Tolna Megyei Népújság, 1982. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-15 / 191. szám

1982. augusztus 15.

NÉPÚJSÁG 3

A lakosság ellátásának fejlesztése társadalmi érdek

Pair, héttel ezelőtt a Hazaíibs Népfront Nyíregyházán megrendezett országos honismereti akad'émlálján sokoldalúan vizsgálták és taglalták hazáink településszerkezetét; illetve a te- leipíiiléslhátózait változásának kedvező és kedvezőtlen jelenségeit. Sok szó esett az cpró- faiva'krói, az ott élő lakosság helyzetéről. Különösen hangsúlyozták azokat az ellátásban mutatkozó hátrányokat, amelyek gyakran súlyosan érintik e települések lakóit. Az aprófalvas vidékek népfrontbi zottsá gaina k

tanácskozásain is állandó téma ez a kérdés, mert amint fogalmaznak: „iNeim nyugodhatunk bele, hogy családok, emberek százezrei csupán azért éljenek az átlagosnál sokikcíl nehezebb körülmények között, mert falun laknak”.

AZ APRÓFALVAK ÉS LAKÓIK

Sokan ma is úgy vélik, hogy a lés falvakban úgyszólván csak a földből, a mezőgazdaságiból élő emberek élnek. A tények mást mutatnak. A falusi társadalom aktív keresőinek meaosz- lásai az 1980-as népszámláláskor a következő volt: munkás 58; termelőszövetkezeti dolgozó 22,2; szeltem»: foglalkozású 16,2; és kis áru terme lő 3,6 százalék.

Mii sem természetesebb, hogy ez a társadalmi átrétegződés is az igények növekedését hozta magával. A modern nagyüzemi körülmények között dolgozó ember laikóhelye iránt is igényesebb, nem elégszik meg az évtizedekkel elmaradott állapotokkal Ha nincs módija helyiben váltóztani a .körülményeken, akkor nagyobb községbe, városba költözik. így keletkeznek elnéptelenedő ki;s települések, amelyek pedig kevés fejlesztéssel, a mindennapi életvitel jó megszervezésével kellemes lakó helyek lehetnének.

Hazánk településeinek kereken háromnegyed része 2000 lakosnál kisebb, és ezekben él a lakosság 17 százaléka, megközelítően 2 millió ember.

A nemzeti vagyon tekintélyes része is az aprófalvakban található^ Értékes lakóházak, gtazdasági épületek, még használható gazdálkodási eszközök, apró gyömüliasösölk, kertek. Ezek a falvak nemcsak lakóhelyek, de számottevő termelőerőt is képviselnek, ha értékeiket nem hagyjuk pusztulni A háztáji és kisegítő gazdaságiról szóló statisztikák megalalpozottan bizonyítják ennek jelentőségét. A kis településiek Iáikéi’ életkörülményéinek javítása tehát, nemcsak a> róluk való gondoskodás miatt szükséges, hanem általános gazdasági és településipofi- tikai érdek is.

AZ ALAPELLÁTÁS TÉNYEZŐI

Teljesen azonos fontosságú és szerepkörű településeik sehol, semmilyen körülmények között nem alakulhatnak ki. Más a jellege, szerepe egy városnak, mása nagyközségnek; és megint más o falunak. De az azonos lélekszáinmúaik közül is az egyik lehet kedvelt üdülőhely, a másik a kirándulókat vonzza, a harmadik ipartelepéről vagy más gazdasági létesítményéről lelhet nevezetes. Egy valamiben közösek: lakóhelyek, s ilyen értelemben nem szerep nélküliek; tehát az ott lakók ellátása ál»" lomrul, társadalmi kötelezettség.. Az is természetes, hogy más az ellátás mértéke a nagyobb településen, mint a kisebben. De az alapellátás megszervezésében a különböző rangú települések egye ml őségének megteremtése kívánatos.

lEnyedi György, a gazdásági földrajz neves művétőiie írja; „A kiegyenlítési politikának nem lehet célja, hogy minden településen azonos fejlettséget eredményezzen. Teljes kiegyenlítődés irányozható elő az alapvető feltétetek (lakás, ilvólvíz, úíhó- lózaitba való bekapcsolás sitib.)

tekintetében, de már nem a foglalkoztatást, sem a magosabb szintű kere.sk ed elírni, kulturális, oktatási vagy egészségügyi ellátást nem kell mindenkinek a lakóhelyén biztosítani... A területfejlesztésinek főleg arra kell törekednie, hogy egy terület lakosai könnyen, s rövid időn belül eljuthassanak a szolgáltatások telephelyéhez . . . Azt a helyzetet kell megszüntetni, hogy egy állampolgár lényeges és tartós - még utódai általi is érzékelt - hátra nyblai kerüljön pusztán annak következtében, hogy hol lakik”.

€ mértéktartó meghatározás és feladat megjelölése alapján végzik elemzéseiket és tanácskoznak a tennivalóikról a népfrontbizottságok tagjai is. A tapasztanotok összegzéséből már kiviláglik a kívánatos változtatások .iránya.

A MEGOLDÁS LEHETŐSÉGEI

Egy-egy település népességének lakásépítkezése megbízhatóan kifejezi a maradás vagy elvándorlás szándékát. Az országos kép azt mutatja, hogy az intenzív lakásépítésnek csak töredék és csökkenő Hányada jutott a kistelepülésekre. 1980- ban országosan ezer lakosra 8 lakás; az ország községeiben 5,8 lakás, a 'kistelepüléseken 4,2 lakás épült fel. A 200 főnél kisebb falvakban pedig csökkent a lakások száma. Miivel a lakásépítés egyértelműen mutatja egy település életképességét, ezsrt a lakásépítés ösztönzésére a városokéval azonos feltételrendszer lenne kívánatos.

Az már a helyi ismeretek alapján dönthető el', hogy egy- egy településen az általános érvényű intézkedés elegendő-e a lakásépítés felélesztésére, vagy más tennivaló is van. Ezek között^ is élső helyen szerepelhet a jó ivóvíz, az elektromos hálózat megfelelő kiépítettsége, a szilárd burkolatú, az év minden szakában járható út, a rendszeres vonat- vagy autóbusz-közlekedés lehetőségé..

Egy másik, mindmáig sok vitára okot adó gond az iskola- kérdés. Az iskola léte az ott lakó népesség kötődését megtarthatja,, sőt fokozhatja. Ezért so'kan vallják, hogy az iskolák fenntartásánál törekedni kell: a kisiskolásoknak és a gyermekek családjának jobb, ha a pedagógus jár ki a faluba', mint ha a gyermekeknek kell utazni, dk'

Az egészségügyi ellátásban gondot okoz a,z orvosok területi, elhelyezkedésének aránytalansága. A társiközségekben általános gyakorlat o heti-kétheti egy nap rendelés, de több helyen még ez sincs. Gyógyszertár csőik nagyobb községeikben és a városokban van. Több javaslat szerint megoldás lenne a széklhelyközségeklben egészségügy! centrum létrehozása.

Sok hélyen megoldásra vár a postai szolgáltatások rendezé- ' se. Elemi szükséglet az éjjel- nappal működő segélykérő telefon és az aprófalvakban célszerűnek látszik a, tanyáikon jól bevált fiókos postaláda-rendszer kiépítése.

Végül — de nem utol,sósodban — az alapellátás fontos tényezője, hogy a legkisebb település lalkái is könnyen elérhető távolságon belüli megvásárolhassák a imiimdemnaip szükséges élelmiszereket, fűszereket, a há ztairttá sban n él'kül özhetetlen

köznapi dlklkeket. A 'kereskedelmi szervezés leleményén múlik, hogy ezt nagyobb körzetet ellátó egységgel, mozgó ABC-veí, vagy akár bizományosi rendszerrel oldlja-e meg.

A nagyon is égető gyakorlati tennivalóikat saro Ihatnánk tovább. Gondjaink felismerése, a megoldás mádözatainaik kérésé, se már biztató jele annak, hogy célszerű Intézkedésekkel és ml,nd erősebb helyi társadlalllmi összefogáisisa'li kedvező folyamaitokat indíthatunk el ai lakossáq ellátásának további fejlesztésében.

HORVÁTH LÁSZLÓ

„Ne tolongjanak emberek!"

lfcaltozo piaci szokások

— Mindig itt vesszük a diny- nyét. Meg sem kóstoljuk — mondja Rácz Imre, tenyerén egyensúlyozva a hétkilós gyümölcsöt.

— Vettünk még zöld salátát a sült csirkéhez — veszi át a szót a feleség. — Nyugdíjasok vagyunk, de azért megengedhetjük magunknak — mosolyog. — Az állomásnál lakunk. De dinnyéért ide jövünk.

— Csak szombatonként jövök Szekszárdra — mondja felém a dinnyeárus. Fél kettőkor inidwltom és kettőt fordultam. Nyolc-tíz mázsát hoztam, De ez el is fogy.

Tovább lépek, nézve a sürgölődő embert, majd az egyre sokasodó tömeget. Most, fél nyolc felé élénküli igazán a for. galom. Hiszen a szabad szombat bevezetése óta a piackezdés időpontja is eltolódott. Úgy másfél órányit.

A csarnokban is nagy a nyüzsgés. Kovács Andrásné a hatalmas csokor kaktuszdálióra büszke. Azt mondja, senkit nem kell agitálni, hogy vegyen belőle. Schenk Jánosné fejtett babot, uborkát, barackot, dióbelet kínál. De másutt is szép és friss az áru. Mindenből van jócskán.

De hasonló a helyzet a TSZKER üzletében is, ahol a zöldséges részleg vezetője, Németh Istvánná elégedett az áruellátással és a forgalommal. Azt mondja, hogy a piac számukra nem jelent konkurenciát.

— Néni kérem! Tessék visz- szajönni. Találtam egy kis diny- nyét — szól az egyik eladó az idős asszony után, aki már éppen kifelé tart. Csalódottan. Mert csak öt-hat, sőt, hétkilós dinnyék vannak. A szóra bolSemmi nosztalgia nincs bennem gyermekkorom piacának hangulatát illetően. Annak ellenére sem, hogy azóta bizony megváltozott a kép, s tán az atmoszféra is. Nincsen ma már senkinek „piacos kabátja”, amit csak a szerdai és a szombati napokon hordott — kizárólag a piacra. A nézelődésre sem jut tán annyi idő, mint régen. Beszélgetni a zsúfolt kis utcákban pláne alig szokás. Valahogy olyan a mai piac a régihez képest, mint egy gyorsított felvétel. Mindenki siet, a vásárlók gyorsan döntenek: rakják-e a kínált portékát a kosárba, cekkerbe, vagy ne? A régi rigmusok közül is csak ritkán hangzik fel egy-egy.

Megváltozott a piac. Az idő és az igények alakították ilyenné. Legalább annyiféle pulóver, ruha, farmer, fonal, otthonka, méteráru kapható a szekszárdi piacon — meg másutt is —, mint zöldségféle, gyümölcs. De keletje mindnek egyformán van. Vesszük a fatalpú papucsot és a főzni való kukoricát: a tarka feliratú pólókat és a tojást.

Megváltozott a piac azért is, mert évekkel ezelőtt az eladók már este elkezdtek szállingózni és soriban állni a bejárat előtt. Azért, hogy minél jobb hely jusson nekik. Most meg reggel hat óra felé megy a többség, hiszen egy hónapra, de van, aki fél évre előre megvásárolja „bérletét" az árusító helyre. Lovaskocsit nem látni, viszont annál több az utánfutós vagy a nélküli személygépkocsi.

— Szabad a választás, szabad a csók! Ide hozzám asz- szonyok.. . — hallom messziről a férfihangot. Fehérvári István a „csalogató", aki Bogyisz- lóról jött augusztus 14-én, csakúgy, mint minden héten kétszer. — Én hagyományosan, lovas kocsival hozom az árut. Hogy hol tfannak a lovak? — kérdi. — Hát kint

Ionok. Aztán sok a kiskert, sok az árus — mondja még, majd fiatalasszony érkezik. Átemeli a kislányt az .asztal fölött, és Libus Sándornénak adja. A lányka büszkén áll le mamája mellé és határozottan jelenti ki:

— Eladom a babot.

Szóval a pavilonok. Teljes az összevisszaság a szekszárdi piacon. Bódé hátán bódé. A placc közepére áttelepített régiekben árusítanak. Az újakban még semmi. Pedig 1980. november 20-i számunkban az „Egy rendezetlen piac még rendezetlenebb ügye" című cikkünkben így nyilatkozott Vi- dovszky Gáborné, a városi td- nács kereskedelmi főelőadója:

— A pavilonok 1982. márciusában állni fognak, s ott történik az árusítás.

— Pontosan 19 hónappal ezelőtt fizettünk be a bódék nagyságától függően 30—40— 60 ezer forintot. És még mindig ilyen körülmények között árusítunk — mondja Piri La- jotné, termékelőállító kisiparos.

— Nemrég kaptunk levelet a tanácstól, hogy augusztusban köthetjük meg a szerződést a használatba vételre — mondja kissé keserűen Szabó István kisiparos. — Eddig még semmi. Egyébként úgy tájékoztattak bennünket, csak akkor kezdhetünk az új „bódéban” árusítani, ha a régit elszállít- ta'ttuk. S váljon a'bbain a ,,'hollt időben” mit csinálunk? Hiszen az keresetkiesést jelent valamennyiünknek.

Fent, a csarnok előtt pedig sor áll. Lógó József, a sükösdi dinnyét méri. Hét forint kilója. Igaz, másutt öt forintért kapható a görögdinnye. De ez csöppet sem zavarja a vásárlókat.

Csatáron, a régi téglásnál. Éjjel kettőkor keltem, fél háromkor indultam. A Béla térig jövök, onnan a vállamon, zsákokban cipelem le a holmit. Ott, a kisközön. Aztán elhajtom a lovakat Csatárra.

— Tudja, amikor nincsenek vevők, elkezdek kiáltozni: „Ne tolongjanak emberek! Tessék sorba állni”! Jönnek is mindjárt. Meg vásárolnak is, ha már idecsaltam őket — nevet a kék kötényes ember.

Libus Sándomé 13 forintért kínálja a barackot. Viszonylag olcsó.

— Veszik ‘is, meg nem. is. Láthatja, hogy milyenek a körülmények. Olyan keskenyek az utcák, hogy alig lehet befurakodni az asztalok közé. Mindent kiszorítanak a paviRendezettnek éppen nem mondható

„Lehet kicsit több?”

Csábitó a sok szép áru

A TSZKER-üzletben is van forgalom

dogan tipeg vissza és kiszá mólja a tizenöt forintot...

V. HORVÁTH MÁRIA