző, „szánk, piákra” és Jblüetetéseikre” oly könnyen hajló Washington az izraeli agitéSsizlót méa. asaikszó- bain seim ítélte el, a rról már nem ils beszélve, hogy VaUaimlfélle hatlhbtóls lépést tett volnál az izraeli támadás beszüntetése érdiekéiben. WlasIHínlgiton most igyekszik el.feliedtetn.i a véres tragédiát, Basir Gemajel szeptember 23-án lépett volna hivatal­ba (Telefotó-AP-MTI-KS) zás Gemajel fivérére vonatko­zott, aki tagja a parlamentnek. Tueni ezt nem volt hajlandó megerősíteni. Mose Arensz, Izrael washing­toni nagykövete „a libanoni helyzetben bekövetkezett visz- szaesésről” beszélt, s azt állí­totta, hogy „az izraeli -hadse­reg jelenleg az egyetlen stabi­lizáló erő Libanonban”. A Palesztinái Felszabadítási Szervezetet semmiféle felelős­ség neim terheli Boisiir Gemoijeil halálával kapcsolatban — szö­gezte le Jasszer Arafat, a szer­vezet végrehajtó bizottságának és úgy tesz, mintha megoldást akarna találni a közel-keleti projblémá raí Ám az Egyesült Álalmok javaslatai alapvétőéin helytelenek. Elutasítják a:' pa­lesztinok jogát a,z önrendelke­zésre és salját államuk meg te­remtésé re. A Washington i kormány az önálló palesztin álltaim megte­remtése billen fellépve miaqának Izrael létének jógii aiialpíját kér- dőljelezii meg - Hangoztatta Leonyid Bnezisinyey. Az 1947-ben sziülletett ENSZ-íhatározat ugyan­is két szuverén á Illáim., az arab és a. zsidó állaim létrehozását irányozta elő az egykori palesz­elnöke, Tuniszban szerdán ki­adott nyilatkozatában. A palesztin vezető, aki ugyanaznap érkezett az olasz fővárosba, a római repülőtéren kijelentette: Gemajel meggyil­kolása a palesztin, de elsősor­ban a libanoni nép elleni iz­raeli terv folytatását jelenti. Arafat sajnálatosnak nevezte a merényletet, amelyet vélemé­nye szerint azzal a céllal szer­veztek, hogy megakadályozzák a libanoni megbékélési folya­matot, és hogy Izrael a gyil­kosság ürügyén „jogot szerez­zen Libanon tartós megszállá­sára”. A TASZSZ bejrúti tudósítása szerint a jelek arra mutatnak, hogy az izraeli hadsereg Liba­non elleni támadó tevékenysé­gének fokozására akarja ki­használni Basir Gemajel halá­lát. Bejrút lakosai a bombázá­sok és ágyúzások felújulásától való félelmükben az óvóhelyek­re menekültnek. A merénylet hírére ugyanis szerdán hajnalban izraeli csa­patok vonultak be Nyugat-Bej- rút addig meg nem szállt terü­letére. Szidonban pedig kijárá­si tilalmat rendeltek el az iz­raeli hatóságok. Kairóban külügyminisztériumi közleményt atíitok ki az iz­raeli hadmozdulatról. Egyiptom elítél minden olyan lépést, ame­lyet külső erők tesznek Libanon­ban annak érdekében, hogy saját céljaik elérésére használ­ják ki a jelenlegi helyzetet - hangoztatja a közlemény. tanai mlainditáamterüileten. Ezt az ENSZ-iharárazatot még sein- ki nem. érvényteilehitette, és er­re senkiinek, nincs is joga. Elihia- möirkodott gondolat volna, ha valaki úgy vélné, hogy ezt a határozatot élegénídő csakirész- ben végrehajtani — megterem­teni a- zsidó álltaimat, s a. vég­telenségig figyelmen kívül hagy­ni a határozatnak a palesztin arab állaim megteremtésére vo­natkozó résziét — mondotta vé­gül Brezsnyev, hangsúlyozva': azt tanácsal'jiulk Izraelinek, hogy térjen észre, ne játsszon to­vább o, tűzzel. A nemzetközi kö­zösségi türelmié nemi végtelen. Losonczi Páll, az Elnöki Ta­nács elnöké, Lázár György, a Miiinliszitertartáds elnöke és Apiró Antal, az országgyűlés elnöke búdsúlátogaitáson föqadta, dir. Johann Josef Deng.lert, az Oszt­rák Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki végleg elutazott Budapest­iről. • A nicairaqutói nemzeti ünnep alkalmából’ Losonczi Pál, az El­nöki Tanács elnöike táviratban üdvözölte a. Nicaraguái Köztár­saság nemzeti újjáépítés koir- miániyzóiiamiá csőt. * Losonczi Páli, az Elnöki Ta­nács elnöike a Mexikói Egyesült Államok nemzeti ünnepe ailkail- mábáli táviratban üdvözölte Jo­sé López Portillo köztársasági elnököt. • * IHairmiinic éve nyitotta meg kapuié Budapesten a. Bolgár Kulturális és Tájékoztató Köz­pont. A jubileum alkalmából szeridán ünnepséget rendeztek a Népköztársaság útján, lévő székháziban. Az ümnépségén és az ezt kiövétö fogadásion meg­jelent Roskia István klüffiqymi- niiszter-lhélyettes, valamint Bon- cso Mitev, a Bolgár Népköztár­saság budopeslti nagykövete. * Kiim> Jómig Szum, a> KNDK bu­dapesti nagykövete szerdán tá­jékoztatta. ai sajtó képviselőit a KNlDK kormányának nemrég közzé tett mem oirainídu.má ról. Hangsúlyozta,, hogy a. koreai nép nőm mond le hazája, egye­sítéséről,. Könmányuík kifejezte meggyőződését: a világ orszá­gai. támogatják a koreai nép- nők a hazája békés egyesíté­séé nt vívott h'aircát BONN Egyelőre nem1 vezetett ai sza- badde molk rata párti qazdasáqi miniszternek a ka rimányiból valló kiválásához a. tervezet, aimely- 'ben. Otto Lambsdorff, a szociá­lis juttatások dirasztiiküs csök- kentlé'sét javasolta'. A bonni- kai- 'biinlet szerdal ülésén Helmut Schmidt kancellár. felkérte Uaimlbsdo'rflíot, hogy ezt az ál­láspontját még. ezen. a, héten nyilvánosan is erősítse meg, to­vábbá, hogy a Hétvég,én tart­sanak személyes, kétoldialú megbeszélést Lambsdorff ter­vezetéről. A miniszter Sdhlrrvidt mindkét kérésének teljesítését vá Haltai A Szovjetunió békejavaslatai Választás Svédországban Ki oldja meg a dilemmát? A szeptember 19-re kitűzött svéd választás szinte „lefutott­nak'” látszik: a kőzvélemény- » kutatás szerint a, kormányzó polgári pártokat támogatóik tá­bornál folytalmatosâm csökken, miig a hát éve — - több minit négy évtizedes kor­mányzás utáni — ellenzékbe szorult szooiáldemokraták ázsió­ja egy ideje felülmúlja' a. há­rom nagy polgári pártét, ame­lyek a legutóbbi választáson egyetlen mandátummal qyőztek. Olof Palme Szociáldemokrata PártJilai, úgy látszik, számíthat airrai, hölgy ismét kézibe veszi a stockholmi kormányruidat. Van a,zódban jó néhány óVaitosIsáq.na intő tényező. Elsősorban or, htaqy az eqy- kor háiromipárti- ko rma nylko állt- c'iálból méq időben kivált Kon­zervatív Párt szilárdan, tartja magát — az idei felmérések szerint — a 25 százalékos szin­ten,. A 'liberálisokkal és a, Cent­ristákkal 1976-lbaini, maliid 1979- bön ismét szövetkezett párt, a jobboldali legnagyobb csoportja tehát még ereje teljében. Van. A szociáldemokrata vezetés ag­godalmait fokozhatja, , hogy Svédországiban Is feltűntek a „zöldek”, a környezetvédelem jelszóvá vall fellépő1 politikai erők. Ezek miiként azt már az NSZK esetében láthattuk, nem kínálinak átfogó,. Vadonatúj po­litikai- programot, hanem báli­ról és jobbról átvett elvekkel és tervekkel „egyetlen allternatívá1- nak.” hirdetik maiqufcat az el­múlt évek. növekiVő qoinldjai mi­att sokak által megelégelt hai- gyományos. pártokkal szemben. A koalíciós kormány feje, Thorbjörn Eälldin A svéd alternatívok Míljö Párt néven „futnak”, s a- jelek- sze­rint nem rosszul-, hiszen a- vá­lasztás előtt Hat százalékra be­csülik esélyüket. Ennyivel beke­rülnének, a parlamentbe, s könnyen lehet, hógy éppen a Sz o diáidé makrata* Párt abszolút többségének rovására. illyen, fordulat esetén Pálmá­nak bonyolult feladlaltot jelente­ne koalíciót fabrikálni a zöldek­kel, s még nehezebb lenne az­tán gaizdaságii-palitiiloa! terveit végirehajtainli. Pedig az ország moináipSág rászorulna, vallalmi- lye-n nagyszabású terápiára. A jóllét mliintaállaimát mind na­gyobb bajok gyötrik. Az egész világon érezih-ető gazdasági krí­A szociáldemokraták vezető je, Olof iPalme zis Svéd országát sem kerülte el, s az évtizedek ailaitt kiépí­tett jóléti rendszer most külö­nös gondot jólent. A kivételesen magas bér, a Hatalmas arányú adózási, a folyton növekvő köz­kiadás válság idején, nehezen tartható fenn. A miagOs bérek miatt az eqyébként kitűnő, mi­nőségű svéd' áru versenyképes­sége csökkent. A niagy adózás Visszafogja, az amúgy 'is kicsi vállalkozási kedvet. A szociális biztonság megkövetelte álaimii, kiadásaik a- tűrésli határ fölé emelik ai deficitet. Takarékosság, áremelkedés, a bérek fékentóirtása, - ez a mindenkori kormány kézenfek­vő gyógymódjla, aminek persze nem- örüli a laíkosiság. A polgári kabinet pártjai- várhatóan e lé­pések levét isSzáík meg most a választáson. De ha győz a Pa'l- mie-kormány, mit tehetne? A szociáldemokraták az utóbbi idíőlben feltűnően hallgatnak régótai dédelgetett tervükről, amely úlj tulajdonosi- viszonyo­kat kíván teremteni Svédország­ban,. Eszerimt egy bizonyos, ha­táron túl minden vállalat profit­jára. 20 százalékos adót vetné­nek ki. A tekintélyes pénztól létrehoznák a bériből é's. fizetés­ből élők beruházási alaipját. Eb­ből foikozaitosan felvásárolnák a magáinváHalatok részvényeit : Végül ilyen módón az alkalmai- zottlalk lassan beleSzálHaitnámalk a vállalat gazdálkodásába,, te­hát növelni lehetne a, beruhá­zást, csökkente mii a, munkanél­küliséget, almely- immár több mint hqromiszáztallékos, s ez eb­ben az országiban, nyomasztó rekord,. Az elmélet érdekes, a kérdés araik az, hogy ha az amúgy is kedvetlen vállalkozóktól méq több profitot vonnak el, növek­szik -e mlajld a, tőke beruházási kedve. A polgári pártok szerint már a jelenlegi adózás is foi - toqdiSia, aiz ióart, almely viszont a svéd jóléti álltaim alapija,. A jólét svédországi- szocálls háló­jába belenyírni azonban senki nem, mer, másfelől a, fenntartá­sához niélklülözöhetetlen. qiazdta- sáqíi fellendítésre senki nem tud Csodalszert aljániltaini. A di­lemma- meoaldá-sta- a, feltehető­en eiőretörő szociáldemokraták gondja- lesz. AVAR KÁROLY Szerda esti kommentárunk. A hírt percek alatt világgá repítették a hírügynökségék telex­gépei: nagy erejű robbanás rázta meg Kelet-Bejrútban a fglan- gista párt székházát. Az első jelentések még csak „jelentős anyagi kárról és néhány sebesültről" beszéltek és egybehangzóan azt állítottákr-hogy „Bqsir Gemajel pártvezető, az ország megválasz­tott elnöke sértetlen maradt". Egy órával később a francia AFP már Gemajel sebesüléséről vélt tudni, a Reuter értesülése szerint pedig a detonáció „csaknem az elnök életébe került". Tegnap hajnalban -azután az újabb, immár végleges hírt to­vábbították: kilenc nappal hivatalos beiktatása előtt a merény­let megölte Basir Gemajelt, a harmincnégy esztendős megválasz­tott libanoni elnököt, a falangista pátriárka, Pierre Gemajel fiát, akit a jobboldal Washington és Tel Aviv áldásával szemelt ki erőskezű rendcsinálónak. A merénylet új helyzetet teremt a vérző Libanonban és az egész zaklatott térségben. A fezi konferecia és az Izrael által a libanoni szíriai erőkkel kiprovokált összecsapás után Gemajel halála továbbra is elodázza a szenvedő lakosság által annyira várt konszolidációt. Keleten és Nyugaton sok megfigyelő utal arra, hogy „a polgárháború kiújulása sem lehetetlen”. Azok, akik a kétszáz kilogramme !) robbanóanygot elhelyezték a falangista székházban, tettükkel egyelőre -nem dicsekednek, ami figyelemre méltó. Eltér a szokásos gyakorlattól : eddig a me­rényletért senki nem vállalta a felelősséget. A helyzetre jellemző, hoqy a politikusok, és a sajtó-kommen­tátorok egyelőre tartózkodnak a tettesek kilétére vonatkozó talál­gatástól. Egyedül Mose Arensz, Izrael washingtoni nagykövete merte megkockáztatni — a Begin-kabinet politikájára oly jellem­ző és a tényekkel gyakran oly keveset törődő „könnyedséggel" —, hogy a robbantásra „csak a palesztinoknak volt motívumuk”. Vajon milyen alapon állítja ezt? A marontia-keresztény Ge- majelnek nemcsak az ország immár muzulmán többsége körében volt jelentős ellenzéke, hanem a maraniták táborában is. Egyál­talán nem zárható ki az a lehetőség, hogy Basir Gemajel egy ellenséges családi klán vérbosszújának esett áldozatul. Libanon­ban ez hagyomány. A magyar nézők éppen néhány nappal ez­előtt a képernyőn láthattáik-hallhatták, amint Szolimán Frangié, volt köztársasági elnök bizonyított tényként közli a magyar ripor­terrel: fiát és hároméves unokáját a Gemajel-klán gyilkolta meg... A homályos hátteret némiképp megvilágítja az idézett Arensz-nyilatkozat egy másik mondata. Eszerint „az izraeli had­sereg most már az egyetlen stabilizáló tényező Libanonban(l)”. E szavak előre vetítik annak a lehetőséqét, hoqy Tel Aviv a bejrúti robbanást megpróbálja kihasználni a libanoni baloldal elleni ál­talános leszámolásra és persze arra, hogy csapatait továbbra is ott tartsa. HARMAT ENDRE Pénteken nyit a BNV (Folytatás az 1. oldalról.) emblémával ellátott termék sze­repel, számuk azonban lénye­gesen kevesebb, mint a terme­lőeszközök szakvásárán szokott lenni. Ez arra utal, hogy a fo­gyasztási cikkek termelési koo­perációjában még meglehető­sen nagyok a kiaknázatlan le­hetőségek. Az idei őszi BNV- nek egyik célja az ebben rej­lő tartalékok feltárása. A vásár másik fontos fel­adata a fejlődő országokkal való kereskedelmi kapcsolatok bővítése. Ennek megfelelően a korábbiaknál nagyobb szám­ban érkeztek kiállítók ezekből az országokból, több éves ki­hagyás után ismét részt vesz a BNV-n Kenya, Algéria és Kuvait, teljesen új kiállítóként pedig Costa Rica, Ecuador és Honduras. Nemzeti kiállításai­kon kívül a partnerkapcsolatok bővítését a Magyar Kereskedel­mi Kamara vásári információs szolgálata is segíti. Új voná­sa az idei kiállításnak, hogy az Unido — annak áthidalá­sára, hogy a fejlődő országok csak a fogyasztási cikkek őszi vásárán vesznek részt, de fő­ként termelőeszközöket vásárol­nak hazánktól — szimpóziu­mot is rendez. A fejlett tőkés országokból csaknem 300 cég mutatkozik be, a legnagyobb az NSZK kiállítása lesz. A közönség az idén 12 áru­csoportban ismerheti meg a legújabb hazai és külföldi fo­gyasztási cikkeket. Különösen gazdagnak ígérkezik az öltöz­ködési és a lakberendezési ki­állítás, amelyeken a hazai vál­lalatok a tavalyinál lényege­sen több termékkel és nagyobb számban mutatkoznak be. Sok érdekességet kínál egyebek közt a kozmetikai és háztartás­vegyipari, az élelmiszeripari, a sport- és kempingfelszerelések, a hobbi- és járműipari, a hír­adástechnikai, a járműipari ter­mékbemutató, valamint az ajándék- és népművészeti cik­kek, a hétvégi házak és fel­szerelések kiállítása. A fogyasztási cikkek sereg­szemléje mellett a Hungexpo három szakkiállításnak — a Hoventa nemzetközi kereske­delemtechnikai és vendéglátó- ipari, a Protenvita nemzetközi környezetvédelmi és a Studexpo oktatási eszközök nemzetközi kiállításának — is házigazdája. Az őszi BNV a külföldi part­nerek számára az exportaján­latról, a hazai közönségnek pedig a fogyasztási cikkek jö­vő évi várható kínálatáról ad áttekintést. Ezért a kiállítók szá­mára rendkívül fontos tudni, hogy a bemutatott termékek megnyerik-e a fogyasztók tet­szését. Az idén először a vá­sár látogatóinak véleménye alapján a legnagyobb közön­ségsikert elért termékek kö­zött különdíjakat is kiosztanak. — Az idei őszi BNV jó alkal­mat teremthet a hazai ipar teljesítőképességének felmé­résére, a fogyasztási cikkek nemzetközi összehasonlítására, a piaci tájékozódásra, a köl­csönösen előnyös külgazdasági kapcsolatok bővítésére. így közvetve és közvetlenül hozzá­járulhat az export növeléséhez, valamint a lakosság színvona­lasabb áruellátásához — hang­súlyozta a Hungexpo vezér­igazgató-helyettese. Magyar-csehszlovák külkereskedelmi tárgyalások Veress fráter Tdü Ikereskedellmi miniszter csehszlovák pbrtnere, Böhiuimlll Urihain kiüllkereslkedel- mii miniszter meghívására — szeptember 111. és 14. között lá­tó gatást tett Csehszlovákia bbn. Tárqyallásükoni áttekintették az á rucserefargailom idei ailaikulá - sárnaik. taipiasztalaitoit és esz me­csetét folytatták az 1983. év forgalmi célkitűzéseinek meq- a laipázá sá ról. Mega Mlaipították, hogy' az 1982-ire 'kölcsönösen vállalt szállítási kötelezettségek teljesítésének feltételéi adottak és pozitívan értékelték az év köziben kidolgozott lehetősége­ket, melyeik nyomán a forgalom az előirányzottat meqlhblaldó mértékben növekedett. A kitű­zött célok túlteljesítéséhez min­denekelőtt a gépipari termé­kek bŐMÜflő forgalllmüi járul hoz­zá. Az 1983. évet tekintve'hang­súlyozták', hogy a, jelenlegi bo­nyolult feltételek közepette az eddigieknél is. fontosabb a gazdásági és 'kereskedelmi 'kap- csoPato'k szorosabbra, fűzése, miiindeníkelőtt at gépipbri koope­rációs tehjetőlségek jobb .kihasz­nálása, útján,. Ennek érdekében az illetékes ilpari tárcák tárgya­lásokat folytatnak,, melyek, sike­tét a magyar és oséhsz,lovák külkereskedelem a maga esz,kö­zeivel Is elő- fogjjla segíteni. Veress Péter kedden részt vett<T brnói némzlefközi' gépiipku- ri vásáf. ünnepélyes meg nyitó- sánk majd. hazaérkezett Buda­pestre. CMÍT1I).

Next

/
Oldalképek
Tartalom